Időközben szereztem éjszakára egy rendőrt maszekba’, pult alól, aki hajlandó itt tölteni az éjszakát a kedves mosolyomért cserébe (bár amikor meglátta a kanapét, egy kicsit elfelhősödött a homloka, és közölte velem, hogy ezért lehet, hogy kettőt is kell mosolyognom), mert beparáztam, hogy nem fogok tudni aludni éjjel, pláne, hogy a gyerek is itthon van. Erről egyébként eszembe jutott az is, hogy milyen jövedelmező lenne a rendőrség számára a fizetős prémium szolgáltatás, melynek keretében mondjuk kimennének betöréshez, levennék rendesen az ujjlenyomatot, meg udvariasan viselkednének zaklatott hölgyekkel a telefonban, ilyesmi.

(És természetesen mindenki másnak is köszönöm, aki szállást / jelenlétet / legális és illegális fegyvereket / jótanácsokat / idegnyugtatásra jóféle alkoholt ajánlott fel, igazán drágák vagytok).

A jó meg az volt az elmúlt időszakban, hogy C. Eastwood értesített, hogy mivel mindjárt vége a Giger-vándorkiállításnak Bécsben, kénytelenek leszünk hamarosan megnézni, és erre egyszerűen nem mondhattam nemet, ami azért volt nagy szerencse, mert nem is akartam.

Különböző okok miatt az én autómmal mentünk, amelyben a beülés és a munkájának megkezdése között eltelt pár percben Mr. Eastwood (nekem csak Client) felhívta a figyelmemet, hogy ég a motorhiba lámpa, továbbá a MAINT READY is, és így elejét vette az esetleges kínos csendnek, mert erről elbeszélgettünk egy darabig (mivel már ittam kávét, amit ráadásul nem nekem kellett elkészítenem, kedélyes hangnemben). Ezután az út nagy része alatt dolgozott, vagyis, mint arra felhívta párszor a figyelmemet, dolgozott volna, ha nem rángattam volna a kormányt, és én mindannyiszor türelmesen tájékoztattam, hogy nagyon erősen fúj a szél, ezért ha nem rángatnám a kormányt a kamionok után, akkor meghalnánk, ilyenkor figyelmeztetett, hogy ne őt nézzem (vasvillaszemekkel), hanem az utat. Amikor viszont már osztrák területen szólt, hogy érdekes sebességgel megyek, és a válaszomra, hogy alig több százharmincnál, közölte velem, hogy de itt csak nyolcvannal szabad, majd, miután pánikszerűen lelassítottam, hozzátette, hogy a kamionoknak, BAZINGA!, kezdtem úgy érezni, hogy a szórakoztatásomra kulturális referenciát csinált az útból. Igazán nem kellett volna.

Miután befejezte a munkát, úgy tűnt, unatkozik egy kicsit, mert megkérdezte, hogy mi történik, ha menet közben megnyomja az autó kikapcsológombját. Én a gépjármű szakértőjének fensőbbséges hangnemében tájékoztattam, hogy semmi, nyomja csak nyugodtan, biztattam, és amikor csak röviden nyomta meg, tényleg nem történt semmi, amikor viszont hosszan, akkor kikapcsolt alattunk az autó, én meg úrilányhoz illő szenvtelen modorban vártam, hogy mikor szaladnak belénk hátulról, miközben a lendületet felhasználva kisoroltam a leállósávba.

A kiállításról annyit, hogy ezek után még mindig tartogatott felkavaró és izgalmas részeket, és maradandóbb hatást gyakorolt rám, mint amikor C. (nem Bécsben) édeskével kérte a mojitót, pedig ez nagy szó, szóval akit érdekel, az nézze meg (és hozzon nekem plakátot).

(Bécsben egyébként nem lehet legálisan fizetősparkolni, ehhez “jegyet” csak a legendákban szereplő trafikokban lehet kapni, és az osztrákok nem beszélnek angolul, viszont úgyis majdnem mindenki magyar).

Az óvodákkal éppen ott tartunk, hogy utánanéztem törvényadta Jogaimnak és a Kötelességeimnek, melyek szerint egyszülött gyermekemnek köteles az önkormányzat óvodai férőhelyet biztosítani a körülmények miatt, illetve a májusi-júniusi felvétel és beiratkozás bullshit, mert az óvodáknak egész évben, folyamatosan kell a felvételeket intézniük. Ezt meg is írtam fellebbezve az illetékes szerbeknek, és kaptam is választ, hogy az eljárást megindították, majd értesítjük.

Egy-két nappal később ettől függetlenül úgy alakult a jövőképem, hogy elképzelhető, hogy ősszel mi már innen távolabb fogunk lakni, és lehet, hogy ezért hangyaként fogok újjászületni, de szerintem viccesnek fogom találni, ha mégis felveszik a gyereket, én meg visszaírok, hogy így már nem kell.

A gyereket első körben nem vették fel egy óvodába sem, és ugyan hátra van még egy sor fellebbezés, nem táplálok túl sok reményt a dolog iránt, de két gondolat azért felmerült bennem.

Az egyik az, hogy ha az én gyerekemet, akit egyedül nevelek munka mellett, adót fizetve, tartásdíj nélkül, úgy, hogy már nem kapok semmilyen támogatást, nem veszik fel az oviba, akkor ki az, akit felvesznek?

A másik meg az, hogy ha ezentúl nem fizetek az államnak hobbiból a semmiért, csak mondjuk feleennyit, akkor a befizetett adó- és járulékkülönbözetből nem csak a legpuccosabb, lovon műkorcsolyázós programos magánoviba (vagy egy kisebb brit egyetemre) tudom beíratni a gyerekemet, de havi két wellness-hétvégére is el tudom vinni. És ha még valamivel kevesebbet keresnék bejelentve, akkor ezek mellé még szociális segélyt is kapnék.

Hát ezért tart itt ez az ország.

Szóval beesett most egy váratlan wellness-nyaralás, hogy cserébe írjak róla (nem ide, az külön project), azért vagyunk most Földváron, és egyrészt elképesztő, hogy itt szinte minden olcsóbb, mint Budán, másrészt meg konkrétan kedvesen szolgálnak ki mindenhol.

Családbarát hotelben vagyunk, és tényleg az, ez nem csak az etetőszékben merül ki, még brainoiz is megjegyezte, hogy tisztára Schaffer Erzsébet lesz a miliőtől, csak olyan szókapcsolatok jutnak az eszébe, hogy gyermeki áhítat, meg a lenyugvó nap fénye végignyaldosta a Balaton hullámait, szóval nagyon kemény. Mondjuk a gyerekkel még így sem egyszerű, mert saját külön elképzelései vannak arról, hogy mit kellene csinálnunk, én meg szeretném, ha örülne, viszont nem szeretném, ha a többieket feltartanánk, úgyhogy időnként külön utakon járunk. Kora délután egy kicsit melankólikus is lettem, hogy én itt etetem a szobában, amíg a többiek minden bizonnyal egyik vidám kalandból a másikba vetik magukat, de miután lefektettem és kisétáltam a strandra, konkrétan néma, punnyadt fekvés közben találtam őket, nem mondjuk strandlabdával ugrándozva dévajul. Amikor ezt felróttam, akkor tájékoztattak, hogy korábban elevenebbek voltak, vettek például lángost és palacsintát, de ez kimerítette őket.

Ottlétem alatt alie párszor felöltözött majd ismét levetkőzött, Isolde szappanbuborékokat fújt néha, az L. félálomban kacsintott, ha ránéztem, brainoiz meg a bölcsészszakok sajátosságairól mesélt, szóval minden olyan, mint mindig, csak szebb.

Ez van a kapunktól tíz méterre:

(Az ajtónktól két méterre meg alie és brainoiz, az udvaron meg mr.a olvasgatja a kindle-jét).

A nagymamáról maradt lakásnak az elmúlt két hónapban, nagyjából heti kétszer pár órában a konyháját pakoltam ki (meglehetősen kis konyha, de minden lehetséges zege és zuga tömve volt többek között 1953 óta gyártott élelmiszerekkel, kimosott felvágottastasakokkal és találtam benne például tizenhat darab ablaktörlőlapátot is, ami főleg annak tekintetében volt furcsa, hogy a nagyanyám nem tudott vezetni és nem volt autója), és a hét elején már megkönnyebbültem, hogy látszanak a bútorok, és sikerült felvinni a színvonalat a pusztán koszos és rendetlen szintre a reménytelenről, amikor felfedeztem, hogy van a konyhának egy kamrája is. Csak az a szerencse, hogy már megállapodtam a lenti török étkezdével, akik konténert bérelnek, és amikor felajánlottam, hogy beszállok a költségekbe, ha pár hétig használhatom, azt mondták, hogy hetente a negyedét-harmadát használjam nyugodtan ingyen, mert nem szokták annyira telepakolni.

A munka meg egyszerűen maga alá temet, a kiadók (részben) nem fizetnek, amikor pedig nekem most kellene még az ÁFA után mindenféle ilyen-olyan adókat befizetni egy magasabb, hatszámjegyű összegben, a szokásos havi fizetésem járulékairól és az éppen most aktuális törzstőkéről nem is beszélve. Én nagyon drukkolok magamnak (aki blogírásért cserébe pelenkát, fodrászt vagy kaját szeretne biztosítani nekem, annak üzenem, hogy nyitott vagyok bármire).