A gyereknek sikerült levernie a poharát az ágyról (csak ezerkétszázhuszonhatszor mondtam neki, hogy ne tegye az ágyra, de minden kincsét odahordja), nekem meg sikerült belelépnem, és jól elvágnom a nagylábujjamat, amiből ömlik a vér. A hálószoba pillanatnyilag borzasztóan Dexteres, mindenhol vérfoltok a padlón, a falon, a bútorokon, a lépcső is hasonló állapotban van. Úgyhogy felhívtam a gy.a.-t, mint a vágott, lőtt és szúrt sebek szakértőjét, illetve az esetleg félárván maradó gyerekem maradék gondviselőjét, hogy most mit tegyek, és azt mondta, kenjem be superglue-val, akkor eláll a vérzés, és nem fertőződik el. Ami egyébként van is itthon, úgyhogy nagyon remélem, hogy nem a családi pótlékra pályázik, mindenesetre most gyorsan összeragasztom magam, aztán megtanítom a gyereket vért takarítani.

Nekem valami egészen különleges testképzavarom lehet, mert így 47 kilósan is ugyanolyan dagadtnak látom magam a tükörben, mint pár hónapja 55 kilósan, ugyanakkor dagadtnak is szeretem magam.

(Amúgy csak mondanám, hogy most van a gyümölcsügyileg legklasszabb hete az évnek, amikor málna és feketecseresznye még van aránylag normális áron, sárgabarack már van, nem beszélve a rengeteg zöldségről bagóért).

Ma hajnalban arra ébredtem, hogy kétségbeesetten sírok, és ezzel el is voltam pár másodpercig, mielőtt elkezdtem volna gondolkozni azon, hogy miért is. Akkor szépen összeszedtem, hogy igen, azt álmodtam, hogy Schmitt Pál lett a köztársasági elnök, ezért vagyok szomorú, majd rádöbbentem, hogy te jó ég, ezt mégsem csak álmodtam, tényleg ő lett az, szóval jogos a bánatom. További pár másodpercbe telt, amíg eszembe jutott, hogy engem ez igazából nem izgat, mondhatni teljesen hidegen hagy, úgyhogy akkor elkezdtem számlákat könyvelni, miközben egy kicsit hülyén éreztem magam.

Azért a tudatalattim érdekes, megismerésre érdemes személyiség lehet.

Azért kicsit reménykedtem benne, hogy ma az ügyeleten nem kérdezik meg, miben húztam meg a derekam (fel akartam íratni valami ütős krémet, gyerek mellett nincs időm lumbágózni), de amikor képszerűen elmagyaráztam, hogy biztos nem vesegyulladásom van, hanem egy madárfészket (pontosabban a fészek maradékát, mert a háromnegyede magától leesett de ennyire nem mentem bele a részletekbe) próbáltam lepiszkálni az erkélyen álló létrán egyensúlyozva a légkondi külső egységének a tetejéről, ami tőlem két méterre volt, egy szomszédból zsákmányolt husáng segítségével, és akkor maradtam egyszer csak úgy, akkor az orvos csak annyit kérdezett, hogy és afrikai fecskefészek volt, vagy európai (amúgy szerintem szarka, mert tele volt ilyen csillogó szálakkal, mint az angyalhaj, de szerencsére már nem laktak benne).

Mindenesetre kiderült, hogy a flectornál nem kapok jobbat, az meg vény nélkül is van otthon.

Egyrészt voltam ma a könyvelőmnél hajnalban, és teljesen meghatódtam (nem, általában nincsenek ilyen hatással rám a könyvelők). Ez a csaj olyan, hogy amikor még cégalapítás előtt körbetapogatóztam, akkor találtam valamivel olcsóbbat és közelebbit is, de ő például az érdeklődő telefonom után fél nappal visszahívott, hogy utánanézett a speckó körülményeimnek, és amikor megcsinálom a céget, akkor figyeljek erre meg arra, mert úgy nekem jobb lesz (és tényleg jól jött, amit mondott az ügyvédnél). Mindezt úgy, hogy mondtam neki, hogy még nézegetek könyvelőket, tehát üzleti kapcsolat konkrét ígérete nélkül.

Aztán ma ott voltam nála, meg utána beszéltem egy ismerősömmel, aki szintén mostanában csináltatott céget, és hozzá képest én annyi pluszszolgáltatást kaptam, hogy nem nekem kellett letölteni-kitölteni-kinyomtatni dolgokat, hanem ezt megtette helyettem a könyvelő (elkérte az ügyfélkapumat, és úgy), de még az ajánlott blankettákat is megírta, nekem csak a kézjegyemmel kellett ellátnom, bevitte az obskúrus helyekre bevinnivalókat, ötödszörre is elmagyarázta a lehetőségeket szépen, türelmesen, képben volt a jelenlegi (28-i) változásokkal kapcsolatban, és amit kellett, inkább két helyre elküldött, mindemellett a múltkor még a gyerekemre is kedvesen mosolygott. És annyit azért nem fizetek neki (már nem a gyerekre célzok, hanem az ajánlott blankettákra, értem ilyet még senki nem tett). Ez nekem baromira megéri azt a havi plusz párezer forintot, de tényleg.

Érdekes adat egyébként, hogy minden könyvelő megkérdezte valamilyen formában, hogy legálisan akarom csinálni a dolgokat, vagy úgy, hogy meg is tudjak élni belőle (belőlem viszont nem halt még ki a remény, hogy legálisan is meg tudok élni, ha tartom a tempót munkában).

Azután állok a postán ötezer ajánlott levéllel, beáll mögém egy idősebb néni két csekkel, aranyos szalmakalapban, és akkor eszembe jutott, hogy mennyire rühellem, amikor két csekket akarok csak befizetni, és beáll elém valami vállalkozó az ötezer ajánlottjával, és még számlát is kér, szóval mondtam neki, hogy menjen be elém nyugodtan. A néni elintézte a tranzakciót, majd azt mondta nekem, hogy köszöni, hogy ilyen cuki voltam, és ne féljek, intézkedik, hogy visszakapjam ezt az élettől és teljesüljenek a kívánságaim, majd huncutul rám kacsintott, és eltűnt (mármint lement a mozgólépcsőn, annyira azért nem volt misztikus a dolog).

Úgyhogy az aranyhal ismét elkezdhet rettegni.

Na ez a kettő talán nem annyira felhasználható ellenem (amennyiben egyszer a jobbik szóvivőjévé válnék), viszont a Haj látszik rajtuk. Igen, agnus körbefotózott lelkesen, vakuval, vaku nélkül, vérrel, kádon, még szabópatríciásan is, de nem akarok beszélni róla.

Képen valahogy nem látszik, de esküszöm, hogy a tarkónál lépcsős.

Már többször írtam, hogy nekem biztosan a fodrászban van a szaturnuszom, mert egyszerűen mindenki képtelen egy tökegyszerű sassoont vágni, pedig egyrészt kimondom a szót, másrészt el is mutogatom elég részletesen. Isoldétől azt a tanácsot kaptam, hogy menjek Thaiföldre vágatni, mert ott tudnak, és a gyöngyös karkötők is olcsók, Tarhonyakártevő pedig állítólag ismer egy fodrászt, aki nem csak véletlenszerűen nyiszál az ollóval kábé akkorára, hanem azt csinálja, amit mondanak neki (biztosan évekig hordott vizescsöbröket fel a lépcsőn egy tibeti, ősz szakállú mesternek, meg téglákat ütött szét fél kézzel, másképp nem tudom ezt elképzelni). Ennek ellenére, magam sem tudom, miért, mindig visszamegyek ugyanabban a fodrászatba (de tudom, miért, mert olyan vagyok, mint Sheldon a TBBT-ből, hogy a fodrászat márpedig ott van a sarkon, ráadásul mindig ugyanabba a székbe is ülök, meg minden).

Viszont mostanában a nemalvás miatt elég asszertív vagyok, úgyhogy mielőtt elindultam, több szögből lerajzoltam többféle keménységű grafitceruzát alkalmazva a 3D hatás kedvéért, hogy milyen hajat szeretnék, és vittem magammal az intézménybe, azzal a szent elhatározással, hogy márpedig addig ki nem lépek onnan, amíg olyan nem lesz a hajam, amilyet akarok, még ha valamelyikünk a fodrásszal tragikus körülmények között életét is veszíti eközben.

Ugyanazt a csajt kaptam, akit szoktam (egyébként kedves lány, és nem beszélget, szóval a hajvágási képességein kívül tökéletes), aki megkérdezte, hogy nem jártam-e nála pár hónappal ezelőtt is, amire igennel feleltem, majd együtt csodálkoztam vele udvariasan azon, hogy azóta megnőtt a hajam. Ezt követően elmondtam, mit akarok. Megmutattam a hajamon, hogy mit akarok. Megmutattam képen, hogy mit akarok. Ekkorra már kissé monomániásnak kezdtem érezni magam, de Sheldon lebegett előttem, mint példakép (már nem hajilag).

A lány rávágta a fejemre a szokásos loncsot (kábé úgy kell elképzelni, mintha az ember libamájat kérne az étteremben, és rántott csirkét kapna, azzal, hogy az is szárnyasból van).

Akkor visszatértem a képhez, és pontról-pontra bemutattam, tényleg kedves, nem kioktató hangnemben, hogy szerintem mi a különbség aközött, ami a fejemben, és ami a fejemen van. Együtt élhettük át a rádöbbenés örömét, majd a lány (feszültségkeltő dobpergés) körülbelül öt perc alatt tökéletes sassoont vágott nekem.

Azóta is értetlenül állok a dolog előtt, de rájöttem, nem érdemes az ok-okozati összefüggéseken töprengenem, mindenesetre este majd megkérek valakit, hogy fotózza körbe a fejem, és akkor egy egész albumnyi referenciával járhatok ezentúl vissza oda (hogy fognak engem szeretni).

Vannak ezek a nyárköszöntő dolgok (nevezzük őket áldozatnak), amiken rituálisan túl kell esni május-júniusban (lehetőleg még Szentivánéj előtt, de idén a klímaváltozás miatt kaptam egy hét haladékot magamtól):

1. Faeper szedése a fáról, amíg tiszta fekete nem lesz a kezem-lábam, és fájni nem kezd a hasam: pipa
2. Vízhólyagok tenyésztése nyári szandálok által: pipa
3. Szamócaevészet a Börzsönyben, utána fűben heverés a vaddisznókról értekezve elalvásig: pipa
4. Megfelelő számú, feleslegesnek ítélt kilók leadása így vagy úgy: pipa
5. Legalább fél kiló málna együltő helyben való elfogyasztása: pipa
6. Lábkörmök színesre lakkozása: pipa
7. Szokásos nyári párkapcsolati balsors és/vagy koraszülött gyerek: pipa
8. Fekete, ropogós, nagyszemű cseresznye szigorúan kukaccal: pipa
9. Felbiciklizés megállás nélkül a szokásos helyekre: pipa
10. Hajvágás: pipa

Szóval innentől, ha tényleg beköszönt a nyár, akkor bár nem akarok mutogatni, hogy kinek lehet megköszönni, de én mindent megtettem az érdekében. Ami még nem volt meg:

1. Nyári esőben mászkálás úgy, hogy nem sietek valahova, meg nem hideg van, hanem valamiért pont jó.
2. Mojito az erkélyen (mindig elfelejtek fehér rumot, lime-ot és tonikot/ízesítetlen ásványvizet venni, mentségemre szóljon, hogy menta van).
3. Gyermek strandra vitele, közben szenvedés a meleg miatt, szenvedés a rovarok miatt, szenvedés a vacak kaja miatt, napszúrás. De a gyerek boldog.
4. Ezt tegnap álmodtam meg, hogy nekem biliárdoznom kell. Régen nyaranta jártunk biliárdozni barátokkal, akik azóta négy különböző földrészen élnek, közben Martiniztünk jéggel, utána meg milánóit vagy pizzát ettünk az Atlantisban. Hol szoktak ma biliárdozni az emberek? Egyáltalán létezik még ez a dolog?
5. Szeretnék egyszer elmenni a népnemzeti diszkóba. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy igazmagyar, de majd varrok magamnak rokolyát, vagy ilyesmi, meg veszek turulos hullámcsatot, és rovásírással jegyzem a vendégkönyvet, de muszáj, mert kíváncsi vagyok. Valaki, esetleg?

Igazából arra jutottam (miután az egyik illető ordibált velem a kocsiban, meg az utcán arról, hogy sorsszerűség, kegyetlennek kell lenni, és az élet szar, a másik illetővel végignyafogtunk két órát arról, hogy az élet szar, a harmadik illetőmeg a telefonban kiabált velem, és rájöttem, hogy én ilyennek nem szeretek lenni), hogy reménykedem a happy endingben, mást úgysem tehetek nagyon, addig meg takarítok, meg hülyére dolgozom magam, és közben észreveszem a jó dolgokat, miszerint:

1. Úgy tűnik, rendkívül absztinens életet fogok mostanában élni, mert a szerek nem segítenek.

2. Tragikus hirtelenséggel lefogytam 48 kilóra, rám jön az összes motivációs gatyám, és mióta a bőrgyógyász megerősítette, hogy valószínűleg tényleg a tejtől rossz a bőröm, amit ezzel ki is zártam az életemből (kegyetlen vagyok a tejjel), sokkal jobb. A bőröm.

3. Mivel így alvás nélkül nagyon hosszúak a napok, behoztam az elmaradásaimat, határidőnél vagyok, és nagyon úgy tűnik, hogy mintegy mellékesen csináltam egy céget is tök jó névvel. A tevékenységi köreimbe valahogy bekerült a gépjárművezetés oktatása, illetve a sport és szabadidős tevékenységek oktatása is (magyarázat nincs rá, hogyan, de ha már bekerült, benne hagytuk, enni nem kérnek). Ezekhez elméletben értek is mintegy (ki kell kerülni a virágládákat, és ugyanúgy kell csinálni, csak erősebben), szóval levelező oktatást szívesen vállalok a témában.

4. Egyelőre úgy tűnik, nem haldoklóhoz kell kórházba járnom, ami mindig öröm, illetve maga a látogatás lehetőség arra, hogy csiszoljam az asszertív képességeimet (nincs sok nehezebb dolog annál, mint meggyőzni egy ápolónőt, hogy vannak dolgok, amikhez te jobban értesz nála, mondjuk a helyesírás, illetve hogy nem feltétlenül szeretnéd tartani a bizarr látogatási időt egy egyágyas szoba viszonylatában, de nekem mindkettő sikerült).

5. A Muci az egy nagy öröm mostanában (is), de erről majd a saját blogjában.

6. A rengeteg levél, meghívás meg komment (kivéve a főoldalról idetévedőket, akik szerint minden problémám forrása az, hogy felcsináltak harminc évesen, de azokkal úgy bántam, mint a tejjel, kimoderáltam őket). És tényleg bocs, ha valakinek nem válaszolok vagy nem megyek el vagy ilyesmi, nem akarok bunkó lenni, csak rengeteg más dolog van most.

7. Kivételesen tök nagy rend van és tisztaság, akár neki is állhatok a mélyebb rétegek felderítésének (ill. nem kell valakinek ingyen egy ikeás antilop etetőszék?)

8. Én igazából szeretem ezt az időt, mondjuk eshetne kevesebbet, de nem hiányzik a nagy hőség most asszem.

9. A balrog rájött, hogy a kisautó, amit a Shellnél kaptam egyszer tankolás miatt, ugyanaz, amit a tévében Schumacherrel reklámoztak, és amit az alján be lehet programozni, hogy előre menjen, meg kanyarodjon, meg minden.

Aztán majd egyszer talán a fontos dolgok is rendbejönnek.

Aki még mindig azon aggódna, hogy rászokom a szerekre, most megnyugodhat. Tegnap nagyon durva éjszaka volt (nem jó dolgok történtek, nem jó dolgokra gondoltam), ráadásul aludtam vagy három órát utána, úgyhogy reggel bevettem egy xanaxot, hátha így könnyebb lesz végigcsinálni a napot. Jelentem, abszolút semmi változást nem éreztem, nullát, viszont délutánra olyan vizuális migrénem lett, hogy a fal adta a másikat (ez nem fájdalmas dolog, csak borzasztó idegesítő, egyre nagyobb körben káprázik a szemem, az agyban állítólag ugyanaz történik ilyenkor, mint másoknál a fejfájós migrénnél, ugyanazok a gyógyszerek is mulasztják el, csak most nem akartam szert halmozni, úgyhogy még egy advilt sem vettem be rá). Délután aztán dühömben nekiálltam takarítani, de még a koporsófogantyúkat is kiszidoloztam (ez nem valami silent cry for help, koporsó nem tartozik hozzájuk, dísztárgyak), és teljesen jól lettem estére, mármint olyan funkcionális.

Szóval az altató nálam nem működik, a xanax nem működik, az alkoholtól csak szomorú leszek, a hiányérzeten nem segít, csak felerősíti, úgyhogy nem iszom, de legalább mostanában rend lesz, tisztaság, meg elvégzett munkák, az is valami.

Szövettan negatív hálistennek, ráadásul kaptam receptet Xanaxra, négy pár kinőtt cipőt (köztük két vintage, meg egy piros lakk tűsarkú, amire alie, az eredeti gazdatest azt mondta, hogy ezt az ágyban is magamon kell hagyni, mire elgondolkoztam ezen az életképen, hogy oké, szépen elrámolok, lefektetem a gyereket, beveszem az altatómat majd felveszem a piros magassarkút és békésen lefekszem aludni), egy nagyon szép kék gyöngyös karkötőt Isoldétól (kérdeztem, miért nem kell neki, azt mondta, igazából nem tetszett neki, csak nagyon olcsó volt, ezért muszáj volt megvenni, amit én abszolút értek).

Meg elkérte az utcán a telefonszámom egy tizennyolc körüli srác (ballagási öltözékben volt), valamiért, amikor így lefogyok 48 kilóra, mindig sokkal fiatalabbnak néznek, meg glóriától kaptam sajátkezü sütit, amiben nincs cukor, tök jó dobozban, illetve sajnos leitatott másfél pohár sörrel (nemalvásra meg nemkajára az nagyon sok), úgyhogy aránylag korán hazajöttem, és amár arra sem emlékszem, hogy hogyan, de előtte feltett még egy nagyon jogos kérdést, hogy én, akinek minden más tök rendben van az életében, miért borulok ki ennyire egy pasiügyön, mit teszek, ha valami más is elromlik.

És ez azért nagyon fura, mert én belegondolva csak pasiügyeken szoktam kiborulni, semmi máson, most a fél napig tartó melanómámon is inkább csak elgondolkoztam, hogy a gyerek, meg minden, akkor hogy lesz, meg akkor sem voltam kiborulva, amikor rohangáltam be két hónapig a gyerekhez a kórházba (oké, akkor kiborultam, amikor málnás joghurtot büfögött fel egyszer, és azt hittem, alvadt vér, de az elmúlt), tavasszal meg volt egy pont, hogy volt több mint másfél millió kintlévőségem, de azt nem tudtam, a számlákat miből fogom fizetni, akkor sem borultam ki, de meg akkor sem, amikor fiatalkoromban nagyjából egy nap alatt elköltöztem otthonról a semmibe. Mármint aludni meg enni meg ilyeneket tudtam. Akkor meg ezeken miért? Pláne, hogy realistán átgondolva most nem olyan vészes a helyzet, nem csaltak meg, nem bántottak meg úgy különösebben, összesen annyi, hogy halasztás van egy hosszabb időre (mondjuk én várakozásban különösen nem vagyok jó, meg amúgy is idiótaságnak tartom a felhozott indokokat, mindegy), ami után ki tudja, mi lesz vagy nem lesz. Én meg ettől tényleg nem eszem, nem alszom, a harag ugyan már elmúlt, de most olyan nagy szomorúság van, és még ruhákat is képtelen vagyok venni (vö.: “nem tudok levegőt venni”). Mindegy, valószínűleg arról van szó, hogy ilyenkor mások hoznak rólam döntést a fejem felett, és én nem tehetek semmit, vagy az apai elfogadás hiánya, vagy ilyesmi, mindenesetre nagyon fura.