A szlávos arcú lány, akit sok néven ismertek, későn érkezett, de még időben. Miután elkészítette a kért felvételeket a mit sem sejtő, ölelkező párról, már csak egy férfit kellett megvárnia.

A társaságban ott volt a két egybetűs nevű illető is. Az egyik szokatlanul hallgatagnak tűnt. Amikor a szlávos arcú lány megkérdezte, miért szomorú, azt felelte, nem szomorú, csak szótlan. Mindig is szerette a precíz megfogalmazásokat.

Valahogy sikerült hármasban maradniuk. Hallgattak egy darabig. Majd az egyik, a kevésbé hallgatag egybetűs nevű férfi szólalt meg.

– Megbeszéltük, hogy legközelebb neked kell hoznod valakit – mondta a táskájában kotorászó lánynak. Nem részletezte bővebben. A lány csak dünnyögött valamit.

Hallgattak.

– Nem válaszoltál a kérdésre – szólalt meg ismét az egybetűs nevű, aki emberek ezreinek mindennapjairól szóló beszámolókat tárolt az általa felügyelt gépeken. Mindent tudott. Majdnem mindent.

– Nem volt kérdés – nézett a szemébe a lány sokatmondóan. – Mi a kérdés?

Hallgattak.

– Implikáltuk – felelte végül a kevésbé szótlan egybetűs nevű.

– Ja, implikáltuk – tette hozzá a szótlanabbik. Mindig is szerette a precíz megfogalmazásokat.