Időnként kérdezni szokták tőlem, hogy miért nem vagyok jóban a szüleimmel (a magam részéről, diszkréten, ők nem biztos, hogy tudnak róla, bár amikor hónapokig nem találkozom velük néha, akkor szerintem sejtenek valamit). Ha eltekintünk most mindenféle múltbéli dolgoktól, akkor a jelenből két példával tudnám érzékeltetni az okozati motívumokat:

1. Múlt kedden találkoztunk személyesen, és két napig nem tértem magamhoz a sokkból, amiért nem veszekedett velem a következő okok miatt:

• leveleket kaptam, mialatt Indiában voltam, ráadásul egyenesen a Bankoktól és a Biztosítóktól. Az ilyesmi anyám szerint a pokolba vezető úton indítja meg az embert, általában ez alkalmakkor telefonon követeli, hogy azonnal menjek át hozzájuk (néhány közintézmény nem hajlandó levelezési címre küldeni, és hozzájuk vagyok bejelentve), és bontsam ki őket rögtön, különban pár nap múlva valószínűleg vasba verve visznek fegyházba életfogytiglan (amit meg is érdemlek majd). Ezúttal nem szólt semmit, bár felbontotta a leveleimet.
• festve van a hajam.
• a szókincsemben szleng típusú elemek is felfedezhetőek.
• kövér vagyok, avagy nem eszem rendesen (ez random paraméter).

Esküszöm, órákra teljesen megbénított a rettegés, és a fiúmat kérdezgettem, hogy de hát miért ilyen, miért csinálja ezt, miért nem kiabált, mit tartogathat számomra? Nagyon kivoltam. Aztán eszembe jutott, hogy a múlt alkalommal, amikor felbontotta a leveleimet, négy hónapig nem álltam velük szóba, valószínűleg ezért nem mert további nyomást gyakorolni rám, csak az ügyfszolggal veszekedett, amiért az nem mutatkozott be nekünk.

2. Ma az okmányirodában a pultos azt mondta, hogy azt nem lehet megcsinálni, amit én akarok, én meg mondtam, hogy de a kollégájával megbeszéltem, mindjárt adom a nevet, itt van a táskámban, aztán eszembe jutott, hogy anyám megfogta múlt héten azt a cetlit, és valszeg azzal a lendülettel el is tette. Felhívom (ötször), nem veszi fel, végül apámon keresztül elérem. A következő párbeszéd játszódott le köztünk, miközben az ügyfélszolgálatos csaj bámult:

én: szia, nagyon kéne nekem az okmányirodás ügyintézőnek a neve, nálad maradt.
anyám: szia, hogy vagy? Lefénymásoltad, amit kértem tőled?
[üfsz kérdőn néz]
én: ez most nem releváns, itt várják előttem a nevet, meg tudod keresni?
anyám: fogadjunk, hogy azért vagy ilyen, mert nem fénymásoltad le. Így fogok tőled szívességet kérni.

Itt vettem egy nagy levegőt, és nyugodt hangon megbeszéltem vele a fénymásolós dolgot, mert ha kiabálok, vagy a türelmetlenség egyéb jelét észreveszi rajtam, akkor mindig rögtön azt mondja, hogy addig nem hajlandó szóbaállni velem, amíg le nem nyugszom (menjek a szobámba, és gondolkozzak el-es hangon). Aztán öt perc múlva sort kerítettünk a név ügyére is, az üfsz-tól elnézést kértem, de ilyen.