Azért a medúzákkal való első találkozó objektíven szemlélve időnként esetleg kissé zavarbaejtő lehet, előfordulhat például, hogy az ember felhívja a barátnőjét, hogy tájékoztassa, mikor érkezik megismerkedni a barátaival, mire egy itt meg nem nevezendő női hang (a blogger, az anya, az ember) veszi fel, aki bemutatkozás nélkül megkérdezi, hogy ő-e az xy fiúja, és mikor jön már. Ezt az akadályt csont nélkül vette, és az igenlő válasz, illetve az ETA után még arról is beszámolt külön kérés nélkül, hogy igen, gondolkozik már azon is, milyen szuperképességet akarna, ha lehetne.

Attól tartok viszont, hogy amikor végre megérkezett, kicsit talán félrevezető benyomást gyakorolhattunk rá, mivel a többiek éppen sikongatva biztattak, hogy fényképezzem csak Alekoszt*, aki egy távolabbi teraszon ölelgetett egy szőkét, és adjam el a Blikknek, én meg sorra lőttem a kompromittáló képeket. Mivel a jelen lévő öt lánynak kb egy tévéje van összesen, és, mint múltkor kiderült, a Barátok közt cselekményével tíz évvel le vagyunk maradva, úgy érzem, ebből nem feltétlenül alkotott reális képet a társaságról.

* Meg tudom magyarázni. Suematra a testtartásából felismerte az egy centisnek tűnő Alekoszt egy kb. száz méterre lévő tetőteraszon, én meg rázoomoltam a fényképezőgéppel, hogy bizonyosságot nyerhessen az illető kilétéről, innentől kezdve pedig, mivel csinálták a fesztivált a csajjal (Suematra feltételezése szerint az andalító zene hatására estek egymásnak, de ha én egymásnak esek valakivel, akkor nem a hátát lapogatom fél óráig, és nem fél méterre van egymástól a lábfejünk, brainoiz viszont, mint a sötét emberi viszonyok szakértője, úgy nyilatkozott, miszerint ez egy tipikus “én is szeretném [sóhaj], de nem lehet, maradjunk csak barátok, ne bántsunk másokat” jelenet, esetleg egy tipikus “fogdoss már egy kicsit, hátha fotóznak valahonnan”), onnantól valahogy elszabadultak a dolgok a maguk útján.