a házról

Először is bocs mindenkitől, akinek mostanában nem válaszoltam, de dolgoznom kellett, mint az őrült, hogy a határidőket tudjam tartani, meg házat venni, ilyenek. Ma meg holnap végigszaladok a leveleken és megírom őket.

Mivel most már lebonyolítottuk az adásvételt és a kezemben vannak a kulcsok, ezért már meg merem írni, hogy hogy volt, viszont pillanatnyilag annyira nem a hogyvolt izgat már, mint a rettentő színű és textúrájú festés az emeleten, ezért csak nagyon gyorsan: feltettem a saját lakást az ingatlan.com-ra, aggódtam, hogy nem sikerül eladni, de eladtam, utána költöztem egyet, utána aggódtam, hogy semmit nem fog sikerülni venni a lakás árából, a hitel meg nekem bonyolult, ráadásul elmentem nézni lakásokat meg házakat, és tudom, hogy elkényeztetett budai úrilány vagyok, de basszus, néhánytól sikítva menekültem (a sorházról nekem nem az jut eszembe, hogy úgy sor, hogy csak az első lakás utcafronti, a “némi felújításra szorul”-ról pedig nem az, hogy szivacsosra vannak salétromosodva a falak).

Szóval valamikor egy töki és egy sóskúti ház között megláttam egyet egy sokkal közelebbi településen, gyanúsan olcsón, de éppen útbaesett, úgyhogy megnéztem, és akkor kiderült, hogy a benne lakó kétfős család egy hetet kapott a banktól, mielőtt az hitelfizetés elmaradása miatt elárverezi, és abból az egy hétből aznaptól számolva maradt három nap, úgyhogy gyorsan mondanom kellett egy készpénzes árat, amire rávágtam egy az ingatlan reális árának fele és harmada közötti összeget, amivel megnyertem a licitet. És oké, kell egy csomót felújítani benne, de alapvetően élhető, és sokkal rosszabbakat láttam jóval többért, úgyhogy két pánikroham között azért örülök.

A házról röviden annyit, hogy egy ikerház egyik ikre, 100 nm összesen, kétszer 50, mert két szintes, alul előtér, kamra, fürdő, vécé, konyha és egy szoba, felül meg két szoba (egy erkély), a lépcső szép. Tartozik hozzá egy hatalmas garázs, szerelőaknával, amelyről később bőven, mert egy egész estés horrorfilm leforgatható lenne benne folytatásokkal. A kert összesen 400 nm, most nyílt el benne az ibolya, jön a gyöngyvirág és a bazsarózsa.

Ja, és az iker másik felében a magyar Bruce Willis lakik (a tök helyes feleségével és a két kislányukkal ugyan, de nem lehet minden tökéletes).

10 thoughts on “a házról

  1. rgranc

    Kedves Lucia,

    nem tudom mennyire rettegsz a rajongóktól (hogy mondják magyarul azt, hogy stalker?), de még a helységet sem akarod elárulni senkinek? Annyira kicsi település, hogy körbejárva megtalálnánk? :D

    (Bár nem is annyira lényeg, megnéztem merre van Tök meg Sóskút (tudom, műveletlen vagyok földrajzilag, hogy még ezt sem tudom), és tök másfelé (pun intended) mint mi, szóval ha a sokkal közelebbi település is abban az irányban van, akkor nem fogok tudni ajánlani ilyen mesterembereket úgysem…)

    /r.

    Kedvelés

  2. Veromamaja

    Gratulálok a vételhez!
    Hol van a házikó? Már ott laktok? Ingázni fogsz?

    A szerelőaknával vigyázz, nekünk is van, és anyukám egyszer beleesett.

    Kedvelés

  3. lucia

    Igor: egyrészt azért nem félek, mert telken belül is le van választva, papíron is és kerítéssel is, másrészt az előző tulajokkal is jól kijöttek, még kölcsön is adtak nekik, meg amúgy is normálisaknak tűntek.

    Kedvelés

  4. Igor

    Na jól van, alakul az életed. Mondjuk én az ikerháztól félnék, de B.W. persze nyomós érv:-)

    Most fejeztem be a Vadkanapót – és köszönöm, remek volt (a fordítás is)!

    Kedvelés

  5. esthajnalka

    Kedves Lucia, mint fél-iker (bár nem ház)csak gratulálni tudok. Rövidebben: ajvé! :)
    Költözést mikorra időzíted? Hogy valami teljesen lényegi kérdést ragadjak meg: melyik az a szín, amit rettentőnek minősítesz?
    Mindenesetre teljék a házikóban sok örömöd, örömötök!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.