Amiről nem írtam az elmúlt tíz napban:
Voltam a budaörsi egészségkomplexumban agyrázkódással (ne kérdezd). Konkrétan soronkívül bejutottam a sebészetre, ott viszont az orvos helyén egy néger (afromagyar) pasas ült, mire kissé elkezdtem röhögni (félreértések elkerülése végett: gyermekkorom nagy részét multikulti diplomatablokkban húztam le, ott teljesen normális volt, hogy az összes bőrszínnel és nációval együtt gengelünk a játszótéren, de Budaörsön azért mégsem azt várja az ember, hogy belép a rendelőbe, és ott a Vészhelyzet), mindenesetre belementem a játékba, és úgy tettem, mintha ő tényleg igazi orvos lenne, én meg a páciens. Három órával később már kevésbé röhögtem, amikor két pszichiáter, az említett "sebész", és két asszisztens (az egyik konzekvensen két s-sel írta azt, hogy erőss, stb, kijavítottam, szerintem bosszút esküdött) közölték velem, hogy akár erővel is ott tartanak és beküldenek kórházba, mert beszámíthatatlan vagyok (jó, nem tudtam leírni a nevemet és röhögtem a négeren, de az ilyesmi előfordul szerintem), illetve többszöri bemutatkozásom ellenére "a kislány"-ként aposztrofáltak. A fiúm aztán megmentett, mint közeli hozzátartozó, közölte velük, hogy önálló felnőtt ember vagyok, aki el tudja dönteni, hogy haza akar-e menni a zsiráfhoz és a nyuszihoz. Az utolsó szavuk az volt hozzám, hogy "de akkor most le kell mondanunk a mentőt", hosszú, szemrehányó nézés, de megkeményítettem a lelkem. Azóta sincs térlátásom, de állítólag lesz majd, addig kicsit tovább tart felszedegetnem a hajszálakat a mosdókagylóról.
Voltam rendőrségen is. Konkrétan hallottam, ahogy az egyik rendőr mondja kollégájának a telefonba, hogy "ez forrónyomos ügy lesz, bent van a forrónyomos kolléga? kiment a mekibe? mikor lesz? másfél óra múlva?", és egyáltalán nem röhögött közben, ami sok mindent megmagyaráz a közállapotokat illetően. Találkoztam egy olyan képviselőjükkel is egyébként, aki profinak tűnt, ugyanis az épületen belül is tükrös napszemüveget viselt, illetve papírpoharas kávéja volt, a fánk hiányát elnéztem, biztos fogyózik, de rajta legalább látszott, hogy van valamennyi sejtése arról, milyennek kéne lennie egy rendőrnek.
Kéne nekem egyébként használatra egy rendőr, konkrétan egy laboros, csak pár órára. Az egyik könyvhöz, amit fordítok, kellene a segítsége szakkifejezések tekintetében. Ha valaki esetleg ismer ilyet, ne habozzon (fel lesz tüntetve a könyvben, mint szakértő, stb).
Hagytam magam aljasul lépre csalni, azóta nincs erkölcsi alapom legusztustalanozni a fiúmat, mert azonnal letromfolhat azzal, hogy "te beszélsz? aki kettéharap egy nyers szívet, majd a tálba köpi?". Ezt ő kezdte (pulykaszívet pucoltunk a májhoz), és amikor mondtam, hogy fúúúúj, akkor azt válaszolta, hogy ezt nem érthetem, ez fiús dolog, én úgyse merném megtenni. Most mit csinálhattam volna?
Aztán volt olyan is, hogy a glória meg én koncerten, és elment nekem egy pohár vízért, de a pultnál megismerkedett egy fél amerikai zenekarral, konkrétan a basszgitárossal és a dobossal. akik csatlakoztak hozzánk (igazából nem voltam meglepve). Erősen kapacitált egyébként, hogy ugorjak rá a dobosra, szerencsére a fiúk nem értették, sok mást se értettek egyébként, amikor mutattam az órámon, hogy 21:55, megkértek, hogy fordítsam le, mert ez nekik military time. Az első (egyetlen) tippjük az volt, hogy este 11 van.
Ja, és 48 kiló vagyok pillanatnyilag, jó a hajam, kedves velem a fiúm, és kaptam postán 2 jegyet a Fővárosi Állatkertbe, szóval akár még jóra is fordulhatnak a dolgok. Én drukkolok nekem.

ha valakit szeretünk, akkor hagyjuk hogy azt tegye, amit akar. Azaz ha nem ír, akkor ne írjon.
Ez a sok kérés mind arról szól, hogy akik kérik, azok maguknak akarnak jót azáltal, hogy Lucia ír
Ez meg így nem szeretet-
Vagy nem az igazi szeretet
KedvelésKedvelés
Bár én is lesem már, de inkább csak azért, mert hátha kiderül, hogy kiderül, nem mintha blog-pártivá váltam volna.
Ugyan lehetővé tesz gyakorlást (kell-e még gyakorolni?), viszont elfüstöli a puskaport.
És az a kérdés is felvetődik, hogy: Gondolná az ember, hogy blogot írni tök jó, mert a valóságot könnyebb megírni, mint amit az ember csak úgy kitalál. De valóban így van-e?
Szóval, szerintem, ha nem akarsz blogot írni, akkor ne írjál blogot. (Puff, jajj.)
Apropó, írás: ha megjelenik könyvfordításod, biztos sokan közülünk szaladnának a boltba, hisz meglehet, hogy még jó könyv is, és te fordítottad.
KedvelésKedvelés
vajon meg kell allnunk pontosan 111-nel, vagy az se baj, ha tobb lesz?
KedvelésKedvelés
meg még egy.
KedvelésKedvelés
lassan közeleg a 111, készítsd a ujjacskáidat :) remélem jobban van a lelked! :)
KedvelésKedvelés
Mégegy.
KedvelésKedvelés
jobbulást!
KedvelésKedvelés
hát hajrá!
KedvelésKedvelés
na még egy, és jó, és várjuk, és hajrá meg minden.
KedvelésKedvelés
lacika:
ha esetleg kellene egy súgó…
(a magamravett róka a küszöbreokádós fajtából való volt)
lucia:
+1
(csak ne prímszámot nekem, nehogy)
KedvelésKedvelés
Olyan vagy, mint egy falat kenyér és már nagyon éhes vagyok :-).
Majd küldök neked sok sok pozitív energiát…
KedvelésKedvelés
Legyszi könyörülj meg rajtunk :)
KedvelésKedvelés
Nagyon-nagyon… Én eddig csak csendben kattintgattam itt, mint mások is, de most már, ha ezen múlik,… :) Gyere vissza!
KedvelésKedvelés
Eddig csak csöndben, de most…
Szóval minden egyes napon jövök én is.
KedvelésKedvelés
Nem tudok többet, mint ti.
(Ez után még írtam húsz-harminc sor okosságot, aztán kitöröltem, aztán írtam másikat, és így tovább. Mindjárt ezt is kitörlöm.)
KedvelésKedvelés
na mégegy:) kitartást Lucia!
KedvelésKedvelés
+1
KedvelésKedvelés
lacika, sztem te tudsz valamit, amit mi nem, és ez nincs így jól. Mi is szeretnénk tudni. Természetesen csak azt, ami Luciával kapcsolatos.
KedvelésKedvelés
en azt sejtem, hogy ez a valami inkabb lelki, es meg az is eszembe jutott, hogy vajon orul-e lucia hogy mi itt kovetelozunk, mert ha tenyleg nem tud irni, akkor ez nagyon rosszul is eshet neki.
de remelem inkabb jol esik neki. :)
es akkor ez meg egy.
KedvelésKedvelés
természetesen meg sem állunk 101ig. és gyógyulást :)
KedvelésKedvelés
nagyon-nagyon örülnék ha jobban lennél, de a legjobb meg az lenne, ha már annyira jól lennél, hogy írnál nekünk (és magadnak) sokat, szellemeset és alkalmanként vidámat. t-32
KedvelésKedvelés
szeretném, ha írnál
KedvelésKedvelés
Úgy érzékelem, hogy ez a dolog – akármi is – nem igazán működik. Nehéz együtt érezni valakivel, akiről még azt sem tudjuk, hogy a baja testi, vagy lelki. Ebből nem következik, hogy meg muszáj mondanod, hogy mi bajod, még az sem, hogy ne kívánnánk őszintén, hogy jó legyen neked.
Inkább csak az következik, hogy ha tényleg fel akarnád dolgozni irodalmi alapanyagként – ez a mániám -, akkor nem lehet egy az egyben felhasználni, hanem meg kell írni. Dehát ez normális menete a dolognak. Az író nem áldozhat fel egy jó irodalmi elemet csak azért, mert nem történt meg, hova is jutnánk.
KedvelésKedvelés
I want to read some news about you, darlin’.
We all love you.
Pls, don’t stop, never.
KedvelésKedvelés
Pont arra gonlotam, hogy beírom, hogy legalább ide a commentbe írj vmit léccilécci, erre tessék, már írtál is. Tehát akkor csak azt írom, hogy:
+1 azért, hogy legyél jobban! :)
KedvelésKedvelés
Ez tok para, h rogton felkerultem!
KedvelésKedvelés
örülök, hogy élsz, ha nem i ide írsz majd máshova, csak rátalálok…ne kövezzetek meg:)
KedvelésKedvelés
Nagyon, és a Gabor sem tudja mi van veled, uh kezdek aggodni! Bar teny, h valaki moderal, de az lehet a moderarobot is. Szoval ennek a kommentnek en a 111-es szamot adom :)
KedvelésKedvelés
sajnalom, hogy rosszul vagy, jobbulast mindenkeppen, es akkor ezzel plusz egy
KedvelésKedvelés
Nem feltétlenül fizikai, hiszen az agyrázkódásra is azt írja, hogy “ne kérdezd”. Próbáljunk cselesek lenni: “az Állatkertbe azért el lehet menni ettől?”
KedvelésKedvelés
Akkor eggyel én is hozzájárulok.
(Eddig még úgysem sírtam, de azért benéztem két-három naponta. [Vagy naponta kétszer-háromszor? Már nem is tudom]))
KedvelésKedvelés
Én eddig itt mindig csöndben és békésen, de mostmár nem bírom cérnával. Tessék írni! Ha nem vigyázol én leszek az összes további komment a 111-ig!!!
KedvelésKedvelés
száztizenegyhezmégegy
KedvelésKedvelés
remélem jobban leszel hamarosan, és ugye tudod, hogy most, hogy kimondtad a bűvös 111-et, mindenki nekiáll kommentelni :)
KedvelésKedvelés
Ezen ne múljék, drukkolok én is, hogy minden rendeződjön.
KedvelésKedvelés
Ujje!
Pedig mar gondolkoztam hogy szerkesztek valami Kisherceg idezetekbol egy ilyen ha megszeliditettel nem mehetsz el dolgot.
vajk
KedvelésKedvelés
ha fizikai lenne, azt megírná.
gépírni még orrheggyel is lehet.
esetleg a füle botjával.
hajrá ezért.
KedvelésKedvelés
111re fel! Örülök az életjelnek!
KedvelésKedvelés
Hozzájárulok! Hozzájárulok! Hozzájárulok! Siessünk, Lucia-fanok, hamar kilesz az a 111!
KedvelésKedvelés
hála az égnek, hogy megszólaltál lucia!!!! hozzáteszem a magamét a 111-hez, és addig is jobbulást.
KedvelésKedvelés
Legalább annyit mondj, hogy testi vagy lelki eredetű a baj, hogy az egészségedért aggódjunk, vagy a magánéleti problémáid mielőbbi megoldódásáért drukkoljunk.
KedvelésKedvelés
van bajom, nem halálos ugyan, de elég szar. szeretnék írni blogot, csak most nem megy, de ígérem, ha meglesz itt a 111 komment, akkor erőt veszek magamon :)
KedvelésKedvelés
ugye egyszercsak majd lesz folytatás, meg blogírás meg minden?
nyugtasson meg valaki hogy luciának nincs baja. köszi.
KedvelésKedvelés
Igen, van még ilyen rókabőr-példa. Amikor annak idején láttam színházban Örkény István “Pisti a vérzivatarban” című színdarabját, valahogy volt valami ismerősségi érzésem. Aztán évek teltek el, és egyszer olvastam egy interjút, amelyben Örkény megemlítette, hogy milyen kevesen veszik észre, hogy a darab “Az ember tragédiájá”-nak leszármazottja. És nem félt, hogy rossz néven veszik, és nem is.
KedvelésKedvelés
Azért majd még fogsz még írni????? rendszeresn idekattingatok, hogy hátha…denem :( azért majd lesz dede?
KedvelésKedvelés
Szöke: nem tudom, miért vetted magadra a rókát (a négysoros, amit írtál, lehetett volna ismerős? nekem nem az), de akárhogy is, ez nem olyan komoly dolog. Szépen ki is néznénk, ha egy motívumot csak egyszer szabadna felhasználni.
Nyilván a plagizálásnak megvan az ésszerü mértéke, amikor az ember nem egy egész szüzsét ír meg kicsit másként, csak egy más által kigondolt elemből növeszt ki egy kellően mást.
(Mellesleg az olvasó nem is mindig tudja, mi volt a kiinduló mozzanat, mert a kész műben nem biztos, hogy annyira hangsúlyosan van jelen.)
Az első rövid színdarabom nem aratott különösebb tetszést, de senki sem kifogásolta, hogy a megoldás alapja, a “történelmietlen történelmi dráma” ötlete egy az egyben Dürrenmatt “A nagy Romulus”-ából származik (a konkrét cselekmény független volt).
A második darabka, amelyet azért voltak, akik megdicsértek, nyíltan használta a “Galaxis útikalauz stopposoknak” elemeit, szintén remélhetően kellően független tartalommal.
A harmadikról, amit most fogok megírni, ha sikerül (bár elég valószínűtlen; a dráma nehéz műfaj), még nem döntöttem el, hogy az alaphelyzet mennyiben fogja felhasználni az “Aranypolgár”-ét, de ha megteszi is, biztos vagyok, hogy jószerivel senki sem fogja észrevenni; talán még azok sem, akik látták a filmet.
Most látok a tévéelőzetesben egy filmet, amelyben Macbeth főszakács az étterem tulajdonosát gyilkolja meg, a “Micsoda srác ez a lány” (She’s the Man) a Vízkeresztet helyezte amerikai középiskolások körébe, annak idején a “Tiltott bolygó” (Forbidden planet) (egyik főszerepében a fiatal Leslie Nielsennel) egyenesen sci-fi környezetben dolgozta fel “A vihar”-t. Még sok ilyen van.
KedvelésKedvelés
Már több mint egy hónapja… Biztos kerek számot akar elérni a statgép-en. :)
KedvelésKedvelés
Annyiradenagyonszeretném már ha újra kicsit írnál… de várok türelemmel:)
KedvelésKedvelés
na már megint megjöttem balatonról, azóta se semmi?
nemáááááááá’
(52)
KedvelésKedvelés
ez már az 51. komment, mennyi kell még, hogy újra olvashassunk rólad???? mert ha kell akár százig ezerig vagy csillióig elmegyünk :)
KedvelésKedvelés