2009. június havi bejegyzések

a beengedős vámpírokról

21 hozzászólás

Vigyázat, errefelé középgyenge spoilerek laknak.

A Cornerfilm és a freeblog jóvoltából megnéztük szerdán alie-vel és exBright exbloggerrel (vö. tékozló fiú) az Engedj be (Let The Right One In / Låt den rätte komma in) c. svéd vámpíros paneldrámát. Nem bántuk meg. Ez az a fajta film volt, ami a fiúmnak nagyon tetszett volna, mert egyszerre paneldráma és vámpíros, továbbá többen meghalnak benne, nekem meg meglehetősen tetszett, mert skandináv havas táj felett távolbanézős, egyben vámpíros. Mi is elég finnek vagyunk otthon, mármint nem iszunk, mint a gödény, hanem a fakeretes ablakon nézünk kifelé a tájra, és kevés szóból is megértjük egymást (kivéve, ha motoralkatrészekről van szó).

Amúgy meg minden előképzettség nélkül ültem be a filmre (ez ritka nálam, általában minden kritikát elolvasok, mire megnézek valamit, minél spoileresebb, annál jobb, a csúcsteljesítményem az volt, amikor a Planet Terror teljes forgatókönyvét végig elolvastam megnézés előtt, na akkor döbbentem rá, hogy mennyit számít a rendezői munka, addig nem értettem, hogy miért a rendezőket éltetik leginkább egy-egy film kapcsán), csak annyit tudtam a plakátokból, hogy ez az az üveg mögötti ködös szellemlányos film, meg a "Hová tűnt a testvérem?" c. alapmű szerzője rémlett, de azután rájöttem, hogy az egyik Nordqvist, a másik Lindqvist (egyébként lehet valami számomra vonzóan beteges ezekben a svédekben, van ugye Astrid Lindgren az Oroszlánszívű testvérek c. gyerekeknek szóló művével, ami úgy kezdődik, hogy az egészséges nagytestvér kiugrik az égő házból a halálos beteg kistestvérével a hátán, és rövid időn belül mindketten meghalnak, meg van ez a Hová tűnt a testvérem, ami rajzos könyv kisgyerekeknek, de határozottan felkavaró dolgok történnek benne, illetve most ez a vámpíros Rómeó és Júlia). Bár brainoiz figyelmeztetett, hogy előképzettség nélkül nem biztos, hogy érthető a sztori, igazából nem volt nehéz követni az első öt perc után. Voltak ugyan részek, amikről azt hittem, hogy fordítói hiba, vagy a svédek még különösebbek, mint gondoltam, de ezekre a könyv azután választ adott (Eli: de én nem is vagyok lány, itt azt hittem, hogy van a svédben olyan szó, mint az oroszban, hogy gyereklány, meg a malacos-visítós momentum, Oskar apja, Eli fura kapcsolata az "apjával", stb), és menet közben ezek nem zavartak be túlságosan.

A rövid felütése a történetnek annyi, hogy a külvárosi panelházban anyjával élő kisfiú, Oskar szomszédságába beköltözik egy Eli nevű fura kislány, akivel összebarátkoznak, és az addig kiközösített és terrorizált Oskar élete megváltozik. Annyival tetszett jobban a szokványos vámpírfilmeknél (hadd ne írjam le a T betűs szót), hogy ilyen skandináv módon valószerűbb volt. Vámpírnak lenni igazából nem olyan kúl, amikor benne van az ember, folyamatosan titkolózni kell, éhség esetén nem elég leszaladni a közértbe, figyelni kell a napallergiára, meg ott van a szag is. Az Éjszakai őrség után ez volt az első olyan vámpíros film, amelyikben a vámpír szerepébe tudtam inkább beleélni magam, volt például az a bizonyos jelenet, ahol hangos helyeslés ment a fejemben, hogy igen, ez tényleg ilyen, az embernek, ha lány, akkor mindenféle titkai vannak, és nagyon fél, hogy aki fontos, az mit fog szólni, amikor kiderül, de mindig az van, hogy a fiúkat igazából csak az érdekli, hogy jár-e velük az ember, mindegy, hogy vámpír-e, vagy egyáltalán.

Azóta egyébként a könyv is megvolt (lucia is a fan), valószínűleg amúgy is elolvastam volna, de alie hatására rögtön, ő ugyanis azzal jött ki a moziból, hogy ez olyan volt, mintha végig kellett volna néznie, hogy lepisilik valamelyik szerette sírját, illetve a sok távolbanézés helyett igazán berakhatták volna a kedvenc pedofil zombiját, akinek csak a lebutított változata szerepelt a filmben. Hazaúton azután a kérésemre elmesélte a teljes rendezői változatot, és hát hű. Nem is értem egyébként, mert így is tizenhatos karika van a filmen, és szerintem például nincs az a kegyetlen véres jelenet, ami lélektanilag olyan durva, mint amikor kisgyerekek más kisgyerekeket terrorizálnak (a Legyek urát nem is voltam képes végigolvasni soha, a Légy jó mindhaláliggal kapcsolatban meg megegyeztünk ott a film után, hogy nem fogjuk engedélyezni, hogy a gyerekeink elolvassák, mert, mint alie megfogalmazta, lúzerségre tanít), és akkor már igazán berakhattak volna legalább egy egészen kicsike zombiságot. Két dolgot tudok elképzelni, hogy miért nem tették, az egyik az, hogy a könyv/forgatókönyv írója inkább a művészfilmeskedésre szavazott, és hát igen, egy seggel nem lehet két lovat megülni; a másik meg az, hogy esetleg készül(nek) majd prequel(ek), illetve sequel(ek), bár ez elég valószínűtlen.

Az egyetlen dolog, ami a könyvből hiányzott, a filmben meg megvolt, az valamiféle groteszk humor, olyasfajta, hogy igazából nem történik semmi vicces, egy kutya in flagranti kap egy gyilkost, vagy a végén a véres-gyerekszadizós medencés jelenet, de mindenki nevetett a teremben, pedig semmi tortadobálás-szerű helyzetkomikum nem volt benne. Összességében, a könyv ismeretében tényleg csak reklámanyag volt a film, a maga kategóriájában 10/10-es, de az a fajta, amit szeretnék ugyan a lakásban tudni, viszont benne marad az eredeti csomagolásban, amíg kölcsön nem adom valakinek, vagy meg nem nézem valaki mással, mert magamtól, egyedül tuti nem (nem azért, mert félelmetes, ugyanis nem félelmetes, csak nagyjából minden képkockájára emlékszem, szóval magam miatt nem rakom be a lejátszóba). De egyszer érdemes szerintem, mindenkinek (július 2-tól a mozikban, október-novembertől dvd-n).

szomszédok

18 hozzászólás

Egyébként meg már éppen dicsérni akartam volna a kerületet, hogy mennyire jó már, betömték itt a kis utcákban is a kátyúkat (mondjuk még mindig olyan a környék, hogy a főutakon sem mérnek gyorshajtást, mert nem lenne kifizetődő), illetve idén nem tették közzé a lomtalanítás időpontját, csak a lakosok kaptak levelet körzetenként más időponttal, és egy nap alatt eltakarították a cuccost, úgyhogy nem alakultak ki dél-olasz bandaháborúkhoz hasonló viszonyok, meg a múlt héten becsengetett a kukás, hogy elfelejtettük kirakni a kukánkat, és segített kivinni is. Meg a szomszédok is tök normálisak, nem úgy, mint a csövön kopogósok a panelban.

Na erre ma egyszer csak becsönget valami rendőrzászlós, aki a nevemen szólított, hogy beengedném-e (kicsit mondjuk csodálkoztam, honnan tud rólam, mert nem ide vagyok bejelentve, és sehol nincs névtábla, de mindegy). Kimegyek, erre kiderül, hogy a jobbfelé lakó idősebb hölgy hívta ki őket (ketten voltak) azzal, hogy ott áll a kerítése előtt két éve az az autó, amiről senki nem tudja, kié, és ne álljon ott. Az én autóm persze, és azért állok ott, mert a kocsiszínbe már nem férek, és így muszáj valamelyik szomszéd elé, mert a miénk nyeles telek. Három éve egyébként megkérdeztem a főbérlőt, hogy hova állhatok, azt mondta, álljak a néni elé, mert neki nincs kocsija, csak ne a kapuja elé, mert az bunkóság lenne. Mondjuk ha bekopog és megkér, akkor simán elállok a kerítése mellől, a néni viszont ehelyett rakott reggel egy levelet a szélvédőmre, majd délben látta, hogy nem olvastam el, akkor rakott még egyet, és egy órára annyira feldühödött, hogy kihívta a rendőröket.

Jeleztem egyébként a problémát a főbérlő felé (az ikerház másik felében lakik), aki nagyon sajnálta, hogy pont nem volt otthon, mert beszélt volna a rendőrökkel. Én is nagyon sajnáltam, mert ő nagyon határozott hangnemben tudja megvédeni az igazát ilyen esetekben (mint kiderült, az utcánk közterület, nem a telkekből alakították ki), továbbá arról is tájékoztatott, hogy őt a gyámügyön jelentette fel a néni. Beszéltem a másik telekszomszéddal is, aki mondta, hogy persze, álljak eléjük bárhova, és öt is feljelentette már a néni valamiért, meg mindenkit. Ez a dolog egyébként így kohéziós erőként szolgált szomszédságilag, nem lennék meglepve, ha a néni lófejet találna az ágyába, de végül is neki lehet a legrosszabb, mert nekünk javarészt normális szomszédaink vannak, neki viszont csupa bűnöző lakik az utcájában.

Na de hogy keretet adjak a történetnek, a panelban ilyen nincs. Ott senki nem hív rendőrt, ha a háza elé állok.

ezen a héten hétfőn volt a kedd

7 hozzászólás

Tegnap meg ilyen születésnapi hangulatú összejövetellé fajult a medúzáskodás, ugyanis az L.-nek, brainoiznek, mr.a-nak és nekem is mostanában van/volt a születésnapunk (meg még további kábé félmilliárd embernek is, csak őket nem ismerjük annyira), és alie tortát sütött. Az L. sajnos nem volt jelen, mert (brainoiz szavaival) szegény Las Vegasban senyved. Távol otthonától és barátaitól, merengtem el ezen, csak a város hideg fényei lopnak színt az arcára, folytatta a kép kibontását brainoiz, ott a messzeségben, ahol felszínesek a kapcsolatok, és nem vigasztalhatja más, csak a pénzért vásárolható szerelem, konkludáltam a dolgot. Később az este folyamán levelet is kaptunk az Las Vegasból az L.-től, aki férfiasan hallgatott az általunk feltételezett szenvedéseiről, viszont árulkodó jel volt, hogy kezd a spiritualitás felé fordulni, kápolnákat látogat. A linkjét követve kiderült, hogy a lelki megnyugvást pillanatnyilag egy olyanban reméli megtalálni, ahol akár egyszerre két Elvis, illetve igény esetén egy darab fűszoknyás lány társaságában teheti ezt.

Szóval az L. nem volt velünk, de egyértelműen az ő szelleme irányította a fényképezőgépemet. A nemi egyensúly el is tolódott egy kicsit, sokáig brainoiz volt az egyetlen fiú, majd Human, illetve mr.a is megérkezett, de ők is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy ne placenták, narancsbőrök, illetve mellkisebbítő melltartók repkedjenek vewrbálisan az asztal felett. Az utóbbit egyébként Alie próbálta fel a Women's Secretben, de állítólag nem állt jól neki, úgyhogy utána elgondolkozott inkább egy mellnagyobbító műtéten (hogy ezt így hogy, azt nem igazán sikerült elmagyaráznia). De azért vontuk bele a társalgásba őt is, például javasoltuk, hogy ők, mint medúzafiúk is csinálhatnának ilyen ruhacserés akciót, mire b. elgondolkozott, hogy milyen szép is lenne, kiraknának öt tökegyforma farmert, meg tökegyforma fekete Levi's pólót, és olyanokat mondanának, hogy L., szerintem az a te fenekeden állna jól. Suematra meg megnyugtatta, hogy a párnacsata után természetesen meg is masszíroztuk egymást nála fehérneműben.

Aztán az este végére nagyon elfajult minden, rengeteget ettünk (a tortából morzsa sem maradt), és alie-vel némileg koherencia nélkül kiabáltunkát egymásnak dolgokat atomháborús, illetve asztrológiai témákban, minek kapcsán kiderült, hogy brainoiz napja az ikrekben van, az aszcendense meg egy fájlban valahol, mert elmentette. Szerintem ez elég geek képlet. Aztán befutott ex-bright is, körbeadogatta a Pukikönyvet (amit cselekményét tekintve A. C. Gyilkosság az Orient-expresszen c. művéhez hasonlított, miszerint sokáig kérdés, hogy ki is volt a tettes,de a végén kiderül, hogy mindenki), utána egyszer csak hazamentünk.

játék

5 hozzászólás

Na, az van, hogy a Brüno hazai forgalmazója felajánlott egy db tiszteletjegyet a premier előtti vetítésre egy szerencsés kommentelőmnek. Úgy döntöttem, nem sorsolni fogok, hanem pontozásos verseny lesz (még ez a legkevésbé igazságtalan). A szabályok a következők:

1. You don't talk about Akit személyesen is ismerek, az sajnos érthető okok miatt nem vehet részt a dologban.
2. Minden olyan ötlet, ami szerepelni fog a kész feliratban, és nem én találtam ki, két pontot kap.
3. Minden helyesírási/nyelvhelyességi hozzászólás, ami alapján javítok, egy pontot kap (akkor is, ha a végső korrektúránál magamtól is javítottam volna).
4. Azonos hozzászólásokért, ötletért az időben első hozzászóló kap pontot, akkor is, ha például egyszerre publikálom a két hozzászólást (vagyis biztosan nem egymásról lesik).
5. A komment hangvétele a pontozást nem befolyásolja.

És igen, így is némileg igazságtalan lesz, mert lehet, hogy valakinek tök jó ötletei vannak, csak a forgalmazó nem fogadja el, vagy túl hosszú feliratba, de az élethez szerencse is kell. A pontozás aktuális állása itt tekinthető meg, fejlécben az aktuális állás dátumával. Ha valaki úgy érzi, benne kellene lennie, vagy több pontot gyűjtött már, akkor jelezze levélben. Pontot veszíteni is lehet, ha egy ötlet mégis kigolyózódik valahogy. És én pontszámtól függetlenül nagyra értékelem mindenki ötletelését, és az előző postban felajánlott dolgokat tartom.

ez ugyan nem Wagner, de nem kérdezhetek mindig Wagnert

38 hozzászólás

Na, össze lett gyűjtve pár brünoizmus, hogy azokat fordítsam előre a reklámanyagok, stb. végett. A kérés az lenne, hogy ha valakinek van valami zseniális (vagy kevésbé zseniális, megfontolandó, stb.) javaslata a megoldásokkal kapcsolatban, az legyen szíves, kommentben vagy mailben jelezze, és akkor például az összes ismerősének megjegyezheti majd mintegy mellékesen, hogy az a szállóge bizony az ő fejéből pattant ki. Szélsőséges esetben (szélsőségesen jó ötletre gondolok) hajlandó vagyok dedikált köszönőfotót is küldeni az illetőnek bármelyik cipőmről/gyerekemről/generátorunkról. És akkor lássuk a medvét (dőlt betűvel az én megoldásaim):

  • Ach, Ja — Ach, Ja
  • Nicht, Nicht — Nicht, Nicht
  • Maximum santzgaut — ("nagyon menő" értelemben)
  • Minimum santzgaut — ("kicsit sem menő" értelemben)
  • No big deal, vassever — nem nagy ügy, hagyjuk
  • Vassever — Hagyjuk
  • Vassüp — Mizu
  • Get über it — (vagy erre kell vmi nagyon ütős catchphrase, vagy valami másra ehelyett)
  • Über Shite — Über Scheisse
  • Ich don't think so
  • In or Aus — Menő / nem menő (tribute to Bede Márton, feliratba sztem belefér)
  • Funkyzeit — Funkyzeit
  • Death by Carbicide — Szénhidrát általi halál (szénhidrátmérgezés? majd átnézem az össz kontextust)
  • Dick magnet — kukimágnes (a faszmágnes durvább lenne az eredetinél, a melegeskedés miatt meg ez belefér szerintem)
  • That's such a Samantha thing to say — Ez olyan Samanthás volt
  • How do you defend yourself against two dildos? — Hogyan kell két vibrátor ellen védekezni? (még átgondolós)
  • Gayby — (olyan gyerek, akinek egynemű, meleg szülei vannak)
  • Darfive — (még keresem a kontextust)
  • Küntmeister – Küntmester

 

cipős bejegyzés

17 hozzászólás

Tegnap olyan nap volt, hogy csupa jó hír, például kiderült, hogy már megcsináltam azt a munkát, amit délutánra-estére osztottam be magamnak, mert egy sztahanov vagyok, és a gyerek is aludt, úgyhogy tiszta békében olvasgathattam a szülinapi könyveimet. Utána a fiúm száján kicsúszott, hogy de szép vékony vagyok, pedig általában kerüli a súlyomra vonatkoztatható megjegyzéseket. Majd az APEH pont kétszer annyit utalt nekem, mint amennyibe az a papucs került, amit szülinapomra vettem magamnak (utálom, hogy az egész városban nem lehet normális papucsot kapni, vagy ilyen felfújt habból készült izék, vagy ujjközvágósak, vagy talpbarátak ugyan, de az mind széles az én lábfejemre (szerintem én vagyok az egyetlen nő a világon, akinek a terhesség alatt összement a lába), szóval amikor megláttam ezt, akkor egy napi gyötrődés után megvettem, pedig háromszor annyiba került, mint amennyit szerintem egy otthoni papucsra költeni érdemes), és ezt jelnek vettem, mármint olyan jelnek, hogy a cipővásárlásért jutalmaznak engem az égiek, és esetleg érdemes visszamennem azért a kis lila bálicsukáért.

Mert én általában itthon nem vagyok cipőmániás, mert itthon nem igazán lehet jó cipőket kapni, különösen 36-osban, de egy olyan cipőnek, aminek a talpán van strasszos virágminta, egyszerűen nem lehet ellenállni. És otthagytam, mert egy olyanban nem lehet járni, a tűsarok mindenbe beakad, és amúgy is nagyon vékony anyagból van a textilrésze, és nehéz tisztítani, és biztos nem is áll jól, vagy ha mégis, akkor is csak lila estélyihez tudom majd felvenni, amim egyébként nincsen, meg amúgy sem járok estélyekre. A pro oldalon csak annyi áll, hogy úgy néz ki, mint egy mesében, és minden lánynak kell egy cipő, ami úgy néz ki, mint a mesékben:

Egyébként, ha már mese, akkor leginkább a kis hableány című jut az ember eszébe, amikor felveszi. Szóval valóban nem lehet benne járni (pedig a lépőrésze, mármint az az öt négyzetcentiméter, direkt gumírozott, nyári mintázattal, ugyanakkor még így is hibridje hordhatóság szempontjából a fiúm bicikliscipőjének, aminek totálisan merev a talpa, illetve a mászócipőjének, amiből 3 számmal kisebbet kell venni, hogy eléggé feszítse a lábujjakat ahhoz, hogy mászni lehessen benne, de ezzel nagyon hülyén néznék ki akár biciklin, akár sziklán), viszont virágok vannak a talpán, és gyönyörű benne a lábfejem (nem mintha a lábfej szépsége bárki piaci értékét megnövelte volna valaha is, de akkor is), úgyhogy megvettem, most már csak valami ruhát kell szerezni hozzá valahol. Mondjuk érdekesen fogok kinézni lila estélyiben a kocsmában, ugyanis az az egyetlen cipőkompatibilis hely, vagyis olyan, ahol a kocsitól pár lépés az asztal, ami mellett ülve tölthetem az estét, vagy esetleg még moziba tudom majd hordani. Nem baj, akkor is megérte.

Meg izé, ha már ott voltam a boltban, akkor vettem egy bordó lakkbőr szandált is, de az le volt árazva kétezerötre, és egyébként sincsen nyári szandálom, meg különben is, az embernek soha nem lehet elég bordó (piros) cipője. És annak meg sárkányminta van a talpán, csak úgy mondom.

szex és nyolcker

3 hozzászólás

Szóval volt tegnap ez a bloggerlányos-ruhacserés izé suematránál, agnus, alie, isolde és jómagam közreműködésével, meg a végén blogtogon is becsatlakozott. Konkrétan olyan volt, mint egy női sorozat, hogy fehérneműben ugrálunk és vörösborozunk (kivéve engem, mert én vezettem), és gyantázásról (suematra: egy tartós kapcsolatban a férfi azért tolerálja a három hete gyantázott lábat, az még nem gáz), illetve az erkélyen a tudomány érdekében elkövetett női orgazmusokról is (isolde kollégájának (?) kutatási területe, de a gyakorlati kérdéseinkre nem kaptunk választ).

És most tök jó kedvem van, mert amit eddig havonta nem létszükséges (könyvek, ruhák, rúzsok) cuccokra költöttem, az most elmegy a gyerekre (nem panaszképpen, nekem megéri), tegnap viszont lett egy csomó farmerom, amit mintha rámöntöttek volna, illetve mindenféle felsőim, a vicces-mókástól a decensen elegánson át a, hogy is mondjam, nem sokat takarón. Kiderült egyébiránt, hogy ami zöld és kámzsagallér, vagy királynős, az suematra, ami bohókás-csíkos, az alie, ami lila, vagy testhezálló, az agnus (de neki minden jól áll mindig), és ami hippis vagy strasszos, az isolde (akinek szintén minden jól állt, mert biztos a szabadságtól, de úgy sugárzott, hogy ukrajnában nem engedték volna ki pripjatyból, még a sztárfodrász által megtépett haja is tök jó volt, meg minden). Ja, én meg az ún. fekete, átlátszó, belibbenős kategória vagyok.

És az is tök jó volt, hogy isoldénél szerető otthonra talált a goai gézblúzom, ami nagyon nagy volt rám, és nem állt jól, csak azért tartottam meg, mert eredeti goai gézblúz, alie meg örült a szintén indiában beszerzett elefántos nadrágnak, ami nagy volt, és nem állt jól, de lásd fent, illetve a kék alapon festett keleti virágmintás koktélruhám, amit a terhességem alatt vásároltam vigasztalódásképpen az AFP-vizsgálat után (de nagy lett, és nem állt jól, mert hátul buggyosodott), mindenkinek jól állt, mert az egy olyan, és most végül isolde fog megjelenni benne valami esküvőn, ami a debütálása lesz szegény méltatlanul elhanyagolt darabnak. A maradék meg megy az elmebetegeknek (PC megnevezésük az isolde páciensei, és biztos szépek lesznek majd a zsabós fehér blúzomban, suematra húgának strasszos papucsával).

Isolde meg a végén bemutatott valami négy hosszú fekete színházi ruhát (asszem, az lehet neki a hosszú fekete, mint nekem a piros pántos, hogy nem bírja otthagyni), amiből kettő nálam kötött ki, egy úgy állt agnuson, mintha fotómodell lenne, a negyedik meg asszem suematrára szállt. És akkor hazaállítottam két hosszú fekete estélyivel, meg a többivel, és némileg mentegetőztem is a fiúm előtt, hogy hát azt viszont nem tudom, mikor fogom hordani, mire a fiúm megnyugtatott, hogy hát hogyhogy mikor, majd őt várom itthon fekete estélyiben, meleg vacsorával.

a fiúmról, aki úgy gondolkozik, mint egy (praktikus) királyfi

7 hozzászólás

Ja, de egyébként szokás szerint mélyebb dolgok is foglalkoztatnak, nem csak divatmán melegek, a múltkor is eltöprengtem azon, hogy Hamupipőke. Ugye van benne a királyfi, akinek annyira, de annyira megtetszik a lány, hogy vele táncol meg beszélget egész éjszaka, illetve úgy érzi, hogy annyira megismerte, hogy hajlandó az egész életét eltölteni vele, de akkor miért van szükség erre az egész cipős kavarásra? Ha ilyen komoly kapcsolatba kerültek, csak felismerné arcról, nem?

Ezeket a kérdéseket feltettem a fiúmnak, aki persze rögtön megmagyarázta, hogy az nem ám úgy volt, hogy a királyfi járkált a cipővel, hanem outsourcingolta a feladatot. Tökegyszerű, magyarázta, a cipőt berakta a 3d lézerszkennerbe, a nyers modellt
kicsit megdolgozta pro/engineer-ben, aztan warezolt mastercammal
legyártotta a szerszámpalyakat (a királyfi szerint a pro/e cam
modulja 3 axis fölött egy kalap szar, nem embernek való), majd kiadta Kínába a manufacturingot 2000 darabra.

Aztan postafordultával az agentjei szétszaladtak az országában fölpróbálni.

Mondjuk 10M populációból 5M nő, ebből legyen a fele kb hasonló életkorú, így 1250 próbára kell méretezni egy cipőt. Nyilvánvaló méretkülönbségek miatt húzzuk ki a felét, 625 föl-le húzast
szinte bármilyen alumínium nyersanyag is kibír számottevő kopás nelkül,
nem szükséges acélból gyártani.

(Igazából egyébként úgy kezdődött az egész, hogy szeretett volna magának (nem a királyfi, a fiúm) egy működő barlangászlámpát, és az elmúlt két éve nagyjából ezzel telt (na jó, közben a motorját is feltuningolta, most már nem 250 km/óra a maximális sebessége, hanem 350 km/óra, vagy valami ilyesmi, viszont olyan húszpercenként kell vele tankolni, mindegy, én ezt nem érthetem), többször átdizájnolta az egészet kívül-belül, hogy még kompaktabb legyen, ugyanakkor hűljön is rendesen, mostanra ott tartunk, hogy a tenyeremben elfér a lámpa, kábé nappali világosságot csinál bármelyik szobánkban, és már vannak rá megrendelők is, úgyhogy sorra gyártatja őket a fiúm Kínában. Továbbá minden mesét meg tud magyarázni gépészeti kontextusban).

amikor az a munkám, hogy popkultúrát nézzek

7 hozzászólás

A Marie Claire elfogadta a Brünós cikk végleges változatát, remek, és nem ám csak névtelen fordító leszek benne, hanem ilyen fényképes-bemutatkozós fordító, állat. Egy a szerencsém, hogy nem a nőklapjáról van szó, mert akkor a medúzák nem állnának velem szóba (agnus és brainoiz jön mindig ilyen dolgokkal, hogy a családjuk birtokába véletlenül bekerült nőklapjába milyen felháborító dolgokat írnak felháborító személyek, de egyébként tényleg, a levelezési listánkon is időnként spontán szegőandrás-paródiaverseny tör ki, az nagyon fájdalmas szokott lenni).

Egyébként meg így a fordítás kapcsán kognitív ráhangolódásként végignéztem az összes, a neten fellelhető Brüno-spotot, hát durva. Egyrészt kiderült számomra (volt egy csomó rész, ahol ilyen ún. divattervezőkkel beszélgetett), hogy a Zoolander (amit szintén viccesnek találtam), az igazából nem paródia volt, hanem kőkemény valóság, beleértve például a Derelict-kollekciót, ami a való világban Whitetrash-kollekcióként manifesztálódott, illetve például azt a részt, amikor Brüno előre megmondja a műsora kapcsán a meghívott kritikusoknak, hogy miről mi legyen a véleményük, és egy szempillantás alatt azzá is válik.

Másrészt meg a világ egyik legbizarrabb dolga az ún. neonáci, ez volt a másik fő vonulat, SBC Brünóként újfasiszta rendezvényeken (Brüno: Vat is your message to the Austrian gay TV? Bőrfejű, dühösen: Fuck you all!, bár lehet, hogy ezt csak én találom viccesnek, igazából látni kell), és annyira, de annyira megnéznék egy Morvai Krisztina vs. Brüno beszélgetést.

a brünóról

12 hozzászólás

Az van, hogy megkeresett (a blogom alapján, mondtam már, hogy szeretem a blogomat?) a Brüno magyarországi forgalmazója, hogy nem lenne-e kedvem lefordítani a film feliratát üzleti alapon. Természetesen volt, van, illetve időközben a Marie Claire is megbízott egy Brünoval készült interjú lefordítására (amiről azt hittem, hogy ilyen kisujjból kirázós cucc lesz, erre rögtön azzal kezdődik, hogy Bruno's A-Z for fashion, A is for… stb, és oké, megoldom, de azóta azzal cseszekedem, hogy az ábécé betűit párosítgatom a magyar meghatározásokkal, próbálván egyidejűleg tranzitív, szimmetrikus és reflexív relációt létrehozni a két halmaz között, éljenek a szinonímák, de kihívás, na).

Szóval a lényeg az, hogy a feliratot még nem kaptam meg, ezért konkrét megoldandó problémával még nem találtam szemben magam, viszont ha bárkinek van bármilyen általános, ismétlődhető ötlete a németeschkedésre, homárkodásra vagy egyéb brilliáns/konstruktív hozzászólnivalója, az legyen szíves ne tartsa magában, mert utólagos reklamációt nem fogadok el.

keddi medúzáskodás

24 hozzászólás

Kedden azután, a hazajövetelünket követő napon volt medúzakocsma is. A fiúm folyamatosan azzal szokott cikizni, hogy túl intellektuálisak vagyunk, de kezd összeszokni mindenki, úgyhogy a szeánsz kezdete után nem sokkal már arról volt szó (ugye ez egy olyan csapat, hogy írók, műfordítók, újságírók, nyelvészek, pszichiáterek, bankárok, sztárbloggerek, illetve ezen halmazok különböző metszetei), hogy vajon a vodkába mártott tamponnak, illetve vécépapírnak van-e szignifikáns tudatmódosító hatása, majd valaki felvetette, hogy állítólag a fülbe dugott tamponnak is van, és rendezni kéne egy olyan bulit, hogy ki tud jobban lerészegedni anélkül, hogy alkoholt venne a szájába, hajnali négykor állapotfelmérés, no questions asked, és akkor brainoiz elmerengett, hogy milyen szép is lesz, ülünk egymással szemben, röhögünk, és tampon áll ki a fülünkből.

Ha már brainoiz, megint szóba került, hogy hozza el közénk az új barátnőjét, és ezúttal nem is tanúsított olyan szélsőségesen elutasító magatartást, mint a múltkor, amikor ugyanezen felvetés után végignézett isoldén, suematrán, alien és rajtam, és közölte velünk, hogy ő így nagyon szeret bennünket, de ha nem ismerne minket, akkor borzasztóan rettegne tőlünk. Ezúttal kompromisszumkészebb volt, azt mondta, hogy oké, de akkor előbb felkészítő helyzetgyakorlatokat tart majd, leülteti a barátnőjét egy spotlámpával szemben, dobálni kezdi valamivel, és közben olyanokat mond neki, hogy milyen szuperképességet szeretnél, meg szopóálarc. Nem sikerül elnyomnom azt a kósza gondolatot, hogy ennek lehet némi köze ahhoz, ahogy az előző barátnőjével viselkedtünk, aki véletlenül kimondta a társaságunkban a C betűs szót, mire Suematra, aki egy görcsoldó és több rövidital után volt, egy megabejegyzésnyi terjedelemben (bevezetés, sok alpontos tárgyalás, befejezés), ledorongoló stílusban kifejtette neki, hogy milyen kontextusban és hangnemben illene beszélnie egy kultúrembernek a cigányokról és a zsidókról, majd valamivel később elénekelte a szovjet himnuszt. Illetve ugyanezen este során velem és isoldével is ellentétes oldalra került a lány mindenféle viták során (ez a baj egyébként a bloggerekkel, hogy mindenről véleményük van, és azt hiszik, ha van valamiről véleményük, azt el is kell mondaniuk, nem tudnak csak hümmögni diplomatikusan). Nem sokkal később szakítottak, de nem hinném, hogy lenne összefüggés.

Volt még olyan, amit direkt megjegyeztem, hogy "nem is vagyok kocka" alie ajkait spontán elhagyta az a mondat (kérem, fordítsa le bantu nyelvre), hogy nem azzal stalkolsz, ha followolsz twitteren, mert azt látom, hanem azzal, ha felveszel az rss readeredbe. Az L. elbúcsúzott, mert megy amerikai körútra, ahol vagy sikerül feleségül vennie valakit Vegasban, vagy nem, mondtam, hozzon nekem jelly beant, a többiek meg Cape Canaveralból (vagy Houstonból?) kértek NASA-s szuvenírt, úgyhogy aztán hozzátettem, hogy hozzon űrkaja ízű jelly beant. Majd a fülembe dugom.

Ja, meg brainoiz a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem megírni a blogomban, amiről beszélgettünk és még soha nem írtam meg, a Stephen Kinget (érdekes tudtaeön, hogy angolul mind a Stephen-t, mind a Steven-t Sztívönnek ejtik (jó, az "ö" vitatható, lényeg, hogy vével)). Merthogy a középiskola negyedik osztálya alatt én Maine államban laktam, ahol adta magát, hogy csupa Kinget olvassak (szinte az összes könyve ott játszódik, és mindenhol kapni antikvár/új példányokat). És egyik este Bangorban vacsoráztunk a fogadó családommal, és egyszer csak az apuka bemutatott valakinek, aki szintén ott vacsorázott, hogy ő Stephen King, a Stephen King, én meg cserediák vagyok from Hungary, majd megbeszélték, hogy mikor mennek legközelebb golfozni. Egy ilyen tök szimpla kockásterítős olasz étteremben. Amúgy nem tudom, hogy most SK menő-e vagy nem (esetleg írok Bede Mártonnak), mindenesetre brainoizzel megbeszéltük, hogy a régebbi könyveit bírjuk, amikben még drogok hatásai alatt írta ki az aktuális paráit, mert azok úgy betalálnak. Meg a novelláit.

Azután valamikor hazamentünk.

a birkákrul

18 hozzászólás

Na szóval úgy volt ez a birkás ügy, hogy a fiúmék hosszú évek óta minden Pünkösdkor mennek Padisra barlangászni, és amióta tud a létezésemről, engem is visz. A hely és a társaság kellemességeiről sokat elárul, hogy bár eddig minden évben volt valami különösen súlyosbító tényező, azért minden évben tökre várom.

2006-ban például kétoldali tüdőgyulladásom volt, de már egy hónapja, esténként olyan 38-39-ig felment a lázam, és szinte egész idő alatt esett olyan 10°C körüli időben.

2007-ben erősen szakítófélben voltunk, amiről akkor a fiúm állítólag még nem tudott, pedig én már hónapok óta, mindenesetre beszélni nem nagyon beszélt hozzám, szóval lélektanilag egyedül voltam egész idő alatt. Esett az eső, és olyan 10°C körül volt.

Azután mégsem szakítottunk, hanem inkább csináltunk egy gyereket, aminek azóta is nagyon örülünk, mindenesetre 2008-ban az említett gyerek több ízben megpróbálta kicsire rugdalni a tüdőmet túra közben, és bár hormonálisan mindeközben nagyon boldog voltam, és a fiúm is folyamatosan ölelgetett, de a hasam nem kicsit fájt. Pár héttel később a gyerek le is rúgta a méhlepénye felét, majd kiesett belőlem, de ez egy másik történet. Természetesen sokat esett, és tekintettel az extra korai pünkösdre, olyan 0°C körül volt a hőmérséklet (éjjelente -10°C).

Idén a gyerek lett volna a nehezítő tényező, a maga valójában, de végül nem volt az, viszont én olyan 15°C fokos napközbeni hőmérsékletre készültem, amihez képest nagyon örültünk, amikor egyszer kivételesen felment 7°C-ra. Ha már szóba hoztam a készülődéseket, eddig olyan másfél óra alatt pakoltam össze az útra, most két teljes nap kellett hozzá, mert a gyerek eze-aza (még az orvosomat, gyógyszerészemet is végigkérdeztem, milyen úti patikát vigyek neki, meg ilyenek), meg az én kényelmi izéim (gondosan megválasztott három darab könyv mindenfajta hangulati állapotra, gyerek széke, melegítős kaja, hideg kaja, zöldség, szendvics, gyerek polifoamja, hány nadrágot vigyek, ilyen cumi, olyan cumi, ilyenek), sütit is sütöttem, meg minden, amihez képest a fiúm az utazás reggelén olyan tizenhárom percet töltött azzal, hogy bedobált pár barlangászcuccot és alsónadrágot egy zsákba, illetve elrakta a főzőjét. A vízmelegítő edényt otthon hagyta, pedig én tea nélkül nagyon udvariatlan szoktam lenni reggel, de megoldottuk, viszont ő szólt a gumicsizmám végett, illetve a székemet is hozta.

Az előregondolkodásunk következtében idén még napsütésben felértünk  (ami eleve megdöbbentő, hogy olyan korán, illetve az is, hogy sütött a nap), és hát sokkal kellemesebb napsütéses három fokban délután sátrat verni, mint a hajnali két órás három fokban sötétben. Mármint én most nem vertem, hanem elrohantam birkát fotózni, mert erdélyibirka-fétisem van (biztos erre is van valami support group), talán azért, mert arrafelé ez az egyetlen állat, amiről el tudom képzelni, hogy esetleg nem képes engem megenni. A pálmát az emberevő disznók viszik, amiket tavalyelőtt, autós eltévedés közben találtunk (mármint a fiúm szerint ő nem tévedt el, csak nem tudta, pontosan hol vagyunk), hogy egyszer csak a bukkanó mögöttott áll három akkora disznó, mint egy tehén (folyamodott a költői túlzás eszközéhez lucia, de tényleg rohadt nagyok voltak), és agresszíven néznek.

Mindenesetre a birka kedves tekintetű, békés állat, és nagy tömegben igen dekoratív (bár nagy tömegben mi nem):

 

Amikor éppen nem birkát fotóztam, akkorúgy viselkedtem, mint a barlangászok szoktak idejük 90%-ában, vagyis ettem, aludtam, illetve néztem magam elé csak úgy. Ja, olvastam némi könyvet is, a Czeizel-féle Tudósok, gének, szégyenekből a Neumann Jánosos fejezetet, ami tök jó volt ilyen helyre, mert ugye a részletes családfákkal kezdődik minden rész, amihez otthon nincs türelmem, viszont ott nyugiban teljesen bele tudtam merülni, hogy akkor most N. J. üknagynénjének unokáival mi lett (voltak egyébként tök horror sztorik is benne, az egyik női szereplő például túlélte a holokausztot, bár a férje odaveszett, utána Svédországba költözött a gyerekével, akit addig jólelkű szomszédok bújtattak, viszont a fia felnőve megölte őt a fürdőkádban, skizofréniából kifolyólag, meg ilyenek). Mindenesetre én nagyon szeretem Czeizel stílusát, egyrészt ő is habozás nélkül képes kijelenteni abszolút nem PC módon, hogy a nők gyengébbek a felső matematikában, ez van, másrészt meg olyan kis nüanszok vannak a jellemzéseiben, hogy (nincs kedvem lemenni a könyvért, fejből idézek) XY soha nem vetkőzte le teljesen arisztokratikus beidegződéseit, például nagyon türelmetlen volt a nálánál gyengébb értelmi képességűekkel, és szeretőt tartott. Itt elmerengtem, hogy esetleg rábeszélhetném a fiúmat, hadd tartsak szeretőt csak az arisztokratikus látszat kedvéért, mert türelmetlen már vagyok.

Na de vissza Padisra, azért kirándulások is voltak két eső között-közben, továbbá minden egyes napfényes pillanatot lefotóztam szerintem:

Felül balról jobbra a Szamos-bazár környéke (a Szamos forrásvidéke), a Glavoj-rét (ahol táboroztunk), illetve a Ponor-rét látható, ami időnként nem patakos, hanem tavas, de most száraz volt az idő (akár több órára elállt az eső). Alul a valamelyik Szamos, amint belefolyik a barlangba, továbbá egy gőte, és még több Szamos bazár (vacak fotó, rosszak voltak a fényviszonyok meg amúgy sem vagyok a kamera ördöge, de legalább látszanak rajta a nagyon magas fák a nagyon mély patak felett). A tájon kívül különös örömmel töltött el, hogy a hidegre és a sportos életmódra való tekintettel tökre nem figyeltem oda arra, hogy mit eszem, és este nyolc után minden lelkifurdalás nélkül zabáltam sült szalonnát zsíros kenyérrel. Sajnos nagyon hamar hazajöttünk, pedig még egy csomó könyvem maradt, meg egy csomó kaja (olyan 50 liter, amire a fiúm azért megjegyezte, hogy úristen, majdnem éhen haltunk, de ő ettől fél irracionálisan, mint én a tehéntől). Hát ez volt Pünkösdkor.

4:3 is sooo last month

4 hozzászólás

Mielőtt elutaztunk volna a több napra medvék közé (fényképeim is vannak, és nem félek őket használni), a fiúm különösebb sallang nélkül a kezembe nyomott egy új notebookot azzal, hogy boldog születésnapom van. Én egyrészt nagyon örültem (azért húztam-halasztottam a régi lecserélését, mert végül is az még egész jó állapotban van, bár egy bizonyos szögben kell folyamatosan tartani, a tápkábelét nem mozgatva ahhoz, hogy ne legyen az áramellátása kontakthibás, illetve néha minden ok nélkül egyszer csak kikapcsol menet közben, ja, meg a space-et nagyon erősen kell lenyomni ahhoz, hogy csináljon szóközt), másrészt viszont miután örömmel bekapcsoltam, kábé félóráig bootolt a vista, boltba is elmentünk közben, meg minden, ráadásul magyar nyelvű volt, amitől én ideggyenge leszek, úgyhogy megkértem a fiúmat, rakjon rá linuxot.

A telepítés és az összeszoktatásom során egyrészt kiderült a tabbed browsing kapcsán, hogy egy igazi férfi azon túl, hogy neki minden verseny (ma például büszkén közölte velem, hogy ha lenne olyan vetélkedő, hogy az egy évesek pluszmínusz egy naposak körömvágási gyorsaságija, akkor biztos megnyernék a fiunkkal, mert nagyon jó csapat ők együtt), nem használnak windowst, és soha nem mennek vissza a tab historyban, csak előre. Másrészt kiderült, hogy én attól is elveszítem a lábam alól a talajt, ha hirtelen nem alul vannak a tabfüleim, hanem felül, illetve ha a címsorból nem új tabban nyílnak a dolgok, de ezeket is orvosoltuk. Harmadrészt meg tájékoztatva lettem, hogy a 16:9 képernyőfelbontás sokkal menőbb, mint a régi gépemé, és jobb helyeken ki is néznek, ha nem ilyen van. Csak úgy mondom.

Stay tuned, jönnek a bárányok.