a legújabb természetfeletti képességemről

Mostanában meghalnak körülöttem az elektronikus dolgok, vagy legalábbis bajuk esik, nem tudom, miért. Az elutazásom előtti napon lett kontakthibás a notebookom tápkábele (átadtam a gy.a.-nak, aki azóta megforrasztotta), maga a notebook már rég döglődött, ill. a rendszergazda már rég vett hozzá új vinyót, csak mindig halasztgattam az adatok kimentését (amit végül a rendszergazda végzett el), illetve aznap sikerült a netbookomon a Linuxot meghalasztanom, mert frissítés közben kapcsoltam ki (szoftveresen, de nem tiltakozott).

Tegnap ugye elkezdett az autó sikítozni a keréknyomás miatt, utána este beraktam üvegedényben egy creme bruleet a mikróba grillezni, mire pár másodperccel később égett műanyagszag kezdett szivárogni az eszközből, továbbá túlviláginak nevezhető vörös fény, majd kikapcsolás után pukkant egyet, és meghalt (tényleg, ha van valakinek mikróvásárlási tippje, ossza meg velem legyen szíves). Utána ma a a Kindle egyszerűen nem volt hajlandó töltődni USB-ről, amíg le nem töltöttem a használati utasítását (ez szó szerint értendő, tehát letöltöttem a netről a használatit a számítógépre, mire kigyulladt a Kindle töltésjelzője, biztosan megijedt).

Na de amiért belekezdtem, az az, hogy ugye a rendszergazdával megbeszéltük, hogy amíg távol leszek, addig vinyót cserél és újratelepíti az egész notebookot. Többször szóba került, hogy ugye angol nyelvű oprendszereket és alkalmazásokat telepít nekem, mert utálom a magyart. Erről még leveleztünk is teljes egyetértésben, sőt, a sítáborban is szóba került, hogy puhul a rendszergazda, ha hajlandó erre.

Ehhez képest, amikor vasárnap megérkeztem hozzá hat kakaós csigával, öt fánkkal és egy gyerekkel, akkor közölte velem, hogy rakott rá két windowst meg egy linuxot, a windowsokat nem fogom szeretni. Majd elszörnyedéssel vegyes rádöbbenés ült ki az arcára, és hirtelen kinyögte, hogy úristen, mindenből magyar van rajta. Utána kis csend következett, majd defenzív pózban és hangon azt mondta (egyébként kommunikációtechnikailag teljesen korrekt én-üzenetben), hogy nem szereti, ha így nézek. Amikor mintegy mellékesen megjegyeztem, hogy pedig de büszke voltam rá, hogy eddig sikerült majdnem mindent angolul felraknia nekem, azt a magyarázatot adta erre, hogy “akkor biztosan ott álltál a hátam mögött, és folyamatosan baszogattál ezzel” (projektmenedzselésben egyébként tényleg jó vagyok).

Méltó bosszút egyébként a gyermek állt (tőlem tanulta a pszichológiai hadviselést), aki ettől fogva fél percenként azt mondta angyali arckifejezéssel, hogy a jendszejgazda báci jöjjön ide, amin mi visítva vihogtunk a háztartás többi nőtagjával, a rendszergazda bácsizáshoz való hozzáállásának ismeretében. Itt következett egy bizarr rész, amikor a rendszergazda egyszer csak megfogott és berántott egy szekrénybe, ránkhúzta az ajtót, és elővette majd megmutatta a világítós Kindle-tokját (mármint konkrétan, ez nem olyan képes beszéd, vagy ilyesmi), de működött a dolog, tényleg tetszett, nekem is kell.

Utána hálistennek eljött velem kereket fújni, és akkor belenyugodtam, hogy még három napot várnom kell a gépre.

Advertisements

32 thoughts on “a legújabb természetfeletti képességemről

  1. lucia

    Selachophob: jó a lefelé nyílós is, ha nem túl nagy, de egyelőre abból is csak beépíthetőt láttam.

    (most olvasom :))

  2. lucia

    Selachophob: jobbra nyílót egyelőre csak beépíthetőt találtam, ami azért drágább, mint a sima, és a választék is jóval kisebb, de még keresek (vagy átrendezem a konyhát, esetleg elköltözöm).

  3. Selachophob

    lucia: Nekem a forgóörvény márkájú az lefelé nyílt és nagyon szerettem.
    A nagyobb gyártóknak, illetve a drágább típusokból általában van balra és jobbra nyíló is, tényleg érdemes szétnézni.

  4. lucia

    Zsit: küldj egy címet levélben, és megnézem a vitamint.

    az elemgyártásban nem vágom a logikát, de biztosan bennem van a hiba :)

  5. Zsit

    OFF
    (ma csak off-okat írok :D)
    Itten, a nyugatihatarszelen nem lehet kapni a világítós-pörgős gyerekvitamint már.
    Kérek szépen valakit, hogy szerezzen be nekem olyat, és emilben letárgyaljuk a fizetést.
    ON
    Az elemek nálam is hipergyorsan lemerülnek, a tápok megdöglenek, i tag dalse. Már gondolkodtam, hogy elemgyártó nagyvállalkozóvá fogok válni, nincs valakinek felesleges, befektetendő tőkéje e célra? :D

  6. lucia

    @Balu Macko: akkor már egyszerűbb, ha veszek egy távolkeleti személyt is hozzá, aki főz rám, és akit nem zavar, ha balra nyílik.

  7. Balu Macko

    fejjel lefele kell beepiteni, akkor jobbra nyilik az ajtaja… a forgast meg fuggesztheto tanyerral kell megoldani

  8. lucia

    lucita: az én sütőm állítható hőmérsékletű, csak egyszer egy takarítási rohamomban a hideg zsíroldóval sikerült lemosnom róla a hőmérsékletjelzéseket, és elég kicsi is. határozottan hajlok valami extrább mikrohullámúra, csak még körbenézegetem a márkákat, ill. hogy van-e olyan, ami vagy eleve jobbra nyílik, vagy átszerelhető az ajtaja jobbranyílósra, az leegyszerűsítené a konyhai logisztikát.

  9. Carter

    A teflon belesül az ételeinkbe és elpusztulunk! Teflonos edényt tilos vásárolni, mert szigorúan, továbbá ha a teflonos edényben még mondjuk meg is sérted a teflonréteget villával, akkor a szomszéd is kihal!
    A teflon rossz, a teflon gonosz, a teflon csúszik!

  10. lucia

    félértelmiségi: persze, én is XP alatt használom, innen lehet letölteni: http://www.ccs64.com/

    a szövegben van egy easy instructions link is, azt érdemes átolvasni, de kb úgy működik, ahogy a C64. a lap alján meg vannak linkek, ahonnan a játékokat lehet leszedni ehhez az emulátorhoz. ha bárhol megakadsz, szólj nyugodtan :)

  11. lucita

    az előző lakásban egy nem állítható hőmérsékletű sütőm volt és egy néha működő fapados mikróm, ezeket váltottam ki vele, ezért jött be nagyon.
    most is napi szinten használom, mert a főzőlapon max. 2 lábos fér el, és ilyenkor a rizst, vagy a sült krumplit már a mikróban csinálom. gyors vacsinak sült virslit ott grillezek, van egy túrótorta, amit ott sütök, a “nagy” sütőben addig a hús sül, ilyesmi.
    mondjuk én kifejezetten sokat főzök, ezért szükség is van erre a kiegészítésre, de ha neked van egy fullos sütőd, akkor nyilván elég, ha a mikró csak melegít.

    csak egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bármiféle műszaki cikkből fapadost vennél. :)

  12. félértelmiségi

    Nagyon nagyon szeretnék impossible missiont! Sima windows alá is lehet emulálni? (xp)

    Mikró: részemről én a minél egyszerűbb (két tekerhető gombocska: teljesítmény, idő) híve vagyok, viszont van mellé egy király sütőm, ami tudja az extrákat, és mikrót csak melegítésre szoktunk használni.

  13. lucia

    Dr.Morcz: doomozni nagyon régen doomoztam utoljára, újabban ha magam alatt vagyok, inkább megnézem a das bootot, és közben aknakeresőzök, de ezt linuxon is lehet. juteszembe, ez az egyik kedvenc nemlétező filmem, ha van még aki nem ismeri: http://www.youtube.com/watch?v=LHY8NKj3RKs

    (- Why are you here?
    – ‘Cause I want to make this place safe.
    – WHY ARE YOU REALLY HERE, SOLDIER?
    – I’m here ’cause I’m bored!
    – Don’t you ever forget that.)

    bocsánat.

  14. Dr.Morcz

    lucia: Ha már coming out, magamból kiindulva azt hittem, Win98-at futtatsz, azon lehet Doom-ozni, ha már unja az ember az intellektuális kihívásokat.

  15. lucia

    Dr.Morcz: úgy van két windows, hogy az egyik teljesértékű, a másik meg virtuális az ubuntun belül. a virtuálisat asszem, eddig még soha nem használtam, de jobb felkészültnek lenni, a rendes meg pl. most jött jól, amikor ideiglenesen megöltem a linuxot, továbbá (coming out következik) azon fut a commodore 64 emulátor, amin impossible missiont meg boulder dasht szoktam játszani. (ja, meg szokott olyan lenni, hogy telepítési útmutatót kell írnom, arra is jó).

  16. Dr.Morcz

    A bennem élő puritán szerint a mikró akkor jó, ha
    1. nem füttyög, ha már befejezte, hátha alszik még valaki
    2. nem csenget, ha kinyitod az ajtaját, ugyanazért
    3. fél kézzel és kibernetikai tudás nélkül is lehet kezelni
    és esetleg még melegít is.

    Amúgy ki tudod használni a 2 windowst az ubuntu mellett? Nekem éveken át egy szóló suse10 volt, és csak az előadói karrier (nem szaxofon, szakma) miatt döntöttem végül PwrPnt-képes gép mellett…

  17. Tarhonyakártevő

    Szerintem Selachophob képes természetes defibrillátorként működni, úgyhogy majd kérd meg, hogy ne üljön a sírodra.

    Mikróból meg én mindig a legegyszerűbbre gyúrtam, egyetlen funkciót szem előtt tartva: nyitva lehessen hagyni az ajtaját úgy, hogy nem világít — magyarul használat után szellőztethető és kiszárítható legyen anélkül, hogy ki kéne rángatni a konnektorból.

  18. Selacophob

    lucia: Szerintem érdemes a drágábbat venni. A crisp pl. arra jó, hogy a mellékelt teflonos ‘crisp’ tál segítségével egészen pizzára hasonlító pizzát lehet csinálni, no meg megfelelő alapanyagból sült krumplit. Persze kérdés, hogy kihasználod-e ezeket a funksziókat.
    Nekem már két drágább mikróhoz is volt szerencsém (forgóörvény és énekelt sámuel) és mindkettővel igen elégedett voltam.

  19. lucia

    lucita: pont ilyesmire vagyok kíváncsi, hogy legyen-e elég, ha csak melegít, vagy vannak olyan eszközök, amikben van olyan plusz, amiért érdemes drágábbat venni :)

    a crisp mire jó?

  20. lucia

    Selachophob: mármint például a mozgási energiádat hővé változtatva olvasztod rá a creme bruleere a nádcukrot, vagy hogy? és ezt az altruista dolgot kibérelni is lehet, vagy muszáj édességmegvonásos életveszélyt szimulálni ahhoz, hogy megjelenj mondjuk “nye vlezaj, ubjot” feliratú, köpennyel és símaszkkal teljes kosztümben nádcukrot olvasztani?

  21. lucita

    mennyire kell extrának lennie, vagy elég, ha csak melegít?
    nekem egy ilyen mikróm van, süt, főz, grillez, párol, crispel, mindent tud. az első néhány hónapban még simogattam is, és bár ez a lángoló szerelem mára szelídült, de mindig biztosítom róla, hogy mennyire szeretem. (muszáj, mert közben lett egy igazi sütőm is.)

    http://www.konyhageparuhaz.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=3389&category_id=26&option=com_virtuemart&Itemid=1

  22. Selachophob

    lucia: Elektromossággal nem, de működéssel igen, természetesen saját szerkezeti épségem feláldozásával (sic!). Ez egyfajta kibernetikus altruizmus.

  23. lucia

    Selachophob: aha, én is ezt akartam kérdezni, hogy akkor ha egyedül vagy, telítődik-e a minden elektromossággal és működéssel.

  24. lucia

    Tarhonyakártevő: ez jó, eddig ha már huszadszorra kérdezték, hogy honnan vannak a koponyák, mindig azt mondtam elrévedő tekintettel, hogy hát volt néhány hűtlen pasim. ezentúl azt fogom mondani, hogy hát ismertem pár rendszergazdát, akik magyar windowst telepítettek a gépemre.

    egyébként meg otthagytam az eszközt korrigálásra, most beszéltünk az imént, azt mondta a rendszergazda, hogy egyedül az ubuntu alatti virtuális xp-t nem angolosította, és megegyeztünk benne, hogy akkor azt nem fogom használni. tekintve, hogy a gépsonka színű netbookon is hagyott egy magyar firefoxot, ez olyan névjegyféleség lehet nála, mint ahogy az arabok a perzsaszőnyeg mintájában mindig hagynak egy kis hibát, mert csak Allahnak van joga a tökéletességre.

    (hogy örülhet, hogy itt kibeszéljük, különös tekintettel arra, hogy amikor egyszer kitöröltem egy kommentjét, megfogadta, hogy soha többé nem kommentel hozzám).

  25. Tarhonyakártevő

    Selachophob: Úgy érted, hogy magától megsül a süti a kikapcsolt mikróban, illetve letöltődik a hipertérből a legújabb szoftververzió kábel, net és kattintás nélkül?
    Elektro- és infosámán?

  26. Selachophob

    Nahát, nálam pontosan fordítva működik.
    Viszont ez kiválóan megmagyarázza, hogy miért nem történik semmi, ha egy helyen vagyunk: a két hatás kioltja egymást :-)

  27. Tarhonyakártevő

    Azért érdekelne a történet vége is. Mármint hogy angol-e a Windowsod azóta, vagy elástad a rendszergazdát és később majd csatlakozik az ablakot díszítő néhaiakhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s