segítség kellene

Ha olvasnak ide nyelvészek, akkor szükségem lenne pár olyan kifejezésre, amik régen kifejezetten vulgárisnak számítottak, ma viszont nem tűnnek annak, vagy eufémisztikusak, de durvább dolgokra utalnak (pl. kutyafáját, teringettét, több nem jut eszembe most).

és még esik is

Tegnap átjött agnus és a rendszergazda, hogy érezzem a törődést. Agnus hozott túró rudit, meg sört, aminek köszönhetően tegnap is ettem és ittam is, továbbá a gyermek szórakoztatása mellett problémamegoldó tanácsokkal is ellátott, miszerint nézzek például filmeket. Sajnos a filmek szinte mindegyikében vannak párkapcsolati izék, amikre most nem akarok gondolni, válaszoltam, kivéve mondjuk az Alieneket, […]

bejegyzés sok szóismétléssel, mert nekünk kevés kifejezésünk van a hóra

Decemberben, januárban és februárban konkrétan egy fillért sem költöttem benzinre, és nem azért, mert annyira keveset fogyaszt az autó. Életemnek ebben a szakaszában a fiatal Sophie Marceau fog játszani, aki áll majd az ablak előtt, és ábrándosan bámulja a hóesést. A közélettől ideiglenesen visszavonult, írja majd az önéletrajzíróm. Az van ugyanis, hogy az utca mikroklímája […]

i just wanted somebody to ask

Egyrészt nincs időm a munka mellett írni, másrészt amit írnék, annak a nagy része sem publikus (de legalább a posztumusz emlékirataim izgalmasak lesznek majd), viszont úgy tűnik, még így is lemaradásban vagyok, az L. ugyanis ma a telefonos válságtanácskozásunk során emlékeztetett, hogy a múlt vasárnapot sem írtam még meg, pedig ő azt hitte, azt mindenképp […]

a hóhelyzetről

Én tisztában vagyok vele, hogy nem az a normális, amikor decemberben 5-10°C van, de azért nagyon várom már ezt a beígért melegedést, mert itt a végeken számomra most napokra leállt az élet. A gyereket kézben nem bírom el, a babakocsi nem megy ebben a tíz centis hóban, ami ma még van, az autóval meg nem […]

a gödör alja, mint életstílus

Csütörtökön már tök rosszul voltam, amibe valószínűleg az is belejátszott, hogy előző éjjel mindent megittam, amit vigaszul elém raktak, utána meg reggel vittem a gyereket az apai nagymamájához családosat játszani (valakinek ezt is kell, igény az van rá). Mivel egyrészt alapvetően praktikus gondolkodású személy vagyok, másrészt meg minden egyes szál cigitől hánynom kellett, úgy döntöttem, […]

a magányos napjaimról

Na, hálistennek tegnap hazajött végre a fiúm, össze se törte magát, volt nagy öröm és boldogság. Tíz napot töltött hegymászással, omladékos részen, és én eközben minden lehetséges jövőképet lefuttattam a fejemben (hova költözünk, ha gerinctörést szenved, és tolószékbe kényszerül, mi van, ha ott marad hegyi vezetőnek, hogy számolok el vele, ha a gyereknek baja esik, […]

a beengedős vámpírokról

Vigyázat, errefelé középgyenge spoilerek laknak. A Cornerfilm és a freeblog jóvoltából megnéztük szerdán alie-vel és exBright exbloggerrel (vö. tékozló fiú) az Engedj be (Let The Right One In / Låt den rätte komma in) c. svéd vámpíros paneldrámát. Nem bántuk meg. Ez az a fajta film volt, ami a fiúmnak nagyon tetszett volna, mert egyszerre […]

jános hegy, fireflyos utalásokkal

Most így a háromnapos hétvége tiszteletére kibővítettem a biciklis útvonalamat a Jánoshegyi út szerpentines részével, így most már oda-vissza összesen olyan 22 kilométert biciklizem, de továbbra is csak az Irhás árkos részt utálom belőle. Főleg lefelé. A fiúm szerint nem vészes, úgy végig lehet menni rajta, hogy suhh, de tisztáztuk, hogy én úgy szoktam végigmenni […]

a fiúkról

Tegnap már nagyon mozizhatnékom volt, ugyanakkor dolgoznom is kellett volna, vagyis praktikusabb lett volna, ha az itthon lévő ötezer film közül nézek meg egyet. Szóval őrlődtem. Azután eszembe jutott, hogy megkérdezem az L.-t, ráér-e (ő az egyetlen olyan ismerősöm, akinek se kutyája, se macskája, és szeret mozizni, bár hívás közben eszembe jutott a mr.a is, […]

még a biciklizésről

Ma reggel gondoltam egyet, és felfelé indultam el biciklivel, az Irhás árokba, miután a fiúm megígérte, hogy nem fogk kóbor medvével kutyával találkozni, mert már untam az autókat, és hogy a legelején lefelé három kilométeren át megfagyok. Ez így ugyan csak öt km oda-vissza összesen, de nem örömbringázás, különösen, hogy az ötből három az földút, […]

na jó

De csak mert utálom a cliffhangereket. Szóval a bolond lány az a lány, aki szinte mindig itt sétál az utcánkban egy nagy kutyával, soha nem köszön, télen-nyáron nagy napszemüvegben, és ilyen military-hangulatú öltözékben, de az arckifejezése is olyan. Fogalmam sincs, hány éves lehet, húsztól negyvenig valami. Mi a fiúmmal szeretjük a bolond lányt, bár udvariasan […]

pratchett és svájc

Értesüléseim szerit tegnap megjelet a Pratchett, amit én fordítottam, Hölgyek és urak címmel. Ezzel kettőre emelkedett azon komolyabb, bolti forgalomban kapható könyvek száma, amiben benne van a nevem, szóval a dolog kezdi a személyi kultusz határait súrolni, szerencsére van napszemüvegem. A könyvet egyébként érdemes elolvasni, nekem azelőtt is az egyik kedvencem volt, hogy szóbajött volna […]

azokról a napokról, avagy most már tényleg másoltatok pótkulcsot

Én általában tényleg tök normális vagyok, de ma hazaérkeztemkor a szomszédok a következő magánszámnak lehettek tanúi: 1. Megérkezem a ház elé az autóval. 2. Rükvercben elütöm a kocsifeljáróra helyezett rejtőszínű kukát. 3. Kiszállok, ellenőrzöm az áldozat létfunkcióit, visszaszállok. 4. Kikerülve a kukát, elgázolom a kocsibejáró sarkánál élő bukszust. 5. Kiszállok, tanácstalanul kotorászom a táskámban. 6. […]

a kégliről

Szóval kiköltöztem a világ végére végleg, Igorhoz. Igor lakik felül, én alul, külön kertünk van (bár felajánlotta, hogy nyugodtan használjam a medencéjét, szép idő van), nem sok vizet zavarunk. Mikor kérdeztem, mivel foglalkozik, lakonikusan annyit mondott, biznyiszem. Felajánlotta egyébként a medencehasználat mellett az akkor még két, mostanra három kutyája használatát is, játék céljából, de mivel […]

az új életemről

Ha már így szóba került a költözés, megtaláltam az ideális(t közelítő) albit a világ végén (mivel a munkahelyem a világnak ugyanezen végén van, mintegy három kilométerre, ez pozitívum). Családi ház alsó szintje, 80 nm, két éve felújítva, a fürdőszobában van kád, a lakórész két bazi nagy tér, nappali sarkában bárpult. A tulaj orosz, már abból […]

a birkákról és a barlangászokról

A medvék közé eljutás végül bonyolultabb volt, mint gondoltam, mert a határról visszafordítottak, hogy mocskos az autó (érzed, nem engedtek be Romániába azért, mert túl piszkosak voltunk), és a legközelebbi kocsimosóhoz húsz kilométert kellett menni. Mondjuk valóban sárgöröngyök takarták a gépjármű nagy részét, és a külső visszapillantó olvashatatlan volt, de hát könyörgöm, hogy nézzen ki […]

kicsit feszült vagyok-e

"Hát bejött valaki, fogta a vasalót, agyonverte a fiúmat, majd kiment", fogalmazgattam itt magamban az alibimet. A fiúm ugyanis fél három magasságában megírta, hogy most elmegy egy kicsit motorozni, és amikor fél hatkor hazaérve felhívtam, nem vette fel. Motoron ül biztos, ne is vegye, gondoltam, de nyolc után azért már a tarkómat baszogatta az adrenalin, […]

a freshfabrik paraguayi* rajongóiról

Erősen gondolkozom azon, hogy a "sörért dugok" feliratú póló mintájára csináltatok magamnak olyat, hogy "sörért elmegyek veled azokra a koncertekre, amiket szégyellsz a barátaid előtt", mert ez ugyan kevésbé fér ki egy sorba, viszont úgy tűnik, rejtett tehetségem van hozzá. A mintát tulajdonképpen az L. fedezte fel, amikor mondtam neki, hogy a glóriával megyek FreshFabrikra, […]

a nyusziünnepről

A hét vége vigasztalódással indult, noha nem voltam bánatos, de vannak helyzetek, amikor előre be kell biztosítanom magam, például amikor családi látogatásra indulok, úgyhogy kaptam egy kabátot az Orsayból (lenszínű vászon helyenként hímzett virágmintával, kétsoros, háromnegyedes, karcsúsított fazon), ráadásul még csak szomorúnak se kellett lennem (a szülők jó passzban voltak, talán mert az öcsém válik […]