lucia bejegyzései

most már teljesen hazaértem

9 hozzászólás

Este még beugrottam egy félórára a kocsmába az utazások miatt megfogyatkozott medúzákhoz a gyermekkel, ahol döbbenten meredtünk egymásra mindenkivel, amikor az új pincérnő (úgy tűnik, nem kapott rendes kiképzést) hajlandó volt megállni mellettünk, hogy felvegye a rendelést, nem szólt be semmire, és konkrétan mosolygott a végén. Felvetődött, hogy könyörögnünk kellene, hogy maradjon ilyen, vagy valami.

Vittem nekik külföldi tükörtojás alakú gumicukrot, meg Malteserst, meg ibolyás cukorkát és a maradék ibolyás likőrt, mely utóbbiak valami nemzeti hagyomány részei arrafelé, amire alie azt kommentálta, hogy ezt úgy képzeli, hogy egyszer, valamikor egy hosszan tartó, nagy éhínség lehetett arrafelé, és akkor elkezdtek gondolkozni, hogy miből is csináljanak ennivalót és alkoholt, majd úgy maradtak. Suematra azt mondta, tisztára olyan ez a gyerek, mint én, a gyerek azt mondta, vannak autók, brainoiz azt mondta, hogy mivel nem voltam ott, kénytelen volt edzőtermekről beszélgetni (egyébként lassan engem is sikerül rábeszélniük a rejtélyes okokból népszerű Corvin Mögötti Helyre, ha már minden menő bloggerlány odajár, bár belegondolva, ez ugyanígy visszatartó erő is), amit pedig AnnGel mondott, azt nem írhatom le, de örültem.

A fent említetettekkel mind nem járok, vagy ilyesmi.

a legújabb természetfeletti képességemről

32 hozzászólás

Mostanában meghalnak körülöttem az elektronikus dolgok, vagy legalábbis bajuk esik, nem tudom, miért. Az elutazásom előtti napon lett kontakthibás a notebookom tápkábele (átadtam a gy.a.-nak, aki azóta megforrasztotta), maga a notebook már rég döglődött, ill. a rendszergazda már rég vett hozzá új vinyót, csak mindig halasztgattam az adatok kimentését (amit végül a rendszergazda végzett el), illetve aznap sikerült a netbookomon a Linuxot meghalasztanom, mert frissítés közben kapcsoltam ki (szoftveresen, de nem tiltakozott).

Tegnap ugye elkezdett az autó sikítozni a keréknyomás miatt, utána este beraktam üvegedényben egy creme bruleet a mikróba grillezni, mire pár másodperccel később égett műanyagszag kezdett szivárogni az eszközből, továbbá túlviláginak nevezhető vörös fény, majd kikapcsolás után pukkant egyet, és meghalt (tényleg, ha van valakinek mikróvásárlási tippje, ossza meg velem legyen szíves). Utána ma a a Kindle egyszerűen nem volt hajlandó töltődni USB-ről, amíg le nem töltöttem a használati utasítását (ez szó szerint értendő, tehát letöltöttem a netről a használatit a számítógépre, mire kigyulladt a Kindle töltésjelzője, biztosan megijedt).

Na de amiért belekezdtem, az az, hogy ugye a rendszergazdával megbeszéltük, hogy amíg távol leszek, addig vinyót cserél és újratelepíti az egész notebookot. Többször szóba került, hogy ugye angol nyelvű oprendszereket és alkalmazásokat telepít nekem, mert utálom a magyart. Erről még leveleztünk is teljes egyetértésben, sőt, a sítáborban is szóba került, hogy puhul a rendszergazda, ha hajlandó erre.

Ehhez képest, amikor vasárnap megérkeztem hozzá hat kakaós csigával, öt fánkkal és egy gyerekkel, akkor közölte velem, hogy rakott rá két windowst meg egy linuxot, a windowsokat nem fogom szeretni. Majd elszörnyedéssel vegyes rádöbbenés ült ki az arcára, és hirtelen kinyögte, hogy úristen, mindenből magyar van rajta. Utána kis csend következett, majd defenzív pózban és hangon azt mondta (egyébként kommunikációtechnikailag teljesen korrekt én-üzenetben), hogy nem szereti, ha így nézek. Amikor mintegy mellékesen megjegyeztem, hogy pedig de büszke voltam rá, hogy eddig sikerült majdnem mindent angolul felraknia nekem, azt a magyarázatot adta erre, hogy “akkor biztosan ott álltál a hátam mögött, és folyamatosan baszogattál ezzel” (projektmenedzselésben egyébként tényleg jó vagyok).

Méltó bosszút egyébként a gyermek állt (tőlem tanulta a pszichológiai hadviselést), aki ettől fogva fél percenként azt mondta angyali arckifejezéssel, hogy a jendszejgazda báci jöjjön ide, amin mi visítva vihogtunk a háztartás többi nőtagjával, a rendszergazda bácsizáshoz való hozzáállásának ismeretében. Itt következett egy bizarr rész, amikor a rendszergazda egyszer csak megfogott és berántott egy szekrénybe, ránkhúzta az ajtót, és elővette majd megmutatta a világítós Kindle-tokját (mármint konkrétan, ez nem olyan képes beszéd, vagy ilyesmi), de működött a dolog, tényleg tetszett, nekem is kell.

Utána hálistennek eljött velem kereket fújni, és akkor belenyugodtam, hogy még három napot várnom kell a gépre.

a piros háromszög rejtélye

34 hozzászólás

Biztosan utána tudnék nézni neten is, de ide annyi autós izé olvas és osztja meg mindig velem ismereteinek széles tárházát az okulásomra, hogy mondja meg már valaki, honnan tudja a Prius álló helyzetben, hogy már nem kell a piros háromszög, ha felfújom a kereket?

Mióta téli kerékre lett cserélve a nyári kerék, azóta mutatja a műszerfal azt a szimbólumot, amit én egy zárójelbe zárt, aláhúzott felkiáltójelnek néztem, de mint kiderült, egy (éliről nézve) kerékszimbólumban lévő felkiáltójel (aminek valóban több értelme is van), ami, ha jól olvastam, arra utal, hogy a nyomáskülönbség miatt lényegesen eltér valamelyik két, egy tengelyen lévő kerék fordulatszáma. Több alkalommal is elhatároztam, hogy oké, holnap majd felfújom a kerekeket. Ma éppen a rendszergazdához mentem egyébként a vinyócserés notebookért, amikor a jobb oldal rászaladt egy jeges foltra, és ezért kigyulladt a Halálos Veszélyt jelző Általános Piros Háromszög is, ami a manual szerint kábé azt akarja közölni az emberrel, hogy “mivel eddig nem korrigáltad a jelzett hibát, most MIND ITT PUSZTULUNK SOKFELKIÁLTÓJEL”, és úgy is néz ki (tehát ezesetben arról szól, hogy most már tényleg végzetes a nyomáskülönbség a két kerék között).

Mindenesetre elmentünk a rendszergazdával és felfújta a kerekeket, mire rögtön az autó indításakor, álló helyzetben eltűnt a piros háromszög, a zárójelben aláhúzott felkiáltójel persze maradt, de az, ha nem resetelem a rendszert, mindig marad még egy ideig, mielőtt elhiszi, hogy tényleg intézkedtem. A kérdés az, hogy mit érzett az autó, ami miatt eltűnt a piros háromszög? (A megjelenése után volt egyszer fújás nélkül leállítva és elindítva a kocsi, és akkor megmaradt kihagyás nélkül, szóval az nem megoldás, hogy a kikapcsolás miatt).

[kieg.: itt van illusztráció a piros háromszögről, a keréknyomásos ikon meg akkora és olyan színű, mint a képen látható check engine light, csak kettővel odébb van, és tényleg így néz ki: ( ! )).

disclaimer

9 hozzászólás

Szóval, mivel úgy érzem, hogy erősen félreérthető vagyok, ami egyébként nem feltétlenül üldözési mánia, hanem azon konkrét jelenség miatt gyanakszom rá, hogy amikor arról írok, hogy nem síelek, viszont sokat e-bookozok, akkor hirtelen minden online ismerősöm azt kezdi kérdezgetni kommentben, hogy járunk-e az akárkivel, az IRL nőismerőseim pedig, akik azért általában tudnak hova tenni, azt kérdezgetik az L.-től, hogy “mi van, már megint terhes?” (úgy tűnik, ezt a terhesség dolgot nem moshatja le magáról az ember, aki egyszer az volt, mindig gyanús marad), szóval ezokból szeretném tisztázni, hogy bár a noir kategóriájú bejegyzéseknek minden egyes szava és mondata igaz, azért az egész egyáltalán nem úgy volt.

a nagy sikerre való tekintettel

6 hozzászólás

A kiélt tekintetű férfi, akinek egy betűből állt a neve, az estét egy élőzenés helyen töltötte egy üveg viszki és néhány rúdon táncoló lány társaságában. Záráskor praktikus, nem pedig érzelmi szempontokra alapozva döntötte el, hogy melyik lányt viszi haza. Utána fogta a telefonját, és felhívta asötét hajú lányt, akit aznap Ms. Abagnale-nek hívtak, hogy megmondja neki, nem megy át hozzá. Nem jártak, vagy ilyesmi.

A lány nemrég ért haza, és éppen fáradt pillantással bámulta a függőleges ablaküvegen hanyatt meghalt legyet, miközben egy elcseszett pentagrammát rakott ki pisztáciahéjakból az asztalon. Az előző hét során kétszer megfordult a genfi repülőtéren, és ha valaki utánajár a dolgoknak, könnyedén kideríthette volna, hogy ugyanazokban az időpontokban a rétoromániai illetőségű kontaktja is ott járt, de senki nem látta őket találkozni. Fáradt volt.

Az egybetűs nevű férfi meghallgatta a rövid összefoglalóját az eseményekről napi bontásban, majd megkönnyebbülését fejezte ki, amiért nem történt nagyobb baj. Utána beszélni kezdett.

A lány innentől fogva másfél órán keresztül leginkább csak hallgatott a vállával a füléhez szorított telefonnal, miközben kifejezéstelen arccal bepakolta a mosógépet, a véresebb darabokat előkezelve, majd látszólag minden rendszer nélkül hol az emeleti, hol a földszinti számítógépéről írt egy-egy pársoros üzenetet. Volt egy pont, ahol azt hitte, nem bírja tovább, de akkor kiment, és megkapaszkodott egy cigarettában az erkélyen. Utána viszont tényleg nem bírta tovább.

– Győztem – mondta a férfi, akit egy betűről neveztek el, amikor ezt közölte vele. Biztosan vannak, akik keserű diadalt fedeztek volna fel a hangjában.

– Úgy érted, azért győztél, mert sikerült leuralnod a beszélgetésünket annak ellenére, hogy velem történtek dolgok, veled pedig nem? – kérdezte a férfitől szigorú, monoton hangon a lány, akinek kifinomult diplomáciai érzéke volt, és sok együttérzés szorult belé, de ezeket nem szívesen alkalmazta a szerettei ellen.

– Igen – felelte a beszélgetőpartnere. – Amikor nem hallgattalak meg, elejét vettem, hogy a barátnődként kezelj, majd otthagyj, mint macska az almosdobozt. Az alom visszavág.

Miután letették, lány úgy döntött, ezen majd valamikor máskor gondolkozik.

a kindle-ről

18 hozzászólás

Az olvasóeszköz teljesen jól működött, a benne lévő 3G többeknek életmentő volt, itt a hegyekben is. A böngészője mindent megjelenített használhatóan, kivéve a videókat, és egyszerre csak egy oldalt tud letölteni (tehát felugró ablakokat nem). Ja, és olvasni is lehet rajta.

A felhasználói véleményekről annyit, hogy az utazás közepétől kábé nem láttam, mindig kölcsönben volt valakinél, majd ma reggel azzal a megjegyzéssel kaptam vissza, hogy “ez nagyon tetszik nekem, úgyhogy két lehetőség van, vagy megtartom, vagy összeköltözünk”.

dráma a síparadicsomban

19 hozzászólás

Reggel gyanútlanul elindultam a posta felé, és nagyon vigyáztam, mert fúj a szél és jeges minden, ennek köszönhetően csak az út felénél taknyoltam a hóba vájt lépcsőn egy akkorát, hogy a kezdő zöldpályások is elismerő pillantásokat vetettek rám. Mivel beütöttem a fejemet (illetve a hátamat is), továbbá szédültem, biztosra vettem, hogy úgy járok majd, mint Natasha Richardson, de a lépcső szélén üldögélve és felelősségteljesen átgondolva a helyzetet úgy döntöttem, hogy azért lemegyek a postára, mert ha úgyis meghalok, legalább ezt intézzem el előtte.

Amikor hazaértem, elkértem a szomszéd szobában lakó orvos telefonszámát, bár úgy éreztem, rajtam már ő sem tud segíteni, de kellemes társaság. Ezek után (más mobiljából másoltam a számot) sikerült felhívnom egy veszprémi férfit, aki azt válaszolta a felvetésemre, hogy persze, kellemes hangom van, menjek át nyugodtan betadine-ért, majd tisztáztuk a félretárcsázást. Utána sikerült felhívnom az orvos anyukáját, akivel megbeszéltük, hogy minden rendben, jól van a fia, majd azért végül harmadikra összejött a dolog. Ekkorra kezdtem biztos lenni benne, hogy traumatikus eredetű (nem pedig alkoholizmusból fakadó) Korsakoff-szindrómám van, azért nem tudok egy tízjegyű számot rendesen betárcsázni.

Ez a meggyőződésem elmúlt, mire lefertőtlenítették a kezemet, mert akkor a jó doktor a fejbeverésem kapcsán megkérdezte, hogy alkoholista vagyok-e, minek következtében valószínűsítettem, hogy mégis alkoholizmusból eredő Korsakoffom van, amin a trauma csak rontott, csak már az ivási problémámra sem emlékszem (vagy erősen tagadásban vagyok). Hazaérve nézegetni kezdtem, hogy látszanak-e elhalt részek a kezemen, de nem, és a tükörbe nézve sem tűnök negyvenesnek, ami vagy azt jelenti, hogy nincs, avagy csak nemrég óta van Korsakoffom, vagy azt, hogy nagyon jól tartom magam, mindkettő öröm. Utána végighevertem az ágyon, és sajnáltam magam, amiért ilyen fiatalon kell távoznom az élők sorából, vagy vérmérgezés, vagy visszafordíthatatlan agyi károsodás következtében, de akkor bekopogtak, hogy van-e kedvem társaséletet élni.

A traumát fürdőruhában hevertem ki végül, többrendbeli szaunázás keretében.

esti idill

9 hozzászólás

Egy kétágyas szobában lakom, amiben a két ágy között egy olyan méteres járófelület van, és ennyi. Pillanatnyilag ágyanként ketten tartózkodunk ebben a szobában, plusz egy Mac Airbook, egy IBM Thinkpad, egy iPad, egy Asus EEE PC és egy Kindle. Az iPaden, amit egyébként a térdemnek támasztanak, egy designer videó megy. A migráció okára azt a magyarázatot adták, hogy “itt van internet”, mely állítás egyébként nincsen informatikailag megalapozva, de volt pár “itt olyan finom női illat van” megjegyzés is.

harmadik rész

7 hozzászólás

Az utazásos fotósorozatom, melynek első két darabja a körömcipőben az Atlasz-hegységben és a ridiküllel a Himalájában (igaz történetek alapján, majd megkeresem őket), immáron egy harmadik darabbal bővült, amelynek a gránátalmás labello szájfénnyel a Varázshegyen címet adtam. Amennyiben megszorulok, megírom őket női regényben is (melynek főhősnője nem tudja eldönteni, hogy a jóképű és gazdag festőművészt, vagy a jóképű és gazdag üzletembert válassza, és az emiatt átélt krízis majdnem öngyilkosságba kergeti, de aztán remélhetőleg mégsem) pár product placementtel.

vt.labello

nekem valahogy nem sikerül két kötetesre

16 hozzászólás

A lány, aki macskákban számolta az időt, délelőtt megpróbálkozott ezzel a síelés dologgal, ami mainstream tevékenység volt arrafelé, ahol éppen lakott. Az első pálya közepén bekövetkezett, amitől félt, a szívébe térdébe hasított a fájdalom, innentől kezdve egy frissen szült, szögbe lépett hegyi kecske minden kecsességével, de töretlenül folytatta az útját lefelé nagyrészt fél lábon. Álló helyzetben profi sízőnek tűnt.

Később, már hátráltató sporteszközök nélkül felmászott gyalog a magasba, és magas helyen lévő köveket fényképezett. Utána evett, majd szép lassan hazasétált. Egy folyosón lakott a yetivel.

helyzet

10 hozzászólás

Az idő szép (itt a felhőréteg felett), a kaja jó, nagyon hiányoztok, csak miután holtan találtak egy magyart Thaiföldön, és megfagyott egy magyar Moszkvában, kezdek egy kicsit félni.

A napomról annyit tudnék mondani, hogy amikor a míuszokban keltem át a szaunából a lakosztályunk felé a vizes fürdőruhámra felvett hótaposóval, harisnya nélkül, matrjoskás szoknyában és fekete polár pulcsiban, egyvalaki tett csak megjegyzést a kinézetemre, és az is csak annyit mondott, hogy csini a szoknyám. Huncutul mosolyogva.

bejegyzés helyett

24 hozzászólás

Akarom mondani, olyan sok dologról írhatnék, ha nem lenne olyan sok dolog, amiről nem írhatok. Viccből megnéztem a horoszkópomat (hétvégére és ünnepnapokra azóta sem készítenek egyébként), és azt írja, így: “Igen bonyolultak a körülmények”. Hát ja.

Holnap állítólag romantikus szituációba keveredem, stay tuned.

képes illusztráció

38 hozzászólás

Akkor itt van először a vadkanfej, amikor kérdeztem, hogy ezt most mire kapom, szülinapra, karácsonyra vagy névnapra, az volt a válasz, hogy “azért, mert szerettél volna ilyet”. Amúgy miheztartás végett a környékbeli (plüss)vadkanoknak, és mintegy a Hogfather fordításom emlékére.

Ez pedig a pörgettyű, csak nem sikerült szebb színekkel felvennem (és vacakolni sincs kedvem vele), de úgy kell elképzelni, hogy ilyen éles kis kerek ledek villognak rajta zöld, sárga, piros, kék és lila színben. Sokáig el lehet vele játszani.

oké, rendezői változat

13 hozzászólás

Nem akarom elkiabálni, de ez az év azért sokkal jobban indul, mint ahogy az előző befejeződött. Köszönöm páldául a tegnapi rengeteg köszöntést és meglepetést és minden egyebet, beleértve azt is, hogy az Amazon végre feladta a Kindle-t. Nem számítottam rá (mármint az Amazont gyanítottam azért).

Valahogy tegnapra csúcsosodtak a mostanáig tologatott dolgok is, mr.a-val pl. megnéztük végül a RED-et, nekem nagyon bejött, bár volt benne néhány logikai baki, meg a színészek sem ezért fognak Oscart kapni, de pontosan olyan lett, amilyennek vártam. Feelgood-konteós-lövöldözős, már ha van ilyen kategória. (Viszont azóta sem tudom, mit keresett rengeteg rendőr a MOM-ban, az első azt nyilatkozta nekem, hogy simán csak összegyűltek, ok nélkül, de amikor double-checkeltem egy másiknál, ő kinyögte, hogy valami jogi vita van az egyik üzlettel kapcsolatban. Na de ezért ácsorogjanak ott legalább három órán keresztül?).

Utána felköszöntöttük egymást az L.-lel karácsony alkalmából. Ő azt mondta, úgy döntött, olyan lesz velem, mint az Univerzum, hogy ad is, meg nem is, majd átnyújtott  egy Cohen-BD-t. Nincs Blueray-lejátszóm, ennek ellenére örültem. Meg adott egy kínai jóslóhalat is, ami mindkettőnknek azt jósolta, hogy szenvedélyesek vagyunk (szerintem testhő alapján működik, és bárki másnak is ugyenezt jósolta volna, de ezzel nem lehet nagyot tévedni).

Ő egy eredeti orosz vodkát kapott tőlem (mostanában mindenki azt kap), és egy olyan műanyag izét, amit a gyerek hatvanas Activáljához adnak (mostanában mindenki azt kap). Mert azt kérte. További két személy is azt kérte, a gy.a. meg egyszerűen csak mindig megkérdezte, hogy játszhat-e vele, amikor átjött a gyerekért, úgyhogy ő is azt kapott karácsonyra. Nehéz leírni, hogy mi benne a jó, egy basic pörgettyű, amin be lehet kapcsolni színes, villogó ledeket, amik pörgés közben mintát rajzolnak, és amikor először kipróbáltam, negyedóráig csak bámultam meredten. Ezzel így vannak a környezetemben lévő pasik is, úgyhogy a gyereknek megvan már az évre szóló vitaminellátmánya, és ez nem költői túlzás. Majd töltök fel róla videót.

A rendszergazda meg a kezembe nyomta végre a rizsfőzőt, amire rábeszélt, az éjszaka közepén, a márc. 15. téren, úgyhogy most amellett, hogy vennem kell egy BR-lejátszót, szusit csinálni is kénytelen leszek megtanulni, de bízom magamban.

A csudaszép vaddisznótrófeáról majd később, ábrával.

az egybetűsnek, aki szereti, ha noirban írom meg, mi történt, mert úgy sokkal érdekesebb

9 hozzászólás

Sötét volt és esett az eső. Akkoriban mindig sötét volt, és esett az eső.

Az első találkozója helyszínénél egy nagyjából harminc rendőrből álló csoportosulásba futott bele az enyhén szlávos arcú lány, akit aznap Ms. J. Laddernek hívtak. Nyugalmat erőltetett magára, igyekezett nem gondolni a fejre a csomagtartójában (nagy gyakorlata volt abban, hogyan ne gondoljon dolgokra), és higgadt lépésekkel megkerülte a tömeget, mint a többi dolgára siető járókelő. Kicsit késett, az egybetűs nevű férfi, akivel találkozott, meg is jegyezte, hogy nem volt benne biztos, hogy eljön. Ms. Ladder úgy érezte, a körülményekre való tekintettel nem kell túlzásba vinnie a magyarázkodást.

A fejre amúgy is meglepően keveset gondolt, mióta megkapta, valahogy úgy volt vele, mint Salome, aki csak azután döbbent rá, mennyire hiábavaló bizonyos szempontból, amit akart, miután átnyújtották neki ezüsttálcán.

Később háromszor is áthajtott ugyanazon a hídon, mielőtt megérkezett az alatta lévő parkolóba. Nem követték. Átvette a megbeszélt dobozt, berakta a fej mellé, majd elindult egy közeli vendéglátó egységbe. Ott, szokásával ellentétben, nem a pulthoz ment, hanem egyenesen egy hátsó asztalhoz tartott a falnál, ahol egy másik egybetűs nevű illető várta. A közelben csak hárman voltak: Ms. Ladder, az elkínzott arcú ismerőse, és nemsokára előkerült egy üveg orosz vodka is. – A Kötelesség Szabad boltban vettem – jegyezte meg Ms. Ladder, aki mindig beleélte magát a szerepébe. A férfi bólintott, és átnyújtott neki egy csak speciális eszközön olvasható digitális adathordozót, ami gyorsan az ártatlannak tűnő virágos retikülbe vándorolt.

Valamivel később Ms. Ladder elérkezettnek látta az időt arra, hogy elővegye és kitegye az asztalra a két kisméretű dobozt. – You take the blue one, the story ends, you wake up in your bed… – kezdte erős kelet-európai akcentussal, de nem kellett befejeznie. – Akkor a pirosat kérem – vágott közbe eltökélt arccal az egybetűs nevű férfi.

Utána átmentek egy másik helyre, ahol többen voltak. Az aluljáróból addigra eltűnt az utcai zenész.

Rigát csak akkor említette a lány, amikor a férfi, már a kocsi mellett állva, megkérdezte, mikor találkoznak legközelebb. Nem véletlenül nem beszélt róla korábban. A férfi valamivel később azt mondta, most menjenek, jobb lesz úgy. – Érezd jól magad Rigában – fűzte még hozzá, majd elsétált. Nem nézett vissza.

Sötét volt és esett az eső. Akkoriban mindig sötét volt, és esett az eső.

a várakozásról

16 hozzászólás

Szóval van az, hogy még novemberben megrendeltem a Kindle-t, a rendszergazda rögtön közölte is velem, hogy szerinte az hülyeség, mert a sötétben nem látszik (nem véletlenül nem járunk, vagy ilyesmi). Utána egyszer csak azon kaptam magam, hogy amikor éppen nem pasizási tanácsokkal lát el, akkor a Kindle-ről kérdezget, formátumokról meg a böngészőjéről, és akkor egyszer csak beismerte, hogy hát az történt, hogy megrendelte. Konkrétan sikerült magát rábeszélnie engem eszközként használva, noha én igazán nem bátorítottam, de megérdemelte, mert az évek során ő is rábeszélt az akciós vízforralóra, az akciós ágymelegítőre, az akciós szivargyújtós kerékcsavarozóra, meg az akciós rizsfőzőre, és ezek csak a kiemelt itemek (nem bánok semmit).

Utána rendelt hozzá lámpás tokot, meg is kapta, majd egyszer csak hívott, hogy nem akarok-e hozzá másfél dolláros műanyag tokot, mert akciós, akkor sikerült lebeszélnem a neonszínűről. Azt is megkapta, mindenféle kiegészítőkkel együtt, de az eszköz maga még mindig nem lett feladva, mert Európa az egy elnyomásban tartható vidéki provincia nekik* (ahova egyébként másfél dolláros tokot sem szállítanak, csak négy dollárosat). Erre hivatkoztam akkor is, amikor a rendszergazda megkörnyékezett, hogy nem írunk-e feedbacket a szállításról, hogy én ilyeneknek nem.

Január 7. óta meg felforrósodtak a vonalaink, mert az volt megjelölve a szállítás első lehetséges időpontjaként. Az U. valószínűleg meg is érezte a szabadon lebegő vágyakozásomat Megrendelt Dolgok iránt, mert a Sportaktív váratlanul leszállította például a legmagicemet, amit még júliusban rendeltem meg (majd két héttel később kaptam kölcsönbe egyet karácsonyig, csak ezért nem izélgettem őket érte). Ma meg egyszer csak jött a levél, hogy a rendszergazda számlájáról levonták az összeget, úgyhogy gyorsan megnéztem a státuszomat, és nekem is kiírták, hogy holnap postázás, készüljek a jövő hétre, volt nagy öröm.

Mindenesetre, tekintve, hogy mennyire alacsony az én türelmi kvóciensem, és mekkora megpróbáltatás nekem bármire bármennyit várni, most már kifejezetten elvárom, hogy amikor megérkezik a Kindle, attól változzon meg az életünk, kerüljön szivárvány az égre, klassz sorozatok egész armadája jelenjen meg, emeljenek a kiadók ívdíjat maguktól és üljenek galambok a verebekhez.

* Vagy egyszerűen csak tudták, hogy 2010-ben Nem Történhetnek Jó Dolgok.

nem bírok magammal

20 hozzászólás

Igazából azért nem nyitok külön könyvesblogot (egyelőre), mert ki kellene találni hozzá valami nevet, meg megszokni valami új dizájnt, öreg vagyok én már ehhez.

Viszont nemrég egyben, pár óra alatt sikerült kiolvasnom az egyik új könyvemet, a Borges és a matematikát Guillermo Martíneztől, aki arról írt, amit olvasott, én meg arról fogok, amit ő írt arról, amit olvasott, nagyon meta. Tök jó volt. Ha osztályoznék mondjuk tízes skálán, akkor egy kilencest biztos kapna (tízest csak olyanok, mint Salinger, Pratchett, maga Borges, satöbbi).

Egyrészt azért tetszett, mert megdöbbentően jó volt a fordítása (és a legádázabb ellenségeim sem foghatják rám, hogy gyakran mondanék ilyet*), gördülékenyre sikerült, és gyönyörűen megoldotta az olyan csapdákat is, mint például amikor Borges valamelyik művének eredeti félrefordítása bezavarhatott volna a szövegbe, a szójátékokat, stb. Kutasy Mercédesz volt az elkövető, felírtam a listámra.

Másrészt maga a szöveg is elég sodrós és érdekes, igazából egy előadásgyűjtemény, aminek csak az első fele szól Borges novelláiról. Borgest nagyon szeretem, argentín író-költő, leginkább novellákat és esszéket írt, amik nagyrészt matematikai tételekről, problémákról vagy felvetésekről szólnak, de ez nem feltűnő, mert mágikus-realista szépirodalomba vannak elrejtve, itt van például az egyik, ez rövid, hamar képet lehet belőle kapni. Arról is szó esik a könyvben, hogy B. mennyire természettudományosan állt az íráshoz, ami egyébként olvasva csak abból derül ki, hogy minden nagyon a helyén van, a krimikben az olvasó mindent tud, amit a nyomozó (nem a komornyik a gyilkos), a szereplők nincsenek túljellemezve, mégis megjelennek az ember előtt, van múltjuk, ilyesmi. Nincsenek felesleges sallangok, viszont nem száraz a történet.

Az a rész is nagyon tetszett, amikor Martínez megjegyzi, hogy a Halál és az iránytű-ben neki is feltűnt egy kisebb logikátlanság(nak is vélhető félmondat), és szerinte sem ott van a D pont, mint szerintem, tehát ő is lerajzolta a fejében. Sőt, ennek az előadásnak a végére odabiggyesztette még a (nem tekintélyelvű) vitáját az egyik hallgatóval, ami erről szólt, és persze lehet, hogy az ilyesmi csak nekem jön be, de nekem nagyon.

A könyv második felében jöttek az igazi meglepetések, mert ott az Egy túlságosan keskeny margó fejezetben a Nagy Fermat-sejtés c. könyvről volt szó, amit ugyanabban a kádban olvastam napra pontosan öt évvel korábban (is), mint most a róla szóló előadást, kiszámítható vagyok, na (meg kellene írni Barabásinak). Utána pedig a Pitagoraszi ikrek fejezetben előjött Oliver Sacks, aki szintén a szívem csücske, brit és neurológus, továbbá jól ír érdekes neurológiai esetekről, elő is ástam rögtön Az ember, aki kalapnak nézte a feleségétet.

De nem csak a témaválasztás, hanem az elemzések és a felvetések is nagyon bejöttek, viszont nem akarom lelőni a poénokat, inkább olvassa el, akit érdekel, nem hosszú az egész könyv. És női ridikülbe is belefér, meg minden.

* Na jó, három hibát találtam, az egyiknél titokzatos helyett rejtélyest írtam volna, csak sajnos most nem találom (ezt utálom, papírkönyvben nem lehet keresni), de úgy emlékszem, ez elvben idézőjel nélküli idézet is lehetett, úgyhogy nem feltétlenül a fordító bűne. Meg volt egy olyan, ahol én a matematikai probléma helyett a feladatot használtam volna (spanyolul problema-problema mindkettő). Illetve egy olyan is volt, ahol nem tudományos ösztöndíjakat osztogat az egyetem, hanem természettudományiakat szerintem, de ez megintcsak olyan lehet, hogy ahogy angolul science-science, valszeg spanyolul is hasonló. Viszont a többi minden tök jó volt tényleg.