még mindig retrospektív, de haladok (a változatosság kedvéért autó)

Az őszömet meghatározó autós saga pedig azzal kezdődött, hogy éppen egy skandináv novellát* fordítottam magyarra egy kellemes kora szeptemberi estén, teljes összhangban önmagammal és a világgal, a nyárvége még tombolt, a kabócák ciripeltek, amikor egyszer csak egy csattanást hallottam odakintről, de akkor még sztoriban voltam, úgyhogy úgy gondoltam, biztos megoldódik a dolog nélkülem is.

Utána viszont rövidesen kiabálni kezdett valaki, hogy hívjanak mentőt, úgyhogy kimentem, és egy fiatalembert találtam a (szabályosan, teljes szélességben a padkán, nem járdán) parkoló autóm mögött, aki a fejét fogta, továbbá egy biciklit. Miközben mentőt hívtam, láttam, hogy az autóm hátsó szélvédője is hiányzik, és úgy éreztem, ez nem lehet véletlen, de nem igazán volt időm oknyomozói tevékenységre, mert a srácból eléggé folyt a vér, úgyhogy inkább behívtam a házba, mert tartok otthon ilyen gézeket meg unikornisos ragtapaszt, és amúgy sem akartam otthagyni a járdán ilyen kétségbeesett állapotban.

Odabent aztán kiderült, hogy konkrétan hiányzik a fél arca, amit nem nagyon tudtam volna gézzel és (bármilyen mintájú) ragtapasszal megoldani, úgyhogy még egyszer felhívtam a mentőket, majd kis gondolkozás után a rendőrséget is a biztonság kedvéért, hátha meghal ott nekem, és ezzel félreérthető szituációba kever (később a rendőrök megkértek, hogy ezt fogalmazzam meg valahogy máshogy a jegyzőkönyv kedvéért).

Ugyanakkor ilyen emberiességi okokból is szerettem volna elkerülni, hogy meghaljon, úgyhogy többször rászóltam, hogy üljön meg a fenekén, és vízzel kínáltam, meg próbáltam beszélgetni vele, de ő csak rohangált fel-alá a ház alsó szintjén, és azt hajtogatta, hogy most tönkrement az élete. Ez egy idő után felkeltette a kíváncsiságomat, meg valószínűleg kicsit sokkos állapotba is kerültem, úgyhogy feltettem neki a kérdést, hogy miért, modellkedik-e (az arca ép fele akár arra is alkalmasnak tűnt, ilyen balról jóképű fiú volt), mire kicsit döbbenten azt felelte, hogy nem, majd tovább vérzett a padlómra.

Időközben a tök rendes szomszédomat is áthívtam (tanúnak/konzultánsnak igény szerint), úgyhogy mire megérkeztek a rendőrök és a mentők, már együtt néztük tanácstalanul a fiút. Amúgy valószínűleg a rendőrök is kicsit sokkos állapotba kerülhettek, mert amikor az egyik azt mondta, hogy “oké, akkor én megnézem a kocsit”, a másik azt felelte, hogy “jó, mindjárt adom a kulcsot”, de utána az első tisztázta, hogy az én kocsimra gondolt, nem a sajátjukra (és nagyon hosszan nézegették meg fotózgatták is a kocsi környékét, szerintem azért, hogy ne kelljen visszajönniük a vérrel egyenletesen összefröcskölt lakhelyemre, mondjuk egy ponton megtalálták pl. a srác arcának egy darabját, úgyhogy nem jártak sokkal jobban).

Azután hajnali kettőre mindenki elment, és ekkor elkezdett esni az eső, ami nem csak hangulati elem, hanem azt jelentette, hogy a sötétben, záporban, véres szilánkok között le kellett fóliáznom valahogy a hátsó szélvédő hűlt helyét, amitől elég depresszív lettem, ráadásul amikor visszamentem a házba, konstatáltam, hogy a fiú gyakorlatilag a fele vérét otthagyta, a mentősök meg az összes eldobált csomagolást/tűt/gumikesztyűt, és ez már feldolgozhatatlannak tűnt, úgyhogy azt tettem, amit a helyemben mindenki tett volna: leírtam az egész sztorit egy meglehetős létszámú Facebook-csoportba azzal, hogy adjanak már rá valamit.

Utána kitakarítottam, ecetes izével, kétszer.

***

Egy héttel később már aránylag túltettem magam az eseményeken (a hátsó szélvédőt időközben megcsináltattam, a biztosítóval felvettem a kapcsolatot, és a srác anyukája is átjött valamikor egy doboz bonbonnal, a kellemetlenségekért), és éppen az Alkotáson várakoztam a pirosnál, amikor egyszer csak beleszaladt egy másik kocsi az enyém hátuljába. A sofőrje szerencsére azonnal vállalt minden felelősséget, és az irodája is a közelben volt, úgyhogy nem az út szélén kellett kitöltenünk a papírokat, ráadásul búcsú gyanánt kicsit félszegen a kezembe nyomott egy üveg bort azzal, hogy a kellemetlenségekért, mégsem tudtam úgy igazán, szívből örülni a dolognak (viszont kezdtem úgy érezni, mintha az Univerzum valamilyen rejtéyles okból mindenképpen az életembe akarna terelni magas, (többé-kevésbé) jóképű, udvarias modorú idegen férfiakat, akik édességgel és alkohollal halmoznak el, miután összetörik a kocsim hátsó felét).

Amikor ezt is megírtam az említett Facebook-csoportba, többen felajánlották, hogy mivel az átkok hármasával jönnek, rendezhetnénk egy bulit, amin rituálisan letörnék a tükrömet vagy kiszúrnák a gumimat, hogy ezen is túllegyek. Jót nevettünk.

***

Tíz nappal később már éppen meg akartam írni a Facebook-csoportba, hogy “képzeljétek, ezen a héten még senki nem törte össze a kocsimat”** (mint hírértékű információt), amikor is egyik reggel ott álltam egy piros lámpánál, és tehetetlenül végig kellett néznem, ahogy a mellettem lévő kocsibeállóból az autóm farának tolat valaki.

Itt már elég ideges voltam, úgyhogy unikornisos ragtapasz helyett rám nem jellemző módon azzal szálltam ki a kocsiból, hogy (a görög drámákra jellemző, sorsistennőket átkozó hangnemben kell elképzelni) “Ezt most miért?!”, de aránylag hamar lenyugodtam (főleg azért, mert tartotta magát a mintázat, és az elkövető udvariasnak és bűnbánónak bizonyult). Szokásos izék, biztosítási űrlap, de aztán mondta a harmadik magas, aránylag jóképű, férfi, aki belém jött, hogy inkább nem akarná bevonni a biztosítót, és elvitt egy szervizbe, kért árajánlatot, majd a kezembe nyomott valamivel több készpénzt. Utána meghívott egy kávéra (a kellemetlenségekért).

***

Ezt követően a két biztosító fizetett, a harmadik kárt kp-ért megcsinálták, annyi utózönge volt még, hogy egyrészt a három baleset és az első kárfelmérő után, de még a javítások előtt érkező második kárfelmérőnek elég kínos volt elmagyarázni, hogy “igen, erről a horpadásról van szó, nem, azt a horzsolást egy biciklis srác csinálta egy héttel korábban, a másik horpadást meg a… hagyjuk, mindegy, valaki más. Nem, nem szoktam minden héten balesetet szenvedni”, de végül hitt nekem, szerintem azért, mert úgy gondolta, ilyet nem lehet kitalálni.

A másik a rendőrség volt, akikről annyit kell tudni, hogy több betöréses/akármilyen ügyemet lezárták eddig harminc nap alatt azzal, hogy ezt ők nem tudják megoldani, viszont a biciklis fiú ügyét, amelyben konkrétan egybehangzóan állítottuk ugyanazt, és senki nem jelentett fel senkit, hatvan nap alatt kinyomozták, mármint megállapították tényállásba’, hogy valószínűleg az történt, amit mondtunk, és készíttettek egy 46 (tényleg nem túlzok) oldalas*** szakértői jelentést, amelyben a helyszíni fotók mellett egy folyamatábra is szerepel arról, hogy hogyan fejelte be (hozzávetőlegesen 30 km/h sebességgel) a fiú a szélvédőmet, pálcikaemberként ábrázolva (mint kiderült, és mint a Facebook-csoport nem hatósági biciklista szakértői sokkal hamarabb, lényegesen kevesebb oldalban és jobb helyesírással megállapították, valószínűleg elszakadt a lánca, mire reflexből ráfékezett az elsőre, és miközben a kerékpár levetette magáról, az én kocsim pont ott volt). A szakértői vélemény végén az is szerepelt, hogy ez a bravúros, minden részletre kiterjedő detektívmunka hány százezer forintba került.

Szóval erre az egészre azóta sincs magyarázat, de túlvagyunk rajta, és se azelőtt, se azután nem történt semmi ilyesmi, de azóta kiemelten óvatosan vállalok el bármilyen skandináv novellát.

 

* Amikor utánanéztem a szerzőjének, akkor derült ki számomra, hogy létezik olyan műfaj, hogy “weird fiction”.
** Jóvanna, szerintem vicces lett volna.
*** Szerintem amúgy a szakértőt oldalra fizették, mert 14-es betűméretben, dupla sorközzel és indokolatlanul sok illusztrációval került kiadásra a mű.
Reklámok

2 thoughts on “még mindig retrospektív, de haladok (a változatosság kedvéért autó)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s