Na jó, szóval az úgy volt, hogy amikor az L.* átjött, hogy túszt cseréljünk a születésnapunk alkalmából, és lecsengett az a rész, amikor rászólok a fürdő gyerekre, hogy csak addig ne üvöltsön rémisztően a gumicápája nevében, amíg pizzát rendelek, a gyerek meg arra hivatkozik, hogy az L. ijesztgeti, és amikor odanézek, akkor látom, hogy tényleg pofákat vág rá a hátam mögött, majd megbeszélték azt is, hogy a csuklós buszt miért nem lehet megenni**, akkor rátértünk a lényegi megbeszélésre, és annak a közepe tájékán hangzott el valahol a mondat, hogy “és tudod, olyankor az a rész hiányzik legjobban, hogy reggel kilencre általában már átküldtem neki három cuki cicás képet, ő meg átküldött nekem három kopaszra borotvált mosómedvét, és ettől úgy éreztem, hogy törődik velem valaki”.

Ennek kapcsán áttértünk a kommunikációs formákra, és arra, hogy milyen nehéz olyan valakit találni, aki megfelelő módon kommunikál velünk, és például érti, hogy a dolgok nagy részét én idézőjelben mondom, de érzi mögötte azért a mondjuk 45% komolyságot, viszont komoly önkritikai érzékről téve tanúbizonyságot hozzátettem, hogy ezért mondjuk nem is hibáztatom őket, mert ezek a százalékok napon belül, pár órán belül, vagy akár mondat közben változhatnak.

Aztán a konklúzió valahogy az lett, hogy az L. kijelentette, miszerint ő eldöntötte, hogy majd valamikor úgy fog összejönni valakivel, mint a reklámokban, én pedig megkérdeztem, hogy mire gondol, hogy szoktak összejönni a reklámokban, mire rávágta, hogy fogalma sincs, nem néz tévét, nem ismeri a reklámokat. Ennek ellenére nagyon eltökéltnek tűnt.

Hát, valahogy így.

* Akivel nagy szerencse, hogy nem járunk, vagy ilyesmi, mert akkor szerintem nem kapnék tőle félfalnyi Ryan Gosling-posztert, mert ne rajongjak a társaságában látványosan más férfiakért (így együtt rajonghatunk), és ha mégis kapnék, akkor ártatlan tekintettel, fél szemöldökömet felvonva megkérdezném tőle, hogy “és téged nem zavar, hogy más férfiakért rajongok látványosan a társaságodban?”, és ugye mindannyian tudjuk, hogy erre nem nagyon létezik olyan választ, amelyre ne vállvonogatással és annak ismételt közlésével reagálnék, hogy semmi bajom, és amúgy is mindegy. Nem beszélve arról, hogy akkor nem vehetnék neki ajándékba elvitelre feliratú kávéspoharakat, hanem biztosan valami hülyeséget vennék, ami vagy túl személyes, vagy nem elég személyes, és a ki nem mondott dolgok miatt csakhamar ott találnánk magunkat, mint a Blue Valentine-ban, és nem lenne kit áthívnom, hogy megbeszéljük, milyen hülyék a pasik, vagy milyen hülye vagyok én, és, megismételném, nem kapnék Ryan Gosling-posztert.

** A gyerek nyert, kiütéssel: “mert az koszos”. A cápát pedig azért nem lehet megenni, mert a víz alatt van. Hangsúlyából kitűnt, hogy az L.-t némiképp tájékozatlannak tartja a világ dolgait illetően.