Nem akarom elkiabálni, de ez az év azért sokkal jobban indul, mint ahogy az előző befejeződött. Köszönöm páldául a tegnapi rengeteg köszöntést és meglepetést és minden egyebet, beleértve azt is, hogy az Amazon végre feladta a Kindle-t. Nem számítottam rá (mármint az Amazont gyanítottam azért).
Valahogy tegnapra csúcsosodtak a mostanáig tologatott dolgok is, mr.a-val pl. megnéztük végül a RED-et, nekem nagyon bejött, bár volt benne néhány logikai baki, meg a színészek sem ezért fognak Oscart kapni, de pontosan olyan lett, amilyennek vártam. Feelgood-konteós-lövöldözős, már ha van ilyen kategória. (Viszont azóta sem tudom, mit keresett rengeteg rendőr a MOM-ban, az első azt nyilatkozta nekem, hogy simán csak összegyűltek, ok nélkül, de amikor double-checkeltem egy másiknál, ő kinyögte, hogy valami jogi vita van az egyik üzlettel kapcsolatban. Na de ezért ácsorogjanak ott legalább három órán keresztül?).
Utána felköszöntöttük egymást az L.-lel karácsony alkalmából. Ő azt mondta, úgy döntött, olyan lesz velem, mint az Univerzum, hogy ad is, meg nem is, majd átnyújtott egy Cohen-BD-t. Nincs Blueray-lejátszóm, ennek ellenére örültem. Meg adott egy kínai jóslóhalat is, ami mindkettőnknek azt jósolta, hogy szenvedélyesek vagyunk (szerintem testhő alapján működik, és bárki másnak is ugyenezt jósolta volna, de ezzel nem lehet nagyot tévedni).
Ő egy eredeti orosz vodkát kapott tőlem (mostanában mindenki azt kap), és egy olyan műanyag izét, amit a gyerek hatvanas Activáljához adnak (mostanában mindenki azt kap). Mert azt kérte. További két személy is azt kérte, a gy.a. meg egyszerűen csak mindig megkérdezte, hogy játszhat-e vele, amikor átjött a gyerekért, úgyhogy ő is azt kapott karácsonyra. Nehéz leírni, hogy mi benne a jó, egy basic pörgettyű, amin be lehet kapcsolni színes, villogó ledeket, amik pörgés közben mintát rajzolnak, és amikor először kipróbáltam, negyedóráig csak bámultam meredten. Ezzel így vannak a környezetemben lévő pasik is, úgyhogy a gyereknek megvan már az évre szóló vitaminellátmánya, és ez nem költői túlzás. Majd töltök fel róla videót.
A rendszergazda meg a kezembe nyomta végre a rizsfőzőt, amire rábeszélt, az éjszaka közepén, a márc. 15. téren, úgyhogy most amellett, hogy vennem kell egy BR-lejátszót, szusit csinálni is kénytelen leszek megtanulni, de bízom magamban.
A csudaszép vaddisznótrófeáról majd később, ábrával.
Tarhonyakártevő: mi vele a baj? kb. mekkora? én most gondolkozom rajta, hogy vennék, mert ipari mennyiségben esszük a jázminrizst, annyira jó.
KedvelésKedvelés
lucia: Persze.
KedvelésKedvelés
Tarhonyakártevő: ha kommentben jelentkezik valaki, az is oké? mert akkor közvetítek mailcímeket szívesen.
KedvelésKedvelés
Lucia, nekem van egy hasonló rizsfőzőm, használtam tán háromszor, és nem szeretem, csak a helyet foglalja. Ha tudsz még valakit, akinek kell, szívesen átadom.
KedvelésKedvelés
sushi, hehe, épp most http://newrim.freeblog.hu/archives/2011/01/17/ne_fozz_ehesen_Vol2/
KedvelésKedvelés
PW: nekem is van két pót (nem gyerek) :)
KedvelésKedvelés
Pörgettyűből nekünk is három van, egyszerűen varázslatos, alig várom, hogy lefeküdjenek a srácok (mind a három), és csak az enyém legyen! :D
KedvelésKedvelés
phzs: linket sajnos nem tudok, 1,4 l-es, Orva márkájú, a Penny Marketben volt/van akciós 3000-ért.
KedvelésKedvelés
ettely: a hatvan darabos dobozában szokott benne lenni (kívülről is láthatóan, ablakkal), és a DM-ekben még most is van ilyen.
KedvelésKedvelés
Egy linket a rizsfőzőhöz? Én is szeretnék.
KedvelésKedvelés
és azt még most is adnak az actival-hoz? mert ugyan gyerek nincs, de ismerek egy fiút, akinek biztos kéne ilyen pörgettyű
KedvelésKedvelés
én a noir-osra szavazok :)
KedvelésKedvelés
a szusi az olyan egyszerű, hogy az valami hihetetlen, javaslom a kazinczy utcai ázsia boltot, a bob és bobekkel szemben, olcsó és jó minőségű alapanyagok (a parázsosok csinálják) a többi meg mint a karikacsapás.
KedvelésKedvelés