mennyi? izé.

A Yalomon való kiborulásom úgy kezdődött, hogy idén tavaly nyáron egy bizonyos időpontban negyven éves lettem, amit előre sejtettem (alkalmazott matematika, meg minden), arról viszont nem igazán mertem jóslatokba bocsátkozni, hogy ezt hogyan fogom kezelni. Teljesen logikusnak tűnt volna ugyan, hogy ilyen nőies lélektani izék és a számmisztika miatt traumatikusan éljem meg, az eseményt megelőző hetekben mégis, hogy is mondjam, jól voltam, amit a környezetem elől sem titkoltam el, némi aggodalmat is keltve bennük ezzel*.

Utána SzSzZSz egyszer csak megkérdezte, hogy mit szeretnék majd csinálni a születésem napján, amire azt feleltem, hogy nálam lesz a gyerek, úgyhogy valószínűleg elvinni az iskolába, meg hazahozni onnan, de azután felötlött bennem, hogy ha ennyire jól vagyok, akkor még az is lehet, hogy belefér az anyakénemaháromüresvécépapírgurigaésötkéktűzőkapocstechnikára és a jajbenthagytamatolltartómat között eltelő hét órába a nagyvilági nők nagyvilági élete (utazással együtt), úgyhogy azt feleltem, hogy egy ilyen izébe (éppen nagyon sokat fordítottam, ami mindig leszívja a fejemből az összes szót) szeretnék beülni, ahol van pezsgős reggeli, meg terasz. SzSzZSz értő módon visszakérdezett, hogy virágos kis ruhában-e, napszemüveggel, és a hajunkat fújja-e közben a lágy szellő, mire lelkesen bólogattam, hogy pont erre gondoltam.

Ezután végeztünk egy kis kutatómunkát az interneteken, minek során kiderült, hogy az elegáns pezsgős reggeli (ún. brunch) az egy thing, rengeteg helyen elérhető szolgáltatás Budapesten, szinte már sajnálni kezdtem, hogy nincs tíz szülinapom azon a nyáron, hogy mindet kipróbálhassuk. Végül földrajzi és teraszossági szempontok alapján a Villa Bagatelle bizonyult győztesnek, és az élet ekkor még csodálatosabbnak kezdett tűnni.

Utána a szülinapom előtti napon kaptam három rossz hírt, amitől aludni sem tudtam rendesen, csak rágódtam, és én megfelelő mennyiségű alvás nélkül használhatatlan vagyok, így történhetett, hogy amikor az iskolába vitel után felszálltam a rossz buszra (azért busz, mert pezsgő), csak akkor vettem észre, hogy a kindle-t sem töltöttem fel, ugyanakkor nálam van még a nemrég visszakapott Existential Psychotherapy Yalomtól, amit húsz éve olvastam utoljára, vagyis éppen ideje ismét belekezdeni.

Ebben nagyjából a harmadik oldal magasságában került taglalásra, hogy ez emberi lét egyik nagy traumája, hogy mindnyájan egyedül vagyunk, és csak időnként kapcsolódhatunk pár röpke pillanatra bárkihez, ami szinte azonnal el is múlik, és ettől úgy éreztem, hogy ez már tényleg az utolsó csepp a pohárban, és diszkréten sírni kezdtem az ablak felé fordulva. És ekkor kérdezte meg a mellettem ülő idős néni, együttérzően, hogy mi a bánatom, de mivel nem akartam őt is kétségbeejteni az igazsággal, csak annyit mondtam, hogy magánéleti problémák, amire megjegyezte, hogy de hát még fiatal vagyok (és ezen a ponton sem akartam kétségbeejteni egyikünket sem az igazsággal, úgyhogy csak bólogattam).

Amikor leszálltam a buszról, zuhogni kezdett az eső (előtte és utána hetekig verőfényes idő volt). Így történhetett, hogy a nagyvilági bruncholásra csapzott hajjal, csapzott ruhában és sírástól elkenődött sminkben érkeztem meg, de ezzel párhuzamosan úgy döntöttem, hogy engem sem az elemek, sem az Univerzum nem téríthet el a terveimtől, és csak azért is a (ponyvatetővel ellátott) teraszon fogunk bruncholni, hátha ettől kisüt a nap.

A Villa Bagatelle-ről annyi jót mindenképpen el kell mondjak, hogy a menüben szereplő lazacot simán lecserélték nekem Serrano sonkára (nem eszem halat), viszont a ponyvatetőről kiderült, hogy (velünk ellentétben, legalábbis az adott állapotunkban) nagyrészt csak dekorációs célokat szolgál, és ha nem tartom magam kicsit kicsavarodott pózban, akkor a nyakamba hullik róla az eső, de ekkor már mindegy volt.

És a pincér csak ezután jött (ha kellett, ha nem). Nem tudom, mi volt vele, gyanítom, hogy ő is Yalomot olvasott aznap reggel, és még nálam is messzebbre jutott benne, de először is azt csinálta, hogy amikor kihozott valamit, akkor nem tette le egészen addig, amíg el nem pakoltam mindent az útjából (mármint nem a használt tamponjankat csaptuk ki az asztalra, hanem ilyen poharak meg virág volt rajta, olyasmi, amit simán megfoghatott és odébb tehetett volna, ha zavarja). SzSzZSz egy idő után rám is szólt, hogy ne segítsek már neki, oldja meg, úgyhogy amikor legközelebb kiérkezett, egy olyan jelenetbe bonyolódtunk, hogy én merően, egy elhivatott behaviorista kutató érdeklődő pillantásával figyelem őt, ő meg nagyon szomorúan, a tehetetlenség mozdulatlanságába merevedve bámulja az asztalt, kezében a tányérral. Egy idő után számolni kezdtem magamban a másodperceket, és amikor húszhoz értem, megtörtem (úgy éreztem, ez már a zimbardói emberkísérletek határát súrolja), és elpakoltam előle, mire megkönnyebbülten letette a tányért, és elment.

Ezt követően viszont abba kezdett bele, hogy teljesen random pillanatokban megjelent az asztalunk mellett, és el akarta vinni a tányérunkat vagy a poharunkat, amiben még volt. Ettől tök feszült lettem egy idő után, és amint észrevettem a szemem sarkából (mindeközben mély beszélgetésekben voltunk), random megkapaszkodtam a teríték hozzám (mind mértanilag, mind magánemberileg) legközelebb álló darabjaiban, és azt hiszem, itt adtam fel ezt az egészet, és itt terített teljesen le a gondolat, hogy na ilyen negyven évesnek lenni, hogy az ember elkenődött sminkben, bőrig ázva üldögél fura pózban a pezsgője mellett, nehogy a nyakába csöpögjön az eső, és közben görcsösen kapaszkodik a _félig_ _teli_ tányérjába, nehogy elmarja előle egy furcsa fiatal férfi**.

 

View this post on Instagram

Születésnapi tor, pezsgővel. #dekadencia

A post shared by Nesztelen Csiga (@nesztelencsiga) on

 

Utána egy idő után el is jöttünk, és kisütött a nap, és leárazták a Women’s Secretben a rég kinézett rozsdavörös fürdőruhát, és a Millenárisban rapidan, de hatékonyan felköszöntöttek meglepetésből tortával, meg minden, de az ott, a Villa Bagatelle-ben egy nagyon bizarr délelőtt volt.

* Nemén: hogy vagy?
Én (önmagamon is csodálkozó hangon): Képzeld, jól.
Nemén (riadtan): Te jó ég, mi történt?
** Spoiler: általában azért nem ilyen.

7 thoughts on “mennyi? izé.

      1. Sefule

        Meg is venném, de sajna értelmezhető honlapokon (Amazon, Aliexpress, Ebay) 400 USD felett van az ára, szóval ez itt 15-ért erősen scam-szagú. Már bánom is, hogy terjesztettem a linket, talán legjobb lenne kitörölni, mielőtt olvasók hordái vetik rá magukat, aztán valószínűleg jól át lesznek verve. Már a pink flamingókban sem lehet megbízni :(

        Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.