Akkor egy kis félidős előtte-utána a konyháról, ami így nézett ki eredetileg:

Ebben a konyhában dohányoztak és volt pár penészfolt is, úgyhogy miután mindent kidobáltam konténerbe (a csap egy ideje nem működött, így azok beszáradt edények a környékén, egyébként kiszállással együtt 5000 forint volt a csapjavítás magában. Voltak különben még ilyen érdekes dolgok, pl. a fürdőszobai csapot azért nem használták, mert arra kötötték a mosógépet), felhasogatták és elvitték a konyhabútort, leszedtem a gőztisztítóval a penészt (a gőztisztító volt amúgy a felújítás egyik legjobb befektetése), és felhasogattam az ereimet a leragasztott, megerősített linóleumot, végleg kétségbeestem nekiveselkedtem a festésnek, hogy utána lehessen csempézni (és még szerencsém is volt az egésszel, hogy a konyhabútort nem nekem kell felaprítani, a hűtőt meg elvitték a lomisok).

A konyha félidőben így nézett ki, én is kábé (pedig vettem festősruhát, orvosi gumikesztyűt, mindent). Ezen a ponton (tegnap) már nem volt más lehetőségem, mint hogy reggelre végezzek, mert jönnek a burkolók (itt laknak az utcában, és húszezer forintért felrakják a padlólapot a konyhában), úgyhogy olyan hét óra megszakítás nélküli munkával végeztem is mennyezetestül. Nem azt mondom, hogy egy Michelangelo-kaliberű alkotás lett a végső mű (a fehér korszakából), még csak azt sem, hogy egy hivatásos ne húzná a száját, de darabra le van festve. A következő projekt a csövek festése (arra állítólag van valami célszerszám is), meg az ablakcsere.

A festés egyik legnagyobb tanulsága, hogy plafonfestés közben az ember (a) védőszemüveg nélkül soha ne nézzen felfelé, (b) soha, semmilyen körülmények között ne nyissa ki a száját, még ha ez jó ötletnek tűnik is.

Update: azóta lett padló meg konyhabútor, de ez egy másik történet, amit valamikor máskor mesélek el (viszont még este is felröhögtem azon a képen, hogy ott vagyunk a 100 nm-es házban, rajtam kívül még ketten, az egyik (Muci) az egyik 120×60-as konyhaszekrényben kuporog és berreg, illetve dudál, a másik (Tarhonyakártevő) a másik 120×60-as konyhaszekrényben kuporog, és berreg (fúr).

Öt jele annak, ha az ember túl sokat foglalkozik felújítással és jár emiatt ugyanabba* a barkácsáruházba:

• Három különböző osztály vezetője régi ismerősként üdvözöl;
• Az egyik a farzsebében tartja a nevemet, telefonszámomat és a címemet (legalábbis onnan húzta elő, amikor most mondtam, hogy megint házhozszállítás lesz);
• Ha összesen annyit mondok, és tényleg csak annyit, hogy a gyerekszobába meg a hálószobába kellene szegélyléc a laminált padlóhoz, akkor pontosan tudják, milyen színt és milyen árkategóriát hozzanak;
• A szaniterosztály vezetője magánéleti tanácsokat ad (esküszöm, nem beszéltem meg vele a magánéletemet, csak kérdezte, miért magam csinálom a felújítást, miért nem segít az aranyos kisfiú apja, én mondtam, hogy már nem vagyunk együtt, erre legközelebb azt mondta, hogy gondolkozott, és szerinte azért nem vagyunk együtt, mert túl sokat dolgozom, majd figyeljek erre oda);
• Amikor kérdezem a konyhást, hogy vágnak-e lyukat a mosogatómnak a pultomba, akkor azt válaszolja, hogy ja, majd átugrik és vág nekem szeretetből.

Na, és kellemes meglepetések is voltak az egész költözési-felújítási hercehurcával kapcsolatban (a kellemetlenekről most nem akarok, pedig csak a laminált padlóról képes lennék tragikus eposzt írni több felvonásban).

Az átmeneti albérletemnél pl nem csak a kauciót adták vissza másfél hónap után (ez a mai világban meglepő), hanem pluszpénzt is kaptam, amiért helyrehoztam a kád lefolyóját, illetve amiért kitakarítottam. Úgy értem, az ember azt hinné, hogy ez alap, erre kaptam érte egy komolyabb összeget. És még örültek is.

Az udvarban volt elszórva pár több tonnás (oké, huszonöt kilónál nehezebb) rozsdásodó és nem működő izé, és bár nemsokára lomtalanítás lesz, kicsit kétségbe voltam esve azon, hogy én ezeket az utcáig sem bírom kivinni. Erre bekopogtak, hogy elvihetik-e tőlem azokat (tudom, hogy el lehet adni fémet, de én elszállítani is képtelen lettem volna, de már hozzányúlni sem szívesen), és hálából még a kiselejtezett izék egy részét (mint például az előző vécé) is eltüntették.

Vaterán ajánlottak egy használt mosógépekkel foglalkozó mosógépészt, megnéztem, 550+ adásvételből volt egy darab negatív visszajelzés, az is vitatható, úgyhogy lecsaptam nála 35-ért egy gépet, ami tud rövidített mosást, késleltetett mosást, centrifuga külön állítható, stb-stb, kevesebbet fogyaszt vízből és áramból is, mint az előző, az eladó kiszállította és üzembe helyezte, és gyönyörűre mos.

A fürdőszobám méretét eddig csak csempézési szempontból saccolgattam (oh no oh no we’re all going to die), most viszont kifejezetten örömet okozott, hogy akár három ruhaszárítót is fel tudok benne állítani úgy, hogy elférjek (vagy egyszerre száríthatok és vasalhatok benne, nem kell cipekedni egyik miatt sem).

Ja, és mindenki azt mondja, hogy fogjam fel úgy ezt a helyzetet, hogy mindennek külön örülhetek, és valóban, örültem a villanynak, örültem a hűtőnek így másfél hónap után (nem volt kedvem a harmadikra lift nélkül felcipelni), örültem a mosógépnek, örültem a lámpáknak, a porszívózásnak, most annak, hogy kész a laminált, de azért szívesen örülnék már egy kicsit annak, hogy nincs több dolgom (persze a rendes munkahelyemet, az otthoni munkát, a gyereket és a házimunkát leszámítva).

* Nekem a Brico jött be, bár az összes útbaesik valamerre menet, de a Praktiker tíz-húsz százalékkal drágább, az Obi nem (sokkal) drágább (és pár dologban nagyobb a választék), viszont nem adnak levásárolható pontokat és a számlához kártyát, hogy ne kelljen mindig végigmondani, a Baumax egy picit drágább, de legalább nyitva van hajnali hétkor is, ha nagyon-nagyon sürgős lenne (a Brico viszont este tízig, csak pár órával kell számolnia a függőségemnek).

A Brico gépkölcsönzőjében megkérdeztem, mennyi egy ipari porszívót bérelni, és 4000/24 óra (+1300 a porzsák). Úgy érzem, nagyban emelkedni fog az életminőségem.

Én azt hittem, hogy a költözés/felújítás legnehezebb része a konkrét költözés lesz meg a parketta/miegyéb felcipelése az emeletre, meg a lelki izéim. Hát nem. A költöztetést lerendezte három szimpatikus fiatalember három tízezezer forintért (igen, lecipelték a mindent a három magas belmagasságú emelet nincs liftből), a parketta meg nehéz, de nem kiborító. Ellentétben azzal, hogy

(a) a villanyszerelők nem dobtak le egy nejlont fúrás előtt (vagy nem kértek meg engem, hogy dobjak le), így eldugult a kád lefolyója (megoldottam ún. pumpa célszerszámmal) és mindent egyenletesen fél centi finom por borított tegnap reggel, helyenként kisebb törmelékkupacokkal. Pár helyiséget már sikerült ebből az állapotból egyszerűen csak mocskossá előléptetnem.

(b) a költöztetők két nappal költöztetés előtt lemondják az időpontot (szerencse, hogy találtam jobbat és olcsóbbat és nem lemondósat, de ezt abban a pillanatban nem sejthettem előre).

(c) mivel egy item hiányzott a raktárról a rendelésemből, a Brico felhívott, hogy inkább egy hét múlva szállítanak (a hiányzó item e pillanatban nem sürgős, a többi viszont a parketta és a padlószőnyeg, amelyekre ezt a hetet szántam). Szerencsére a faáru osztály hívott, akivel összespanoltam (én úgy éreztem, hogy az idegeire mentem az ezer kérdésemmel, amelyek után elküldtem, hogy egy kicsit gondolkozhassak, majd újra felkutattam, de ő állítása szerint jól szórakozott), és amikor tájékoztattam, hogy sírni fogok, akkor azt felelte, hogy megpróbálja elintézni a két részletben szállítást. És elintézte.

(d) amikor a vécécsésze a csere tervezett napján nem folyik le (azt is eldugították), mondjuk én attól tartottam, hogy a gépi csőgörényezés sok tízezer lesz, ehelyett csak egy volt. És kiderült, hogy maga a csésze volt eldugulva, tehát a csere megoldotta volna a dolgot, de most már mindegy.

(e) azt mondtam már, hogy mindent fél centis por borít? A seprés egy részét csak felkavarja, a sarkokban beszorul a csövek mögé, a felmosástól sáros lesz, és úgyis ismét rámegy a szomszédos poros helyiségből.

(f) amikor a villanyszerelők tájékoztatnak, hogy a laminált padlólaphoz vennem kell lamináltpadlólap-vágót, mert azzal nem lesz recés, mint a fűrésszel, és a Bricóban éppen kifogyott. (Szerencsére a Baumaxban volt, és szerencsére a Baumax reggel hétkor nyit, mert nyolcra ki kellett érnem).

(g) amikor a laminált padlólap, amit állítólag a hülye is le tud rakni, szél ellen, bal kézzel, hátrafelé, nekem egyszerűen nem pattan össze. Szerencsére utána kiderült, hogy csak azért nem, mert hittem annak, aki azt mondta, hogy kis ragasztót is nyomjak rá, illetve nem tudtam, hogy a széleken ki kell ékelni a falhoz. És az is kiderült szerencsére, hogy az első méternyit nem én fogom csinálni (múlt időben fogom, tehát nem én fogtam).

(h) a fél centis port említettem már?

(i) amikor hajnali négykor, amikor pisilni indulok, félkómásan farzsebre vágom a telefonomat (minek? minek?), ami utána a fajanszba pottyan, mire egy szempillantás alatt teljesen felébredek, szétkapom, szárítgatom, majd nem merek elaludni, mert hatkor ugye kelnem kell, ha hétre a Baumaxban akarok lenni, és a telefon kihúzott elemmel nem ébreszt.

Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy két hét alatt sikerült beköltözhetőre csinálni (villannyal, vízvezetékkel, felső festéssel, hangszigeteléssel), úgyhogy minden jó, ha a vége jó, csak az a maradék por ne lenne.

Mostanában azért felmerült bennem, hogy a magánéletemet nem teljesen praktikusan alakítottam, például soha nem jöttem össze villanyszerelőkkel, festőkkel és mázolókkal, nem beszélve a vízvezeték-szerelőkről, pedig a legújabb események tükrében őszintén és szenvedélyesen tudnék szeretni bárkit, aki például elektromos vezetékeket cserél nálam. Esetleg burkol. Különösen, ha mindeközben hosszú beszélgetéseket folytat velem intellektuális témákról, és egyben Ryan Gosling. De ha már így sikerült, úgy gondoltam, hogy önálló, felnőtt nő vagyok, aki nem ijed meg mondjuk egy kis festés-mázolástól, padlólaplerakástól, akár még kisebb asztalosmunkákra is képes a szeszélyből vásárolt eszközeivel (amikor szomorú vagyok, akkor néha veszek egy körfűrészt vagy ütvefúrót).

Amikor alaposabban megnéztem az emeletet a kézi csiszológépemmel a kezemben, akkor viszont arra jutottam, hogy vannak dolgok, amelyektől csak az nem ijed meg, akinek a lelkében teljesen elhalt már minden, ami emberi. A barátaim, üzletfeleim és ismerőseim, akik tudják, hogy kritikára érzékeny vagyok, amikor meglátják ezeket a falakat, általában automatikusan azt mondják, hogy a lépcső nagyon szép, amire vissza szoktam kérdezni, hogy ugye, majd pár másodpercig szomorúan és letaglózva nézünk magunk elé. Amikor óvatosan utánaérdeklődtem, kiderült, hogy a festést szándékosan csinálták ilyenre, úgy értem, direkt. Ezt választották. Igen, az óezüst színű, textúrájában meggyalázott falat is, amelyet arany háromszögek díszítenek (bordó sötétítőfüggönnyel, vannak dolgok, amire egyszerűen nincsen magyarázat). Ezen a ponton módosítottam az énképemet arra, hogy önálló, felnőtt nő vagyok, aki hajlandó a szellemi és fizikai épségére anyagiakban áldozni, továbbá internete is van, úgyhogy elkezdtem hívogatni a festőket a ház környékén. A festők közölték velem, hogy muhaha, majd úgy két-három hónap múlvára kaphatok időpontot, sok a munka, majd az egyik megszánt, és megadta a Pisti telefonszámát, akit én csak Istvánnak szólítok, mert nem vagyunk olyan viszonyban.

Istvánnal ma délre beszéltünk meg találkozót, de mivel sok csúnya történetet hallottam már, nem beszélve a saját tapasztalataimról, nem igazán bízom a férfiakban, úgyhogy előtte azért elmentem arcmaszkot és szemüveget venni a csiszoláshoz, hogy ha már úgysem jön ki az a megbízhatatlan falimunkaszédelgő, legalább ne menjek hiába. Közben az is eszembe jutott, hogy kéne pár tégla az ideiglenes hátsó lépcsőhöz (a kamra ajtaja egy negyven centis szakadékra nyílik az udvarban), és szomorúan állapítottam meg a harmadik boltban, hogy téglát ott is csak köbméterre adnak, ráadásul az István sem fog eljönni, soha nem jutok így semeddig, pörgettem fel magam. Amikor a Praktikerben mondta az egyenruhás srác, hogy pont most félárazta le a pont olyan gőztisztító utolsó darabját, amilyet keresek, fussak ki a sátorhoz, akkor jutottam el odáig a magamat felpörgetésben, hogy oké, csináljon az István valami bizarrul obszcén dolgot a fűnyírójával (és jaj, fűnyírót is kell vennem, úristen), de sajnos pont ebben a lélektani pillanatban felhívott, hogy ő ott van a háznál, én hol vagyok (kicsit elnéztem az időt sajnos).

Szerencsére megvárt, és valószínűleg látta, hogy sebezhető vagyok a késésem okozta lelkifurdalásom miatt, mert szép óvatosan vezette fel az anyagiakat, miután ő is kellőképpen elszörnyedt az emeleti állapotokon (a lépcső szép, mondta), és lépésről-lépésre elmagyarázta, hogy ezt ugye le kell csiszolni, majd az egész falat át kell vakolni, mert egyenetlen lesz, utána lehet festeni, és ez nem olcsó. Majd amikor megállapodtunk, hogy készen állok számokat is hallani, a szemembe nézett, és mondott egy feleakkora összeget, mint amire a nehézségek realizálása előtt számítottam. Ez volt az első olyan pillanat, amikor melegség kezdte bizsergetni a szívemet. A második az volt, amikor az ablakkeret lecsiszolására-átfestésére mondott számot, a harmadik, amikor mondta, hogy hoz egy villanyszerelőt is, hogy festés előtt nézze meg a vezetékeket és a konnektorokat, az erkélykorláttal kapcsolatban viszont cliffhangerben hagyott. Bár mondjuk már akkor tudhattam volna, hogy együtt rezgünk, amikor olyan tekintettel kezdte méregetni a plafonon lévő stukkókat, amilyet mások a nagyobb pókszázlábúaknak tartanak fent, és óvatosan megkérdezte, mennyire ragaszkodom hozzájuk (amire rögtön kibukott belőlem egy szerinted?, olyan “hülye vagy?” hangsúllyal, pedig amúgy magázódunk).

Később kijött Tarhonyakértevő is, és mivel időközben találtam a kertben fél köbméter téglát (a garázsban meg fűnyírót egyébként), nekiálltunk lépcsőt készíteni, amelynek a feléig jutottunk, mielőtt feladtuk (a fene gondolta, hogy egy tégla ilyen nehéz), és inkább felszaggattuk az emeleten a küszöböket, hogy tudjak majd hajópadlózni (a kőművességet kihúztam a megtanulandó szakmák közül).

Szóval az Istvánnal abban állapodtunk meg, hogy hétfőn mi ketten (meg a többiek) ugyanott, de estére kiderült, hogy ő még annál is tökéletesebb, amilyennek gondoltam, mert felhívott, hogy az erkélykorlát felől is megnyugtasson egy vártnál felével kisebb összeggel (hat méter, vas, kültéri fa, munka), amire majdnem közöltem vele, hogy most legszívesebben megcsókolnám, de egy nő ne adja ki magát ilyen könnyen (úgyhogy reméljük erősen mindannyian, hogy nem olvassa a blogomat), szóval csak annyit mondtam neki, hogy most szerzett nekem egy jó estét, ami, belegondolva, némileg félreérthetőbb, de már mindegy.

Először is bocs mindenkitől, akinek mostanában nem válaszoltam, de dolgoznom kellett, mint az őrült, hogy a határidőket tudjam tartani, meg házat venni, ilyenek. Ma meg holnap végigszaladok a leveleken és megírom őket.

Mivel most már lebonyolítottuk az adásvételt és a kezemben vannak a kulcsok, ezért már meg merem írni, hogy hogy volt, viszont pillanatnyilag annyira nem a hogyvolt izgat már, mint a rettentő színű és textúrájú festés az emeleten, ezért csak nagyon gyorsan: feltettem a saját lakást az ingatlan.com-ra, aggódtam, hogy nem sikerül eladni, de eladtam, utána költöztem egyet, utána aggódtam, hogy semmit nem fog sikerülni venni a lakás árából, a hitel meg nekem bonyolult, ráadásul elmentem nézni lakásokat meg házakat, és tudom, hogy elkényeztetett budai úrilány vagyok, de basszus, néhánytól sikítva menekültem (a sorházról nekem nem az jut eszembe, hogy úgy sor, hogy csak az első lakás utcafronti, a “némi felújításra szorul”-ról pedig nem az, hogy szivacsosra vannak salétromosodva a falak).

Szóval valamikor egy töki és egy sóskúti ház között megláttam egyet egy sokkal közelebbi településen, gyanúsan olcsón, de éppen útbaesett, úgyhogy megnéztem, és akkor kiderült, hogy a benne lakó kétfős család egy hetet kapott a banktól, mielőtt az hitelfizetés elmaradása miatt elárverezi, és abból az egy hétből aznaptól számolva maradt három nap, úgyhogy gyorsan mondanom kellett egy készpénzes árat, amire rávágtam egy az ingatlan reális árának fele és harmada közötti összeget, amivel megnyertem a licitet. És oké, kell egy csomót felújítani benne, de alapvetően élhető, és sokkal rosszabbakat láttam jóval többért, úgyhogy két pánikroham között azért örülök.

A házról röviden annyit, hogy egy ikerház egyik ikre, 100 nm összesen, kétszer 50, mert két szintes, alul előtér, kamra, fürdő, vécé, konyha és egy szoba, felül meg két szoba (egy erkély), a lépcső szép. Tartozik hozzá egy hatalmas garázs, szerelőaknával, amelyről később bőven, mert egy egész estés horrorfilm leforgatható lenne benne folytatásokkal. A kert összesen 400 nm, most nyílt el benne az ibolya, jön a gyöngyvirág és a bazsarózsa.

Ja, és az iker másik felében a magyar Bruce Willis lakik (a tök helyes feleségével és a két kislányukkal ugyan, de nem lehet minden tökéletes).