A fűvel meg az volt, hogy februárban már éppen elkezdtem gondolkozni azon, hogy le kéne vágni, mert nagyon megindult, amikor eljött az idei tél két havas napja közül az egyik, és én megnyugodva önigazolhattam, hogy azért mégiscsak hülyén nézne ki, ha hóban fűnyíróznék. Úgyhogy ehelyett végignéztem egy éjszaka alatt a True Detective teljes első évadát (az első három rész alatt várnom kellett, hogy most behívnak-e dolgozni, utána meg már nem bírtam abbahagyni), mert azt mondták nekem, hogy Matt McConaughey Ryan Goslingot játssza benne. Így, egyben lenyomva egyébként teljesen jó volt (filozofálgatós hangulatkrimi a hangsúllyal a local colouron meg a lélektanon a bűnügy helyett), megjegyezném, M. Conaughey simán átment benne, és levágta a füvet, mert az egy olyan kor volt, amikor a férfiak még férfiak voltak, a nők pedig nők. Mondjuk másnap tolmácsolás közben zavaróan sokat mentek a fejemben olyan mondatok texasi akcentussal, hogy “I don’t sleep, I just dream”, meg hogy “of course I’m dangerous, I’m police, I can do terrible things to people with impunity”, és sajnos pont nem délvidéki, zaklatott lelkű amerikai zsaruknak kellett tolmácsolnom, de megoldottam.
Ettől vérszemet kaptam, mármint hogy vannak még jó új sorozatok, és ajánlókat kértem, amire mondták például a Banshee-t, de nem tetszett a címe (kicsit sok természetfeletti lénnyel kell foglalkoznom munkából is, a szabadidőmet inkább megkeseredett, sérült lelkű nyomozókkal tölteném). Mondjuk az L. azzal ajánlotta, hogy “tetszeni fog, dugós-bunyós-tesztoszteronhekus”, brainoiz pedig ezzel szinte percre pontosan azzal, hogy “sok tesztoszteron, magát seriffnek álcázó bankrabló egy kisvárosban, ezzel járó problémák, bosszú, erőszak, sok meztelenség, nagyon pörgős sztori”, de a gyanakvásomat ezzel nem sikerült elaltatniuk, mert tudom, hogy állnak a spoilerekhez*, és biztos voltam benne, hogy elő fog kerülni valami sikítozó lidérc vagy egyéb természetfeletti szál, és nekem ez komolyan nem hiányzik, hagyjanak békén.
Úgyhogy ehelyett ledaráltam a House of Cardsot (ördögien jó machiavellis-fehérházas) meg az Orange is the New Blacket (nagyon cuki, főszereplő lány börtönbe kerül régi csempészügy miatt, és ott cicaharcok meg háttérsztorik meg harapási sorrend, aránylag vicces is), a fű meg mindeközben tovább nőtt, egészen elképesztő magasságokat elérve. Úgy értem, én a benne meglapuló rovaroktól és kisebb rágcsálóktól nem félek annyira, de volt egy olyan pont, amikor az ajtón kilépve megszólalt a fejemben Attenborough hangján, hogy a gepárd a szavanna magas füvében megbújva lesi áldozatát (a gyereknek a természetfilm meg az Állati küldetés a drogja), és ez a lehetőség nem is tűnt olyan valószerűtlennek.
Szóval ekkor vonszoltam ki először a fűnyírót, és itt jött az a rész, mint amikor a filmekben összecsapnak a főhős feje felett a hullámok (fokozódóan drámai zene), mert a) nem találtam a fűnyírón a hálózati csatlakozót, b) amikor megtaláltam, bekapcsoláskor nem csinált semmit, c) elég cliffhangeresen ért véget az Orange is the New Black, és nem tudtam, milyen sorozatot kezdjek el most, szóval minden szempontból tehetetlennek éreztem magam a természet erőivel (elektromosság, Netflix) szemben. Végső kétségbeesésemben végül mégis elkezdtem nézni a Banshee-t.
A spoilerezést azzal kezdeném, hogy egy árva sikítozó lidérc vagy ilyesmi sincs benne, és az is hamar kiderült, hogy miért szerepelt mindkét leírásban a “tesztoszteron” szó. Ebből erőt merítve ismét kimentem a kertbe, és végül sikerült beindítanom a fűnyírót, de ó, jaj, a fű már akkora volt, hogy folyamatosan elakadt benne. Úgyhogy leültem, és elmerengtem azon, hogy vajon mit tenne a fűvel új példaképem, Lucas Hood, de ez nem sokat segített, mert arra jutottam, hogy a) megütné, b) meglőné, c) izé, szexelne vele, viszont miközben megnéztem még egy részt, eszembe jutott, hogy a garázsban biztosan van kasza, és tényleg.
Szerencsére nem tántorított el, hogy semennyire nem tudok kaszálni, a szomszéd viszont meglátott, rosszul lett, és átszaladt, hogy megmutassa a mozdulatot, majd ismét a saját kertjéből biztatott arra, hogy csináljam úgy, mintha haragudnék rá (a fűre). Ez Lucas Hoodnak például egyáltalán nem okozna gondot, a sorozat legelejétől utalnak arra jelek ugyanis, hogy komoly múltbéli frusztrációk nyomasztják, amelyeket nem fél fizikai erőszak útján levezetni másokon, amennyiben provokálják. Két dolog szolgál mentségére, az egyik az, hogy mielőtt az említett fizikai erőszakhoz folyamodna, általában cukin elmosolyodik alulról felfelé nézve, a másik az, hogy a zord külső lélek mögött persze érzékeny lélek, meg ilyesmi, és akiken súlyos testi sértést követ el, azok természetesen mind nagyon gonoszak. És oké, hogy gyakorlatilag bárkivel összefekszik bármikor, de igazából a szíve mélyén a volt csajába szerelmes, aki közben hozzáment máshoz, és ez valahol mentség, istenem, valahogy csak el kell terelnie a figyelmét az összetört szívéről.
Idővel az is kiderült számomra, hogy a füvet érdemes a már lekaszált részre kaszálni, nem a még lekaszálatlanra. Ez nagyban meggyorsította a munkafolyamat hátralévő részét. Az utolsó fázisban aztán kivittem a fűnyírót, és végigmentem az egészen, hogy egyenletes legyen a teteje, majd elégedetten végignéztem a művemen, bár egy kicsit elfelhősödött a homlokom a gondolatra, hogy két hét múlva nyírhatom megint.
A Banshee-ban az a jó egyébként az adrenalinon, az érdekes vágásokon, az izgalmas szálakon és a humoron kívül, hogy egyrészt teljesen rendben van a zenéje, a végén lévő stáblista alatt például mindig valami releváns szövegű megy (én dalszövegfüggő vagyok), és utána van még egy rövid jelenet, az elején lévő stáblista alatt pedig a szereplők nevénél aktuálisan megjelenő fotók utalnak valahogy az adott rész történéseire, én nagyon szeretem, amikor így odafigyelnek a részletekre. Mondjuk az megőrjít, hogy nem tudom megfejteni sem az első, sem a második évad stáblistájában megjelenő széfkódokat (42-15-68 és 62-07-30-99), pedig biztosan jelentenek valamit, nagyon frusztráló.
Amúgy van életem, de tényleg.
* Én amúgy imádom a spoilereket, legszívesebben mindig mindennek előre tudnám a végét, mert úgy jobban oda tudok figyelni arra, hogy hogyan történnek a dolgok a vége előtt.
