Mivel a logisztikai vezető nem ért vissza időben, tárgyaltam én az
öltönyösökkel. Noha még mindig fordítóként dolgozom itt, a megbeszélés
kölcsönös elégedettséget szült, senkinek nem tűnt fel, hogy ne lennék
kompetens, meg egyáltalán. Borzasztó sokoldalú vagyok.
És most megyek, és átveszem az ötven traktort szólok mindenkinek, hogy holnap déltől ne használják a konyhát.
Egyébként meg gyónnom kell. Végső elkeseredésemben feladtam ugyanis a
titkárnős hirdetést egy csomó netes helyen, jönnek is az önéletrajzok,
én meg gyakorolhatok isteni hatalmat a szortírozásnál. Mindenesetre
az egyik levéltől elszállt az agyam, már a subject is hibásan volt
leírva, a szövegtörzsben pedig soronként volt vagy két rosszul
(rosszúl!) leírt szó, úgyhogy bunkó módon azt válaszoltam a feladónak, hogy
levelét köszönöm, de az önéletrajzától, a helyesírását látván
eltekintenék. Pedig elég lett volna annyi, hogy köszönjük, már
betöltöttük.
Önbüntetésül egész délután nem szóltam be a Zandinak. Még úgy sem, hogy ő ne értse.
És jó, hogy öt végén égetem a gyertyát, mert van magánéletem, meg
dolgozom, meg kampányolok, meg matekot tanulok, meg klubéletet élek, és
időnként a depressziómra is szakítok pár percet, hogy az éjszakai,
álarcos-bosszúállós titkos életemről már ne is beszéljek, de amit
igazán szeretnék, az az alvás. Ágyamban, benne. Egyedül. Sokat.
Tegnap elhagyta a számat az a mondat, hogy "a Varjú meg a Kukac
rábeszéltek, hogy látogassuk meg a Medvét", és nem, nem fabulát
meséltem.
A Mustek azért sokkal jobb, mint amiben az elmúlt időszakban volt
részem, a németek precízek, néha túlságosan is, a 13 biztonsági
utasításból például az első négy így szól:
1. Read these instructions.
2. Keep these instructions.
3. Heed all warnings.
4. Follow all instructions.
Tiszta fight club.
Szóval tegnap OTK Árpa Attila, ő még később érkezett mint én, pedig én
sem időre voltam ott. Mivel egyszerre ült terpeszben, és tette kereszbe
a lábait, pontosan láttam onnan másfél méterről azt a takaros kis
foltot, amit a szokásos lábközi kidörzsölős lokációra varrtak fel
gondos kezek, ezen el is érzékenyültem cseppet, biztos szereti azt a
nadrágot, gondoltam. Aztán illetődöttségem hamar elmúlt, noha
kellemesebb volt az
esemény, mint gondoltam volna, ÁA összefüggő, értelmes mondatokban
beszélt, jól adagolta az anekdotákat, nem nagyhangúskodott, ügyesen
csomagolta magát az adott közönségnek, de persze volt az a két
megjegyzés, amit mástól talán viccesnek is tartanék, például ha
mosolyogna közben, vagy ha képes lenne a szemkontaktusra bárkivel, de
ezen feltételek
hiányában elhatárolódtam a dologtól. Az egyik arra a felvetésre volt
válasz, hogy botránnyal távozott az RTL Klubtól, erre azt mondta, hogy
ott igazából nem volt semmiféle botrány, csak annak csomagolta, mert
kellett a reklám a könyvnek. A másik akkor hangzott el, amikor az
újságíró (ő volt a társalgásvezető) megkérdezte, hogy a volt kollégái
hogy fogadták a könyvében elhangzott kijelentéseket – erre ÁA azt
felelte, hogy ő pontosan tudja, hogy kinél meddig mehet el, vagy hogy
kivel hogyan kell kedvesnek lenni, ha azt akarja, hogy megbocsássanak
neki.
Én meg úgy gondolom, hogy ha valaki őszinte (vagy legalábbis nem
látványosan az önfényezésért hazudik), attól még egyáltalán nem
feltétlenül szimpatikus, még akkor sem, ha Jedi Training Academy-s
pólóban van.
Aztán mentünk a Sunny Dinerbe, ahova folyamatosan szivárogtak be az
újabb és újabb klubtagok, olyanok is, akik a beszélgetésen nem voltak
ott, és lassan mindent elleptek, és az asztalnak a felém eső részének a
karmája hirtelen nagyon negatív lett, és én akkor felálltam, hogy
hazamegyek (lucia akkor őrül meg, amikor akar), de a rendszergazda
stratégiailag átrendezett engem a túlsó végre, a jó csíbe (az újságíró
mellé, ami arról tanúskodik, hogy bármennyire is tudom köszörülni rajta
a nyelvem, azért az aurájával azért nincs bajom). Ott ettem
brokkolikrémlevest meg sajtos pirítóst, abból az igazi, jófajta
feketekenyérből, aminek még Moszkvában 10 kopejkáért árulták batonját
(ez volt a legolcsóbb, nyugdíjas nénik vették negyedkilónként), meg a
titi nekemadta a második gombóc profiterolját, biztos látta a szememben
az őrült lángot, mostanában már minden reggelire profiterolt eszem,
utoljára akkor voltam ilyen gasztronómiai függésben, amikor tavasszal
arra a fekete dobozos zöldborsó-bébirépa konzervre kattantam rá (a
bonduelle nem jó, mert egyrészt nem lehet konzervnyitó nélkül kinyitni,
másrészt kevesebb benne a répa), de az sem volt ilyen durva,
mindenesetre tititől nem csak édességet kaptam, de haza is vitt, kár,
hogy lány.
Ülök itt az elsőn, cca 5 méter magasban, egyszer csak bekopogtat az
ablakon (kívülről!) az egyik logisztikus, majd tovatűnik. Én átdzsalok
a logisztikára, hogy értesítsem a kollégákat a fennálló helyzetről, ezt
ők sztoikus nyugalommal fogadják, és felvilágosítanak, hogy az illető
az ablakon át kimászott az esővédő tetőre, és azt mondta, átmegy a
konyhába. Útközben beintegetett mindenkihez. És rajtam kívül senki nem
tartotta ezt különösnek.
Aztán csodálkoznak, hogy még mindig nem találtunk titkárnőt.
Tegnap este 6 és 7 között a kaszásdűlői kémény és az aquincumi vasúti
átjáró közötti távolságot (és itt most egy kb 1 kilométer hosszú
szakaszról van szó) pontosan 38 perc alatt tettük meg autóval. Onnan tudom,
hogy fogadtunk a logisztika vezetőjével, hogy mennyi lesz (én negyvenre
tippeltem, ő negyvenötre). A hévmegállóba újabb 7 perc alatt értünk
oda, úgyhogy haza se tudtam menni, szállhattam a visszafelé tartó
HÉV-re nyomban, de ez
már nem tartozik a tárgyhoz, lényeg, hogy asszem Cortazarnak volt az a
novellája, ahol bedugul egy autópálya, és napokra ott ragad mindenki,
és szerelmek szövődnek és idős emberek halnak meg, na ez pont ilyen
volt, csak rövidebb.
Hát ezért szeretjük őket:
Lucia: jössz ma az Árpa Attilára?
Ágyambanalvós: ki az az Árpa Attila?
_______
Lucia: jössz ma az Árpa Attilára?
Rendszergazda: persze, de a köpőcsövet hozzad te.
Muszáj volt tegnap áthívnom végül a lázas embert (én már a büdös
életben nem fogom kialudni magam), hogy meg ne fagyjak. Ma reggel
viszont felháborító dolog történt, mármint azon kívül is, hogy hajnali
6:10-kor kelnem kellett. A kollégával ugyanis, aki visz engem reggel,
háromnegyedre beszéltük meg, úgyhogy ötvenkor már azért rámszóltam,
hogy kapjam össze magam, és ötvenötkor zártam az ajtót, de még így is
kerek tizenöt percet kellett várnom kint a hidegben.
Nagyon remélem, hogy egy párhuzamos univerzumban én még mindig alszom (bár ami azt illeti, ebben is).
Fázom, és annyi ruha van rajtam, hogy a takaró sem segít, a hideg bent marad.
A táplálkozási blog fícsör majdnem ki is ment a fejemből, de akkor most
gyorsan megosztanám, hogy szombaton rosejbnit ebéd/vacsoráltam
grillcsirkével (ezekben a madárinfluenzás időkben az az egyetlen biztos
megoldás, ha megesszük az összes szárnyast, csatlakozzatok ti is), a
rendszergazda viszont pürésítette a saját burgonyaadagját, egyébként
meg lassanként azért csiszolódunk egymáshoz főzés tekintetében, most
például alig ordibáltunk valamennyit, és a krumpli hámozásába bele se
szólt egyáltalán.
A grillezni való állatot egyébként az osanban ejtettem el (és nem az
ósönben), ahova beteglátogatás után vetődtem el, paranoid látomásokkal
küzdve. Mert én örököltem sok mindent a hozzám közel került emberektől,
legfőképpen rigolyákat és félelmeket (ezekre nagyon fogékony vagyok),
az egyik rosszalló hangját hallom a fejemben, ha véletlen felrázom a
kólát, a másik az én kezemmel csukogatja le kényszeresen a vécétetőt,
és a harmadik miatt nézek be mindig a hátsó ülésre, mielőtt elindítom
az autót. Lényeg, hogy dc-től többek között a worst case scenarios
minél részletesebb felmérésének fontosságát tanultam meg, és ezt a
magam sajátos stílusában ötvöztem a Balrog Első Törvényével, miszerint
az élet alapvetően szar, és ha néha egy kicsit jónak tűnik, az csak
azért van, hogy utána még szarabb legyen (kieg.: de mi erősek vagyunk,
és van napszemüvegünk, és az kúl). Szóval a problémázás góca az
ágyambanalvós, akivel alapvetően minden jó, ugyanazokra a helyekre akar
elutazni, mint én, nevet a vicceimen, és olyan országok folyóinak tudja
az összes mellékfolyóját, amikről én nem is hallottam, és most, amíg
fekszik, teljesen kontrollálható, DE az univerzum kiegyensúlyozottságra
való törekvése miatt biztos van valami hátulütője az egésznek, mondjuk
például szcientológus (bár azt mondta, hogy nem, de egy ravasz
szcientológus is ezt mondaná) és meg akar majd téríteni, vagy kiskorú,
halott kutyákkal szokott szerelembe esni, vagy képes meleg csapvízből
készült nescafét inni, vagy valami hasonló, mindenesetre az osanba érve
már úgy éreztem, hogy nagyon sok minden miatt szorulok én vigaszra,
noha szükségem csak csirkére volt, meg a partira vivendő alkoholra.
Később úgy éreztem, hogy az a nagyon sok minden, ami vigasztalni fog
majd, az mintegy leláncol engem és röghöz köt, szabadságszerető,
levegő-típusú lényemet lerángatja a valóság földies talajára, ahol
gyakorlati problémákon kell törni a fejem, mint például hogy ki visz
majd haza. Mert a csirkén és a martinin kívül vettem még flakonos
tejszínhabot, és lábtörlőt, és licsi-, málna-, eper- és
mandarinkonzerveket, és késkészletet, és Bailey's-t, és búzasört, és
profiterolt, szóló szőlőt, mosolygó szilvát, vilmos típusú körtét, meg
még rengeteg egyebet, ketten alig bírtuk felcipelni, mindenesetre
háborgó lelkem lecsillapult kissé, aztán jött a grillcsirke a jó
testével.
Tegnap meg olyan dairy-nap volt, napközben leginkább csak tejet ittam
másnaposság ellen, este meg pirítósra helyeztük a sajtokat, amit a
rendszergazdának szereztem be (olivás meg diós brie, meg valami ezekhez
hasonló, szintén a penészes oszladozás és az érés keskeny
határmezsgyéjén egyensúlyozó kerek sárga csoda, és azért a
rendszergazdának, mert én ezeket csak megkóstolni szeretem), és néztük
a hetihetest, volt benne Váncsa, ennek örültem, meg annak is, hogy
huszonharmadikamentes volt a tegnapom, és máig meg se tudtam, ki
fütyült ki kit.
Zandi: és azt hinnéd, ez az egész
ilyen ezoterikus dolog, amit csak nagy intelligenciával lehet
megérteni, de nem, mert komoly matematikai alapokra épül, példáull
számmisztikára. És arról is tájékoztatott, hogy hétvégén, a tanfolyamon érezte, ahogy megkétszereződik az IQ-ja.
Titkárnőt. Gyorsan.
Ma az előző bejegyzésen kívül egyetlen dolgot fejeztem be azok közül, amiket elkezdtem: összevarrtam két szelet sajtot.
És volt tegnap mulatság a születésnaposok tiszteletére, 8-ra volt
meghirdetve, úgyhogy tízkor már ott toporogtam kabátban a rendszergazda
ajtajában (ő is hivatalos volt alanyi jogon), hogy mennyünkmár
mennyünkmár, de amikor odaértünk, kiderült, hogy nem maradtunk le
semmiről, mert punnyadás.
És szoknyában mentem, igen rövidben, meg is jegyezte mindenki rögtön,
hogy jé, szoknyában vagyok, mintha attól tartanának, hogy útközben
elfelejtettem. És a klub elnöke azt is mondta, hogy kábé hat ember van
az egész klubban, akinek a humorán ő nevetni tud, és az egyik én
vagyok, majd a tőle megszokott diplomáciai érzékkel hozzátette, hogy de
nem biztos benne, hogy én mindig viccelek, amikor ő nevet. Azt hiszem,
ez volt az a pont, ahol beleszerettem. És ott volt
a fotós is, aki profi terrort alkalmazott, merthogy egyszer régen volt
közöttünk néha pár intim pillanat és kedvesség, és én őt utána nem
hívtam fel (ami nem igaz, mert egyszer biztos felhívtam szakmai
tanácsért, mert ő télleg profi, de nem adott), ha meg ő hív, akkor nem
veszem fel (ez sem igaz, ugyanannyira felveszem, mint bárki mást),
szóval fél órán keresztül próbáltam meggyőzni arról, hogy fontos ám ő
nekem, miközben párhuzamosan próbáltam nem átesni a lónak olyan
oldalára, ahol azt gondolja, hogy úgy
fontos, végül feladtam ezt a dolgot, és belé is beleszerettem inkább,
közvetlenül azelőtt, hogy otthagytam, miközben beszéltem hozzá, ami
most nem tudom, hogy udvariatlanság-e. Szerelmem következő tárgya az
szncs volt, aki kevert nekem mojito koktélt mentalevelekkel, aztán még
egyet, és még egy felet, futottak még továbbá: kismama, aki csak
profilból volt terhes, a titi, aki ropta, és egy kék lufi. Végül
természetesen a lufi jött velem haza csak, de előtte még ott volt a
tombola, a nem anyagi jellegű feljánlásokkal, ahol érzelmeim
homlokterébe megint csak az szncs került, aki kisegített, amikor a
botor módon beígért, 1 percig tartó őszinte dícséretem beváltására
került a sor. Az szncs ugyanis szintén ilyesmire készült, és nyomtatott
magának szöveget hozzá, aminek most csak a legütősebb részét idézném,
miszerint "a te két emlőd olyan, mint két vadkecske, egy zergének
kettős fia, a melyek a liliomok közt legelnek", na ilyeneket olvastam
én fel a kihúzott Szulamitomnak, aki méltósággal tűrte, aztán meg már
mindjárt elaludtam (hajnali négytájt) úgyhogy hazajöttünk. Ja, én
egyébként joyride-ot nyertem a kukac autójában, amiben csak az a
bökkenő, hogy nem a kukac ajánlotta fel, de azért behajtom én.
Persze nem a Spektrum volt, hanem a nemzeti földrajzi csatorna, de
nekem minden ilyen ismeretterjesztő kanális az spektrum, punktum.
Még egy helyreigazítás: megnéztem most a könyveimet, és a matekosokon
kívül elhoztam még a tibeti nyelvtant és a tibeti szótárt is. Hátha
összefutok egy serpával.
írjál a saját blogodba, te galád.
Alszom, de közben járkálok. Ez már a vég.
Spektrum: "mivel nyaralási szezon van, a gép tele van karácsonyozni szándékozó utasokkal".
settenkedve lopakodó 