A Marie Claire elfogadta a Brünós cikk végleges változatát, remek, és nem ám csak névtelen fordító leszek benne, hanem ilyen fényképes-bemutatkozós fordító, állat. Egy a szerencsém, hogy nem a nőklapjáról van szó, mert akkor a medúzák nem állnának velem szóba (agnus és brainoiz jön mindig ilyen dolgokkal, hogy a családjuk birtokába véletlenül bekerült nőklapjába milyen felháborító dolgokat írnak felháborító személyek, de egyébként tényleg, a levelezési listánkon is időnként spontán szegőandrás-paródiaverseny tör ki, az nagyon fájdalmas szokott lenni).

Egyébként meg így a fordítás kapcsán kognitív ráhangolódásként végignéztem az összes, a neten fellelhető Brüno-spotot, hát durva. Egyrészt kiderült számomra (volt egy csomó rész, ahol ilyen ún. divattervezőkkel beszélgetett), hogy a Zoolander (amit szintén viccesnek találtam), az igazából nem paródia volt, hanem kőkemény valóság, beleértve például a Derelict-kollekciót, ami a való világban Whitetrash-kollekcióként manifesztálódott, illetve például azt a részt, amikor Brüno előre megmondja a műsora kapcsán a meghívott kritikusoknak, hogy miről mi legyen a véleményük, és egy szempillantás alatt azzá is válik.

Másrészt meg a világ egyik legbizarrabb dolga az ún. neonáci, ez volt a másik fő vonulat, SBC Brünóként újfasiszta rendezvényeken (Brüno: Vat is your message to the Austrian gay TV? Bőrfejű, dühösen: Fuck you all!, bár lehet, hogy ezt csak én találom viccesnek, igazából látni kell), és annyira, de annyira megnéznék egy Morvai Krisztina vs. Brüno beszélgetést.