L. kategória bejegyzései

a második fele spoilerözön, de szólok előtte

Valamikor majd folytatni fogom az Izlandot is, ha lesz egy kis időm (haha), de most sokkal aktuálisabb, hogy az L. végre hazatért a világ túlsó végéről, és megkérdezte/kijelentette, hogy megnézzük-e az Éjszakai ragadozókat.

Előtte még volt egy kis mikulásoznivalóm a Libriben, meg az is hozzáadódott a dologhoz, hogy a Második Utas exkluzív deluxe szlovákiai billás mikulászacskói nálam maradtak, de szerencsére a szülei és a gyermeke nem sokkal előttünk mozizott az Alleeban (ő nem), úgyhogy sikerült megoldanunk a problémát, és még kellemesen el is cseverésztünk a lopásjelző két oldalán állva* arról, hogy nekem tetszett az Érkezés (mind emberileg novellában, mind filmben), nekik meg nem. Ennek következtében, amikor a mozikasszától rácsörögtem az L.-re, hogy megvegyem-e jegyet, ő arról tájékoztatott, hogy éppen fizet, mire közöltem vele, hogy (ezek szerint) a háta mögött állok, mint egy nagyon sablonos horrorfilmben.

Az L. ezt követően a jegyeken kívül a kezembe nyomott két karamellás cukorkát, majd némi kotorászás után még egyet (úriember nem spórol a karamellás cukorkákkal, ha nőkről van szó), a Guruban viszont rendelés után azonnal nekem szegezte a kérdést, aminek a megválaszolását lehetőség szerint szerettem volna elkerülni, miszerint mit láttam moziban a mr.a-val, mialatt ő nem volt. Mivel szeptemberben, amikor a tradicionális hagyományaink értelmében Isolde legújabb gyermekét is meglátogattuk, némi konfliktust okozott közöttünk, hogy megnéztem a mr.a-val a nem tudom már, mit**, ezúttal óvatosan visszakérdeztem, hogy van-e olyan film, ami miatt megsértődne. Az L. rávágta, hogy természetesen van, ennek ellenére azonnal bevallottam neki az Érkezés-t (noha az elutazása előtt felvetette), mire ő is bevallotta, hogy ő is megnézte nélkülem, majd biztosítottuk egymást kölcsönös megkönnyebbülésünkről, amiért filmek tekintetében egyformán hűtlennek bizonyultunk.

Snitt.

*** Itt következik a nagyon spoileres rész, én szóltam! ***

Miután hazaértem, még olvasgattam egy kicsit a neten, és annyira felháborodtam azon, hogy az Internet szerint létezik olyan lehetőség, hogy Edward azért nem jelent meg a randin, mert öngyilkos lett, hogy majdnem felhívtam az L.-t, hogy rázúdítsam az ezzel kapcsolatos reakciómat, de még időben eszembe jutott, hogy hajnali kettő van, és már valószínűleg alszik, úgyhogy én is ezt tettem. Reggel viszont láttam, hogy hajnali 2:22-kor írt nekem egy (két) levelet arról, hogy az Internet szerint Edward lehet, hogy öngyilkos lett, továbbá az is lehet, hogy nem beszéltek meg konkrét randit, mert azt nem láttuk, hogy konkrét randit megbeszéltek volna.

Naszóval, ezúton szeretném kijelenteni, hogy ha a filmnek volt bármilyen mélyebb jelentése (márpedig nagyon úgy tűnik, hogy volt), akkor Edward egyszerűen nem lehetett öngyilkos, mert az nem fért volna a képbe. Oké, hogy a filmbéli regény végén Tony véletlenül lelövi magát, de a regény egyrészt csak szimbólum (abban a másik(ok) elvesztése is halállal volt jelképezve), másrészt Edward/Tony semennyire nem volt sem önpusztító, sem olyan, aki olcsó drámai eszközökhöz nyúlna vagy játszmázna (és most lehet azt mondani, hogy a nem megjelenés is játszma, de csak akkor lenne az, ha más célja lett volna vele, mint annak kifejezése, hogy már nem szeretlek, nem akarok veled találkozni). És a regény végén (szerintem)(ahogy Suematra mondaná, én úgy gondolom, és igazam van) az hal meg, aki a bosszúállás végett ugyanolyanná változott, mint akik elkövettek valamit ellene, míg a való életben Edward győzött, nem választotta a könnyebb utat, a megjátszást és a konformizmust, mint Susan, hanem, ahogy a film elején is elhangzik, tényleg kiderült, hogy ő másképp erős, ami hosszú távon óhatatlanul is tartalmasabb sikert eredményez.

Edwardnak a filmben és a filmbéli regényben is az volt a gyengesége/erőssége, hogy volt benne naivitás, a valóban értékes dolgokba és az emberekbe vetett hit, ugyanakkor ő a filmben és a filmbéli regényben is megfizette ennek az árát, míg Susan és a texasi srácok másokkal akarták megfizettetni a saját gyengeségük (a dolgokhoz vezető könnyebbik út és a cinizmus) árát, ami csak rövid távon kifizetődő. Egyszerűen semennyire nem lenne logikus, ha Edward pont akkor, amikor kiderül, hogy ő tett jó lóra, vagy hogy is lehet ezt megfogalmazni, öngyilkos lesz. Ráadásul olyasvalaki miatt, aki könnyűnek bizonyult.

Az viszont valóban érdekes, hogy nem láttuk a konkrét randimegbeszélést, de egyrészt, amikor Susan ott állt a tükör előtt, én végig nagyon erősen szuggeráltam és vártam, hogy jöjjön már rá, hogy az ember nem ilyen ruhában randizik azzal, aki egy ilyen könyvet írt, és aki jó ember, és akkor valóban letörölte a rúzsát, és levette az ékszereit, ami valahol átöltözésnek is felfogható, másrészt az elég nagy csalás lenne, hogy ott ül az étteremben, és folyton az ajtóra nézünk, és látjuk az arcát, ahogy direkt nem néz oda, amikor a pincér bekísér egy férfit, és erre kiderül, hogy eleve nem randira ment oda. Bár beismerem, hogy valahol tiszteletre méltó bravúrnak tartanám, hogy a rendező ilyen ügyesen el tud velünk szórakozni, ugyanakkor olcsó trükknek is, úgyhogy egyszerűen nem szeretném. És ott van az a praktikus szempont is, hogy ha az ember egyedül akar inni, akkor nem egy puccos étterembe megy, hanem egy bárba.

Azt hiszem, erről csak ennyit szerettem volna mondani (ja, meg azt, hogy nem járunk, vagy ilyesmi).

 

* Én nem akartam kimenni, mert már bemondták, hogy zárni fognak, ők meg nem akartak bejönni.
** És vezeklésül meg kellett néznem a Lány a vonaton-t szinkronnal, pusztán azért, mert azt én akartam (mint a későbbiekből is ki fog derülni, a bosszú, azon kívül, hogy hidegen tálalva a legjobb, elég komplex és követhetetlen is tud lenni időnként).

breaking

Most első ízben exkluzív fotó a vizuális sajtónyilvánosságot általában kerülő L.-ről (és “tegyélfelengemazinterentreanya” Muciról). A képet az L. pajtása készítette, a fotosoppos utómunkálatokat én végeztem ún. naiv stílusban. Lányokírjatok.

calvinhobbespakozd

az archívum mélyéről

Az L.: És mit szólsz ahhoz, hogy képek keringenek rólad az interneten*?
Én: Mármint azokra a képekre gondolsz, amiket én raktam fel az internetre?
Az L.: Aha.
Én: Biztosan csak próbálom felhívni magamra a figyelmet**.
Az L.: És sikerül?
Én: Hát látod, te is felhívtál.

Illusztráció:

vera.magyarkut.001

A többiről majd később.

 

* Tudom, de csak azok írják az internetet nagy kezdőbetűvel, akik félnek tőle.

** Igen, mostanában már én is csak érdeklődve találgatok a motivációimat illetően.

let go of the idea that you have some bs detector

“Azt a sorozatot muszáj nézned, van benne a főszereplő csaj, aki tökre hasonlít rád, mármint viselkedésben, meg van a főszereplő pasi, aki rám emlékeztet egynémely vonásában, ne röhögj, és valahogy tökre hatékonyan tudnak együttműködni, mármint a nyomozásban, de mégis látszik, hogy mindkettő fordíthatná sokkal hasznosabb dolgokra is az idejét”

– mondta nekem az L.*, aki ugyan az Extrast is mondta, amelynek nagy részét az arcomra tapasztott tenyérrel néztem végig az ujjaim közül, és nem azért, mert olyan félelmetes volt, hanem mert annyira kínos, de nem bírtam abbahagyni, meg aki a Breaking Badet is mondta, amelynek minden egyes epizódját a Poang fotelben nyüsszögve és a karfát szorongatva nézem végig, de nem bírom abbahagyni, és mégis elkezdtem ezt is.

Szóval, az első három epizód alapján ez tök jó, de persze egocentrikusan a női főszereplőre koncentráltam, aki általában savanyú pofát vág, piszkálódik a pasi főszereplővel, félvak tekintettel sétálgat látványosan a gondolataiba merülve, mindig mondogatja a pasijának, hogy most már tényleg mindjárt abbahagyja a munkát, és ott lesz, és bealszik a gyerek mellett a kanapén, úgyhogy kénytelen voltam belátni, hogy az L.-nek igaza volt.

– There’s lots of crap you’ve got to do. Like the cake, the flowers, the streamers… Crap you said you cared about.
– I do care. You know I care.

* Nem merem megtörni a mintázatot.**

** Oké, de más a macskájáról ír ennyit, az mennyivel jobb?***

*** Rendben, beismerem, ki akarom házasítani.

a reklámokról

Na jó, szóval az úgy volt, hogy amikor az L.* átjött, hogy túszt cseréljünk a születésnapunk alkalmából, és lecsengett az a rész, amikor rászólok a fürdő gyerekre, hogy csak addig ne üvöltsön rémisztően a gumicápája nevében, amíg pizzát rendelek, a gyerek meg arra hivatkozik, hogy az L. ijesztgeti, és amikor odanézek, akkor látom, hogy tényleg pofákat vág rá a hátam mögött, majd megbeszélték azt is, hogy a csuklós buszt miért nem lehet megenni**, akkor rátértünk a lényegi megbeszélésre, és annak a közepe tájékán hangzott el valahol a mondat, hogy “és tudod, olyankor az a rész hiányzik legjobban, hogy reggel kilencre általában már átküldtem neki három cuki cicás képet, ő meg átküldött nekem három kopaszra borotvált mosómedvét, és ettől úgy éreztem, hogy törődik velem valaki”.

Ennek kapcsán áttértünk a kommunikációs formákra, és arra, hogy milyen nehéz olyan valakit találni, aki megfelelő módon kommunikál velünk, és például érti, hogy a dolgok nagy részét én idézőjelben mondom, de érzi mögötte azért a mondjuk 45% komolyságot, viszont komoly önkritikai érzékről téve tanúbizonyságot hozzátettem, hogy ezért mondjuk nem is hibáztatom őket, mert ezek a százalékok napon belül, pár órán belül, vagy akár mondat közben változhatnak.

Aztán a konklúzió valahogy az lett, hogy az L. kijelentette, miszerint ő eldöntötte, hogy majd valamikor úgy fog összejönni valakivel, mint a reklámokban, én pedig megkérdeztem, hogy mire gondol, hogy szoktak összejönni a reklámokban, mire rávágta, hogy fogalma sincs, nem néz tévét, nem ismeri a reklámokat. Ennek ellenére nagyon eltökéltnek tűnt.

Hát, valahogy így.

 

* Akivel nagy szerencse, hogy nem járunk, vagy ilyesmi, mert akkor szerintem nem kapnék tőle félfalnyi Ryan Gosling-posztert, mert ne rajongjak a társaságában látványosan más férfiakért (így együtt rajonghatunk), és ha mégis kapnék, akkor ártatlan tekintettel, fél szemöldökömet felvonva megkérdezném tőle, hogy “és téged nem zavar, hogy más férfiakért rajongok látványosan a társaságodban?”, és ugye mindannyian tudjuk, hogy erre nem nagyon létezik olyan választ, amelyre ne vállvonogatással és annak ismételt közlésével reagálnék, hogy semmi bajom, és amúgy is mindegy. Nem beszélve arról, hogy akkor nem vehetnék neki ajándékba elvitelre feliratú kávéspoharakat, hanem biztosan valami hülyeséget vennék, ami vagy túl személyes, vagy nem elég személyes, és a ki nem mondott dolgok miatt csakhamar ott találnánk magunkat, mint a Blue Valentine-ban, és nem lenne kit áthívnom, hogy megbeszéljük, milyen hülyék a pasik, vagy milyen hülye vagyok én, és, megismételném, nem kapnék Ryan Gosling-posztert.

** A gyerek nyert, kiütéssel: “mert az koszos”. A cápát pedig azért nem lehet megenni, mert a víz alatt van. Hangsúlyából kitűnt, hogy az L.-t némiképp tájékozatlannak tartja a világ dolgait illetően.

uborkaszezon, úgyhogy noir

A hőség java már lecsengett, amikor a férfi, akinek csak egy betűből állt a neve, megérkezett a vidéki ház elé. Tudta, hova kell mennie, pedig sem az ajtón, sem a postaládán nem szerepelt név. Nem szállt ki a kocsiból, és nem tett hirtelen mozdulatokat; azt is tudta, hogy figyelik.

Amikor a szlávos arcú lány kisétált elé, kivette a kocsiból a hosszúkás csomagot. A lány reflexből, még tanúk előtt megkérdezte hangosan és artikuláltan, hogy egy súlyos, tompa tárgy van-e benne. Az igenlő válasz ellenére beengedte a férfit.

Odabent, miközben kibontotta a csomagot, nyugtázta, hogy erről már lehúzta egyszer valaki a ragasztószalagot. – Amikor megérkezett, ellenőriztem – magyarázta neki a férfi. – És az első gondolatom az volt, hogy miért nem rendeltem kettőt. Majdnem megtartottam.

A lány bólintott. Megértette, elvégre ő is évek óta várt erre a pillanatra.

A megtévesztően nagy dobozban csak egy kép volt a célszemélyről. Hosszan nézték. – Meglepődtem, hogy a mai technika ilyen jó felbontásra képes – jegyezte meg a férfi. – És nézd, a tükörben még az arca is látszik. Felismerhetően.

A lány elégedett volt az eredménnyel. Ő is átadott egy csomagot a férfinak. Abban papírpoharak voltak, fedéllel. – Rájuk van írva, hogy coffee to go – magyarázta az egybetűs nevűnek. Tisztában volt azzal, hogy az (részben szakmai ártalomként) aránylag gyakran ébred otthonában nők mellett. – Tudod, mintegy burkolt célzásként. – Mivel az átlagosnál jobb megfigyelőkészséggel rendelkezett, és nőként ügyelt a finom részletekre, aminek munkája során nagy hasznát vette, egy kávéfőzőt is mellékelt a poharak mellé.

Utána hosszan beszélgettek még, a második óra után a férfi meg is jegyezte (bár erre nem volt szükség), hogy amiket most elmond, azok a dolgok természetesen semmilyen formában nem kerülhetnek írásba. Mielőtt elindult, még visszanézett a lányra. – Az a baj – jegyezte meg keserű mosollyal –, hogy én most itt kiöntöttem neked az egész életemet, és tudom, hogy benned semmi más nem marad meg, csak a kopasz mosómedvék, meg hogy nem nézek reklámokat.

A lány csak a vállát vonogatta, és arra gondolt, hogy azért ez az “egész élet” egy kicsit túlzás, mivel az öt óra alatt csak az elmúlt két hét történéseit sikerült vázlatosan összefoglalniuk, de mivel alapjában véve nem volt ellene a drámai túlzásoknak, ezt nem hangsúlyozta ki külön. Elgondolkozott azon, hogy udvariasságból tiltakozzon-e, de nem látta értelmét.

Miután a férfi elment, felsétált a hálószobájába, kinyitotta az ablakokat, hogy járjon egy kicsit a levegő, és megírta draftba a kopasz mosómedvéket és a reklámokat.

(illusztráció)

a koncertről

A tegnapi nap nagy részében azon broodingoltam, hogy egyrészt annyi a munka, hogy az esti koncertre sem tudok elmenni, másrészt szeretetre és törődésre lenne szükségem, de amikor este megkaptam volna azt a szeretetet és törődést a telefonban, amire szükségem volt, akkor azt mondtam, hogy inkább tegyük le, mert most éppen Turing-tesztnek vetnek alá, és figyelnem kéne. Ebből (némi introspekció által) arra a következtetésre jutottam, hogy inkább mégis egy Ektorp kanapéra (helyezd magad kényelembe éveken keresztül!) lenne szükségem (Åbyn kék huzattal). Ezzel csak az a baj, hogy a szeretetet és a törődést könnyen megkapja az ember, az Ektorp kanapé (Åbyn kék huzattal) viszont drága, na mindegy.

A Turing-tesztet nem a captcha, hanem az L. csinálta velem, nem mintha járnánk*, de őt ismeretségünk tizenhárom éve alatt arról sem sikerült meggyőznöm, hogy nem vagyok KGB ügynök (ezt a gyanúját még az sem oszlatta el, hogy a KGB tizenhárom éves koromban megszűnt (igen, azóta túltettem magam rajta)), nemhogy arról, hogy nem vagyok robot. Vagy mindkettő. Úgyhogy miután tegnap este rákérdezett, miért is nem voltam ott a koncerten, én meg azt válaszoltam, hogy gyakorlom a láthatatlanná válást, szabályos vallatásnak vetett alá arról, hogy ott voltam-e a koncerten, amit részben az tett még bizarrabbá, hogy a közepén közölte velem, hogy ez egy Turing-teszt, részben az, hogy átemelt belőle bizonyos elemeket a Closerből (just answer the question). Nagyrészt remekül szórakoztam, Turing-tesztben jó vagyok, elvégre az egész élet az (ez akár az ars poeticámnak is mondható), viszont gyanús, hogy az xkcd és a softer world után immár az smbc is az én életemet koppintja, mert ez volt a mai rajz.

Ja, és azóta nem merem bezárni az IKEA weboldalát, mert még az elején tájékoztatott, hogy az oldal elhagyásakor meg fog jelenni egy kérdőív, és mi, robotok mi itt a KGB-nél a svédek lehetséges kérdéseire azért nem biztos, hogy teljesen fel vagyunk készülve.

* Kezd kicsit feszültté tenni a gondolat, hogy még ötven év múlva is be kell csillagoznom, hogy “nem, nem járunk, vagy ilyesmi”, amikor megírom, hogy kerekesszék-versenyt rendeztünk a domboldalon, de múltkor kihagytam valahol, mire öt levelet kaptam, hogy most akkor járunk-e.