lucia bejegyzései

arról, hogy extrém helyeken mit olvasok

2 hozzászólás

Az elmúlt időszak a sátorozás jegyében telt, két hete például Horvátországban alapoztunk, ahova sziklát mászni kísértem a fiúmat és pajtásait. Az akciós rész a Paklenica Nemzeti Parkban ment véghez, amitől az embernek a szurdokvölgy kifejezés türemkedik fel első látásra a kollektív tudattalanjából, mert olyan. Másfél napot én is ott töltöttem, elméleti extrémsportoló kategóriában. Először kiolvastam a fal tövében a Ha a szent kocsma is bezár c. krimit, közben ügyeltem, hogy ne essen rám senki (hiába, mindig is hajhásztam az adrenalint), aztán hanyattfeküdtem a köveken, és figyeltem, hogy vándorol a Zoárd nevű púp a hasamon jobbról-balra, és viszont, idővel sajnos mások is ezt kezdték figyelni, és az már egy kicsit creepy volt, de szerencsére pont indult a fiúm lefelé, úgyhogy exkuzáltam magunkat. Időközben valamikor lefotóztam az összes vadon nyíló cikláment a környéken, illetve többször elindultam sörért a boltba, aztán szerencsére mindig eszembe jutott áldott állapotom.

A szabadnapomon megnéztem Paklenica-óváros összes nevezetességeit (a pékséget és a habarcs nélküli kőfalakat), lefotóztam minden virágot változatos hátterekkel, végigsétáltam a tengerparton, és kiolvastam a The Code Bookot (minek kapcsán újfent megdöbbentem azon, hogy Turing meleg volt (illetve, hogy ez milyen következményekkel járt), bár akkoriban a viktoriánus Anglia támasztotta követelményeknek megfelelően mindenki, illetve találtam benne egy nagyon szimpatikus anekdotát Charles “Geek of the Month” Babbage-ről, aki Tennyson egyik versének “Ev’ry moment a man dies/Ev’ry moment one is born” során megütközve megírta neki levélben, hogy a Föld szaporodó népességére való tekintettel legközelebb legyen szíves úgy fogalmazni, hogy “Every moment dies a man/Every moment 1 1/16 is born”, ami ugyan még mindig nem az egzakt érték, de az túl hosszú lenne, és egy irodalmi költemény kontextusában ez is megfelelő közelítés).

Aztán volt még helyi vendéglátó egység is, ahol két romantikus vacsora keretében megettünk egy fél tehenet, és annak ellenére, hogy nem volt közös nyelv a személyzettel, igen jól megértettük egymást (például kérdés nélkül véresre csinálták, ahogy szeretjük).

És akkor a képek:

arról, milyen konfúzált vagyok

5 hozzászólás

Az emberek furcsák mostanában körülöttem, tegnap pl. egy cetlit találtam a kapun, hogy hívjam fel Natasát (nem ismerem), aki, miután felhívtam, bejelentkezett vizitre. Látogatásának, mint kiderült, nem leányrablás (kereskedelmi perspektívákkal) volt a célja, hanem azt kívánta tisztázni velem, hogy amennyiben bárki is keresné főbérlőmet, Igort, én mondjam azt, hogy nem tudom, hol van és mikor jön, és én csak ott lakom, semmi közöm hozzá. Mivel véletlenül valóban ez a helyzet, nem szálltam vele vitába, bár egy kicsit aggódni kezdtem Igorért.

Ma viszont felhívott ő maga, hogy valószínűleg keresi majd a felesége, mondjam azt, hogy blah blah. Sínek felett messzibenézős szerelmi drámát gyanítok a háttérben, a főhős gondolatait monoton alámondás narrálja.

És akkor írt az L. is, első mondatában rögvest implikálta azt, hogy én nem vagyok lány, nagybetűvel szólított úgy, hogy te, és felhozta anyámat is, az utolsó mondatában viszont afelől érdeklődött, mit hozhat nekem a metropoliszból, ahova utazik. Szerintem ezzel kimerítette a sending mixed signals fogalmát, nem csoda, hogy a magányba menekülök mostanában. A magányban viszont unatkozom, ezért is mondtam rögtön igent, amikor a fiúm megkérdezte, nem mosnám-e ki a neoprén rucijait, amíg ő sziklát mászik, meg azért is, mert azt állította, csak rá kell engedni a zuhanyt, ennyi, én meg hittem neki (pedig ezt is olyan túl magabiztos, "innen már nem emelkedik" hangon mondta). Innentől egyenes út vezetett egy – Bright szerint – Zichy Mihály ecsetjére méltó életképhez, a ködös távolban ugye a fiúm sziklát mászik, az előtérben én kecses mozdulattal hajlok a kád fölé áldott állapotban, és sikálok, mindezt négy órán keresztül (na jó, a négy órában a lélegző típusú széldzseki is benne volt, amihez se mosószert, se körömkefét nem használhattam).

A következő hétvégén a hűtő leolvasztásába vetettem magam, amit nagyban megkönnyített volna, ha egyrészt kicsit metroszexuálisabbak vagyunk, és rendelkezünk hajszárítóval, másrészt nem csak az aktus végén döbbenek rá, hogy van az eszköznek csepegtetőtálcája (aminek tartalmát hirtelen örömömben sikerült is magamra öntenem), harmadrészt ha eszembe jut, hogy kell kikapcsolni, és nem kell kirángatnom a helyéről, de erről nem szeretnék többet beszélni. Lényeg az, hogy úgy érzem, nem a számomra kijelölt utat járom, de dadaista társadalmunkban, ahol az emberi kapcsolatok kiszámíthatatlanná és zavarbaejtővé váltak, egyszerűen nem maradt számomra alternatíva.

az állapotjelző lámpa stabil vörös fénnyel égett

1 hozzászólás

Annyi haszna azért volt ennek a többezer használati utasításnak, amit itt cégesen lefordítottam (mármint amellett, hogy megfelelő élethelyzetekben bárkit el tudok szórakoztatni azzal, hogy felszólítom, miszerint a hálózati csatlakozót soha ne a hálózati kábelnél fogva távolítsa el a konnektorból), hogy amikor kapok egy sürgős irodalmi próbafordítást, akkor seperc alatt, csont nélkül megcsinálom benne a kriotartály kezelésével kapcsolatos részeket.

Hozzászólás

Szóval valóban lehet, hogy egy kicsit határozottabb hangot ütöttem meg Isoldéval és Brighttal a szokásosnál, de mentségemre legyen mondva, attól rettegek, hogy ez a terhesség dolog teljesen elszeparál engem az emberiség értékesebb felétől, egyszerűen megfogalmazva nem akarok én egyedül dagadt és szellemi fogyatékos lenni, és ebben a lelkiállapotban szerintem nem meglepő, ha konkrét dátumot követelek rajtuk a fogamzásukat illetően. Na. Másrészt meg Bright olyan letörten és megfáradtan ücsörgött ott, hogy úgy éreztem, biztos jól esne neki egy emberi szó, úgyhogy tudattam vele, hogy én akkor is gondolok ám rá, amikor nincsen jelen, konkrétan a "Remember, remember the fifth of November" feliratú pólójában, ez a fülbemászó nursery rhyme ugyanis folyamatosan felbukkant a fejemben az elmúlt két hétben, olyankor belül sikoltottam, és rettegéssel gondoltam magamba arra az eshetőségre, hogy esetleg ebben látom őt viszont újra (mondom, mostanában különös dolgok zaklatnak fel), de a kicsiny valószínűségre való tekintettel elhessegettem ezt a képet magamtól, aztán mégis. Méltó válaszul erre ő levette az inkriminált ruhadarabot ott helyben, úgy kellett nekem.

és még

4 hozzászólás

Ja, és az egyik legszebb félmondat, amit valaha hallottam élőszóban [(c) brainoiz, 2008, bocsánat, ha nem teljesen pontos az idézet, de ilyen a szájhagyomány]:


…szóval az a vonat annyira elment – bár ténylegesen soha nem is állt
bent az állomáson -, hogy azóta már a megállót is megszüntették,
felszedték a síneket, és éjjelente részeg csövesek hugyozzák össze a
volt állomásépület lepusztult, összegrafittizett falait.

Na, ez allegória.

linkek oldalt

16 hozzászólás

A szociális életem mostanában még a szokásosnál is csököttebb, azért a kétheti rendszerességű medúzatalálkozókon igyekszem megjelenni, múlt héten meg össze is kötöttem némi kiadózással (amiről sajnos nem írok), meg némi salehuntinggal, aztán tudtomon kívül érzelmi zsaroltam az L.-t (azt mondtam neki, hogy ja, azt hittem, értem jössz), úgyhogy mégis értem jött, addig meg a vidéki lányok érdeklődésével figyeltem az egzotikus nagyvárosiak egymást köcsögözését a Corvin nagyáruház előtt.

Aztán kiderült, hogy pont a megfelelő lélektani pillanatban tettem mellékes megjegyzéseket az L.-nek, mert előzőleg végigolvasott egy megányi csetet abból az időszakból úgy hét éve, amikor még jártunk (bár ez akkoriban nem volt egészen egyértelmű, mármint, hogy járunk, sőt, úgy nagyjából semmi sem, kommunikációnk nagy része ugyanis emlékeim szerint metaleveleken zajlott, soha nem voltam egészen biztos abban, hogy miről is beszélgetünk éppen az első, a második és a harmadik szinten), és abból számára kiderült, hogy Igazam Volt: annak idején Tényleg Bunkó Volt Velem. Namármost én erre nem emlékszem, arra sem, hogy ezzel akkuzáltam volna bármelyik szinten, leszámítva a Sziveszteres Dolgot, meg azt az alkalmat, amikor – annak ellenére, hogy még csak négy hónapja jártunk (vagy mi) – étterembe invitált*, de ez utóbbiért méltó bosszút álltam azzal, hogy nem szóltam hozzá, kivéve, amikor ráförmedtem, amiért nem tudja, mi az a jégsaláta; szóval különösebb bunkóságra nem emlékszem, ennek ellenére mostantól opportunista módon fenntartom magamnak a jogot, hogy bármely felé irányuló kérésemet azzal az érveléssel támasszam alá, hogy annak idején is milyen bunkó volt velem. Mindenesetre L. azzal fejezte be a konfessziót, hogy bocsánatot azért nem fog kérni, úgy érzi ugyanis, hogy azzal elárulná kapcsolatunk teljes eddigi dinamikáját.

Szóval aztán megérkeztünk a Pampas nevű vendéglátó egységbe, ahol a pincér közölte, hogy szíveskedjünk levenni a kabátunkat, ugyanakkor nem tett arra utaló mozdulatot, hogy le akarná segíteni rólam, ami elől ugyan kitértem volna, de mégis bántott; Hal Hartley után szabadon I just wanted somebody to ask. Innentől kezdve mélylélektani alapon megpróbáltam vele szellemesen társalogni, csak úgy gyűltek a homlokán a ráncok, majd az est közepe táján az asztal felett kedves mosollyal a kezembe nyomott egy forró tányért, csak hogy tudjam, hol a helyem. A frissen facsart narancslé nagyon finom volt egyébként, a marha minősége alapanyagilag magyar színvonalú, de nagyon ügyesen volt elkészítve, szellemes köretekkel. A társaságra abszolút nem lehetett panasz, amennyire félig agyhalottan (mostanában leginkább az étkezéssel és az alvással kapcsolatos kérdésekre tudok csak koncentrálni) meg tudtam állapítani; agnus a többiek tanácsára mellette ülő mr. a-n gyakorolta a "nem akarok veled beszélgetni" frázist (erre a sparos fiú miatt van szüksége, mr. a-hoz személy szerint nincs köze a dolognak, ő csak jókor ült le jó helyre), brainoiz együttérzően elmesélte idős, hímnemű szomszédját, aki vele lelki közösséget érezve fülhallgatón át is beszélgetni akar, és szép lassan valahogy mintha az derült volna ki, hogy közülünk egyikünk sem akar beszélgetni senkivel sem, kivéve engem, aki nem tudok a terhességi agysorvadásom miatt, hanem mindig a körülöttem ülőket böködöm, hogy mitmond, mitmond. A bright pl. adott egy zacskó Skittlest nekem (sajna másnap el is fogyott), majd azt mondta, pampás ez a hely, és azt hiszem, ezzel még olcsón megúsztuk.

Aztán volt még egy idilli pillanat, amikor én és az L. azon vihogtunk, hogy bunkó velem, mr.a a papírtehenét nyomta a túrótortába, és maga elé motyogott egy történetet a Tehénről, aki futóhomokra lépett, és a futóhomok alján a piranhák lerágták a lábát (ezt a mellékelt eperdzsem segítségével illusztrálta), agnus nemet mondott (többször!) a saját tehenének, Bright és brainoiz retro számítógépes játékokról beszélgettek, Isolde a legóját fogdosta, a húga pedig elmélyülten rázogatta a frissen kapott, magentaszínű, angyalhajas varázspálcáját a végeken. Ezen kívül már csak arra emlékszem, hogy nagyon sokat nevettünk, külön köszönet egyébként Suematrának, aki esetlegesen fertőző gyengélkedése miatt rám való tekintettel végül nem jött, ilyenkor olyan ciki nekem, illetve mr.a-nak, aki máig megfejtetlen okokból szponzorálta az eseményt.

És aztán hazamenéskor L. (aki el szokott fuvarozni a belváros szélén parkoló kocsimig), olyan pletykát mondott nekem az autóban, hogy muszáj volt beülni még egy éjszakai helyre egy negyedórányi kávéra. Igazából magam is rájöhettem volna a dologra, de leszálló ágban vagyok, mindenesetre ültünk a füstös kocsmában, kibeszéltük magunkat, részeg idegenek vigyorogtak rám, majd tizenöt perc múlva a füst miatt diszkréten kimentem hányni, szóval minden olyan volt egy kis időre, mintha megint lenne életem, csak az alkoholfogyasztás hiányzott a folyamat közepéről. És aztán hazavezettem ügyesen.

* Az "együtt evés" számomra akkoriban nagyon intim dolognak számított, furcsa lány voltam, na, nem magyarázkodom.

az esti mesékről

3 hozzászólás

Amúgy tegnap a Tescóban (ott szoktunk randizni, mert ott adnak enni,
nincs más erre alkalmas hely a környéken, bár tegnapelőtt pl. az
Auchanban mutogattam meg a gyerek új képeit az apjának, romantikus
pillanataink nagy része bevásárlóközpontokhoz fűződik itt a végeken),
szóval tegnap a Tescóban szóba hoztam, hogy mint kerülőúton megtudtam,
a gyermekünk belepisil a magzatvízbe, és engem ez a gondolat egy kicsit
felzaklat, de nem találtam értő fülekre. Aztán mondtam, hogy állítólag
fókázik is a gyerek, vagyis beszívja a magzatvizet a tüdejébe, majd
kifújja, és én ezt nem értem, hogy ez a magzatnál miért nem baj.
Szerencsére a fiúm specialitásai nem merülnek ki a fejőgépek beható
ismeretében, a lélegzéshez is nagyon ért, mint érdekelt, úgyhogy
elmagyarázta nekem, hogy semmi baj a tüdőbe került vízzel, amennyiben
ugyanannyi a sóssága, mint a tüdőnek, sőt, az ember képes vízből is
felvenni az oxigént, a kétéltűségünk azon csúszik el, hogy a
széndioxidot már nem tudjuk leadni.

Aztán hazamentünk hozzám, megnéztük a legutóbbi House-t, ami után
megjegyezte a fiú, hogy volt benne pár hiba. Na ja, mondtam, és
hivatkoztam Isoldére,
de erre csak a fejét rázta, hogy ő igazából arra gondolt, hogy egyrészt
nem volt késleltetés a műholdas közvetítésben, másrészt ugye a
sarkokról nem tud geostacionárius műhold közvetíteni, mert az egyenlítő
fölül nem látszanak a sarkok, és egyébként is, az antarktisz felett
nagyon kevés ideig tartózkodnak műholdak, mert az orosz, Molnyija nevű,
elliptikus pályájú példányok az Arktisz felett vannak sokáig (szóval
megint lesz miről beszélgetnem Igorral, ha összefutnánk az udvarban).
Ekkor szóba került még, hogy vajon hogy hívják a föld alakját,
kikövetkeztettük, hogy geoid, ami egy meglehetősen rekurzív elnevezés,
mindenesetre topológiailag gömb, de topológiailag például a gyerekünk
is gömb. Ekkor én békésen fordítós topikokat kezdtem olvasni, de a fiúm
tovább molesztált azzal, hogy elmondja-e, hogy kell kiszámolni a Föld
tömegét, mire én felhívtam a figyelmét, hogy ebben a dologban én aztán
abszolút nem hiszek, szerintem ez az az ultimate szükségtelen
információ, sem csajozáshoz, sem általános társalgási témaként, sem a
létfenntartás egyéb területein nem lehet hasznosítani, de a fiúm rögtön
letromfolt azzal, hogy hát pedig, ha hiszem, ha nem, ő most pont
csajozni próbál ezzel velem, és nagyon kedvesen nézett, úgyhogy
beláttam, el kell mondania. Szóval az úgy van, hogy fel kell lőni
valahogy egy műholdat geostacionárius pályára, megmérni, milyen magasan
van, és abból ki lehet számolni, mennyi a Föld tömege.

Szerintem a gyerek nagyon hamar le fog szokni arról, hogy bármit is megkérdezzen tőlünk.

a hétvégéről

1 hozzászólás

Hétvégén voltunk kétnapos ún. kiránduláson (leginkább felfelé kellett menni sárban, már csak egy nagyon kicsit) a fiúmmal és a tízévessel, úgy is, mint család, többegyéb más családokkal. A leánygyermek a kezdet kezdetén kiszemelt magának, mint állóképesség és szellemiek terén hozzá legközelebb álló gyereket, és ez alkalmat adott nekem némi genetikai kutatómunkára (megfigyeléses, nem invazív módszerrel, mindenki sértetlen maradt). Elméletben lokalizáltam például a csücsörgéses gént (apja-lánya mindketten csücsörítve szívják be a levegőt, ha valamit elmélyülten tanulmányoznak), a mezőn ösztönösen kalászosnövény-tépkedő gént, a nemfázós gént, meg lennie kell egy olyannak is, amitől öt perc alatt meg tudnak tanulni falat mászni meg ilyenek, különösebb gyakorlás nélkül.

Amúgy nem várt módon a megpróbáltatásaim furcsa módon kimerültek abban, hogy többet kellett felfelé gyalogolni, mint ígérve volt, de ezt eleve beleszámoltam, se nem esett, se nem fútt, se nem havazott, és nem kellett a szabad ég alatt éjszakázni, a fene se érti ezt, puhul a fiúm. A madarak csicseregtek, a hajtások zöldelltek, kaptam enni, láttam földvárat, egy szavam sem lehet.

Hozzászólás

Kedves naplóm, a fiú azt írta tegnap, hogy mindig az én bejegyzésemet nézi meg először a readerben, ha van. Pár napja meg kijelentette, hogy biztos játszott volna velem az óvodában. Szerintem tetszem neki.

Másrészről viszont elvonszoltam magam végre fodrászhoz, ahol viszont megint nem értették meg, hogy egyforma hosszúságú, állig érő hajat vágjanak nekem, tarkónál két centire felnyírva, és frizurát csináltak a fejemre. Most olyan vagyok, mintha kosztüm lenne rajtam, ilyen eltérő hosszúságú tincsek mindenhol, nagyon kellemetlen.

Egyébként köszönöm, jól vagyok.

bejegyzés rengeteg hoggyal

8 hozzászólás

Amúgy megjelent a második Dexter (Drága, dolgos ~), amit szintén én fordítottam. Ezzel kapcsolatban szeretnék figyelmeztetni minden kedves és kevésbé ismerőst, hogy állapotomra való tekintettel előfordulhat, hogy negatív kritika esetén (bár az első Dexterre nem kaptam ilyet) előfordulhat, hogy listát készítek az elkövetőkről, becsöngetek hozzájuk egyenként (olyan Jay és Néma Bob visszavágos jelenetet kérek elképzelni), és miután megettem az összes banánukat, az arcukba sírok.

Maga a könyv tök jó, nekem ez tetszett a három közül leginkább, nem akarok spoilerezni, de pergős, vicces, nem nyafogós.

(Update: és végre-végre a Pratchett is kapható mindenki számára elérhetően, nem kell sötét sikátorokban napszemüveges idegeneknek jelszó bemondása után jelöletlen, kis címletű összegeket csúsztatni a zsebébe, ha hozzá akar jutni az ember.)

mozi

1 hozzászólás

A múltkor a balettcipőben az evési rohamom (azóta is furdal a lelkiismeret, hogy nem kínáltam meg brightot a sajttortámból, de mióta van az állapotom, valami hihetetlenül territoriális vagyok a kajámat illetően) és az alvási rohamom között volt öt perc, amikor a beszélgetésbe is beszálltam. brainoiz többek között éppen az elviselhetetlen mozilátogatók fajtáit csoportosította, hogy vannak ugye a Poénkodók, a Mindenen Nevetők, a Zacskózörgetők, a Belekérdezők, külön kérdés, hogy mely klasszikus illemszabályok vonatkoznak a kuturáltan, ámde folyamatosan susmogó Tolmácsolókra, és erről később eszembe is jutott, hogy a fiúm egyik kedvenc szórakozása az, hogy a thrillerek feszült részeinél belemarkol hátulról a nyakamba, vagy azt mondja, huu, mire én szívrohamot kapok, és próbálok nem túl hangosan sikítani. Annak ellenére, hogy tudom, hogy ezt fogja csinálni.

Asszem, a kapcsolatunkat alapvetően a klasszikus ragadozó-áldozat dinamika mozgatja.

nemzetközi nap

17 hozzászólás

Ültettem hurmamagot, ki is hajtott, leveledzik, úgyhogy olvasgatom a
szakirodalmat. Mondjuk én sem vagyok kezdő az árnyalt, többszintű
fogalmazás terén, de a japánok mindent visznek.

"Ha a datolyaszilvát mandarinnal ábrázolják, akkor a képet úgy kell értelmezni, hogy "kísérje szerencse minden vállalkozásod!"."

az oroszokról szól

3 hozzászólás

Igor, a főbérlőm meglehetősen sztereotipikus, mintha direkt csinálná. Mindig kapok tőle orosz teát csészében teafűvel, lekvárral, ha felmegyek elszámolni, és konfétit. De a legjobb megnyilvánulása most volt, amikor mesélte, hogy egy moszkvai ismerőse a gazprom alvállalkozója, és ebből nagyon gazdag lett, vett három hajót, az egyiken szilvesztereztek (csinált 50 perces tűzijátékot is, miközben majd' megfagytak a -20 fokban, de az obligáció kötelez). Hogy érzékeltesse, milyen gazdag az illető, elmondta, hogy vacsorára nagyon drága halat ettek nagyon drága vodkával.

Azt sajnos elfelejtettem megkérdezni, hogy nagyon drága savanyú uborkát is kaptak-e hozzá.

új év, új izék

7 hozzászólás

Nagyon nagy szerencse, hogy év elején nincs nagy hajtás, mert a munkahelyem női szakasza használhatatlan mostanában. Én folyamatosan, már-már hivatásszerűen eszem (örömforrás-pótlék, vágnám rá, ha nem örülnék amúgy is), "A" jelzésű kolléganőt csalja a férje, sőt, ami még rosszabb, titokban saját folyószámlát nyitott (két és fél munkanapnyi megbeszélnivaló, plusz a frissítések), "B" jelzésű kolléganő a tudatosság magasabb szintjére lépett (váratlanul, gejzírszerűen felbukkanó megbeszélnivalók az energiákról, satöbbi), "C" jelzésű kolléganő pedig házasságon kívüli kapcsolatba bonyolódott (mi is, de ő konkrétan házas, előreláthatóan több heti megbeszélnivaló). Az új, autista-gyanús pénzügyi vezetőnk ki is fejtette a minap, hogy ő nem érti, és soha nem fogja érteni a nőket, furán viselkedünk, pedig szerintem logikus, hogy ha éppen a hűtlenség etikai és gyakorlati vonatkozásait taglaljuk, akkor senki nem fog neki hat hónapos telefonszámla-részletezéseket előkeresni két órán belül. Velem külön közölte, hogy rájött, hogy időnként ironikusan fogalmazok, legyek szíves ezt jelezzem minden alkalommal a továbbiakban.

Otthon minden a legnagyobb rendben, szólóban a fecskés sorozatot (CSI) darálom lábadozva, duóban a Star Trek: Voyagert nézzük a fiúval. Aki egyébként örül mostanában, hogy a lánya értelmes korba lépett (majdnem tizenegy), amikor már lehet vele kölcsönösen szórakoztató programokat is csinálni, a legújabb terv, hogy megnézik együtt az Alien 1-2-t, majd beszerzünk egy plüss arctámadót, és azzal ijesztgetjük, remélem, legalább udvariasságból sikoltozik majd egy kicsit.

az utolsó hétről

11 hozzászólás

Na jó, csak hogy idén legyen még egy.

Az ünnepi évad számomra Isoldéék születésnapi partijával kezdődött, ahol mély nyomokat hagyott bennem a cég együttérzését jelképező rekesz cider kapcsán szóba került cidergyerek, ciderpunk és outcider (természetesen a bright kezdte). Azután jött az első munkaszombat (bár ez mindegy, husszonnegyedikéig nagyjából minden nap dolgoztam maszekon vagy bentin), az ünnepi vásárlásokat viszont letudtam huszonharmadkán, a töküres Aréna Plázában kulturált körülmények között, útban a szüleimhez. Anyámnak szerintem idegösszeroppanása van (vagy egyszerűen megint életének abba a szakaszába ért, amikor nem szeret engem, ezt soha nem lehet tudni).

Aztán hazafelé (a fiúhoz mentem, nagyjából huszonkettedike óta itt dekkolok nála valahogy) vettem egy két kilós kerek házikenyeret, amit később igen nehéz volt kimagyarázni, pedig tényleg nagyon szép volt. Este meg a kezébe nyomtam némi ruhaneműt (színes ruhákkal én látom el, azt ő magától nem látja), a belga bonbont már előző nap odaadtam, nem a várakozásra való képességemről vagyok híres. A fiú mindent felpróbált, engedékenyen tűrte, hogy csodáljam, majd elment enni, de előtte még blazírt arccal az ölembe rakott egy zacskót, hogy tessék, a zacskóban pedig egy nagyon szép doboz volt, úgyhogy nagyon örültem. Aztán kiderült, hogy a dobozban egy Canon Powershot G9 van, ettől egy kicsit hápogni kezdtem, úgyhogy a fiú hozzáfűzte, hogy "hát annyit nyafogtál, hogy muszáj volt". Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a legszebb fényképezőgép a világon.

Aztán másnap vacsora a fiú anyukájával és gyermekével, kaptam enni, és a tízéves empatikusan beszélgetett velem könyvekről, pedig esküszöm, nem erőszakoskodtam vele. Huszonötödikén pedig vacsora s-nál, ami szintén hasonlóan jó hangulatban telt, csak csúnyábban beszéltünk, vodkát fogyasztottunk és cigiztünk (mármint én), aztán valahogy már megint munkába kellett menni.

Most jön a drámai rész, Amelyben Tüdőgyulladásom Lesz, Amiről Kiderül, Hogy Felső Légúti Fertőzés, lényeg az, hogy szenvedtem harminckilenc fokos lázakkal, satöbbi, ráadásul a munkahelyemen, aminek csupán annyi előnye volt, hogy legalább nem maradtam közönség nélkül (amúgy a világ legértelmetlenebb dolga a két ünnep között szombaton dolgozni, de megígértem).

És akkor kiderült, hogy 2008-ra is lesz valószínűleg egy Pratchett-kategóriájúan ütős projektem, lehet drukkolni, bár egyelőre ez is titkos. Mint kiderült, a fiú már előbb tudott róla, mint én (igazából köze is volt a dologhoz), ezért kicsit orroltam rá, de hát ilyen ő, titokzatos.

Mára már kicsit jobban vagyok, meg is lettem sétáltatva a terepjáróval a Költő utca, KFKI, stb. felé, hadd örüljek a hófehér fáknak, bár a kert is ilyenekkel van tele. Örültem. Mostanában mindennek örülök.

Évértékelést nem tartok, mert lenne benne két törés, továbbá lassan kezdek letenni róla, hogy megértsem, mi miért történik velem, lassan már annak is örülök, ha azt tudom, hogy konkrétan mi történik.

a bonbonokról

6 hozzászólás

Az ünnepi hangulat engem mostanáig hálistennek nagyrészt elkerült, mert kívül lakom, illetve kívül dolgozom a bűnös városon, nagyjából egy három kilométeres egyenes szakaszon élem az életem (amit megkönnyít az, hogy ezen a három kilométeren van egy Tesco, egy Auchan, egy Ikea, egy Kika, egy Decathlon, stb., ezekbe szoktam tejér-kenyér beugrani, aztán persze mindig eszembe jut, hogy a tejet nem szeretem, a kenyérig meg nem jutok el, mert leragadok a túrókrém-választás komoly szellemi befektetést igénylő problémájánál). Az otthoni életem meglehetősen letisztult, nagyjából öttől éjfélig-egyig könyvet fordítok, ekkorra már a csillagokat is lehoznám az égből legszívesebben, csak hogy egyanként megrugdoshassam mindet.

A munkahelyi tevékenységem sokkal változatosabb, céges vacsit szerveztem például (nagy siker volt, megnyíltak egymásnak az emberek, a szervizmanagerünk például tájékoztatott, hogy azért rohan el mindig két éve, ha meglát, mert az akkori rendezvényen részegen összeveszett velem a leptonokról, aztán másnap rájött, hogy nekem volt igazam, de ezt cikinek tartotta volna bevallani, a Zandi meg az est vége felé a nyakamba ugrott, hogy de jó, hogy ott vagyok, noha ezt megelőzően kábé ötször beszóltam neki az étteremben, és háromszor kértem tőle cigarettát, csak az egyensúly kedvéért), bonbonokat installáltam gravírozott fadobozba, biztosítókkal tartottam a kapcsolatot, illetve elszórva a munkámra is jutott időm, vagyis koreai magyar fordításokat ültettem át itteni magyarra. A titkárnőnket imádom egyébként, mindig vigasztal, ma is kifakadtam neki, hogy a koreaiak Hangszint névvel illetik az OSD-ben az OSD átlátszóságának mértékét, mire megvigasztalt, hogy de hát azok koreaiak, honnan is tudhatnák. Ekkorra már nagyon vidám volt, megevett ugyanis a hasfájására olyan egy kiló konyakmeggyet, onnantól fogva ült és nevetgélt, remélem, azért haza tud vezetni. De megérdemli, hogy kirúghasson a hámból, mert baromi sokat segít mindenben, például elvégzi a munkáját hiba nélkül.

Időnként persze lazítok is,  leginkább olyankor, amikor véletlenül ReCaptcházom,  engem bármire rá lehet venni, ha azt mondják, régi könyvek sorsa forog kockán, jajmilesz, jajmilesz.

Aztán most megyek, mert Isoldénak boldog születésnapja van, és találkozom igazi emberekkel,  furcsa lesz, remélem, menni fog.

jaj

41 hozzászólás

Something about this crossover between the supposedly unconnected worlds of sleep and waking made telling them apart impossible, as if anything that could show up in my sleep and then appear on my screen at work was too powerful to resist and I had no chance of fighting it, had simply to watch as it dragged me down and under into the flames.

Ez már a sokadik ilyen mellékesen odavetett megjegyzés a mai fordításomban, konkrétan volt olyan mondat, ami közben kimentem teázni, elintéztem pár telefont, és elgondolkoztam azon, nem akarok-e inkább a kőtörő szakmában karriert csinálni.

ünnepi szezon

3 hozzászólás

Mostanában folyamatosan jön a mikulás, amikor meg valamiért nem, akkor teszek róla. Múlt hétfőn pl. egy Napirajz könyv várt az asztalomon, amit mr. a küldetett ide furmányosan (azóta is rejtegetem otthon, mármint a könyvet, mert a környezetem olyan, hogy ha meglátják a napirajzot, ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy kifejtsék, ők ezt mennyire nem értik, bár a fiú szerint van benne két jó momentum: a hintaló és a működtesse). Ma ugyanő csinált nekem lucia@nesztelencsiga.hu mailcímet, lásd ott fent, természetesen a gmailes is működik továbbra is. Amikor felszólítottam, hogy számlázza már ki ezeket, azt felelte, úgy gondolja, inkább meghív majd valami moziba és azzal el van intézve. Érzem, hogy valami trükk van a dologban.

Ami pedig a saját beszerzéseimet illeti, múlt héten megvettem nekem karácsonyra azt a metálpiros porszívót, amire már szeptemberben vágytam, ma azt a szintén metálpiros esőkabátot, amire már szeptemberben vágytam (úgy tűnik, szeptemberben vágyakozó típus vagyok), illetve beszereztem egy készlet keresztszemes mintát, továbbá matching hímzőeszközöket. Nem röhög, az új imázsom az, hogy titokzatos vagyok, ikertestvér, és közben hímzek (esetleg a porszívóhoz öltözve takarítok).