A titkárnő ma se jött be (vigyázzatok a macskákkal nagyon, alattomos
kis jószágok, egyszer megharapják az embert, és utána egy hétig
munkaképtelen). Lassan kezdem nagyon nem szeretni, pláne, hogy az
érzelmeimre tekintettel nem lévén például nem is szólt, hogy nem jön be.
Tegnapelőtt kiizzadtam végre a tábor praecoxos levél végső változatát –
azért volt izzadós, mert azt úgy csináltuk, hogy átküldtem a draftot a
rendszergazdának, ő visszaküldte "javítva" nekem, akkor én
felháborodottan felhívtam, visszajavítottam, jóváhagytam, és akkor ő
visszaküldött nekem egy alattomosan újrajavított verziót, és akkor
halálosan összevesztünk olyan kérdéseken, mint hogy mennyi felkiáltójel
muszáj a levélbe (semennyi), meg hogy szükséges-e harmadszor is
kihangsúlyozozni, hogy nem hívunk külsős előadókat (nem), meg hogy
illő-e hosszú emailben csillagozni (nem), és aztán a konszenzusos
változatot elküldtük, persze időközben a sok bába között némileg
megrongálódott a gyerek, de sebaj, egy kis idő múlva már megint tudtam
úgy gondolni a rendszergazdára, mint olyan felebarátomra e földön,
akivel esetleg még akarok találkozni ebben az életben. Ezzel
párhuzamosan a Veronica Marsot néztük a fiúmmal, szerencsére ő is
beledolgozott időnként, úgyhogy nem volt lelkiismeretfurdalásom, de így
is átevickéltünk a második seasonba, ahol tényleg sokkal kiszámíthatóbb
minden, meg nincs nagy, központi rejtély, de azért aranyos, vagy mi.
Ja, visszatérve a rendszergazdára, múlt héten felhívott valamikor vacsi
közben, hogy ismerem-e azt az eljárást, amikor egy réteges anyagból
mintát vesznek. Bár tudom, hogy szeret velem teljesen váratlanul (akár
vacsi közben is) az élet nagy kérdéseiről beszélgeni (mivel két
hálózatban is ingyen tudjuk hívni egymást, órákat szoktunk eltölteni
telefonnal a fülünkön, a másiktól mintegy két emeletnyire (igaz, hogy ő
a folyosó másik végében lakik)), ezzel együtt nem igazán értettem, hogy
ezzel most hova akar kilyukadni, és bár nagyban valószínűsítettem, hogy
valami olyan területre, ami az én érdeklődésemre nem tarthat számot,
azért rávágtam, hogy igen, nehogy műveletlennek tartson. Meg mert
tényleg ismerem. Erre ő rögtön párhuzamot vont a tudományos kutatók
tevékenységei és a saját szabadidős magatartása között azzal, hogy
közölte, hogy ő az imént éppen ilyen módszerrel vett mintát a saját
combjából a fúróval, és hát van benne zsírréteg. Na mármost én régóta
gyanakszom a rendszergazda mazochista hajlamaira, már csak azért is,
mert mint említettem, készakarva szokott velem beszélgetni, ebben az
esetben mégis inkább valami rejtélyes,
fitnesszel/diétával/megjelenéssel kapcsolatos újabb őrületet alítottam,
mert hajlamos ilyenre (egyszer mesélek majd róla, és a
szempillafestésről), de hamar felvilágosított, hogy nem szándékos volt
a dolog, aztán mondott valamit a csonthártyáról, amit nem akartam
hallani, úgyhogy inkább visszaeveztem a biztonságos, ok-okozati
vizekre. Azt állította, hogy úgy került a combjába a fúró, hogy először
a kezébe fúrt bele, és az nagyon megfájdult. Mint később kiderült, a
hüvelykujja tövénél fúrt bele a kezébe (kívülről), és nekem egészen a
mai napig nem sikerült rekonstruálnom azt a mozdulatot, amivel ezt
végre lehet hajtani a fúró szakszerű használata közben. Most még nem
zárnám ki annak lehetőségét, hogy a sebesülésének mélylélektani okai
vannak, és az egész fúrós dolog igazából egy néma segélykiáltás (ő
ugyan azt állítja, hogy baleset volt, de most ki ismerheti jobban a
mélylélektanát: én vagy ő?), esetleg egyszerűen csak csinálni akart
valami olyat, amivel szerepelhet a blogomban, egyelőre nem tudom.
Mindenesetre óvakodjatok a fúróktól is.
settenkedve lopakodó 