alie kategória bejegyzései

a tinderről (főleg spin-offok)

1 hozzászólás

Mivel többen megkérdezték tőlem, hogy akkor most mi van a bloggerlányokkal, elvarrnám sebtibe’ az elvarratlan szálakat.

Suematra femme fatale-lá vált valamikor Tinderezés közben (“én lettem az a nő, aki ha belép valahova, a csajok közelebb húzzák magukhoz a pasijaikat”, magyarázta), majd elkezdte tudományos alapokon megközelíteni ezt a dolgot, de mire megírta a cikkét, már összejött valakivel hosszú távra (aki emlékeim szerint egy bulin álldogált valahol S. egyik ismerősével, amikor S. odalépett hozzájuk, és azt mondta, “helló, én most veletek fogok beszélgetni”*).

Alie végrehajtott egy gyönyörűen kivitelezett szakítást a bayerzsolt-rajongóval, majd egyik pillanatról a másikra megtalálta élete párját, és mindezt részletesen dokumentálta. Az elején egy kicsit aggódtunk, a karácsonyi medúzabulin ki is követeltük tőle, hogy az érte érkező férfi jöjjön fel közénk kulturáltan szórakozni (annyit tudtunk róla, hogy pár hete vannak együtt, nem náci, kellemes rockerapuka gyerek nélkül, nem riad vissza a kétkezi munkától és ilyen hagyományőrző rendezvényeken szokott részt venni, úgyhogy — mivel alie felszólított minket arra, hogy viselkedjünk normálisan, és nagyon gyorsan kellett felkészülnünk arra, hogy milyen témákat hozhatunk szóba a pasija jelenlétében, és milyeneket nem — megállapodtunk abban, hogy a safe word a “jurta” lesz (alie ezzel jelzi majd, hogy szélsebesen beszéljünk inkább valami másról)). A jurtás fickó szimpatikusnak bizonyult (elnéző mosollyal figyelte, ahogy a pezsgőző lányok furcsa dolgokat mondanak, és időnként felsivítanak, hogy “jurta!”), és azóta is együtt vannak, az egyetlen mellékhatása, hogy alie időnként konnektor nélküli metálfesztiválokon találja magát, négy pohárral,** de azt hiszem, ő ezt igazából szereti.

Sulemia pasijáról télen kiderült, hogy Puzsér-rajongó, ami nem egy bayerzsolt-szint, de azért mégis, illetve az a véleménye a női fizetésekről, hogy “majd ha tudnak bányában dolgozni, akkor akarjanak annyit keresni, mint a férfiak” (nem bányában dolgozik), ezen ma ismételten fel is háborodtunk a mászóteremben, és emancipációztunk egy kicsit a sarokban, de csak halkan, hogy ne zavarjuk a mászó fiúkat. Lényeg az, hogy Sulemia ismét párkereső üzemmódba került, fiúk írjatok (soha nem ejtett le a falról, kedves-okos-csendes lány).

Velem viszont ott tartottunk, hogy Izland előtt összevesztem a teslás pasival a családi állapota miatt, de valahogy éreztem, hogy ez nem lett ennyivel lerendezve, és valóban, a hazaérkezésem utáni reggelen írt is egy üzenetet. Be kell vallanom, hogy elég kíváncsi voltam arra, hogy mégis milyen szívhez szóló, ugyanakkor férfias megoldással próbálja majd áthidalni a közöttünk támadt szakadékot, és sok mindent el tudtam képzelni (nagyjából a késő romantikusok stílusában), mégis sikerült meglepnie, ugyanis, amikor megnyitottam az SMS-t, annyi állt benne, hogy “Na”.

Én egészen odáig kommunikációs problémákkal nem küzdő lánynak képzeltem magam, ráadásul azt is elterveztem, hogy majd promptra kedvesen, de határozottan megírom neki, hogy sajnálom, és köszönök mindent, de nem akarok váratlanul nősnek bizonyuló pasikkal kavarni, viszont egy “na”-ra egyszerűen nem voltam képes felépíteni ezt a dialógusdinamikát, ugyanakkor kitört belőlem a versenyszellem, és úgy gondoltam, hogy ha azt játsszuk, ki tud rövidebb és minél kevesebb információt tartalmazó üzeneteket küldeni, akkor játsszuk azt, és azt válaszoltam, hogy “?”.

Ez szerencsére jó taktikának bizonyult, mert innentől nagyon gyorsan eljutottunk a dolgok békés lezárásáig, és időközben rám írt egy vikingszerű izlandi þráinn is, akiről a leírása lefordítása után kiderült, hogy vagy nagyon vidám, vagy nagyon meleg ember (angolra fordíttattam), rákérdezésre az, hogy az utóbbi, de szimpatikus vagyok neki, és azóta néha élőben közvetíti nekem, ahogy a lányát és az unokahúgát tanítja görkorcsolyázni Reykjavík esős utcáin, meg ilyesmi (#tindergoals). A pszichológusom mondjuk felhívta rá a figyelmemet, hogy sejthettem volna valamit abból, hogy þráinn a profilképén egy hatalmas, szivárványszínű plüssunikornist ölelget, de nekem nincs gaydarom, úgyhogy azt hittem, hogy simán csak jó ízlése van.

A válófélben lévő pasi azt kérdezte mindeközben, hogy tudok-e ajánlani húrelméletes sci-fit, amire ajánlottam is, de utána nem válaszolt (ez némi megkönnyebbüléssel töltött el, mert az már lekristályosodott bennem, hogy én úgy szeretek tinderezni, ha nem írnak nekem és nem kell találkozókat elegánsan visszautasítanom), dolgoztam, vettem egy narancssárga kezeslábast, strandoltam a gyerekkel, ilyenek.

Aztán viszont a válófélben lévő három nappal később egyszer csak mégis válaszolt, és kiderült, hogy nemcsak elolvasta, amit írtam, hanem meg is vett két könyvet az ajánlottak közül (#tindergoals 2), és az egyiket már el is kezdte, továbbá nem lenne-e kedvem egyszer kávézni valahol, amire elegánsan azt feleltem, hogy dehogynem (mert a legtöbb pasi azt sem olvassa végig értően a Tinderen, ha másfél sornál többet írok, nemhogy egy fél könyvet, szóval kíváncsivá tett).

Ezt követően valamivel sűrűbben kezdtünk üzengetni, és kiderült, hogy gondolatai is vannak (jóvanna, addig arra szocializáltak, hogy “Mizu”), és akkor történt, hogy egyszer csak kaptam soron kívül egy hajnali üzenetet arról, hogy gyanút fogott a könnyed éjszakai témáim miatt, és megnézett a Mensa tagi adatbázisában, ahol meg is talált. Itt egyrészt eltároltam azt a pillanatot a kellemes emlékeim közé, amikor egy helyes, értelmes pasi embertelen időpontokban gyanút fog, hogy túl okos vagyok, és megnéz az MM Infóban (#tindergoals 3), másrészt némileg aggódva megkérdeztem, hogy akadályoz-e ez minket a további társalgásban (az abnormalitásaimat általában igyekszem eltitkolni, amíg megoldható).

Mivel az intelligenciám (egyikünké sem) szerencsére nem jelentett akadályt, az ezt követő héten odáig fajult a levelezési helyzet, hogy amikor az adminokkal lementünk Grafitember balatoni nyaralójába admintalálkozóval egybekötött bográcsozásra, és vacsora után ültünk az asztal mellett, és Tomi gitározni kezdett, majd a lányokkal együtt végigmentek a YouTube-on szereplő összes számon, és Tarhonyakártevő megkérdezte tőlem, hogy mi újság a Tinderen, meg úgy egyébként, azt kiabáltam vissza neki a köztünk ülő A.-n át (azért kiabáltam, mert a közvetlen közelemben ment a dalolás), hogy képzelje, levelezek egy pasival Tinderről, aki JÓ FEJ, de ezt nem tudtam folytatni, csak valamivel később, mert ebben a pillanatban értek a fiúk-lányok a Wicked Game refrénjéhez, hogy ÁÁÁÁJ DONVONNA FÓLINLÓÓÓV VIDJU*** (mindezt rendkívül nagy lelkesedéssel ordítva, és rendkívül hamisan kell elképzelni). Ezen hosszan röhögtünk, azután három mondatban összefoglaltam a sztorit, amire Tarhonyakártevő frappánsan csak annyit kérdezett, hogy “ezt értsem úgy, hogy most rendben van a kocsid?”, mire szintén hosszan röhögtünk, majd A. megjegyezte, hogy gecinek tetszik lenni a doktornőnek.

Tarhonyakártevő utána még megkérdezte, hogy fogunk-e találkozni a tinderes levelezőpajtásommal, amire azt feleltem, hogy aha, ha össze tudom kaparni magam, akkor holnap, majd valamikor késő este hazaautóztunk A.-val, és mély érdeklődéssel vártam, hogy vajon össze tudom-e kaparni magam, ugyanakkor közvetlenül lefekvés után döbbentem rá, hogy nem kérdeztem meg, nem náci-e esetleg, és most már késő (az úgy megtöri a sodrást, hogy “Hányra tudsz ott lenni, és egyébként náci-e vagy?”).

(folyt. köv.)

 

* Vö. “Mit mondasz a helló után?“
** Tegnap írtam neki, hogy linkelhetem-e a blogját, akár csak mint “egy barátnőm”-ét, mire azt válaszolta:
“Linkelheted a blogom :) akárhogy.
azért nem írtam előbb, mert lemerült a telefonom és a metálfesztiválon nincs konnektor! 2 napja konnektorra vadászom. bejöttünk busszal vmi közeli kisvárosba, be a Mekibe és úgy ahogy voltam koszosan, tehénkoponyás pulóverben rárontottam a falra a töltőmmel. Aztán vettünk egy menüt. Kaptunk hozzá 4 ajándék poharat. Kisbaltától a scud rakétáig bármit be tudok vinni a kemping területére – üveget nem.
Itt a Mekiben meleg van. Nem esik az eső. Széken lehet ülni. Nem kell földön aludni sátorban és senki nem pisili azt oldalba. Nem ordít a zene, sem német részegek. Lehet, itt bekkelem ki a következő másfél napot.”
*** Mentségükre szóljon, hogy ezt a számot szerintem senki nem lenne képes nem hamisan énekelni.

a tinderről (prequel)

2 hozzászólás

A tinderezés úgy jött, hogy egy szép nyári nap estéjén a Grundon üldögéltünk a medúzákkal, és alie az ismerkedés/életkor témakörben panaszkodott valamit, mi meg Suematrával ahelyett, hogy empatikusan meghallgattuk volna, átváltottunk kiképzőőrmester-üzemmódba, és ragaszkodtunk ahhoz, hogy ott helyben, élesben regisztráljon a Tinderre (most már végre), véleményeztük a fotóit (ezen túl sok a dekoltázs, az túl aranyos), utána meg a háta mögé állva néztük, ahogy húzogat, és olyanokat visítottunk a fülébe, hogy ennek jó a teste, jöhet! (Suematra), és ennek kedves és értelmes a tekintete, jobbra! (én).

Ez egy idő után odáig fajult, hogy alie már arra panaszkodott, hogy nem akar a hajósfotós pasival üzengetni, mert nem akar hajókázni, ő hány a hajón, hadd ne kelljen, mi meg arról győzködtük, hogy valószínűleg nem tölti ez az ember az egész életét hajón, majd találkozzanak a parton, amikor kijön. Ezt követően Suematra elmesélte élete legrövidebb kapcsolatát, alie pedig megtanított minket MySpace-szelfit csinálni, ami bizarr irányokba vitte el az estét (a (nem tinderes, hanem jelenlévő) fiúk számára teljesen elvesztünk).

Időközben Sulemia éppen végzett a házasságával, szintén regisztrált a Tinderre (Suematrával kapcsolatban úgy emlékszem, hogy ő mindig is regisztrálva volt), pár tanulságos találkozó után (amiket alaposan kielemeztünk a heti mászásaink során) talált is valakit, aki egész értelmes, ráadásul szereti, és ősszel már kettesben hostolták a komoly hagyományokkal rendelkező Halloween-bulinkat (ezúttal (többé-kevésbé) szexi medúzának öltöztem, már ha létezik ilyen kategória), ahol többek közt szóba jött alie éppen aktuális tinderes pasija, akiről a harmadik randin, békés egymás mellett hevergetés közben derült ki, hogy Bayer Zsolt-rajongó, és máig van egy videóm arról, ahogy brainoiz megkérdezi tőle, hogy “és akkor szakítottatok?”, mire alie a haját csavargatva és kuncogva azt válaszolja, hogy “neeeeem, hihi, randizgatunk”*, Isolde meg elgondolkozva megjegyzi, hogy hát nem érdekes, hogy a baráti társaságunkban mindenféle személyiségzavaros akad, vannak pszichopaták, autisták, nárcisztikusok (nézett végig rajtunk) csak nácik nincsenek?

Na, és ezen a találkozón merült fel egyszer csak a kérdés, hogy ha ennyire támogató vagyok mások tinderezésével kapcsolatban, akkor én miért nem, úgyhogy ezek után nem volt kibúvó.

Valamikor november végén raktam fel pár képet mély levegőt véve, mert határidőm volt, és prokrasztinációnak ez is teljesen megfelelt, és arra gondoltam, hogy szöveges leírást majd később szerkesztek, eleinte csak húzogatok-nézelődöm, ennek ellenére azonnal írogatni kezdtek fiúk (valamiért főleg a 28-34 éves korosztály, először azt hittem, hogy ez valami tévedés (bátorítólájk?), de amikor rákérdeztem náluk, biztosítottak arról, hogy tényleg tetszem nekik, és találkozni akarnak, meg minden). Valamelyik egyetemistát sikerült is rábeszélnem arra, hogy költözzön el a szüleitől, és keressen munkát, de ekkorra már teljesen bestresszeltem attól, hogy fiatal, helyes fiúknak kell válaszolgatnom, akik még találkozni is akarnak, mindemellett meg pont a pápás könyvet fordítottam, amihez nagyon sok mindennek utána kellett olvasnom, úgyhogy három nap után kaptam egy mini idegösszeroppanást, és a Lamnak is megírtam, hogy ne haragudjon, de semmire nincs agyi kapacitásom, a pápák és a Tinder minden energiámat leszívják, ráadásul még bemutatkozó szöveget sem tudtam kitalálni, amire azt válaszolta, hogy “Sztem a ‘pápák és tinder’ teljesen jó bemutatkozó szöveg a tinderre, feltétlenül írj vmi szöveget, mert én pl. kra utálom, ha vki nem ír semmit, de mondjuk te egyáltalán nem a tinderen szokásos 35-40x közötti kategóriákba esel, mmint nem úgy nézel ki, mint egy TO-s néni és nem vagy szemöldökbűnöző sem, szóval sztem ha mást nem, vicces lesz”.

Ez volt az a pont, amikor beírtam leírásnak, hogy “Tinder és pápák”, de úgy éreztem, hogy azért még illene mondanom valami bővebbet magamról, ezért hozzátettem, hogy “(esetleg a húrelmélet)”. Utána rájöttem, hogy erre nekem nincs időm, és azzal a svunggal bezártam a boltot két hónapra.

Az ezt követő fél évben ilyen bipolárisan tindereztem, hogy egy-két hónapig semmi, majd felszívtam magam, felnéztem, és válaszolgattam pár embernek, utána megint kimenekültem ebből az áldatlan helyzetből (nagyjából a harmadik “Mizu?” és/vagy “Viber?” után).

Áprilisban viszont valami nem szokványos elektronikai problémája támadt az autómnak, úgyhogy elvittem valakihez, akit már régebbről ismerek, és aki ért a nem szokványos elektronikai problémákhoz. Az illetőt amúgy is kedveltem, mert mindig úgy lett, ahogy mondta (és telefonban is diagnosztizált, ha emuláltam, milyen furcsa hangokat ad éppen a kocsi), továbbá soha nem akart velem csacsogni, hanem megcsinálta, amit meg kell. Ezúttal viszont úgy éreztem, hogy mintha talán mégis csacsogni akarna velem, mert megkérdezte, hogy mit dolgozom (elmondtam), majd továbbra is ott állt előttem kedvesen de némán, amiből úgy sejtettem, hogy most esetleg nekem kéne kérdeznem valamit, ezért némi gondolkozás után megérdeklődtem, hogy az a Tesla** az övé-e. Erre azt felelte, hogy igen, és továbbra is csak állt, úgyhogy gyorsan végiggondoltam, hogyan kell vajon autókról beszélgetni, és mi az a kérdés, amit az inkompetenciám kiderülésének veszélye nélkül feltehetek egy Tesláról, majd végül annál maradtam, hogy és hogy megy?

Namármost itt kiderült, hogy nagyon vigyázni kell azzal, mit kérdez az ember, mert erre azt a választ kaptam, hogy ha érdekel, akkor a következő hétvégén kipróbálhatom. Innentől gondolkozhattam azon, hogy ez most randi-e, vagy csak egy jótékonysági rendezvény, aminek én vagyok a kedvezményezettje, és mit vesz fel az ember teslavezetéshez (a) vagy (b) esetben.

Az végül soha nem derült ki, hogy ez randi volt-e, de a következő találkozónk már igen***.

Június elejére két dolog kiderült, az egyik az volt, hogy bármennyire szimpatikusak vagyunk egymásnak, ez a kapcsolat valószínűleg felejtős, mert a teslás embert csak az autók érdeklik, engem meg csak minden más (na jó, az autók is, de igen korlátozott mértékben). A másik az volt, hogy a teslás ember nős (bár szétköltözve), és erről elfelejtett szólni, úgyhogy mástól kellett megtudnom.

A soron következő randinkon fel is tettem neki a kérdést, hogy figyi, nem vagy te véletlenül nős?, amire hosszú hallgatás után jött a válasz, hogy hát tulajdonképpen de, amire egy ideig csak néztem, a kifejtős részt várva, de az nem jött, úgyhogy rákérdeztem a lényeges részre, miszerint mit jelent az, hogy tulajdonképpen, amire azt a frappáns feleletet kaptam, hogy én olyan okos lány vagyok, biztosan ismerem ennek a szónak a jelentését. Namármost ez bármikor máskor enyhén viccesnek és némiképpen hízelgőnek tartottam volna, de ez nem az a helyzet volt, és innentől nagyon rövid út vezetett oda, hogy némi ajtócsapkodás kíséretében kiviharzottam, hazaautóztam, és felmentem a két hónapja pihentetett Tinderre azzal, hogy én most azonnal férjhez megyek (lehetőleg másfél nap alatt, mert ennyi maradt az izlandi utunkig Sulemiával és Brainoizzel).

Mire visszajöttünk Izlandról, kicsit lenyugodtam és a házasságról is letettem, de úgy éreztem, ez a vita talán megfelelő kilépési pontot biztosítana egy (részemről) amúgy is felejtősnek tűnő kapcsolatból, és időközben a pszichológusommal (csodálatos ember) is megosztottam a történteket, azzal együtt, hogy nem az zavar, hogy nős, hanem az, hogy ezt nem érezte fontosnak megemlíteni (nem a pszichológusom, a teslás fiú), amire a psz. megkérdezte, hogy és ezt hogy lehetne megbeszélni, mire én felcsattantam, hogy sehogy, mert ez nekem nárcisztikus sérelem. A pszichológusom erre megértően bólogatott, és azt felelte, hogy jó, akkor menjek férjhez, és ha legközelebb elromlik a kocsi, akkor állítsak be oda a férjemmel, csapjak az asztalra, és kérjem a törzsvásárlói kedvezményemet.

Ezen egy kicsit vihogtam, majd megosztottam vele még azt is, hogy Izlandon folyamatosan csipogott a Tinder, hogy nagyon sokan kedvelnek engem, és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne olyanokat olvasni, hogy “Einar Sigurðurson a párod”, mellette egy szakállas vikinggel, aki a lávamezőn áll, úgyhogy húzogattam egy kicsit gyorsan, és ez a célkitűzésem teljesült is (a tizediknél meguntam). Majd visszatereltem a szót az aktuális problémámra, és felhoztam azt is, hogy és hát Tinderen is vannak rendes emberek, volt például egy fiú, akit majdnem balra húztam, mert túl helyes volt (és azokkal csak a baj van, nárcisztikusok vagy megcsalnak), de utána elolvastam a leírását, amiben volt némi humor, meg az, hogy INTJ, és hogy válófélben van gyerekkel, ezért inkább csak ismerkedne-barátkozna, és hát ezt nem lehetett nem jobbra húzni. Ráadásul, magyaráztam, az első üzenetei valamelyikében szintén felhívta erre a figyelmem (a válófélre, meg minden), hogy ennek tudatában konszideráljak (meg is írtam neki, h ez nagyon szimpatikus, és nekem sem annyira presszionáló dolog ez a párkapcsolatosdi), és akkor egyetértettünk a pszichológusommal abban, hogy igen, azért vannak még jó fejek, még ha férfiak is.

Azután kifelé menet még hangosan elmerengtem azon, hogy bár tisztában vagyok azzal, hogy nekem nagyon speciális elvárásaim vannak a férfiak felé (legyen autisztikus, de romantikus, legyenek mély érzelmei, de tudja kontrollálni őket, legyen szarkasztikus humora, de a megfelelő pillanatokban tudjon komoly is lenni, legyen szép, de ne a klasszikus értelemben, legyen munkamániás, de rám azért szakítson időt), de nekem nem sok ilyen férfira van szükségem, hanem csak egyre, és azért optimistán remélem, hogy egy (kettő-három) ilyen talán akad csak a világon. Snitt.

(folyt. köv.)

 

* Mentségére legyen mondva, nem sokkal később szakított vele.
** A Tesláról csak onnan tudtam, hogy Tesla, hogy korábban feltűnt, hogy ott áll egy nagyon ronda színű, de rendkívül alacsony autó a közelben, úgyhogy odacsellengtem, és elolvastam, mi van ráírva.
*** Annyira meglepődtem azon, hogy nem pánikolok be egy férfi érdeklődésétől, hogy volt következő találkozó is.

tribute to schmitt pal and semjen zsolt

26 hozzászólás

[bármilyen egyezés más nőbloggerek alkotásaival pusztán a látomásokra való képességem műve]

A rókus kórház fekete macskáját úgy hívják, h mázli.

Én nem akarok komoly párkapcsolatot egyáltalán. Szó sincs ilyesmiről, csupán néha elmegyünk moziba, meg kocsmákban dumálunk záróráig. Hónap végére csak diós füstöltsajtom maradt. Nagy szerencse, h nem érdekel, mit gondolnak rólam mások.

Szóban forgó este, beülünk a Balettcipőbe kajálni, egy ismert bloggerceleb lány, valamint én meg a srác. Hoz mindkettőnknek rózsát, fehéret. Ezt a serdülőfélben lévő kölyköt valahogy másképp szeretem. Magasabb fokon, mintha a fiam lenne, habár fél évvel idősebb nálam. Szerintem ennek az óriási vonzódásnak mélyebben vannak a gyökerei.

Később a Szódában iszunk, Föld napja, CM, ennek megfelelően tele biciklisfutárokkal a hely (ja, de egyébként szokás szerint mélyebb dolgok is foglalkoztatnak, nem csak divatmán buzik). Biztosítottam őket afelől, h már sokkal jobban érzem magam, és beszámítható is vagyok, de azért engedjenek már fel, mert a belépőkártyámat elhagytam vhol.

És akkor előkerült ez a fiú, akivel kisgyermekkorunkban együtt jártunk hittanra, mensa-tag, ponyva-fantasy-t olvas, és amikor megérkezem, a kabátja alá rejti, sok filmet néz és nem beszél a moziban, meredek szóvicceket gyárt. Ennyi férfiba egyszerre még sose voltam beleszeretve. A miheztartás végett azért elmagyarázom neki, hogy ő komoly kapcsolatot akar, én meg nem, és ez nem vezetne jóra. Ezen rövid ideig gondolkoztunk, majd megállapodtunk, hogy az nagyon abszurd helyzet lenne, ha én megenném a sütijét, majd azt találtam mondani – excuse my French, én is túl voltam már azon a ponton, és tényleg így volt stílusos -, hogy “Nevemre tetováltatlak, geci”.

Neked velem kell járnod, mert az egész faluból én járok csak gimnáziumba.