Most csak gyorsan: elizélődött a telefonom az elmúlt huszonnégy órában, 16 nem fogadott hívást jelzett, de nem mentette el, h melyik kitől jött (és nem is csörgött, és kipróbáltam, hogy felhívom másikról, és akkor sem csörgött, sem mentett), úgyhogy aki keresett, az légyszi keressen megint (rebútoltam, azóta jónak tűnik).

Más: hogyan kell epret átteleltetni?

Megint más: mitől lehet az, h mostanában olyan érzés van egy csomószor főleg a talpam belső oldalán, mintha rezgetné valami (tehát mintha a bekapcsolt számítógép oldalához nyomnám, vagy ilyesmi)? Ez valami magnézium-kálciumhiányos tünet, vagy egy halálos kór jele?

Hát az van, hogy nekem eleve nagy a zsúfoltság a fejemben, ami nem mindig elviselhető, a Nyüsszögiből például egy ideje már elegem van, mert mostanában ő az, aki amikor a Főtörzsőrmester takarodót fúj, és mindenki aludna már, toporzékolni kezd, hogy ő így nem tud aludni, és a Paranoiddal összeszövetkezve hülyeségeken gondolkoznak és hülye elméleteket gyártanak, hiába mondom, hogy most már csend legyen, mindenkinek elege van belőletek, és szánalmas ez a hiszti. Meg az is ő, aki ha a többiek éppen társasági életet élnének, akkor bökdösni kezd, hogy mi a csudát keresünk itt ezekkel az idegenekkel, menjünk haza, elege van. A védelmében azért hozzátenném, hogy Nyüsszögi, ha nem nyüsszögi, hanem éppen boldog, akkor mindenki boldog, még a Főtörzsőrmestert is simán leveszi a lábáról, illetve az is ő, aki kedves a pasijaimmal meg a barátaimmal és az ismerőseimmel (ha nem vigyázok, az ellenségeimmel is), és rózsák nyílnak a lába nyomán, olyankor nem is Nyüsszöginek hívom. És nem sok kell neki a boldogsághoz, csak annyi, hogy várja valaki haza egy panellakásba, vagy akárhova.

A Főtörzsőrmester gyanús hasonlóságot mutat azzal, akit Lam Kócsnak hív, szerintem testvérek, de mindenképpen egyenesági rokonok. A Főtörzsőrmesterrel nem vagyok hajlandó azonosulni, ő határozottan egy külső személyiség itt a fejemben, főleg, hogy nálam valamivel idősebb, pasi, baltával faragott, sebhelyes arccal, átható, kék szemekkel. Meg azért sem, mert humorérzéke nem sok van, csak józan paraszti esze, nála nincs bullshitting. A Főtörzsőrmester szeret nekem hosszas előadásokat tartani arról, hogy a “nem vagyok rá képes” fordulatot tartsuk már fent a valódi fogyatékosoknak (vö. “Laci súlyosan gerincsérült, ezért nem képes használni a lábát”), és én igenis képes vagyok akár tíz napig is napi százezer karaktert fordítani, ha kell, márpedig kellett most például nemrégiben, és képes vagyok naponta főzni a gyerekre és bemenni a kórházba beteghez, meg mittudomén. És akkor hozzáteszi, hogy ha mások láb nélkül hegyeket másznak, akkor én ne vinnyogjak egy kis gépelés meg gondolkozás miatt, mert az milyen már, és üljek fel a biciklire, és örüljek, hogy közben nem havazik és nem lőnek rám, bezzegazénidőmben.

A Főtörzsőrmesterrel nem nagyon lehet vitatkozni, nem is szoktam, néha morgok magamban, meg passzív-aggresszívan nézek, de attól csak önelégülten vigyorog. A Főtörzsőrmester sajnos pontosan tudja, mennyi alvás a minimálisan szükséges, a többi neki csak léha hentergés, édes lányom. Végső célja szerintem a világuralom, és ezt sajnos általam kívánja elérni.

Aztán van a Narrátor, aki olyan, mint az Oscar Wilde darabokban a történet szempontjából nem jelentős, de mindig jelenlévő alak, aki csak azért van ott, hogy szellemes megjegyzéseket tegyen, amikkel évszázadokkal később is tele vannak az aforizmagyűjtemények. A Narrátor elég kúl, napszemüvege is van, dohányzik, meg minden, szeretem, a blogomat is írja. Ő az egyetlen, aki a Nyüsszögit képes kibillenteni (a többiek egyszerűen csak lecsapják), a Főtörzsőrmesterre viszont semmilyen hatással nincs (mint már mondtam, neki nincs humorérzéke, és a jampikat sem bírja), és néha kellemetlen helyzetbe hoz (vö. temetésen és szex közben nem röhögünk fel), de megéri.

Akkor van a Mama Corleone, aki a gyerek blogját írja (bár néha a többiek is beleszólnak abba is), és aki szerint a gyereknél szebb, jobb, csodálatosabb nincsen, aki néha a Főtörzsőrmester háta mögött ad neki még egy túró rudit. A többiek nem nagyon mernek vitatkozni vele, távolságtartó tisztelet övezi, amíg betartja a szabályokat.

Utána van a Kíváncsi, aki gyakorlatilag mindent tudni akar a világon, az embereket, a magfizikát, a holt nyelveket, a pletykákat, minden filmet meg akar nézni, és minden könyvet ki akar olvasni, az egész életét le tudná élni egy könyvtárban, de legalább ellátja a többieket infóval.

Meg vannak még páran, például a Paranoid, aki gyakorlatilag bármiből képes összeesküvés-elméletet gyártani (az az ijesztő, amikor kiderül, hogy igaza van), és minden mondatomon kattog, ő sajnos pszichológiát is végzett, és mindent agyonelemez, pedig van olyan, hogy egy háromszög csak egy háromszög, nem pedig a semlegesítésem ravasz tervének a része. Aztán van Leila, az Arab Démon, aki megtévesztő módon szőke (néha vörös), neki mindegy, csak történjen már valami, minden őrültségben benne van, innia sem kell hozzá, ő szokott estélyiben mojitózni az erkélyemen, magával ragadó bír lenni, és nem akarok dicsekedni, de nagyon jó az ágyban. Aztán van Bree, aki idegbajt kap, ha foltos a mikró, vagy nem egyforma magas könyvek vannak egy polcon, de rá a többieknek gyakran nincs idejük, még leginkább Nyüsszöginek van.

Na szóval, nem az a baj, amikor ezek elkezdenek veszekedni a fejemben, pedig dolgom lenne, meg az is csak enyhén kellemetlen, amikor például valaki a Nyüsszögit hívja telefonon, és a Főtörzsőrmester veszi fel, viszont gyanítom, hogy van valaki, akit rejtegetnek előlem, mert mostanában egy csomószor előfordul, hogy valami tök máson gondolkozom, és mégis ott terem előttem két bekezdés lefordítva. Ami ugye minden fordítóval előfordul robotpilóta-üzemmódban, de az az ijesztő, hogy nem nyersfordítás, hanem a szórend is jó, meg gördülékeny az egész, illetve olyan is van, hogy például gépelek, és mondom a fejemben, hogy “különösen”, a kezem meg eközben leírja, hogy “kiváltképpen”, ami nagy wtf, különösen (kiváltképpen) azért, mert csak félvakon tudok gépelni.

Lehet persze, hogy egy teljesen ártalmatlan bölcsész az új lakótárs, de a Paranoid meg van róla győződve, hogy a Főtörzsőrmester ügynöke, aki a világuralmi terveiben segít neki, úgyhogy figyeljük, de nagyon.

Ma még nincs olyan késő, de már majdnem elütöttem egy repülőgépet, elvittem egy tűzoltót a tescóba és egy kieső zöldségesnél pénzt nyomott a kezembe egy titokzatos orosz. Az asztrológusoknak és egyéb jövendőmondóknak esélyük nincs velem szemben.

A tűzoltó úgy jött, hogy most szakmából kellenének nekem tűzoltós szavak, kifejezések és eljárások, és ismerek valakit, aki ismer egy tűzoltót (gyakorlatilag mindenki legfeljebb két linkre van tőlem a világon, már meg sem lepődöm olyanokon, amikor valaki beírja, hogy a gyerek kedvenc sírjának a tulajdonosa a szomszédja volt), úgyhogy kapcsolatot teremtettem vele, de nekem sürgős, neki pedig ma családi bevásárolnia kellett, úgyhogy gondoltam, kössük össze a hasznosat a hasznossal. Ami jól ment, mert a tűzoltók éppen fordító- és tolmácshiánnyal küzdenek a lángok mellett, szóval kölcsönösen gyümölcsöző megbeszélés volt.

A repülő a budaörsi repülőtérre szállt le éppen az úton keresztül, és az aszfalttól három méterre már leért a kereke a fűre, úgyhogy tényleg közel volt, mindenesetre fékezés közben még befejeztem a mondatot, mert sztoriban voltam, majd társalgási hangnemben megjegyeztem, hogy teringettét, a tűzoltó meg megérdezte tőlem, hogy jól érzékelte-e, hogy majdnem elütöttünk egy repülőgépet, és ebben maradtunk.

Utána bevásároltunk (tőlem a gyerek kapott egy parkolóházat autókkal, működő lifttel meg minden, pedig először ilyen sepergetős-felmosós készletet akartam neki, mert imád seperni meg felmosni, vagy babakonyhát, de képtelen voltam rávenni magam, mert soviniszta vagyok, vagy nem tudom. Végül aztán találtam egy a parkolóházba illő tűzoltókészletet is neki, amiről a tűzoltó elég hosszan le akart beszélni, mert szerinte nem volt autentikus benne az ez meg az, és vegyem meg inkább az ugyanolyan tankos-harckocsis készletet, ennek köszönhetően a gyerek kapott tűzoltósat is és tankosat is), és visszafelé megálltunk a zöldségesnél a budaörsi repülőtérrel szemben, ahol a másik bevásároló személy az Igor volt, a volt főbérlőm, aki mondta, hogy keresett párszor, mert egy hónappal több lakbért hagytam nála anno, csak én nem veszem fel a szám nélkülieket, de most van nála pénz úgyis, szóval jókor voltam jó helyen.

Hát így tengetjük mi eseménytelen napjainkat itt a végeken.

Na szóval, van egy ismerősöm (egyébként több is, csak nem akarok nagyképűnek tűnni), aki külföldre vágyik, illetve van egy blogom, amit csak a múlt hónapban ötvenöt külföldről olvastak, és ezt a kettőt érdemes lenne esetleg összehozni.

Az ismerősöm nő, nem huszonéves, de nem is öreg, és fél évre-egy évre szeretne elmenni valahova világot látni, de úgy, hogy dolgozik is közben. Értelmiségi, okos-ügyes, beszél nyelveket, könnyen tanul. A felszolgálástól kezdve a lámapásztorkodáson át a részecskeszámlálásig bármit elvállalna elvben, ha a többi körülmény elég csábító. Úgyhogy azt szeretném kérni, hogy akinek bármi ötlete van arra nézve, hogy merre induljon, hol milyen szállást és munkát lehet találni, mit érdemes csinálni, satöbbi, akkor írja bele ide. Akármilyen elvadult brainstorming jöhet, persze a konkrétumok is klasszak lennének.

(Akiknek az elmúlt héten nem válaszoltam a leveleire, annak bocs, most szép sorban átnézem őket, csak a szokásosnál is több munka volt és ínhüvelygyulladás, innentől egy picit lazább lesz).

Szóval én soha nem gondoltam volna, hogy valaha bárki “metál” címszó alatt fog engem emlegetni, nem is aspiráltam erre, de ismét bebizonyosodott, hogy az Élet minden kanyarulatában Meglepetések Rejtőznek. Meg kell jegyeznem, brainoiz igen tehetségesen léggitározik, AnnGel pedig frontembereskedik, távolkeleti, hastáncos motívumokat is csempészve az előadásába, bármely rockzenekarba felvennék őket szerintem a promóciós anyag alapján, amit videóra rögzítettem.

Az Élet más tereken is hozzámdörgöli most egyébként doromboló, nedves kis orrocskáját. Mert ugye én viszolyogva imádom (vö. love-hate relationship) a teljességgel felesleges civilizációs vívmányokat, mint például a palacsintapor, amihez csak tejet és tojást kell adni, vagy a tojásfőző gép, vagy az olyan öngyújtó, ami ha maximum húsz centire van a telefonomtól, akkor villog, amikor hívnak. És most promóciós ajándékként kaptam egy arcmosó gépet. Egy db ceruzaelemmel működik, és csak rá kell tenni a vattakorongot, amivel amúgy is mosom az arcom, és végig kell húzni rajta, annyit csinál, hogy enyhén rezeg közben, és megadja azt az élményt, hogy nem ám analóg mosom az arcomat, mint az állatok, hanem gépileg. Csak azt sajnálom, hogy nem wireless usb eszköz, mert úgy lenne az igazi, de így például az erdő közepén is tudok kulturáltan tisztálkodni (bár úgy is tudnék, ha vinném a notebookomat az erdő közepére, márpedig miért ne vinném).

Illetve az Élet azt is tudja szerintem, hogy szeretem a bizarr egybeeséseket, mert kaptam egy olyan képeslapot, amit aznap adtak fel, amikor a munkanaplóm tanúsága szerint éppen egy bizonyos külföldi várbörtönről fordítottam egy hosszú, kimerítő leírást, és a lapon pontosan ugyanaz a várbörtön van. Spooky.

1. Természetesen nem a legrégebben élt közös őse “Ádám” az emberiségnek (az valami plankton volt), hanem a legutoljára élt közös őse, értelemszerűen. Az ő férfiági felmenői mind Ádámok (vagyis volt Ádám, aki egy korban élt a mitokondriális Évával, de nem feltétlenül ismerték meg egymást bibliai értelemben).

2. Amikor a civil sátrakat jártuk agnussal és mr.a-val a szigeten, akkor is mondtam, hogy eleve hülyeség a “génkezelt élelmiszer” terminológia, mert homályos és félreérthető (ld. pl. kőmosott). Amúgy meg minden, de minden élelmiszer génmódosított, amit a boltban megveszünk. A génmódosításnak jelenleg két módja van, az egyik a termesztés, nemesítés és keresztezés, ami lassú, drága (a vevőnek drága, a félreértések elkerülése végett) és természeténél fogva bejósolhatatlan eredményekkel jár, illetve a laboratóriumi változat, ami gyors, aránylag olcsó és precíz. A GM ételek ellen tiltakozók érthetetlen okokból az utóbbi ellen tiltakoznak. Miközben ezt magyaráztam, éppen egy ilyen fotózósháttér előtt álltam, a kezemben egy “civilek a GMO ellen”, vagy hasonló szellemű szövegdobozzal. Erre sem tudok magyarázatot adni (kortársnyomás biztos).

3. A “természet” meg az evolúció úgy amúgy sem egy kedves, jólelkű, rózsaszín tütüs nénike, aki jót akar nekünk. A természet a legjobb ár-érték arányra törekszik. A természetnek ezért tökre megéri, hogy a felegyenesedett testtertásunk és az agyunkkal együtt megnőtt koponyánk miatt annyira egészségtelenül és példátlanul kicsivé vált az emberek szülőcsatornájának mérete az újszülötteinkhez képest, hogy ha nem létezne az orvostudomány, akkor szülések nagyjából felénél vagy az anya, vagy a gyerek maradandó károsodásokat szenvedne (a haláltól és az azonnal észrevehetőktől a csak később feltűnőkig). A szülés nem azért fájdalmas és sokkoló, mert a gyereknek és az anyának erre szüksége van, hanem azért, mert ez az ára a genetikailag a fájdalommentességnél kifizetődőbb intelligenciának. Annak az intelligenciának, ami módot ad a császármetszésre, érzéstelenítésre, műtéti beavatkozásokra. Ezt nem kihasználni szerintem olyan, mintha az ember kidobná a gyerekét a mentőcsónakból, mert a mentőcsónak nem természetes, vagy vakbélgyulladás esetén nem lenne hajlandó megműttetni, mert az nem természetes, vagy nem öltöztetné fel télen, mert az nem természetes. Ugyanakkor persze azt meg kell hagyni az otthonszülőknek, hogy legalább adnak esélyt a természetes kiválasztódásnak.