könyvajánló kamaszoknak

5 hozzászólás

A könyvesboltban egyébként láttam, hogy megjelent az egyik nyári fordításom, a Beastly (nem, nem azért lett ez a címe, mert azt elfelejtettem lefordítani, hanem fogalmam sincs, miért), ami a Szépség és a Szörnyeteg modern feldolgozása. Azért merem ajánlani, mert ebben az évben olyan tizenöt ifjúságinak mondható regényt fordítottam, és ez azon kevesek egyike volt, ami nem arról szól, hogy tizenötévesek lesmárolnak minden fiút, hogy más fiúkat féltékennyé tegyenek, meg ilyenek (konzervatív kezdek lenni, na), hanem van története, meg tanulsága, de azért olvasmányos. Ráadásul most csináltak belőle filmet, úgyhogy menő is lesz. Csak úgy mondom.

(Igen, átutalták már a tiszteletdíjat, nem, nem kapok százalékot a reklámért).

minden kívánságom így teljesüljön (de tényleg ám)

11 hozzászólás

Úgy tűnik, működik a blogom. Egyrészt sikerült végre feltetetnem a téli gumit, az a szerencse, hogy innen el csak lefelé lehet menni (oké, nem, de a civilizáció arra van), úgyhogy ügyesen leszánkóztam az első (mint útközben kiderült, harmadik) gumishoz, ahol a legnagyobb meglepetésemre tényleg cseréltek nekem kereket (oké, mondjuk ehhez kellett, hogy a rendszergazda ismerőse leesztergálja nekem azokat a műanyag vackokat hozzá, amit itthon egyszerűen nem lehet kapni, bár mindenki hallott már róla, úgyhogy gyanítom, idén slágerajándék lesz a kerékteher-mentesítő, azért fogyott el). Nem felvágásból, de hazajövet már simán beálltam farral tízcentis havon. Megváltozott az életem.

Viszont kerékcsere közben sajnos kénytelen voltam vásárolgatni, például bementem a játékboltba. És engem nem könnyű meglepni, elég sok mindent tapasztaltam már, de most komolyan megdöbbentem, amikor a kérdésemre, hogy van-e szánkótámla, azt mondták, hogy igen (ez is slágerajándék lehet, mert ez volt nagyjából a tizedik bolt, ahol megkérdeztem). Utána visszamentem az autóért, majd, ha már lendületben voltam, le a MOM-ba, mert tradicionálisan minden karácsony előtt kell egy olyan nap, amikor, noha már az összes ajándék megvan, hülyeségeket vásárolgatok össze-vissza (meg tejet, nem saját részre). Itt ért a második döbbenet, mert a MOM-ban van az egyetlen olyan Promod, ahol volt még egy utolsó darab a Narancssárga Sálból, féláron. Továbbá volt egy utolsó darab abból a zöld táskából, amit még ősszel néztem ki, és ami tökre menne a zöld átmeneti kabátomhoz, szintén féláron. Egy fekete alapon virágos meg csak gy becsusszant valahogy (mentségemre, ez is le volt árazva). A zsákmány, ami klikkre megnagyobbul:

taska1

Egy kicsit ugyan zavar a gondolat, hogy valószínűleg ezeket is behajítom majd a huszonötezer többi táskám közé, ugyanis mostanában csak a fekete nightmare before christmasos táskámat hordom, amit ingyen kaptam egy üzletben, mert rengeteg mindent összevásárolgattam ott az L.-lel (igen, az is egy olyan nap volt karácsony előtt). De majd igyekszem, és nem hajítom, mert jövőre minden más lesz, és én egy virágos táskákkal tíz centivel a föld felett suhanó lány leszek, nem pedig egy lenőtt frufrujú, karikás szemű lány, aki reggel hosszas gondolkodás után feketét vesz fel feketével (bár a fekete virágos táska illik ahhoz).

És voltam a Butlersben is, ahol majdnem vettem egy csomó dolgot, például gyűrött kerámiapoharat, csak közben rájöttem, hogy nem is vagyok talponálló-fan, meg állatos jégkockaformát, de csak pingvines volt, a plüss vaddisznótrófea meg elfogyott, úgyhogy végül csak ajándékba szereztem fémdobozos cukorkákat.

A könyvesboltról nem szeretnék beszélni.

A végén azért szerencsére eszembe jutott a tej is, ami mellé valahogy befészkelte magát a CSI első két évada erősen nyomott áron, de lényeg, hogy végül komolyabb károk elszenvedése nélkül hazaértem, és már kezelem magam.

havak, transzporterek, ökoporkrumpli

6 hozzászólás

Azért egy kicsit keserű kacajjal olvasom tegnap óta az olyan híreket, hogy hó bénítja Európát, mert engem nagyjából két hete hó bénít itt a peremvidéken, amit buddhista türelemmel viselek, egyrészt azért, mert igen, ennyire emelkedett lélek vagyok, másrészt azért, mert szerencsére a taxitársaságok működnek (bár volt olyan, aki egy 400 méteres sétára kért), illetve vannak ismerőseim, akik feljönnek ide, meg vannak ismerőseim, akik levisznek innen. És vissza is hoznak. Az ismerőseimet más szempontból is két csoportra lehet osztani (illetve tízre, akik értik a bináris számrendszert, és akik nem), vannak, akik engem értenek meg, mert amikor feljönnek ide, akkor meglepve tapasztalják, hogy itt tényleg folyton havazik (kezdem gyanítani, hogy a személyes varázsom idevonzott egy konstans, kisméretű hófelhőt a ház fölé), és tényleg tíz centi jeges hó áll az udvaron, amiben lóméretű varjak verekszenek; és vannak azok az ismerőseim, akiket én értettem meg, amikor a rendszergazda valamelyik este hajnali egykor levitt a városba (melynek központja olyan 10-12 percre van tőlem kocsival lámpástul, jegyezném meg), ahol olyan öt fokkal melegebb volt, hó pedig csak mutatóban.

A gyerek is kezd olyan lenni, mint az eszkimók, csak ő szerintem jelzőből tanult tőlem huszonhét-harmincat a hóra, és engem is biztosan befolyásolt a skandináv hangulat, amikor pont svédre iratkoztam be (ikeabútorok között élve egy hómező közepén igazából az lett volna furcsa, ha nem ezt teszem), de nem akarok erről többet beszélni.

A szerencse az, hogy az időjósokra hallgatva az összes karácsonyi ajándékot beszereztem már nagyjából olyan három óra leforgása alatt, amiből csak a játékbolt volt necces, mert ott egy kicsit elveszítettem a józan ítélőképességemet,és utána alig fértem be a csomagtartóba. Oké, a szánkó muszáj volt, tekintve az életmódunkat, a Star Trekes transzporter (működik! zúg meg minden! hol tart már a tudomány) és parancsnoki híd szintén muszáj volt, mert nem tarthatom tudatlanságban a gyereket, a távirányítós markolót imádni fogja, és én is játszhatok vele, kutyaházas persely muszáj, mert nekem is olyan volt, a xilofon fejleszti a zenei érzékét, a kinyitható ajtajú és csomagtartójú mentőautót nem hagyhattam ott, mert mostanában nem kapni kinyitható ajtajú és csomagtartójú játékautókat, a slinkyhez van egy csomó lépcsőnk, a kis, szőke lánybaba pont befér majd a mentőautóba, a waldorf jellegű, viszont arcos rongybaba pedig cuki, és nem foszthatom meg a gyereket a babázás élményétől, csak mert fiú, könyv pedig kell. A többit is biztosan meg tudom magyarázni, csak azokat már becsomagoltam és nem emlékszem rájuk (mostanában konstans csomagolok a szabad perceimben, mégsem fogynak).

A magyar gyorsétteremről annyit tudnék mondani, hogy pozitívum: reggel héttől hajnali háromig nyitva vannak, kedvesek a kiszolgálók és finom a sajtburger meg a chilli & cheese, kapni sört és van dohányzó szint külön pulttal, negatívum: a “rántott” dolgokat mártogatós rántással csinálják, és nem jófajtával, a krumplit olcsó, mellékízes olajban sütik (és az tuti nem igazi krumpli, hanem ilyen fagyasztott porhasáb jellegű), zavaróan nagy a belmagasság. és zöld fényűek a lámpák, ami biztosan megnyugtató, de senkinek nem áll jól.

first we take manhattan

61 hozzászólás

Ma megvettem az egyik repülőjegyet, megvették nekem a másikat, beiratkoztam svédre, és akkor még csak januárnál tartunk, és erről az jutott eszembe, hogy nekem végül is mindig minden sikerül, amit akarok, és ami nem sikerül, arról utólag kiderül, hogy mennyire jól jártam a nem sikerüléssel (ezt most már komolyan kinyomtatom és kiteszem a falamra, pillanatnyilag a how fortunate you might feel / how fortunate you might be rész a releváns), ami után persze természetesen nem az a gondolat következett a fejemben, hogy legyek hálás a sorsnak (az Univerzumnak), hanem az, hogy ha már a kisujját nyújtja, akkor akár az egész karját is megpályázhatom, vesztenivalóm nincsen pillanatnyilag.

Úgyhogy amennyiben jövőre kárpótolni szeretne bármiért, akkor az eddig megbeszélteken felül szeretnék még egy vezeték nélküli botporszívót a lépcsőkhöz (soha nem értettem, amikor valaki arra nyafog, hogy a háztartási eszköz az gáz ajándék, én imádom a praktikusabb háztartási eszközöket, rengeteg időt és nyűgöt megtakarítanak az embernek), meg ha már itt tartunk, egy saját házat saját lépcsővel és vagy tölgyfa- vagy vörös/inox konyhabútorral, továbbá nagy kerttel, amiben van patak és málna és cseresznyefa, szederfa és paradicsom, meg kovácsoltvas hintaágy, fa gyerekvár és perzsaszőnyeg mozaikból, madárfürdővel.

És azonkívül szeretnék egy ilyen teáskészletet és sokat utazni, és nem csak munkából, hanem megnézni az Aral-tót és a kihalt szibériai városokat és a Socotra-szigetet, Izlandot, és eljutni Svédországba és Finnországba nyáron, Floridába vagy Kaliforniába vagy Nevadába (Las Vegas! sivatag! gleccsertó! kísérleti atomrobbantások!) télen, és mindezek mellett legfeljebb fél év alatt befejezni a könyvemet.

És van még egy csomó kütyü, amit szeretnék, meg hogy a Promod és a Mango támogasson reklámért cserébe, de a Culinarist sem utasítanám csípőből vissza, és hogy ismerkedjek meg érdekes emberekkel, akiket megölhetek akiket utána a legszívesebben megölnék akik kellemes emlékeket hagynak bennem.

Ja, és ha már merjünk nagyot kívánni, akkor egészséges hármasikreket az Életem Szerelmétől, akiket lehetőleg egy béranya hord ki, és akik természetesen mind fiúk, így a nevükön sem kellene sokat töprengenem, az elsőszülött neve predesztinálná őket arra, hogy Hananja, Misael és Azarja legyenek, akik tízszer különbek levének az ország minden tudósánál és varázslójánál.

Ja, és szeretnék egy narancssárga zseníliasálat is.

ismét közelebb kerültem egy lépéssel ahhoz, hogy kijussak a kapun kívülre

15 hozzászólás

Ma reggel például alhattam volna, csak felkeltettek (ezt hívják exogén depressziónak), de végül is nem panaszkodhatok, mert a rendszergazda egyik ismerőse keltett, hogy átadja a négy távtartót, amit a rendszergazda másik ismerőse esztergált direkt nekem (háttértörténet: a téli gumikhoz kellenek ezek a kis műanyag izék, de csak olyan helyeken kapni őket, ahova kocsi nélkül nem jutok el, kocsival viszont hóban nem tudok kimenni, a kör bezárult. A rendszergazda persze el tudott volna jutni nagy gumishoz, de az ismerősei jobban szeretnek esztergálni, mint amennyi időt ő erre a projektre szánt), most már csak egy olyan ismerőst kellene találnia, aki áll a hátam mögött, miközben kereket cserélek, tartja a forralt boromat, és időnként megdicsér. Vagy olyan ismerőst, aki egyben forma 1-es szervizcsapat.

Utána viszont visszaájultam, majd a Lingerre ébredtem a Cranberriestől, de mire teljesen kinyitottam a szemem, elmúlt, és ezt még kétszer eljátszotta, mielőtt rájöttem, hogy csak a fejemben szól. Némi megnyugvást adott ugyan az, amikor kispekuláltam, hogy azért megy a fejemben, mert az átírt változata szerepel a két héttel ezelőtt látott Community s2e1-ben, viszont egész nap nem tudtam elzárni, és így estére borzasztó idegesítő már többezredszer azt hallani, hogy do you have to, do you have to, do you have to let it linger hisztis ír nők sikoltozó modorában előadva.

visszaping

10 hozzászólás

Először is, köszönöm szépen, aki még aznap rámkeresett azzal, hogy “hot teens nesztelencsiga”. Ez tényleg gavallér gesztus volt.

És most meg az a. hívta fel arra a figyelmemet, hogy azért vannak keresőkfejezéseim is, és szerintem ez így együtt olyan, mint egy modern, de szívhez szóló vers.

markolólapát kettészakadt egy ember,
csernobili szörnyek mutánsok.
keanu reeves és a depresszió –
harisnya ciki fiúnak.

Mindenkinek, aki szereti.

a favágásról

2 hozzászólás

A munka egyébként nagyon beindult mostanában, már azt se tudom, hány helynek dolgozom, és az egyik olyan, hogy konkrétan gondolkoznom kell, és utána megmondanom a tutit (ideális bölcsész lennék, ha hajlandó lennék felvállalni). És nem, nem csak kiszámlázom a tanácsadást, hanem tényleg muszáj gondolkoznom, azt viszont nem tudom csak úgy magam elé meredve csinálni, muszáj közben a kezemmel is dolgoznom, ennek köszönhető, hogy mostanában online játékokkal játszom időnként, a facebookon például kiderült, hogy az összes csillámpóni közül a dark csillámpóni vagyok, brainoizzel együtt (a facebook tud valamit).

Másrészt meg az is bebizonyosodott, hogy a linux tényleg jobb a windowsnál, például a minesweeper linuxos változatában (mines) ha rányomok egy bombára, akkor nem egyszerűen egy szomorú szmájli jelenik meg, hanem egy végtelenül elkeseredett szmájli, akinek patakzik a szeméből a könny, és ettől feltámad bennem a késztetés, hogy megöleljem, igazán szeressem, és megmutassam neki a Szép Dolgokat az Életben (mondta a lány, aki lefújná paprikasprével bármelyik nyugdíjast a buszon, de végigbőgte a House s7e2 és s7e3 végét, mert olyan megható volt).

(A mr.a meg még egy felrobbantott univerzumot se kívánt karácsonyra, és a világot sem gyűlölte mostanában, kezdek aggódni, hogy végleg kiégett).

heisenberg határozatlansági tételének szerepéről a non-pszichoterápiában

16 hozzászólás

Az expszichológusom (nem, nem járunk, vagy ilyesmi) megdicsért, hogy milyen jól nézek ki, mire mondtam, hogy igen, az a rossz, hogy én vagy boldog vagyok, vagy jól nézek ki, amiben az a klassz, hogy vagy boldog vagyok, vagy jól nézek ki, ha más nincs is, mire megdicsért azért is, hogy mindenben észreveszem a jót.

És ezért nem fogja elhinni nekem soha, hogy depressziós vagyok, mert mindig olyan kedves dolgokat mond, hogy rögtön jókedvem lesz tőle, pedig most direkt előre gyúrtam a klasszikus tünetekkel.

a magánéleti stratégiákról

18 hozzászólás

A rendszergazda ma felhívott, hogy megtalálta nekem a tökéletes pasit, és a leírása szerint tényleg (meg futólag találkoztam is már az illetővel, és nem keltett ellenszenves benyomást), csak annyi a gond, hogy az illető nem tudja, hogy minket az ég is egymásnak teremtett, úgyhogy el kellene csábítanom valahogy. Mivel ilyet még soha nem csináltam direktben, a rendszergazda tanácsokkal is ellátott, mint a női trükkök nagyobb ismerője kettőnk közül, de azt hiszem, kénytelen leszek az eddig jól bevált stratégiámra hagyatkozni, miszerint ha valaki tetszik, akkor lehetőleg nem nézek rá, és nem beszélek a jelenlétében, vagy ha igen, akkor is csak közhelyeket és hülyeségeket dadogok.

Resistance is futile.

még a communityről

6 hozzászólás

Az elmúlt héten akárkinek megemlítettem, akkor ha az illető szintén látta, akkor rögtön mondta a dónde está la bibliotekát, úgyhogy ezt muszáj belinkelnem. Ugyanakkor az én egyik kedvencem az, amikor Abed Halloweenre Batmannek öltözik (I must be out there in the night, staying vigilant), vagy amikor Abedet rábeszélik, hogy menjen oda a lányhoz, és legyen csak önmaga (What was that? – A different version of me…I think it was a vampire). Nem véletlenül állapítottuk meg a kocsmában, hogy minden lány Abedbe szerelmes (minden ellentétes előfeltétel ellenére).

Ja, és a hardcore rajongóknak napi dúdolnivaló: Gettin’ Rid of Britta (no worries, bro).

(És azt nem tudom, észrevette-e valaki, hogy ugye volt a második évadban az az easter egges rész, amikor Abed a háttérben levezet egy szülést, de az első évad hatodik részében is  megkérik pl., hogy ebben egy kicsit maradjon a háttérben, és ott is van egy olyan mondat, hogy Troy elnéz az amerikaifoci-pálya felett, majd megkérdezi, hogy Isn’t that Abed with a pregnant woman?)

az meg milyen már…

2 hozzászólás

…hogy az életben is megtörténik a Cápa c. klasszikus? Cápatámadás a népszerű fürdőzőhelyen, gyorsan elkapnak egy akármilyen cápát alibiül, és anyagi okokból időnek előtte újra megnyitják a strandot (bár Suematra tegnapelőtt említette, hogy ő olyan feltételezést is hallott, miszerint ez egy MOSZAD által beidomított speciális arabellenes cápa volt, és erről először azt hittem, hogy vicc (mármint hogy valaki feltételez ilyesmit), de tényleg).

Remélem, a következő “éld át a klasszikusokat” projekt nem a Madarak lesz, azok közelebb is vannak.

karácsonyi kívánságlista

18 hozzászólás

Ezt a mémet több embertől is megkaptam, és szívesen be is linkelném mindet, úgyhogy aki szeretné, az legyen szíves jelezze kommentben vagy levélben.

Adnám tovább a megbeszélésünk értelmében Alie-nek, Anngelnek, brainoiznek, mr.a-nak Sárának, Suematrának, Sulemiának, és még ha valaki szól, hogy szeretné, annak is.

Szóval gondolkoztam azon, hogy mit kérjek karácsonyra (természetesen az alapdolgokon kívül, miszerint a gyerek legyen egészséges, fejlődjön az elvárható ütemben és maradjon ugyanilyen cuki és jó fej, illetve a szememnek ne essen baja, de ezekről már régen szerződésem van az illetékesekkel), és hogy hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy mindketten értsük, és a blogba is be lehessen tenni, de azt hiszem, megvan.

1. Kedves, drága Univerzum, te utolsó ribanc, mivel pillanatnyilag fogalmam sincs, hogy mit kívánhatnék, aminek tényleg örülnék, azt kívánom, hogy lepj meg idén vagy jövőre, az alábbi feltételek szerint:

(a) Örüljek a meglepetésnek. Ezt fontosnak találom tisztázni, és azt is, hogy akkor is örüljek, amikor megkapom, és egy héttel később is, és egy hónappal később is, és nyolcvan éves koromban is, továbbá az összes köztes időben is tartsam örömre méltónak a dolgot. Ha nyolcvan éves koromban az orrom alá dörgölöd, hogy lám-lám, mégsem volt ez annyira jó dolog, az nem fog engem szerintem annyira bántani.

(b) Tényleg legyen meglepetés, tehát olyasmi, amin csodálkozom (örömtelien, ismételném meg még egyszer), nem pedig olyasmi, amin mondjuk évek/hónapok óta dolgozom, hogy sikerüljön.

(c) Ne az legyen az örömöm tárgya, hogy végre sikerül a gyakorlatban is használnom a The Proper Care And Feeding Of Zombies c. könyvet, amit mr.a-tól kaptam.

(d) Ne azért örüljek, mert visszafordíthatatlan agykárosodás ér, amitől mindent idült vigyorral szemlélek életem hátralévő részében, miközben a szám sarkából vokonyka nyálpatak csordogál.

(e) És általánosságban is, az életem semmilyen területére (munka, gyerek, pénzügyek, barátok, satöbbi) ne legyen semmilyen negatív ráhatással a dolog.

(f) A meglepetés segítsen megoldani az alvásproblémámat (bár az alvással igazából nincs problémám, azzal van, hogy nem tudok, és így ugyan sokkal több minden belefér egy napba, viszont nem áll jól a karikás szem).

2. Szeretnék nem nosztalgikus fejcsóválással tekinteni vissza erre az évre, arra gondolva, hogy milyen rossznak hittem, pedig életem egyik legszebb szakasza volt, hanem borzongva, mert derüljön ki, hogy ez tényleg életem egyik legrosszabb éve volt, főleg az utána következőkhöz képest.

3. Világbéke: Südve Sárájának gyors fejlődést és a dolgok jobbra fordulását, a fordítólistásoknak legalább egy sokkal jobb évet, Isoldénak kertesházat/álommunkával, az L.-nek és nekem azt, hogy ne legyen igazunk, és bizonyuljunk mindketten túl paranoiásnak és pesszimistának, satöbbi, satöbbi.

(Amúgy könnyen kéregetek nem tárgyi dolgokat, mert a gyerek ajándékai már megvannak, az éjjellátót már megkaptam, a sötétnarancs-színes kötött pulcsit és a kis fekete ruhát már megvettem, a bögrét is, a Kindle-t pedig megrendeltem).

a communityről

2 hozzászólás

Tegnap ismét összeült az okkult hímzőegylet (medúzatalálkozó volt), és megbeszéltük az élet fontos dolgait. Nekem például alkalmam nyílt kikérdezni Isoldét a táncterápiáról, és hogy mire jó, és elmagyarázta, hogy it helps to connect to other people (magyarul mondta, de egyrészt nem emlékszem, hogyan fogalmazott, másrészt vannak fogalmak, amiket rögtön angolra fordítok a fejemben). Valahogy eljutottunk odáig, hogy Suematrával megbeszéltük, hogy el kellene menni egy ilyenre (a végszó asszem a “nem funkcionális párkapcsolatok” volt), meg azt is, hogy majd odaadom neki (Suematrának) a gyöngyeimet meg a kisütős gyurmámat, mert ő legalább játszani is fog velük. Isoldénak pedig felajánlottam a pár száz pszichológiás és biológiás könyvet, amiket hirtelen megtaláltam egy régebbi lemezen, köztük például a DSM IV-gyel, de Isolde azt mondta, ez a mennyiség már frusztrálná, és különben is kijön nemsokára a DSM V. Amikor megkérdeztem, hogy és szerinte fognak-e pszichiáterbandák sorban állni a kiadás előestéjén éjfélkor a könyvesboltok előtt, azt mondta, hogy azt nem tudja, de (spoiler) a nárcisztikus személyiségzavarosok biztosan, mert az a DSM V-ben már nem lesz benne (onnantól normális dolog lesz nárcisznak lenni) (spoiler vége).

Meg beszéltünk a Community c. sitcomról, amit a human reklámozik mindenhol nagyon, és Isolde ezért megnézte, meg én is megnéztem, és miután az első három résznél közöltem az L.-lel, hogy ez azért annyira nem jó, majd a tizenhatodik résznél (kábé másnap) tájékoztattam, hogy nem olyan nagyon jó, de egyszerűen nem bírom abbahagyni, az L. is megnézte, és innentől repkedtek a referenciák, úgyhogy szerintem sikerült másokat is megfertőzni, de legalább nem fog hirtelen közénk állni a többiekkel egy áthághatatlan kulturális szakadék (na jó, aszfaltrepedés).

Az L. időközben kicsapta az új iPadját nyomogatni az asztalra, az a. pedig egy csomó könyvet, hogy vigyük, az pedig már eleve megbeszélés tárgyát képezte, hogy a két átadó/kölcsönvihető szobabicikliből és ugyanennyi leg magicből melyik hova kerüljön és hogyan, és innentől kezdve egyenesen következett a kollektív tudattalanunkból feltámadó gondolat, hogy ha már amúgy is egymás ruháit hordjuk (legalábbis a női szekció), egymás sminkjét használjuk (ld. mint fent, a többiről nem akarok tudni), és folyamatos fluktuácóban vannak közöttünk könyvek, mobiltelefonok, lemezek, vázák, gyerekruhák, DM-kuponok, elektronikus és sporteszközök, és egymást kommentelgetjük a facebookon, akkor az lenne a legegyszerűbb, hogyha mind összeköltöznénk egy kommunába.

Érdekes módon ez az ötlet mindenkinél elfogadásra talált, úgyhogy már csak a részleteket kell kidolgozni, (asszem) az L. pl. azt mondta, hogy ő nagyjából úgy képzeli a közös időnket, hogy egy nappaliban mindenki nyomogatja a webkettes eszközét, majd valamelyikünk hirtelen felugrik, és zokogva kiszalad. Tekintve, hogy pár perccel azelőtt, hogy ezt mondta, alie veszettül keresett egy tumblis képet a netbookján, az a. a telefonját nyomogatta, Suematra pedig nekem mutogatott facebookos videókat az L. iPadján, azt hiszem, ebben a jövőképben van némi realitás, persze csak éppen amikor nem az (eddig) három gyerekünket és két macskánkat neveljük közösen. Én rögtön mondtam, hogy én akarok lenni a narrátor, aki megírja, hogy ki mit mond és mit csinál és hogyan, és akkor a Beavatottak rögtön rávágták, hogy oké, legyek én Abed.

Utána jött egy olyan rész, amikor brainoizzel Star Trekeztünk, aztán megint vissza lett térve arra, hogy ha mondjuk agnus be akarna pasizni, akkor befogadjuk-e az illetőt a kommunába, vagy nem (főleg, ha nyelvész), és akkor Isolde felém fordult, és azt mondta, hogy ezt nekem kell majd megírnom blogban, mire tájékoztattam, hogy már pont fogalmazgattam magamban a posztot, ő meg rávágta, hogy igen, kihallotta, úgyhogy elismerő hangon közöltem vele, hogy tényleg állat lehet az a táncterápia.

A végén meg négyen is megvártuk Suematrával a pasiját, pedig még nem is élünk együtt.

ez még nem *a lista*, hanem csak ujjgyakorlat

17 hozzászólás

Tegnap éjjel rákapcsolt itt az olvadás, ami azzal jár, hogy hatalmas adag havak zuhannak le a tetőről olyan hangot adva, mintha mászkálna felettem valaki (rengeteg tető van felettem, ugyanakkor nem tudom, mi céllal mászna fel rá bárki, de mindig vannak elmebetegek), és ilyenkor felébredek még abból a hat órányi alvásból is, úgyhogy miközben használati utasításokat fordítottam, azon gondolkoztam, mi legyen a “mit kérek karácsonyra” posztban.

Mire ötödször írtam le, hogy “a lejátszás átmeneti szüneteltetéséhez nyomja meg az [ikon] gombot”, addigra kikristályosodott bennem, hogy például tökre örülnék valószínűleg, ha kapnék egy saját ukrán bérgyilkost, egy latin szeretőt és egy mindenen átmenő terepjárót. Azután továbbgondolva (ugye mostanra már mindannyian tisztában vagyunk az Univerzum perverz humorérzékével) arra is rájöttem, hogy ehhez azért elég sok alpontban kellene kikötéseket szerkeszteni, igen fontos például, hogy még véletlenül se egy mindenen átmenő szeretőt, ukrán terepjárót és latin bérgyilkost kapjak (bár Johnny Deppet a Volt egyszer egy Mexikóból azért nem rúgnám ki a családból, de alapvetően nem bízom a mediterrán szakemberekben).

Meg az is fontos, hogy az Univerzum ne kezdjen bele abba az idiótaságába, hogy “én megadtam neked a lehetőséget, csak a kezedet kellene kinyújtanod”. Pontosan tudom, mi mindenért kellene csak a kezemet kinyújtanom, de nem érdekel, nem szeretem az olyan giccsesen megható karácsonyi történeteket, hogy talán a hó tette, talán a távolból felhangzó csengőszó, de amikor lucia aznap ránézett Jevgenyijre, hirtelen meglátta a férfi szemében égő lelketlenséget és gyakorlatiasságot, amit már évek óta keresett, és az is eszébe jutott, ahogy Jevgenyij előző nap mintegy mellékesen megkérdezte, hogy hívják azt a zöldségest, aki rosszul adott neki vissza. Lehetséges volna, hogy végig karnyújtásnyira volt tőle, amire annyira vágyott? Szóval nem, ha én karácsonyi ajándékot kérek az univerzumtól, akkor az univerzum lesz szíves piros masnival átkötve prezentálni azt mondjuk az udvaron (és időben értesíteni engem, mielőtt a latin szerető megfagyna, vagy a hideg és a magány miatt megmagyarázhatatlan vonzódás támadna közte és az ukrán bérgyilkos között).

Azt ugye említenem sem kell, hogy mennyire fontos számomra a hűség, a lojalitás és az elkötelezettség, legyen szó akár bérgyilkosokról, akár szeretőkről, akár terepjárókról. De a magasság is fontos, mert a lépcső feletti pókhálókat például soha nem vagyok képes elérni a porszívóval, nem beszélve a konyhaszekrény tetején lévő lekvárokról, illetve az is nagyon jól jönne, ha akár az ukrán bérgyilkos, akár a latin szerető szívesen sétáltatná a gyereket, amíg én dolgozom, és keresne vele cicákat megfelelő arckifejezésekkel körítve (az érzelemgazdag, reflektív verbális és nonverbális reakciók igen fontosak a gyerek énképének és önbecsülésének kialakulásában, ami komoly hatással lehet a későbbi intelligenciájának, konfliktuskezelési képességeinek és erőszakosságának mértékére), meg szívesen utánanézne nekem háttérinfóknak a munkáimmal kapcsolatban (különös tekintettel a növények és a madarak nevének fordítására, azokra mindig rengeteg idő elmegy), továbbá szívesen mosogatna.

És akkor természetesen biztosan van egy csomó dolog, ami nem jutott eszembe, és az Univerzum hátba tudna vele szúrni, úgyhogy lehet, hogy inkább csak valami jobbfajta csokit kérek. Stay tuned.

hull a pelyhes

8 hozzászólás

Eljött a tél, ráadásul rögtön ónos-havas mindennel, ami egyrészt azt jelenti, hogy napok óta nem tudok kiállni az udvarból (igen, megint nem tettem fel a téli gumit, jobban mondva a téli kerekeket időben, mert eddig nem tudtunk egyeztetni a rendszergazdával időpontot, gumishoz meg azért nem mentem el, mert szeretünk játszani az elektronikus kerékcsavar-tekerővel), másrészt viszont így legalább eszembe jutott előkeresni a jégoldót, amit egész nyáron kerülgettem, hátha kelleni fog. Nem találtam meg. A boltban okosan nem felejtettem el új jégoldót venni. Hazaérve kigondoltam, hogy hol lenne a legpraktikusabb helyen, ahol kéznél van, de nincs útban, és megtalálom (nem, nem a befagyott zárú csomagtartóban, ez gyakorlatban már bebizonyosodott). Odatettem. Volna. Ha odafér, de nem fért oda, mert ott volt a tavalyi jégoldó.

Vannak helyzetek, amiben érdemesebb lenne idejében végrehajtanom a “mit tennék a saját helyemben” gondolatkísérletet.

mezőgazdasági jelentés

17 hozzászólás

Most, hogy így vége a szezonnak, azt hiszem, ideje revansot vennem rovancsot vonnom.

Az orchideák: ez egy sikertörténet. Csak csoffadt, leárazott orchideákat veszek, amiket senki más nem vinne haza, és kényszerből, mert ha tudom, hogy elkapták a pillantásomat, és felébredt bennük a remény, akkor már disznóság lenne őket otthagyni (bizonyos sajtokkal kapcsolatban is így érzek, nem diszkriminálok élő és élettelen között). Jelenleg az orcideáim száma hét darab, halálesetek száma nulla, évente olyan háromszor virágzanak, a legmerészebb négy ágon, a legkevésbé merész kettőn, pillanatnyilag mind vagy virul, vagy a bimbóit bontogatja, annak ellenére, hogy kéthetente locsolom csak őket, ha éppen eszembe jut. Szeretnek itt, na.

A citromok: van egy permanensen félhalottnak tűnő citromfám, aminek a harmadik gazdája vagyok, és pontosan úgy néz ki, mint öt éve, amikor először találkoztunk: a legtöbb ága kopasz, a felsőkön van néhány zöld levél. Ezt az állapotát folyamatosan tartja. Továbbá van egy növekményem, ami még citrommag korában a mosogató szűrőjében csírázott ki két nap alatt, úgyhogy nem volt szívem kidobni, pillanatnyilag nyolc tökéletes levéllel büszkélkedhet.

A nemiske féle pálma pontosan úgy néz ki, mint amikor idekerült.

A paradicsomok: nem tudom a nevét, de ilyen körte alakú, sárga paradicsomokat ültettem öt cserépbe (fontosnak tartom a prímszámokat a növények esetében is) még tavasszal, folyamatosan teremtek az erkélyen, az utolsó három darab tegnapra érett be, konkrétan hóban, pedig már szeptemberben meg akartam tőlük szabadulni kíméletesen.

Az eper: hét darab egy virágládában, teremtek rendesen egész nyáron, most az előszobában telelnek. A gyerek szüretelte, sokáig az volt az első reggeli program, hogy kimentünk az erkélyre, ő kiválasztotta az éretteket, és elfogyasztotta.

A fűszernövények: mindenkit óva intenék attól, hogy nevet adjon a fűszernövényeinek, tippem szerint legalábbis ezen múlt az, hogy bár volt egy hatalmas bokor bazsalikomom, rozmaringom és oregánóm, ezek békén kifejlődtek, elvirágoztak és (mostanában) elpusztultak anélkül, hogy képes lettem volna levágni belőlük bármennyit. A gyöngyhagyma két turnusban is hozott hagymákat, annak a szárát lemetszettem snidlingnek, illetve a mentát is bántalmaztam, de ez nem csoda, a mojito lehetősége kihozza az állatot a legbékésebb lélekből is.

A muskátli későn jelezte, hogy ő muskátli (lila színű, meg minden, a virágáruldában csak csoffadt lógónövénynek tűnt), aminek és utálom a szagát meg a koncepcióját. Az eutanázia jegyében augusztus óta nem locsolom, a muskátli pillanatnyilag is virágzik az erkélyen, a töve körül diszkrét hóval. Mennyi érdektelenséget kell ahhoz tanúsítani, hogy egy muskátli szép csendben belehaljon a bánatba?

A borsó meghalt olyan tíz centisen, nem bírta a kiképzést.

Jövőre velük ugyanitt.

19-re lapot húzok

6 hozzászólás

Na ezért nincs nekem esélyem sem, hogy vicces postot írjak keresőszavakból:

Igazából nem tudom, hogy bóknak vegyem, hogy aki keresőmotorból jutott ide, az leginkább direkt engem akart, vagy kritikának, hogy öt év alatt nem sikerült egy népszerű keresőkifejezést sem becsempésznem a blogomba (hot teens!).

a téli napfordulóról

47 hozzászólás

A mr.a.-t (nem járunk, vagy ilyesmi) mindenképpen ajánlanám salesszemélynek (lehet, hogy az is?), mert nagyjából három szóval elintézte, hogy mit kapjak magamtól karácsonyra, noha eredetileg nem azt akartam.

Pedig egyáltalán nem úgy tűnt, mintha bármi szándéka lenne, amikor pár hete átjött, és már-már unottan a kezembe nyomta az új Kindle-jét, hogy tessék, játszhatsz vele. Semmi olyat nem mondott, nézd, milyen szép, és mennyire kézre állnak a gombjai, és milyen szép, és nem is volt olyan drága, és tök szép. Azt, hogy milyen szép (nagyon) én mondogattam a következő nagyjából egy órában, hol neki, hol az időközben véletlenszerűen szintén megjelent Tarhonyakártevőnek (vele sem járunk, vagy ilyesmi), hogy ne tűnjön annyira szóismétlésnek. Mert tényleg nagyon szép (a képe), és ezt az egyetlen mentséget tudom felhozni én, aki többek között azért vettem tavasszal netbookot, hogy azon esetleg útközben olvasni is tudjak, ha muszáj. Vagyis van egy másik mentségem is, de azt majd a végén.

Mr.a ezek után még mindig nem tanúsított semmilyen rábeszélő jellegű magatartást, hanem taktikusan, mintegy jelzésértékűen Amerikába távozott több napra, mint amennyi alatt az amazon.com kiszállít belföldön. Én viszont nem mindig veszem az univerzum jeleit, úgyhogy addig harcoltam a kísértés ellen, amíg olyan 20 órával az a. hazaindulása előtt be nem következett a bögrés ügy*. Arról meg fogalmam sem volt, hogy nonbrit európaiként másodrendű világpolgár vagyok, bár valamit eddig is sejtettem, de ez az Amazon-policy azért kábé olyan, mintha csak a busz felső részébe ülhetnék, csak nem olyan jó a kilátás. Mondjuk ilyenkor az ember ugye alázatot gyakorol, és örül annak, hogy nem például Közép-Afrikába született, ahol nincs 3G lefedettség**.

Viszont akkor is felháborító, hogy az Amazon Európába már csak karácsony után hajlandó Kindle-t szállítani (a névnapomra tippelte a beérkezését), még szerencse, hogy a gyerekem az anyukájától távirányíthatós markológépet és versenyautópályát kap a mitrászos ünnepre, így nem lesz zokogás a természet újjáéledését jelképező műfenyő alatt (hanem tippem szerint hamar lefektetem, hogy nyugodtan játszhassak), de akkor is. Mindenesetre addig is gondolatkísérleteket folytatok, amibe tettestársként és tesztmérnökként az a.-t is belevonom, ma például kikísérletezte nekem, hogy a meglévő pdf-eim konvertálására (van egy halom szakkönyvem ilyen formátumban) melyik a legjobb módszer (a Kindle saját konvertere nem túl jó, az A4-es pdf-ek olvashatatlanul lekicsinyülnek, viszont az a. természetesen talált megoldást). Amikor írtam neki, hogy de ne vacakoljon ezzel, azt felelte ellentmondást nem tűrő betűtípussal, hogy IT’S FOR SCIENCE.

És ugye tényleg meglepően nagyon szép a Kindle olvasófelülete, nem bulshitting a reklámszöveg, és nagyon kézre állnak a gombjai, de azért ugye a végső érv az itt van.

* Naponta több liter teát elfogyasztok, kábé sheldoni kritériumokkal elkészítve, csak abban a bögrében, olyan és annyi cukorral, 90°C-os vízből, satöbbi, satöbbi. A szóban forgó bögre egy pontosan megfelelő méretű, nagyon szép festett agyagbögre, bár igazából eredetileg vörösben szerettem volna olyat, és ez barna, virágjellegű motívumokkal, csak sürgős volt, azért nem vártam ki a vöröset. Viszont időközben nagyon megszerettem a meglévő barnát, kimondottan illett mindenhova, jó volt ránézni, ennek ellenére az adott teaüzlet-lánc boltjaiban mindig megnéztem, nincs-e vörösben is. A szóbanforgó hét keddjén megláttam vörösben, és sokáig álltam előtte vívódva, majd lebeszéltem magam róla, mondván, hogy nincs szükségem két szent teásbögrére, és ez hiába szebb, akkor is már a másikat szeretem jobban, és ne konzumáljunk már ész nélkül, satöbbi, és egy nagy sóhajjal elsétáltam, igen büszkén magamra, amiért ilyen érett, felnőtt, zenesen megvilágosodott lélek vagyok, aki felismeri az Univerzum csábítását a léhaságra és a dolgok elértéktelenítésére, és képes ellenállni neki.

Szerdán eltört a barna bögre. Megragaszthatatlanul. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy mégiscsak hülye vagyok a jelekhez, és az Univerzum az összes nirvánájával együtt talán mégis azt szeretné, ha nem képzelném magam Bódhiszattvának, hanem megvenném a négy számítógépem mellé a Kindlét is.

(A négy számítógépet meg tudom magyarázni, de nem fogom).

** Az Amazon értelmezésében a “globally” azt jelenti, hogy “mindenhol, ahol olyanok élnek, akik számítanak”.

megint a superglue-ról

Hozzászólás

Illetve mivel most már rengetegen kattintanak naponta a superglue-s bejegyzésre, pl. a Totalcarról is (??), és nem akarok senkit kétségek között hagyni, megerősíteném, hogy nem kaptam ciánmérgezést, a sebem gyönyörű heggel gyógyult (pedig csúnya volt, V-alakú, nagyjából másfél centis szárakkal, és középen elég mély). A ragasztó a harmadik napon leesett, a sebszélek addigra összeforrtak, az egyetlen (de nem komoly) hátránya az volt az akciónak, hogy a ragasztó lejövetele után azon a részen, ahol rajta volt, “ázott” jellegűnek tűnt a bőröm, ami fél nap alatt elmúlt.

látogatás baráti országokban

3 hozzászólás

Az elmúlt héten megjártam Moszkvát, ahol másfél nap munkával telt, a többi időben nagyjából folyamatosan etettek és itattak (önvédelemből megtanultam fél órán keresztül rágódni egy szál savanyúuborkán, és elegánsan vizet inni vodkáspohárból), továbbá a város lakosainak saccperkábé a felének bemutattak. Megjegyezném, amíg kint voltam, egy deka havat nem láttam (és ezt így hogy, de most komolyan?), csak amikor hazajöttem, bár ma már állítólag ott is van.

Ami a lényeg és közérdekű lehet, egy állítólagos boszorkánnyal is találkoztam, aki azt mondta, ne csodálkozzak semmin, ez az Akasztott Ember éve volt, vagyis nem véletlenül sült el rosszul minden, ami rosszul elsülhet, és állt a feje tetejére a világ. Üröm az ürömben, hogy jövőre a Halál éve következik, és ez az a szimbólum, aminek a leírása mindenhol nagyjából úgy kezdődik, hogy “nem olyan rossz, mint gondoljuk”, ami persze azt jelenti, hogy dehogynem olyan rossz, sőt. Mivel én a dolgok lezárását és újrakezdését éppen eleget gyakoroltam az utóbbi pár évben, úgy döntöttem, ebből felmentést kapok, ezt mondtam is a boszorkánynak, aki szerint viszont nem érdemes küzdeni a tarot ellen, amire azt válaszoltam, hogy csak akkor hiszek a tarotban, ha nekem dolgozik, és amikor ezt követően kétszer egymás után kihúztam a Csillagot, majd nem voltam hajlandó többet húzni (nyerésben kell abbahagyni), azt mondta, nu ládnyinka (nagyjából “hát jó, legyen”).

Érdekes trivia továbbá,hogy nagyjából este nyolc felé érem el azt a fáradtsági szintet, amikor már külön odafigyelés nélkül fogalmam sincs, hogy éppen oroszul, angolul vagy magyarul beszélek (hálistennek ebből kettőt majdnem mindenki értett), illetve ismét bebizonyosodott, hogy a dohányzás nálam pusztán lélektani függőség, mert egyszer sem gyújtottam rá (és ezt szintén nem vettem észre).