Vannak megváltoztathatatlan tények

Meggyőződésem, Edgár, hogy soha semmibe nem szabad belekezdeni, mert ha bármibe is belekezdek, az azzal fog végződni, hogy ott állok a Praktiker/Obi közepén hisztérikusan, és mégsem vásárolok.

Azzal indult az egész, hogy megláttam a Lidl-ben az 1299 forintos, színben koordinált virághagymákat (különböző virágok, de nagyjából azonos árnyalatban), és impulzusvásárlás helyett bölcs megfontolás után döntöttem úgy, hogy mind én, mind a kertem megfelelő állapotban vagyunk ahhoz, hogy a háztartásomban amúgy is megtalálható palántázótüskével ledugdossak egy csomaggal tíz perc alatt, és lesz, ami lesz. Na jó, ezen a ponton az is eszembe jutott, hogy pár éve valaki azt mesélte nekem, hogy a hétvégéje egyik napján elültetetett ötszáz tulipánhagymát, és a következő tavasszal az eredményt is láthattam, ami igazán impresszív volt, úgyhogy egy doboz helyett kettőt vettem, és az Auchan leértékelésében is beszereztem pár százat tízet, de ez szerintem még mindig a vállalható kilengések közé tartozik.

(A kertem megfelelő állapotát egyébként nagyrészt Gyulának köszönhetem, aki úgy történt, hogy tavaly ősz elején egyszer csak felhívott az ikerszomszédom, hogy nem akarom-e rendbehozatni a hátsó kertemet (olyan hatszor húsz métert), ami kicsit elkanászodott, mert tudna egy embert, aki tízezerért kipattintaná (mindez akkor történt, amikor még ért valamit a nemzeti valutánk). Mivel vonzónak találtam az ötletet, rögvest felhívtam az embert, és Gyula egy óra múlva már a kapumban állt egy benzines fűkaszával, és azt kérdezte, hogy egyébként nem akarok-e egy kocsibeállót, hogy be tudjak parkolni az udvarra. Természetesen elsírtam neki, hogy dehogynem akarok, már nagyon régen, fűáteresztő gyeprácskőből két csíkot, csakhogy ekkora munkára senki nem hajlandó kijönni (vagy csak nagyon sokért, és még annyiért sem jelenik meg végül), és már utánanéztem, hogy leás, sóder, homok, gyeprácskő, csak egyszerűen nem bírok el egy gyeprácskövet, ásóm van. Gyula erre együttérzően azt felelte, hogy igen, neki is rossz a dereka, mert pár éve minden csontját összetörte valami motoros balesetben, meg lett egy kis gerincsérve is, de megcsinálja nekem a kocsibeállót huszonötért plusz anyag, és közben már hívta is az ikerszomszédomat, hogy oda tudja-e szállítani az anyagot (igen), a másik kezével meg mintegy mellékesen lefűkaszázta az előkertemet (ötször tizenöt méter).

Két órával később ott volt a gyeprácskő, sóder és Gyula a komolyabbik szerszámos kocsijával, én meg főztem neki egy kávét és vittem tejet, majd elvonultam dolgozni. Amikor újabb két órával később kinéztem, azt láttam, hogy Gyula a kezében tartja a kertkapumat, ami nem csatlakozik semmihez, úgyhogy kicsit aggódni kezdtem a gerincsérvéért, de amikor lesétáltam megkérdezni, hogy mi a helyzet, azt válaszolta, hogy nem teljesen szintben záródott a kertkapum, ami őt zavarta, úgyhogy leszedte, és most felhegeszti szintben, köszöni a kávét.

Napnyugtára készen volt a kocsibeállóm kapustul, meg minden, és Gyula, akiről időközben kezdtem gyanítani, hogy nem bír magával, egy cuki kis gyalogjárdát is öntött nekem mellé betonból, hogy ne legyen sáros a lábam, ha esik az eső, a betont legyek szíves meglocsolni másnap reggel, mert kicsit fáj a háta, úgyhogy csak másnap délután jönne megnyírni alul a hét-nyolc méteres tujákat, hogy tudjak közlekedni.

Másnapra szerencsére kipihente magát, úgyhogy megnyírta a tujákat, fát csinált a hajtásból hat méter magasra nőtt és kezelhetetlenné vált fügebokromból, felásta az előkertet (magától felismerte a két áfonyabokromat, és földlabdástul berakta őket egy vödörbe, hogy majd visszaültethessem őket), kicsit rendet rakott a garázsban, és észrevette, hogy a háztetőre (lapos) fújta a szél az ereszemet (ami szintén az “ennyiért nem jönnek ki”, vagy csak nagyon drágán nem jönnek ki kategória). Itt már vérszemet kaptam, és megkérdeztem, nem tud-e valakit, aki elszállítaná a használhatatlanná vált és leszerelt (csőtörés rossz helyen) vegyestüzelésű kazánomat, bármennyit fizetnék érte, mert kellene a kazánhelyiség kamrának, mire azt mondta, hogy ne hülyéskedjek, ezért pénzt adnak a vastelepen, elszállítja, és risztelünk, vagy ami még jobb, elszállítja, és cserébe megcsinálja az ereszemet (ami hét méter magasan van).

Lényeg, hogy elvitte a kazánt, megcsinálta az ereszt, megnyírt-felásott-meghegesztett mindent, amit meg kellett, és azóta meglehetősen pofás az előkert, mindig száraz lábbal tipegek végig Gyula kis betonjárdáján, a füge idén másodszor terem, a málna még mindig tele van gyümölccsel, a leanderek, citromfák és a bougainvillea nem bírnak magukkal, a smaragd fűben kihajtottak a tavasszal elszórt vadvirágmagok, nem csoda, hogy úgy vásárolom a virághagymákat, mintha nem lenne holnap.)

Szóval elkezdtem ledugdosni az előkertbe a virághagymákat, és egyszer csak találtam egy nagy adag betont.

Mint kiderült, a különálló, szerelőaknás garázsom előtt (ami a kertkaputól és a friss kocsibeállótól olyan 15 méterre van) mégis található egy betonból készült kocsifelhajtó (vagyis akár idővel autótárolásra is használhatom majd minden egyéb tárolása helyett), ami a kapuig ugyan nem ér el, de a pontos dimenzióit egyelőre nem tudom, mivel még nem sikerült teljes egészében feltárnom (folyamatban). Mindenesetre nem akarok rá virághagymát ültetni, ezért átvonultam a hátsó kertbe a kis palántázótüskémmel.

A hátsó kertről kénytelen voltam belátni, hogy így, ebben a formában nem biztosít méltó hátteret a színben koordinált hagymás virágaimnak, úgyhogy első körben kiszedegettem az összes gazt (több napi munka, mert, ugye, dolgozom is, de legalább kiderült közben, hogy a lonc, amit senoitól kaptam, egész szépen kibokrosodott, és azt a bizarr teremtményt, amit nincs szívem eltávolítani, kínai alkörmösnek hívják), majd azzal a ténnyel is szembe kellett néznem, hogy ha azt akarom, hogy egyenletes legyen a terep, és rendesen kihajtson rajta a sportfű, mint az előkertben, akkor fel kell ásnom az egészet, és közben akár el is távolíthatnám belőle az elszemtelenedett bodzák gyökerét, hogy ne hajtsanak ki újra és újra (folyamatban). Ráadásul, mivel a maradék sóder és térkő eltüntetése végett csináltam a kritikus ponton (a ház és a garázs sarka közötti átjáró, mert csak ott érintkeznek (majdnem)) egy kis szárazlábas placcot, az is felmerült bennem, hogy akár egy egész teraszt is gyárthatnék, ahova ki is ülhetnénk esténként a hagymás virágaimban gyönyörködve limonádézni, vagy akármi, elvégre a kertem és a garázsom az építkezési alapanyagok kimeríthetetlen forrása, mindig találok még egy adag téglát valami bokor tövében, vagy egy zsák aljzatkiegyelítőt a polc alatt (mindeközben a virághagymák továbbra is a dobozukban pihentek, családtagjaim és más közel álló személyek egyre növekvő aggodalommal figyeltek).

És akkor, miközben békésen ásogattam a hátsó kertet, találtam egy teraszt.

Mármint kiderült, hogy a garázs hátsó ajtajához (ez ilyen bálteremnyi garázs, duplaüveges ablakokkal és két bejárattal, kéménnyel) csatlakozik egy ööö, teraszlapokból kirakott terasz, amit valami okból tíz centi termőföld (és számtalan giliszta) borít. Borított, mert kiástam (a virághagymák azon a héten is jól elvoltak a dobozukban, a családtagok és az emberiség többi része lemondott rólam).

Ezen a ponton felmerült bennem, hogy ha már csinálunk valamit, akkor érdemes rendesen csinálni, és mondjuk átszitálni a föld egy részét, ami tele van kavicsokkal, biztosan van erre valami megfelelő eszköz, és igen, mint kiderült, kerti szitának hívják, Obi/Praktiker/Gazdabolt. A Praktiker környékén jártam először, és mivel (a tapasztalataimból kiindulva) nem akartam összezavarni őket, nem rendeltem meg a szitát, hanem úgy terveztem, hogy majd leveszem a polcról, fizetek, távozom.

Haha.

A kertrészleg eladója megesküdött, hogy nem tartanak már szitát, de mivel (szintén a tapasztalataimból kiindulva) rendíthetetlenül meg vagyok győződve arról, hogy én jobban tudom, mit tartanak a barkácsáruházak, mint az Obi/Praktiker bármelyik eladója*, monoton ismételgettem, hogy van valahol harmincnégy kerti szita, mire a munkatárs egyszer csak stratégiát váltott, és azt mondta, hogy próbáljak esetleg az M10-es rekesszel szitálni, az sokkal jobb, ő is azt használja mindig otthon, ráadásul olcsóbb is. Kénytelen voltam meghajolni az érvei és a hatékony problémamegoldási stílusa előtt, úgyhogy kezemben az M10-essel, egy borvörös árvácskával (nincs mentségem) és egy doboz vizes alapú, borvörös zománcfestékkel (az a mentségem, hogy le volt árazva) indultam a kassza felé, ráadásul azt is tudtam, hol a törzsvásárlói kártyám, és már-már azt hittem, hogy ezúttal mégsem úgy lesz, megtörik az átok, galambok ülnek a verebekhez, és mégis érdemes belekezdeni dolgokba, mert ha az ember rendesen megtervez valamit, egyezteti a céljait és a lehetőségeit, és megfelelő méretű részfeladatokra bontja a munkafolyamatokat, majd végre is hajtja azokat, akkor az erőfeszítéseit siker fogja koronázni.

Ekkor a kasszánál azt mondták, hogy ott csak készpénz, menjek az önkiszolgáló pénztárakhoz.

Oké, azt úgyis jobban szeretem, bár szólhattak volna előbb, de rendben, bepittyegem, kifizetem, és pár perc múlva már kint fogok szökellni a napsütésben, kezemben egy bordó árvácskával (M10-essel, zománcfestékkel).

Harminc perccel később még ugyanaz az öt ember állt előttem a sorban, mint az elején, mert valami rossz volt a rendszerben, ráadásul az automaták állítólag a törzsvásárlói kártyát se fogadták be, és itt következett be az a pillanat, amikor a sorsom elkerülhetetlenül megpecsételődött, bárhogy is hadakoztam ellene, mint egy görög drámában, és ott álltam hisztérikusan a Praktikerben (bár ez még mindig jobb, mintha az ember jobbra húzza Iokasztét a Tinderen, szoktam ilyenkor vigasztalni magam), úgyhogy beláttam, hogy ezt most jobb, ha elengedem, visszahelyeztem az árukat a helyükre, és vásárolatlanul sétáltam ki az áruházból amellett az öt ember mellett, akik továbbra is előttem álltak volna a sorban.

A virághagymák még mindig a dobozukban, de időközben találtam a garázsban egy M10-es rekeszt.

* Egyszer az Obiban olyan negyvenöt percen át kereste nekem két eladó azt a hetvenkilenc darab (kis méretű, vegyes) csiszolófejet, aminek állításom szerint lenniük kellett náluk, majd az egyik eltűnt, a másik pedig sírós hangon azt mondta, hogy ne haragudjak, de ő nem tud ezzel tovább foglalkozni, de utána MEGTALÁLTAM a csiszolófejeket, és megmutattam nekik is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.