Van az a dolog a fiúmmal, hogy ő amolyan zárkózott alkat alapvetően (legalábbis annak tűnik, bár igazából csak ha nincs mondanivalója, akkor nem beszél, de értő közönség előtt megnyílik, számomra pl. rengeteg mondanivalója szokott lenni a motorszerelésről), de bizonyos helyzetekben, hát, meglehetősen közvetlen. Például egy munkaszintű hölgyismerősének, akinek tetovált a szemöldöke, egyszer megjegyezte minden előzmény nélkül, hogy Emese, te úgy nézel ki, mint egy bohóc, ha terhes nőt lát, akkor rámutat, és drámaian azt mondja, hogy há-há-há (ez alól én sem voltam kivétel), illetve tőlem szokta kérdezgetni, hogy a buzik miért csinálják azt, hogy buzik, miért nem jönnek rá, hogy az hülyeség.

Na már most ma kiderül, hogy az anyukája ezt sokkal durvábban csinálja, itt volt ma ugyanis unokát nézni, és ugye belementünk a szokásos párbeszédünkbe arról, hogy szerintem a gyermek szemüveges lesz, mert mindketten rövidlátók voltunk/vagyunk az apjával, szerinte meg nem, mert a genetika az ezekkel a mai gyerekekkel kapcsolatban hülyeség, ezek ugyanis egy másik bolygóról jöttek, és mindent tudnak, szóval Zé csak akkor lesz szemüveges, ha én belebeszélem, hogy nem lát. Na és ennek kapcsán elmesélt egy történetet, amihez tudni kell, hogy a fiúm anyukája alapvetően tündéri, nagyon kedves, nagyon aranyos, csupa jóindulat, és még jól is főz, na és van egy vak szomszédja, akinek segíteni szokott, és akit egyszer megkérdezett, hogy miért vak. A szomszéd erre azt válaszolta, hogy glaukómája van, mire a fiúm anyukája, mint büszkén elmesélte, merő jó szándékból és segítőkészségből kijavította, hogy nem-nem, nem erre kíváncsi, hanem hogy igazából miért vak, miért nem akar látni.

Szóval ez ilyen családi dolog lehet náluk.