Kívánós poszt 2016-ra

A hagyományoknak megfelelően idén is lehet kívánni (legyen a határidő 2016.01.01 éjfél, kivéve azoknak, akik későn jutnak el ide, bealszanak, összekeverik a dátumokat, nem tudják időben elküldeni, vagy bármi egyéb legális ürüggyel rá tudják venni az Univerzumot arra, hogy negligálja a kitűzött határidőt).

A történet ugyanaz, mint mindig, hogy a blogomba beírt kívánságok az esetemben mindig teljesülnek (legfeljebb nem akkor és nem úgy, mert az Univerzum egy beteges humorérzékű, nem feltétlenül jószándékú ribanc), és az évnek ebben a szakában mások is írják be nyugodtan, amit szeretnének (de nem győzöm kihangsúlyozni, hogy nagyon kell ügyelni a megfogalmazásra).

Szóval az én listám:

  1. Ez a kéréscsoport javarészt nem publikus, és a “történjen csoda, és semmi ne romoljon” tematika köré csoportosul. Univerzum, te tudod, miről van szó, ne tagadd.
  2. A szokásos, a gyerekkel mindketten legyünk egészségesek (idén megnyomnám a mindketten-t), ne haljunk éhen, ilyenek.
  3. Sikerüljön a házeladás, -vétel, költözés különösebb megőrülések és veszteségek nélkül, kössünk ki egy olyan helyen, amit szeretek, és nem csak az ára miatt.
  4. Legyen benne utazás, de valami olyan helyre, mint Aokigahara vagy Socotra vagy az Auyán-tepui, ne Szecső Alsóra. Na jó, ha az összes többi kívánság bejön, akkor kiegyezek egy Közép-Afrikával (Muci szeretné), vagy egy skandináv országokkal is.
  5. Nagyon szeretnék egy szögletes, piros kávéfőzőt. A mostani kávéfőzőmet hét éve gyűlölöm esztétikailag, de lélektanilag képtelen vagyok kidobni olyan használati tárgyakat, amik még tökéletesen működnek, két kávéfőzőnek pedig kicsi ez a város konyha. Egy nagyra becsült karácsonyi vendégem megkísérelte ugyan kinyírni az eszközt, de az némi lábadozás után magához tért, én ezt nem bírom tovább.
  6. Legyen időm a kreatív jellegű terveimre. De ne azért legyen időm, mert nem kapok munkát.
  7. A kocsi egész évben legyen tökéletes műszaki állapotban (és maradjon a birtokomban).
  8. Találjak egy olyan pénztárcát, ami tetszik annyira, hogy megvegyem, és ne kelljen tovább égnem egy vállalhatatlanul elrongyolódott, de eredetileg nagyon szép pénztárcával. Mondjuk a mai nagyon bizarr mesefilmben, a “Száva, a szív harcosa”-ban azt mondták, hogy ahhoz, hogy valami teljesüljön, “csak őszintén kell akarni”, és ez ad némi reményt.
  9. Mindenki másnak is teljesüljön minden olyan vágya, amit őszintén és jóhiszeműen akar, és megérdemel (és a “megérdemel” kategóriát az Univerzum értelmezze a lehető legnagyvonalúbban, ne ezen akadjon fenn).

+1: Megkérdeztem Mucit, mit szeretne, és azt mondta, azt, ha felnőttkorában tényleg eltúrázhatnának a Somával az Északi-sarkra, ahogy megbeszélték, és az Északi-sark nem lenne még teljesen elolvadva.

121 thoughts on “Kívánós poszt 2016-ra

  1. Márta's avatarMárta

    Kedves Lucia! köszönöm, hogy ismét megnyitottad számomra is az univerzum kapuit.
    Kedves Univerzum!
    Köszönöm hogy a 2015 évre kért kéréseim egy részét teljesítetted, de sajnos nem minden kívánságomról mondható ez el, lehet, hogy hosszú volt a listám vagy nem fogalmaztam jól, késő bánat. Most igyekszem a ribiséged, miatt nagyon pontosan fogalmazni a kéréseimet
    1. A 2016 ismét év minden napjára a családomnak, jó magamnak és igaz barátaimnak az egészséget, boldogságot, örömteli vidám napot kérek.
    2. Nagyon szeretném végre, hogy meglegyen az a bizonyos telitalálatos lottószelvény, amely lehetővé teszi, hogy (volt) kollégáimmal hárman közösen Budapestre, utazzunk. Ez a kérés már 2015-ős évben is szerepelt a listámon, de sajnos nem valósult meg. Éppen ezért, kedves Univerzum kérlek szépen légy szíves, nézz utána hol akadt el a kívánságom. Intézkedj és segíts elhárítani az akadályokat, hogy ez a kérés végre beteljesüljön, valóra váljon! Köszönöm pozitív hozzáállásodat
    3. Anyagi téren ne szűkölködjünk, legyen több a bevételünk, mint a kiadásunk. ezt az önálló életet megkezdett gyerekeimnek is kérem, legyen móka, kacagás az egész élet.

    Univerzum előre is nagy-nagy köszönet neked.

    Kedvelés

  2. Hermione's avatarHermione

    Kedves Univerzum (és Lucia)!

    A tavalyi kívánságaim teljesülése szinte maradéktalanul megtörtént, ezer köszönet és hála, de tényleg!!! Volt ugyan egy nem részletezett, csak jelzett kívánság, ezzel nem tudom, mi történt, mert időközben elfelejtettem, mi is volt az. Hát, erről ennyit. :)
    A 2016.-os évre is szeretnék kérni szeretteimnek és magamnak jó egészséget és boldogságot. (Különös tekintettel a tegnapi sebesültünkre).
    Sok mindenben kell döntenem jövőre, ehhez kérnék erőt és éleslátást. Fogadjam el, amin nem tudok változtatni, változtassak (saját szempontomból kedvező irányba) azon, amin tudok, és persze tudjak különbséget tenni a kettő között. Ez jelenleg életem szinte minden területére igaz: munkahely, lakás, kapcsolat, gyerek. Szóval, a számomra (számunkra) pozitív változásokhoz elősegítéséhez kérnék erőt és bölcsességet.
    B.-nak is egészséges, örömteli életet kívánok, érezze jól magát az oviban (köszi, köszi, köszi Univerzum), és az ovin kívül is. Tudjon alkalmazkodni, és ne viseljék nagyon meg a változások. Legyen sok jó közös élményünk.
    Van, akit nem akarok kompromittálni a kívánságaimmal, ezért csak magamban gondolom végig (remélem, jövőre is emlékezni fogok rá).
    Még valakinek kívántam valamit. Sőt, még kettőnek.
    És természetesen Luciának is kívántam, de nem írom ide. (Ha kéred, privátban megírom! :) )
    A családomért és a barátaimért még mindig nagyon hálás vagyok. Maradjanak ilyenek!
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    Kedvelés

  3. Lina's avatarLina

    Meggyőződésem, hogy az Univerzum olvassa ezt a blogot, mert a tavalyi kívánságok is teljesültek, ezért idén is megragadom az alkalmat.
    Legalább olyan legyen a következő évem, mint az idei volt.
    Legyen nyugisabb a munkám.
    Emeljék a fizetésemet legalább 30%-kal.
    Menjen nagyon jól a vezetés március végére nekem is, a húgomnak is.
    Év végére legyen meg a középszint angolból.
    Jussak el Olaszországba.
    Kempingezzünk a húgommal és a kislányával a Balatonnál.
    A húgom is és az öcsém is találjon jó állást januárban.
    Vegyünk egy kényelmes, csendes, erkélyes, szép saját lakást 2016-ban.
    Nagyon köszönöm a lehetőséget, örök hálám érte!

    Kedvelés

  4. R.'s avatarR.

    Kedves Univerzum!

    Kérlek, az alábbiakat teljesitsd:
    1. Mindenki legyen egészséges, a gyerekek, a férjem, édesanyám és én.
    2. Találjak jó, értelmes munkát Bp.-en.

    Köszönöm!

    Kedvelés

  5. macmillan's avatarmacmillan

    Kedves, Drága Univerzum!
    Teljesítetted jó néhány kívánságomat, így most csak annyi a kérésem, hogy haladjunk tovább a megkezdett úton…ez így nekem pont jó is lenne….na jó, egy kicsit turbózhatunk is… Például az anyagiak terén nekem is és az összes leszármazottamnak jól jönne egy kis segítség. Aztán kevesebb rosszindulat és több megértés még igazán elférne a tarsolyban. Hálás lennék érte nagyon….
    Szóval most csak így szerényen.
    Nagyon szépen köszönöm az eddigieket is!!!
    Őszinte híved: M.

    Kedvelés

  6. vic's avatarvic

    Kedves Univerzum!

    A tavalyi kívánságok egész jól teljesültek, úgyhogy kérlek, legyen ez így idén is.
    Legyen egészséges mindenki a családban, a gyerekeim pláne, ne kapjanak kruppos rohamot SE.
    Ha valakinek mennie kell a családból, legyen neki könnyű.
    A férjemmel erősödjön meg a szerelmünk.
    Tudjak függetlenedni Anyukám véleményétől (és továbbra is szeressük egymást!)
    Köszi a férj új munkáját, kevesebb stresszel járjon, és több pénzzel.
    Tudjunk jobb helyre költözni.
    Legyek már lazább!
    Legyen minden kapcsolat rendben a családban.
    D-nek új, korban és szellemiekben és külsőleg is hozzáillő csajt kívánok.
    P-nek szuperpasit.

    Köszi

    Kedvelés

  7. Csorbacsip's avatarCsorbacsip

    Lucia, köszönöm a lehetőséget, ismét!

    Egészséget minden szerettemnek, a macskákat is beleértve, természetesen. Legyünk ugyanúgy társak a férjemmel, ahogy eddig. Sok nevetést. Munkát és sikereket is, nem baj, ha nehéz meg sokat kell dolgozni. Továbbra is szeretnék ugyanott melózni, ahol eddig. A 2015-öshöz hasonló jó nyaralást. Amire kell, arra legyen pénzünk.
    Békés, élhető hely legyen a világ, ne kelljen félni, rendben?
    És kedves Univerzum, köszönöm az eddigieket, mindenért nagyon hálás vagyok!Bár el kell ismernem, hogy fantáziád az van..meg béna humorod is néhanapján…de igazán-igazán kösz mindent!

    Kedvelés

  8. orsolya's avatarorsolya

    szeretnék boldog lenni. és gazdag. és egészséges. szeretném, ha a szeretteim is azok lennének.
    szeretném az álommelót nekem vagy a férjnek. szeretném, ha a térdem tovább javulna, és más nem romlana. szeretnék szerelmet a legjobb barátomnak (aki lehetőleg ne én legyek). szeretnék megszabadulni a kacatoktól, minden értelemben.

    szeretnék világbékét, biztonságot.

    Kedvelés

  9. excsiperke's avatarexcsiperke

    2015-re egészséget kértem a nekem fontosaknak és azt, hogy ne legyen anyagi gondom, a többi gratis. Most igyekszem jobban figyelni a megfogalmazásra: egészséget kérek a nekem fontosaknak és MAGAMNAK is, ne legyen anyagi gondom, a többi gratis! Köszi!

    Kedvelés

  10. ac.'s avatarac.

    Szeretnék kívánni mindenkinek mindent, amit csak akar, teljesüljenek a vágyak, áradjon a szeretet és a világbéke!
    De ha egészség és szeretet van, a többit majd talán megoldjuk. Azért magamnak abszolválást, egy-két külföldi publikációt, disszertációt, csupa nagy dolgot. Legyen egy rendes, szakmába vágó, szívemhez közel álló, vállalhatóan megfizetett munkahelyem akár külföldön ha itthon nem jön össze, vagy kapjak státuszt ott, ahol most vagyok. És ez tartson ki jó sokáig! Ugyanígy a másik felemnek is csupa tanulósat és jót: sikerüljön a másoddiploma, nyelvvizsga, menőbb munkahely. A közös életünk is íveljen továbbra is felfelé, legyen ilyen jó vagy még jobb ha tudunk olyat, fűzzük szorosra a szálainkat. A családjaink is maradjanak meg így, ahogy vannak, vagy legyenek még boldogabbak és egészségesebbek. Szerintem más nem is kellhet, biztos egzisztencia együtt, köszi, ezzel már tudunk dolgozni, jól megleszünk!
    Mindenkinek BÚÉK!

    Kedvelés

  11. Pé's avatar

    Köszi a lehetőséget :)
    1. gyógyuljon ki apukám abból az állapotból, amiben most benne van.
    2. Maradjon mindenki egészséges a környezetemben (és én is).
    3. Sikerüljön jól aminek az év elején jól kell sikerülnie.
    4. Év végére kerüljek másik pozícióba.
    5.M.-nek sikerüljön végre az iskola és decemberben záruljon le.
    6. A barátaimra továbbra is legyen időm.

    Köszi és BUÉK :)

    Kedvelés

  12. Tunde's avatarTunde

    Kedves Univerzum!

    1. Egészséget és harmóniát szeretnék kérni a családomnak (azoknak is akikkel nem tartom a kapcsolatot), a férjem családjának, magamnak és a barátaimnak is (az egészséget minél kevesebb orvoshoz járással, kezeléssel és műtéttel kéretik megvalósítani)

    2. Legyünk legalább ilyen jól meg a férjemmel 2016-ban is mint idén, vagy még jobban, testi-lelki-szellemi téren egyaránt és a munkamegosztás is legyen jó közöttünk

    3. A családommal, a férjem családjával és a barátaimmal is legyünk legalább ilyen jól meg vagy jobban mint idén.

    4. A férjemmel természetes úton foganjon meg a kisbabánk, akit 2016-ban vagy 2017ben szüljek meg, egészséges legyen és én is jól és egészségesen legyek a várandósság alatt és után is. A fogantatásra várás is legyen minél könnyebb és stresszmentesebb.

    5. Egész 2016-ra szeretnék kevesebb stresszt kérni, a sulikkal kapcsolatban is, valamint rendben legyen a költözés az álomlakásba és érezzük ott nagyon jól magunkat.

    5. Amíg babázni nem megyek, érezzem ilyen jól magam vagy jobban a munkahelyemen mint idén

    6. Legyen pénzünk mindenre amit nagyon szeretnénk

    7. Legyen az egész Univerzumban béke, de ha ez túl nagy kérés, akkor legalább Európa vagy Magyarország maradjon legalább ennyire élhető mint most, de az se lenne rossz, ha még jobb is lenne.

    Kedvelés

  13. Elysienn's avatarElysienn

    Szeretnék egy pasit. Akit lehet és tudok teljes szívből szeretni, és aki engem is szeret teljes szívéből.
    És ezzel párhuzamosan szeretnék megtanulni nem akarni görcsösen dolgokat, megtanulni elengedni és hagyni, hogy visszajöjjön.

    Kedvelés

  14. galonya's avatargalonya

    Kedves Univerzum!
    Először is köszönöm ezt az évet, több tavalyi kívánságom is teljesült.
    2016-ra elsősorban egészséget kívánok a családtagoknak és a barátoknak, kevesebb stresszt. A párommal a családalapítást tervezgetjük, olyan jó lenne, ha lenne egy egészséges, kiegyensúlyozott kisbabánk, meg ha sikerülne megtoldani egy kicsivel a házunkat. Kívánom még, hogy a felmerülő problémákat tudjuk normálisan megbeszélni, konstruktívan megoldani.
    A munkahelyemen is lesznek változások jövőre, kérlek alakítsd úgy a körülményeket, hogy a feltételek számomra is elfogadhatóak legyenek!
    No és igen, elhangzott itt már a világbéke. Elég ijesztő dolgok történtek ebben az évben, jó lenne, ha pozitív irányba mozdulnának a folyamatok.

    Köszönöm a lehetőséget Lucia, váljanak valóra az itt összegyűjtött kívánságok! :)

    Kedvelés

    1. MóniGM's avatarMóniGM

      Kedves Lucia!
      Mint évek óta rendszeresen, ismét megragadnám a lehetőséget, amit elénk társz, hogy kívánjak…

      Kedves Univerzum!
      Először is köszönöm a 2015-ös évet, voltak benne ugyan veszteségek is, de ahogy azt végigvitted nekem és lezártad, az nagyon elegáns és felejthetetlen lett (bár sokszor kiakadtam a célozgatásaidon, de biztos valami nagyobb terv része, amit a mai napig nem sikerült megfejtenem).
      Kívánom magamnak és családomnak minimum ugyanezt 2016-ra. Egészséget a szűk és bővebb családi körömnek is, túlélést anyagilag (jó lenne ha nem csak hónapról hónapra, de talán egy picit előrelátóbban is megmaradna egy kis pénzmag – tehát nem romolna el azonnal valami nagyobb berendezési tárgy, amint összegyűlik egy kis megtakarításom :P – ), nem szeretnék újabb kedvenc zenekart elveszíteni mert már elegem van az érzésből, és a munkahelyemen egy kicsit nagyobb nyugalmat (mindenféle személyi és megnevezésbeli változás nélkül – mert én is tudom, akárcsak Lucia, hogy gyilkos humorod van a megvalósítás terén). Köszönöm.

      Kedvelés

  15. Laars's avatarLaars

    Kedves Univerzum!

    Költözni szeretnék! Jövőre, nagyobb, szebb lakásba. Szerelmes szeretnék lenni az új lakásba, olyan kellene.
    Ennek feltételei vannak sajnos, pl. hogy valamilyen formában megmaradjon a munkám, Lázár János erőfeszítései ellenére is (a munkáltatóra vonatkozó változásokkal kapcsolatban megengedő vagyok), meg hogy bírjunk anyagilag, idegileg egy költözést, egészségileg is, naná.

    És a kicsi almaképű iskolába megy jövőre, nagyon-nagyon szeretném, ha összejönne neki jól. Hogy szeresse, amennyire lehet, meg hogy szeressék őt, mert megérdemli, cserébe, hogy az óvónők erre nem voltak nagyon képesek. Ha a kettőt nem lehet egyszerre, akkor lemondok a költözésről, tényleg.

    És ha még lehetne kérni, akkor a nagyanyámnak kérnék, hogy sikerüljön neki a beköltözés az otthonba, valóban sikerüljön. Az mindenkinek igen jó lenne, sok-sok családtagnak szabadulna fel hirtelen sok energiája, miközben ő is biztonságban lenne végre.

    Kedvelés

  16. Estsanatlehi's avatarEstsanatlehi

    Kedves Univerzum,

    először is millió köszönet, hogy az idei év ilyen szuper volt, annak ellenére, hogy tavaly kicsúsztam a kívánós határidőből, és elmaradt a dolog; köszönöm, hogy mindenki egészséges volt, és hogy csoda folytán elkezdhettünk építkezni – az utóbbira senki nem számított, főleg én, így, hogy elfelejtettem kérni.

    Íme akkor a 2016-os listám:
    1. Add, hogy mindenki, akit szeretek, egészséges legyen, és éljen még nagyon sok-sok évtizedet egymás közelében szeretetben, boldogan.
    2. Add, hogy ha nem is szülök, de legalább essek teherbe 2016-ban, egy(!) darab kisbabával, aki jöjjön is ki belőlem (lehetőleg műtéti úton kiszedős módszerrel) egészségesen, és éljen még nagyon sok-sok évtizedet egymás közelében, boldogan.
    3. Add, hogy minél hamarabb beköltözhessünk az álomházunkba (értsd: minden elkövetkező munkát végző mesterember legyen normális, becsületes, határidőt pontosan betartó, és lehetőleg nem méregdrága).
    4. Add, hogy M.-nek sikerüljön még jobban függetlenedni a jelenlegi fix munkahelyétől, és (egyelőre mellette, aztán valamikor helyette) indítsunk ketten egy anyagilag is jól működő saját kis vállalkozást, ahol mi szabjuk meg a munkaidőt. Egyben add, hogy nekem sikerüljön megfelelő ritmusban tanulni és feljlődni ennek érdekében, és félelem- és hiányérzet nélkül legyek képes elengedni a babázás előtti karrieremet; plusz legalább ugyanannyit keressek azzal, ami következik.
    5. Add, hogy Kissmajom továbbra is ilyen egészséges, boldog, kiegyensúlyozott, élnitudó, okos, hihetetlen lény maradjon, szeressen majd közösségbe járni, és örömmel fogadja a kistesót, ugyanakkor ne származzon semmi hátránya abból, ha esetleg mégsem sikerül összehozni.

    Köszönet Luciának a lehetőségért, és végezetül azt kívánom, hogy az ő kívánságai is teljesüljenek szépen.
    Szia, kedves Univerzum, jó késő van, aludj jól!

    Kedvelés

  17. lanyazurbol's avatarlanyazurbol

    Kedves Univerzum,

    kívánom, hogy Anyunak legyen még ereje sokáig velünk maradni, a lehetőségekhez képest egészségesen. Hogy legyen erőnk az előttünk álló évhez.
    Hogy a család többi tagja (gyerekek, Apu, öcsém, Évi, és mindenki más is) és a barátaim, egészségesek legyenek.
    Hogy sokat nevessünk. Hogy megtaláljam a megfelelő iskolát, ami közel van, mindkét gyereknek jó, elfogadja a másságukat és terelgeti a tehetségüket, nem egy birkaiskola, és nem csillió forint a tandíj.
    Hogy a munkám továbbra is ilyen izgalmas legyen, ámde egy kicsit kevesebb, viszont kicsit jobban ismerjék el az erőfeszítéseimet anyagilag.
    Hogy meg tudjam venni azt a lakást, ahol az elkövetkező sok-sok évet leéljük majd (külön hálóval mindenkinek!!) itt a kerületben.
    És hogy megtaláljam azt a férfit, aki ésszel, szerelemmel, és humorral támogat engem mindebben, úgy hogy azt én is akarjam:) Az se baj, ha esetleg már ismerem. És, ne, ne legyen egy pszichopata, szenvedélybeteg. Egy kedves Marc Darcy leginkább. Akit még a gyerekek is bírnak, és aki viszont bírja őket.
    Hogy azok a barátaim és családtagjaim (öcsém, Évi, Viki és Petra), akik eddig nem találtak társat végre családot alapítsanak a megfelelő emberrel.
    És szeretném megint látni a tengert.

    Köszönöm!!

    Kedvelés

    1. lanyazurbol's avatarlanyazurbol

      és egy kiegészítés: Bea gyógyuljon meg ebből az alvás hülyeségből:(( és ne csak 2016-ban. hanem örökre!
      (mondjuk lehetne az, hogy Évi és Bea alvásproblémája átlagolódik, és akkor végre mindenki normálisan alszik:))

      Kedvelés

  18. V.'s avatarV.

    Kedves Univerzum!

    Egészséget szeretnék 2016-ban MINDEN szerettemnek és MAGAMNAK. Kérlek, Zuzmóval továbbra is boldogságban éljünk együtt, és légyszi segíts neki, hogy megnyugodjon egy kicsit a lelke, ne stresszeljen annyit. Még 1x kiemelném, hogy tutira egyértelmú legyen: egészséget és Zuzmó-szerelmet szeretnék, a többit igyyekszünk majd megoldani magunknak.

    Köszi Lucia,
    V.

    Kedvelés

  19. Matifa's avatarMatifa

    5. Nekem most pontosan 2 kavefozo van a konyhapultomon es gyakran neszkavet csinalok.
    8. Pontosan ugyanez a helyzet. Sajnos tul szep volt erdetileg (Desigual) es tul praktikus a belso osztasa.
    Kivansaglistat is kene irnom. Tok fura, mire mar nem hiszek az egeszben, most kezdenek teljesulni a 3 evvel ezelotti kivansagaim.

    Kedvelés

  20. Merylla's avatarMerylla

    Kedves Univerzum!
    Köszönöm, hogy részben összejöttek a kívánságaim 2015-ben, a Lány egészséges, tündéri, J-vel az alvásmegvonás és a költözések ellenére is betonoszlopként állunk egymás mellett, és teremtettünk egy meleg fészket. Ha minden így marad, már azzal is elégedettek leszünk és a többit megoldjuk!
    Kérlek adj a Nagymamámnak erőt a következő évhez. Edit és a látása nélkül, már több a fájdalom és a nehézség az életében, mint az öröm. Kérlek segítsd az elfogadásban és a megbékélésben és legyen minden úgy, ahogyan lennie kell és ha nem gond, ahogy neki a legjobb.
    Ha még megoldható, kellene egy lakás, ahol elférünk és jó sok évre otthonra lelhetünk. Most számoltam össze, az elmúlt 10 évben 8x költöztünk – azt hiszem letudtuk a saját részünket egy időre.
    Lassan elkezdenék újra dolgozni, a kéréseim ugyanazok, mint 2015-re.

    Lucianak köszenet a lehetőségért!

    Kedvelés

  21. Sheavoor's avatarSheavoor

    Kedves Lucia, köszönöm a lehetőséget! Kedves Univerzum, szintén.

    Az én kívánságlistám elég rövid.
    1. A családnak, barátoknak minden jót, amit magadtól nem adnál meg nekik.
    2. Magamnak kellő toleranciát, higgadtságot, türelmet és humorérzéket, hogy a gyomorfekélyem kiújulása nélkül képes legyek szembenézni mindazzal, amit 2016-ban jónak látsz rám/ránk mérni.
    3. Neked kellő toleranciát, higgadtságot, türelmet és humorérzéket, hogy ne csapd le azokat a “magas labdákat”, amiket oly nagy előszeretettel kínálunk fel neked…
    4. És végül: 2015 ne bizonyuljon “jó közepes” évnek, ami rosszabb mint az előző, de jobb, mint a következő.

    Előre is köszönöm. (Remélem, utólag is fogom.)

    Kedvelés

  22. keepcalmandringforjeeves's avatarkeepcalmandringforjeeves

    Én is szeretnék kérni. :)
    Elsősorban egészséget a szüleimnek és magamnak, a számomra fontos embereknek és természetesen a családunk 16 éves cicájának. :)
    Ugyanezen körnek boldogságot is, természetesen.
    Magamnak emellett még annyit, hogy a főnökömmel idén kialakított nagyon szoros, kiváló kapcsolatot sikerüljön fenntartani, ha lehet, még tovább mélyíteni és minden közös projektünk valósuljon meg és maradjunk ilyen szuperül együttműködő, egymásban bízó és egymásból erőt nyerő páros.
    Az egészség és a munka a legfontosabb. :)
    Persze szeretnék utazni, lecserélni az öreg kisautómat, de ezeket már csak, ha lesz még az Univerzumnak kapacitása. :)

    Köszönöm a lehetőséget, mindenkinek valóra vált álmokat kívánok a jövő évre. :)

    Kedvelés

  23. vanna's avatarvanna

    én csak azt kívánom, hogy apu állapota jó sokáig ilyen maradjon, kiderüljön, hogy a ct eredménye vaklárma volt, s még sokáig velünk maradjon.
    ha ez teljesül, mást nem kívánnék, kívánhatnék. köszönöm, es buek mindenkinek

    Kedvelés

  24. éva's avataréva

    Kedves Univerzum!
    Hatodszor fordulok hozzád itt, a Lucia által felajánlott kivételes lehetőséggel élve.
    A 2015-re vonatkozó kéréseim néhány pontban kipipálhatók (köszönet érte!), bár volt egy-két necces helyzet, utóbb pozitív lett a végkifejlet. Ugyanezeket kérem 2016-ra is (ezúttal krízisgyanús mellékzöngék nélkül). Természetesen az egészséget helyezve az első helyre, a család minden tagjánál.
    (persze a szememről és a bio-keringtetőszivattyúmról – mint két igen fontos alkatrészemről – se feledkezz meg, kérlek!, és ebbe az egészség-kategóriába tartozik a napi minimum hat órányi alvás is, valamint [ami mostanában kezdett hozzám ragaszkodni] mínusz nyolc kiló (öv- és farmerzseb tájról), semmiképp nem több, és lehetőleg nem is kevesebb! – s ennek kapcsán némileg több lelkierő, némileg több mozgáshoz)
    Kiegészítő (de nem kevésbé fontos) kérésként: a jelenlegi otthonom jogi státuszának számomra kedvező (számomra kedvező!!! – hallod?! érted?!) alakulásához, valamint némi renoválásához kérnék hathatós segítséget. Ugyancsak a gyerekem lakáshelyzetének (kiszolgáltatottság nélküli) megoldását illetően. (a munkáját – úgy tűnik – idén egész jól megvarázsoltad, hálás vagyok érte – gyanítom, ő is)
    A főnökömnek szakmai sikereket és jó kedvet kérek, persze főleg azzal a folyománnyal, hogy örömében végre megemelje a fizetésemet.
    Szeretnék egy bizonyos, konkrét utazást, amit (magamban) megígértem valakinek, és jó lenne az ígértemhez hű lenni. Kérlek, segíts hozzá! És szeretnék mindenféle utazgatást a magam örömére is, kéz a kézben, jó társaságban.
    Az „élhetőbb légkört ebben a zországban” már évek óta kérem (úgy sejtem, nem csak én, egyedül), ebben valahogy nem érzem a hatékony munkálkodásodat – jó lenne, ha ráhajtanál, mielőtt végleg elszáll innen minden „védendő madarunk”. Nagyon hiányoznak a már eddig elrepültek is.
    És végül a szokásos kérés: Luciáéknak 2016-ban is legyen a vágyaik szerint, valamint a Lucia- és Muci-posztok a jövő évben sűrűbben jelenjenek meg itt, ha lehet (mert ez is egészségvédő faktor az olvasói számára).
    Köszönöm.

    Kedvelés

  25. sue's avatarsuematra

    Na Univerzum,
    Én szeretlek téged, de szokásosan ezúton kérlek, ne legyél kobold, és értsd jól!
    1. Férjet kérek és gyereket (ez utóbbit nem muszáj jövőre, jövőre egy beváltható gyerek-opciót kérek)
    2. Apukámmal legyen minden úgy, hogy nem fáj, nem rossz, ahogy lennie kell.
    3. Kreativitás, munka, siker, bőség.
    4. Egészség, szeretet.
    5. Minden lény javára.
    Üdv és köszi
    Zsuzsi

    Kedvelés

  26. Nonaa's avatarNonaa

    Kedves Lucia, kedves Univerzum!

    Az alábbiakat szeretném kérni:
    – leendő keresztfiam zökkenőmentesen szülessen meg, majd egészségben és szeretetben teljen az első bolygón töltött éve
    – az egész családom + párom + én legyünk nagyon egészségesek, és minden nehézséget kellő humorral tudjunk kezelni. A háziállatok is legyenek egészségesek, főleg a kisteknős, ő most nagyon beteg
    – a munkám maradjon a régi, csak keressek még több pénzt, hogy végre el tudjak gondolkozni a jövőm tervezésén/építésén
    – kérnék egy olyan nyaralást, mint az idei. Amennyiben van rá lehetőség, élnék egy toszkánai körutazással
    – szeretnék még több emberséget, odafigyelést és békességet a világon

    Ígérem, a kérések rám eső részével kapcsolatban minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Köszi Univerzum, csodás 2016-os évet neked is!

    u.i.: ha valaki munkát keres, írjon nyugodtan, mert munkaerő-közvetítéssel foglalkozom. Örülnék, ha tudnék segíteni ebben az Univerzumnak, mert láttam, hogy sokan kerestek állást/jobb állást/jobb lehetőséget :)

    Kedvelés

  27. kicsieper's avatarkicsieper

    Juj hát nézzük csak:

    1. Egészség az egész családnak. Nem részletezem, érted Te. Mindenkinek 2 és 4 lábú családtagok is ide értendők.
    2. Köszönöm a munkahelyet. Imádom! Maradjon is meg, mert minden szempontból tökéletes!
    3. Kell egy pasi! Nem akármilyen! Ha engem kérdezel K.F. kell, mert az lenne a tökéletes. Viszont kicsit úgy érzem kedves Univerzum ezzel vagy nem értesz egyet, vagy csak húzod az időt…:) Szóval kell egy pasi, mert nagyon rossz szerelem nélkül. Olyan aki minden szempontból tökéletes nekem és akinek én is tökéletes vagyok. (Mondtam már? K.F. pont ilyen….gondoltam segítek ;) )
    4. Jujdejólenne ha a kocsira nem kellene 2016-ban további vagyonokat ráköltenem!
    5. Utazni is szeretnék, most hogy megint van útlevelem, de kérlek ne egyedül! Mondjuk K.F.-el :))
    Köszönöm!

    Kedvelés

  28. bonca's avatarbonca

    Kedves Univerzum,
    arra kérlek téged nagyon, hogy adjál nekem bátorságot és önbizalmat. Tudjak beilleszkedni itt, ebben a Másikországban, legyen rendes munkám, amit szeretek, valamint T-val és D-vel legyunk nagyon nagyon boldogok egyutt. Kerlek, segits, hogy megtalaljam itt a helyemet es talaljak baratokat is.Kerlek, hogy muljon el a nyelvi para es fejlodjek gyorsan, szepen. Kerlekszepen hadd koltozzunk hamar harmasban (T es D es en) egy szep helyre. Kérek egészséget minden családtagomnak és a szeretteimnek. Kérlek, G-nek és I-nek kuldjel egy kisbabat, egeszsegeset. A-nak pedig egy pasit, akivel szeretik majd egymast nagyon, harmoniaban (nem olyan dramai izeben, ami volt egyszer). Köszönöm, Lucia, köszönöm, Univerzum.

    Kedvelés

  29. Zorja's avatarZorja

    Tavaly csak annyit kértem, hogy ne csesszem el. Sok mindent értettem ez alatt, és sok mindent el is csesztem, de a legfontosabbat még mindig nem. Egyikről sem az Univerzum tehet. Ezúttal pofátlanabb leszek, és konkrétabbat kérek, legyek egészséges és lehessen kisbabám. Cserébe megígérem, hogy ami rajtam múlik, azt semmiképpen sem cseszem el. :$

    Kedvelés

  30. macskazokni's avatarmacskazokni

    Kedves Univerzum!
    Eddig nem kértem tőled, most is csak a legfontosabbakat fogom:
    1. egészség, boldogság, biztos megélhetés a családomnak és a barátaimnak (és nekem)
    2. a munka legyen ennél egy picit jobb. az sem baj, ha másik munkahelyen. én a magam részéről mindent meg fogok tenni ezügyben.
    3. szeretném ha lenne elég időm a nyelvtanulásra és a sportra. és a színházba járásra
    4. szeretnék egy olyan férfit, akivel kölcsönösen ideális partnerek vagyunk egymásnak (ehhez talán már az is elég, ha az első randin nem az a témája a másik félnek, hogy Jennifer Lawrence mennyire jó nő. de ha esetleg okos, vicces, kedves és érti a szarkazmust, akkor örökké hálás lennék).
    5. teljesüljön mindenkinek minden kívánsága és Lucia posztoljon sokat Muciról.

    köszönöm!

    Kedvelés

  31. nojszee's avatarnojszee

    1. Jobb fizetest, de kevesebb meloval, tehat egyben tobb szabadidot is.
    2. Tobb lelkesedest az uj szakmamhoz, a cukraszathoz es kezdeti sikereket.
    3. A baba projekthez egeszseget es zokkenomentesseget.
    4. A csaladom es barataim, szerelmem, valamint magam szamara egeszseget.
    5. Kitartast es akaraterom a fogyashoz, rendszeres sportolashoz.
    6. Utazasokat szabadidoseket, oromet, jo programokat.

    Kedvelés

  32. Anonymia's avatarAnonymia

    Kedves Lucia,
    köszi a lehetőséget, már vártam (bár lehet, jobb lenne, ha nem élnék vele).

    “Kedves” Univerzum,
    Összefoglalva a tavalyi kívánságaimat, és azok teljesülését: hát, cseszd meg.
    Kértem egészséget, családilag kaptunk kétféle rákot, és egyéb problémákat.
    Kértem a sulit, itt mondjuk kapsz egy kettes alát, mert egy harmadik suli lett a befutó, de nem úgy, ahogy szerettük volna.
    Szerintem a “rendeződjön a párkapcsolatom” részt nem lehet úgy értelmezni, hogy boruljon fel a családunk.

    Idei lista (ajánlom, hogy szedd össze magad)
    – egészség magamnak, családomnak, barátoknak. Mondom még egyszer: e-gész-ség. A januári műtétem sikerüljön jól.
    – ha már a párkapcsolat minden küzdelem ellenére így alakult, akkor a költözés történjen meg zökkenőmentesen, adj erőt (lelkierőt), hogy a gyerekek számára a lehető legkevesebb lelki töréssel végig tudjam csinálni (és jó lenne, ha a lelkierőből magamnak is jutna)
    – szintén: ha már a párkapcsolat minden küzdelem ellenére így alakult, akkor szeretnék egy pasit, aki szeret és akit szerethetek, és aki a gyerekeimmel is jól kijön (félreértések elkerülése érdekében: ezeknek a kritériumoknak egy és ugyanazon pasi feleljen meg)
    – a sok munkahelyi változás ne érintsen engem hátrányosan anyagilag és máshogy sem.

    Légyszi. Tényleg rám férne már egy jó év (több is). Köszi.

    Kedvelés

  33. terefere's avatarterefere

    Minden évben megálltam itt, elmondtam a kívánságaimat, de soha le nem írtam.
    De most akkor kívánnék:
    – legleglegelsősorban kicsiNoát, egészségesen, gyönyörűen
    – legalább olyan boldog házasságot, mint az idei volt, ezért külön is hálás vagyok, komolyan
    – most már nagyon szeretnék egy kis anyagi biztonságot is. Csak úgy. Legyen végre a férjemnek szuper állása, hogy azt csinálhassa, amit annyira szeret, saját lakásunk
    – férj ismét kerüljön be a nemzeti válogatottba
    – találjuk meg végre az otthonunkat, a helyünket az életben (pontosan ARRA az országra gondolok, és bár hajlandó vagyok kompromisszumokat kötni, inkább legyen mégis az… az az, ahol annyira boldogok voltunk)
    – az egész családomnak kívánok megkönnyebbülést, legyenek egészségesek és ne veszekedjenek – az utóbbi igen fontos, kiemelném
    – ha még nem kértem túl sokat, akkor kocsit is szeretnék. nagyon. sajátot. nem combit.
    – és még azt is, hogy teljesüljön mindenki kívánsága!

    Hát köszönöm a lehetőséget! :)
    búék

    Kedvelés

  34. Éva's avatarÉva

    Kedves Univerzum!

    Csak annyit szeretnék kérni, hogy oldd meg ezt a tesómmal kapcsolatos családi káoszt, amit nekünk évek óta nem sikerül, úgy, hogy minden családtag a lehető legjobban jöjjön ki belőle, egészségesen és mentálisan épen (ha mindenki nem tud, akkor minimálisan anyu, tesóm, a gyerek, én és a párom, légyszi).

    Köszönöm!

    Kedvelés

  35. Bea's avatarBea

    kedves Lucia, ismét köszönöm a lehetőséget. :)
    a tavalyi kívánságaimat átnézve nem teljesített túl jól az Univerzum, remélem 2016 minden szempontból jobb év lesz.
    alap: egészség minden szerettemnek, és magamnak is
    T. barátomáknál tényleg minden rendben legyen a baba körül, nagyon megérdemelnék (de köszi, h már folyamatban van a projekt!)
    nővéremnek jóval több örömöt, kevesebb (semmi?) bánatot
    összes gyerekemnek magánéleti és szakmai sikereket
    magamnak egy új kezdetet, békét, harmóniát a magánéletben, izgalmas kihívásokat és elismerést a munkában
    jó lenne egy barát, társ, akivel jól tudnám magam érezni
    normális, élhetőbb világot

    köszi

    Kedvelés

  36. Bíró Ágnes's avatarBíró Ágnes

    Hurrá-hurrá!!! Elszámolás tavalyról: a főkívánság teljesült, olyannyira, hogy amikor kívántam a kistesót az már zigótaként vándorolt a helyére odabenn (ez így ér egyáltalán?????). A többit viszont egész egyszerűen negligálták odafenn, lehet hogy limitem van? Akkor idénre az egészség-boldogság a családnak és barátoknak az első, és ha még van keret, akkor kérlek szépen drága Univerzum aludjon minél előbb minimum 6 órát egyben a kistesó mielőtt megőrülök. És mielőtt megviccelnél ne kizárólag testközelben legyen képes aludni, hanem szépen a kiságyában, akkor is ha kimegyek mindenféle szükségleteim miatt!!!!

    Kedvelés

  37. mm's avatarmm

    Kedves Univerzum!
    Úgy érzem, 2015-ben túlteljesítettél. Köszönöm, hogy apukámnak (nekünk?) megkönnyítetted a távozást, hogy úgy lett a búcsú, ahogyan egész évben magamban kérleltelek. Köszönöm a cuki unokaöcsit (aki azért ha csak rövid időre is, de találkozhatott a nagypapájával), a tesómék lakásnövelését, az ingatlaneladást és év végére nekem az új melót.
    Amiben 2016-ban is számítok rád:
    – ha lejár a próbaidőm, maradhassak. Amennyiben esetleg “amott”, akkor kérlek, kompenzálj a jó társasággal és egy hajszálnyival több fizuval.
    – a férjnek legyen bejelentett munkája, jó fizetéssel, jó munkaidővel, és ne az legyen, hogy ha őt bejelentik, azzal mindazt elveszítjük a réven, amit nyernénk a vámon. Szóval, érted 
    – a nagyobb albérletet inkább saját kecóra módosítanám, de csak akkor, ha az anyukám lakhatását elrendeztük. Amit viszont minél hamarabb, minél kevesebb vitából szeretnék megoldani. Légyszi.
    – a bevételünk továbbra is legyen több mint a kiadásunk, főleg lakhatási problémáink megoldására és persze jusson nyaralásra.
    – amennyiben 2016-ban is még úgy gondoljuk, akkor a karácsonyi utazás jöjjön össze és jól sikerüljön.
    – a futásban ribancok vagyunk mindketten, te is meg én is, változtassunk ezen, mert a mérleg már megint olyan tartományban van, ami nem oké rám nézve.
    – az anyukámnak nyugodt életet és rángassa ki magát ebből az állapotból, mert az senkinek se lenne jó, ha továbbra is ott maradna.
    – még sokáig főzhessek közösen töltött káposztát a nagymamámmal.
    – még sokáig járhassunk a Lovira szilveszterkor a keresztszüleimmel.
    – legalább annyi közös vigyorgást és szerelmet a férjjel, mint az idén (a nehézségek ellenére is).
    – minden szerettemnek,,legyen az családtag vagy barát, valamint természetesen magamnak is, jó egészséget és boldogságot, szerelmet, szeretetet. És tudod, hogy ez nem csak frázispuffogtatás,tényleg így gondolom.
    – Luciáéknak minden legyen úgy, ahogy szeretnék! 
    Köszönöm!
    Maradok híved!
    mm

    Kedvelés

  38. fknl's avatarfknl

    Ó, nem hiszem el, hogy ilyet csinálok, kívánságokat írni más blogjába… piha… :) De nem mehetek el a lehetőség mellett, ez ugye érthető. Szóval:
    1. A fiam találjon végre egy olyan munkát, amit szeret, amiből megél, és ami perspektívát jelent neki
    2. ne legyen visszafordíthatatlan baja a szemeimnek
    3. A lányom a tanyán éljen boldogul, a pasija is legyen normális, olyan, amilyennek a gyerekem szeretné
    4. A férjem munkahelye maradjon meg, ne rúgják ki
    5. Nekem is legyen munkám, nem baj, ha van közte olyan is, amit szeretek, ígérem, a többit zokszó nélkül elvégzem cserébe, plusz ha megfelelően honorálják, az meg egyenesen király!
    6. A rengeteg munka mellett, amit elvégzünk, legyen tartalékunk, mert folyton rettegek, hogy beüt valami krach, és akkor nézhetünk a lyukon
    7. utazni, utazni, utazni, és utazni is :)
    8. Nem ez a legkevésbé fontos, sőt, tehát legyünk mindannyian egészségesek, mert ennél semmi nem fontosabb, és ez nemcsak szólam.

    Kedvelés

  39. Csillagvirág's avatarCsillagvirág

    Évek óta olvasom, de még sosem volt bátorságom írni kívánságot, de olyan kedvesen ajánlod:)
    Tehát Kedves Univerzum,
    1. teljesüljön Lucia és az összes hozzászóló kívánsága
    2. szeretnék olyan biztos, hosszútávú szellemi munkát és munkahelyet, ahol elismernek és jól keresek, nem hátrány a néhány diplomám, nyelvtudásom és a korom – ha ezzel kapcsolatosan költözni kell, állok elébe :)
    3. ha mindezekhez még egy nagyon boldog és kiegyensúlyozott klasszikus párkapcsolatot is kaphatnék :)
    4. egészséget, kitartást és erőt, valamit nyugalmat is kérek szépen

    Kedvelés

  40. R. a visszatérő's avatarR. a visszatérő

    Kedves Univerzum,
    jöjjön a hatodik listám, már napok óta fogalmazgatom. Lucia köszi a lehetőséget most is :)
    A 2015ös évre, kedves csalafinta Univerzum dobtál nekem jót is és még több váratlan rosszat, szóval most nagyon próbálok ügyelni a fogalmazásra.
    Szeretnék kérni (nem fontossági sorrendben) 2016ra:
    – páromnak továbbra is kérném a kellemes kollégákat, az emberi munkamennyiséggel, támogató és igazságos főnökökkel és még több pótlékot és a beígért juttatásokat. Plusz a kisfiával maradjon a sok kellemes időtöltés, problémamentes iskolai élet és a békés kapcsolat a gyerek anyjával. Új elemként kedves Univerzum, oldd meg úgy a párom szüleivel kapcsolatos dolgokat, hogy a párom nyugodtan, boldogan és velük kapcsolatos aggodalmak nélkül élhessen.
    – én magam fittebb és egészségesebb szeretnék lenni és kellő lelkierővel rendelkezni, hogy ezekért tegyek is
    – családtagjaimnak, barátaimnak, páromnak és magamnak megint jó kedvet, jó egészséget és kiegyensúlyozott magánéletet. Nekem megint szeretnék legalább havi 1 kellemes és szórakoztató társasági megmozdulást, hogy ki tudjak kapcsolódni.
    – Anyumnak a 2015ös év mélységei után nem csak nagyon jó egészséget de sok boldog pillanatot szeretnék kérni, családi és baráti körben, valamint hogy pozitívan jusson túl a 2015ben történteken
    – Tesómnak 2016ra külön kérnék lelki stabilitást, pozitív hangulatot és szemléletet, boldog-büszke pillanatokat a kisfiával, és hogy megtalálja mindazt ami pozitív értelemben vár az évtől
    – munkában magamnak szeretném kérni azt a beígért 3betűs pozit a jelenlegi cégnél a jelenlegi főnökeim alatt, támogató de low-maintenance businessekkel, a napi feladataimmal kapcsolatos sikerekkel valamint nyilvános elismerésekkel, fizuemeléssel és kiegyensúlyozott munkamennyiséggel
    – egyébként magamnak a magánéletemben a további, apró részletekre is kiterjedő stabilitást szeretnék kérni, minden pozitívval ami a párommal közös terveinket elősegíti és megvalósítja.
    – köszi az utazásokat 2015ben, kérnék a párommal 2016ban is belföldi utazást és magánutazást külföldre a párommal vagy barátnőkkel
    – lakhatásilag szeretnék átköltözni a párommal abba az : 1+2 félszobás, világos, minimum 2. emeleti, csendes de BKVval könnyen megközelíthető (melóhelyemtől max 45 percre), alacsony költségű, kiváló állapotban levő, ingyen kocsibeállós lakásba, ahol innentől legalább 5évig nyugalomban élhetünk
    – élhetőbb, békésebb, tisztább és emberibb Földet, és különösen annyira élhető Magyarországot, ahonnan nem akarunk külföldre vándorolni és ahol olyanok a politikusok mint a szülővárosom vadiúj polgármestere.
    KÖSZI előre is és utólag köszi az idén megvalósultakat :)
    + Luciának mindent ami szeretne magának és Mucinak + a többi kedves kommentelőnek úgyszintén.

    Kedvelés

  41. Madz's avatarMadz

    Szeretném, ha megtalálnám az álommelót (és nyilván ehhez hozzátartozik, hogy meg is kapjam); a kritériumok a következők: 1. Végzettségnek és érdeklődési körnek megfelelő, ne számítson túlképzettségnek a phd és ne unjam péppé magam; 2. Közel legyen, azaz bkv-val elérhető a gyerek iskolája 17 óráig (ezzel egyúttal behatároltam a munkaidő végét is); 3. Egy petákkal se keressek kevesebbet, mint most, többet lehet.
    Köszi, Lucia :) a tieid is nagyon szimpik amúgy, azoknak is drukkolok, sőt nálam is bejöhetnek (kivéve kávéfőző, azt nem kérek).

    Kedvelés

  42. Sefule's avatarSefule

    Kedves Univerzum, kicsit megingott ugyan a bizalmam, mert tavaly 30-án megírtam a kívánságaimat, benne az egészséggel, erre 31-én elég nagy parára ébredtünk, és anyukám az újévet 1 hetes kórházzal ünnepelte. Szóval az egészséget tényleg komolyan gondolom mindannyiunknak, lécci, ne ez legyen az opcionális.
    Anyagiak terén viszont túlteljesítettél, maradjon meg ez a jó szokásod, ha lehet, mert ezt a nagy kerek szülinapos évet utazásokkal szeretném ünnepelni, meg sok-sok koncerttel és színházzal, azok nagyon bejöttek az idén.
    Felröppent ma egy turnépletyka, az nagyon jó lenne, ha igaz lenne.
    Tulajdonképpen elég jól vagyok, megelégednék egy ne legyen rosszabbal. Van viszont valaki, akinek nagyon rosszak a kilátásai, oda tényleg csoda kellene, mert 50 azért még nagyon korai elmenni :(
    Előre is köszi…

    Kedvelés

  43. Gazdatest's avatarGazdatest

    Szia Lucia, köszi a lehetőséget! Tavaly azt hiszem kihagytam, úgyhogy most pótolom. Elsőként azt szeretném, hogy a nagypapám A., valami csoda folytán erősödjön meg, és menjen haza a kórházból és éljen még sok évig, vagy B., hamar távozzon, mert ez így nem állapot se neki, se a mamámnak. A többi családtagomnak minden szépet és jót, apáméknak sikeres vérnyomáscsökkentést, és apunak kellemesebb munkakörülményeket,toleránsabb vezetést. Anyunak egy Land Rovert, és egy jó pasit (véglegesen), aki szereti, kijön a húgommal, és van egzisztenciája, de nincs priusza és szenvedélybetegsége. Öcséméknek, hogy idén legyen meg a tetőtér, és nem ártana egy új autó sem. KisLackónak, hogy most már hagyjon fel a hasfájással, és legyen boldog kisbaba. A férjnek nyugit a melóban, és lehetne kicsit kevesebb a munkaideje, miközben nem csökken a fizuja. A nagylányomnak, hogy nője ki az ételallergiáit, és szeresse az ovit. A kislányomnak, hogy tolerálja a tejtermékeket, és maradjon cuki és vidám. És végül magamnak, hogy legyen erőm megint megcsinálni a fogyókúrát, és 20 mínusz kilóig ne legyen megállás, aztán persze ne jöjjön vissza :-) A klímakonferencián megbeszéltek működjenek, csökkenjen a CO2 kibocsátás, jöjjön a sok napelem és szélerőmű. No meg a világbéke!

    Kedvelés

  44. sidalina's avatarsidalina

    Köszi a lehetőséget! Azt kérem, amit mindig;
    legyünk L-el együtt szerelemben, szerencsében, boldogságban, gazdagságban, egészségben, örökkön örökké.
    A szüleink legyenek boldogok és egészségesek, és a barátaink is.
    Pluszban meg:
    Legyen jövőre egy pár napos klassz utazásunk Lisszabonba, ami sikerüljön nagyon jól. Legyen legalább olyan szuper nyaralásunk, mint idén.
    A szüleink is legyenek boldogok és egészségesek, és a barátaink is.
    És fejezzünk be végre az L-el közös projektet, és legyen nagy sikere, és termeljen soksok pénzt.
    Köszönöm!

    Kedvelés

  45. Elektra's avatarElektra

    Hát a tavalyiak bejöttek, de tényleg figyelni kell a megfogalmazásra. :)

    1. Olyan munkám/munkahelyem legyen, amit élvezek, és a jelenleginél többet keresek.
    2. Egy pasiban találjam meg az ideális partnert minden szempontból.
    3. Maradjon egészséges a
    családom, macskáim, és én is.

    Előre is kösz!

    Kedvelés

    1. Elektra's avatarElektra

      A mai pánikrohamom után szeretném, ha elmúlna a (magas) lovakon való félelmem, tériszonyom, és végre élvezném és biztonságosan űzném is teljes lelkesedéssel a lovaglást, amire így 44 évesen találtam rá.

      Kedvelés

  46. Lilla's avatarLilla

    Megkönnyíted a dolgom: legyen az egyes, a kettes – gyerek híján a családdal -, a hármas -bár az az egyesben kért csoda lenne -, négyes – nekem elég lesz a Földközi tenger európai partja -, a hetes határozottan, mert idén vettem és ez több szinten megviselt, és a kilences.

    Kedvelik 1 személy

  47. MrsDilbert's avatarMrsDilbert

    Hurrá, köszönöm újra a lehetőséget, ez már nálam is hagyomány.
    1. Szeretném, ha a párom találna egy olyan munkát a most megszűnt helyett, amit szeret majd, ahol megbecsülik és meg is fizetik.
    2. Szeretném, ha én és a családom boldogok lennénk továbbra is együtt és mind egészségesek.
    3. Szeretném, ha a munkám továbbra is megmaradna, és egy kicsit jobban is élvezzem.
    4. Boldogságilag, családilag, kapcsolatilag ne legyen rosszabb a következő év, mint ami eddig volt.
    5. Ja, és világbéke, de tényleg.

    Még egyszer köszönöm a lehetőséget!

    Kedvelés

    1. Kőrösiné Szél Márta's avatarKőrösiné Szél Márta

      Kedves Lucia! Köszönöm, hogy ismét megnyitottad számomra is az univerzum kívánság kapuiját.
      Kedves Univerzum!
      Köszönöm hogy a 2015 évre kért kéréseim egy részét teljesítetted, de sajnos nem minden kívánságomról mondható ez el, lehet, hogy hosszú volt a listám vagy nem fogalmaztam jól, késő bánat. Most igyekszem a ribiséged, miatt nagyon pontosan fogalmazni a kéréseimet
      1. A 2016 ismét év minden napjára a családomnak, jó magamnak és igaz barátaimnak az egészséget, boldogságot, örömteli vidám napot kérek.
      2. Nagyon szeretném végre, hogy meglegyen az a bizonyos telitalálatos lottószelvény, amely lehetővé teszi, hogy (volt) kollégáimmal hárman közösen Budapestre, utazzunk. Ez a kérés már 2015-ős évben is szerepelt a listámon, de sajnos nem valósult meg. Éppen ezért, kedves Univerzum kérlek szépen légy szíves, nézz utána hol akadt el a kívánságom. Intézkedj és segíts elhárítani az akadályokat, hogy ez a kérés végre beteljesüljön, valóra váljon! Köszönöm pozitív hozzáállásodat
      3. Anyagi téren ne szűkölködjünk, legyen több a bevételünk, mint a kiadásunk. ezt az önálló életet megkezdett gyerekeimnek is kérem, legyen móka, kacagás az egész élet.

      Univerzum előre is nagy-nagy köszönet neked.
      Márta

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) keepcalmandringforjeeves bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .