ilyen volt magamra maradni eddig

A tegnap meg amolyan unalmas, takarítós napnak indult, amire áthívtam agnust, hogy ne legyek olyan egyedül, utána átjöttek még két lányok, meg az utolsó negyedórára az L. is. A helyzet már akkor kezdett fokozódni, amikor a nappaliban Tori üvöltötte valamelyik szemétpasis számát, alie a Miami Heat feliratú pólómban és a terhesnadrágomban, Magdianyusos kendővel a fején pucolta az ablaküvegeket vokálozva (előtte lepakoltam a koponyákat, meg minden, akkor kielemezte az egyik zöldre antikolódott keresztet, hogy ez olyan, mintha a kis hableány lenne rajta, és bár megjegyeztem, hogy emlékeim szerint a Bibliában nem említik a kis hableányt, de ragaszkodott hozzá, hogy neki olyan kereszt kell, amin a kis hableány van), agnus pedig a gyermekkel táncolt és énekelt rá. Én mindeközben a tűzhelyet súroltam, tisztára családias volt.

Utána megérkezett az L., akkor elrohantam zuhanyozni, közben meg egyszer csak Spice Girls és Backstreet Boys kezdett menni a youtube-ról, némi dobogás kíséretében, és mire végeztem, azok ott kint már együttest alakítottak. Az egyik a gyerek gitárján gitározott (a gyerek az apjánál aludt ekkorra már, pedig tetszett volna neki), a másik fél kezében koponyával, a másikban csörgővel adta a ritmust, agnus pedig a műanyag xilofonon játszott alájuk, miközben próbálták eldönteni, hogy Mariah Carey, vagy Celine Dion tribute zenekar legyenek-e, de akkor inkább elvittem őket a kocsmába.

A road tripről annyit, hogy az elején Tankcsapdát üvöltöttek, és alie valahol ki is jelentette, hogy ő már együtt rezeg a Lukáccsal, de szerintem agnus is, mert egyszer csak mindenki nagy örömére odakiabált a szembejövőnek, hogy mit indexelsz, bazmeg (ő is jellemfejlődik, nem csak én). Ezzel kapcsolatban azt hozta fel magyarázatul, hogy mióta biciklizik, különösen érzékeny arra, ha indexelnek az autósok, vagy nem indexelnek, csak erre a kettőre. Utána a kocsi leállítása után még katonai induló jellegű stílusban befejezték a refrénig azt, hogy erős vagy persze, de ha a fejedben ott van a fejsze, satöbbi. Ezt követően a belvárosi utcákon szökdécselve dalolták, hogy if you wanna be my lover, you gotta get with my friends, ami erős stílusváltás ugyan, de nekik jól állt.

És akkor a kocsmában (Alaptábor, jó hely) elszabadult a pokol, a publikus része annyi, hogy Fejős Évából jósoltunk magunknak (egyszer meg fogjuk hívni író-(nem)olvasó beszélgetésre, és megmondjuk neki, hogy mennyire szarul ír, ha már nincs egy igaz barátja), aminek keretében én azt a mondatot kaptam, hogy nem szeret már, mert mialatt a gyerekét szoptattam, megereszkedett a mellem. És kábé annál a résznél aludtam be, amikor a kortárs magyar szórakoztató irodalmon túllendülve azt találgatták, melyik sorozatba lehetne kontextuálisan beilleszteni a spermahányást (bocsánat), és a firefly reaverei kezdtek győztesnek kijönni, hogy ha megölnek, megnyúznak és megerőszakolnak, akkor esetleg utána a sö betűsre is képesek, szóval akkor még motyogtam annyit (fireflyból álmomban is idézek), hogy ha szerencséd van, akkor ebben a sorrendben, majd kikapcsoltam az agyam, mert két órával korábban döntöttem el, hogy ha valaha is férjhez megyek, a firefly zenéjére fogok. Vagyis most már nem (mondjuk nem is fenyeget a veszélye), mert félek, eszembe jutnának közben az ún. barátaim ott a kocsmában, és ezt életem pátoszosabb pillanataiban szeretném elkerülni.

A személyzettől meg ezúton is elnézést.

Reklámok

9 thoughts on “ilyen volt magamra maradni eddig

  1. GrA

    nekem nem kellett, felutottem harom helyen, sehol nem talaltam ertelmeset, csak ilyen “majdnem kicsordultak a konnyei” izeket, meg allandoan valakinek volt valami a lelkevel, amit nem is ertettem, es akkor ugy voltam vele, hogy hat jo esellyel az egeszet nem ertenem, aztan ott is hagytam.

  2. amatőr

    f.é-nak csináljátok itt a “reklámot”, kíváncsiságból mindenki megveszi (mint Csiperke), és még a végén tényleg azt fogja hinni, hogy azért fogynak a könyvei, mert olyan jóóó…

  3. Csiperke

    Annyit fejőséváztál, hogy komolyan kíváncsivá tettél.Így megvettem az egyik könyvét(!!!!) és Budapesttől Zalaegerszegig elolvastam a buszon. Már értelek.

  4. kardigán

    pedig milyen király lenne, vonulsz a sorok között, mindenki meghatódik, felcsendül a zene, és kipukkad belőled a röhögés

  5. cascata

    So take my love, take my land
    Take me where I cannot stand
    I don’t care, I’m still free
    You can’t take the sky from me
    Take me out into the black
    Tell ’em I ain’t comin’ back

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s