a képregényfesztiválról és a takarításról

Kihallgatott beszélgetés (voltak nagyon színvonalasan beöltözött cosplayesek, meg minden):

Egyik: Hallottam, amikor az elf azt meséli valakinek, hogy ő most már civilben buddhista, és annyira buddhista lett, hogy mostanában amikor a felesége mondjuk a közepén egyszer csak abbahagyja a takarítást, akkor már nem kúrja fel magát, és nem beszél vele csúnyán, hanem odamegy, és összesöpör.

Másik: Szóval a buddhizmus segítségével sikerült felülemelkednie a saját seggfejségén?

Egyik: Igen.

Másik: Ez végül is jó.

Egyik: De várjál, nem ez a vége. Hanem egyszer csak megjelent a feleség, egy átlagosan lepukkant, duci kismama, babakocsival, meg minden, és akkor úgy mentek, hogy az elf vonult elöl fenségesen döngő léptekkel, lobogó köpenyben, a kismama meg loholt utána a babakocsival, és néha utánaszólt, hogy “Kázmér! Kázmér!”.

[itt már nagyon röhögtem]

Másik: Én nagyon bele tudom élni magam a feleség szerepébe.

Egyik: Igen.

Másik: Valószínűleg arra szokott gondolni, hogy hát ez van, így alakult, szarul nézek ki*, üvölt a gyerek, de legalább EGY ILYEN JÓKIÁLLÁSÚ ELFHEZ MENTEM FELESÉGÜL, rosszabb is lehetne.

***

Tök más, de a takarításról eszembe jutott egy beszélgetés a saját életemből (megtörtént eset).

Nemén: És az is zavart, hogy soha nem hisztiztél, hogy mosogassak már el, vagy ilyesmi.

Én: De hát szóltam egy csomószor, hogy zavar a rendetlenség, meg mosogass el, aztán amikor nem csináltad meg, megcsináltam én.

Nemén: De nem eléggé. Ha fontos lettem volna neked, meg az, hogy együtt csináljunk dolgokat, akkor hisztiztél volna.

Lányok írjatok.

 

* No offence meant szerintem, kismamaként mindenki úgy érzi, hogy szarul néz ki (és a gyerek mindig üvölt).

Advertisements

7 thoughts on “a képregényfesztiválról és a takarításról

  1. lucia Szerző

    belekotyogok: ilyen az én életemben is volt, és utána konkrétan _évekig_ rágtam magam azon befelé (na jó, közben mást is csináltam, meg magánéletem is volt, de akkor is), hogy biztosan én rontottam el ezzel a dolgot, és milettvolnaha, aztán egyszer csak valahogy bekattant, hogy valószínűleg egyáltalán nem ezen múlt, és akkor végigkérdeztem a szavahihetőbb fiúismerőseimet erről a szituációt rekonstruálva, és mindegyik azonnal rávágta, hogy ez ilyen bűntudatból és/vagy kudarcélményből fakadó vádaskodás.

    1. belekotyogok

      Ahogy ismerem, van annyira fura, hogy ez esetleg az igazság…:) Hiányolta azt is, hogy nem ellenőriztem eléggé. Persze én is hajlok rá, hogy inkább vádaskodás. De tulajdonképpen mindegy, változtatni nem tudok, magamra meg inkább ezt nem veszem. :(

  2. lucia Szerző

    nyau: mindenesetre úgy tűnik, nem fontos neki, hogy mindenáron mindent mindig együtt csináljatok, a helyedben én nagyon odafigyelnék! :)

  3. belekotyogok

    A másodikhoz: mindig gondosan ügyeltem arra, hogy a voltfiúmnak még véletlenül se adjak ultimátumot (ilyen elveszel vagy sem-típusút), erre b*zmeg szakítás után azt vágta a fejemhez, hogy ha igazán fontos lett volna nekem a kapcsolatunk, akkor megtettem volna. Azóta se térek magamhoz.

  4. nyauuuuu

    Nagyon szégyellem magam, az enyém férjnek nem kell szólni, hogy mosogasson el, teljesen magától megcsinálja. Sőt, ő takarít, és nem is hisztizik rajta sose. Lehet, hogy már nem is szeret?!

  5. adele1014

    Az elsőnél én is azt hittem, a másodiknál meg pont, hogy nagyon jól. Ja, akkor szerelmes voltam (egyoldalúan, naná) – nem a férjembe.
    Ami a hisztit illeti, ismét erről van szó, hogy normális kommunikációval, játszmák nélkül nem működött. Kétségtelen, ezzel az előjellel ritkább.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s