arról, hogy mindig bíztam az idegenek jóságában

Szóval időközben leülepedett bennem, hogy mi zavart az Élek és szeretekben (yo tambien). Távolról indít.

Tegnap Tarhonyakártevővel beszélgettünk telefonon, azért hívtam, hogy szóljak, hogy nem megyek paksi atomerőművezni, mert dolgoznom kell, aztán valahogy vonalban maradtunk, és többek között szóba került az a véleményeltérési különbségünk, hogy ő a hülyéket nem bírja, én meg mindent összevetve sokkal jobban elviselem a jóindulatú kevésbé okosokat, mint a rosszindulatú okosabbakat (a félreértések elkerülése végett: nem a Downosokról, a szellemi fogyatékosokról vagy ilyesmi volt szó a hülyék megnevezés alatt, hanem valami kommentelős dologról). És most nem arról a vélt jóindulatról beszélek, amikor valaki ész nélkül, kényszeresen jótékonykodik, vagy mindenkinek hízeleg, csak hogy szeressék, vagy viszonzás reményében jóindulatúskodik, hanem arról, amikor valaki zsigerből nyitott és kedves és segítőkész a környezetével. Ehhez egy olyan, bölcsességgel határos lelki egyensúly és nagyvonalúság kell, ami nekem eléggé szimpatikus ahhoz, hogy cserébe elnézzek bizonyos hiányosságokat. A rosszindulat mögött meg általában mindenféle görcsök és egyfajta mérhetetlen ostobaság (a rosszindulattal csak fecsérli az ember az idejét, amit sokkal értelmesebb, de legalább szórakoztatóbb dolgokra fordíthatna) húzódik meg, ami sokat levon bárkiből. És persze ez nem fekete-fehér nincs olyan, hogy valaki az élete minden pillanatában csak rosszindulatú vagy jóindulatú lenne.

A lényeg az, hogy ez a fajta jóindulat, amit én tökre bírok, elég sok általam többé vagy kevésbé ismert Down-szindrómásban megvan mintegy veleszületetten (nem reprezentatív minta, nem ismerek sokat, de annyit igen, hogy tudjam, hogy nem szeretik, vagy legalábbis a környezetük, ha kórosozzák őket, ami sokkal jogosabb ellenérzés szerintem, mint az, hogy ne cigányozzunk, mert ez nem csak szemantikai kérdés, hanem arról szól, hogy ez nem betegség, hanem egy állapot).

Na és akkor a filmre rátérve, ez egy propagandadarab volt, számomra rossz értelemben. Az alapsztori annyi, hogy a Down-szindrómás Daniel diplomát kap (special képzésben, a képi anyag tanúsága szerint), utána elhelyezkedik, és az első munkanapján beleszeret a munkatársnőjébe, akivel mindketten kívülállók lévén összebarátkoznak, a többi meg kiderül a filmből. További mellékszereplő Down-szindrómások és terapeuták meg élik az életüket közben.

Ezzel nekem egyrészt az a bajom, hogy ugyan remek, ha egy Down-szindrómás lehetőséget kap egyetemi képzésre, elvégre bennük biztosan ugyanúgy előfordulhatnak mindenféle ambíciók, mint bennünk, és még remekebb, ha élni is tud vele, de ennél azért sokkal remekebb lenne, ha a reklámfilmek arra bíztatnák az embert, hogy a Down-szindrómások azon 99,99 százalékát fogadják el, akik nem járnak egyetemre, nem feltétlenül azért, mert nem tudnak, hanem mert mondjuk nem akarnak. Az egyetem elvégzése sokkal inkább idő, mint intelligencia kérdése. A korrigáltan nem egészen kétéves gyerekem több betűt ismer, és nem azért, mert hiperintelligens (nekem persze az), és egy hatéves gyerek szintjén áll, hanem azért, mert ezerkétszázhuszonötször megkérdezte a képeskönyvéből, hogy mi az a betű, én meg ugyanennyiszer elmondtam neki (amiért egyébként minimum egy szentté avatás kijárna nekem szerintem, tekintve a türelmi küszöbömet). A négy titkárnőnk közül négy egyetemet végzett, vagy éppen oda járt, és a négyből háromnak annak a problémának a megoldása is problémát okozott, ha benyomva maradt a caps lock (túlzok, de tényleg nem nagyon). Az egyetemi vizsgákon a világon a legjobban egy számítógép teljesítene, tényleg csak betáplált adatok kérdése a nagy része.

És nekem sokkal emberközelibb volt az a motívum, amikor a súlyosan Down-szindrómás, huszonéves lány arra kéri az anyját, hogy hagyja élni, mert ő már felnőtt. Ez sokkal emberibb probléma szerintem, mint az, hogy valaki képes-e elvégezni egy egyetemet, vagy beleszeretni egy nála intelligensebb nőbe.

A másik bajom a szerelmi szállal volt, hogy azt miért kellett beleerőltetni. Ennek a beteljesülése az adott párossal számomra olyan lett volna, mint amikor egy tanár kikezd a tizennégy év alatti diákjával. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Down-szindrómások örök gyerekek lennének, de annyi kulturális, intellektuális, neveltetési és egyéb különbség van egy átlagos ember között és köztük, amire még rájön, hogy érzelmileg több okból valószínűleg sokkal kiszolgáltatottabbak, hogy ez egyszerűen nem igazán elfogadható számomra. Más kérdés lett volna, ha egy a főszereplőre jobban hasonlító nem Down-szindrómás nő a szerelem tárgya, de ez így bizarrnak és életszerűtlennek tűnt.

És oké, értem, hogy kis lépésekben kell haladni, a “normális” nőbe beleszerető, egyetemet végzett Down-szindrómásoktól az átlagosabb Down-szindrómások elfogadtatása felé, és a szándék abszolút pozitív, de az eszköz nekem nem jött be, részben azért, mert nem látom a továbbhaladás lehetőségét, részben pedig az “okos” és a “nem okos” Down-szindrómások éles elválasztása miatt. És annyi lehetőség lenne azt kiemelni, hogy szeressük őket azért, mert (sokkal nagyobb átlagban) jóindulatúak, kedvesek, empatikusak, van humorérzékük, kreatívan oldanak meg helyzeteket, segítőkészek, nem pedig azért, mert időnként cinikuskodnak vagy egyetemet végeznek.

(Azért mondjuk volt egy számomra jó mondat az egészben, az, amikor Laura megkérdezi Danieltől, hogy ő miért lett ilyen okos, mire Daniel azt válaszolja, hogy azért, mert az anyukája sokat beszélgetett vele).

Reklámok

17 thoughts on “arról, hogy mindig bíztam az idegenek jóságában

  1. lucia

    @xn--h-2na: dehogynem engedjük légi akrobatának, legfeljebb nem lesz sikeres, féllábú hegymászók is másznak nyolcezreseket (legalább nem fagy le nekik. többször). rossz szemű meg azért repülhet, még ha nem is vadászpilótaként, azért az, hogy egy bizonyos feladatra, amitől mások jóléte függ, alkalmas-e valaki, nem ugyanaz, mint hogy joga van-e csak a saját életét érintő döntéseket hozni.

    hát a nők boldoggá tevése nem feltétlenül a méretektől függ, de én egyszerűen nem tudom elképzelni ezt a felállást hosszabb távon (down-szindrómás pasas, hagyományos nő), és nagyon reménykedtem, hogy a filmben nem lesznek erotikus jelenetek, lehet, hogy előítéletes vagyok, de nekem ez olyan, mintha valaki egy gyerekkel csinálná.

  2. xn--h-2na

    háááát, igen is, meg nem is…
    ugyebár ha minden picit is fogyatékos emberkét spártaian ledobáltunk volna egy szakadékba, Pineda úr biztos nem végzett volna egyetemet…
    DE!
    ha valakinek fél lába van, nem engedjük légi akrobatának, ha valakinek rossz a szeme, sosem lehet belőle vadászpilóta. “fejletlen nemiszervek, meddőség” – írja a szakirodalom a down-kórosokról. persze azt is írják, hogy butuskák, alacsony IQ-júak, ami – mint láthattuk – nem feltétlenül igaz.
    NO DE!
    amiért én személy szerint berzenkedek a film ellen, az éppen az, hogy elolvasva a szinopszist Daniel-Pablo hányattatásairól, már csak azon tudok agyalni, hogy ugyan mekkora pénisze/töke lehet szegénynek. ami egyrészt rém gusztustalan dolog részemről, másrészt viszont merő érzelgős bájolgásnak hat az egész szerelmi szál, egészen addig, amíg meg nem bizonyosodok arról, hogy hősünk valóban képes boldoggá tenni egy Nőt. mely gondolat, hogy ti. én erre lennék kíváncsi, már önmagában felbőszít és dühvel tölt el (naja, majd a Diez Minutost fogom örökké olvasgatni, hogy van-e már barátnője Pablitónak(!), avagy sem…)
    amúgy az a téma, hogy egy felnőtt down-szindrómásnak mihez van joga és lehetősége, engem is izgat. a következő részek tartalmából:
    – Daniela az első down-kóros lány, aki egyetemi diplomát szerez. munkát is kap egy segélyszervezetnél, ahol szintén down-szindrómásokkal foglalkozik. és hirtelen beleszeret az egyik munkatársába, a zavaros magánéletű Pedróba…
    – Daniel az első down-kóros fiú, aki egyetemi diplomát szerez. munkát is kap egy segélyszervezetnél, ahol szintén down-szindrómásokkal foglalkozik. és hirtelen beleszeret az egyik munkatársába, a zavaros magánéletű Pedróba…

  3. lucia

    @@xn--h-2na: hát ja, mindig örülök, ha bezzegasszony vagyok, de az az igazság, hogy egyrészt nincs más választásom, másrészt imádok fordítani, harmadrészt munkamániás vagyok, munka nélkül a gyerekezést sem bírnám ilyen jól, szóval ettől ne legyen lelkibeteg senki, nekem a fordítás olyan, mint másnak az lenne, ha minden este táncolni mehetne a gyerek mellől :)

    a beszélj hozzában már nem emlékszem a lelki rezdülések túlmagyarázására, már rég volt, lehet, de visszatérve erre az Élek és szeretekre (gyorsan végigolvastam a topik releváns részét), szerintem pont nem gáz a főszereplőnek a filmben való szerepeltetése. vagyis csak annyira gáz, mint egyetemre járatni egy Down-szindrómást, mert azáltal is csak szembesül vele, mennyire különbözik másoktól, és hogy diplomával is legfeljebb titkárnői munkára alkalmas/veszik fel. éppen így van a színészkedéssel is, gondolok az említett káros mellékhatásokra. ugyanakkor nincs olyan káros mellékhatás, aminek a veszélye egy gyerekszínésznél ne állna fenn, azellen mégsincs senkinek kifogása. szerintem ez valahol építő dolog, vagy legalábbis igazságos, hogy felnőtt Down-szindrómásoknak is legyen joguk számukra esetleg érzelmileg veszélyes kapcsolatokba belemenni szerelemből, vagy egyetemre járni, vagy filmben szerepelni, akkor is, ha esetleg ezek során olyan fájdalmakat tapasztalnak meg, amire amúgy nem lenne módjuk.

  4. @xn--h-2na

    ;-))))))))))))))
    szia. én kérlekszépen a daktar pitypangbor egyik oskolatársának a férje vagyok ,-))) és fel voltál emlegetve, mint bezzegasszony, hogy gyereket nevelsz és közben félkézzel könyvet fordítasz, meg más ilyeneket. asszonykám azóta lelkibeteg, de ez már más tál tészta…
    beszélj hozzá: jájá, csak ne lenne olyan kerekre csiszolva, olyan átkozottul megmagyarázva minden lelki rezdülés, motiváció, honyanésmiért…
    otthonszülés: uhhh, azt én is gyűlölöm, mikor összevérzik a padlószőnyeget, meg másfél napig nem lehet fürdeni, mert épp ott vajúdik bent valaki ;-(((

  5. lucia

    @xn--h-2na: engem ugyan nem zavar, amúgy meg nem vagyok savanyú, csak időnként nagyon sokat dolgozom, és olyankor muszáj ezt megtorolnom a filmkészítőkön vagy az otthonszülőkön. és ha mediterrán és Lola Duenas, akkor már inkább a Beszélj hozzá, azzal semmi bajom. de arra adhatnál valami (akár rejtjeles) támpontot, hogy ki az asszony barátnője, mert így lövésem sincs :)

  6. xn--h-2na

    ugye nem baj, hogy intim-szférádba belépve itt: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9005862 idétlenkedünk, de főleg én?
    ;-))))))))))
    (amúgy én nem láttam a filmet, de lassan egy hónapja ezt a témát rágjuk a fórumon, már kezd elegem lenni. amúgy röhej, hogy most esik le a tantusz, hogy tk. asszony barátnéjának a barátosnéja vagy. ilyen kicsi ez a rohadt web2világ ;-))) )

  7. Zalaba Ferenc

    Szerintem nem kell ott leragadni, hogy Daniel egyetemet végzett. Bár a srácot játszó színész tényleg egyetemet végzett és a történet expozícióját nézve is fontos momentum, de igazából mellékes, hogy papírja van. Az a lényeg, hogy az EQ-ja fejlett. Ezért lehet szócsöve annak, amit képvisel, ezért beszélhet a beilleszkedésről, s ha ez propaganda, hát legyen: a Down-szindrómásak is megérdemelnek egy kis hátszelet. A normalitáshoz pedig hozzátartozik az emberi kapcsolat, a szeretet, a szerelem és a szex is. Daniel megmondta, nem azért szeretett bele ebbe a nőbe, mert olyan jó csaj lett volna – mert nem az -, hanem azért, mert úgy tekintett rá, ami: egy emberre és nem egy Down-szindrómásra.

  8. lucia

    @Tarhonyakártevő: ja, azt hittem, ez egyértelmű, hogy nem a Downosokról vagy ilyesmi beszélgettünk, de jogos :)

  9. Tarhonyakártevő

    Tarhonyakártevő azért hadd árnyalja a képet azzal, hogy _abban_ a beszélgetésben nem volt szó Downosokról, sem semmi hasonlóról.

    A Downosoknál (és ismerek nem DS-es személyt is ilyet) ez egy másik minőség. Ha valaki ennyire tisztán szeretetből áll, akkor egyszerűen nem kezded benne keresni az észt. Nem azért, mert van vagy nincs, hanem azért, mert nem ez a lényege az embernek.

    A “hétköznapiakról” volt szó. Ha valaki ostoba, az kiszámíthatatlan, attól jobban tartok, mint a legyen-bár-gonosz-de-okos fajtától, mert annál értem, mit miért csinál.

  10. Viv

    Én sok downos kisgyereket és nagyobbakat ismerek. Ezt a filmet még filmet nem láttam. De ha már hasonló a téma, nekem a Carla új élete tetszett nagyon.

  11. norico

    Lehetseges, hogy nem jol emlekszek, de mintha az egyetemet a ficko anyukaja forszirozta volna. Volt egy ilyen beszelgetesük kettesben a fiu haloszobajaban, amiben ö megkerdi anyjat, hogy miert nem tudta soha elfogadni olyannak amilyen. Ha ebböl indulunk ki, akkor igenis emberközeli es valosagos, hiszen milyen alapon varhatjuk el, hogy a vilag elfogadja öt Downosnak, ha a sajat szülö anyjanak is problemai vannak vele es energiat nem sajnal, hogy “atnyomja” valahogy a gyereket az egyetemen.

  12. zsuzsa

    Szia Lucia,

    ezer éve olvasom mindkét blogodat. Aztán megtestesültél nekem fizikai valódban is már nem emlékszem melyik női lapban egy interju alanyként is. Szóval Down ügyben nagyon szépeket írsz, igazad is van. De: önmagában az egy jó dolog ebben a filmben, hogy látszik, hogy speciális keretrendszert kialakítva számukra a downosok közül igenis sokkal több végezhetne egyetemet, főiskolát vagy középiskolát, mint amennyi ezt teszi. Végigéltem a barátnőm kislányának felnövekedését, neki szernecséje volt, mert a matematikus édesapja miatt el tudtak menni külföldre, ahol egészen mások a viszonyok, mint itt, többek között integráltan oktatják a foygatékkal élőket. tehát ez a kislány most Angliában főiskolára jár, érettségizett is (a level, persze nem matematikából) és teljes ember.
    táncklubba jár, szerelmes, sőt egy időben anorexiás is volt szerelmi bánatból kifolyólag. Szóval rakjuk csak fel a lécet, magasra,mert Magyarországon még mindíg olyan mérvű az előítélet, hogy erre szükség van, hogy az átlagmagyar elhiggye, hogy a Downosok “csak” mások.

  13. Paramami

    Nekem sem volt átütő a film. Viszont mindenkinek nagyon ajánlom Medem Északi sarkkör szerelmesei c. filmjét. Azt ő rendezte, a fenti filmnek ő csak a producere.

    Medemtől a Lucia és a szex már csak mérsékelten jött be, a Caotica Anna meg nekem egyáltalán nem tetszett. Nagyon vártam az Élek és szeretek-et, ahhoz képest csalódás volt. De ha az Északi sarkkört még nem láttátok, pótoljátok!

  14. Gazdatest

    Én még nem láttam ezt a filmet, és nem ismerek személyesen Down-os embert, de azért nehezen tudom elképzelni, hogy beleszeressek egy olyan férfiba, aki Down-os, még akkor is, ha diplomás, és sok ismerete van az adott témában. Most valamiért a Forest Gump jutott az eszembe, ott is csak akkor ment vissza a lány, amikor már tudta, hogy meg fog halni, és látszik, hogy nagyon szerette Forest-et, de mégsem hinném, hogy szerelmes volt belé. Szerintem a többség olyan dolgokat is elvár a partnerétől, mint gondoskodás, problémamegoldó képesség stb., amit egy Down-os személytől nem kap meg, főleg ha férfiről van szó. Persze ha mégis megtörténik, az tök jó, és csak a magam nevében beszéltem. Üdv!

  15. Tyttö

    Én nem gondoltam annyira propagandafilmnek, egyszerűen az a története, hogy egy okos Down-kórosról szól. Nem tudtam, lehetőségük van arra, hogy okosak legyenek. Mert azért nem mindennap találkozik az ember ezzel a témával, pedig közben rájöttem, hogy az egyik osztálytársam az általános iskolában Down-kóros volt, de nem mondanám, hogy gyerekként bármennyire is elfogadtuk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s