szmk kategória bejegyzései

kristálynagymama

Van az a dolog a fiúmmal, hogy ő amolyan zárkózott alkat alapvetően (legalábbis annak tűnik, bár igazából csak ha nincs mondanivalója, akkor nem beszél, de értő közönség előtt megnyílik, számomra pl. rengeteg mondanivalója szokott lenni a motorszerelésről), de bizonyos helyzetekben, hát, meglehetősen közvetlen. Például egy munkaszintű hölgyismerősének, akinek tetovált a szemöldöke, egyszer megjegyezte minden előzmény nélkül, hogy Emese, te úgy nézel ki, mint egy bohóc, ha terhes nőt lát, akkor rámutat, és drámaian azt mondja, hogy há-há-há (ez alól én sem voltam kivétel), illetve tőlem szokta kérdezgetni, hogy a buzik miért csinálják azt, hogy buzik, miért nem jönnek rá, hogy az hülyeség.

Na már most ma kiderül, hogy az anyukája ezt sokkal durvábban csinálja, itt volt ma ugyanis unokát nézni, és ugye belementünk a szokásos párbeszédünkbe arról, hogy szerintem a gyermek szemüveges lesz, mert mindketten rövidlátók voltunk/vagyunk az apjával, szerinte meg nem, mert a genetika az ezekkel a mai gyerekekkel kapcsolatban hülyeség, ezek ugyanis egy másik bolygóról jöttek, és mindent tudnak, szóval Zé csak akkor lesz szemüveges, ha én belebeszélem, hogy nem lát. Na és ennek kapcsán elmesélt egy történetet, amihez tudni kell, hogy a fiúm anyukája alapvetően tündéri, nagyon kedves, nagyon aranyos, csupa jóindulat, és még jól is főz, na és van egy vak szomszédja, akinek segíteni szokott, és akit egyszer megkérdezett, hogy miért vak. A szomszéd erre azt válaszolta, hogy glaukómája van, mire a fiúm anyukája, mint büszkén elmesélte, merő jó szándékból és segítőkészségből kijavította, hogy nem-nem, nem erre kíváncsi, hanem hogy igazából miért vak, miért nem akar látni.

Szóval ez ilyen családi dolog lehet náluk.

a hangulatkeltésről

Reggel viszont, amikor felvettem az első pólót, ami a kezembe került (fekete alapon piros Vampyre felirattal, és – stílusosan – szegecses nyakörv benyomását keltő ékszerrel), akkor sajnos nem jutott eszembe, hogy este a szüleimhez fogok menni, munkahelyről közvetlenül. Bár végül is nem is baj, az öltözékem tulajdonképpen egészen biztonságos téma lesz arra a másfél órára, ami alatt egyébként arról beszélgetnénk, hogy mennyire szeretnék, ha nem innék, nem dohányoznék és természetesen nem élnék szexuális életet azzal a fiúval, akivel összeköltöztem (legfeljebb gyerekcsinálási szándékkal, de azt is inkább oldjuk meg valami szeplőtelenebb módon).

Ha nem tartana ki végig, akkor esetleg a halálvágyat is szóba hozom. Vagy a fideszes barátaimat.

a szülői protokollról

Időnként kérdezni szokták tőlem, hogy miért nem vagyok jóban a szüleimmel (a magam részéről, diszkréten, ők nem biztos, hogy tudnak róla, bár amikor hónapokig nem találkozom velük néha, akkor szerintem sejtenek valamit). Ha eltekintünk most mindenféle múltbéli dolgoktól, akkor a jelenből két példával tudnám érzékeltetni az okozati motívumokat:

1. Múlt kedden találkoztunk személyesen, és két napig nem tértem magamhoz a sokkból, amiért nem veszekedett velem a következő okok miatt:

  • leveleket kaptam, mialatt Indiában voltam, ráadásul egyenesen a Bankoktól és a Biztosítóktól. Az ilyesmi anyám szerint a pokolba vezető úton indítja meg az embert, általában ez alkalmakkor telefonon követeli, hogy azonnal menjek át hozzájuk (néhány közintézmény nem hajlandó levelezési címre küldeni, és hozzájuk vagyok bejelentve), és bontsam ki őket rögtön, különban pár nap múlva valószínűleg vasba verve visznek fegyházba életfogytiglan (amit meg is érdemlek majd). Ezúttal nem szólt semmit, bár felbontotta a leveleimet.
  • festve van a hajam.
  • a szókincsemben szleng típusú elemek is felfedezhetőek.
  • kövér vagyok, avagy nem eszem rendesen (ez random paraméter).

Esküszöm, órákra teljesen megbénított a rettegés, és a fiúmat kérdezgettem, hogy de hát miért ilyen, miért csinálja ezt, miért nem kiabált, mit tartogathat számomra? Nagyon kivoltam. Aztán eszembe jutott, hogy a múlt alkalommal, amikor felbontotta a leveleimet, négy hónapig nem álltam velük szóba, valószínűleg ezért nem mert további nyomást gyakorolni rám, csak az ügyfszolggal veszekedett, amiért az nem mutatkozott be nekünk.

2. Ma az okmányirodában a pultos azt mondta, hogy azt nem lehet megcsinálni, amit én akarok, én meg mondtam, hogy de a kollégájával megbeszéltem, mindjárt adom a nevet, itt van a táskámban, aztán eszembe jutott, hogy anyám megfogta múlt héten azt a cetlit, és valszeg azzal a lendülettel el is tette. Felhívom (ötször), nem veszi fel, végül apámon keresztül elérem. A következő párbeszéd játszódott le köztünk, miközben az ügyfélszolgálatos csaj bámult:

én: szia, nagyon kéne nekem az okmányirodás ügyintézőnek a neve, nálad maradt.
anyám: szia, hogy vagy? Lefénymásoltad, amit kértem tőled?
[üfsz kérdőn néz]
én: ez most nem releváns, itt várják előttem a nevet, meg tudod keresni?
anyám: fogadjunk, hogy azért vagy ilyen, mert nem fénymásoltad le. Így fogok tőled szívességet kérni.

Itt vettem egy nagy levegőt, és nyugodt hangon megbeszéltem vele a fénymásolós dolgot, mert ha kiabálok, vagy a türelmetlenség egyéb jelét észreveszi rajtam, akkor mindig rögtön azt mondja, hogy addig nem hajlandó szóbaállni velem, amíg le nem nyugszom (menjek a szobámba, és gondolkozzak el-es hangon). Aztán öt perc múlva sort kerítettünk a név ügyére is, az üfsz-tól elnézést kértem, de ilyen.

a halottak napjáról

– Akkor húsz perc múlva a ravatalozónál – mondta a telefonba derűsen anyám, a találkozó végén pedig biztosítottak arról, mennyire remek volt, és milyen jól érezték magukat. És akkor rájöttem, hogy valószínűleg azért nem tudtam eddig nekik megfelelni sohasem, mert még soha nem jutott eszembe az ősz egyetlen borús, egyben leghidegebb napjára találkozót javasolni nekik egy a lakóhelyüktől 50 km-re lévő temetőbe, ahol szemerkélő esőben, térkép nélkül kereshetünk sírokat. A fene gondolta volna, hogy ez kell ahhoz, hogy megdicsérjenek.

a szülői bizalomról

Amúgy nem tudom, jogos elvárás-e ahhoz ragaszkodnom, hogy anyám ne hívjon fel vasárnap este hisztérikusan amiatt, hogy az ő címükre kaptam egy CIB Bankos levelet tele csekkel (elfelejtettem a banknak meghagyni, hogy az új alszámlámmal kapcsolatos küldeményeknél is a levelezési címemet használják), és amikor mondom neki, hogy ja igen, akkor oda küldték az új alszámlám címére kitöltött csekkeket, hogy postán is be tudjak fizetni, akkor ne kezdjen el velem üvöltözni, hogy szerinte egy bank nem küld ilyesmiért csekkeket, és azonnal menjek át hozzájuk (cca 50 km), vagy ha mégis, akkor két nappal később ne kérdezze meg ártatlan hangon, hogy miért nem keresem mostanában a társaságukat, de jogos vagy nem jogos, én már csak ilyen szigorú és kompromisszumokra képtelen vagyok a környezetemmel szemben.

(Amúgy kábé azóta nem bíznak bennem, hogy 17 évesen vörösre festettem, illetve bedaueroltattam a hajam, akkor rádöbbentek, hogy én egy különösen hálátlan típusú fekete bárány vagyok, aki romlásba fogja taszítani az egész családot, de sajnos mindig megbocsátanak, még akkor is, ha csekkeket kapok postán.)

családi vacsora

Most már hivatalos, hogy az anyám nem szereti a fiúmat (soha nem találkoztak), ezt úgy értem el, hogy elmondtam, hogy Kijevbe visz engem ő nyaralni, meg csernobilozni. Anyám szerint, aki nem helyesli, hogy Ed McBain könyveket olvasok, mert szerinte erőszakosak, ez minimum furcsa. De igazán aggódni akkor kezdett, amikor bevallottam, hogy barlangászati célból voltunk Erdélyben, le is eshettél volna, mondta ő, én meg nem világosítottam fel, hogy maximum az emeleteságyról eshettem volna le, mert a fiúm határozottan úgy jár jobban, ha utálják a szüleim (én csak tudom, engem szeretnek), sőt, az is megfordult a fejemben, hogy célzásokat teszek arra, hogy a kilenchónapos évfordulónk alkalmából fel akar engem áldozni a sötét erőknek (akik barlangásznak, azoktól minden kitelik, talk about falling with the wrong crowd), de aztán inkább mégsem, úgyhogy a társalgás a megjelenésem, az életvitelem és a barátaim kritizálásával folytatódott. Szerencsére ez egy puccos étteremben (étterem és koktélbárban, konkrétan) történt, bár mondtam, hogy kár belém, én, aki az alantas ösztöneinkre építő irodalomhoz vonzódom, egy McDonald's-zal is megelégszem, de mégis nagyvilági helyre mentünk, ahol barátaim, a tatárbifsztek és a karamellás túrópuding ribizlilekvárral és hántolt mandulával megvigasztaltak és elterelték a figyelmemet.

Az este pozitív kimenetelei közé tartozik ugyanakkor, hogy megbeszéltük, hogy mivel júliusban új autó áll a szülöi házhoz, az egyik régi át lesz írva a nevemre. Azért határozottan vannak annak előnyös oldalai, amikor jó útra akarnak téríteni.

a szokásos

A világ rendje helyreállt: anyám ma felhívott, és megkérdezte, elhoztam-e tőlük a középiskolás biológiakönyvem. Mondtam, hogy el. Erre nekemesett, hogy én azt hogy gondoltam, azt még ők vették nekem akkoriban, és bármikor kellhet is nekik, stb.

Nem szívesen képzelem el, akkor mi lenne, ha tényleg elfogadnék tőlük egy utazást.

A telefonbeszélgetés vége felé (vázoltam közben irányában, hogy én mit gondolok erről a szituációról) anyám hozzámvágta, hogy jó, akkor nem is kell, hogy lejárjak vasárnaptól pár napon keresztül etetni a kutyát. Mivel ők tőlem (vagy a munkahelyemtől) 2,5 órányi utazásra laknak, amiből húsz percet gyalog kell megtennem, hegynek felfelé, ez a retorzió nem sújtott le annyira, mint szerintem szerette volna.