Reggel gyanútlanul elindultam a posta felé, és nagyon vigyáztam, mert fúj a szél és jeges minden, ennek köszönhetően csak az út felénél taknyoltam a hóba vájt lépcsőn egy akkorát, hogy a kezdő zöldpályások is elismerő pillantásokat vetettek rám. Mivel beütöttem a fejemet (illetve a hátamat is), továbbá szédültem, biztosra vettem, hogy úgy járok majd, mint Natasha Richardson, de a lépcső szélén üldögélve és felelősségteljesen átgondolva a helyzetet úgy döntöttem, hogy azért lemegyek a postára, mert ha úgyis meghalok, legalább ezt intézzem el előtte.
Amikor hazaértem, elkértem a szomszéd szobában lakó orvos telefonszámát, bár úgy éreztem, rajtam már ő sem tud segíteni, de kellemes társaság. Ezek után (más mobiljából másoltam a számot) sikerült felhívnom egy veszprémi férfit, aki azt válaszolta a felvetésemre, hogy persze, kellemes hangom van, menjek át nyugodtan betadine-ért, majd tisztáztuk a félretárcsázást. Utána sikerült felhívnom az orvos anyukáját, akivel megbeszéltük, hogy minden rendben, jól van a fia, majd azért végül harmadikra összejött a dolog. Ekkorra kezdtem biztos lenni benne, hogy traumatikus eredetű (nem pedig alkoholizmusból fakadó) Korsakoff-szindrómám van, azért nem tudok egy tízjegyű számot rendesen betárcsázni.
Ez a meggyőződésem elmúlt, mire lefertőtlenítették a kezemet, mert akkor a jó doktor a fejbeverésem kapcsán megkérdezte, hogy alkoholista vagyok-e, minek következtében valószínűsítettem, hogy mégis alkoholizmusból eredő Korsakoffom van, amin a trauma csak rontott, csak már az ivási problémámra sem emlékszem (vagy erősen tagadásban vagyok). Hazaérve nézegetni kezdtem, hogy látszanak-e elhalt részek a kezemen, de nem, és a tükörbe nézve sem tűnök negyvenesnek, ami vagy azt jelenti, hogy nincs, avagy csak nemrég óta van Korsakoffom, vagy azt, hogy nagyon jól tartom magam, mindkettő öröm. Utána végighevertem az ágyon, és sajnáltam magam, amiért ilyen fiatalon kell távoznom az élők sorából, vagy vérmérgezés, vagy visszafordíthatatlan agyi károsodás következtében, de akkor bekopogtak, hogy van-e kedvem társaséletet élni.
A traumát fürdőruhában hevertem ki végül, többrendbeli szaunázás keretében.
M.: figyi, Móni, megértem, hogy némi kognitív disszonanciát kelt benned, hogy részben az én pénzemből élsz, mert munkát olyan nehéz találni manapság azoknak, akik nem akarnak dolgozni, és hogy emiatt mintegy szimbolikus szülődként tekintesz rám, aki ellen lázadni lehet, és akit kritizálni kell a felnőtté válás rögös útján, amihez nagyon drukkolok egyébként, úgyhogy csak annyira kérnélek, a helyesírásra és az elütésekre figyelj már oda egy kicsit. tudod, ahogy színházba sem koszos farmerben megy az ember.
Még jó,h ilyen gondoskódó anyavagy.
:most már megint röhög, csak kivételesen abba sem hagyja:
M.: aha. szerencsére még csak 90 centi, úgyhogy befér a fiókba, és raktam mellé pár kekszet meg egy kis narancslét, hogy ne éhezzen.
És a Muci itthon maradt??
Selachophob: akarsz beszélni róla? mármint a nemlétező megoldási kényszeredről?
:)
lucia: Meglehet. (Ez a válasz kiváló gumicsontot ad az üldözési mániás énednek, így míg az elrágódik azon, hogy tulajdonképpen a mondatod melyik részére is vonatkozik ez az egyetlen szócska, addig a többi teheti a dolgát. És nem, nincs megoldási kényszerem mindennel kapcsolatban. :-))
Selachophob: a bennem élő üldözési mániás pontosan tudja, hogy ez azt jelenti, hogy te tisztában vagy vele, miszerint komoly bajom esett, csak szánalomból nem mondod meg :)
lucia: Örülök, viszont több szempontból sem osztom a véleményed. :-)
Selachophob: fizikailag igen, de amúgy nem kár értem, ebben a korban már minden nap ajándék :)
Azért remélem, hogy mostanra sikerült szinte teljesen rendbe jönni… ;-)
akkorjó :)
Lányom a jeges járdát fejelte le péntek reggel, lett egy enyhe agyrázkódása. Ő is túlélő típus, este már alig tudtam fékezni, hogy ne pattogjon folyamatosan. Amúgy is hősiesen viseli a sérüléseket, gyógyszereket is beveszi cirkuszolás nélkül. Sokkal vagányabb nálam. :)
mizseiszilvi: borzasztó gyorsan tudok gyógyulni végzetes seggreesésekből hálistennek, ha egy kicsit nem figyelek oda a tünetekre.
Shia-ko: én is röhögtem két önsajnálati/halálfélelmes roham között :)
Én pedig ma a manzárdcafé blogon nézegettem a Brutál Barbie-s képeket (Who killed Ken?). Valahogy te jutottál egyből eszembe. :) dexterbarbie -bár dexter másként viszonyul a vérhez, de ez a mosolygós darabolós barbie nagyon dexteres
Sérülésből gondolom felépültél azóta. Legalábbis, ha a szaunát bírtad utánna, akkor nem volt akkora gáz.
A labellós kép nagyon jó. :) Elsőre én is azt hittem, hogy nagyobb tárgy.
:röhög:
Bocs, ha lefutott ez a task, akkor sajnálni foglak, de ugye pasi vagyok, egyszerre csak egy dolog.
Lucia, te haldokolva is sokkal jobb társaság lehetsz, mint másezrek százan életük legjobb formájában :) (bár tudom, az ilyen mondások mindig fordítva sülnek el, de ha már sütünk, kérek egy tengeri keszeget!)
Te még meghalni sem tudsz egyszerűen?
Mindíg csak ez a pörgés, ez a csupa izgalom?! :D
Pedig ez még a civilizáció határán innen van, ha van net. :)