Azért egy kicsit keserű kacajjal olvasom tegnap óta az olyan híreket, hogy hó bénítja Európát, mert engem nagyjából két hete hó bénít itt a peremvidéken, amit buddhista türelemmel viselek, egyrészt azért, mert igen, ennyire emelkedett lélek vagyok, másrészt azért, mert szerencsére a taxitársaságok működnek (bár volt olyan, aki egy 400 méteres sétára kért), illetve vannak ismerőseim, akik feljönnek ide, meg vannak ismerőseim, akik levisznek innen. És vissza is hoznak. Az ismerőseimet más szempontból is két csoportra lehet osztani (illetve tízre, akik értik a bináris számrendszert, és akik nem), vannak, akik engem értenek meg, mert amikor feljönnek ide, akkor meglepve tapasztalják, hogy itt tényleg folyton havazik (kezdem gyanítani, hogy a személyes varázsom idevonzott egy konstans, kisméretű hófelhőt a ház fölé), és tényleg tíz centi jeges hó áll az udvaron, amiben lóméretű varjak verekszenek; és vannak azok az ismerőseim, akiket én értettem meg, amikor a rendszergazda valamelyik este hajnali egykor levitt a városba (melynek központja olyan 10-12 percre van tőlem kocsival lámpástul, jegyezném meg), ahol olyan öt fokkal melegebb volt, hó pedig csak mutatóban.

A gyerek is kezd olyan lenni, mint az eszkimók, csak ő szerintem jelzőből tanult tőlem huszonhét-harmincat a hóra, és engem is biztosan befolyásolt a skandináv hangulat, amikor pont svédre iratkoztam be (ikeabútorok között élve egy hómező közepén igazából az lett volna furcsa, ha nem ezt teszem), de nem akarok erről többet beszélni.

A szerencse az, hogy az időjósokra hallgatva az összes karácsonyi ajándékot beszereztem már nagyjából olyan három óra leforgása alatt, amiből csak a játékbolt volt necces, mert ott egy kicsit elveszítettem a józan ítélőképességemet,és utána alig fértem be a csomagtartóba. Oké, a szánkó muszáj volt, tekintve az életmódunkat, a Star Trekes transzporter (működik! zúg meg minden! hol tart már a tudomány) és parancsnoki híd szintén muszáj volt, mert nem tarthatom tudatlanságban a gyereket, a távirányítós markolót imádni fogja, és én is játszhatok vele, kutyaházas persely muszáj, mert nekem is olyan volt, a xilofon fejleszti a zenei érzékét, a kinyitható ajtajú és csomagtartójú mentőautót nem hagyhattam ott, mert mostanában nem kapni kinyitható ajtajú és csomagtartójú játékautókat, a slinkyhez van egy csomó lépcsőnk, a kis, szőke lánybaba pont befér majd a mentőautóba, a waldorf jellegű, viszont arcos rongybaba pedig cuki, és nem foszthatom meg a gyereket a babázás élményétől, csak mert fiú, könyv pedig kell. A többit is biztosan meg tudom magyarázni, csak azokat már becsomagoltam és nem emlékszem rájuk (mostanában konstans csomagolok a szabad perceimben, mégsem fogynak).

A magyar gyorsétteremről annyit tudnék mondani, hogy pozitívum: reggel héttől hajnali háromig nyitva vannak, kedvesek a kiszolgálók és finom a sajtburger meg a chilli & cheese, kapni sört és van dohányzó szint külön pulttal, negatívum: a “rántott” dolgokat mártogatós rántással csinálják, és nem jófajtával, a krumplit olcsó, mellékízes olajban sütik (és az tuti nem igazi krumpli, hanem ilyen fagyasztott porhasáb jellegű), zavaróan nagy a belmagasság. és zöld fényűek a lámpák, ami biztosan megnyugtató, de senkinek nem áll jól.