Vigyázat, errefelé középgyenge spoilerek laknak.
A Cornerfilm és a freeblog jóvoltából megnéztük szerdán alie-vel és exBright exbloggerrel (vö. tékozló fiú) az Engedj be (Let The Right One In / Låt den rätte komma in) c. svéd vámpíros paneldrámát. Nem bántuk meg. Ez az a fajta film volt, ami a fiúmnak nagyon tetszett volna, mert egyszerre paneldráma és vámpíros, továbbá többen meghalnak benne, nekem meg meglehetősen tetszett, mert skandináv havas táj felett távolbanézős, egyben vámpíros. Mi is elég finnek vagyunk otthon, mármint nem iszunk, mint a gödény, hanem a fakeretes ablakon nézünk kifelé a tájra, és kevés szóból is megértjük egymást (kivéve, ha motoralkatrészekről van szó).
Amúgy meg minden előképzettség nélkül ültem be a filmre (ez ritka nálam, általában minden kritikát elolvasok, mire megnézek valamit, minél spoileresebb, annál jobb, a csúcsteljesítményem az volt, amikor a Planet Terror teljes forgatókönyvét végig elolvastam megnézés előtt, na akkor döbbentem rá, hogy mennyit számít a rendezői munka, addig nem értettem, hogy miért a rendezőket éltetik leginkább egy-egy film kapcsán), csak annyit tudtam a plakátokból, hogy ez az az üveg mögötti ködös szellemlányos film, meg a "Hová tűnt a testvérem?" c. alapmű szerzője rémlett, de azután rájöttem, hogy az egyik Nordqvist, a másik Lindqvist (egyébként lehet valami számomra vonzóan beteges ezekben a svédekben, van ugye Astrid Lindgren az Oroszlánszívű testvérek c. gyerekeknek szóló művével, ami úgy kezdődik, hogy az egészséges nagytestvér kiugrik az égő házból a halálos beteg kistestvérével a hátán, és rövid időn belül mindketten meghalnak, meg van ez a Hová tűnt a testvérem, ami rajzos könyv kisgyerekeknek, de határozottan felkavaró dolgok történnek benne, illetve most ez a vámpíros Rómeó és Júlia). Bár brainoiz figyelmeztetett, hogy előképzettség nélkül nem biztos, hogy érthető a sztori, igazából nem volt nehéz követni az első öt perc után. Voltak ugyan részek, amikről azt hittem, hogy fordítói hiba, vagy a svédek még különösebbek, mint gondoltam, de ezekre a könyv azután választ adott (Eli: de én nem is vagyok lány, itt azt hittem, hogy van a svédben olyan szó, mint az oroszban, hogy gyereklány, meg a malacos-visítós momentum, Oskar apja, Eli fura kapcsolata az "apjával", stb), és menet közben ezek nem zavartak be túlságosan.

A rövid felütése a történetnek annyi, hogy a külvárosi panelházban anyjával élő kisfiú, Oskar szomszédságába beköltözik egy Eli nevű fura kislány, akivel összebarátkoznak, és az addig kiközösített és terrorizált Oskar élete megváltozik. Annyival tetszett jobban a szokványos vámpírfilmeknél (hadd ne írjam le a T betűs szót), hogy ilyen skandináv módon valószerűbb volt. Vámpírnak lenni igazából nem olyan kúl, amikor benne van az ember, folyamatosan titkolózni kell, éhség esetén nem elég leszaladni a közértbe, figyelni kell a napallergiára, meg ott van a szag is. Az Éjszakai őrség után ez volt az első olyan vámpíros film, amelyikben a vámpír szerepébe tudtam inkább beleélni magam, volt például az a bizonyos jelenet, ahol hangos helyeslés ment a fejemben, hogy igen, ez tényleg ilyen, az embernek, ha lány, akkor mindenféle titkai vannak, és nagyon fél, hogy aki fontos, az mit fog szólni, amikor kiderül, de mindig az van, hogy a fiúkat igazából csak az érdekli, hogy jár-e velük az ember, mindegy, hogy vámpír-e, vagy egyáltalán.
Azóta egyébként a könyv is megvolt (lucia is a fan), valószínűleg amúgy is elolvastam volna, de alie hatására rögtön, ő ugyanis azzal jött ki a moziból, hogy ez olyan volt, mintha végig kellett volna néznie, hogy lepisilik valamelyik szerette sírját, illetve a sok távolbanézés helyett igazán berakhatták volna a kedvenc pedofil zombiját, akinek csak a lebutított változata szerepelt a filmben. Hazaúton azután a kérésemre elmesélte a teljes rendezői változatot, és hát hű. Nem is értem egyébként, mert így is tizenhatos karika van a filmen, és szerintem például nincs az a kegyetlen véres jelenet, ami lélektanilag olyan durva, mint amikor kisgyerekek más kisgyerekeket terrorizálnak (a Legyek urát nem is voltam képes végigolvasni soha, a Légy jó mindhaláliggal kapcsolatban meg megegyeztünk ott a film után, hogy nem fogjuk engedélyezni, hogy a gyerekeink elolvassák, mert, mint alie megfogalmazta, lúzerségre tanít), és akkor már igazán berakhattak volna legalább egy egészen kicsike zombiságot. Két dolgot tudok elképzelni, hogy miért nem tették, az egyik az, hogy a könyv/forgatókönyv írója inkább a művészfilmeskedésre szavazott, és hát igen, egy seggel nem lehet két lovat megülni; a másik meg az, hogy esetleg készül(nek) majd prequel(ek), illetve sequel(ek), bár ez elég valószínűtlen.

Az egyetlen dolog, ami a könyvből hiányzott, a filmben meg megvolt, az valamiféle groteszk humor, olyasfajta, hogy igazából nem történik semmi vicces, egy kutya in flagranti kap egy gyilkost, vagy a végén a véres-gyerekszadizós medencés jelenet, de mindenki nevetett a teremben, pedig semmi tortadobálás-szerű helyzetkomikum nem volt benne. Összességében, a könyv ismeretében tényleg csak reklámanyag volt a film, a maga kategóriájában 10/10-es, de az a fajta, amit szeretnék ugyan a lakásban tudni, viszont benne marad az eredeti csomagolásban, amíg kölcsön nem adom valakinek, vagy meg nem nézem valaki mással, mert magamtól, egyedül tuti nem (nem azért, mert félelmetes, ugyanis nem félelmetes, csak nagyjából minden képkockájára emlékszem, szóval magam miatt nem rakom be a lejátszóba). De egyszer érdemes szerintem, mindenkinek (július 2-tól a mozikban, október-novembertől dvd-n).



