Ha már így szóba került a költözés, megtaláltam az ideális(t közelítő) albit a világ végén (mivel a munkahelyem a világnak ugyanezen végén van, mintegy három kilométerre, ez pozitívum). Családi ház alsó szintje, 80 nm, két éve felújítva, a fürdőszobában van kád, a lakórész két bazi nagy tér, nappali sarkában bárpult. A tulaj orosz, már abból is gyanút fogtam, hogy Igornak hívják, de amikor az ingatlanközvetítő zavartan megkért, hogy most inkább ne beszéljek vele személyesen, mert meghalt az egyik kutyája, és ilyenkor egy hétig iszik és sír, akkor megnyugodtam, hogy nem csak divat-orosz, hanem tényleg. Az oroszokkal jól kijövök általában, ebben sokat segít, hogy beszélem a nyelvüket, és nem vitatom a folyamatos vodkázás létjogosultságát.
És nincs más bútor a lakásban, csak nagy ruhásszekrények és könyvespolcok, ahol végre zsúfolás nélkül elhelyezhetem a nincs egy rongyaimat, meg a többezer könyvemet, nem beszélve a dvd-kről. Az előző bérlő, egy fiatal srác, még ott lakik, úgyhogy amikor megnéztem, kb öt darab számítógép is a lakásban tartózkodott, ettől rögtön otthon éreztem magam (mostanában merült fel bennem, hogy az asztali gépem és a notebook mellé kéne egy második notebook is esetleg, mert olyan macerás mindig lecipelni a földszintre az ágyból). És a konyhában is elférnek az edényeim, még ha meg is tudom venni azt a zsiráfos bögrét, amire most gyűjtök (nem derült még ki, hogy kell-e vásárolnom mosógépet és hűtőszekrényt, ha igen, akkor nem akarok százhuszonötödik bögrére költeni). A kapuval szemben meg lesz egy saját hegyem (oké, nem nagy hegy, olyan húsz-harminc méteres, de tücsökcirip, madárcsicser), amikor mondam a fiúnak a telefonba, akkor felvilágosított, hogy az a kálvária-domb, öregasszonyok szoktak ott sétálni végig a stációkon keresztül, úgyhogy ha nagyon unatkozom, akkor végigcsinálhatom esetleg én is a stációkat (gondosan több alkalommal is mondatba foglalta a "stációk" szót, amíg meg nem dicsértem a műveltségéért). Meg mondtam neki, hogy húú, bárpult, ez tök noir lesz majd, kár, hogy nem szeretek egyedül inni, de akkor is, esténként felülhetek a pult mellé a bárszékre, neccharisnyában, és…és zsiráfos bögréből teázhatsz, fejezte be a mondatot helyettem, mert ismer.
Ülős székeket viszont szerezni kéne, mert az nekem csak kettő van, azt meg mégsem mondhatom az esetleges csordákban érkező vendégeimnek, hogy üljenek a mosógépre. De meg fogom oldani, azt gyanítom, Riddick se ülne a padlóra sírva, hogy jaj, nincs székem, akkor pedig én sem tehetem, az embernek legyenek elvárásai magával szemben.
Megint el kell érnünk a száz komment? Egyébként lement a darabom a balatonföldvári nyaraláson. Bár talán még ekkorát nem buktam, mégis élveztem a dolgot, és a közönség is, ugyanis rengetegszer igénybe vettük a súgót (ami persze az én saram, mert késön készültem el a szöveggel), és ez sokszor mókásra sikerült, egyéb bakik detto.
Három játékostársam közül egy értette, a közönségből legalább egy, és legalább egy olyan, aki nem látta, hanem olvasta. Itt nem valami mély értelmű megértésről van szó, hanem, hogy “tulajdonképpen ki volt a gyilkos”? ennek ellenére ezt nem rossz aránynak tekintem.
Sajnáltam, hogy nem voltál ott, és kevés kárpótlást nyújtott, hogy volt egy lány, aki épp olyan szép volt, mint te, és egy mondatot még beszélt is velem a hőlégkamrában: megkérdezte, kultúrmisszióra alkalmat adván, hogy mi volt a darabnál alkalmazott be- és levezető zene. Ez volt:
Egyébként az a youtube-os felvétel azért tetszik nagyon nekem, mert bár kissé lassabban játsszák, mint ahogy szeretem, de viszont 4db 4 fős szólam adja elő, ugyanúgy, mint amikor Bach maga vezényelte a darabot.
Konklúzióm: jobb egy enyhe depresszió, mint egy súlyos!
KedvelésKedvelés
Lucia én nem kértem, hogy írjál, te sem, hogy olvassalak nade!!!
Megesett és innen nincs visszaút.
Természetesen esetlege más irányú véleményedet ez ügyben tiszteletben tartom de ettől függetlenül számíts a következőkre:
– a bárpultra kötözlek
– bal csatornából best of Bolgár György
– jobb csatornából Modern Talking
– Anettkával újrafordíttatom szépirodalmi kedvenceidet és felolvasom 7/24
– kezd hűvös lenni és amíg a kúra tart és meg nem “gyógyulsz” a könyveiddel fűtök a szoba közepén.
– a Titkárnőt hozzádköltöztetem és amíg tiszta szívedből meg nem szereted marad és be nem áll a szája.
Szóval, elkerülendő a fentieket remélem megrázod magad, arcodra kiűl egy krisnatudatú boldog vigyora és kicsi ujjaid alatt égni kezd a billentyűzet.
KedvelésKedvelés
olyan nincs, hogy veled két hete semmi nem történik, lucia! léccimár. ha lesz új blogbejegyzés, ajánlok neked egy olyan könyvet, amitől padlót fogsz, na? de tényleg, tartom érte a hátam.
KedvelésKedvelés
bocs lucia! előző kommentem aláírása helyesen:
dikbrian + 1/2 láda sör + whisky-k ismeretlen mennyiségben
KedvelésKedvelés
már itt örültem, hogy megint bordó a háttér, aztán kiderült, hogy csak a net lassú megint. de legalább örültem
KedvelésKedvelés
napirajz SINCS, kezdem azt hinni, hogy
(persze mindig kezdek azthinni… a para normális jelenség?)
mosó kell?
KedvelésKedvelés
a mi új lakásunk is ilyen üres, sajnos nincsen bárpult, BÁR lenne, s földön ülni jó, csak kicsit lent van
KedvelésKedvelés
Képzeld Lucia, a múltkor vártam az Otthogonon a barátnőmet meg a citromsárga esenyőjét, mert eső volt és áztam. Akkor ellejtett mellettem egy kicsi nő, két copfba volt kötve a haja és piros kabátot hordott, majdnem rászóltam szegényre, hogy helló, de akkor rájöttem, hogy lehet, hogy
1. nem is te vagy az, és akkor mekkora hülyének fog nézni már
2. ha te vagy az, te is hülyének fogsz nézni, mert igaz hogy elejétől a végéig elolvastam a blogodat, de még egyszer sem kommenteztem.
Így hát szótlanul áztam tovább, és most kommentezem, hogy legyen ürügyem kicsi copfos nők előtt hülyét csinálni magamból az Oktogonon.
:)
KedvelésKedvelés
Csak nehogy megjelenjen váratlanul a látómező szélén egy rosszindulatú, gonosz fogas…
KedvelésKedvelés
van véleményem, csak még formálódik. foto? térkepes a lakásról? mondjak véleményt????
dikbrian
k..va jó!!! lehet
KedvelésKedvelés
hiányoztál.
:)
KedvelésKedvelés
Nem mintha szamitana, de orulok, hogy megvagy.
/A nem-divat-oroszon nagyon rohogtem… :-) /
Udv,
Panzer
KedvelésKedvelés
erről van szó, nem kell fosni luciától, csak határozottan!
KedvelésKedvelés
Jövőhéten mindennap du. vagy napközben… amikor neked jó, persze nem mindennap, hanem egyet válassz (egyenlőre), aztán maj’meglátjuk.
KedvelésKedvelés
fosok: hátdepersze. mondj egy időpontot.
KedvelésKedvelés
vl: még nem, majd csak október 1-től.
:)
KedvelésKedvelés
szia lucia,
akkor én most örülök nagyon és kérek egy sörözésnyi időt veled. most először, nenézzmáígy!
KedvelésKedvelés
üdv újra!
KedvelésKedvelés
agyaggéppuskát kölcsön?
gomba után jól jöhet, ihletül, tulajhoz.
KedvelésKedvelés
Már vártam, hogy újra irjál, és most jó. Köszi.
KedvelésKedvelés
tökjó, kb. két saroknyira laksz az egyik igen kedves barátomtól… :)
KedvelésKedvelés
hát de nem?
KedvelésKedvelés
asthring: én becsszó nem láttam semmit.
KedvelésKedvelés
pj: ez remek, bár tartok tőle, hogy a kőkeresztek karmikusan az ellenségeim, egyszer majdnem agyonnyomott egy (szerencsére amikor rámüvöltöttek, kapásból ugrottam, nem pedig nézelődtem, hogy mi van). de lehet, hogy csak véletlen volt, templomban például még soha nem kaptam lángra.
KedvelésKedvelés
hunter, de ugye volt rajtam ruha? O.o durva ha egyszerre ketten is pucérean láttatok.
KedvelésKedvelés
Viszont ennek az oldalában nagyszerűen lehet sziklamászást oktatni. A kőkeresztek jók standépítéshez.
KedvelésKedvelés
mickwei: az enyém nem ez, hanem egy kistesója.
KedvelésKedvelés
human: szerintem mindenki jobban jár, ha nem adsz ötleteket.
KedvelésKedvelés
166 méter.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tatai_K%C3%A1lv%C3%A1ria-domb_Term%C3%A9szetv%C3%A9delmi_Ter%C3%BClet
KedvelésKedvelés
jó, de riddick fogná a mellette állót és négykézlábra kényszerítené azt a hátára ülne.
KedvelésKedvelés
“Riddick se ülne a padlóra sírva, hogy jaj, nincs székem”… öt perce röhögök :)
KedvelésKedvelés
szia te is.
KedvelésKedvelés
szia
KedvelésKedvelés
agnus: de jó, hogy eszembe juttattad, akartam neked írni, akkor most mindjárt.
KedvelésKedvelés
hunterspirit: ja, persze, tudom, ki az ashtring, micsoda megérzéseid vannak :)
KedvelésKedvelés
divat-orosz :)))
tök jó h írtál és remélem boldog (miket nem írok) leszel az új lakásodban! :)
agnus, és a Nagy Szavak
KedvelésKedvelés
(egyébként veled (is) álmodtam meg asthringgel (aztmondta, ismered még régről, egyébként “balázs”), éppen egy boltban szerettél volna alkoholt venni és arról beszéltél -miközben balázs egy üres fürdőkádban hempergett-, hogy albérlet kéne, de a tulaj ukrán, és te nem beszélsz ukránul, csak oroszul. hát, vannak véletlenek és már meg sem lepődöm rajtuk.)
KedvelésKedvelés