dietlog

Ráálltam délben egy precíziós mérlegre, és az 46,62 kilót mutatott.
Mivel általában kínosan ügyelek arra, hogy ne kerüljek sportközelbe,
fiatalos karcsúságomat valószínűleg csak az étrendemnek köszönhetem.
Azt hiszem, ez feljogosít arra, hogy wellness threadet indítsak,
táplálékbevitel naplóval.

Tehát csütörtök vacsora:
– fél doboz konzerv licsi
– fél kiló sült gesztenye
– két harapás füstölt sajt
– 3 db olajbogyó
– pár darab banáncsipsz

péntek reggeli:
– 1 (nagy) gombóc profiterol, csokoládéöntettel

Péntek ebéd nem volt. Vacsora tekintetében meg szándékozzuk környékezni a rendszergazdát.

Egyébként, mint a kalóriás oldalakról megtudtam, az áfonyából a
fagyasztás eltünteti a zsírt. Eddig azzal sem voltam tisztában, hogy
van benne (0,6%, another useless fact), de most már igazán kíváncsi
vagyok arra, hogy mi lesz vele.

maTáv

Ha valaki tisztességes munkával járul hozzá egy civilizált és
demokratikus társadalom gazdasági fejlődéséhez, és egyébként is
vélhetőleg szerető családapa és tehetséges horgász, akkor joggal
várhatja el, hogy bemutatkozására válaszul ne csak egy sátáni (de
ugyanakkor valahol végső kétségbeesésről árulkodó) kacajt kapjon,
illetve hogy ne vágják rá a kagylót. Annak, hogy B. Róberttel tegnap
mégis ez történt, az az oka, hogy miközben egyszerre próbáltam du fél
ötös határidőre koreai mp3 lejátszót fordítani, titokzatos üzleti
partnereinket faxon utolérni, és többlapos, átfogó exceles munkafüzetté
zsonglőrködni az egy halom elibémhányt számlából és bankkivonatból kinyert
(hiányos, a maradékot találjam ki) adatokat, ráadásul a (különbözőfajta
pszichológiai személyiségzavarban szenvedő) sofőrjeinknél is el kellett
érnem bármi áron, nem kímélve pofátlan hízelgést és anyai szigort, hogy
adják le nagyon hamar a gépkocsijuk rögeszmésen őrizgetett
menetleveleit, na ekkor hívott fel B. Róbert, távközlési cégétől hatodikként
(hat számunk van az egy előfizetéshez ugyanis) az adott félórában, azzal a
szöveggel, hogy ISDN, meg olcsó, meg világszínvonal, és akkor én
kacagtam, lecsaptam, remélem, neki kevésbé fájt, mint nekem.

Mondjuk a kollégái közül még ő járt legjobban, az előző négy szerintem sírva ment haza.

olvasónapló

Múlt pénteken értesített a bookline, hogy megjött a Camelot Capers,
úgyhogy elmentem átvenni, és ha már ott voltam egy könyvekkel terhes
helyen, éltem a lehetőséggel. Még így is üres a legtöbb polcom, szülői
szobámból az algebra-analízis-számelmélet szentháromságon kívül
egyelőre csak a Pratchetteket hoztam át, mert azok befértek a
hátizsákomba. Szóval most könyvblog:

The Camelot Capers – Elizabeth Peterset egyértelműen az Alextől kaptam az életembe, mert az Óvakodj a múmiától!
plakátdömpinget önmagában elég elborzasztónak találtam volna ahhoz,
hogy a kezembe ne vegyem őt soha (megjegyezném azért, hogy –
zavarbaejtő módon – fordítva sem korrelálnak a reklámok, tehát nem
minden olcsón hatásvadász kampány rejt maga mögött jó könyvet). Alexet
viszont az Egyesült Államoktól lízingeltem egy évre, lehettem vagy húsz
éves, pisze orrú és ártatlan tekintetű, ő viszont megvolt harmincegy,
egy fizikusi és egy történészi diplomával súlyosbítva, és a doktoriját
megcsinálni költözött távoli kontinensünk eme egzotikus sarkába. És nem
mondom, hogy az életem legboldogabb egy éve volt, de igen sok jó dolog
maradt belőle, mert Alex olvasott, és ha kiolvasta, odaadta, és valami
istentelen jó ízlése volt könyvek terén (csakúgy, mint nők terén, jegyezném meg
halkan, de leplezetlen hiúsággal). Őáltala olvastam például az első
Harry Pottert, másfél évvel azelőtt, hogy itthon kijött volna, meg a
Doonesburyt (ami itthon soha nem fog kijönni, amerikai belpolitikai
eseményekről szóló képregényszatíra), és mutatott nekem Saudek albumot,
meg a teljes Prágát idegenvezetéssel (keleteurópai történelmet kutatott
akkoriban), aztán jött a Story of O, a teljes Dan Savage életmű,
Galaxis útikalauz eredetiben és a BBC rádiójáték kazettán, stb, és E.
P. Miss Peabody sorozata már az utolsók között volt, akkortájt, amikor
összeköltöztünk, csak hogy egy hét múlva kisétáljak onnan, vissza se
nézve. (A casus belli az volt, hogy felállt cipővel a konyhapultra, de
ez csak megerősített abban, hogy a közöttünk lévő alapvető kulturális
különbségek – amiket már olyan apróságok is jeleztek korábban, hogy
képes volt a könyveit kidobni elolvasás után, és nem hitt a
zsebkendőhasználatban – átugorhatatlan szakadékot képeznek). Mindegy,
lényeg, hogy E. P. teljesen hibátlan krimiket ír.

Edward O. Wilson: Minden
egybecseng – az elmúlt egy évben vásárolt könyveim úgy 90%-ban Typotex
kiadványok voltak, olyanok nekem ezek a
genetikás-evolúciós-kvantumos-nagy egyesített elméletes művek, mint a
nagymamámnak a szappanoperák, előre tudom, hogy nagy újdonságokat már
nem fogok bennük találni (ami újdonság lenne, annak megértéséhez több
éves tanulmányi kitérőre lenne szükségem, ennyit meg nem vagyok
hajlandó áldozni a dologért), de mégis muszáj megvennem őket és
elolvasnom, hogy mi történik a fotonokkal és az aminosavakkal a 123.
folytatásban. Nem beszélve a bonobókról. (Azért időnként van
meglepetés, Jared Diamond például vagy nagyon tud valamit, vagy nagyon
jól blöfföl).

Foucault: Elmebetegség és pszichológia (A klinikai orvoslás születése) – a pszichológiás könyvekkel is úgy vagyok, hogy ha nem túl csiricsáré a borítójuk, és van a címnek sodrása, akkor jöhet.

Ed McBain: Money, Money, Money és Vespers:
E. McB. jól felépítí, jól megírja, rak bele hullát, rejtélyt logikus
megoldással, rendőrörsöt, korrajzot, jellemeket, és megfelelő
mennyiségű szarkazmust. Az egyik cím egyébként magyar fordítás,
bónuszpontért lehet találgatni.

Agatha Christie: Egérfogó – mert a többi 116 könyve már megvan.

Alan Oken: Amint fent, úgy lent
– lehet fújolni meg engem is túlsznobkodni, de ez akkor is az egyetlen
hiteles asztrológiás könyv ami magyar nyelven megjelent, olyan
olvasmányos, mint egy regény, és nagyon beletalál. Ez egyébként a
második példányom belőle, az első eredetileg a balrogé volt, de
kölcsönkértem tőle, és egy év múlva nekem ajándékozta örökre
(döntésében talán az is szerepet játszott, hogy ha csak ránézett a
könyvre, finom vonásaim eltorzultak, és olyanokat sziszegtem, hogy a drágaszág az enyém, cak az enyém),
és ez azért jó, meg fontos, mert ez a könyv a mi különbejáratú
buddhizmusunkról szól, és ez az oka annak is, hogy muszáj volt vennem
még egyet, mert a balrogét nem tudnám kölcsönadni senkinek.

A davincis írást meg részben rehabilitálnám, mert fordításnak valóban
csapnivaló, és a rohannak lopott kocsiban meg repülőn meg mindenhogyan
részek baromi unalmasak, de az összeesküvéselmélet tetszik.

pedig tudok

Felhív, és azt mondja (hörgi, suttogja) a telefonba, hogy álmában ott
ültem mellette és kötöttem, és az jó volt. Én meg most először
életemben túl fontos ember vagyok ahhoz, hogy odahintaszékezzek mellé
holnaptól.

work: életképek

Ismeretlen vendég: egy Bambi nevő kolléganőjükhöz irányítottak.
Bandi a pénzügyről: az valószínűleg én vagyok.

Főnököm
: és hova küldhetem a faxot?
Titkárnő a vonal túlsó végén: hát ide!

Marketing igazgató: pecsét.
Lucia: Jane ad Tarzan pecsét.
Marketing igazgató: Tarzan faxol. Tarzan ügyes.

Szóval vidám itt az élet, jöjjön légyszi valaki jófej értelmes csaj
titkárnőnek gyorsan gyorsan. Jelentkezni az ismert címeimen lehet.

big girls don’t cry

Meg tegnap kaptam egy sms-t is, amit megkönnyeztem. Ha három életem
volna, az egyiket biztosan folyamatos sírással tölteném, duzzogós
hüppögéssel és meghatott picsogással, álomba zokognám magam esténként
és némán könnyeznék a tengerparton ülve napközben, de szerencsére nincs
három életem, ebben az egyben pedig nincs ilyesmire idő.

priznic

Tegnap este tíz órára már idegbajnok voltam, mert már az is elég probléma nekem, hogy én nem tudom eldönteni, mit akarok, de az még frusztrálóbb, ha a választás (és ezzel az ambivalens vívódások) lehetőségétől is megfosztanak.

Az ágyambanalvós ugyanis nem hívott. Nem mintha úgy állapodtunk volna meg, hogy akkor majd tegnap felhív, sehogy nem állapodtunk meg konkrétan, és az összes tánc-és illemszabály között sem leltem rá arra az alfejezetre, ami az ilyen késleltetett találkozók koreográfiájáról szól, de én azt tartottam volna magától értetődőnek, ha az ágyambanalvós ott térdel a lábtörlőmön egy kazal virág társaságában és szívecskék röpködnek a feje fölött és akkor mindenki elkezd táncolni és énekelni felhív, és megkérdezi, hogy akkor most mi van. Amire én azt felelhetném, hogy nem tudom mi van, hallgatnánk hosszan a telefonba, aztán valamit mondana valamelyikünk, amire a másik válaszolna, meg ilyenek. De nem hívott, és nem üzent sms által. Tíz óra öt perckor sem, meg tíz óra nyolc perckor sem, meg még egy csomó időpontban nem.
Tizenegyre úgy döntöttem, a kapcsolatszüneteltetés olyan, mint egy telefonhívás, annak kell végét vetnie, aki elkezdte, úgyhogy felhívtam én. És akkor kiderült, hogy beteg, láz meg tüdőgyulladás meg Tutenkámon minden átka, úgyhogy nem jön, meg én se menjek át, mert ne lássam így, de nem ő fogja megmondani hogy én mit csináljak, és különben is bassza meg a fűnyíróját, úgyhogy átmentem én, Florence Nightingale, húslevest főztem, borogatást cseréltem, teát forráztam, szal izgalmas éjszaka volt.

work

Kezd itt beindulni a karácsony előtti hajtás. Mindenki vagy rohan, vagy érzékenykedik.

Az előbb elsétált az irodám előtt a saleses fiúk szigorú, de igazságos
apja, mentora és munkafelügyelője, és odaszólt nekem, hogy de csinos
vagyok én ma. Ez idáig teljesen természetes (nem mintha annyira de
csinos lennék, csak ez egyszerűen jár nekem a salestől, mint
bérenkívüli juttatás), de aztán visszafordult a sarokról, és
felszólított, hogy dicsérjem meg, amiért megkapó megjelenésemet annak
ellenére észrevette, hogy sötétben ülök, rajta meg nincs szemüveg.

Megdicsértem. Mondtam, hogy ő is csinos.

ha volna két életem

Válsághelyzet megoldásakor mindig érdemes félretenni az előítéleteket
és szubjektumokat, és a tényekből kell kiindulni. Tehát következzenek a
tények.


FACT #1
: én nem vagyok az a szingli alkat. Nekem kell az, hogy valaki
ott sertepertéljen körülöttem, megölelgessen időnként, hogy legyen
kinek baromkodnom meg nyávognom az ajtó mögül meg előadnom a
nagyjeleneteimet. A közjólétem biztosítása végett szükségem van arra,
hogy legyen kire gondolnom elalvás előtt.


FACT #2
: egyedüllevős alkat vagyok. Számomra valahol minden kapcsolat
vége egy felszabadulás, mert onnantól nem kell alkalmazkodni, annyit
olvashatok az ágyamban fetrengve, amennyit akarok, nem kell mindig
időre ott lennem, és oda mehetek azzal, akivel, anélkül, hogy ezért
bárki is duzzogna rám. Telerakhatom növényekkel a lakást, és
elszaladhatok a McDrive-hoz éjfélkor.


FACT #3
: hiszek a monogámiában, ösztönösen, és szinte vallásos
meggyőződéssel. Amikor például három évig együtt voltam valakivel, úgy,
hogy évente kb 6 hónapot (részletekben) egymástól többezer kilométerre
töltöttünk, akkor nem azért nem is néztem másra (egyszer sem), mert
jellem vagyok (nem vagyok az, a klasszikus értelemben), hanem mert ez
így volt számomra természetes és normális és minden. Ha meg valaki
fizikailag sincs többezer kilométerre, az általában úgyis betölti a
teljes látómezőmet, perifériástól.


FACT #4
: hiszek abban, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a monogámia
egyszerűen tarthatatlan, mint létforma. Vegyük például azt a
képzeletbeli szituációt, hogy együtt vagy valakivel (A-val),
szeretetben, de szerelem nélkül már a kezdetektől, ráadásul ez a valaki
olyan ritka madár, aki mellett nem kell túl sokat feladnod magadból, és
akkor hirtelen jön B, akivel lehet csókolózni a parkban és romantikázni
és bizseregni, amitől persze műszerek nélkül is érzékelhető sugárzást
kezdesz el kibocsátani magadból, amit C is észrevesz, és találkozót
kér, négyszemközt, zavartalan környezetben. És C – természetesen – már
jó ideje tárgya ki nem mutatott, mert reménytelennek gondolt
vágyakozásaidnak és álmodozásaidnak. (A valós személyekkel való
bármilyen hasonlatosság vagy egyezés csupán a véletlen műve, ha pedig
mégsem, arról csak én tudhatok, én pedig mindent le fogok tagadni
úgyis).


FACT #5
: nincs annál jobb, mint együtt aludni valakivel, akit szeretsz,
akinek pont beleillesz az összes hajlatába és zegébe-zugába, aki
jóéjtpuszi este, és álmos összebújás reggel, és akit lehet tehénéhez
hasonlatos tekintettel bámulni éjszaka, mert olyan szépen alszik.


FACT #6
: és nincs annál jobb, mint amikor egyedül tied egy egész ágy,
az összes tiszta, hűvös ágyneművel, és nem foglalja
horkolva/fogcsikorgatva el a közepét senki, úgyhogy akár átlósan is
alhatsz, bármelyik átlóban, a takarót körben magad alá gyűrve.


FACT #7
: életem legszebb és legmarkánsabb emlékei végigszeretkezett
éjszakákhoz kapcsolódnak, amik után pár napig intellektuálisan
hasznavehetetlen voltam, mert a teljes processzoridőt olyan élmények
ismételt felidézése foglalta le, amiket teméntelen alkohol
elfogyasztása után is csak úgy mernék elmesélni a legjobb bizalmasomnak
bokáig pirulva, mintha egy barátnőmtől hallottam volna őket.


FACT #8
: ha a körülmények miatt nincs szex, akkor nem is hiányzik.
Baromi jól el lehet lenni nélküle, akár hosszabb időn keresztül,
elvégre annyi izgalmas dolog van még a világon.

Asszem, a tények figyelembevétele után tisztázódott bennem, hogy az,
hogy nem tudom eldönteni, miszerint majd' kiugrom-e a bőrömből
örömömben, hogy letelt az a 21 nap, vagy az első dolgom hazafele menet
az lesz, hogy a Dunába dobom a telefonom, nevet változtatok, és új
életet kezdek Ukrajnában, az igazából nem is válsághelyzet, hanem
életforma nálam.

work

Ellentétben a koreaiakkal, akik angolra való fordításkor minden mondatba belegyömöszölik a szótárban található összes
releváns kifejezést, továbbá pár random udvariassági formulát is, az
olaszok, ha valami nem jut éppen eszükbe angolul, azt benne hagyják a
szövegben olaszul. Itt a cégnél viszont nincs olaszos, ezért a
legnagyobb segítséget számomra a spanyol szótáram jelenti mostanában.

vote for me. please

Igen, keveset írtam mostanában, és igen, azt is hányaveti módon.
Nyomasztó gondom volt ugyanis, mégpedig az, hogy korteslevelet kellett
szerkesztenem (igen, ez ugyanaz a korteslevél, ami már pár héttel ezelőtt is
nyomasztott, egyszerűen nem értem, miért kell ilyen távoli időpontra
kitűzni bármilyen határidőt). Az eredeti dedlájn szombat lett volna.
Péntek du megbeszéltük a titivel (ő is jelölve lett, csak másik
pozícióra), hogy ez így embertelen, és meghívott szülinapi buliba is,
jövő hétvégére, amit én elfogadtam. Ennek örömére folytattuk a
levélírást, és a varrogatást. Kicsit később titi, mint választási
koalíciónk szóvivője, felhívta a választási bizottságot, és kialkudott
nekünk egy hétfő hajnali lapzártát, ami ugye számomra vasárnap estét
jelent, mert hétfő reggel nem hinném, hogy bármi mást képes lennék
értelmes szavakba önteni, mint mérhetetlen elkeseredésemet a világ
tökéletlensége és kegyetlensége felett, esetleg még egy kommunista
kiáltványt a kapitalista kizsákmányolók ellen, akik az emberhez nem
méltó hajnali nyolc órában jelölik meg a munkakezdés időpontját.
Mindenesetre a péntek estét magamévá tettem, kövek gördültek le a
mellkasomról, meg ilyenek.

Szombat reggel aztán összekaptam magam, elvégre aki ilyen
felelősségteljes posztot szeretne elnyerni, mint én, annak többszörösen
be kell biztosítania magát, nem szabad az utolsó pillanatig halogatnia
a dolgokat, satöbbi. Elhatároztam tehát, hogy koncepciót alkotok. Első
koncepcióm arra a körülményre épült volna, hogy a jelöltek közül én
vagyok az egyetlen lány, tehát ha például berakom a fotómat, mellette a
méreteimmel és a csillagjegyemmel, akkor bizonyára sokak számára
egyértelművé válik, hogy a mellem csupán jelzésértékűnek mondható
hogy belőlem válna a legjobb tesztgondnok a kínálatból. Ezt a koncepciót
később elvetettem, közben megvarrtam egy szoknyát, bokáig érőt,
sötétbordó alapon finom virágmintával, olyan keleties stílusban. Estére
már nem csak az nyomasztott, hogy kortesbeszéd, hanem hogy ehhez a
szoknyához nincs mit felvennem, úgyhogy gyorsan varrtam egy fekete
csipkeszegélyes felsőt is, és ezzel problémáimat és teendőimet a felére
csökkentettem, tehát elégedetten térhettem nyugovóra.

Vasárnap reggel aztán ott álltam egy elvetett koncepcióval, de legalább
áram volt, és internet. Ezzel együtt egy ilyen választási beszéd nem
olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert ugye figyelemfelkeltőnek
kell lennie, ugyanakkor informatívnak, ha túl száraz, akkor el sem
olvassák, de a vicceskedést sem szabad túlzásba vinni, mert úgysem értik
akkor elkönyvelnek megbízhatatlan bohémnak, szóval nehéz, nagyon nehéz.
Mindenesetre nem akarom én most itt szenzációhajhász módon nagyon
tovább fokozni az izgalmakat, lényeg, hogy este 10 és 11:20 között
összeütöttem a beszédem, szerintem elég jó lett, bár a világuralmi
törekvéseimról szóló részt talán kihagyhattam volna belőle, mindegy.
Következő lapzártakor valószínűleg beküldök egy kiegészítő cikket is,
aminek fő motívuma a véres és nyilvános öngyilkosság lesz, mint
jövőkép, számomra, amennyiben nem választanak meg. Ez ugyan kimeríti az
érzelmi zsarolás fogalmát, de a cél érdekében számomra semmi sem drága,
vagy méltatlan, célom pedig az (eredetileg a titi célja volt, de
lelkesen csatlakoztam), hogy megválasztásom után elintézzem, hogy a
választási bizottság elnöke túlzottan bürokratikus mentalitása miatt
ne kerülhessen többet semmilyen bizottság vagy albizottság döntéshozó
posztjára.

untitled

A rendszergazdával egyébként olyanok vagyunk, mint a régi házasok, csak
nálunk ő a feleség. Ennem ad, zsémbeskedik, duzzog, ha a szavába vágok,
én meg hazajárok hozzá, és nem szexelünk. Ma, amikor kb 20 percet
töltöttem a konyhájában, a kifejezett kérésére, gombapucolás végett,
sikerült összevitatkoznunk a következő topikok témájában:

– hogy hány pasival feküdt le a BKM;
– hogy a gombát pucolás előtt, után, vagy mindkét alkalommal meg kell-e mosni;
– hogy NEKEM a kis deszkán, vagy a nagyon kényelmesebb-e gombát vágnom;
– hogy NEKEM a kis késsel, vagy a naggyal kényelmesebb-e gombát vágnom;
– hogy létezik-e egy Yule Brenner vagy hasonló nevű színész, csak mert én azt álmodtam;
– hogy filozófiai megfontolásból nem eszem-e rántottát, vagy azért, mert utálom a rendszergazda rántottáját.

Eredmény: Yule Brenner létezik, csak Yul Brynnernek írják.