lucia bejegyzései

az ál-realitykről

37 hozzászólás

Igazából a körülményekhez képest minden rendben, csak egyrészt megint
sürgős a munkajelleg, másrészt meg visszatartott lélegzettel vágom a
centit.

Ami a munkát illeti, pillanatnyilag egy megrendezett ál-reality van
soron, olyan párbeszédekkel, hogy lány és fiú randiznak, lány azt
mondja, jól nézel ki, fiú azt mondja, te is jól nézel ki, majd
biztosítja a lányt, hogy ő majd körbevezeti a városban, és megmutat
mindent, utána röhigcsélnek, romantikusan megfogják egymás kezét, majd
később a fiú megkérdezi, hogy nincs-e kedve felmenni hozzá, a lány azt
mondja, menjünk, és ez a legromantikusabb jelenet az egész
romantikusnak beállított sorozatban.

A levegőt meg már nem soká kell visszatartani szerencsére. Én
alapvetően nyári gyerek vagyok, a tavaszvége-nyáreleje a kedvencem, az
ősztől mindig depressziós rohamokat kaptam, de az elmúlt pár
tavaszvégém-nyaram azzal telt, hogy lelki terrorban tart valaki, én
közben nyelek, majd szakítás, közben költözés (2005, 2007, 2009), vagy
a koraszülött gyerekemért izgulok, fejek, közben költözés (2008). A
2006-os év kimaradt, gondolom azért, mert akkor a temetőben ástam ki a
hullákat hűvös halomba, és az ilyesmi rezisztenssé teszi az embert a
lélektani drámákra, de a költözés akkor is megvolt. Hálistennek most
nem én költözöm, és már csak pár nap, és nem kell jó képet vágnom, nem
kell erőltetetten nem gondolnom dolgokra, nem kell olyasvalaki
mellett aludnom, aki évekig folyamatosan hazudott nekem, megcsalt és
kiárusította a titkaimat némi ingyendugásért. Asszem, most egy ideig
nem tervezgetek tartós párkapcsolatot, hátha akkor 2010-ben jobb nyaram
lesz (bár alternatívaként egy szülés még belefér, ha esetleg pár
hónapon belül megtalálom az igazit (ehhe-ehhe)).

a forgalomról

9 hozzászólás

Én értem, hogy gáz ez az egy évig tartó hídfelújítás, meg Budapest legforgalmasabb Pest-Buda összekötője, és köcsögkommunisták, meg minden, nekem is a Margit híd esik a legjobban kézre, de az az érzés, amikor délelőtt 9-10 között a kihalt Moszkva téren és Margit körúton száguldozom, az megfizethetetlen. Konkrétan 15 perc alatt ott voltam a Lajos utcában a Farkasréti temetőtől, pedig a Németvölgyi fel van túrva, és hiányzott az útból az összes idegbajt kiváltó tényező is (például a többi idegbajos autós). Ha ez így marad, akkor nem is bánom, ha nem jutok át Pestre egy évig, majd biciklizem, ha muszáj, vagy mittudomén, nem megyek Pestre, könyvesbolt Budán is van. És igazából annak is nagyon örülnék, ha a körúton belülről teljesen ki lennének tiltva az autósok (engem is beleértve), tisztára szép volt ma az itteni város kocsik nélkül.

vidám dolgok, némi hányással, de az mindig növeli a látogatottságot

24 hozzászólás

Ebben a négynapos ünnepben az a jó, hogy legalább van munkám. A rossz az, hogy miközben félnapokig a vámpíros könyvet olvasgatom át (utálom a saját fordításomat lektorálni), a másik félnapokig meredten bámulom a képernyőt, ahol egy jobb sorsra érdemes fiatalember földigilisztát töm az orrába, hogy utána némi diszkrét hányás kíséretében a szájából vegye ki. Élve. És muszáj néznem, mert le kell írnom (fordítanom), hogy ki pontosan mikor mit mond. Az a szerencse, hogy időnként azért szó nélkül görkorcsolyáznak tangában akár egy percig is. Ahogy agnus írta, amikor levélváltásunk során panaszkodtam neki, látod, jó fiúk ezek, sportolnak, csak túl kíváncsiak.

De tegnap este azért kirúgtam a hámból, éjfél körül megittam itthon egyedül egy vodka coolt (az olyan, mint a bacardi breezer, csak van belőle körtés és almás is). Ennek következményeképpen elalvás helyett itt röhögtem a sötétben az ágyamban azon, amikor ugye írtam azt a hófehérkés bejegyzést, és alie meg az L. szinte azonnal átjöttek, mint válságstáb, és aztán amikor már túl voltunk a töviről hegyire problémamegoldáson, akkor mondtam, hogy ez tök hülye dolog, de miközben írtam a bejegyzést, megjelent előttem a bejegyzésben szereplő barátnőm, aki egy ilyen melírozott hajú, nem kövér, de mellyes, anyukás nő, aki nem ad danone joghurtot a lányának, és bár üveges bébiételt igen, de mindig megnézi az összetevőket, a férje pedig egy nagydarab, joviális, mély hangú, szőkésbarna pasi, aki szeret lemenni a közeli kerthelységbe, és tízpercenként eszembe jut, hogy fel kéne hívni a barátnőmet, hogy van. Erre az L. kijelentette, hogy biztosan Herceghalmon laknak, az ilyen párok ott szoktak, meg alie is beszállt, és azon vitatkoztunk, hogy a pasinak opelje van-e, mert szerintük igen, de szerintem nem illik a képbe. Meg volt a karabineres mondat, amit alie végül nem blogolt ki, meg a koponyás szex (létező dolog), és összességében baromi vidám este lett belőle, még tegnapra is jutott belőle.

Igazából csak ennyit akartam most mondani.

keresem jogos tulajdonosát

22 hozzászólás

Időközben valamelyest rendeződni látszódnak a diplomáciai viszonyok (hálistennek). Élő tudósításunkat hallották a hullámvasútról.

De igazából nem ezért írok, hanem mert találtam egy pendrive-ot a Ferenc körúton, amit tök szívesen visszaszolgáltatnék a tulajdonosának. Kisgyerekes képek vannak rajta (Veronikáról, bár nem tudom, hogy az összes kisgyerek ugyanaz-e, ilyen 0-2 éves koriak), meg utazósak (Sopron, Erdősmárok, Luxemburg), meg egy csomó gyógyszerészeti jegyzet, stb. A gyökérkönyvtárban képek Saci, Saci2 és Saci 3 néven egy lányról. És tudom, hogy kicsi az esélye, de ha valaki ismer egy Saci nevű (?) gyógyszerésztanulót (?) Veronika nevű kisgyerekkel, pingessen már ide.

Update: jobban átnéztem, és lehet, hogy Dr. Nikolics Máriát kellene megtalálnom. Az egyetemen keresztül szerintem most reménytelen, ötlet?

just for the record

40 hozzászólás

Amikor ma megemlítettem, hogy ugyan bármikor lehet a gyerekkel az apja, de én pontosan tudni akarom, hogy mikor hol és kivel van (a gyerek, így egyévesen), és részemről elvárás, hogy vegye fel a telefont, vagy hívjon vissza, ha hosszabb ideig nála van a kölök (eddig egyszer hívtam olyankor, nem vette fel, nem hívott vissza), a gy.a. fenyegetőzni kezdett, hogy ha nem minden úgy lesz, ahogy ő akarja, akkor eltűnik, és se nem látjuk többé, se pénzt nem kapunk. Én mondjuk már ott tartok, hogy ennek leginkább csak örülnék, de sajnos utána hőzöngeni kezdett, hogy de neki kell a gyerek, stb. Ráadásul most *bosszúból* megint elárulta pár közelmúltbéli hazugságát, úgyhogy jól kinézünk. Csak abban reménykedem, hogy *bosszúból* nem löki le a gyereket a lépcsőn, de lassan már mindent kinézek belőle.

mert nem azt tűztem ki célul, hogy tudjam is használni a tenzorokat

10 hozzászólás

Ezt igazából már régebben be akartam linkelni, mert JoeP írta, hogy eredetileg ide akarta kommentelni, csak aztán kinőtte magát az elmélet. Aztán valahogy elfelejtettem.

Úgy jutott eszembe, hogy tegnap este fél tizenkettő körül már nem bírtam tovább azt az áldatlan helyzetet, hogy a firefoxban a backspace nem megy vissza egy oldalt a tab historyban, és felhívtam az egyik informatikailag képzett ismerősömet, X-et (neveket pillanatnyilag nem vagyok hajlandó kiírni, mert minden előforduló férfinévre kapok pár érdeklődést, miszerint viszonyom van-e az illetővel, de ígérem, amint olyasvalakivel lesz viszonyom, akit említek a blogban, azt jelzem valahogy egyértelműen, mondjuk csillagot teszek a neve mellé). Szóval felhívtam X-et (nincs viszonyunk), aki még a kérdésem első szava táján visszakérdezett, hogy kikapcsoltam-bekapcsoltam-e, illetve megnéztem-e a Google-ben. Ezt kikértem magamnak, minek vannak a barátaim, ha a saját kezemmel kell leguglizom a dolgokat, mint az állatoknak, úgyhogy megnézte helyettem, én megdicsértem, hogy milyen ügyes rendszergazda, mire elcsevegte, hogy hát JoeP, az isten (vele sincs viszonyom) is megmondta, hogy a rendszergazdasághoz két dologra van szüksége az embernek: használható angoltudásra, és a google alkalmazásának képességére. Ekkor rákérdeztem az említett istenszerű személy istenségének mibenlétére, mire azt a választ kaptam, hogy az illető tök jókat ír a … (itt az első idegen rövidítésre önvédelemből automatikusan kikapcsolt az agyam, de asszem, a szófolyamban szerepelt az Exchange szerver kifejezés is).

És akkor eszembe jutott, hogy linkeljek, és hogy az az egyenlet igazából a tranzakcióanalízis (és valamelyest a flow-elmélet) matematikai megfogalmazása. A TA ugye azt mondja, hogy az a tuti (nyertes személyiség), aki sorskönyvileg arra van programozva, hogy elérhető célokat tűzzön ki maga elé. Tehát ha XY a hosszútávfutó világbajnokságot tűzi ki maga elé célul, WZ pedig azt, hogy sikerüljön lefutnia a távot, akkor ha XY másodiknak fut be, WZ pedig ezerhuszonharmadiknak, akkor is WZ lesz a nyertes típusú személyiség, XY pedig a vesztes. Dióhéjban.

Ami pedig a boldogságot illeti, én (percekre) már attól is tök boldog lettem tegnap, hogy egy fellow fordító (nincs viszonyunk) kérdezett tőlem pár dolgot, és én kapásból tudtam neki segíteni a tenzorszámítás terminológiájával, illetve elmagyaráztam a Russel-paradoxont is (nem feltétlenül érthetően, de én legalább értettem), és egy pillanatra úgy éreztem, hogy szükség van rám a világban.

más betegségénél már csak a más álma unalmasabb

10 hozzászólás

És ha elalszom, akkor is nagyon durva álmaim vannak, tegnap például az ment, hogy kitört a háború, és szóltam a gyerek apjának, hogy segítsen megvédeni a kölyköt, de ő azt mondta, most inkább elmegy, mert ilyenkor lehet fosztogatni, az érdekesebb, és lelépett valami nővel. Én meg fogtam a porontyot, leütöttem valami katonát hátulról, elvettem a fegyverét, és rohantam felfelé egy toronyba, üldöztek is, én meg fél kezemmel az ellent lőttem fejbe (de mindig feléledtek), a másik vállammal meg a cimisüveget tartottam, hogy a gyerek tudjon közben enni.

Ennek az álomnak a megfejtése mondjuk nem igényel jungiánus előtanulmányokat, de a mai sokkal félelmetesebb volt, mert valakivel kiszálltunk valami autóból, és gyalog mentünk tovább egy elhagyott úton, közben jobbra vörösen nyugodott le a nap, néha bebújt valami felhő mögé, és amikor előbukkant, én mindig ugráltam, hogy érjen egy kicsit a fénye, és valahogy nagyon szomorú lettem attól, hogy végleg lemegy. És akkor most varrjak erre gombot.

a gödör alja, mint életstílus

10 hozzászólás

Csütörtökön már tök rosszul voltam, amibe valószínűleg az is belejátszott, hogy előző éjjel mindent megittam, amit vigaszul elém raktak, utána meg reggel vittem a gyereket az apai nagymamájához családosat játszani (valakinek ezt is kell, igény az van rá). Mivel egyrészt alapvetően praktikus gondolkodású személy vagyok, másrészt meg minden egyes szál cigitől hánynom kellett, úgy döntöttem, leszokok, és szabadalmaztatom a leszokási módszeremet, miszerint abbahagyni úgy kell, hogy az ember nem gyújt rá. Sajnos ebből meggazdagodni valószínűleg nem fogok, háromszavas könyvekből általában nem válik bestseller, és kibővített verzióként is csak annyit tudtam összehozni, hogy az ember nem vesz cigit, és nem gyújt rá. Bár egyesek szerint inkább párkapcsolati tanácsadó könyvet kellene írnom (mondják, majd csúnyán röhögnek, de én is, ez majdnem olyan vicces, mint a kutyás poén).

A nikotinelvonás viszont produkált tüneteket, például a gyerek előtt kiabáltam a sétapartneremmel a humorérzéke miatt, majd demonstráltam neki, hogy mi az, ami vicces (szerintem az vicces, hogy ha azt mondja, biciklizett már kutyával, én megkérdezem, hogy és nem esett-e le a kutya, bocsánat). Mindenesetre úgy érzem, egyedülálló anyának születtem, ma legalábbis sikerült tök egyedül gondját viselnem a dednek, miközben teljesítettem a könyvemből a penzumot, illetve egy beeső egynapos munkát is, kirándultunk is, a harmadik kezemmel meg rendet raktam, továbbá ftp klienst telepítettem linuxra, mi az nekem. Úgy érzem, ezt a tehetségemet mások is felfedezték (nem az ftp-set, az ősanyaságot), vagy csak valami nagyon hülye csillagállás volt ma, mert négyen is felajánlották mindenfajta provokáció nélkül, hogy csinálnak nekem még babát, ne maradjon egyke a főmuci (nagyvonalú tartásdíjakról mondjuk nem esett szó). A sors ellen márpedig nem szabad hadakozni, és abból kell a legjobbat kihozni, amit az élet felkínál, és ennek kapcsán komolyan elgondolkoztam azon, hogy szülök összesen hat különböző gyereket hat különböző apától, aztán élek majd gyesből-gyedből-csépéből az állam nyakán, bár szerintem nem járnék jól. Viszont a növények latin nevét például csak egyszer kéne megtanulnom.

És akkor most megyek, és megint nem gyújtok rá, direkt. Ez számomra életstílussá vált.

ja még

4 hozzászólás

Ja, meg olyan is volt, hogy a fiúk kérdezgettek, hogy de végül is mi bajom, mert megoldják, mire mondtam, hogy hát nem elég, hogy goldenblogba nem nevezett senki (nem igazán követtem az eseményeket, azt hittem, már régen vége), de még csak közönségszavazónak sem jutottam be, szóval én még csak népnek sem vagyok elég jó. Erre mr.a felajánlotta, hogy jó, akkor csinál freeblogos goldenblogot, és abban lesz egy kategória csak nekem, amit megnyerhetek, milyen kategóriát szeretnék, én meg elgondolkoztam, hogy a legnagyobb esélyem a Pratchettfordító kismamák kategóriában lenne, de utána megosztottam vele, hogy igazából én a MILF kategória közönségdíjasa akarnék lenni, nyeremény nem kell, elég a dicsőség, erre elkezdtek brainstormingolni, hogy mi legyen a badge-en, lógó mellek, javasolta a mr.a.

Ja, lényeg ami lényeg (not), láttam ma reggel, hogy mégiscsak tart még a goldenblog, és mégiscsak nevezve vagyok mindkét bloggal, szóval szerintem valaki belenyúlt a téridő kontinuumba, és megkavarta a dolgokat.

nem különösebben vicces bejegyzés

27 hozzászólás

Tegnap este azután kiborult nálam a bili, biztos a kialvatlanság meg a sok munka miatt, de (többé-kevésbé) diszkréten végigsírdogáltam a szigetes buli felét. Ott szakadt el a húr, vagy mi, amikor a gyerek apja, aki megígérte, hogy nyolcra itthon lesz és gondját viseli (ez nem kötelező gyakorlat volt, felajánlottam, hogy szerzek szittert, olyankor úgyis csak alszik már a kölök), nyolc óra pár perckor egyrészt még sehol nem volt (időre mentem, nem egyedül), másrészt meg a k telefonját sem vette fel, hogy legalább tudjam, mi van. Vártam, vártam, utána megbeszéltem a rendszergazdával, hogy beadom hozzá a gyereket ágyastul, és sziget után én is ott alszom a kanapén, legalább kocsival mehetek (muszáj volt, egyszerűen muszáj volt elmennem otthonról), amikor visszahívott a gy.a., és megnyugtatott, hogy mindjárt otthon lesz. Oké, ekkor még egész normál hangulatban voltam, a gyermeket beraktam az ágyába, hívtam egy taxit, és kimentem a ház elé, vártunk még egy kicsit a taxissal, majd megeresztettem még egy telefont, hogy merre jár a gy.a., aki azt mondta, hogy éppen most parkol be. Na és itt pattant el valami bennem, mert ott álltam, ahol parkolnia kellett volna, és ahol színét sem láttam, és van egy gyerekem, aki az ő gyereke is, és ez azt jelenti, hogy a következő tizenhét évemben rengeteg kisebb-nagyobb nemigazmondást el kell még viselnem, amihez egyszerűen nincs kedvem.

És tudom, hogy két perc ide vagy oda, az nem a világ közepe, és félóra késés sem a világ közepe, és van olyan, hogy az ember nem tudja felvenni a telefonját, de nálam ezekben a tárhelyekben már bőven overflow van, úgyhogy végül sírva mulattam.

Az este fénypontja egyébként a szendvics volt, amit mr.a szerzett nekem, és ami több vöröshúsból állt, mint szendvicsből, de szó szerint, savanyúuborkával, na arra az időre eltűntek a depressziós tüneteim (vö. Maslow-piramis). A legmélypontabb az volt, amikor ex-Bright exblogger leült mellém, hogy felvidítson, még viccet is mesélt, meg minden, én viszont addig magyaráztam, hogy mindenki boldogtalan a világon, és minden kapcsolat szar igazából, amíg ő is komoran nem kezdett nézni, majd haza is ment családostul. Elnézést, egyébként meg nem minden kapcsolat szar, de tényleg, csak én az apaképem miatt a skizoid személyiségekhez / pszichopatákhoz vonzódom, akik utána a párkapcsolatunkon belül értelemszerűen úgy viselkednek, mint az a pszichopatáktól / skizoid személyeségektől elvárható. Az én hibám az egész, sóhajtotta lucia mártíromarccal.

És akkor az este végén tényleg ott ültünk és néztük az "Új Magyarország" felirat alatt csűrdöngölő bloggereket, de ez olyan sorsszerű volt, hogy be kell járni minden bugyrot, és egyébként is agnus gyönyörűen táncolt. Utána hazajöttem, és alig tudtam elaludni, pedig esküszöm, megittam mindent, amit elémraktak. És egyszerűen nem értem ezt a nem elalvás dolgot, nem jár az agyam a nosztalgikus, örökre elveszített idők emlékén (az idők átértékelődtek), nem haragszom úgy általánosságban, nem forralok bosszúterveket, az elmúlt pár évemet sajnálom ugyan egy kicsit, de már vége, mégis olyan feszkó van bennem, hogy egyszerűen képtelen vagyok lemenni alfába, és minden hülyeségre felébredek (igen, elolvastam az előző kommenteket, ha nem marad abba a dolog sport hatására, macskagyökerezek majd, annál komolyabb cuccot nem akarok bevenni, csak hadd nyígjak egy kicsit).

cetlik

49 hozzászólás

Most csak zanzákra telik, de tökmindegy.

  • Hétfőn valami lehetett, mert felhívtam alie-t, hogy megérkezett a jegy, amikor még itt voltak agnus & mr.a, és mondtam, hogy üdvözlik, mire alie háromszor visszakérdezett, hogy ki az az agnus és mr.a, és milyen jegyek (előre meg volt beszélve pedig). Utólag valami zenére hivatkozott, ami kiszívta az agyát. Mr.a pedig azóta írogatja, hogy mi mindent felejtett itt, pl. az óráját, a ceruzáját és a fényképezőgép-állványát (csak beugrott odaadni a jegyet-fagyit). Ráadásul utána a taxiban emlékei szerint még nyomogatta az óráját (ami itt van). Mi volt hétfőn?
  • A ceruza azért maradt itt, mert amikor mr.a kijelentette, hogy minden  labirintusból ki lehet jutni, ha mindig jobbra fordul az ember, akkor kértem írószert, hogy rajzoljak neki olyat, amiből nem lehet (sikerült). Erre azt mondta, az nem szabályos labirintus. Van olyan, hogy a labirintuskészítés szabályai (mármint azt leszámítva, hogy egy bejárat, egy kijárat, köztük átjárható út)? Tény, hogy az enyémben volt egy falszakasz, ami nem kapcsolódott a többi falhoz, csak úgy elvolt magában.
  • Igazából napközben nem rossz, az a rossz, hogy 1. nem tudok aludni, 2. nincs kedvem hazajönni, órákig keringek itt a környéken, mielőtt ráveszem magam. Tegnap például (másodfél óra alvás után) hattól dolgoztam, délben elhúztam, este hétig jóléreztem magam máshol, utána kocsmába is elmentem, és éjfél előtt nem sokkal még ott köröztem a gazdagréti lakótelepen, de nem volt nyitva semmi. Altató? Költözzek a kocsiba?
  • Napok óta keresem a viharkabát (esetleg malaclopó) szót, erre tegnap ex-Bright kimondta mellettem (máshoz beszélt, másról), hogy viharkabát, majd brainoiz mr.a hozzátette, hogy malaclopó. Mekkora ennek az esélye?
  • Valaki azt mondta, hogy agnussal mi ketten együtt lennénk a tökéletes feleség. Jellemző mindkettőnk énképére és aktuális önbizalmára, hogy ezt egyértelműen bóknak vettük.
  • És életem legbizarrabb álma volt ma, azt álmodtam, hogy egy bizonyos pasiról ábrándozom szexuális témában. És ne már, mekkora kicseszés ez, ha már úgyis csak álmodom, akkor legalább let me see some action. Ráadásul mindeközben azt is álmodtam, hogy folyamatosan eltereli a figyelmemet a fájó bal fülem, pedig tökre nem fáj.
  • Az egyik legjobbat majdnem ki is felejtettem: tegnap az autóban a cédémet hallgattuk, és alie egyszer csak azt mondta, hogy jé, nem is csak szar zenéket szeretek, és a zenei kompatibilitásunk mínuszból felment nullára. Mondjuk lehet, hogy csak nagyon kedves akart lenni.

Hát ilyenek vannak.

hardcore, mindhalálig

15 hozzászólás

Disclaimer: aki nem bírja a csúnya szavakat, az ne olvasson tovább, mert híven szeretném felidézni a tegnap este elhangzottakat.

Tegnap alie elvette a szigetfesztivál-szüzességemet, csak mert megkértem rá, pedig utálja a Tankcsapdát. De a dologban mélyen benne volt a keze mr.a-nak is, akinek vasárnap este elsóhajtottam magam, hogy nem tud-e olcsó jegyet szerezni, és erre tegnap délben beállított két db szigetjeggyel, egy doboz Haagen Dazs pralinés fagyival, egy doboz eperrel és egy kisebb vietnám falu évi szükségletét kielégítő mennyiségű mogyorós csokival. Amikor megkérdeztem, mivel tartozom, azt mondta, mostantól egy évig kötelesek vagyunk alie-vel a freeblognál maradni. Ahogy az L. később megjegyezte, gecijófej, bár aztán arról is elmerengtünk, hogy biztos neki is van valami tikkje, különben nem lehetne medúza, mert a normálisakat kivetjük magunk közül.

Alie-vel a Batyin találkoztunk, majd a szigetszüzességemhez képest tök rutinosan szereztem ilyen sikátorszerű módon az L.-nek motivációs háromezres napijegyet (általában elég motiváció neki az az érzelmi terror, amiben tartom, de mostanában kiestem a gyakorlatból, és úgy éreztem, hogy amikor kacarászva ismételgetem neki, hogy de én depressziós vagyok, megcsaltak, elhagytak, kisemmiznek, legalább te állj ki mellettem az nem túl meggyőző). A seftelő fiúk egy kicsit zavarba jöttek, amikor alie elmagyarázta nekik, hogy az üzlet lebonyolítása előtt meg kell győznünk a célszemélyt, mert az illető is éppen annyira utálja a Tankcsapdát, mint ő (alie), de mindegy, rohantunk, és pont elértük a hajót, mert megvárt minket a kapitány. Az út romantikus volt, bár a Lucia szeretlek-et már átfestették a hídon, de legalább megbeszéltük, melyikünk a sziget melyik pontját ismerte meg behatóbban élete során, és kivel.

A koncert az olyan volt, hogy alie, aki utálja a Tankcsapdát, ördögvillázott és ugrált, továbbá üvöltötte, hogy Tankcsapda (természetesen csak miattam és értem), én pedig, aki eddig csak ülős koncerteken voltam életemben, ördögvilláztam és ugráltam, és üvöltöttem az összes dalszöveget (egy fejőséva könyvvel a hátizsákomban, tegyük hozzá, de az csak úgy került hozzám, hogy (elemezzük ezt a minden ízében bizarr mellékmondatot) mr.a kölcsönadta alie-nek). Mondjuk nem volt nehéz átélősnek lenni, koncert után mondtam is, hogy lehet, hogy szar zene, de nem tehetek róla, minden második szám rólam szól, mire alie rávágta, hogy ja, ők is mindig vagy szakításról, vagy szar kapcsolatokról, vagy kurva jó dugásokról énekelnek.

Ott, hogy nyakamban a lába, a fiúja hiába várja stílszerűen a fenekembe is markolt valaki mellettem elhaladván, és ez az ősjelenet valamivel később meg is ismétlődött, alie-t meg verbálisan udvarolták le azzal, hogy az ilyen jóseggű csajok a zsánerei az illetőnek (már ezért érdemes volt, ahogy Bright fogalmazott, a MILF az új teen). Alie a leszarom a szobámat, nem csinálok rendet-nél kezdett csápolni, a már a lépcsőházban-nál beleüvöltöttem a fülébe, hogy nekem már a kedd is mindig péntek lesz, a baj van-ra simán csak ugráltunk, ott, hogy az sem érdekel, ha ki vagyok rúgva, eleget ittam, most már be vagyok rúgva alie üvöltötte rám, hogy himnusz, az L. meg remekül időzített, mert még egy kicsit kiabálhattuk, hogy fordulj a fal felé, vagy fordulj fel, mielőtt kisétáltunk érte a koncert utolsó számáról. Időközben valamikor még sörrel is leöntöttek, szóval minden hardcore elem megvolt, amiben reménykedtem.

Korábban extrapoláltunk egy kicsit az események alakulásából, és elmerengtünk, hogy vajon az L.-nek mennyire lesz szórakoztató ülni és bámulni maga elé, miközben mi vadidegenekkel flörtölünk, de végül az este olyanba fordult, hogy ültünk hárman egyedül egy sötét pontján a szigetnek a szemetes úton, és néztünk magunk elé, hanyagul oltogatva egymást. Mint azt alie megfogalmazta, velem még el tud bánni, engem egyedül fel tud zsizsikelni, de két mentálharcossal már nem bír, márpedig az L. azért nem kicsi esőfelhőt hozott maga körül. Azután alie konstruktívan felvetette, hogy beszélgessünk már valami témáról, és ezzel szabadította el igazán a poklot, mert én éppen analitikusan végigvettem fejben a kapcsolatomat, mi-mikor-miért szemszögből, és 2007 június 1-nél (péntek) tartottam, amit meg is osztottam velük, hogy akkor a gyermekem apja azért üvöltött az arcomba trágárságokat a nyílt utcán ok nélkül, közvetlenül a találkozásunk után, mert felbaszta az agyát a(z egyik) másik csaj, sejtem is, hogy mivel, de azután nem folytattam fennhangon a június 2, szombattal, mert az L. arra terelte a szót, hogy ő sem egy angyal, de mennyire utálja, amikor az öltözőben a többi, tartós párkapcsolatban lévő pasi a hódításaival dicsekszik, legszívesebben pofánvágná mindet.

Itt már csak alie mutatott némi partikedvet, hiába viccelődtünk vele kétoldalról (remélem, vette, hogy nem rajta, hanem vele, volt például az a rész, hogy mondom, itt ülünk hárman egyedül, mire alie megnyugtatott, hogy nem vagyunk egyedül, ő figyel ránk, én meg vigyorogva rávágtam, hogy én is figyelek rá, nem is tudnék nem figyelni rá, mert annyira meghatározó személyiség, majd megijedtem, hogy ez azért durva volt, és hozzátettem, hogy csak vicceltem, mire az L. is beszállt, hogy igen, viccelltem, alie nyugodjon bele, hogy egyáltalán nem meghatározó személyiség, na ilyenek mentek), mindenesetre mindent egybevetve bizarr módon sokat röhögtünk, olyasféleképpen, ahogy az akasztófa alatt szoktak. Néha felvetődik bennem, hogy esetleg érdemes lenne normális emberekkel bulizni járnom, de azok szerintem sikítva menekülnének tőlem öt perc után.

Azután az L. hazafuvarozott minket, darabra le is adott, és most van nálam egy fejőséva (elfelejtettem megszabadulni tőle), amit alie is csak azért kért kölcsön, hogy konkrétan tudja utálni a csajt, ne csak úgy általánosságban, szóval vigasztalódásra nem alkalmas, de majd vigasztalódom azzal, ami jut.

ne sírjon a szám

29 hozzászólás
  1. Én annyi, de annyi törődést és szeretetet kapok most, hogy ennyit szerintem a Jackson rokonok sem. Már eleve a kedves és együttérző kommentek is elegek lennének ahhoz, hogy úgy érezzem, azért van valami értelme a dolgoknak itt körülöttem, de akkor jön még a segítség minden hülye problémámmal kapcsolatban, illetve Tarhonyakártevő tett egy olyan ajánlatot is, amivel valóra válhat az életem egyik nagy álma, ha ügyes leszek, és ezt sem mondhatja el magáról mindenki.
  2. Tegnap ott lézengtünk a strandon, én az egyik fa alatt álltam és bagóztam, alie a másik fa alatt állt és bagózott, agnus a fiúgyermekemmel állt a harmadik fa alatt, és magyarázta neki a fát, a többiek meg a szedett-vedett pokrócainkból, törölközőinkből és polifoamjainkból összehordott szigeten dominóztak. Már olyan késő délutános volt minden, brainoizék mégis a későbbi vonatot választották, hogy maradhassanak még, alie-vel egy pillanatra összevillant a tekintetünk, de nem mentünk oda egymáshoz, pedig szoktunk, és valahogy az volt a fejemben, hogy annyira, de annyira helyén van a világ. Később alie megjegyezte, hogy emlékszem-e, amikor én az egyik fa alatt bagóztam, satöbbi, merthogy akkor olyan meghitt volt az egész.
  3. És ma este kaptam egy sms-t, amitől háromszor körbeautóztam a gazdagréti lakótelepet (az pont három Hallelujah). Ezt egyébként soha nem fogom megszokni, hogy pár szótól összedőlhet minden, vagy napokig boldog lehetek, és tudom, hogy a szavak mögött emberek vannak és évek lehetnek, de ugyanakkor a betűk ott a telefonban olyan kicsinek tűnnek ehhez.

És akkor ezek hivatalosan az életem legrosszabb napjai. Azt hiszem, kicsit irigylem magam.

na de legyen vidámabb is

12 hozzászólás

Mert tegnap azért egy nagyon jó nap volt, felkerekedtünk, és lementünk Gárdonyba sokan. Velem a gyerek utazott, mellette agnus, ölében a világ legnagyobb úszógumijával, az anyósülésről pedig alie navigált, pedig figyelmeztetett minket előre.

A védelmében le kell azért szögeznem, hogy az autópályán teljesen jó irányba mentünk, meg minden, és időben szólt a megfelelő kijáratnál (miután tisztáztuk, hogy a kijáratok száma nem a kilométerkövekkel van összefüggésben, hanem sorban mennek, hogy egyes, kettes, satöbbi). De én vezettem, ami már eleve baljós dolgokat vetít elő, ráadásul előtte olyan négy órát aludtam, és nem ettem. Ennek köszönhetően útközben venni kényszerültünk egy Magyarország autóstérképet, egy Fejér megye térképet, illetve a helyiek segítségét is kikértem, mégis volt egy olyan rész, hogy alie a fél szélvédőt kitakarva navigál a térképről (miközben felháborodását fejezi ki amiatt, hogy a Keszeg, a Harcsa és a Kecsege utcák közé beraknak egy Delfint is, pedig az nem hal), alattunk meg közben egyszer csak elfogy az út, de nem számít, kicsire nem adunk, utána viszont a földút végét egy konténer zárja el. És igazából azt is meg kell hagynom, hogy alie már a térképes ügyletnél szólt, hogy hívjuk fel az L.-t segítségért, de erre agnussal egyszerre vágtuk rá, hogy nem, nem adjuk meg neki azt az elégtételt.

Mindenesetre útközben sikerült minden közérdekű információt megosztanunk alie-vel a magyar leszbikus bloggerek szociális hálójáról, illetve megbeszéltük, hogy vele ketten kitennénk egy fullos leszbi csajt, mert ő a szexet el tudná képzelni, az együttélést nem, én pedig fordítva. Azután valahogy érthetetlen módon megérkeztünk (a többiek után félórával) az agárdi Sportstrandra, melynek honlapja játszójurtát ígért a kiskorú gyermekeknek, de szerencsére azért nem volt olyan durva, csak tisztább a szokásosnál, illetve a kézszárító egységen szerepelt egy felirat, miszerint ez itt csak a szabályozás miatt van, de légyszi ne használjuk. És szelektív kukák voltak, illetve félóránként bemondták, hogy a műanyag palackokat összepréselik nekünk géppel, ha szeretnénk.

Senki nem állíthatja, hogy nem használtuk ki teljesen a strand kínálta lehetőségeket, volt úszás, pancsolás, hattyú, kajak (agnus rájött, hogy ő igazából egy izmos vállú leszbikus kajakosnő szeretne lenni, akinek van egy izmos vállú barátnője, vagy pedig vízimentő, de most nincs pénze felfújatni ahhoz a melleit), de leginkább strandevés. A fiúk például a hekk előtt bedobtak némi palacsintát és hamburgert előételként, de volt vattacukor, jégkása, vattacukor kólával, gofri, mojito, lángos, mittudomén. A végén, amikor már mindenki hülyeségeket beszélt a szénhidrát-túltengéstől, mr.a felvetette, hogy fújassunk hekkre vattacukrot, de szerencsére bizarr tervét leszavaztuk. Ja, meg a fiúk valamikor az idők során vettek nekünk Calippo jégkrémet, ami később a pajzán tréfálkozások (és fényképészeti remekművek) kifogyhatatlan forrása lett, tisztára, mintha osztálykiránduláson lettünk volna.

Aztán a végén még a naplementét is megvártuk (teljeskörű szolgáltatást igényeltünk a belépőért cserébe), és csak utána indultunk haza, kókadozva, de legalább nem törtem össze az autót.

éhen fogunk halni

48 hozzászólás

Na, a helyzetem kezd bonyolódni, mert (mint arra számítottam is) állítása szerint két nap alatt hirtelen megváltoztak a gyerekem apjának életkörülményei, és a két nappal ezelőtti ígéretek fele már most semmivé vált. Nem akarok nagyon extrapolálni, de hülye sem vagyok (bár eddig számára erősen úgy tűnhetett), és papírozni szinte semmit nem hajlandó, amit pedig igen, arra is vigyázni fog, hogy ne legyen behajtható. Szóval, bár nem szoktam segítséget kérni, de ha valaki valamilyen alkalmi munkát tud (fordítás, adatrögzítés, akármi, amit a gyerek mellett lehet csinálni, és nem átverés), az legyen szíves, szóljon, valamennyit még be tudok nyomni az eddigi munkáim mellé.

megint vámpíros, megint könyves

14 hozzászólás

Már megint könyv, bocsánat, de más nem történik velem, vagy nem akarok róla írni. Most egy remek vámpírosat kaptam fordítani, nagyon beletrafált az ízlésembe, annyira, hogy rögtön megszereztem a sorozat következő köteteit, és pillanatnyilag azokat olvasom.

Az elején azért leszögezném, hogy nem szépirodalom, hanem guilty pleasure kategória, de vámpírosnak nagyon tuti. A fülszöveg elolvasása után megijedtem kissé, hogy ez is olyan romcsi-vámcsis lesz, mint a T betűs (ez is középiskolában játszódik), de azután amikor az Amazon első keresőszóként azt dobta rá, hogy blood whore, akkor megnyugodtam. Műfajilag leginkább talán a Harry Potterhez tudnám hasonlítani, ugyanúgy (vámpír)iskolában játszódik, és nagyon jól fel van építve és le van írva benne a vámpírok társadalma, fajtái, életmódja és motivációi, anélkül, hogy erőltetett vagy lexikonszerű lenne (az írónő felvet valamit, ami furának, vagy ellentmondásosnak tűnik, és ott motoszkál az ember fejében, azután két fejezettel odébb az egyik szereplő elmagyarázza, én szeretem az ilyet). Kellett némi kutatómunkát is végeznem a terminológia hitelesítése végett, és nagyon úgy tűnik, hogy az írónő is komoly kutatómunkát végzett a kelet-európai vámpíros eredettörténetek világában (vagy ő maga is vámpír). Szóval a sztoriban van kerettörténet, krimi, nagypolitikai válság, kamaszlányos válság, erkölcsi és erkölcstelenségi dilemmák, némi rejtett leszbikus árnyalat, többdimenziós karakterek, igazából csak azt lehetne talán a szerző szemére vetni, hogy túl sokat markol (nagyobb ívű tájleírásokra nem nagyon jutott hely a könyvben). És mindig történik valami, ami miatt még egy fejezetet el kell gyorsan olvasni, pörög az egész.

Továbbá ez az első olyan angol nyelvű könyv számomra fordításilag, ami nincs tele szóismétléssel. Lehet, hogy ez kis dolog az emberiségnek, de én tényleg le vagyok nyűgözve attól, hogy van olyan író, aki nem él vissza azzal, hogy amerikai. Van benne például egy csomó orosz, magyar, stb, és jól használja a nevüket, illetve jól is becézi, ami még annál is nehezebb (mondjuk az otcsesztvákat kihagyta teljesen, de ennyi belefér). Igényes az egész, na, tökre, ugyanakkor megismételném, hogy lektűr, szóval abban a kategóriában igényes, de én mindenesetre nagyon örülök, hogy ilyen lektűrök is vannak.

a magányos napjaimról

5 hozzászólás

Na, hálistennek tegnap hazajött végre a fiúm, össze se törte magát, volt nagy öröm és boldogság. Tíz napot töltött hegymászással, omladékos részen, és én eközben minden lehetséges jövőképet lefuttattam a fejemben (hova költözünk, ha gerinctörést szenved, és tolószékbe kényszerül, mi van, ha ott marad hegyi vezetőnek, hogy számolok el vele, ha a gyereknek baja esik, és miképp birkózunk meg azzal a helyzettel, ha nem ízlik neki a baracklekvárom), de végül csak egy vascső állt némileg a hátába túra közben (mégsem vagyok elég alapos, ez eszembe sem jutott), és abból sem lett komolyabb baj.

Kicsit rettegtem attól, hogy ennyi ideig egyedül leszek összezárva a démoni gyermekemmel (még a főbérlőnk is elutazott a szomszédból, és ilyen hőségbe nem viszem ki sehova a szerelmünk turbósított gyümölcsét), de végül kiderült, hogy ha én nem megyek a világhoz, akkor a világ jön hozzám. Valamiért mindenki a múlt hetet választotta arra, hogy felvegye (vagy újra felvegye) velem a kapcsolatot, és szinte minden nap volt látogatóm is. Csak a prominensebb (vagyis blogkompatibilis) személyeket kiemelve, szombat este eljött kutyát sétáltatni a rendszergazda (hozott kutyával, nem nekem kellett biztosítanom), akivel továbbmentünk egészen alie-ékhez az erdőbe, és a csillagos ég alatt megbeszéltük, hogy ki melyik politikusba volt szerelmes az élete során (illetve kibe melyik politikus volt szerelmes majdnem).

Agnus látogatásáról írtam a másik blogban, azért örök hálám, cserébe a gyerekkel egymás között Áginak szólítjuk a gyerek alvósnyusziját. Eddig a "Másik Nyuszi" nevet hordozta büszkén (oké, nem vagyunk túl fantáziadúsak a névadásban, ha lenne még egy gyerekünk, azt biztos Másik Mucinak hívnánk), ebből lépett elő most Másik "Agnus" Nyuszivá.

Péntek este lemaradtam az L. megérkezős bulijáról, ezért szombaton átjött, és elmesélte az egészet töviről-hegyire, illusztrálva. Tökre olyan volt, mintha ott lettem volna, csak nem fájt utána a fejem, és nem tudja mostanra az egész társaság, hogy hogyan veszítettem el a szüzességemet (fokozatosan). És mivel az elmúlt fél évben nagyjából olyan húszan kérdezték meg tőlem, hogy most akkor mi van közöttem és az L. között, szeretném nyilvánosan tisztázni, hogy semmi szexuális vagy romantikus jellegű nincs a kapcsolatunkban. És egyébként tökre nem értem, hogy miért képzel belénk bárki bármit, alig beszélgetünk egymással társaságban, nem szoktunk egymáshoz érni (én amúgy se senkihez, az üdvözlőpuszikat leszámítva), agnust és alie-t ugyanolyan gyakorisággal viszi haza, mint engem, meg mittudomén. A legaranyosabb történet az volt, amikor nemrég egy gyerekekkel teljes zsúrra mentünk, ahol voltak ismerősök és kevésbé ismerősök, és a házigazda utólag megjegyezte a párjának, hogy ő nagyon furcsállja a lucia gyerekének az apját, mert olyan hidegen viszonyul a gyerekhez, aki nem is hasonlít rá, illetve a luciával sem olyan meghittek egymással, biztos-e, hogy ezek között rendben van minden. Amúgy ha valakivel viszonyom lenne vagy ilyesmi, tuti nem említeném, nem blogolnám ki, nem tudnék beszélgetni vele, és leginkább nem találkoznék az illetővel, akivel viszonyom lenne, mert az valószínűleg tetszene is, és aki tetszik, azzal én mindig irtó hülyén, agyhalott, autista kisgyermek módjára viselkedem. Az L.-lel kifejezetten szellemes vagyok, meg minden.

Naszóval, akkor kedd este átjött először alie, akivel kitrécseltük a női dolgokat, majd beesett az L. is, és akkor sütöttünk neki sültkrumplit tejföllel. Tisztára olyanok voltunk, mint egy amish család, hogy ott pucoltuk ketten lányok a padlón ülve a krumplit, és közben az élet dolgairól beszélgettünk, a férfira várva. Amikor megérkezett az L., akkor már sült a stuff, a célszemély rápillantott, majd megjegyezte, hogy ez tök jó krumplinak tűnik, mintha nem is porból gyúrták volna össze. Beletelt egy kis időbe, amíg meggyőztük, hogy ez valódi krumpli, a krumpliföldről, nem mélyhűtött (először azt hitte, viccelünk), és akkor kifejtette, hogy ritkán eszik ilyen házikosztot, mert ő annyira nem gourmand, hogy elmenjen a tescóig igazi krumpliért. az este nagy része során egyébként mindenféle ilyen-olyan okokból titkos dolgokról volt szó, amit nagyon sajnálok, mert a prezentált anyagból három hardcore blogger elposztolgathatna egy hónapig. Csak egy nyilvános szösszenet jut még eszembe, amikor alie megkérdezte az L.-t, hogy ő nem szokott-e más nőkre gondolni, amikor nővel van, amire az L. azt felelte, hogy abban a pillanatban is éppen arról ábrándozik, hogy más nőkkel beszélget, és azok a koponyák ott mellette mellek. Azután hajnali egykor kidobtam őket azzal, hogy lábat kell borotválnom.

Hát ezek voltak mostanában.

majdnem szakítósblog

131 hozzászólás

Az van, hogy van nekem egy barátnőm. Jobban mondva barátnőnek azért lehet, hogy nem nevezhetném, inkább csak ilyen női ismerős, nem netről, máshonnan (amúgy sem netezik nagyon, a blogomhoz sincs semmi köze, IRL típusú személyiségnek nevezném). Most egy régebbi levél kapcsán jutott eszembe, felvettük a kapcsolatot, és hát hétvégén talán pont a viszonyunk lazasága miatt (közös ismerősök hiánya, relatív veszélytelenség) kijött belőle egy csomó minden. Az igazi barátainak értelemszerűen nem beszélhet ezekről, viszont nem igazán tudja, mit tegyen, úgyhogy felajánlottam, hogy majd én megkérdezem az én *barátaimat* (szóval aki halálosan gyűlöl engem, az légyszi most ne kommenteljen, de az se, aki nem halálosan, hanem szimplán csak utál). Igazából leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy tényleg arrafelé tart-e morális felfogások szempontjából a világ (engem is beleértve), amerre szerintem, vagy van még remény.

A helyzet a következő: Hófehérkéért pár éve eljött a herceg, minden szép és jó volt, összeházasodtak, boldogan éltek. Engem igazából mindig is az érdekelt a legjobban, hogy de azután mi történt, na hát ebben a történetben az történt, hogy született egy kislányuk, és továbbra  is minden szép és jó volt. Hófehérke otthon maradt a gyerekkel, de azért időnként el-elszabadult, illetve a herceget is könnyek és hiszti nélkül el-elengedte bulizni a barátaival. Egy időben kicsit gyanús lett neki, hogy egy gonosz mostohatestvér típusú csaj mintha állandóan a hercegen lógna a közös találkozásaik alkalmával, akkor ezt szóba hozta, de meg lett nyugtatva. Pár hete-hónapja viszont egy jóakarójától kapott egy pakkott egy csomó bulis képpel, amiken mind egymás mellett áll-ölelkezik a herceg és a gonosz mostohatestvér. Egy alkalom még elmenne, de azok a képek öt-hat különböző eseményen készültek az elmúlt félévben, ráadásul a herceg ezen időszak alatt mélyen hallgatott a gonosz mostohatestvérről, pedig a többi barátját-ismerősét szóba hozta, amikor a bulikról beszélt. Hófehérke nem konfrontálta a herceget, mert borítékolni tudta volna, hogy tagadni fog mindent, akárhogy is áll a helyzet (drágám, most nekem hiszel, vagy a szemednek), viszont nagyjából 90%-ra meg van azóta győződve a vádlott bűnösségéről. Azért nem akar szólni semmit, mert nem szeretné, hogy a válásig fajuljanak a dolgok (elsősorban nem az anyagiak miatt, hanem mert szereti a férjét, és nem akarja, hogy a gyerek apa nélkül nőjön fel), viszont az elfojtott feszültség nem tett jót a kedélyállapotának, és ez kezd a családi életükön is meglátszani.

Ez idáig elég egyszerű, de van folytatása is. Hófehérke ezidáig hírnevéhez méltóan viselkedett, az elő-előforduló udvarlókat tekintetének villámos sugarával verte vissza, még csak flörtölni se igazán flörtölt senkivel. Pedig volt, akin megakadt a szeme, de azzal az illetővel – nevezzük a legkisebb szegénylegénynek – minimalizált minden kapcsolatot, hogy kisebb legyen a kísértés. Most viszont váratlanul felbukkant a szegénylegény, hogy megkérje Hófehérke kezét-lábát-mindenét (a félreértések elkerülése végett, nem házasodni akar). Ebben a megváltozott helyzetben Hófehérke hajlana is rá, hogy igent mondjon, noha nem akarja elhagyni a családját, de úgy érzi, hogy a megtiport önbecsülésének jót tenne a rajongás, a szexről nem is beszélve, illetve, ahogy fogalmazott, ennyi neki jár. Már csak azért is, hogy egyensúlyba billenjenek a dolgok. Szigorúan csak egy kis nyári románc, nem több.

Na, és ha már így berobbantam az életébe, akkor, mivel szerinte én érdeklődöm az ilyen lelki dolgok iránt, megkérdezte, hogy szerintem mit tegyen, én meg (el nem ítélhető módon) a magam sajátos okai miatt azt javasoltam, hogy go for it (ugyanakkor engem nagyon elszomorít, hogy asszem, nem is ismerek olyan párt, ahol valamelyik fél ne lépett volna félre ilyen vagy olyan formában, néha tényleg reménytelennek tűnik ez az egész párkapcsolatosdi), de kíváncsi vagyok, hogy ki mit mondana, és miért. A válaszok összegzését és a jobb ötleteket majd továbbítom kivonatos formában.

megint könyv, sőt, Pratchett

71 hozzászólás

Ma került nyomdába az aktuális Pratchett, a Soul Music magyar fordítása (Gördülő kövek lett a címe).

Ez nekem eredetileg nem tartozott a kedvenc könyveim közé, mert a sztorija kevésbé ütős, mint a többinek, inkább arról szól, amit Sir Terry mindenképpen ki akart adni magából a rock'n'roll életformával kapcsolatban. Leginkább a Moving Pictureshez (Mozgó képek) tudnám hasonlítani, csak zenével. Ugyanakkor ez azzal járt, hogy oldalanként van vagy 2-3 komplexebb kulturális utalás benne, illetve még számtalan kisebb-nagyobb szójáték, amikkel így összességében nagyon megszenvedtem, de meg lett oldva az összes. Párra azt mondanám, ha nem fogna vissza az álszerénység, hogy zseniálisan, további pár nagyon jól, de mind elfogadhatóan.

És itt hálás köszönettel tartozom Yardainnak (ő fordítja a páratlan (vagy páros? minden másodikat, pl. a Fegyvertársakat)) Pratchetteket, és ezt is nagyon szigorúan átnyálazta, kivette az összes elütést, szóismétléseket és szóismétlés-gyanús dolgokat, lecserélte a voltokat és vanokat, ráadásul pótolhatatlan segítséget nyújtott egy-két név magyarítása terén, nem beszélve a további ötletekről, és ezen felül még azt is felajánlotta nagyvonalúan, hogy fogjam rá az összes esetlegesen benne maradt hibát, mert úgyis ő tehet róluk. Innentől viszont égne a képem, ha bármit a lektorálásra kennék, szóval a nyilakat errefelé lehet célozni (legfeljebb öngyi leszek, vagy valami).

A kulturális részek egyébként azért is trükkösek, mert nincs egy egységsugarú, átlagos Pratchett-olvasóm itt kéznél kontrollcsoportnak, aki megmondaná, hogy a magyar rajongók ismerik-e a homokembert, avagy Humpty Dumpty, alias TojásTóbiás történetét. Én a magam végtelen gőgjében benne hagytam volna ezeket azzal, hogy utánuk lehet nézni az interneten, de kompromisszumot kötöttünk, így egy álommanóért kaptam cserébe egy H. D. utalást. Most viszont már tényleg érdekelne, hogy melyikkel (homokember, H-D) hányan vannak tisztában, szóval aki veszi a fáradságot és bekommenteli, hogy igen-e, avagy nem, annak megköszönném (de légyszi az is, aki nem, tökre nem gáz, nekem például fogalmam sem volt, hogy mit mondanak a valkűrök magyarul).

És ha már valkűrök, köszönet mindazoknak is, akik Wagnerrel kapcsolatban brainstormingoltak itt, illetve mindenki másnak.

A könyv a Delta Vision kiadó gondozásában fog megjelenni egy-két héten belül, megrendelhető közvetlenül a kiadó webshopjából, illetve értesüléseim szerint a Libri és az Alexandra is terjeszteni fogja.