Az L. már egy ideje nyaggat, hogy írjak ide is, mert utálja azt olvasni, hogy én utálom a Californicationt, úgyhogy írok. Ez egyébként nagyon nagyvonalú gesztus tőlem, mert tegnap az L. gonosz módon nem csak nem adta vissza még mindig a DVD-met, hanem célzottan emlékeztett is arra, hogy nem adja vissza a DVD-met. Amikor szóba elegyedtem vele telefonon, akkor először is megkérdezte ugyanis, hogy hogy vagyok, majd ezután a rávezető jelleg után szóba hozta, hogy meghalt Paul Newman, ami valóban szomorú, de attól én még lehetek jól. És akkor azzal folytatta, hogy elő is vette a DVD-t, amit ezer éve adtam kölcsön neki (Butch Cassidy & the Sundance Kid), és elgondolkozott rajta, hogy megint megnézi, de… Bennem itt felpislákolt a remény, hogy azzal folytatja, hogy …de inkább beraktam a táskámba, hogy vissza tudjam adni neked, de amikor konkrétan rákérdeztem, akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt nem tehette, mert az Isoldénak is vissza kell adnia a könyvét, és tudhatnám, milyen nehezen ad vissza dolgokat, mert számára nem az emberek jelentik a kapcsolatot és kötődést, hanem az emberektől kölcsönkapott dolgok, mintegy metaforikusan, és gyakran meghatottan simít végig a könyvespolcán arra gondolva, hogy mennyi értékes kapcsolata van. Well, you're a romantic bastard, I'll give you that, mondhattam volna neki stílszerűen, de nem jutott eszembe a pontos szöveg.

Hanem inkább elmentem először kabátot nézni, de a próbafülkékben túl sok a tükör és a fény, én pedig még mindig 54 kiló vagyok a volt terhességemből kifolyólag, úgyhogy arra a következtetésre jutottam, hogy akin ennyi a háj, annak úgysincs szüksége kabátra.

Aztán orrhosszal megelőztem Isoldét a presszóban, aki egyrészt elpanaszolta, hogy a szigeten, ahol ő volt az ingyenpszichiáter, emberek odajöttek hozzá és meséltek neki magukról, pedig ő nem így tervezte, és semmi olyan nem volt, hogy szép lassan nyílnak meg, hanem leül, máris zokog, máris veri a férje, máris alkoholista, máris jön a következő. Az est későbbi részében meg akármelyik sorozat jött szóba, szemrehányóan azt mondta, hogy nézzünk middlemant, mert ő arról szeretne beszélgetni.

Az L. még többször megkérdezte tőlem, hogy hogy vagyok, de nem sikerült beugratnia. Agnus meg elpletykálta, hogy miről pletykálnak, amikor nem vagyok ott, meg hogy már nem is lucia vagyok a köztudatban, hanem az a kismamablog, ettől pár pillanatra magamba zuhantam, de aztán a jelenlévő pszichiáter segítőkészen azt javasolta, hogy ezentúl legyen a nickem anyucika, vagy valami hasonló, hogy megtaláljam a helyem.

Aztán Suematra kérdezte meg tőlünk, hogy mi most szarkasztikusak vagyunk-e, vagy komolyan beszélünk, amikor belelovaltuk magunkat mr.a-val és az L.-lel, hogy szólni kéne az Agavénál, hogy legyen már borítóterv-koncepció, mert idegesítő, mennyire nem egyforma vastagságú a könyvek alján a fekete csík, hogy néz az már ki a polcon, és arra is figyelni kéne, hogy a csíktól hány mm-re kezdődik a logó/könyvcím, ha már ilyen szépen egyforma magasak a könyveik (ez nagyon nagy segítség volt különben, régi bánatom, hogy nem szabványméretben készülnek a könyvek, két napom ráment, hogy mind a 13 polcnyit, amit magamnál tartok, sorbarendezzem magasság szerint, ráadásul akkor még ott van az a kínzó kérdés, hogy az angol nyelvűeket, amiknek a gerincén fordítva (mellesleg sokkal logikusabban) fut a szöveg. elkülönítse-e az ember, vagy a látvány kedvéért priorizálja a méret szerinti elrendezést, lényeg, hogy nyerni sehogy sem lehet, és akkor még az Agavékat is a csíkra figyelve kell rakni (két betörős Block közé egy Caleb Carrt, meg ilyenek).

Csak Brainoiz hiányzott, mert elment külföldre, igazán várhatott volna még egy napot, eszébe juthatott volna, hogy a kedd az kocsmanap. Én meg pénteken jól lemaradtam róla is, meg Alie-ről is, akivel az L., aki nem is blogger, csak olyan félszerzet (volt egy blogja, de csak nekem mondta el a címét, ami szerintem nincs teljesen összhangban a blogolás koncepciójával, de mindegy), szóval az L. előbb találkozott vele, mint én, grr.

Összegezve, nem könnyű az élet (de azért jól vagyok, köszönöm).

Szeretném azért brainoiz nevét tisztázni, ha már így félrérthetően belekevertem, szóval az volt, hogy a múltkorjában a kocsmában L. mondja nekem, hogy felhasználta a szövegemet. Kérdezem, hogy azt meg hogy, melyiket, és erre elmesélte, hogy a minap ült valami szórakozóhelyen egyedül, és odajött hozzá egy nő, hogy miért olyan szomorú, mire ő azt válaszolta, hogy nem szomorú, hanem unalmas (ezt amúgy rendkívül szigorúan és rendreutasítóan tudja mondani), mire a lány elment. Erre én rávágtam, hogy na, ez veletek a baj (értve ez alatt, hogy brainoizzel mindketten szempillantás alatt eladnának egy frappáns válaszért mindenfajta ismerkedési lehetőséget, már nem mintha én nem így lennék ezzel, de én legalább barátságosan nézek közben), akár klubot is alapíthatnának, ahol minden héten gyűlést lehetne tartani, hogy elmondhassák, kivel hogyan nem ismerkedtek meg. Idővel Jack is befutott, és kiderült, hogy ő már két nővel is nem ismerkedett meg. Ahogy levettem, a szó bibliai értelmére gondolt.

És akkor az este egy későbbi részében megkérdezte valaki brainoizt, hogy miért, ő mit mondott volna az L. helyében egy ilyen kérdésre, a klub szellemében, mire b. eljátszotta, hogy komor, háborgó lelki mélységeket sejtető tekintettel hosszan felnézett volna, és azt mondja, fájnak bennem a versek. Ez olyan tízpontos volt, Isoldével visítva nevettünk, na és szóval ez a kontextus, nehogymár kabátlopási ügybe keverjem az említett forrást.

Most megint eszembe jutott, hogy ugye tényleg volt ez a rész a múltkor a medúzákkal, ami valóban felhergelte a fantáziánkat Isoldével, mert nem egy reménytelen helyzetről van szó, hanem hosszú , monogám kapcsolat miatti hiányáról a csajozási tapasztalatoknak (a probléma gyökere akkor világosodott meg igazán, amikor Isolde megkérdezte brainoizt, hogy mi is neki a standard csajozós szövege, mire az interjúalany azt válaszolta, hogy hát ha ad az ki valamilyen hangot, amikor valaki egyedül ül egy sarokban és nem néz senkire, akkor az a hang az ő csajozós szövege). Szóval mondtam neki, hogy esetleg csinálhatna blogot, azzal jól lehet ismerkedni, aztán eszembe jutott, hogy van neki, ekkor Isolde azt javasolta, pofozzon egyet a stíluson, á la IT Crowd ("I'm a lonesome loner, a lonely man, walking down a lonely road. Alone. I'm a bastard"), mire b. felvetette, hogy esetleg csinálhatna egy pollt az oldalán, azzal a címmel, hogy "Milyen legyen a blogom, hogy szeress engem?", ex-Bright meg javasolta, legyen rögtön az első kérdés az, hogy "Mi legyek? (a) hetero-, (b) bi-, (c) homoszexuális", szóval ez jutott ma eszembe a Tescóban, azért vigyorogtam annyira ki magamból.

Na, tegnap megint kocsma és medúzák, először csak hárman gangeltünk az L-lel és brainoizzel, és a jelly bean fogyasztásának algoritmusairól beszélgettünk (v. ö. egészet szín szerint, vagy adagolva szín szerint). Eközben szóba került, hogy az L. jövőre tesz majd egy körutat az Államokban, LA-ből szándékoznak indulni a haverjával, majd átugranak Las Vegasba, ahonnan átugranak New Yorkba, illetve a másik résztvevő szeretné valahogy útbaejteni a floridai Cape Canaveralt is. Az L. konkrétan házasodni szeretne Las Vegasban, azt még nem tudja, kivel. Ezen a ponton elég intenzíven nézhettem rá, éppen az járt a fejemben ugyanis, hogy kérhetném meg udvariasan és mintegy mellékesen, hogy hozzon nekem ipari mennyiségű jelly beant és skittlest, mire ő megkérdezte, hogy mi van, elvegyen, vagy mi. Nem tudhatta, mennyire ingoványos talajra tévedt, úgyhogy tájékoztattam aktuális ambícióimról.

Az úgy volt ugyanis, hogy ugye úgy maradtam, és akkor felmerült bennem, hogy mit teszek majd, ha a fiúm esetleg tisztességes férfiemberhez méltón szóbahozza a kézfogót. A gondolat először megrémített, utána viszont pár hét alatt összeállítottam egy nagyon szép kis monológot, amiben volt minden, meghatottság, öröm, és arra végződött, hogy nekem nem fontos a papír, meg nem akarok így állapotosan kötelező programokon megjelenni, úgyhogy inkább ne csináljuk. És akkor el is jött a pillanat, amikor feltevődött a házasodulásra vonatkozó kérdés, sajnos az öcsém által, mire a fiúm azt válaszolta, nem tervezzük.

Ettől nekem egy kicsit lelkiállapotom lett, hogy mi az, hogy nem tervezzük, anélkül, hogy engem megkérdezne, függetlenül attól, mit válaszolnék, aztán szó szót követett sissónál, aki szerint kötelességünk összeházasodni, ha akarjuk, ha nem, nem maradhatok szégyenben (a fiúm rávilágított arra, hogy ez nem feltétlenül túl feminista gondolat, mire sisso arra világított rá sokat sejtető hangsúllyal, hogy neki vannak barátnői, akik nem riadnak vissza a tettlegességtől). Mindenesetre eljött az a pont, ahol felvetődött, hogy mi van, ha engem megkér valaki más, és hozzámegyek, ezen sajnos a fiúm nagyon röhögött, közben mutogatott rám, hogy persze, úgyhogy most már becsületbeli ügy lett abból, hogy bebizonyítsam számára, miszerint így is kellhetek valakinek, mert átütően vonzó személyiségem annulálja a tényt, hogy mástól vagyok terhes és mással akarok élni (azóta egyébként sisso mintegy jelzésértékűen szegény kis házasságon kívül született-ként emlegeti a gyermekünket a kettőnknek címzett leveleiben).

Szóval ekkor brainoiz kijelentette, hogy ő igazából megérti a fiúmat, úgyhogy csúnyán néztem rá, mire gyorsan hozzátette, hogy természetesen engem is megért, és most ez a két megértés vív benne ádáz csatát. Az L. a tudomásomra hozta, hogy meg van sértve, amiért nekem csak a keze kell, és egyébként is, ő romantikus és hosszútávra tervez, de mondtam, hogy nem gond, maradhatunk összeházasodva hosszútávon, csak én a fiúmmal fogok élni. Brainoiz szerint akkor már éljek egy harmadik valakivel, és írjak belőle könyvet, aminek a borítóján feltétlenül egy manga-nő van, hóna alatt gyerekkel, amint egyik kezére gyűrűt húznak, másikkal egy másik pasiba kapaszkodik, stb, illetve azt is megbeszéltük, hogy szeretném, ha a könyvből készült filmben Viggo Mortensen játszaná az L.-t, mert ez jó alkalom lenne arra, hogy megismerkedjek vele. Az időközben megérkezett agnus ekkor elmélázott azon, hogy elképzeli, amint V. M. megjelenik a Parázs presszóban, és kicsapja maga elé a Macskafogó magazint, ahogy az L. tette korábban, mire én is elméláztam, hogy szeretném, ha ez olyasmi jelenet lenne, mint amikor a Két toronyban megtér a halottak közül, szóval igenis csatakosan, szexisen izzadtan vágja be maga előtt a kétszárnyú ajtót, és csak azután csapja ki a Macskafogó magazint.

Aztán valahogy megemlítettem az L. könyvötletét, vele szoktunk ugyanis gyerekkönyveket nézegetni mozi előtt, és legutóbb előállt azzal, hogy A blogger, akit meg lehetett simogatni, és ekkor már Bright is ott volt, úgyhogy elszabadult a pokol, és csak úgy repkedett a sok A nyolcadik utas a blogger, A blogger valahol máshol van (Isolde), A hét mesterblogger (community blog), Egerek és bloggerek, The Blogs of Wrath, Farkasokkal posztoló, aztán megérkezett Isolde, és elpanaszolta, hogy Gát György, és milyen rossz már, hogy rajta kívül senki nem látta a Kis Vukot, és senkivel nem oszhatja meg ezt a végletesen negatív élményt (egyébként én láttam, és tanúsítom, hogy úgy összekovácsolja az embereket, mint a holokauszt-túlélés), illetve kijelentette, hogy meri a következő posztjának azt a címet adni, hogy Totál turbó, aztán én fél tizenegy felé hazamentem, mert elálmosodtam, remélem, nem maradtam ki semmiből.