A fiúm meg már egy ideje trilobita-lázban ég, a munkahelyén már alig fér a háromkaréjú ősrákoktól (és ez nem képes beszéd, mindenfélét oda rendel postán, illetve már én is, úgyhogy mindig nagy az izgalom, hogy most éppen valami ősállat-darab vagy babaalkatrész van-e a csomagban; amúgy meg nekem nagyon úgy tűnik, hogy egyébiránt sem dolgozni jár oda, legalábbis mindig van valami fontosabb dolguk, a múltkor például az tartotta izgalomban a közvéleményt, hogy a recepciós hölgy hátrafogott hajjal és magasan záródó blúzzal szolid titkárnőnek, vagy pornósztárnak öltözött-e, de azután megszavazták, hogy pornósztárnak), és én rögtön tudtam, hogy mi az, mert nekem is megvolt A Könyv:

Nemrég egyébként volt valami Index-hír, hogy valami sknadináv (?) tudósaz e-bayen vásárolt egy eddig ismeretlen fajtájú ősrovart, esetleg ízeltlábút, na, azóta én is nyitott szemmel járok, és fel is fedeztem valamit a saját lakásunkban, gyengébbek kedvéért melléraktam egy trilobitáról készült képet is:

Véletlen hasonlóság lenne? Nem hinném.

hálistennek, attól soha nem kell félnem, hogy a fiúm esetleg elfelejti, hány éves vagyok éppen. Szerintem felírta a számot.

Szeretteim meg újabban beugranak a kocsmába, ha látni akarnak, két hete például a fiúm jött oda beszélgetni, múlt héten a rendszergazda tette ugyanezt, konkrétan a kezembe nyomott egy csomag gumicukrot, és aktívan azt a benyomást keltette a glóriában, hogy az előző, rólam szóló rajzával ejutott a pályája csúcsára, mert azt überelni nem lehet, illetve beszéltek még a Láb kérdéséről is, amivel kapcsolatban a glóriának az az álláspontja, hogy egy babának nem kell vádligörbület, a rendszergazdának meg az, hogy egy rólam szóló babának nem kell láb, mutatott is ott rám demonstratíve az asztal túloldaláról, hogy nézd, ott ül, semennyire nincs lába, mégis szeretjük, de nem győzte meg az alkotó szellemet, alant látható a végeredmény.

(A mű címe egyébként: “nem igaz, nem olvastam!”)

Ez volt benne a könyvben.

Denise Grünstein

Tegnap a fiúm kibiciklizett a telekre, ahol egyszer majd lakni fogunk, azt csinált fotókat. Egyébként azt, hogy ennyi idő után is rejtély és titok vagyok számára, az is bizonyítja, hogy az istennek nem akarta elhinni, hogy én tényleg nem akarok 61 kilométert biciklizni just for fun.

(Egyébként, amikor hazaért, akkor közölte velem, hogy lehet, hogy tényleg van némi igazságom a világ dolgait illetően, például előfordulhat, hogy tényleg létezik olyan útviszony, hogy emelkedő. Ezt a pulzusmérő segítségével állapította meg.)

Külön felhívnám a figyelmet középtájon az általunk – jobb híján – zsiráfként aposztrofált állatra, aki minden porcikájában egy zsiráfra (esetleg tehénre) emlékeztet, kivéve a nyakát, mert az rövid.

Tegnap a rakparton (már ahol maradt még rakpart) bicajoztam hazafelé. Ez volt:

Az IKEÁ-ban a plüss baktériumok és plüss rovarok után végre plüss patkányt is lehet kapni, helyes ki rózsaszín farkincával. Szerintem be fogok szerezni egyet, és az ágy alatt tartom majd, hogy csak az orra hegye lógjon ki. Én ezért is szeretem az IKEÁ-t, mert ott kitalálják, mire vágyom, plüsspatkányra és gyertyacsillárra és bio vörösáfonyalekvárra, mindezt egy helyen. És láttunk, majd fényképeztünk svéd asztalt is, állatvédők kíméljenek.