the whole point of the wish business was to see to it that what the client got was exactly what he asked for and exactly what he didn’t really want*

Hát nem tudom, ki mit kívánt tavaly**, de elég érdekesen alakult ez az év.

Mondjuk panaszkodni nem akarnék, mert mindig az volt, hogy történt valami váratlan, ami nagyon rossznak tűnt, de végül kiderült, hogy hosszú távon igazából jó, mint amikor karácsony előtt egy héttel egyszer csak meghalt a fűtést vezérlő kazánunk (természetesen Bumbi utolsó iskolás hetének elején), de egyrészt a modern technikának (kölcsönkapott olajradiátorok) hála végül nem fagytunk meg, másrészt a szerelő a kazáncsere mellett a teljes fűtési rendszert átjavította jobbra, minek következtében annyi melegünk van most mindenhol, hogy felmerült bennem, hogy küldenünk kéne a feleslegből az éhező afrikaiaknak is. Bár amikor karácsonyunk napjának*** délelőttjén ott álltam a meleg, de gyakorlatilag mindenhol saras (a szerelő bakancsa) lakásban, részben félretolt bútorok és feltekert szőnyegek között, akkor gondolkoztam egy kicsit azon, hogy most indokolt lenne, ha kétségbeesnék, de végül négy órára kész lett az ebéd (addig marie-antoinettei módszerrel kihúztuk Marlenkán), a fa, az ajándékcsomagolás (Bumbi Instax fényképezőgépet kapott és nemzetközi űrállomást legóból, én Instax mininyomtatót), a hangulat, és hát, megismételném, meleg volt.

(A huszonnegyedike is csodálatosan telt egyébként, mert aznap hónapok óta először egyáltalán nem dolgoztam, hanem kimentem a kertbe, és végre kipróbáltam a motoros ágvágót, és rendesen használatba vettem a gallyaprítót is (igen, én vagyok az a szomszéd, aki karácsonykor flexel****), azután meg mégis dolgoztam egy kicsit, de csak szórakozásból, és úgy más.)

Az a lényeg, hogy most megint lehet kívánni itt a blogon a jövő évre bármit (ugye, az ennek a hagymányos eredettörténete, hogy egyszer, olyan 10-12 éve meglepetten konstatáltam, hogy amit leírok a blogomban, az valóra válik, és megkérdezte valaki, hogy ez szerintem mások esetében is működik-e, úgyhogy kipróbáltuk, utána meg így maradtunk), szabályok nagyon nincsenek, irányelvek vannak:

1. Az Univerzumnak nagyon-nagyon egyértelműen kell fogalmazni, mert az Univerzum egy jó poénért az anyukáját is eladná, és ha félre lehet érteni (vagy nagyon is szó szerint) egy kívánságot, azt félre fogja érteni (vagy nagyon is szó szerint).

2. Bármit lehet kívánni, nem muszáj önzetlenül világbékét, szerintem fontos az, hogy az ember leírja (vagy akár csak kimondja, végiggondolja), hogy mi az, amit akar.

3. Publikálatlanul is lehet kívánni, csak akkor a legelejére írjátok oda, hogy ne engedélyezzem a megjelenését, és akkor titokban marad.

És akkor jöjjenek az én kívánságaim:

1. A szokásos csomag, hogy maradjunk egészségesek Bumbival, legyen elég pénzünk a mindenre, legyünk alapvetően boldogok, erre már tudunk építkezni.

2. Nem bánnám, ha a házcsere valahogy lezajlana, DE SEMMI KATASZTROFÁLIS VAGY KELLEMETLEN, KÉTSÉGBEEJTŐ, LELOMBOZÓ, STB. NE TÖRTÉNJEN ENNEK KAPCSÁN.

3. Álljak végre neki könyvet írni (vagy legalább novellákat, na).

4. Lehessen ismét kapni a szürke Hemnes kanapéágyat az Ikeában, mert Bumbi arra vágyik.

5. A párkapcsolati helyzetem legyen jobb (vagy legalábbis ne legyen rosszabb).

6. Tudjunk megint utazni, mármint külföldre, különösebb korlátozások nélkül.

7. Csak akkor történjenek érdekes dramaturgiai fordulatok az életünkben, ha JÓ LESZ A VÉGE.

8. Ismerjek meg olyan új embereket, akiket jó megismerni.

Most pedig bárki bármit a kommentfolyamba.

* Terry Pratchett

** In a manner of speaking, mert persze tudom.

*** Logisztikai okokból kénytelen voltam előrehozni, mert Bumbi akkor volt nálam.

**** De most megbocsátották, mert átvittem nekik is két nagy láda vastagabb, méretre fűrészelt ágat a kandallóba, mint a karácsony baltás szelleme.

92 thoughts on “the whole point of the wish business was to see to it that what the client got was exactly what he asked for and exactly what he didn’t really want*

  1. orsolya

    Kedves lucia, köszönöm a lehetőséget.
    Kedves Univerzum, világbéke! A nemzetközi helyzet fokozódása ellenére a 2020 nekünk nem volt rossz. Persze nem tudok beszaladni a boltba harisnyát venni, mert az nem minősül sürgősfontos terméknek (tuti férfiak hozták ezt a döntést), ugyanakkor lett a férjnek munkája, túl van a próbaidőn is! Nekem egészen sorsszerűen lett új munkám, nemsokára kezdek, köszönöm. Szeretném, ha helyt tudnék állni ott is, és nem érezném magam inkompetensnek (és se a főnököm, se a munkatársaim ne találjanak annak, hanem inkább kompetens szuper fabulousnek). A férjnek ugyananezt (mármint nem új munkát, csak a kompetencia érzését, mert az jó). Szeretnék egészséget a családban, mindenkinek, anyukám jöjjön ki a nyavalyájából, nekem a bokám (alakul), a férjnek a mindene is jöjjön helyre, amije éppen fáj (és a gyerekek maradjanak ilyen szupercukik, a lány laktózérzékenysége jó lenne, ha enyhülne, és édes jó Lajosom ehetne többfélét). Kívánok nekik szakmai és sportsikereket is. Szeretném ölelni a szeretteimet, ezért utazni is kell. Szeretnénk végre megint Ciprusra menni. Szeretnék anyagilag fejlődni. Szeretnék szerelmet (férjjel!), vidámságot, megértést és türelmet. Humort és rugalmasságot ahhoz, ami ránk vár. Ilyesmi. Köszönöm.

    Kedvelés

  2. mm

    Kedves Univerzum,
    2020-at nem imádtam annyira, mint 2019-et, de ennek ellenére is MINDENT KÖSZÖNÖK!!!
    Köszönöm, hogy a családom és a közeli barátaim megúszták a Covidot, és ez maradjon is így, amíg mindenki be nem “oltakozik” :)
    Köszi, hogy a Covidon túl is megmaradt mindenki egészsége, nagyobb parák nem voltak 2020-ban. Leszámítva anya epeműtétjét húsvétkor, a Covid-hullám közepén, de szerencsére az is jól végződött.
    Köszönjük, hogy az összes esküvőn ott tudtunk lenni, nem volt gond, és bár korlátozásokkal is, de minden szép volt és jó volt úgy, ahogy volt.
    Köszi, hogy a férj és a lány viszonya rendeződni látszik. Azért a lány modorán még csiszoljunk egy keveset, mert ez így nem oké teljesen. Mind a két gyerek találja meg az útját, akár itthon, akár külföldön. A lehetőségeinkhez képest támogatjuk őket.
    Köszönöm a – relatíve – sok gépelést, az új ügyfeleket.
    Köszönöm a karácsony előtti 2 hét hajtást, kicsit túlvállaltam magam, de boldog vagyok az elégedett barátoktól. Valószínű, hogy 2021-ben ezt a mennyiséget már nem fogom tudni bevállalni, mert úgy tervezzük, visszatér az élet a régi kerékvágásba, de ha csak a felét is meg tudom csinálni, boldog leszek. Az újításokkal együtt. :)
    Köszönjük az év végére befutó anyagi javakat, igazán nem számítottunk rá :)
    Köszönöm, hogy a tavaly ilyenkor még csak remélni mert változást a mostani melóhelyem naffőnökségére vonatkozóan behúztad, és egy sokkal-sokkal-sokkal jobb vezetőséget kaptunk ajándékba. Kérlek, hogy a nyár végén – ősz elején várható döntést megint nekik pozitívan hozd ki.
    És akkor a legalább annyira fontos dolgok:
    Legyen meg minden feltétel ahhoz, hogy a lakáspályázaton idén jól szerepeljünk. Mondom, minden feltétel. Ne kelljen nagyobb áldozatot hozni emiatt, csak amennyit muszáj.
    Fenti kívánság szoros velejárója lenne, ha a férjnek tényleg lenne már bejelentett munkája, úgy, hogy abból nekünk ne származzon anyagi kárunk.
    Mindenki maradjon továbbra is egészséges, légyszi.
    A vállalkozásom pörögjön tovább legalább így, mint idén, bár azt az év eleji céges kiesést valamilyen formában visszatornázhatnád.
    Az “életközepi válságomat”, amin mostanában pörgök eleget (szeretem munka kevés pénzért, vagy nemszeretem munka sok pénzért) oldjuk meg. Lehetőleg fájdalommentesen. Ha a “B”-verzió, akkor se legyen nagyon utálatos és földrajzilag is közel legyen. De inkább legyen a szeretemmunka és oldjuk meg az egy éve húzódó fizetési fiaskót.
    A bonbonos továbbképzésem haladjon tovább. Akár a balatoni kisvárosban, akár online idegen nyelven (de akkor legyen segítség a megértéshez). Csak csinálhassam. Mert nagyon szeretem. Jó lenne, ha ezzel kapcsolatban is kapnék útmutatást, hogy merre tovább. Meg lehet belőle élni? Maradjon csak hobbi a főmunka mellett? Mi legyen? :)
    Mehessünk idén nyaralni/telelni/őszölni oda, ahova mi szeretnénk, semmiképp sem olyan helyre, ahova mások miatt mennénk, de én utálnám :))))
    Legyen több a bevételünk, mint a kiadásunk.
    A szeretjükemberekkel tudjunk minél többet találkozni.
    A konyhafalam és az egyéb bútorok kerüljenek be a lakásba végre.
    M. barátnőm tudjon végre hátralépni egy lépést és kívülről szemlélni, amibe belesodorta magát az elmúlt évek alatt és váljon le (vagy róla váljon le) az, aki csak kártékonyan tud hatni rá. Ha úgy kell alakuljon, hogy M. ott maradjon, ahol eddig, akkor maradjon, ha nem, akkor pedig egy sokkal jobb helyet neki, a kártékony alak nélkül. Ha marad a helyén, a kártékony alakot elsodorhatnád mellőle.
    Anyukámnak még mindig nem jött el a második esély partnerfronton, úgyhogy kérlek, varázsolj neki egy normális (nem cselédet kereső) partnert biztos, normális egzisztenciával. És esetleg 1-2 barátnőt, akikkel rendszeresen tud találkozni.
    A házasságunk maradjon legalább ennyire rendben, mint 2020-ban volt.
    S. barátunk élete rendeződjön úgy, ahogy neki jó. De minél előbb, mert nem jó, hogy szenvedni látjuk.
    És legyen végre béke, a család az legyen család, és ne mások elképzelései szerint legyen, és nem kérünk több korlátozást, megszorítást. Kezeljenek végre minket felnőttként, akik tudják, mit akarnak.
    Fogyjak le! De ne csak átmenetileg, hanem úgy, hogy meg tudom tartani a súlyomat. És ne betegség okozta fogyás legyen, hanem az én akaratomból. Utoljára, de véglegesen. Köszi! :)
    Idén is köszönöm Luciának a lehetőséget és az ő kívánságai is teljesüljenek.
    Azt hiszem, mindent leírtam.
    És ha bármi váratlan dolog közbejön, azt legyen energiánk, humorunk megugrani.

    Kedvelés

    1. mm

      Ohhh, és ne felejtsük el, ez is nagyon fontos 2021-re!
      Én a nyári időszámításnak drukkolok! Reggel úgyis el kell indulni munkába, ha sötét van, ha világos, de délután az a plusz egy óra világosság életmentő lehet! ❤️❤️❤️❤️

      Kedvelik 1 személy

  3. kunkorcsiga

    Kedves Univerzum!
    Próbálok kedves maradni veled, de az, hogy ez a rohadék vírus elvitte az Édesapámat, nem teszi könnyűvé…
    Kérlek, legalább abban segíts, hogy Édesanyámnak mihamarabb hozz megnyugvást, mert most nagyon cefetül van.
    Kérlek, a következő cca. 50-70 évben kíméld meg a halálesetektől, betegségektől, balesetektől a családomat, és a barátaimat is.
    Kérlek, segíts, hogy találjak olyan munkát, amiben örömömet lelem, és ez ne a város túlsó felén legyen.
    Kérlek, segíts, hogy nagyobb legyen az önuralmam, kisebb a haragom, és a csípőbőségem.
    Kérlek segíts, hogy megtaláljam azt, aki segít leküzdenem a hipochondriámat, mert baromi nehéz együtt léteznem vele.
    És végezetül köszönöm a családomat, az életemet, kérlek, hogy mardjon minden így.
    Neked is legyen jó, érezd jól magad.

    Kedvelés

  4. Vorsi

    Kedves Univerzum,
    Szeretnék 2021re a szeretteimnek és barátaimnak egészséget; szünetmentes ovit; ezt a munkát tovább, vagy jobbat; sok sok stresszmentes tengerparti és tengerparti utazást; időt és energiát futni, olvasni, aludni. Drága barátnőmnek azt kívánom, hogy rakja rendbe magat, és találja meg, amit keres. K-nak szuper lakást, végül magamnak valami praktikus Lego tároló megoldást.

    Kedvelés

  5. Benenn

    Kedves Univerzum, 2020 nem volt olyan rossz, mint lehetett volna, de néhány apró változás azért sokat segítene: nagyon jó lenne ha lassan lehetne utazni, találkozni, étterembe ülni, koncertre menni. Nagyon örülnék, ha a gyerekekkel elmehetnénk nyáron valamelyik nagyon vágyott országba. Olyan boldogság velük lenni mostanában. A munka rendben van, talán egy kis lelkesedés jól jönne, de azt hiszem, ezt intézem én. Amihez viszont biztosan kell segítség, az az, hogy a párkapcsolatomban minden nagyon-nagyon jól alakuljon, szeretnék kérni kicsit több türelmet és (meg)értést. Szeretném, ha ezen a téren valami nagyon örvendetes és pozitív változás történne az évben. Perspektíva. És persze a legfontosabb: mindenki gyógyuljon vagy maradjon egészséges. Köszönöm előre is. És ígérem, én is hozzáteszem a magamét.

    Boldog új évet!

    Kedvelés

    1. lanyazurbol

      Kedves Univerzum!

      Legyünk mind, azaz a szűk és tág család, barátok egészségesek. Ne haljon meg senki, akit szeretek.

      J értsen meg végre teljesen, tudjuk rendezni a problémáinkat és legyünk együtt életünk végéig boldogan. legalább ennyire mint eddig, de inkább még boldogabban:) És ha ez nem lehetséges, akkor tudjuk elengedni egymást.
      Azok a szeretteim (B. E.G.É.), akik idén betegséggel küzdöttek, gyógyuljanak meg. Teljesen. Ne csak félig-meddig.
      Akit veszteség ért, leljen megnyugvást.
      Testvérem találja meg a válaszait, találja meg az útját, és legyen végre boldog. Nekem pedig adj erőt, ahhoz, hogy el tudjam kisérni ezen az úton.
      É. is találjon rá a helyes útra, hogy merre tovább: kint, vagy itthon? Rendeződjenek a dolgai az emberével. Ha nem megy, akkor pedig tudják elengedni egymást ők is.
      Apu találja meg társaságát, a társát. Legyenek hobbijai ugyanígy. És egy kicsit kevésbé legyen felelőtlen.
      A gyerekek továbbra is leljék örüket abban, amit csinálnak. Legyen annyi és olyan barátjuk, amennyire szükségük van. Ne akadjanak ki nagyon az iskolán. Találják meg benne az örömöt. A szükségesnél ne viseljen meg minket jobban a kamaszkoruk. És legyünk sokat együtt.
      Találjam meg a munkámban az örömöt. Legyenek érdekes és hasznos feladataim, ugyanitt.
      Több türelmet, azokhoz, akikhez kell:)
      A barátaimnak boldog párkapcsolatot és anyagi biztonságot.
      Ha kihívások elé állítasz, akkor erőt is adj a megküzdéshez. Nézzek szembe végre minden traumámmal, és ismerjem fel mikor kell segítséget kérnem.
      Tegyem le a jogsit, és tanuljak meg végre angolul.

      És persze világbékét, és egy szerető, befogadó és elfogadó Magyarországot!
      Köszönöm!

      Kedvelés

    2. Panni

      A legfontosabb, hogy senki ne haljon meg továbbra sem, akit szeretek :(. A szeretteimmel együtt legyünk egészségesek.
      A testvéremnek könnyű és komplikáció mentes szülést kívánok.
      Legyen gyors és viszonylag fájdalommentes a bölcsességfog műtétem.
      Ne veszítsem el a munkám.
      Utazhassak külföldre minden extra szabályozás nélkül.
      Enyhüljön a gyász és szomorúság, és legyen több vidám pillanatom.

      Kedvelés

  6. Csilla

    Kedves Univerzum!
    Egészséget szeretnék kívánni mind az ötünknek(+ az apám), mert ez a legfontosabb! A két egyetemistának sikeres féléve(ke)t, a gimisnek jó eredményeket és sikerélményt. A férjemnek még több megbecsülést a munkahelyén és másik közvetlen főnököt. Én továbbra is szeressem a munkámat és a munkahelyemet, lehessen visszamenni a gyerekek közé. Nyáron utazhassunk együtt is, és a gyerekek nélkül is. A gyerekeknek boldog szerelmet is kívánnék,( lehetőleg olyan párjuk legyen, akiket mi is szeretünk).És az egészség,ami nagyon fontos.
    Lucianak idén is köszönöm a lehetőséget.

    Kedvelés

  7. Manka

    Orulok – koszonom, hogy legalabb ezert visszatertel egy percre. Egyik kivansagom az lesz, hogy 2021-ben tobbet olvashassunk toled.

    Kedves Univerzum,
    Koszonom a jot es szepet, elgondolkodtatot, megmozgatot, ami 2020-ban tortent, a tobbit meg boritsa kegyes felhomaly.
    A kovetkezo evben kerlek, segits:
    – Munkahelyen sikeruljon helytallnom es atkerulnom az uj csapatba.
    – Szeretnem komolyan venni es elkezdeni a sulit. Adj erot es magabiztossagot. No meg penzt. :)
    – A manonak sikeruljon az iskolakezdes olyan zokkenomentesen, amennyire csak lehet.
    – Jovo ilyenkorra mar legyen egy tervunk arra, hogy mikor es HOVA koltozunk.
    – Intezzuk el az elintezendo es huzott-halasztott papirokat.
    – Ha eljutnank mindkettonk csaladjahoz, hogy meg talalkozzunk mindenkivel, az nagyon-nagyon jo lenne.
    – Kerlek, ne vigyel el senkit.
    – A 2020-ban felszedett kilokat es tarsaikat szeretnem 2021-ben elbucsuztatni, oket viheted.
    – Lucia irjon gyakrabban, ha teheti. :)

    Azt hiszem, ez bosegesen eleg lesz. Szamitok rad, Univerzum.
    – Manka

    Kedvelés

  8. Roxy

    Kedves Univerzum!
    Szeretnék egészséget, boldogságot és kicsit több nyugalmat a családomnak és persze magamnak.
    Elég kitartást a nyelvtanuláshoz.
    Jó lenne végre átbeszélni a dolgainkat F-el és rendszeresen találkozni. Nagyon hiányzik nekem.
    Egy kertes ház, ahol jól érzik magukat a gyerekek és kényelmesen elférünk.
    Segíts nekik barátokat találni. Kisfiam tanuljon meg érthetően beszélni. És legyen több önbizalma. Ez a bezártság nem tett jót neki.
    Anyagi helyzetünk rendeződjön. Ez az év sok veszteséget hozott. Nagyon sokat. Drámai fordulatokkal teli év volt. Mostantól csak pozitív meglepetéseket szeretnék. De nem terhességi tesztet!!! Azt a poént már ellőtted. Köszi.
    P-vel vagy rendeződjön a kapcsolatunk, hogy boldogok lehessünk mindketten vagy tudjuk békében elengedni egymást. Megérdemlek végre egy igazi boldog párkapcsolatot, kölcsönös szerelemmel, tisztelettel, sok közös programmal, mókával,vidámsággal, minőségi együtt töltött idővel.
    A munka terén pedig köszönöm az eddigieket. Szuper volt. Ezen a téren csak így tovább. Növekedjünk, fejlődjünk továbbra is. Plusz egy másik munkahely, ahol jól érzem magam és megfizetnek persze jöhet,
    Nagyon hálás vagyok, hogy B. betoppant az életünkbe. Legyen nagyon boldog és sikeres ő is,
    A rendszeres mozgást szeretném folytatni. Legyen hozzá minden adott.
    Köszönöm. Luciának is.

    Kedvelés

  9. Cranberries

    Köszönöm Luciának és az Univerzumnak a lehetőséget!
    Legyen béke és vigyázzunk a Földre is!
    Visszaolvasva pontról pontra megvalósult minden a tavalyi évben. Úgyhogy idén még pontosabban fogalmazok. :) Mindent köszönök azért.
    Mindhárom gyerekem legyen boldog, egészséges, érezze jól magát azon a helyen, ahová kerül. Legyünk egészségesek.
    A munka továbbra is legyen flow, köszönöm a jófej munkatársakat!
    A betegeim javuljanak, kapjon mindenki az új gyógyszerből, akinek segít!
    Gunilla legyen boldog minden napon, amíg velünk lehet!
    Anyukámnak csituljon le a daganata, illetve kapjon rá olyan kezelést, ami lelassítja a betegségét, úgy, hogy az életminősége is jó legyen! Maradjon velünk és töltsön velünk időt!
    Testvérkém is legyen egészséges, boldog. Jöjjön végre hozzánk és éljünk át együtt boldog időket.
    Minden állatka legyen boldog és egészséges, akikre vigyázunk.
    Jöjjön létre egy új törvény, aminek segítségével ivartalanítani lehessen az állatokat Magyarországon és méltóképpen élhessenek!
    Legyünk továbbra is boldogok a párommal, értsem meg őt teljesen, ne veszekedjünk.
    Legyünk továbbra is egy boldog szivárványcsalád. Legyen továbbra is minden család boldog család! 👩‍❤️‍👨👩‍❤️‍👩👨‍❤️‍👨👩‍❤️‍💋‍👨👩‍❤️‍💋‍👩👨‍❤️‍💋‍👨👩‍👧👩‍👩‍👦👩‍👩‍👦👩‍👩‍👦‍👦👩‍👦‍👦👨‍👧‍👧👨‍👦‍👦👨‍👦🌈🌈🌈

    Kedvelés

  10. fűzfavirág

    Kedves Lucia!
    Köszönöm a lehetőséget, és azzal kezdeném a kívánást, hogy minden álmod váljon valóra.
    Kedves Univerzum, az idei év kis zökkenőktől eltekintve szuper volt. Maradjon így jövőre is, csak zökkenők nélkül.
    Legyen minden szerettem továbbra is egészséges, meg én is.
    N-nek és J-nek szülessen szép, egészséges gyereke.
    Gy. élvezze továbbra is a munkát (btw, köszi az állást!<3).
    L-nek tartson ki a munka egész évben és lelje benne annyi örömét, mint az ideiben.
    A-nak legyen békésebb az új munka.
    M. legyen továbbra is egészséges, tevékeny, csak járhasson sokkal többet társaságba (szóval eltakaríthatnád végre a pandémiát, és gondoskodhatnál róla, hogy ne legyen másik).
    A fiúnak küldj egy kedves lányt, aki szereti és értékeli a humorát.
    Nekem küldj annyi munkát, amennyire szükségem van. Sokkal többet ne.
    Aki eddig megúszta a covidot (tudod, L., akinek tényleg nagyon veszélyes lenne), az maradjon is ki belőle.
    Aki beteg, gyógyuljon meg. Teljesen.
    Végre utazhassunk, amikor és amennyit akarunk. Pótolni kell az idei elmaradt születésnapokat, tudod.
    Köszi, hogy ebben a bolond évben annyi jó történt.

    Kedvelés

  11. Nordina

    Kedves Univerzum :)
    Köszönöm a jó 2020-as évet, hogy megkaptam elég sok kívánságomat.
    Ha 2021 még jobb lesz azt köszönöm szépen.
    Köszönöm a fejlődésemet és a tudásomat, a családomat, a jó munkámat, a kollégáimat és mindent ami örömet szerzett nekem.
    2021-benn ezeket teljesítsd kérlek:
    Küldj egészséget, boldogságot, szabadságot, biztonságot, gazdagságot nekem, a családomnak és barátaimnak.
    Itthonra nyugalmat és szeretetet adj.
    Z-nak jól alakuljanak a dolgok, maradjon otthon.
    Segítsd, hogy minimum 2 vállalkozási ötletemet beindítsam és alapozzam meg vele a gondtalan jövőnket és a nyugdíjamat. Ehhez nagyon sok jólfizető vevőt és megrendelőt, nekem ambíciót küldj.
    Minimum három külföldi utazást küldj.
    Május végére 65 kg testsúlyt, zsír helyett izmot adj.
    Adj mindig tökéletes orvosi leleteket magamnak és mindenkinek körülöttem.
    Küldj egy házat Budapesten ami tökéletesen megfelel az elképzelésemnek, jó vétel és küldd el a vételárat is nekem, hogy megvehessem.
    2021-ben B esküvőjére küldj nekem meghívót, az üzletük hasítson.
    Fiamnak jó legyen a munkahelyén, kapjon előléptetést több pénzzel és otthon minden rendben legyen náluk.
    Lányomnak jó legyen az egyetemen és a vizsgáin, kapjon ösztöndíjat és mellette egy jó munkát és jó életet adj neki.
    Unokámnak egészséget, nyugalmat adj.
    Tartsd meg nekem a férfit aki feltölti a lelkemet és jókedvet hoz az életembe.
    Macskáimnak jólétet, egészséget küldj.
    Nekem kilencszámjegyű pénznyereményt küldj.
    Ezekért én is tenni fogok, köszönöm szépen.

    Köszönöm Lucia a lehetőséget.

    Kedvelés

  12. Kisvax

    Kedves Univerzum,

    én most kívánok tőled először, szóval akár teljesíthetnéd is, hogy érvényesüljön a mézesmadzag és ideszokjak szilveszterente.
    1. Kérlek, hogy mindenki egészséges legyen, aki nekem fontos.
    2.. A két gyereknek sikerüljön úgy a felvételije, hogy mindkettő bekerülhessen abba a gikiba, ahova szeretne.
    3. Legyen annyi pénzünk, ami ahhoz kell, hogy minden fontos dologra.jusson.
    4. A fontos emberi kapcsolataim maradjanak meg jó állapotban, kölcsönös szeretetben, odafigyelve, vigyázva egymásra.
    5. A megoldatlan helyzetem oldódjon meg számomra kedvezően.
    Köszönöm 😇

    Kedvelés

  13. katkukac

    Köszönöm Luciának a lehetőséget idén is. Jövőre azt kérem az Univerzumtól, hogy megölelhessek mindenkit, akit szeretnék.
    Legyen elég munkám, amit szeretek csinálni, és utazhassak (ez némileg előfeltétele az ölelgetésnek).
    Néha kicsit én szeretnék az lenni, aki valakinek a legfontosabb.

    Kedvelés

  14. Kata

    Kedves Univerzum!
    Egészséget kívánok minden családtagomnak, barátomnak. Magamnak erőt és bátorságot, hogy sikerüljön az úgyistudodmik.
    Luciának egy kicsivel több időt, hogy gyakrabban tudjon ide írni és többet olvashassuk :-).
    Köszönök minden eddigit!

    Kedvelés

  15. JEGI

    Kedves Univerzum,
    Köszönöm az idei évet. Nem halt meg idén senki, akit igazán szeretek, csak így tovább.

    1.) mindenki maradjon életben, akit szeretek
    2.) egészséget és anyagi biztonságot szeretnék a csalodomnak, a szűknek és tagabbnak is
    3.)a kicsi Lányunk szokjon be az oviba jól, legtöbbször lelje örömet benne, és talaljon barátokat (mármint olyan ovis barátokat, akikkel fergetegesen érzi magát és simizik a kis érzékeny lelkét :))
    4.) hát ha már így megtrefaltal tegnapelott ezzel a pozitív teszttel, akkor légyszi legyen ennek jó vége! Legyen egészséges és időre, könnyen és jól szülessen meg a kicsi Lányunk kistesoja
    5.) megmaradt barátaimmal továbbra is ilyen jó viszonyt, vagy még jobbat adj.
    6.)A férjemmel továbbra is legyen ilyen csuda a kapcsolatunk, mint amilyen most
    7.) anyával legyen jobb kapcsolatom

    Köszönöm Lucia

    Kedvelés

  16. ac.

    Kedves Univerzum!

    Köszönöm a jó dolgokat az évből! A következőket kérném 2021-re:

    1. az összes szerettem (beleértve saját magamat is) legyen egészséges és boldog, legyenek mind biztonságban (anyagi, lelki, fizikai meg mindenféle értelemben véve), ez a legfontosabb
    2. záruljon le mindkét per és nyerjem meg mindkettőt légyszi (vagyis szülessen olyan eredmény, ami nekem is jó), lehetőség szerint különösebb lelki megrázkódtatások és anyagi csőd nélkül
    3. vegyenek fel a szakképzésre amire menni szeretnék, induljon a képzés, tudjam (technikailag is, beleértve utazást és költségeket) és élvezzem csinálni
    4. vegyék fel a Bubut az óvodába ősztől, tudja elkezdeni, illeszkedjen be, szeresse, őt is szeressék ott
    5. engem pedig várjon vissza a munkahelyem szeretettel, tudjak is visszamenni (ugyanígy értem a technikai részleteket is, mint munkaórák száma, ingázás, gyermeket óvodába járatás mellette, stb), legyen meg a régi szobám vagy kapjak egy újat, és kapjam meg az emelt, rezidensi fizetést is hozzá, hogy meg tudjunk élni, ez is tökre fontos
    6. legyen egy saját, jó autóm amit tudok jól és biztonsággal vezetni, jó esetben még élvezzem is a vezetést de legalábbis ne legyek betojva közben végig
    7. a magánéletem legyen kiegyensúlyozott, semmiképpen se legyen a jelenleginél rosszabb a helyzet, de ha jobb akkor annak nagyon örülnék

    Előre is köszönöm, kedves Univerzum! Ezeket ha teljesíted nekem (ezekben a formákban, nem valami huncut módon), akkor már azt hiszem mindenem meglesz, amit csak szeretnék, a többit már igazán hozzá tudom tenni én is!

    Kedvelés

  17. Gigi

    Jajj, már tűkön ültem. Ez ugyanúgy része a szilveszternek, mint a trombita, a pezsgő, …

    Szóval kedves Univerzum a saját családomra vonatkozó kívánságokat szépen teljesítetted, E hatalmas alvó lett, Á szuperül boldogul a suliban, lassan M is megtalálja a helyét, mi pedig a férjjel nagyon rendben vagyunk. Jövőre is hasonlóan jól alakuljon az életünk, M legyen magabiztosabb, E pedig kezdi a bölcsit, remélem nem lesz neki túl nagy megrázkódtatás. Férjjel jó volna kicsit több idő kettesben, és lassan szeretnék egy olyan munkát, amilyen a mostani volt régebben, csak itt helyben. Meg persze egészség, boldogság mindenkinek.

    A másik két babát, akiket évek óta kérek, igazán küldhetnéd, mert R lassan megzakkan. Szóval idén már tényleg érkezzen meg egészségesen a kicsi vagy R-hez vagy N-hez!!!!!!!!

    Globálisan nem szoktam kérni, de most mégis: érjen véget a járvány és ne jöjjön újabb, és az országban uralkodó állapotok is változzanak, mert itt akarok élni, de ha diktatúra lesz a gyerekeim miatt nem fogok maradni. Szóval látni szeretném, hogy megkezdődik a változás.

    Hálásan köszönöm meg Luciának a lehetőséget is!

    Kedvelés

  18. liza

    Kedves Univerzum,
    hála az idei évben a jó dolgokért, kérlek vigyázz a szüleimre.
    Vigyázz a gyerekemre, köszönet mindazért a jóért, ami történt vele, váljanak valóra az álmai és vigyázzanak rá segítök (szerelem, igaz barát, szép jellemű barátok, tanárok, mentorok, mesterek) és legyen nagyon jól a bőrében az életében.
    A munkahely, amit janurban kezdtem, jó lett volna, csak azt elfelejtettem tavaly írni, h ne legyen pandémia, ami leállítja a tevékenységet, illetve év végén politikai okoból ne cseréljék le a jófej igazgatót egy nagyon rosszfejre, plusz még jobban az év végén ne rúgják ki a kollégáim több mint felét, így most azt kérem, h hamar legyen másik jobb (stabilabb, békésebb, nemszétcseszett) munkahelyem, ahol legalább ennyit keresek és ahol kompetens vagyok és tisztelnek és szeretnek.
    A férj képeit adjuk el úgy, h az mindenkinek nagyon jó legyen.
    A férj pályázata jöjjön be és ott legyen nekem is munka, amit jól végzek és tisztességesen megfizetnek.
    C1 nyelvvizsga
    Barátnővel 2021-ben barátságban és sikeresen felépíteni azt a bizniszt, úgy, h működjön és 2021-től lehessen keresni vele,
    Szeretnék egy eggyel barátságosab, lakhatóbb testet, kérek szépen akaraterőt, h tegyek érte és önszeretetet, h időt töltsek vele, h merjek neki venni dolgokat.
    Bőséget és biztonságot, sok meleg éltető szeretetet.
    Luciának és Mucinak csupa jót.
    Köszönöm.

    Kedvelés

  19. Anna Gyöngy

    Kedves Univerzum! Ma kitöltöttem a Year Compasst (illetve leírtam a kérdéseire a válaszokat egy szép sárga füzetbe) – ebben van egy olyan oldal, aminek az a címe, hogy 2021 Álmodj nagyot. Aztokat szeretném kérni 2021-re, amiket oda leírtam.
    Köszönöm és boldog új évet kívánok mindenkinek!

    Kedvelés

  20. aaolvas

    Kedves Univerzum!

    Ezeket kérem tőled a jövő évre:

    1. J, C, M, G, N és én is legyünk egészségesek.
    2. A szüleim ismerjék fel végre, amit fel kell ismerniük, és ne bántsanak többet.
    3. N-nek legyen családja. Ismerkedjen meg egy számára tökéletes emberrel. Legyen gyereke, akár biológiai, akár adoptált, de sikerüljön. Nagyon fontos, hogy mindez 2021-ben történjen. Nagyon kérlek kedves Univerzum, hogy ne várasd tovább!
    4. Legyen egy klassz munkám, amit szeretek és jól is tudok keresni vele.
    5. Tudjak sok minőségi időt tölteni a gyerekekkel.
    6. Fogyjak 15-20 kilót. (Egészségesen, nem betegség vagy stressz miatt.)
    7. Minden szempontból legyen szuper a házasságom.
    8. Ne legyenek anyagi gondjaink, G tudjon magának új fotós felszerelést venni a munkához, és tudjunk a gyerekekkel elmenni egyszer nyaralni és síelni.

    Kérlek, teljesítsd őket. Nagyon köszönöm!

    Kedvelés

  21. dóri

    Kedves Univerzum!
    Tavaly kértem először és teljesült is, már tizedik hete tudjuk, hogy ikreink lesznek. Hihetetlen, bármennyire is tudtuk és vártuk. Nagyon-nagyon köszönjük!
    2021-re kívánom magunknak, hogy július közepén végre személyesen is megismerhessük őket. Legyen mindenki egészséges, megtaláljuk a megfelelő lakást. A többit, bízom magunkban, hogy meg fogjuk oldani, a legfontosabbakat már megkaptuk.
    Lucia, köszönöm a lehetőséget

    Kedvelés

  22. Bell

    Kedves Univerzum,
    mivel eddig soha semmi nem teljesült abból, amit kértem, viszont amikor nem kívántam tőled amire vágytam, történtek dolgok, ezért most nem kívánok. Lássuk mi lesz.*

    * És ezt azért írom le, mert jövő ilyenkor már nem fogok erre emlékezni és keresni fogom mit kívántam, hogy lássam mi teljesült belőle.

    Kedvelés

  23. dormirsouslesarbres

    Kedves Lucia! Köszi a lehetőséget.
    Kedves Univerzum! Köszi, hogy a 2020-as legfontosabb kívánságomat teljesítetted, és egészséges kisfiunk született június végén.
    2021-re kevesebb feszültséget szeretnék a férjemmel és több szexet. Szeretném újra személyesen látni a barátnőimet, legkésőbb nyáron. Szeretném, ha a család minden tagja jövőre is legalább olyan jó egészségnek örvendene, mint (hihetetlen, de így van) idén, és apukám újra láthatnà az unokáját élőben.
    Szeretnék választ kapni a munkámmal kapcsolatos kételyeimre, kérdéseimre, és szeretném, ha a gyes vége nem lenne traumatikusabb, mint muszáj. Szeretném, ha a kisfiunk könnyen megszeretné és megszokná a bölcsit és szívesen járna majd. Szeretnék lefogyni még legalább 15 kilót.

    Kedvelés

  24. Csorbacsip

    Kedves Univerzum! Köszönöm az idei évet is, nagyon szuper lett, hálás vagyok, hogy így tudtunk kijönni belőle, sokkal szarabb is lehetett volna! És Magdika is meggyógyult.
    2021-re az alábbiakat kérem:
    – ne legyen halál, betegség, baleset és szomorúság, szorongás, veszekedés, egyik se legyen 2021-ben!! Nekem se, senkinek se, akit szeretek! Tudom, hogy a rossz pillanatok hozzátartoznak az élethez, de többségben legyen a jó ( mondjuk 10% rossz- 90% jó, mert valaki azt mondta, h nagyon konkrétnak kell lenni veled Univerzum)
    – a munkahely legyen ugyanilyen jó és kicsi plusz pénz is legyen! Ne szűnjön meg a pozícióm, maradhassak ott, ahol most vagyok.
    – Urammal legyünk legalább ennyire jól, szerethessem, szeressen, sikerüljenek az egyéni és közös terveink. Szexeljünk többet, mint idén.
    – Timi szüljön egy egészséges gyereket (ha akar..).
    – Pia-cigi témában jelentősen előre léptem, a továbbiakhoz adj nekem kitartást és akaratot.
    – Anyám demenciája maradjon kezelhető kereteken belül, ne kelljen félnie, a mi idegrendszerünk is maradjon épségben.
    – háziállatoknak egészséget, jólétet, no ügyelet, no betegség, no elgázolás az úttesten,
    – Váratlan kiadások ne legyenek 2020-ban, jó!?Legyen annyi pénzünk, ami mindenre elég, az a hülye bankügy oldódjon meg az év végéig legkésőbb,nem akarok szorongani emiatt sem.
    – Házfelújítás , most már kezdjük el és legyen rá pénz is meg erő is.
    -Legyen nagyon gyorsan vége a járványnak!
    – Szeretnék lefogyni, minimum a 2019- es súlyomra, ebben segíts kérlek ( de betegség és idegbaj nem játszik – lásd fent..)

    Lucia, köszönöm ismét a lehetőséget!!
    Minden kívánságod teljesüljön Neked és Mucinak is!  Puszi, Jé

    Kedvelés

  25. suematra

    Hát én most annyit kérek csak, hogy ami jó volt, maradjon jó, ami rossz, az forduljon jóra, aminek kell, az oldódjon meg jól, ami meg olyan nem tudjuk, hogy is legyen, az is derüljön ki – a szónak azon a kiderülős, jó módján!

    Kedvelés

  26. Audrey

    Kedves Univerzum, most, hogy így 2020-ban kicsit megtorpant minden, ha úgy nézem “évvesztesek” lettünk, igyekeztem okosan felhasználni ezt az időt, de jó lenne ha helyreállnának a dolgok 2021-ben. Azért nem volt ez egy rossz év, nem panaszkodom, ne legyen soha rosszabb.
    Ezt kívánom 2021-re:
    1. Testi és lelki egészséget, anyagi biztonságot (azaz legyen elég pénzünk mindenre) és boldogságot Macinak, magamnak és a szeretteinknek.
    2. Macinak sikeres iskolakezdést, kiegyensúlyozott lelkivilágot, jó beilleszkedést, sok jó barátot.
    3. A Pasinak sikerüljön átugrani az árnyékát és megváltania magát. Ha hozzá tudok járulni ehhez úgy, hogy nekem is jó legyen, akkor úgy, ha nem, akkor másképp.
    4. Tudjam én magam is dűlőre vinni a Pasival kapcsolatos kapcsolatomat és lehessek boldog tartósan egy párkapcsolatban. Ha a Pasival, akkor jó (és találjuk meg a módját a boldogságnak ebben a felfordult helyzetben is); ha nem, akkor mással, de mindenképpen úgy, hogy nekem jó legyen (és Macinak is!).
    6. Jussak végre dűlőre a családommal.
    7. Maradjak sikeres és elismert (anyagilag és erkölcsileg is) a munkámban, lássam meg és tudjam megragadni a számomra legjobb lehetőségeket.
    8. Sikeresen és gyümölcsözően meg tudjam végre oldani az ingatlan-dilemmánkat.
    9. Maci és a munka mellett jusson időm és legyen kapacitásom magamra és a barátaimra is, ismerjek meg jó értelemben érdekes embereket.
    10. Újra találkozhassunk másokkal és utazhassunk korlátozások nélkül.

    Kedvelés

  27. Dragontower

    Kedves Univerzum!

    Nagyon köszönöm ezt az évet, és azt, hogy mindent teljesítettél, amit tavaly ilyenkor kívántam.
    Kérlek, hogy a szeretteim és én ( a nyuszi is) maradjunk egészségesek, ez a legfontosabb. A szerelem, a munka és az anyagiak maradjanak az idei szinten, vagy legyen minden jobb egy kicsit🙂. A fiam legyen sikeres abban, amit csinál.
    Jövőre szeretnék külföldre utazni, szóval ezt a Covid-mizériát elhalkíthatnád.

    Boldog új évet mindenkinek🙂

    Kedvelés

  28. Esz

    Tavaly és idén mindent megkaptam, köszi univerzum :) jó lenne folytatni ezt a sorozatot, és a legfontosabbat is add meg kérlek, de azért pontosítok:
    1. Egészséget a teljes családnak, és G-ének is.
    2. Sikeres lombikot és a végén egészséges gyerek(ek)et nekünk (E+G).
    3. Jó jegyeket, és több szorgalmat Em-nek.
    Köszi

    Kedvelés

  29. Fanni

    1. Nagyon hálás vagyok sok mindenért az idei évben, olyanért is, ami közben azért nem volt annyira jó. Szóval köszönöm.
    2. Legyen a családomban mindenki egészséges, engem is beleértve. Aki meggyógyult, az maradjon is meggyógyulva.
    3. Kérlek tisztázódjon a régmúltnak az a darabja, ami fél éve kísért, hogy kölcsönös megértéssel lehessen elengedni vagy igazán folytatni, olyan módon, hogy ezután jobb legyen (mármint nekem is jobb legyen).
    4. Működjön, amit a munkámban elkezdtem, épüljön hosszú távúnak, és az év első felében legyen kézzelfogható, pozitív anyagi eredménye (kereset).
    5. Amiben döntenem kell, abban ismerjem fel/találjam meg azt a megoldást, ami minden résztvevő számára a legjobb hosszú távon, de rövid távon sem borzasztó senkinek.
    6. Kismucinak legyen testvére.
    7. Tudjam folytatni azokat a jó dolgokat, amik idén elkezdődtek (úgy, hogy közben azért legyen az ideinél legalább egy kicsit könnyebb érzelmileg).

    Kedvelés

    1. Tökre Anonim

      Kedves Univerzum,
      én a szarságokkal együtt is szerettem 2020-at, a tavalyi kívánságaimat szokás szerint jól menedzselted, szóval rögtön első kívánságként jöjjön az, hogy a lassan több évtizedben mérhető eredményes összhangunkat továbbra is legalább ilyen remekül működtessük. Mindenért hálás vagyok, amim van, de vannak azért konkrét kívánságaim 2021-re is:
      – még jobb testi-lelki egészséget mindenkinek – nekem, a szüleimnek, a nagyszüleimnek (valamint nyuszisan rokonaimnak, barátaimnak, üzletfeleimnek). A meglévő és leendő állatkáimnak természetesen szintén.
      – a novemberben és a múlt ősszel tanultakat szeretném végre tényleg kézzelfoghatóan, pozitívan sorsfordító módon működtetni. Segíts megtalálni és határozottan járni az utamat. Kérek ehhez bátorságot és önszeretet is,cserébe felajánlok maradék korlátokat, félelmeket és kételyeket.
      – tesóméknak kérek erőt és sok röhögést, hogy ők is boldogok maradjanak, meg az összes gyerekük is a boldogságot tanulja meg. Legyen persze egészséges a soron következő unokahugi is.
      – kérek szépen egyben akkora összeget vagy más csodát,amivel megvalósíthatom a házfelújítás minden részét, a csodakertet is beleértve
      – ettől függetlenül is kérek megnyugtató,  hosszú távú anyagi biztonságot. kérek még gyakori jófajta kalandokat, hogy legyen mit mesélni is
      – szeretnék egy megbízhatóan működő saját autót, és a vezetéstechnikám is javuljon tovább, mindenki örömére
      – mint mindig: a meglévő barátaim mellé jöhetnek még újabb kedves bolondok,nekik mindig van hely- jöhetnek az újabb utazások is, régi és új útitársakkal is, de mindenképp sok kalanddal és röhögéssel
      – sok-sok szenvedélyes szex éve legyen ez nekem, ha a szerelem is bejátszik, azt se bánom
      – a pont nekem való új kiskutya nevelése legyen könnyű, hatékony, és mindenkinek boldogság
      – és ha van még valami jó a tarsolyodban, amire esetleg nem gondoltam,örömmel várom azokat is.
      Köszipuszi

      Kedvelés

  30. Lumen

    Kedves Univerzum! Tavaly elveszítettem valakit aki nagyon fontos volt nekem, idèn nem szeretnèk hasonló dramakat, csak egyszerű kis polgari èletet. Remélem valaha megértem miert vonzodok ahhoz a fiúhoz, aki annyira màs mint èn. Szeretnèk vègre egy kiegyensùlyozott kapcsolatot egy fiùval, aki èrtèkel ès elfogad, ùgy ahogy vagyok ès èn is vonzodok hozzà. A munkaban jò donteseket hozzak ès kevesbe legyek leterhelt. Persze egeszseg, a szenvedoknek megbekeles. Bùek

    Kedvelés

  31. Orsi

    Kedves Univerzum!
    Idén azért nem gyengén kibasztál a világgal…. nem tudom ki kívánta ezt, de biztos részeg volt.
    Na mindegy, ez van/volt, vettük a lapot.
    Én nem panaszkodom: Tudod jól, hogy amit tavaly kívántam, szinte 100%-ig teljesítetted, amit nagyon szépen köszönök!!!
    A 2021-es évre azt kívánom elsősorban, hogy amit eddig adtál, azt ne vedd el, tarts meg körülöttünk minden jót.
    Az egészségünk jól szuperált, ez a tünetmentes covid profi volt, ezért azt is kérem, hogy tarts meg minket ugyanilyen jó egészségben, fitten. Talán annyit segíthetnél, hogy semmiképpen se hízzunk, sőt lehetőleg fogyjunk álomsúlyra, mert az überkirály lenne. Illetve a bőröm is helyre jöhetne, eltűnhetne végre minden miteszerem.
    Anyagilag is szépen rendezted a dolgainkat, nagyon boldog lennék, ha 2021-ben is legalább ugyanennyit adnál, vagy még többet. Nem vagyok kapzsi, de szeretem az anyagi biztonságot. Kérlek, ezt vedd figyelembe!
    Nagyon szeretném, ha a munkám továbbra is ilyen szuper lenne, mint eddig és tényleg jó hosszú életű lenne. Köszönöm, hogy dobtad ezt a lehetőséget, tudom, hogy jót akartál, sikerült!
    Ja, kössz a kiskocsit is, nagyon szuper, imádom!
    Szóval én tényleg azt kérem, hogy senkit és semmit ne vegyél el tőlünk (bár AZT az egy valakit eltűntethetnéd az életünkből egy szép húzással – de tudod, én türelmes vagyok), és ha van rá lehetőség, gyarapíts minket tovább minden jóval egészségben, boldogságban!
    És egy utolsó: Jankával csinálj valamit kérlek, nem bírom a hisztijeit, legyen újra olyan édes tündérbogár, mint volt kicsiként!
    Nagyon köszönöm, hogy most is figyelsz ránk!
    Orsi

    Kedvelés

  32. T

    Kedves Univerzum,
    Először is nagyon köszönök minden jót, amit 2020 hozott, elsősorban a gyógyszert és G.-t.
    Ezek maradjanak meg 2021-re is. Hasson a gyógyszer, legyek egyre erősebb. És kapja meg minden sma-s, aki még vár.

    Kedvelés

    1. Gabi

      Kedves Univerzum!
      Köszönöm azt ami jó volt. Szerencsére jutott ilyen is.
      Kérek minden nekem fontos embernek jó egészséget és anyagi biztonságot. Találja meg mindenki azt ami boldoggá teszi és kapja is meg, vagy legalábbis haladni tudjon felé. Talalkozhassak mindegyik gyerekemmel ahányszor szeretnénk. Utazhassunk boldogan ahányszor szeretnénk. Ne legyenek anyagi gondjaink. Köszönöm szépen

      Kedvelés

  33. Macskazokni

    Kedves Univerzum!
    A következőket szeretném kérni (lényegretörő leszek)
    1. egészséget és anyagi biztonságot minden szerettemnek
    2. Jéknek sikerüljön a lombik
    3. G magánélete rendeződjön úgy, ahogy az neki hosszútávon jó
    4. Átaludt éjszakát nekünk (vagy ha nem, akkor azért ne aludjuk át, mert a kispocoknak EGY testvére születik – az apjától és tőlem, – csak a pontosság kedvéért- , mert ha bármi egyéb kombinációból, akkor valamelyikünknek biztos nem lesz nyugodt éjszakája)
    5. lucia írjon többet!

    Köszönöm!

    Kedvelés

  34. doralona

    Kedves Univerzum, köszönöm szépen ezt az évet, mert bár nem teljesen olyan lett, amilyet szerettünk volna, de azért voltak bőven fénypontjai.
    Azt kívánom, hogy 2021-ban is legyünk együtt L-el szerelemben, szerencsében, boldogságban, gazdagságban, egészségben. Az anyukák és a barátaink is legyenek egészségesek, és boldogok. Utazzunk sokat kedvtelésből, és a sok alatt minimum kettő, de inkább három külföldi utat értek, és legalább ennyit belföldön – és ezek az utazások sikerüljenek nagyon jól, és ne hagyjunk el semmit soha többet. Az új lakással kapcsolatban továbbra is menjen minden flottul; maradjanak meg a tök cuki bérlőink, és bírjuk fizetni a törlesztést is könnyedén. A saját lakásunk felújítása is menjen nagyon flottul, légyszi. A munkával kapcsolatban azt szeretném kérni, hogy hogy kapjam vissza az enyémet, sőt, induljon be az a másik dolog is, amit ez az őrület csírájában fojtott el tavasszal.
    Lucia minden kívánsága teljesüljön pontosan úgy, ahogy ő szeretné. Meg mindenkié, aki itt kíván :)

    Kedvelés

  35. alill

    Én is vártam ezt a posztot, köszi :) A kívánságaim, a valóban fontosak teljesültek, de az univerzum valóban nagyon vicces. Marha jó ötletei vannak, élveztem (nem)

    Így én azt kívánom a következő évre is, hogy legyek én és minden szerettem boldog és egészséges. Azt is kívánom, hogy jól válasszak képzést ősztől, vegyenek fel és menjen jól a tanulás. A fiúmnak pedig azt kívánom azonkívül, hogy legyen boldog és egészséges, hogy felmentsék a tárgyaláson, és legyen happy endje ennek a rémálomnak. Ha ezenfelül még belefér valami, akkor az, hogy teljes állásban vegyék fel a mostani startup munkahelyére. És legyen szíves az univerzum nem bedobni valami elgondolhatatlan rémálom eseményt a jó dolgok mellé.

    Kedvelés

  36. GS

    Szia Lucia és Uni!

    A holland ügy oldódjon meg, úgy, hogy az nekünk kedvez.
    Legyen könyve Luciának, azonnal megveszem akkor is ha a felmosórongyokról ír, és e-könyv formátumban is, hogy itt is tudjam olvasni.
    Köszönöm, hogy továbbra is egészségesek vagyunk férj-fiam-én és a család meg mindenki akit ismerek.
    Kérnék erőt és fegyelmet, hogy haladjak a kis mini bizniszemmel, de ne fájdalmasan leckéztess, már megértettem, köszi, mostantól inkább támogass.
    Szeretnék sok kedves, cuki vendégeket, akikkel egy húron pendülünk és sokat tudok nekik segíteni, ők pedig örömmel fizetnek nekem és ajánlanak tovább.
    Szeretnék egészséges kistesót a fiamnak, hogy ne legyen egyedül, ha lehet ebben az évben.
    Férjem és az öcsém kapcsolata javuljon, és kedveljék egymást, vagy legalábbis ne rajtam csapódjon az ellenszenv.
    Köszönöm!

    Kedvelés

  37. újévi palackposta

    Először is köszi a szerencsés dolgokat 2020-ban, nem számítottam rájuk, másrészt azt, hogy kevesebb ember legyen az utcákon nem pont így gondoltam :$, de ugye Lucia megmondta, hogy precízen kell kívánni.
    Hosszú, boldog és békés életet kívánok minden szerettemnek, világbékét és klímaegyensúlyt a földlakóknak és az univerzum minden békés élőlényének, köszipuszi. :)

    Kedvelés

  38. Klazur

    Kedves Univerzum!

    1. szeretném, ha a családban mindenki egészséges lenne jövőre is. Se rák, se covid, se semmi orvososdi ne legyen légyszi. Konkértan: férj, gyerek, macska, anyu, apu, tesó, tesó barátnő, anyós, após, férj tesója.

    2. szeretném ha a gyerek normálisan, és boldogan fejlődne. Az elmúlt négy hónap neki is, meg nekünk is nehéz volt, de ilyen amikor belecsöppen egy másféléves a családba. (Itt szeretném megköszönni neked,hogy ilyen gyorsan el tudtad intézni ezt az örökbefogadást, puszi! ;) )

    3. jó lenne, ha kicsit jobban ki tudnék jönni a gyerkőccel, és nem kéne annyit kiabálnom vele.

    4. legyen továbbra is pénzünk, maradjon meg a munkánk és lépjünk előre a fizetésben, de ne rokkanjunk bele a sok munkába, nem szeretném ha a család rovására menne az előléptetés.

    5. legyen elég pénzünk kicseréltetni az ablakot, és felújítani a padlót

    6. a legnagyobb jóság lenne, ha el tudnánk költözni egy kertesházba, ami szép és jó, és még közlekedés szempontjából sem rossz.

    7. tudjunk azért utazni, sok szép helyre elmenni, a kismakinak megmutatni csudaizgalmas mindeneket. Külföldi utazás is jó lenne, például egy Horvátország, vagy valami tengerparti lazítgatás.

    8. rendeződjön Magyarországon a belpolitikai helyzet, és legyen ez egy élhető ország, ahol a hangsúly azon van, hogy épüljön szépüljön minden, nem pedig az ellenségeskedésen, meg az utálkozáson.

    9. tudjunk többet bandázni a kis barátainkkal, és megint legyen sok közös progink, még akkor is, ha kicsit megöregedtünk idő közben.

    10. érezzem jól magam a bőrömben, és tudjam jól megélni az életem.

    Köszönöm, jövőre ugyan itt!

    Kedvelés

    1. Klazur

      Jajj, azt elfelejtettem, hogy persze nekem se legyen semmi bajom (légyszilégyszi!): Legyenek jók a leleteim, és ne legyek beteg! Kapjam meg mihamarabb a gyógyult státuszt, hogy ne kelljen a kékgolyóba járkálnom már. Meg persze ezt a covid szarságot is jó lenne megúszni.

      Bónusz: a macska hagyjon minket aludni, mert a hajnali 5 órás ébredéstől már kicsit kivagyunk.

      Kedvelés

  39. Tobber

    Kedves Univerzum!
    Légyszi ezt az egészségdolgot tartsuk jövőre is, szeretteim és én is legalább ezen a szinten jól legyünk és találj megoldást a családi legkisebbünk bajára is.
    Legyen elég jövedelmem az életszínvonalamat tartani meg talán utazgatni ismét.
    Nem vagyok nagyravágyó, persze jöhet szupervakcina, érzelmi biztonság, napi sportmotiváció meg munkahelyi nyugalom, ha ráérsz.
    Köszi, Lucia! Köszi, Univerzum!

    Kedvelés

  40. Barbi

    Kedves Univerzum!
    tavalyi kivánságom bejött még az is hogy ne kelljen temetésre menni ( akik ismerősők rokonok meghaltak ott balhé van a temetés körül tehát nincsen temetés csak jövöre ha lesz ,ennyit a pontos megfogalmazásrol )

    szoval mit kivánok 2021-re
    1. anyuka lehessek, de ugy normálisan vagy tudjunk örökbe fogadni vagy legyen egészséges kisbaba vagy ha férfinemű páromnál van gyerek jo potanyu tudjak lenni.
    2. szeretnék elköltözni de ne kényszerből hanem szabadon tudjam akadályok nélkül megtenni lehetőleg saját lakásba vagy az örökségből vett lakásba házikóba, ha összejön a külföld akkor persze oda, a lényeg hoyg ne valami rosz és veszélyes helyre, mert most kb ott lakok egy elég veszélyes környéken és szeretnék már egy biztonságosabb helyen élni,
    3. ha kell oltakozni akkor jo oltást kapjak amivel minden rendben lesz és ami miatt nem kell aggodni.
    4. tudjak szabadon utazni korlátozások és hisztik nélkül ( Svájc Franciaország, Thaiföld) . elég maszkot vettem idén már nem kéne még több köszi.
    5. egészséges legyek én és a családom, ne legyen halál ha lehet ilyet kérni.
    6. találjak egy jo fogászt mert ez a két évvel ezelőtti akciot, hogy egy tömés rendesen el tudja cseszni az ember eléggé érdekes évét, egész karácsonykor éreztem, igy normális fogorvost szeretnék aki tömni is tud. és rendbe hozza amit a másik elrontott.
    7. szeretném ha anyagilag az ideinél ne lenne rosszabb, de ha jobb lenne és még több pénzem és folyamatosan anyagi biztonságban vagyok teljesen jo lenne.
    8. szeretném ha az álmaimbol három összejönne és a hobbyirásbol tudnék profitálni vagy tévés vagy könyves felkérésnélk, és aki eddig akadályozott benne vagy mutassa meg magát és huzzon el és keressen más játszoeszközt.
    9. a családi kapcsolataim javuljanak vagy derüljön már ki hogy mi is az igazság
    10. sikerüljön fejlődnöm lelkileg is és változnom amerre kell.
    11. köszönöm hogy csomo mindent elinditottál idén, sikeres munka, sikeres fogyás sikeresebb egészségmegőrzés kérlek ez maradjon igy is.
    12. legyenek segítőim és végre tudjam megismerni az ellenségeim hogy tudjam merre kell mennem.
    13. a világon álljon már be egy rend, legyen egy hatékony oltás és ne szenvedjenk az emberek.
    14. a rendezőmmel végre már me tudjuk beszélni azokat a folyamatokat amiket én vagy ő benéztük.
    15. Az itt kérőknek és Luciának is jöjjön össze amit kér. ( sajnos az Ikeja most eléggé elhavazodott de hátha szabad lesz a határ és az osztrák ikea vagy a szlovén segit Luciának)
    16. ha a szülők nyernek a lotton szivesen bevállalom a felajánlott ajándék lakást is.
    17. barátaim maradjanak meg az ellenségek meg menjenek isten hirével.
    18 egészségnél meg egészséges testetszeretnék kevés vagy abszolut ne kelljen gyogyszert szednem és tudjak is vigyázni magamra.
    19. viszonzott szerelmet és végre elvigyen magával Ibizára vagy valami szerelemszigetre.

    köszönök mindent.

    Kedvelés

  41. sfp

    Kedves Universum,
    Koszonom hogy megvedtel minket a Covidtol es egyeb egeszsegugyi csapasoktol. Szeretnem ezt a vedelmet kerni jovore is. Tovabbra is vigyazz ram es a bovebb csaladra. Ha erodbol kitelne, remek lenne ha 2021-re a vilagak sikerulne is megszabadulni Covid19-tol es annak mutacioitol.
    Most onzo leszek es magamnak kerek eloszor.
    Vigyazz a szememre, ami benign, maradjon is benign. Egyeb rakot sem szeretnek. Jo egeszseget kernek az egesz evre.
    Koszonom az uj munkahelyet, oldd meg kerlek, hogy legyen egy hosszutavu szerzodesem, dolgozhassam veluk, naluk tartosan. Nekem jo orakban, jo fizetesert, remek kollegakkal, akiket szeretek es ok is kedvelnek.
    Segits eletmodot valtani, s hogy megtalaljam a nekem megfelelo dietat amivel tartosan le is fogyok a jovo evben.
    A ferjnek segits kerlek ugyanabban mint iden is tetted. (Good job, btw.). Erezze jol magat a boreben, ne legyen munkahelyi krizise, legyen egeszseges, teniszezzen sokat. Szeretnem, hogy kiegyensulyzott legyen, depresszio kerulje el.
    Folytasd kerlek a megkezdett jo munkat a fiuval is. Novekedjen, erosodjon mint fizikailag, mint lelkiekben. Tanuljon jol, legyen egyre kozelebb a neurotipikusokhoz. Konnyebb lesz neki. Legyen boldog az iskolaban, talalja meg mi erdekli, legyen celja. Kapjon vegre segitseget a tanulasi nehezsegeire is, eredmenyei javuljanak. A csaladi teen elhizas kerulje el.
    A lanynak meg azt szeretnem, hogy legyen egy olyan eve az egyetemen amilyet szeretne. Hogy tudja vegre elvezni, hogy egyetemista. Erezze jol magat a boreben, talaljon remek uj baratokat, partnert, s tovabbra is nagyszeruen kezelje a kihivasokat.
    Anyukamnak is segits a tovabbiakban is. A rak ne jojjon vissza, terdei mukodjenek, s legyen egy jo eve. Velunk vagy nelkulunk, rad bizom universum. Ami a legjobb.
    Amugy kerem, hogy tovabbra mi a csalad eljunk bekeben es szeretetben, anyagi biztonsagban. S a bovebb csaladdal is minden rendben legyen.

    Kedvelés

  42. Lilla

    Kedves Univerzum!
    1./ Különösen fontos lett, ami eddig is az volt: egészségesek legyünk, különösen anyukám és jómagam, de természetesen a szeretteink is.
    2./ Mivel épp állást váltok, kérlek, hadd legyen ezúttal szerencsém, találjam meg azt a munkahelyet, amit/akiket szeretek, ahol szeretnek, amit örömmel csinálok, stressz nélkül és még meg is fizetik. Mindezt természetesen egyazon munkahelyen szeretném.
    3./ Kérlek, hadd találjam meg az otthonomat, ami tetszik és meg is tudom fizetni.
    4./ Kérlek, hadd utazgathassak pihenés és szórakozás céljából az általam választott vagy jóváhagyott úticélokra (tehát nyaralás, városlátogatás; nem munka-célú), legyen kivel és okozzon olyan örömet, mint régen.
    5./ Kérlek, hadd érezhessem újra jól magam.
    6./ Amennyiben bármelyik kérésemet kétféleképpen lehet értelmezni, akkor kérlek, számomra előnyösebb értelemben teljesítsd.

    Hálás köszönettel:
    Lilla

    Kedvelés

  43. kriszti

    Kedves Univerzum!

    Tobb fronton is kertem mar toled ugyanezt, lecci most tegy is valamit: kistesot szulni a lanyomnak, ez lenne a legfontosabb. Egeszseget a csaladomnak es magamnak is, fellendulest a boltban, anyagi biztonsagot es szerelmet, olyan igazit, viszonzottat. Koszi!

    Kedvelés

  44. kisrumpf

    Publikalva pedig – tenyleg.moho vagyok, elnezest – csak annyit, hogy ferjjel es velem maradjanak ugy a dolgok, mint eddig s dolgozhassunk bekeben, s foleg egeszsegben. S hogy vegre.legyen energiam es lelkierom kiganezni a lakast a sok vacaktol. Vilagbeket nem kivanok, de tenyleg raferne mar egy kis nyugi. Koszonom.

    Kedvelés

  45. mányecska

    Kedves Univerzum!
    Azt hittem elég egyértelműen fogalmaztam tavaly, de úgy tűnik, mégsem.
    Akkor újra: egészséget kérek a családomnak, magamnak! – ez fontos.
    Anyagi biztonságot, ezt mondjuk nemcsak jövőre, hanem a hátralévő életemre.
    A gyerekeimnek boldog, önmagukkal elégedett életet.
    A férjem végre találjon munkát, és az olyan legyen, amit szeret csinálni, ráadásul meg is fizetik! A ház felújításához, átalakításához bőven elegendő anyagi fedezetet kérek, és tudjak végre megszabadulni a hitelemtől, és akinek szeretnék, annak is tudjak ebben segíteni.
    Szeretném folytatni a sportolást, kiegészíteni a futással, ehhez elegendő motivációt, kitartást kérek, és akkor meglesz a hőn áhított fogyás is.
    A munkahelyemen legyen minden rendben továbbra is, tudjak elfogadóbb lenni egyesekkel szemben.
    Van még egy titkos tervem (az írás), ehhez valami egyértelmű támogatást, segítséget kérek, hogy van-e keresni valóm ezen a területen, ez naggyon! fontos lenne, mihamarabb.
    Szerintem ennyi, nagy vonalakban minden benne van, ha ezt mind teljesíted kedves Univerzum, akkor hálás leszek :)
    Köszönöm a lehetőséget idén is :)

    Kedvelés

  46. Teri

    Kedves Univerzum!
    Well, well, well… nincs nagyon új a nap alatt, de akkor írom máshogy. Kérnék mindenkinek egészséget és több jókedvet a családban. P. gyógyuljon meg, vigyázz kérlek a többiek egészségére is, és az enyémre is. D. és T. kapcsolata rendeződjön kérlek úgy, ahogy az a legjobb mindenkinek, főként D-nek.
    Kérnék jövőre több önszeretetet és önbecsülést, több nőiességet és ha erődből futja, akkor adj erőt, hogy lefogyjak úgy 8-10 kg-t. Ettől függetlenül menjen lécci az önszeretet projekt.
    Kérnék segítséget abban is, hogy be tudjam engedni az életembe a férfi oldalt, szóval kérek párkapcsolatot is, olyan valódit, szerelmeset, testi-lelki-szellemi kapcsolódást egy db férfival. Legyen ez a kapcsolat kölcsönös, előremutató, kizárólagos, érett, humorban, beszélgetésben és hasonló luxiságokban gazdag és nagyon örülnék, ha az év során megtudnám, hogy kisbabát várunk. Lehetnek ikrek is, örömmel! Csak egészséges legyen itt pláne mindenki. Mivel régóta várok ilyen jóféle kapcsolatra, ha egymáshoz vezetsz minket, akkor történhet minden viharos gyorsasággal, jöhetnek a váratlan fordulatok (pozitív fordulatok többségében), nem kell szarozni, bírni fogom a szédítő tempót.
    Munkában lécci maradjon az a kombó, hogy jó emberekkel dolgozom, szeretem, amit csinálok és nem csinál ki a stressz. Emellett lécci anyagilag több jöjjön a konyhára. Szuper lenne, ha lennének még különmunkák, pl. a decemberben elindult irány az tökéletes lesz (nagyon hálás vagyok érte!!), és ha van még ebben több, akkor örömmel csinálom. Innen kérlek az érzelmi szálat vegyük ki, mert nem akarok potyára ábrándozni egy nem elérhető emberről – nemcsak róla nem, hanem a változatosság kedvéért próbáljuk meg, hogy 2021-ben ne legyen egy ilyen elérhetetlen érzelmi kapcsolódásom sem.
    Lécci Univerzum segíts abban, hogy az idei sok-sok elengedés után a jövő év az sokkal inkább a megteremtés, beengedés, befogadás, épülés-építés éve legyen! És a mágikus triászból (külföld-vidék-baba) nagyon örülnék, ha minimum egy megvalósulna, de lehet ám mind a három is!
    A baráti kapcsolatokban kérlek ne legyen lényegi változás, szeretem, akik vannak és velük maradjon meg ilyen intenzitásúnak a barátság – illetve tudjunk sokkal de sokkal többet élőben találkozni. Illetve… csak abban az esetben csökkenjen az intenzitás, ha a párkapcsolati szálam azt indokolja.
    A világra pedig azt kérném, hogy normalizálódjon a covid-őrület, találjunk egy élhető megoldást, az emberek legyenek sokkal kedvesebbek egymással és a széthúzás helyett összefogás felé mozduljunk. Akinek hatalma van, annak legyen igazságérzete és felelősségtudata is.
    És tudod, szeretem a meglepetéseket is… a jó és erőt adó meglepetéseket, ha valamiről úgy gondolod, szükségem van rá és jót tesz nekem, akkor jöhetnek a meglepik is!
    Nagyon köszönöm!! Luciának is.

    I.

    Kedvelés

    1. z

      Hát 2020 adott és elvett, szerintem vagy nem üzentem az univerzumnak tavaly vagy nem fogta fel. esetleg félreértett valamit, de azt nagyon. Szóval plíz, kedves nagyságos univerzum, légy kíméletes, sőt, kedves azokkal, akiket szeretek és fontosak nekem. Hidd el, megvan a maguk baja, nem kell a te hülyeséged is nekik. Jutalmazd azokat, akik megérdemlik, nagyon nem bírom az igazságtalanságot. Tök köszi amúgy a 2 imádnivaló lakótársamat, ők telitalálat voltak, szeretnék velük békében és egészségben még legalább 15 évet. Ha marad időd, kérlek azt a srácot tereld hozzám még egy kicsit, aki december 30-án került igazán a látóterembe és hallóterembe, hát ilyen vicces és cuki poén kontra faszi kell hozzám halálomig. ha összehozol egy hasonló kaliberű találkozót, megígérem, hogy a kezembe veszem az irányítást. majd még lehet, eszembe jut ez az. köszipuszi

      Kedvelés

  47. éva

    Kedves Univerzum! A tavalyi kívánságlistámból több dolgot is félreértettél. Na jó, elnézem neked (amúgy mi mást is tehetnék?), végül is pár tételt a leglényegesebbek közül, majdnem pontosan hoztál. Ezeket köszönöm!
    És akkor jöjjenek az idei kívánságaim. Az alap: legyen egészséges mindenki, akik fontosak nekem! (magamat is beleértve) A 2020-as évben túlpörgetted a családban a temetések és az esküvők számát, 2021-re inkább születés- és névnapi bulikat kérnék. Nemkorlátozott számú megjelentekkel.
    A szememre továbbra is vigyázz, kérlek! Az újra is! Többen megszenvedtük érte.
    A lakással/lakásokkal kapcsolatos projektre legyen valami használható ötleted (mert nekünk már nincs, az idei drámai fordulatok után, amelyeken enyhe és csapadékszegény téllel még tudsz valamelyest korrigálni), de úgy, hogy az beleilleszkedjen a további terveinkbe, valamint minden érintett maradjon életben! Ez utóbbit különösen hangsúlyoznám! (Lottófőnyeremény is szóbajöhet segítségként, de azért ne legyen túl nagy összeg, mert az szorongást okozna.)
    B. esetében tavaly egy másik tanfolyamra gondoltam, de azt a kívánságot idén transzponálhatod (vagy inkább kiterjeszthetnéd) az újabb verzióra is!
    A “Jó, értelmes, megbecsült, jól fizetett munkám legyen!” kérés továbbra is érvényes, lehetőleg mind a négy kitétel együttes teljesülésével!
    Tavaly az “üdülés” kívánság alatt nem azt értettem, hogy mindenki kényelmes home office-ban dekkol valahol az év nagy részében, járványhíreket hallgatva, hanem közös programokat, kirándulásokat szép helyeken, evészetet, sportolást… Ez a kívánságom is él, továbbra is.
    Félek, hogy az országos és globális kívánságaim – melyekkel, úgy tűnik, nem vagyok egyedül – teljesítéséhez talán nem elég az erőd (különben már csak csináltál volna valamit, és nem néznéd tétlenül ezt az őrületet itt), de azért kérlek, mégis próbálkozzál vele! Hátha sikerül.
    Luciáék és a többi kommentelők vágyainak is igyekezz megfelelni!
    Köszönöm! Luciának is, a lehetőséget.

    Kedvelés

  48. krtek

    Kedves Univerzum!

    Lenne pár kérdés tavalyról, ami most is aktuális:
    1. Sok jó szexet kívánok magamnak (hű, de körülményes ezt megfogalmazni, igazából mindegy kivel lesz a szex, ha élvezem, akkor már mindegy :D)
    2. Egészséget kívánok az egész családomnak és magamnak is, emellett meg jó lenne lefogyni szépen kellemesen 60 kilóra. P. is fogyjon le 92-re. Sportoljunk újra, jó lenne közösen, amit szeretném ha nagyon élveznénk.
    3. Találjunk új barátokat és társaságot, akiket szeretünk, és gyakran össze tudunk jönni. A lányunknak is legyenek igazi rendes barátai végre.
    4. Induljon be az üzlet jobban, ne legyen már ez az anyagi hullámvasút. Lehetne akár egy új vállalkozásunk, ami nagyon sikeres lesz gyorsan, és tartósan is. Kérlek, hogy a meglévő vállalkozásaimban ne legyenek nagy negatív meglepetések! Pozitív hatású meglepetések jöhetnek :D pl jó lenne egy befektető, vagy valami EUs vissza nem térítendő támogatás.
    5. Jó lenne ha valamilyen formában sokat tudnánk a szülőkkel és a testvérekkel együtt lenni, mert ők jönnek hozzánk, vagy mi megyünk hozzájuk sokszor. Szeretném, ha pl nyáron Magyarországon lehetnénk 1-2 hónapot, miközben a kinti lakást biztonságosan ki tudnánk adni.
    6. Nagyon szeretném, ha apukám körülményei rendeződnének, érezze jól magát, legyen elégedett az életével és eközben ne is legyen nekünk kínos a viselkedése. Szeretném ha többet tudnánk vele is találkozni.
    7. Legyünk boldogok, élvezzük az életet.
    8. Nem törjön ki semmilyen nagy háború a világban, és lehetőleg ne legyen teljes klímakatasztrófa még, sőt jó lenne valami jó hír azzal kapcsolatban.

    És lenne itt pár új kérés is:
    9. Nagyon szeretném, ha a férjem elkezdene autót vezetni, és lenne hozzá önbizalma is, és ügyes lenne.
    10. Nagyon szeretném, ha lenne végre valami passzív jövedelmem. Pl meglehetne, és sikeres lehetne végre a tanfolyamom. Nagyon jó lenne, ha nem kéne állandóan a pénz miatt paráznom.
    11. Szeretném ha a férjem többet segítene a munkában, vállalkozásban, és örömmel tenné ezt.
    12. Nagyon jó lenne ha a férjem kevesebbet játszana, és inkább valami nekünk is hasznos dologgal foglalkozna helyette.

    Kedvelés

  49. biolujza

    Már nagyon lestem, hogy mikor lehet kívánni :)
    Kedves Univerzum, hát jól megtréfáltál idén, de nem baj, mert a lényeges dolgok valóra váltak, ha jól emlékszem. Maradjunk egészségesek és szeressük egymást továbbra is a kis- és nagycsaládunkkal (plusz barátok, rokonok, üzletfelek). Találkozhassunk gyakrabban, utazhassunk többet! Anyagi biztonságot is kérnék meg lelkierőt a mindennapokhoz. És jókedvet, inspirációt, belátást és türelmet… ez ilyen uncsi lett, de nem baj, most egy ilyen eseménytelen évre van szükség.
    Tágabb értelemben pedig kevesebb acsarkodást, tobb megoldásorientált párbeszédet és néhány tudományos áttörést kérnék, kedves Univerzum.
    Köszönöm, és neked is Lucia! BUÉK!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.