innen szép nyerni

Na ez olyan hét, hogy nagyon, azt nem tudom még, hol fogok lakni három hét múlva, életemben kábé először durván lehúzták az egyik fordításomat (ebben főleg az a durva, hogy hasonló témában meg ugyanezen a héten megdicsértek, igaz, abban nagyobb gyakorlatom van, de úgy dicsértek, hogy pénzt is adtak pluszban mellé, vagyis egyelőre csak ígérték), teméntelen mennyiségű hivatalban ültem és álltam (nullás igazolásokért), kiderült, hogy az oepnek fogalma sincs, mikor mennyit (sokat) fizettem nekik, ezt nekem kell igazolnom, elkezdtem dobozokba pakolni, majd kétségbeestem, a gyerek meggyógyult, majd megint beteg lett, kaptam gyerektartást, a tartozásokat viszont azóta sem utalják, és — idézném Tarhonyakártevőt — a napkitörés meghúzta a kocsimat, még szerencse, hogy nem fizettem még ki, és így van rá casco.

Ja, telihold is volt, az nem csinált a kocsimmal semmit.

9 thoughts on “innen szép nyerni

  1. Shia-ko

    Ha ez egy kicsit is vigasztal:
    szerintem jó, hogy a szar gyáva ás csapatostul jön, mert hosszú távon kiegyenlítődik, és így biztos lehetsz benne, hogy nemsokára jó lesz, vagy legalábbis nem rossz. És “sokáig”.

    Kedvelés

  2. Negra

    Tudod engem ilyen pechszériáknál mi vigasztal?!
    Hogy ennél már csak jobb lehet!
    Szóval fel a fejjel, lassan vége a negatív hullámnak, jön a tavasz is, úgyhogy mindennek szebbnek, jobbnak kell lennie!

    Kedvelés

  3. Greylupus

    Sok mindenbe bele lehet kötni, de a fordításaidba biztosan nem!
    Sokunknak Te tettél (még) élvezhetőbbé nem egy sorozatot, rajongunk a fordításaidért!
    :)

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.