kirándul kategória bejegyzései

itt a nyár, megyünk strandolni

Pénteken a fiúm kiadta az utasítást, hogy találjak a gyereknek vasárnap estére bébiszittert, mert elvisz engem meglepetés. Utána kis habozás után hozzáfűzte, hogy annyira azért nem meglepetés, mert előre fel kell készítenie, hogy vigyek fürdőruhát. Némi további puhatolózás után (az uszodát a fiúmat ismerve elképzelni sem tudtam, továbbá azt is tisztáztuk, hogy nyugodtan megmondhatja, melyik vizes barlangba megyünk, mert én úgysem tudom, hogy melyik milyen, szóval mindenképpen meglepetés lesz) közölte, hogy a Molnár Jánosba megyünk, majd szerencsére az is kiderült, hogy ott nem tíz fokos a víz.

Vasárnap meg nagyon kimenős kedvemben voltam már, úgyhogy délután rávettem a fiúmat, hogy küldjön el sütért ide a sarokra az Augusztba, meg vettem ott egy fagyit is magamnak, és betértem egy kicsit sétálni a zsidó temetőbe, ahol, mint kiderült, megkérdezik az embert, hogy miért megy be (pedig annyira árja fejem nincsen azért). De végül nem fordítottak vissza, pedig őszintén bevallottam, hogy nézelődni.

Azután este újabb megerősítést nyert az, hogy a barlangászok nem az a kapkodós fajta, úgyhogy bár egy órával az eredetileg megbeszélt időpont után érkeztünk a helyszínre, még simán volt idő felsétálni Gül Baba türbéjéhez, és lenézni onnan. Továbbá nem tudom, hogy van ez, de összesen talán ha öt ember jött velünk szembe, ebből a fiúm egyet ismert, egy másik pedig azzal az eggyel volt. De mindig ezt csinálja, vagyis ha a semmi közepén vagyunk, akkor még rosszabb az arány, az erdő mélyén szembejövők közül pl. nagyjából minden harmadik az ő ismerőse.

Na mindegy, csináltam viszont képeket, de csak telefonnal, messziről, úgyhogy nem lettek jók, viszont ez az én blogom, amibe olyan vacak képet rakok bele, amilyet csak akarok:

 

Az első képről igazából tudom, hogy csak a lépcsőház teteje, kijáró, annyi, de nagyon szívesen hinném azt, hogy egy mizantróp lakik ott, aki nappal alszik, éjszaka meg magában motyogva az utcákat járja, a tűzlétrán közlekedik, tudja, de egyre kevésbé biztos benne, hogy még valahol, valamikor fontos szerepe lesz valamiben, és egy fiatal, megváltó-komplexussal megvert lány intézi neki a mosást és a bevásárlást. A másik képen pedig éjszaka nem figyelt oda a kávézó tulajdonosa, és véletlenül feljebb csúszott három emelettel (na jó, tudom, túl sok Pratchettet olvastam fordítottam mostanában).

Na de vissza a barlangi tóhoz: végül aztán csak bejutottunk pár órával később, és kifejezetten lenyűgöző volt. A vize csak szerintem hideg (olyan 25-27 fokosra tippelném), a parton ülve viszont nem fáztam, még vizes fürdőruhában sem. Kép (innen):

molnarjanos

Nagyon szép volt, kicsit ijesztő is, ahol voltunk, a mélységet olyan 30 méterre tippelték, de tényleg teljesen mindegy, hogy valami három méter mély, vagy harminc. Viszont nekem előjött egy gyerekkori fóbiám, különösen, amikor beúsztak alánk a búvárok, és egy mukkot sem lehetett látni belőlük, csak a lámpájuk fényét, szóval én meg vagyok győződve róla, hogy minden mély víz alján van valami nagyon félelmetes (mondjuk egy medve, jegyezte meg a fiúm, aki tudja, hogy a legújabb cápa nálam a medve), ami le akarja rángatni oda az embert. A csontkezű halottaktól nem félek annyira, azokkal legalább lehet beszélgetni, meg érvelni, de mit mond az ember egy medvének?

Mindegy, lényeg az, hogy imaginárius medvéstül is nagyon hangulatos volt az egész, tetszett, a fiúm pajtásai sem ettek meg, jó volt, na.

Reklámok

hajag

– Mit keres itt mindenki? – kérdezte tőlem a fiúm, gondolom, mert én vagyok az kettőnk közül, aki az emberekhez, meg a szociológiához meg ilyesmihez ért.

– Hát, hosszú hétvége van, és ilyenkor az emberek…

– …elhagyott katonai támaszpontok kerítésén másznak át kisgyerekkel?

Szóval itt voltunk tegnap, kaptam a fejemre fejlámpát, állítólag tiszta hippi voltam, és akkor a fiúm belökött egy lukba, konkrétan a kettes számúba. Na jó, nem lökött be, de én mondtam neki, hogy én ott nem megyek le, ő meg azt felelte, hogy de, és én akkor lementem, és ez majdnem olyan, mintha lelökött volna. De legalább a biciklit nem kellett a vállamon cipelni eközben, picit csodálkoztam is, de gondoltam, biztos az ünnepre való tekintettel. Szóval lementünk, körülnéztünk, és egyáltalán nem tévedtünk el, pedig nagyon sötét volt, mindenhol falfirkák meg orosz feliratok, üvegcserepek, betonizék. Meg csövek. Miután végigjártuk mindkét szintet, kimásztunk elemet rakni a fényképezőgépbe, aztán visszamentünk fotózni (ennél a pontnál már úgy ugráltam át a szögesdróton, mint aki mindig így közlekedik), és mire másodszorra kijöttünk, hirtelen már egész családok lepték el az objektumot, úgyhogy elmenekültünk.

Este megnéztünk még három részt az angelből, lassan elfogy mind a 110 epizód, és a fiúm még mindig ragaszkodik hozzá, hogy végül mindenki meghal. Egyelőre nem hiszek neki.