félig-meddig műsoron kívül

Na szóval, van egy ismerősöm (egyébként több is, csak nem akarok nagyképűnek tűnni), aki külföldre vágyik, illetve van egy blogom, amit csak a múlt hónapban ötvenöt külföldről olvastak, és ezt a kettőt érdemes lenne esetleg összehozni.

Az ismerősöm nő, nem huszonéves, de nem is öreg, és fél évre-egy évre szeretne elmenni valahova világot látni, de úgy, hogy dolgozik is közben. Értelmiségi, okos-ügyes, beszél nyelveket, könnyen tanul. A felszolgálástól kezdve a lámapásztorkodáson át a részecskeszámlálásig bármit elvállalna elvben, ha a többi körülmény elég csábító. Úgyhogy azt szeretném kérni, hogy akinek bármi ötlete van arra nézve, hogy merre induljon, hol milyen szállást és munkát lehet találni, mit érdemes csinálni, satöbbi, akkor írja bele ide. Akármilyen elvadult brainstorming jöhet, persze a konkrétumok is klasszak lennének.

(Akiknek az elmúlt héten nem válaszoltam a leveleire, annak bocs, most szép sorban átnézem őket, csak a szokásosnál is több munka volt és ínhüvelygyulladás, innentől egy picit lazább lesz).

9 thoughts on “félig-meddig műsoron kívül

  1. expat

    Szia, en mar 15 eve Angliaban elek, ugyhogy csak arrol tudok irni, sztem most hogy jo elkezdeni, illetve hogyan lattam masokat megtelepedni.

    1.iwiw. Hihetetlen jo informacio forras. Csak cserelje ki varosat arra a varosra ahova lenne kedve menni. Minden varosnak vannak forumai. Azon belul van lakaskereso, allaskereso stb. Azt tapasztalom a magyaro kello szerettel vesznek ki egyutt vmi nagyobb hazat, ahonnan aztan ha elmegy vki mindig van ures szoba. Ezeket mar itthonrol is le lehet szervezni, mert ez a legolcsobb modja a lakhatasnak. Altalaban kell egy havi dij + egy havi biztositek. London piszok draga, s annyival nem jobbak a fizetesek. DNY Anglia ahol meg turheto az idojaras, egy szoba kb £250 es £350 kozott van egy honapra mindennel. Ahogy haladsz eszakra, s egyre tobbet esik, illetve egyre szegenyebb a regio ugy lesz olcsobb a lakhatas. (great North-South divide :)

    Ismerek olyan fiatal part is aki kijott egy youth hostelbe, adott maganak ket hetet, s lett munkajuk. Ma mar ket gyerekes csaladkent elnek itt.

    Munka ugyben szinten jo lehetoseg az iwiw. Sokan azt csinaljak, hogy egyszeruen felmennek ezekre a forumokra,irjak jonnenek, s tud-e vki vmi munkat. En ugy latom valaki mindig valaszol.

    Egyebkent meg rengeteg ugynokseg van akiktol sztem nem tul nehez munkat kapni. Mondjuk egy jo cv nem art. Nem olyan regen lattam vki eurokompatibilis fenykepes cv-jet, nem tudtam sirjak-e vagy rohogjek, kulonosen amikor azt bizonygattak, hogy Mo-n ezek a menok.

    Kedvelés

  2. inda

    Krakkóba (Lengyelország) állandóan keresnek magyarul és angolul beszélőket, ügyfélszolgálat, könyvelés meg hasonló Shared Services melóra (IBM, Shell, Philip Morris, etc). Nem ebből fog meggazdagodni, de 150-200ezer forint nettóra lehet számítani. Ha érdekel valakit az irjindanak@gmail.com-on további infókkal is tudok szolgálni.

    Kedvelés

  3. Csilla

    Ha van esetleg valamilyen gyerekekkel kapcsolatos tapasztalata, akkor lehetne pl. Learning Assistant (akár ott, ahol én dolgozom). Nem extra munka, de biztos, hogy legális, valamint normális fizetés és iskolai szünetek járnak hozzá.

    (Eredetileg nem kell hozzá végzettség, de mivel frissen érkezne külföldről, lehet, hogy ilyen állást csak így lehetne megoldani)

    Kedvelés

  4. dórimóri

    én itt dolgoztam pár éve: http://www.lammlaatsch.it/

    felszolgálót hagyományosan magyar lányt alkalmaznak, szerintük nagyon megbízható és pontos munkát végzünk :) úgy öt-hat hete hallottam, hogy kerestek vkit – azt nem tudom, közben találtak-e, de egy mailt megér. korrektek voltak, mindig pontosan fizettek, csak és kizárólag azt kellett csinálnom, ami a munkakörömbe tartozott ( pölö sepernem kellett, de felmosnom sose ) pontosan bejelentettek, minden papírt elvittek elintézni, nincs is túl messze.

    Kedvelés

  5. Silmarwen

    Az au-pairkedes szerintem jo lehet, ha az illeto kelloen turelmes es tolerans. Tobbnyire azert megfizetik a szallas, etkezes pedig adott lenne, ingyen. Mondjuk nem tudom, hogy a 25+ dadak mennyire kelendoek, de akar megerne egy probat ez is.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.