(Tudom, hogy ígértem némi bejegyzéseket, de teljesen igazoltan hiányoztam, majd bepótolom).

Szóval, amikor már kezdtem szuggerálni magam, hogy jaj, biztos nem utál engem ez a 2013-as év, csak úgy gondolta, hogy az elején letudjuk az összes rosszat (konkrétan az apokalipszis összes lovasa megjelent, úm. a Kórságok (gyerek, én), a Háború (engem mindenki utál), az Éhínség (idő és mozgásképesség miatt nem tudtam kaját venni) és a Viszály (lmf, a Háborúnál), és ezek következtében a Káosz, az ötödik lovas, aki kiszállt, még mielőtt híresek lettek volna), akkor az történt, hogy hajnali háromkor felébredtem (ez önmagában még nem baj, az éjszaka a barátunk), és félkómásan lementem vízért.

Már a lépcsőn hallottam valami sziszegő hangot, de úgy gondoltam, hogy mivel túl egyenletes ahhoz, hogy kígyó legyen, a gáz meg még nincs bekötve, ez biztos feature, nem bug, és majd reggel utánanézek, mi van. Amikor a legalsó lépcsőfokról kábé öt centi magas, békésen hullámzó, némileg jeges vízbe léptem, felmerült bennem a mondás, hogy I got more than I came for, és nagyon úgy tűnik, hogy valami nincs rendben. Mint kiderült, a víz a kisszoba falában húzódó, negyven centi hosszúságban a falból kibontott vízvezetékből fakad (a fakad igazából understatement, teljes erőből fröcskölt), úgyhogy az első reakcióm az volt, hogy miközben fél kézzel egy nejlonzacskót próbálok szorítani a résre a pajzson, a másik kezemben egy fogóval felszerelkezve egy próbálom elfordítani a csövön az elzárót, ami nem valami felhasználóbarát szárnyas kar, hanem egy nagyobb anyacsavar. Mindeközben természetesen nyakig vizes lettem a lenti kábé 8-10 fokban (a víz elöntötte a fatüzelésű kazán számára létesített fél méter mély és egy négyzetméter alapterületű aknát is), de hát aki átázik, az ázzon bét is.

Ezután következett egy rövid introspektív szakasz, melynek során a lelki békémet próbáltam megtalálni az előszoba jeges vízében állva és hülyén nézve, átázott pizsamában (a filmváltozatban ez fogja képviselni az erotikus szálat), majd elkezdtem alternatív megoldásokat keresni. Először felhívtam Tarhonyakártevőt (azon az alapon, hogy vagy tudja, mit kell ilyenkor tenni, vagy nem, de biztosan kedves lesz velem, és abban a pillanatban nagy szükségem lett volna egy kis kedvességre), de nem vette fel (amiért, mármint, hogy hajnali háromkor lehalkítja a telefonját, utólag érthetetlen okokból többször magyarázkodott).

Utána az merült fel bennem, hogy a tűzoltókat hívom fel, egyrészt nem tudom, miért (de utólag több pasi is mondta nekem, hogy a tűzoltókat hívta volna, ez hogy került a kollektív tudattalanunkba?), másrészt azért, mert ha egyenruhás, jó fizikumú férfiak érkeznek az ember lakásába, és ők kedvesek, az soha nem ront semmilyen helyzeten, de végül attól tartva, hogy közölnék velem, miszerint ők nem vízoltók, letettem erről a tervemről. A rendőrök, amikor legutóbb problémát jeleztem nekik, azt válaszolták (igaz, kedves, együttérző hangon), hogy várjak reggelig, hátha addig megoldódik (és egyébként is, nem lehet minden – mondjuk ki – csőtörés mellé rendőrt állítani), úgyhogy velük sem próbálkoztam, pedig egyenruhás, jó fizikumú férfiak.

Szerencsére ekkor eszembe jutott, hogy az ikerszomszédot hívjam fel és kérjem meg, hogy zárja el a főcsapot. Innentől kezdve kevésbé éreztem magam inverz danaidának, miközben lapáttal, vödörrel és egyéb eszközökkel hordtam ki a vizet a bejárati ajtón kívülre. Felhívtam közben három-négy huszonnégyórás vízvezetékszerelőt is, akik mind közölték velem, hogy éjjel csak hívásokat fogadnak, kijönni nyolc után (ezek valószínűleg egy vámpírokkal körülvett kommunában élnek mind együtt), úgyhogy a két utcányira lakó, már ismert szakember mellett döntöttem (nyolc után jönni ő is tud).

Mindeközben megjelent először Bruce Willis a szivattyújával, amellyel biztonságos távolságba helyezte át a víz nagy részét a kazán aknájából (csak öt centis magasságon felül működik az eszköz), majd Tarhonyakártevő, aki csinálta velem ezt a lapátos dolgot, majd hozott vizet (eszelős kacaj) és csokis kekszet a boltból, és akkor főztünk kávét. Időközben megérkeztek a vízvezetékszerelők is, akik pikk-pakk kicserélék a bűnös csőszakaszt, majd elkérték tőlem az adott darabot arra hivatkozva, hogy “ezt meg kell mutatnunk embereknek, hogy ilyen szarul is lehet csinálni”.

Szóval, amit a 2013-as évtől eddig kaptam:

• Nem haltam meg (egyelőre)
• Mivel még mindig nem jött a gázos, nem a gázt kellett kilapátolni (azt nehezebb lett volna)
• A csőtöréskor szerencsére pont nem nálam volt a gyerek
• Pillanatnyilag csak távolról utál mindenki, nem pedig szemtől-szembe (vagy levélben)

Végül is, rosszabb is lehetne.

Valahol

Ma pedig az volt, hogy ott álltam Budapest legnyomasztóbb magasföldszinti gangján (mert ott dolgozom, mármint nem a gangon), a tőlem két méterre lévő málladozó tűzfalra meredtem, és feltettem neki a kérdést, hogy miért ilyen bonyolult az élet minden aspektusával együtt (ugyanis pár másodperccel korábban tájékoztattak, hogy a fenyőfából csoroghat a gyanta, úgyhogy szemeteszsákkal kell kibélelnem az autómat).

Mint az új kiadója, dedikálássorozatot rendezünk a Grafitnak, amelyen a legújabb könyvét 10% kedvezménnyel adjuk, de a régebbiek is kaphatóak lesznek. Helyszínek/időpontok időrendben:

Miskolc, Helynekem (Széchenyi u. 30.), december 7 (holnap) 16:00-tól késő estig.
Szerzői üzenet:
Holnap, Miskolcon Napirajz dedikálás! Holnap, Miskolcon Napirajz dedikálás! Holnap, Miskolcon Napirajz dedikálás! RED ALERT!!!!
-nem akarok hallani olyat, hogy “nemmondja, hogy tegnap volt Miskolcon a Napirajz dedikálás?”
Köszönöm.

Szeged, Jazz kocsma (Kálmány Lajos u. 14.), december 14. (jövő péntek) 16:00-tól ameddig ember van (valószínűleg késő estig).

Budapest, Akvárium (Erzsébet tér), december 15. (jövő szombat) 12:00 – 20:00.
Szerzői üzenet:
Ne ijedj meg, a dedikálásra rászerveztek egy könyvfesztivált és a hungarocomixot is.

Nem dedika, de könyvárusítás kedvezménnyel:
Budapest, Akvárium (Erzsébet tér), december 16. (jövő vasárnap) 12:00 – 20:00
Ezen én fogok unatkozni egyedül, de lehet nálam könyvet meg képregényrajzoláshoz alkalmas izéket venni.

gyertek új napirajz-könyvet dedikáltatni, különben hiába vettem korcsolyát. Instant, valószínűleg éjfélig.

Mostanában a munkám részben abból áll, hogy próbálok imázst kigondolni és megfogalmazni a nyomdai és egyéb munkákkal foglalkozó cégünknek úgy, hogy egyrészt benne legyen, miszerint kotekészítést*, könyvkiadást és -nyomtatást**, japánkalligráfiát*** és gravírozott, fából készülő csodás ajándéktárgyak**** elkészítését is vállalja fiatalos, dinamikus csapatunk a szakfordítás és webhosting***** mellett, ugyanakkor ne úgy tűnjön, hogy mindenbe csak belekapunk (mert egyébként nem is, hanem átfogó szolgáltatásokat biztosítunk megfizethető áron, igényes minőségben, mostanában ilyen kifejezésekben gondolkozom álmomban is).

Egyébként így augusztusban a fiatalos, dinamikus csapatunk pillanatnyilag belőlem és egy nyomdai szakemberből áll, mert mindenki más egyéb helyeken tartózkodik, de így legalább elmondhatom, hogy itt a marketingigazgató főzi nekem a kávét. Ugyanakkor ez azt jelenti, hogy bizonyíthatom, miszerint rugalmasan reagálok a kíhívásokra, márpedig azok vannak. Tegnap például a szomszéd néni hívott ki, hogy a férje rosszul van, ő pedig, amikor lerohant volna a mentősöket fogadni, kizárta magát, úgyhogy kéne neki egy fiú, aki csinál valamit. A szomszédnéninek egyébként megvan a maga gender studies-elmélete, a múltkor például azzal jött át, hogy számítástechnikai problémája van, és velem szeretne beszélni, mert én szerintem jobban meg fogom érteni, mint a fiúk (neki 50 éves korig mindenki fiú vagy kislány nálunk, mellesleg a fiúknak velem ellentétben számítástechnikából vannak diplomáik, de a néni meggyőződéseivel nem lehet vitatkozni). A számítástechnikai problémája egyébként az volt, hogy ha elküld valakinek interneten egy képet (amelyet legyünk szívesek, szkenneljünk be), akkor a rokonai azt meg fogják-e találni, de ez részletkérdés.

Ezúttal viszont határozottan fiút akart, úgyhogy felajánlottam, hogy leszaladok a lakatosért, de azzal valamikor összeveszett, és inkább a halál, szóval megtekintettem a helyszíni tényállást, és titkosszolgálati módszerekkel benyúltam rugalmas, dinamikus, de legfőképpen megfelelő méretű kezemmel az ajtó ablakának rácsán, és a kilincs elmozdításával lehetővé tettem a behatolást az objektumba (időközben kiderült a dinamikus csapatunk többi tagjával való konzultáció során, hogy az ún. hullámcsattal való zárfeltöréshez is értünk, csak nem én, szóval van itt knowhow).

A cégvezető meg elutazása előtt elkövette azt a hibát, hogy a Japánban lévő cuccainak egy részét feladta csomagküldő szolgálattal, ami a világ többi részén egyébként bevett gyakorlat. Itt viszont a magyar vámhatósággal van dolgunk, ami egy rejtélyes, titokzatos szervezet (ahogy a Middlemanben mondják, its power is only exceeded by its mystery) minden szempontból, ki itt belépsz, satöbbi. A csomagban volt ugyanis pár doboz instant curry, hogy majd megehessük, és ez kiakasztotta a rendszert, mert egy hónapja az új szabályozás szerint minden élelmiszerről igazolást kell hozni a kinti hatóságoktól, hogy nem sugárzik (az részletkérdés, hogy sugárzik-e, de a papír kell). Viszont abban a magyar vámhatóság kétségkívül rendkívül vonzó, széles vállú, tüzes tekintetű magyar fiai sem biztosak, hogy pontosan milyen hatóságtól, milyen nyelven, milyen igazolás kell, és úgy tűnt, riadtak a lehetőségtől, hogy a csomag helyzete bármilyen irányban a szabályozással nem összhangban változhat, úgyhogy a felkínált megoldás az volt, hogy várunk. Itt most lépjünk hátra egy pillanatra, és képzeljük magunk elé a vámügyintézőt, aki azt mondja, hogy attól tart, ez a csomag sugárzik a papír hiánya miatt, úgyhogy nem adja oda, hanem magánál tartja.

Amikor még vicces kedvemben voltam, akkor felvetettem, nem lehetne-e egy Geiger-Müllerrel lecsipogni, azt jól van, de az nem szabályos, vagy valami ilyesmi.

Végül arra jutottunk, hogy keressünk valami állategészségügyi szakembert, aki igazolja, hogy oké a curry, és akkor elgondolkoznak azon, hogy átadják. Az állategészségügyi szakember el nem ítélhető módon tájékoztatott engem telefonos beszélgetésünk során arról, hogy a curry nem állat. Tisztáztuk, hogy ebben a kérdésben teljes köztünk az egyetértés, de nekem őt rendelte az élet és a magyar vámhatóság, vele kell beérnem. Az ezt követő beszélgetéseink során (csapatunk fiatalos, dinamikus, a kihívásokra rugalmasan reagáló tagjaként hívogattam rendszeresen, nehogy picit ne jussak eszébe) a gyerekeink nevét és az óvodai problémákat is tisztáztuk, és éppen áttértem volna a korral járó kellemetlenségekre ízületek terén, amikor eljutottunk odáig, hogy oké, küldjünk át egy adag curryt meg a papírokat, nyomnak rá egy pecsétet.

Ezután következett a szürreális beszélgetés a csomagunkat kezelő csomagszállító céggel, melynek során gondolatkísérlet jelleggel többször körbejártuk azt a dolgot, hogy addig nem adhatják át nekünk a csomagot, amíg be nincs vizsgáltatva belőle valami, viszont addig nem nyithatják ki bevizsgáltatás céljából, amíg át nem adták nekünk. Végül a Gödel-féle nemteljességi tétel volt a megoldás, kapcsoltak nekem egy felsőbb hatalmat, akit rá lehetett venni, hogy egy doboz kivétele erejéig kinyissa a pakkot, úgyhogy most nyílt némi remény arra, hogy karácsonyra megérkezik a csomag, meg a néni is átjött azzal, hogy jobban van a férje és segítsek neki megírni egy levelet, úgyhogy most a marketingigazgató dinamikusan főz nekem egy újabb kávét.

* A cégvezető kendózott, vagy mi, és jobban megéri, ha az ember maga készíti a kesztyűt, úgyhogy megtanulta.

** Ugye oldalra lebontva jobban megéri egy digitális nyomdagép a tintasugaras nyomtatónál, úgyhogy a cégvezető vett párat, majd vett hozzájuk egy nyomdászt is.

*** A cégvezető egyszer vett néhány japán ecsettolat, majd még párat, utána vett hozzájuk egy kalligráfust is, mert így jobban megéri, mintha csak állnak ott a polcon.

**** A gravírozógép asszem, csak olcsó volt, és a hülyének is megérte.

***** Ugye, a cégvezető honlapot akart csinálni a cégnek…

Újabban a csempészeimet szeretem nagyon, ami jó, mert egyben a nem túl távoli szomszédjaim is. Ma kezdték az előtér-kamra-vécé padlózását, és biztosítottak arról, hogy este be fogok tudni jönni, és lám, meg is oldották:

Jobbra Szkülla az aljzatkiegyenlítő, balra Karübdisz a frissen felragasztott csempe.

Amúgy azt nem értem, hogy reggel nyolc körül jöttek, akkor fel kellett még szedniük az előtérből a linóleumot, a vécéből a vécét és a padlót, a kamrából a linóleumot és a polcokat, ezzel együtt ötre a fele padló (az egész összesen 18 nm) le volt rakva kötésben (sok vágás), plusz a konyhában 2 nm csempét feltettek a falra:

(Baloldalt a tűzhely meg a hasonló konyhaszekrény nincs ott a csempézés miatt, és igen, pár centivel lejjebb akasztom majd a faliszekrényeket).

Az idei év legjobb ajándéka címére elég jó eséllyel pályázhat ez itten, ami egyszerre elégíti ki az orális fixációmat és a delejjel működő matt fekete dolgok iránt táplált fixációmat (főleg, ha LED is van rajtuk). Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy az epres vagy a cseresznyés turbózás a jobb, de pont az hiányzik belőle, amit utálok az analóg cigarettában: a büdös meg a szédülés.

A garázs oldalsó lépcsője mellett lefolytatott párbajt követően a homokkal hősiesen szembeszálló, bulletproof feliratú cowboy visszhelyezi fegyverét a pisztolytáskájába, ügyet sem vetve a női mellékszereplők célzásaira arra, hogy mintha megbeszéltük volna, hogy nem szórjuk ki a homokozóból a homokot.

Én soha többé nem veszek semmi tárgyat, ami tíz dekánál nehezebb lenne.

On a completely different note:

Tegnap átjött agnus, akivel megittünk egy üveg pezsgőt és egy üveg bort, majd dobozolás ürügyén kiolvastuk a Peti, Ida és Picurit.

Tudom, hogy mindig csak kérek, de ha valaki tud a XII., I. vagy II. kerületben jó áron kiadó vagy eladó lakást, az szóljon már nekem.

Szóval most az van, hogy különböző kiadók tartoznak nekem nagyjából olyan három millió körüli összeggel ősz-január óta, ami után én már befizettem az áfát (illetve rengeteg olyan adóelőleget is, amiből majd visszakapok, mert nem annyi lesz az adóm, ez is mekkora wtf), viszont én nem várhatok hónapokat a lakbérrel meg az autóhitellel meg a tej-kenyér kifizetésével, úgyhogy ha valaki tud belátható időn belül fizető fordítási vagy általam elvégezhető bármilyen munkát, az szóljon már.

Vagy ha valaki venni akar egy felújítandó, Margit körúti csendes lakást, az is.

Az agnus nagyon aranyos egyébként (most helyette is írom a blogját), amikor Annecy-ben vagy hol sétáltunk az esőben, lehajtott fejjel, akkor azt mondta, hogy mennyire örül, hogy már öreg. Mivel akkor mentek el mellettünk éppen fiatal lányok, értően rákérdeztem, hogy vajon azért-e, mert már nem nevet idétlen vihogással mindenen, akkor bólogatott, és hozzátette, hogy én már soha nem nevetek.

Aztán valamelyik este már feküdtünk az ágyban, az utcán hangosan kacagtak  kocsmából hazatérők, és akkor agnus azt mondta, hogy ha szeretnéd, akkor holnap én is így fogok veled vihogni hazatérőben a kocsmából, mire egyrészt meghatódtam, másrészt visszakérdeztem, hogy nem azt mondta-e, hogy ő már soha nem nevet. Agnus erre azt válaszolta, hogy én csak azt mondtam, lucia, hogy nem fogok úgy vihogni, mint egy tinilány, azt nem, hogy nem fogok úgy visítani, mint egy részeg picsa.

Egyébként meg még az út elején kijelentette, hogy őt már csak a meleg és/vagy foglalt fiúk érdeklik*, és a mai séta után az aranyos fiúval közölte velem, hogy ez tényleg kedves fiú, biztosan rá fog döbbenni hamarosan, hogy meleg.

* pechjére úgy alakul, vagy valami ilyesmi, nem pedig vamp.

Megint eljöttünk síelni, ugyanarra a helyre, úgyhogy most egy másfélszer két méteres, kétágyas (emeletes) szobában állok, a telefonom agnus kilyukadt harisnyájában lóg egy fortocska típusú ablakban (a leukoplasztos rögzítést leszavazták), és fél lábamat kecsesen a negyed szobát elfoglaló székre téve az ugyanazon a széken honoló kecskelábú asztalkára helyezett számítógépen blogolok. Állva, mint az állatok.

Az úgy volt, hogy csalárd módon eladtak nekünk még odalent egy helyi internetezős sim-kártyát, azt viszont nem emltették, hogy ide fel sem a 3G nem ér fel, se megfelelő wi-fi hotspot sincsen. Úgyhogy vettem készpénzért egy heti internetet a boltban (wifis), amivel csak az a baj, hogy megfelelő mennyiségű wifi csak a mi ablakunkban van (vagy a hóborította gangon), a net csak a telefonomról működik, amivel tetheringgel tudom tovább osztani. A micro usb kábelem viszont rövid, úgyhogy egy ideig Agnus tartotta a gépet a légtér megfelelő pontján, majd alátámasztottuk.

Ja, meg hóban kirándulni is voltunk ma, de mivel zárás miatt felzavartak minket a gyalogos sífelvonótól, még pont elértük a Le Monde kocsma Happy Hourját (szeven mol minitz, mondta a báros az órájára pillantva), így hagytuk magunkat elsodortatni a sors kiszámíthatatlan árjával.

Mintegy az előző három poszt összefoglalásaként tegnap megállapítottuk a munkahelyen, hogy az ideális férfi számomra pillanatnyilag olyan, hogy be tud jönni egyedül az ajtón, magasra emelt bal kezében a rendelése sorszáma, magasra emelt jobb kezében a pontosan kiszámolt vételár, tekintetében megértés, csodálat és hála, nem beszél, átvétel után sietve távozik, és közben Ryan Gosling.

(Miután erről tájékoztattam a környezetemet, a két bérelt fiatalemberünk megköszönte, hogy ennyit tanulhatnak nálunk az élet mindenféle aspektusáról, közte a női lélekről, és megfogadták, hogy ezentúl pontosan kiszámolt pénzzel fognak a nőkhöz közeledni, szerencsére a cégvezető még időben szólt nekik, hogy ez nem minden nőnél és nem minden körülmények között hatékony eljárás).

Az új munkahelyemben (ami mellett a régi munkáimat is csinálom) az az egyik legjobb, hogy a legkisebb bátorításra színes és autentikus történeteket hallgathatok olyan témákban, hogy “milyen volt, amikor birkanyájunk volt” vagy “milyen volt, amikor buddhista szerzetes voltam”, a legbizarrabbak közé meg az tartozik például, amikor váratlanul, rám nem jellemző módon ott állok az étkezőben, a kezemben egy bambuszkarddal, és egy nálam két és félszer nagyobb férfiember magyarázza nekem, hogy ha ő úgy tartja a saját kardját, akkor én sehogyan nem fogom tudni megszúrni (ez nem zaklatott fel különösebben, egyrészt, mivel nem is akartam, noha biztatott, másrészt mert amúgy is életlen volt a kard, szóval csupán imagináriusan nem tudtam volna megszúrni).

Szóval örülök, hogy fiatalos, dinamikus csapatban dolgozhatok, és élvezem a munkám támasztotta kihívásokat, mint például amikor odajön hozzám az ex-szerzetes, hogy szerintem a szív szútrás kalligráfia kezdőkészletet mennyiért árusítsuk, amiben nekem ott kezdődnek a kihívások, hogy mi az a szív szútra (de már tudom).

Amiről viszont főleg írni akartam, az az, hogy itt valamiért kedvelnek engem, és ötlet szintjén indult is egy olyasféle fundraiser, hogy ha meghirdetek a blogomon termékeket, akkor abból X százalékot kapok szeretett gyermekem eltartására, de nekem így is a pofám leszakad attól, hogy mennyi mindent kapok a blogolvasóktól (legutóbb egy hatalmas bödön jelly bellyt Angliából, amit ezúton is köszönök, mindig meghatódva járok rá jellemtelenül), szóval azt mondtam, hogy legyen inkább úgy, hogy kapjanak kedvezményt a blogolvasók a dolgokból, és ha akarnak, vásároljanak, elvégre nekem az is jó, ha nem megy tönkre a cég.

Részletek a vonal alatt (az elolvasomra kattintva), hogy ne legyen annyira arcbanyomva.

A kedvezményeket a nesztelencsiga jelszóval lehet igényleni egyelőre november 15.-ig.

A Shirokuma cégcsoportnak, ahol kardozom dolgozom két fő részlege van, az egyik maga a Shirokuma Kft., ami digitális nyomda, könyvkiadó, szakfordító és szoftverhonosító vállalkozás. A digitális nyomdában az a jó, hogy kis példányszámú rendeléseknél nem túl drága, megnézegettem az árlistákat, és az itt nyomtatott könyv kábé fele annyiba kerül, mint amennyiért a könyvesboltban hasonló minőségben és méretben venni lehet (pontos árat azért nem tudok, mert erősen minőség/méretfüggő, de szabott árak vannak), ez annak lehet jó, aki a naplóját akarja kiadni, fotókönyvet akar gyerekről/esküvőről, vagy kész megrendelésre nyomtat csak, mert ugyanannyiba kerül darabja, ha húsz alkalommal egyet kér, mint ha egyszer húszat. Ami nekem a nyomdából szubjektíve eléggé tetszik, az a lézervágóval kivágott vagy színezett facuccok (minta alapján bármit kivág a gép, a likasztott jellegű névjegykártyák (kisebb formákat is szépen csinál) vagy üdvözlőlapok, és a fába gravírozott dolgok (fadominó, táblajáték, “faragott” doboz, akármi).

A Shirokuma egyben kiadó is, elsősorban japánnal és a japántanulással kapcsolatos könyveket ad ki, ezekből eddig egyet olvastam, de azt alaposan, mert lektoráltam is, Dave Barrytől a Megjárta Japánt, ami egy könnyed, “culture at a glance” olvasmány, de volt olyan, hogy hangosan felröhögtem rajta.

A Shirokuma termékek közül a névjegykártyákra 50% a nesztelencsiga-kedvezmény, minden másra 10%, érdeklődni a nyomda@shirokuma.hu címen, vagy személyesen a Maros utca 25. szám alatt (a Délinél) lehet érdeklődni a munkatársaknál (az árajánlat kérése nem kötelez senkit megrendelésre, és karddal is csak engem szoktak itt felzaklatni, amennyire megfigyeltem).

A másik fő részleg a Maido Kft., ami japán kultúrával kapcsolatos tárgyakkal és tudással kereskedik. A tudás a kalligráfia-tanfolyamot takarja, ami inkább klubszerű, és a volt buddhista szerzetesünk vezeti, aki egyébként normális, meg szórakoztató, és nagyon ért a témához. A tanfolyamra szóló tíz alkalmas bérlet ára 20 000.- ft., de aki még nem tudja, hogy érdekli-e a dolog, az egyszer egy alkalomra is befizethet 2000 forintért. Az időpontok a létszám változásával rugalmasan alakulhatnak. Erre a nesztelencsiga-kedvezmény 1 fő jelentkezése esetén 10%, 2 főnél (ha együtt vesznek bérletet) 20%, 3 főnél 30% per fő.

A Maidoban kalligráfiával kapcsolatos eszközöket is lehet kapni, kezdőcsomagban (díszdobozzal vagy magában) is és külön-külön is, továbbá mindenféle jellegzetes, Japánnal kapcsolatos és nem túl gagyi tárgyat. Amire én rávetettem érdeklődő tekintetem sugarát, az a bento-készlet (azonos mintájú dobozkák, elválasztók, kiszúrók, pálcikatartók, doboztáskácskák, mittudomén), mert a gyermek csak azt hajlandó megenni, ami érdekesen néz ki, vagy autóból van, és egyébként is, néha kell lazításként, hogy répából polipot faragjon az ember. Ezeket és a többi mindent a Maido rapid fejelesztés alatt álló webáruházában lehet megvenni, vagy szintén itt, személyesen, a Maros utca 25. alatt (csak nézelődni is be lehet jönni, tényleg mindenki normális és/vagy buddhista szimpatizáns).

A Maido termékekből a nesztelencsiga-kedvezmény 10%.

$724,754 Created by GiftRocket online gift cards

Időközben szereztem éjszakára egy rendőrt maszekba’, pult alól, aki hajlandó itt tölteni az éjszakát a kedves mosolyomért cserébe (bár amikor meglátta a kanapét, egy kicsit elfelhősödött a homloka, és közölte velem, hogy ezért lehet, hogy kettőt is kell mosolyognom), mert beparáztam, hogy nem fogok tudni aludni éjjel, pláne, hogy a gyerek is itthon van. Erről egyébként eszembe jutott az is, hogy milyen jövedelmező lenne a rendőrség számára a fizetős prémium szolgáltatás, melynek keretében mondjuk kimennének betöréshez, levennék rendesen az ujjlenyomatot, meg udvariasan viselkednének zaklatott hölgyekkel a telefonban, ilyesmi.

(És természetesen mindenki másnak is köszönöm, aki szállást / jelenlétet / legális és illegális fegyvereket / jótanácsokat / idegnyugtatásra jóféle alkoholt ajánlott fel, igazán drágák vagytok).