Kicsit monomániás napjaim voltak mostanában, fél kézzel dolgoztam, a másikkal takarítottam és pakoltam, felvittem a padlásra a hirtelenjében nem kellő cuccokat (az egyébként durva volt, nincs világítás, csak porszagú, pókhálós sötétség, ráadásul éjfélkor intéztem a dolgot, és olyan hangok hallatszottak mindenhonnan, amik egyértelműen patkánykígyók jelenlétére utalnak), mindenesetre most nagyjából rend van és tisztaság. Pillanatnyi elmeállapotomra jellemző, hogy a legvadabb ábrándjaim közé tartozik, miszerint meghívok valami daliás, jó kötésű fiatalembert vacsorára, amit a rusztikus hangulatú (antikolt fa és álkovácsoltvas-kellékek az ikeából*) ebédlőben fogyasztunk el gyertyafény mellett, majd búgó hangon megkérdezem, nem lenne-e kedve felmenni a hálószobába (fekete, cirádás kovácsoltvas ihletésű duplaágy, fekete alapszínű ágyneművel az ikeából*), ahol szembesíteném azzal, hogy át kellene tennie a fiókos monstrumot a szoba egyik oldaláról a másikba. És ha már úgyis arra megyünk, igazán segíthetne felvinni a Leksvik könyvespolcot a gyereknek, meg a padláson is össze kellene pakolni.
Szerintem jövő hétvégére azért elmúlik.
* Jól van na, igazából sznob vagyok, de mostanában csak erre telt.
everything´s funny, if you wait long enough.
kopirájt mr. kinky friedman.
KedvelésKedvelés
Kamillusz: oké, te győztél. (sajnálom, úgy látszik, ez egy ilyen év).
KedvelésKedvelés
najó, nem akarom tovább dramatizálni a helyzetet, de nincs apukám…
KedvelésKedvelés
rabolj rá apukád készletére
KedvelésKedvelés
persze, h nincs vége: milyen jó is az négy év után visszaköltözni a szülői házba és négy diplomával munkanélkülinek lenni…
jó lenne egész nap részeg lenni, de azt sem tudom kifizetni.
KedvelésKedvelés
nekem egyenlőre igen elegem van a ffakból. Nem én nem szakítottam csak simán elegem van belőlük.
kamillusz fel a fejjel még nincsen vége
KedvelésKedvelés
nos, én pakolás helyett másra szavaznék, ami a ffiakat illeti. persze ehhez nem kell izomagyúnak lenni, mondjuk elég, ha szereti/érti bodor ádámot és nem szőke.
nem csak te szakítottál, jó szar év ez a 2009…:(
KedvelésKedvelés
Én mondjuk csak képeket látnék (máj láv iz ikeja) már, hogy a nagy erős ffiak szekrényt pakolnak. illetve egy diktafont is izzitsbe szeretném hallani mit mondanak amikor rátolják egymás lábujjára.
KedvelésKedvelés
lol
KedvelésKedvelés
:)
KedvelésKedvelés
Mostanában én is csak szeretnék sznob lenni… :-)
KedvelésKedvelés
+1 jelentkező izomember, ha tényleg jó az a vacsora. :D Szervezz otthonra egy szűk körű író-olvasó találkozót… :D
KedvelésKedvelés
Szerintem, vagyunk nehanyan, akik szivesen segitenenek… En pl. a gyertyafenytol eltekintenek, a vacsi meghivast elfogadnam, es “cserebe” 3-4 oran keresztul segitenek pakolni…
Mask
ui: Az email cimem el, es tartom az ajanlatot…
KedvelésKedvelés