jöhetnek a kívánságok 2020-ra

Tegnap este éjfél körül megkönnyebbülve nyugtáztam a Jászai Mari téri elembertelenedett McDonald’s-ban kilétét felfedni valószínűleg nem kívánó társamnak a kései fast foodingban, hogy végre ismét van jalapenós sajtburger írt valaki, hogy legyen már kívánós poszt (mert eddig mindig úgy volt, hogy valaki írt, én észbe kaptam és megcsináltam, idén meg tegnap estig SEMMI, pedig már észbe is voltam kapva).

Szóval, 2019 meglehetősen jól alakult szinte minden téren ((számomra) váratlanul lejárt a lakástakarékom; nyáron Walesben többek közt a montgomery várba is ellátogattunk (hol aznap este szállt), ahol egy teázóban Bumbika kijelentette, hogy ő még soha nem ivott ilyen finom teát, és azóta komoly teaafficionadóvá vált; az év legjobb (nem tinderes) randiján megnézhettem a KFKI atomreaktorát, az év második legjobb (tinderes) randiján megnézték a kocsimat, és tájékoztattak, hogy a korábbi árajánlatok töredékéért korrigálják minden esztétikai hibáját (így is lett), és a meleg tinderes matchem* felajánlotta, hogy megszállhatok nála, ha Izlandra megyek (Selfossban, Izland Jersey Shore-ján). Ja, és voltam is Izlandon, továbbá láttam minden idők számomra legkedvencebb sorozatát (Fleabag),  stb., stb.).

Mostanában egyébként még magasabb fokozatra kapcsolt az Univerzum a közvetlen környezetemben is, úgyhogy azt hiszem, ez egy jó évjárat lesz (majd minden megírhatót meg fogok írni január-februárban).

Szóval, a szabályok a szokásosak, bármit lehet kívánni az Univerzumtól a jövő évre kommentben (a csúszásra való tekintettel) január 2. éjfélig (indokolt esetben akár valamivel később is), és az nagy valószínűséggel teljesülni fog. De vigyázni kell a pontos megfogalmazásra, mert az Univerzumnak elég sajátos a humorérzéke, és, amennyiben erre lehetőséget adnak, hajlamos szándékosan félreérteni a leírtakat, utána meg csak a vállát vonogatja, hogy de hát ezt így is lehetett értelmezni. Ha valaki titokban akar kívánni, akkor azt írja be a kommentbe, és akkor nem engedem ki nyilvánosra (akit már engedélyeztem valaha, azt a motor automatikusan kirakja, tehát ebben az esetben érdemes más néven kommentelni, ha titokról van szó).

Akkor jöjjenek az én kívánságaim, és utána mindenki másé:

  1. Ez nem kívánság, de nagyon köszönöm az Univerzumnak az idei dolgokat, őszintén hálás vagyok sok mindenért (ennyi most jár).
  2. A szokásosak, hogy mindketten egészségesek legyünk Bumbikával, és anyagilag-lelkileg maradjon minden rendben.
  3. A magánélet alakuljon még jobban (számomra jobban, tenném hozzá). Lehetőleg azzal, akivel szeretném, de ha nem, akkor szeressem valaki mással.
  4. Legyen lehetőségem és kedvem sokat utazni.
  5. Jövőre az írásra-publikálásra és egyéb kreatív dolgokra szeretnék jobban ráfeküdni, ezt könnyítsd már meg, kedves Univerzum (de anélkül, hogy bármi más rosszul alakulna).
  6. Lamnak és tőle függetlenül a Cthulhu-szerű ismeretségemnek oldódjanak meg a problémái (de úgy, hogy utána jobb legyen nekik).
  7. Mivel decemberben impulzusvásároltam két gyönyörű kisestélyit, ezeket legyen alkalmam felvenni (akár rongyosra is hordani). Úgy érzem, hiányoznak az életemből a kisestélyek.
  8. Jövőre ilyenkor érezzem úgy, ahogy Bumbika szokta, amikor megkérdezem, hogy mit kér karácsonyra (semmit, anya, szerintem mindenem megvan)**.
  9. Történjen valami olyasmi, amire egyáltalán nem számítok, de ami nagyon jó.

És akkor most jöhet a mindenki más.

 

* Igen, kezdem én is gyanítani, hogy nem rendeltetésszerűen használom a Tindert.
** Mondjuk nekem határtalan a fantáziám, és nagyon örült idén a Kindle-nek, de minden mása tényleg megvan.
Hírdetés

107 thoughts on “jöhetnek a kívánságok 2020-ra

  1. Juci

    Na. Hát akkor.
    Kérlek Univerzum, ne úgy teljesíts, mint idén. Ha lehet. Mert jól jött az a pénz minden szempontból, tudtuk hova rakni, ugye. De azért a nagynénémet nem kellett volna elveszítenünk, bár jó, 87 éves volt, de akkor sem. Ha ez volt a minden szempontból jó megoldás, hát… Nem vagyok meggyőzve.Kértem pasit is, azt most is szeretnék, de kérlek, olyat adj, aki mindenféleképp hozzám való, korban is!!! És szeret is, mert az eléggé fontos. A lányom se vizsgázott még le, azt nagyon-nagyon szeretném, ha végre megjönne az esze, és lediplomázna már végre és kérlek, jöjjön be neki ez a fordítós munka, egyrészt nagyon jó lenne, ha keresne is, másrészt meg ezt szeretné. De adhatnál a színházon belül valami jót amellé, ami van, azt se bánom. A kisebbiknek meg hozd rendbe a lelkét, mert már nem bírjuk. :( Érettségizzen le , vegyék fel egyetemre és adj neki egy év teljes szabadságot, pénzzel ellátva. Apukámnak, na ugye, egészséget továbbra is, de kérlek, legyen egy kicsit empatikusabb… A családom többi tagjának egészséget, kevesebb stresszt a munkahelyen, a barátaimnak úgyszintén, és hát azt is kívánnám, hogy nyíljon már ki a szemük… Itt lenne az ideje. Országosan ugyanezt. A klímával kapcsolatban eléggé be vagyok rezelve, látjuk is, hogy inkább tavasz van, mint tél, szóval tegyél valamit, hogy még fennmaradjon az emberiség egy darabig, mert akármilyen pocsék gazda vagyunk, mindig ott a lehetőség, hogy megjön az eszünk, ne legyen késő.
    Nekem jó volna egy új munkahely… Jobb fizetéssel ha lehet… Teljes munkaidőben, ha lehet… Normális kollégákkal, ha lehet… Normális főnökkel, kérlek. És erre a 20-25 évre, ami még hátra lehet nekem, adj valakit, akit szeretni, tisztelni, becsülni tudok, és kellek neki, tiszta szívből. Egyébre nem vágyom.
    Köszönöm.

    Kedvelés

  2. Siposné Tímea

    Kedves Univerzum! Nagyon hálás vagyok, hogy van munkánk, fedél a fejünk felett és az életünkért. Hálás vagyok a Férjemért, az újszülött unokaöcsémért. Hálás vagyok az egész 2019-es évért, a nehézségeivel, fájdalmaival együtt.

    Köszönöm, hogy folyamatosan tudjuk újítani az otthonunkat, adj elég erőt és olyan anyagi jólétet nekünk hozzá, hogy be tudjuk fejezni és a jövőben ne okozzon gondot a pénz, legyen belőle mindig több, mint amennyire szükségünk van.

    Köszönöm, hogy szerető, hű férjet adtál mellém. Adj nekünk 2020-ban egészséges közös gyermeke(ke)t és egészséget, erőt a felneveléséhez. Régóta vágyunk erre az áldásra, kérlek adj nekünk 2020-ban egészséges gyermeke(ke)t.

    Hálás vagyok a családomert. Adj Vikinek, Noelnek, Márknak, Petinek, Janinak, Barbinak és Nekem jó egészséget, anyagi jólétet, boldogságot. Barbinak adj sikereket az üzleti életben, és adj neki egy hűséges, szerető férjet, akivel egységet alkot.

    Hálás vagyok az anyámért, még akkor is, ha a 35 év alatt soha nem viselkedett méltóan ebben a szerepben. Adj neki erős anyai ösztönöket, adj neki megvilágosodást, hogy törekedjen egy jobb életre.

    A magam részéről megteszek mindent, amit tudok.

    Kedvelés

  3. Pipiusz

    Kedves Univerzum! Köszönöm, hogy majdnem minden teljesült a tavalyi kéréseimből! A nagylányomnak a boldog szerelmet elhozhatnád már! Nekem gyógyítsd meg a térdem hamar, hogy újra tudjak szaladgálni. Az egész családomnak jó egészséget kérnék! A kicsi lányomnak sikerüljön jól a felvételije, és kerüljön be a hőn áhított gimnáziumnak abba az osztályába, ahova a legjobban szeretne! A fiam állja meg a helyét az egyetemen, sikerüljenek a vizsgái jól! A nagy továbbra is sérülésmentes legyen, és továbbra is jól boldoguljon! Apukám költözése, és a pénzügyek alakuljanak jól! A munkánkban legyünk sikeresek és munkán kívül boldogok! Remélem, nem telhetetlenség, hogy a többiek kívánságait is teljesítsd! Köszönöm!

    Kedvelés

  4. Lizzy

    Köszönöm a lehetőséget.
    Kedves Univerzum.
    előszőr is szeretnék eljutni New Yorkba, és végre jol érezmi magam a börömben, vagy Kanadai utazás is jot tenne. Ne feledd hogy el szeretnék menni a reszkessetek betőrők városáb mert annyira sokat jelent az a film. Ha Los angeles is belefér jo lenne. Meg persze a német területek winterthur és hasonloak.
    Ha nem lotton de örökségből a magam pénzét szeretném megkapni, ami jár. Kérlek legyek egészséges, vigyázz rám, hogy elkerüljem a rossz döntéseket.
    és a fogorvosi dolgok se fájjanak ahogy idén. Szeretnék saját lakást, saját kiskutyát és saját életet, kérlek ha tudnál ebben segiteni. a lakást kinéztem a Burgnál, a kutya is megvan. Ha társat is adnál hozzá nagyon jo lenne.
    Kérlek munkában kapjam meg a lehetőségeket hogy végre előrébb legyek, szülők büszkék legyenek, én a helyemre kerüljek és a nyelvtudásom tudjam használni. Egészségben tudjak dolgozni és pénzt keresni és sokat utazni.
    Ha a baba projekt nem csak álom lehet akkor adjál jelet, és ha nem az a pasi hozzá aki most van akkor küldhetsz egy passzentosat.
    Tudjak járni sportolni uszni és sok friss egészséges ételt tudjak enni. tudjak imádkozi mikor szeretnék.
    Szeretnék segiteni azoknak akik megérdemlik valami képesség is jol jönne, hogy felismerjem. hogy kinek lehet. Segits abban hogy másoknak is teljesüljenek itt az álmai és persze a Blog iroja is megkapja amit szeretne és köszönjük az itteni lehetőséget.

    Kedvelés

  5. Gigi

    Kedves Univerzum!

    Köszönet, hogy a kicsilány egészségesen világra jött és jò alvókája van, ez maradjon is így. M szorongjon kevesebbet, aludjon jobban és úgy általában higgyen egy kicsit jobban magában. Á legyen türelmesebb és boldoguljon továbbra is jól a suliban. Férj jöjjön rendbe, tudjunk néha kettesben is lenni, jusson idő és energia magunkra és egymásra is, mert már ránkfér. Minél egészségesebbek legyenek a gyerekek és mi is.

    Barátnőimnek sikeres terhességet a végén egy egészséges babâval, öcsémnek boldog párkapcsolatot, szüleimnek egészséget a kereteken belül. És nem akarok telhetetlen lenni, de olyan jó lenne idén is látni a bátyámat és nem egy szomorú esemény (pl temetès) kapcsán.

    Kedvelés

  6. biolujza

    Kedves Univerzum, köszönöm, hogy ebben az egyébként objektíve elég fos évben úgy intézted, hogy nekünk szinkektíve azért elég jó volt. Mindenekelôtt az egészséges és vidám kisbabát köszönöm.
    2020-ra is kívánok magamnak és magunknak (meg a közeli és kiterjedt családnak, barátoknak, rokonoknak&üzletfeleknek) egészséget, biztonságot, szeretetet as meg derût.
    Ezen felül magamnak erôt és türelmet a családi élethez, idôt magamra és inspirációt meg szerencsét a szakmai resethez. A.-nak mindenféle sikerélményeket és nyugalmat, J.-nek sok önbizalmat meg vidámságot, a babának további szuper fejlôdést. Ja, a nagyobb lakásért és sikeres költözésért extra hálás lennék. Ugyanilyen fontos volna a nagyszülôk (mármint a gyerekek nagyszüleinek) egészsége. Sok kettesben eltöltött idô A.-val. Amit még nagyon díjaznék: valami meglepô és hatékony megoldás a klímaparára.
    Nagyon köszi, Univerzum és Lucia!

    Kedvelés

  7. Gabi

    Kedves Univerzum!
    Köszönöm az eddigi életem és ezt a csodás évet! 2020-ra kérek :
    Nekem nagyon tetszik a WHO által megfogalmazott egészség. Kívánom azt minden csaladtagomnak.
    Szeretném ha a munkahelyemen továbbra is jól érezném magam es szeretném ha az anyagi helyzetem nem csökkenne, hanem javulna. :)
    Kívánom, hogy a gyerekeim dolgozzanak a nekik megfelelő munkahelyen és ne szűkölködjenek se pénzben, se boldogságban.
    Esetleg ha úgy gondolod küld el nekem 2020-ban azt a férfit akivel kölcsönösen boldoggá tehetjük egymást és tegyük is :) Köszönöm

    Kedvelés

  8. Ariadne

    Kedves Univerzum,

    ez az év meglepően jól sikerült, komolyabb panaszra igazán nincs okom, köszi!
    A jövö évre egyrészt kérném a szokásost: egészséget nekünk, mint a legszűkebb család, és minden szerettünknek, a jelenleginél nem rosszabb anyagi helyzetet ( sokkal jobb lehet, nem fogunk megsértődni.)
    Célzottan kérném az éves aktuális vizsgák remek eredményét elsősorban a fiúknak, aztán ki tudja, mit találok ki még őszig:-), hogy a kicsi lány legalább ennyire élvezze az ovit és az úsztást, mint eddig, hogy minden tervezett utazásunkat meg tudjuk valósítani, és hogy valamikor az első fél évben sikerüljön a lombikunk:-). Ha mindezt megtetézed egy lottó ötössel, az azt jelentené, hogy nem kell külön töltenünk egymástól a hét egy napját sem,ami azért igencsak simogatná a lelkünket. Igazán köszönöm a még egyszer, ahogy Luciának is a lehetőséget.

    Kedvelés

  9. mányecska

    Kedves Univerzum!
    Teljes és mindigre ható gyógyulást kérek.
    Teljes anyagi biztonságot továbbra is
    A férjemnek olyan munkát, amit szeret és jól fizetik, illetve ki is fizetik
    A lányaimnak boldog párkapcsolatot ( a nagy is találja meg álmai fiúját)
    Akik fontosak számomra, legyenek egészségesek és maradjanak velünk még sokáig
    Amúgy minden legyen úgy, ahogyan szeretném, és mindenkinek a legjobb, ne felejtsd el, a mindenkiben én is benne vagyok!
    Most ennyi jut eszembe, de az is kívánságom, hogy év közben is teljesítsd az itt le nem írtakat!
    Hálás vagyok az idei évért
    Köszönöm.

    Kedvelés

  10. Ruby

    Kedves Univerzum,
    íme a 10. listám – őrület, hogy telik az idő és csak nem sikerül rövidre fognom… Köszönöm Lucianak megint a lehetőséget, és próbálom megint összegezni az elmúlt évet és rákészülni az újra.
    2019ben drága Univerzum elismerem, hogy nem volt könnyű dolgod világgal általában, így aztán végképp köszönöm, hogy jutott nekem is a kedvességedből. Extrahiperszuper külön köszi a szülővárosomban történtek kimeneteléért, mert az adott és ad reményt nekem a jövőre nézve.
    Szeretnék kérni (nem fontossági sorrendben) 2020ra:
    – kedves férjemnek: anyagi és erkölcsi sikereket munkában, önbizalmat, drámamentességet, empátiát, óriási eredményeket szellemi és fizikai fejlődésben és érezze jól magát a bőrében. Lelki békét és az elengedés képességét a múltbeli kudarcokkal és sérelmekkel kapcsolatban.
    – Férjem fiának: suliban tanulmányi sikerélményeket szeretnék kérni, mellé önbizalmat, önállóságot és szorgalmat – emellett maradjon kamaszsága ellenére őszinte és bizalmas kapcsolatban a szüleivel. Továbbá szeretném kérni kedves Univerzum, hogy a párom szüleivel és tesójáékkal kapcsolatos dolgok alakulása folytatódjon tovább annyira jól mint 2019ben (ezer hála és köszönet érte); de bárhogy is alakulnak, a párom képes legyen ezeket sikeresen és pozitívan kezelni.
    – én magam tényleg egészséges és stresszmentes szeretnék lenni és fizikailag erős, kitartó és energikus és jó alvó – kellő lelkierővel rendelkezve, hogy tegyek is ezekért, konkrétan megfelelő egészséges kajákkal és mozgással és stresszkezeléssel (nem pedig betegséggel). Plusz lelkierőt, időt és energiát szeretnék kérni a háztartáshoz, hogy többször főzzek&süssek és rendezettebb háziasszony legyek.
    – családtagjaimnak, barátaimnak, férjemnek és magamnak megint jó kedvet, jó egészséget és kiegyensúlyozott, boldog magánéletet és kellemes kikapcsolódásokat kérek.
    – Anyumnak azt kívánom, hogy folytatódjon a pozitív tendencia az egészsége és a lelkivilága tekintetében 2020ban, a rendszeres családi és baráti találkozásokkal és soksok sétával. Szeretném, hogy az értékei minden területen maradjanak ilyen szépek.
    – Tesómnak 2020ra kérnék lelki stabilitást, pozitív hangulatot és szemléletet, soksoksok boldog-büszke pillanatokat a kisfiával, és hogy megtalálja mindazt ami pozitív értelemben vár az évtől és maradjanak ilyen jó barátai és velük a szuper élmények. Kérlek kedves Univerzum, hogy ismerje fel végre önmaga valós értékét és ismerje fel a saját erősségeit.
    – munka: 2020ban legalább a tavalyi mennyiségű bónuszt szeretném kérni és fizuemelést. Szeretnélek megkérni kedves Univerzum, hogy továbbra is egyszerre csak egy poziban kelljen helyt állnom azaz SMként (semmi plusz TLkedés vagy projektkedés) de ez az egy pozi legyen stabil; heti 1-2 WFH meglegyen, a napi munka mellé párhuzamosan max 1 projektet rakjanak ránk összesen, közvetlen és közvetett beosztottjaim legyenek ügyesokosönállóak, könnyen kezelhetőek, nemnyígósak és KPIban zöldek, a közvetlen főnököm ténylegesen segítsen és pozitívan értékeljen engem és minden közvetlenül alatta levőt és végre az is legyen érték, ha valaki nem hal hősi halált a munka frontját de attól még jól dolgozik. Szeretnék kérni még hatékony, sikeres és egyszerű kooperálást az üzleti partnerekkel és olyan napi munkát hogy se a mennyisége se a minősége a feladatoknak ne ártson a magánéletemnek és a babaprojektnek se közvetve se közvetlenül.
    – magánéletemben 2020ban kiegyensúlyozott, boldog házasságot szeretnék sok pozitívummal, hatékony kommunikációval és kellemes közös programmokkal kettesben is(amire legyen meg az anyagi fedezet is). Az idei legfontosabb kérésem kedves Univerzum: tényleg nagyon nagyon szeretnék egy egészséges, sikeres, komplikációmentes és boldog terhességet ami az ugyanilyen szülés után 2020ban megadja nekünk a mi fizikailag és mentálisan egészséges, csudiszép, jófej golyófejű kisbabánkat, akit nyugalomban, szeretetben tudunk nevelni a férjemmel, anyagi problémáktól mentesen.
    – köszi az utazásokat és koncerteket 2019ben; szeretnék a párommal 2020ban kettesben is sok belföldi utazást és hétvégi kirándulásokat, klassz koncerteket, emellett a kedves közeli de nem céges barátokkal szeretnék tartalmas és vidám találkozókat, amik lelkileg mindenkit feltöltenek.
    – lakhatásilag – 2020ra azt szeretném kérni, hogy a lakással kapcsolatos költségeink legyenek anyagilag megoldhatóak de azért maradjon a banki egyenlegünk pozitívban családi körülmények változása esetén is. Emellett kérlek hogy a kis fekete autónk hibátlanul és extra hangok nélkül, extra költségektől mentesen működjön együtt velünk.
    – 2020ban megint csak szeretnék élhetőbb, békésebb, tisztább és emberibb Földet 2019hez képest. Szülővárosom (újra – köszi!!!!) polgármesterének szeretnék további kitartást, lelkierőt, sorozatos győzelmeket és sikereket, stabilan kitartó bátor támogatókat, országszerte növekvő számú hasonló vezetőket aki vele összedolgoznak, valamint pozitív fordulatokat a most már végre mellette álló testületi tagokkal való együttműködés eredményeként. Magyarországnak, kedves Univerzum, “csak” annyit szeretnék, hogy legalább folytatódjon egy vagy több olyan változás (lehetőleg békés útonmódon), ami az egokat félretéve és aztán összefogva ténylegesen a számbeli&határainkon belül lakó többség boldogságát, egészségét és boldogulását hozza el és hogy a közélet szereplői annak fényében nyerjék el jutalmukat, hogy visszamenőleg és napjainkban mennyit tettek/tesznek ama előbb említett többség boldogságáért.
    KÖSZI előre is és tényleg köszi az idén megvalósultakat :)
    + Luciának mindent ami szeretne magának és Mucinak + a többi kedves kommentelőnek úgyszintén bármit ami a világot szebbé, élhetőbbé és boldogabbá teszi.

    Kedvelik 1 személy

  11. dóri

    Köszönöm a sok utazást, csavargást amiben 2019-ben volt részünk.
    2020-ra csak annyit szeretnék kérni, hogy maradjunk egészségesek és szülessenek meg a már nagyon-nagyon rég várt ikreink, a többit megoldjuk.
    Köszönöm!

    Kedvelés

  12. micisapka

    kedves Univerzum, köszönöm nagyon az idei teljesülteket, tényleg, különösen L velünk élését. Ahol lemaradás látszik (D, b.), kérlek, pótoljuk nekem kedvezőn jövőre- minél hamarabb.
    Szeretnék még kérni testi-lelki-anyagi biztonságot a szeretteimnek s magamnak.
    Aki nem kell, hogy már velünk legyen, ne legyen.
    Mindenkinek jusson szeretet és hit, egészség és béke, akinek ezekből őszintén kivánom.
    Örömmunka, utazások, emellett több nyugalom, (nem egymás rovására). Köszönöm!

    Kedvelés

  13. rmoeva

    Az én évem is váratlanul jól sikerült, házat vettünk, végre abban az állásban vagyok amiben szeretnék, bringázás is jutott és mindenki lényegében jól van (aki gödörbe lépett annak még fáj a lába de az el fog múlni) és pénzügyileg is rendben és ami probléma volt az is csak kis baj ami tkp kell a személyiségfejlődéshez. Szóval én is köszönöm.
    Ha a jövő év is ilyen, az már jó. De részletesebben:
    Az állásom, munkatársaim maradjanak klasszak, az NHS ne essen áldozatul a politikának.
    A másik félem támadja meg amit szívesen csinál.
    Mindenki maradjon egészséges, én is, a párom is, a gyerekek is, a szüleim is.
    A pénzügyi dolgok maradjanak stabilak, jusson utazásra, hobbira úgy ahogy eddig, vagy méginkább.
    A bringázás menjen jól, az edzőtáborban ne én legyek a legbénább, ne sérüljek le, sikerüljenek jól a sportive-ok és érjem el az 5000 mérföldet az évben és tudjam elvezni a piros pályákat is.
    A gyerekeim érezzék jól magukat a bőrükben, és persze mi is.
    A mikrokörnyezetünk maradjon olyan barátságos és befogadó mint eddig, a beilleszkedés folytatódjon, az induló barátságok erősödjenek.
    És ha az univerzum tudna valaki jobbat BoJo (és a többi populista) helyett akkor igazán helyzetbe hozhatná őket.

    Kedvelés

  14. doralona

    Lucia, köszönöm a lehetőséget!
    Kedves univerzum, köszönöm szépen ezt az évet, tényleg nagyon jófej voltál, tök hálás vagyok érte!
    Azt kívánom, hogy 2020-ban is legyünk együtt L-el szerelemben, szerencsében, boldogságban, gazdagságban, egészségben. De most már mint férj, és feleség. Az anyukák és a barátaink is legyenek egészségesek, és boldogok. Utazzunk sokat, és a sok alatt három, vagy több külföldi utat értek – és ezek az utazások sikerüljenek nagyon jól, és ne hagyjunk el semmit soha többet. Az új lakással kapcsolatban menjen minden flottul; legyen meg hamar a hitel, számunkra jó feltételekkel, aztán gyorsan adjuk ki rendes embereknek, és bírjuk fizetni a törlesztést is könnyedén.
    Lucia minden kívánsága teljesüljön pontosan úgy, ahogy ő szeretné.

    Kedvelés

  15. sulemia

    az elmúlt év remek volt, csak így tovább! 

    – maradjunk mindannyian egészségesek továbbra is, a gyerekek még nőjenek, én legyek egy kicsivel sportosabb, legyen időm és energiám mozogni
    – örülök hogy sikerült az egészséges táplálkozásban előrelépnem, ez is folytatódhat még
    – Berci beszéljen magáról, szóljon ha örül valaminek, ha baja van, szeretne valamit, amennyire lehetséges szokjon hozzá az iszonyatos iskolai terheléshez
    – Nudli ki tudja hozni magából a maximumot, bejusson abba a suliba ahova szeretne
    – szeretném még jobban elfogadni magam és legyőzni a túlkövetelő és túlzottan kritikus gondolatokat, észrevenni és értékelni a jókat
    – szeretnék egy olyan párkapcsolatot amiben mindketten nagyjából azonos hőfokon szeretjük egymást (7-8/10 kb) ÉS működőképes ÉS működik is, hosszan
    – hálás vagyok az emberekért, akik körülöttem vannak
    – a dolgaink maradjanak épségben
    – jól sikerüljön a munkahelyváltás
    – szeretnék tovább fejlődni a mászásban

    Köszi Lucia a lehetőséget! <3

    Kedvelés

  16. sofairplay

    Az idei evnek voltak megprobaltatasai. A kovetkezo evre kedves univerzum szeretnek valami nyugodtabbat ilyen teren.
    1. Edesanyamnak jo egeszseget, boldogsagot, mobilitast, erot es hajoljon mar a terde, hogy tudjon meg biciklizni. Es persze budos rak tunjon el vegleg az eletebol.
    2 A lanyt vegyek fel oda orvosira ahol a legboldogabb lesz. Radbizom a valasztast. Hozza az A-A* az A leveleken, es lehetoleg ne kapjon idegosszeomlast kozben. Legyen kedves, boldog kiegyensulyozott a maganeletben is. Legyen neki konnyu az egyetemi elettel jaro valtas.
    3. A fiu novekedjen, erosodjon mint fizikailag, mint lelkiekben. Tanuljon jol, tovabbra is csokkenjen a gao kozte es a neurotipikusok kozott. Konnyebb lesz neki. Vegyek fel abba az iskolaba ami a legtobbet hozza ki belole, s boldog is lesz. A csaladi teen elhizas kerulje el. ( ezugyben legyszi segits a lanyon is)
    4. A ferj erezze jol magat a boreben, legyen egeszseges, ne legyen munkahelyi krizise, teniszezzen sokat. Szeretnem, hogy kiegyensulyzott legyen, depresszio kerulje el.
    5.Nekem le kell vegre fogynom iden. Segits megtalalni a nekem legjobb dietat, amihez tartom magam, s szabadits meg a sulyfeleslegtol. . Kerek meg fantasztikus, jol fizetett munkat, amit szeretni fogok, s engem is szeretnek. Amiben vegre a legjobbat hozhatnam ki magambol. Segits univerzum!
    Kerek magamnak is jo egeszseget, rak es egyeb sziv panaszok keruljenek el. Legyen vege a szem stressznek, ne novekedjen az a benign tumour es persze maradjon benign a tovabbiakban is.
    Amugy kerem, hogy tovabbra mi a csalad eljunk bekeben es szeretetben anyagi biztonsagban. Nevessunk sokat, kiranduljunk sokat! S kerem a tagabb csaladdal is minden rendben legyen.
    Ha meg maradna energiad dear universum, kerek vilagbeket, egy empatikusabb, torodobb vilagot. Oh es ha mar Brexit, akkor jojjunk ki belole jol! . Amen.

    Kedvelés

  17. krtek

    Kedves Univerzum!
    1. Sok jó szexet kívánok magamnak (hű, de körülményes ezt megfogalmazni, igazából mindegy kivel lesz a szex, ha élvezem, akkor már mindegy :D)
    2. Egészséget kívánok az egész családomnak és magamnak is, emellett meg jó lenne lefogyni szépen kellemesen 60 kilóra. P. is fogyjon le 92-re. Sportoljunk újra, jó lenne közösen, amit szeretném ha nagyon élveznénk.
    3. Nagyon gyorsan kellene egy nagyon szuper, 3-4 szobás albérlet új választott hazánkban, lehetőleg ne legyen drága, érezzem otthon magam benne, szeressem, és jó lenne ha hosszú távra elérhető ugyanazokkal a feltételekkel (mondjuk legalább 2 év)
    4. Kéne egy jó és olcsó kocsi is, ami tetszik is, kérlek az autó legyen megbízható, ne kelljen szervizelni sokat, és okkal legyek vele nagyon elégedett.
    5. Érezzük jól magunkat az új választott hazánkban, és tanuljuk meg mindannyian gyorsan a nyelvet. L is illeszkedjen be az új közösségébe. Találjunk új barátokat és társaságot.
    6. Induljon be az üzlet jobban, ne legyen már ez az anyagi hullámvasút. Lehetne akár egy új vállalkozásunk, ami nagyon sikeres lesz gyorsan, és tartósan is. Kérlek, hogy a meglévő vállalkozásaimban ne legyenek nagy negatív meglepetések! Pozitív hatású meglepetések jöhetnek :D
    7. Jó lenne ha valamilyen formában sokat tudnánk a szülőkkel és a testvérekkel együtt lenni, mert ők jönnek hozzánk, vagy mi megyünk hozzájuk sokszor. Szeretném, ha pl nyáron Magyarországon lehetnénk 1-2 hónapot, miközben a kinti lakást biztonságosan ki tudnánk adni.
    8. Anyukámnak jó lenne ha rendeződnének az anyagi problémái, pl nyerhetne a lottón sok pénzt :D
    9. Nagyon szeretném, ha apukám körülményei rendeződnének, érezze jól magát, legyen elégedett az életével és eközben ne is legyen nekünk kínos a viselkedése. Szeretném ha többet tudnánk vele is találkozni.
    10. Legyünk boldogok, élvezzük az életet.
    11. Nem törjön ki semmilyen nagy háború a világban, és lehetőleg ne legyen teljes klímakatasztrófa még, sőt jó lenne valami jó hír azzal kapcsolatban.

    Kedvelés

  18. liza

    Kedves Univerzum,
    Először is köszönöm az ezévieket, hála.
    Kéréseim 2020-ra:
    – Minden szerettemnek egészség és boldogság úgy általában. Kiemelten vigyázz a szüleimre, plíz!
    – A gyerek legyen boldog, egészséges, sikeres, legyenek céljai, haverjai, barátai, sikerüljenek csodásan a vizsgái, az egyetemen legyenek csodás tanárai és mentorai. Kedves Univerzum, kérlek vigyázz rá és a barátnőjére, hogy jól csinálják, legyenek együtt erősebbek, boldogabbak, egymás Jedi oldalát támogassák, hadd legyenek annyit együtt, amennyi a legeslegjobb nekik. A gyereknek boldog és problémamentes utazást tavaszra és nyárra. Ha a gyerek Magyarországra jön, legyünk jól együtt. (Kedveljen minket a barátnője)
    – A tágabb családi kapcsolatokat szeretném megtisztítani, megerősíteni, helyrehozni, szeretnék jobban (őszintébben, szeretettelibben, melegebben, nyíltabban) működő tágabb családot, és hajlandó vagyok tenni érte.
    – Az új munkahelyem (januárban kezdek!) legyen szuper, kedves, okos, szerető emberekkel, olyan legyen a munkám, amit kompetensen és sikeresen tudok végezni, érkezzek meg oda hamar és legyenek ott barátaim. Szeretnék évekig elégedetten ugyanott dolgozni, nagyon vágyom biztonságra, stabilitásra és pénzre.
    – A kórus új darabja legyen szupersikeres és a kórust is hozza (még) közelebb egymáshoz.
    – Férjjel továbbra is legyünk jóban, erősítsük és támogassuk egymást, plusz mászkáljunk együtt.
    – A férj pályázata sikerüljön, legyen belőle lehetőség és pénz, az állása 2020-ban legyen stabil. Legyen boldog ott és azokkal, ahol van.
    – Szükségem van egy ötletre, hogy az én lelkialkatommal hogy lehetne stabilan annyi pénzt keresni, amivel egzisztenciális szorongás nélkül tudnám finanszírozni azt, amit még pár évig muszáj finanszírozni. Az ötlet megérkezéséig annyi pluszmunkát szeretnék, amennyit még jó állapotban meg bírok csinálni.
    – Legyen pénzem és időm (egyszerre!) utazni. Hadd lássam a gyereket többször, úgy, hogy az mindenkinek jó legyen.
    – Luciának és szeretteinek csak csupa jót

    Kedvelés

  19. Audrey

    Kedves Univerzum!
    1. Köszönöm, hogy idén elkezdtek jobbra fordulni a dolgok, összességében egy jó év volt, sok tanulással. Hálás vagyok egy sor dologért. A tanulásért is.
    2. Macó és én mindketten legyünk egészségesek, és lelkileg és anyagilag is maradjon minden rendben, vagy ha lehet, akár még egy kicsit jobb (de nem akarok telhetetlen lenni).
    3. Magánéletre vonatkozóan csak Luciat tudom ismételni: A magánélet alakuljon számomra (!) még jobban. Lehetőleg azzal, akivel szeretném, de ha nem, akkor szeressem valaki mással.
    4. P gyógyuljon meg teljesen és véglegesen, és maradjon majd ép és egészséges. Oldódjanak meg a problémái úgy, hogy neki jó legyen.
    5. Tudjak Macónak még jobb anyukája lenni, ahogy az neki és nekem is a legjobb.
    6. Tudjak annyit aludni, amennyi jó nekem, anélkül, hogy bármi más elromlana.
    7. Tudjam megtartani és tovább fejleszteni az idén (és előtte) megvalósított dolgokat, amiktől jobb lett az életem.
    8. Helyre tudjam hozni a dolgokat a Tesómmal, és jobban családot alkotni Apukámmal is.
    9. Tudjam megtartani a barátaimat, és helyrehozni régen elrontott kapcsolatokat úgy, hogy az nekem jó legyen.
    10. A szakmai dolgaim alakuljanak úgy, ahogy a legjobb számomra, beleértve nem utolsó sorban az anyagi stabilitást is.
    +1 Jöhet idén is egy meglepi – valami, amit most még nem látok, de nagyon jó lesz nekem.

    Kedvelés

  20. Piros Bőgre

    Kedves Univerzum,

    köszönöm az új munkahelyem, nagyon szeretem, légyszi ez maradjon igy, bár jó lenne, ha kevesebbet stresszelnék rajta. Legyen egészséges a párom, a családom, a kutyáim és én is. 2020-ban szeretnék én is lefogyni, saját elhatározásból, egészségesen – igyekszem a magam részét majd hozzátenni, de azért egy kis segítség mindig jól jön. Nagyon szeretnénk jövőre egy házat venni itt, Ausztriában, ehhez és a hitelhez is számítunk Rád. A házvásárlás mellett azért továbbra is szeretnék sokat utazni, ha lehet, akkor kevesebbet Magyarországra és többet más országokba. Ja és igen, továbbra is szeretnénk Ausztriában élni, légyszi ezen se kelljen változtatni.

    Köszönöm a lehetőséget Lucia!

    Kedvelés

  21. pp

    2019 igen érdekesen alakult, sok mindent csináltam, tanultam, kipróbáltam. Nem volt jó, hogy összetörtem a zongorista szívét, de jól esett, hogy idén az enyém nem tört össze.
    2020-ra az Univerzumtól a következőket kérem*
    1. Egészséget, magamnak, anyukámnak, szeretteimnek.
    2. Merjek végre merni, tervezni, élni, bízni – úgy magamban, mint másokban.
    3. Merjek szeretni, úgy, hogy nekem jó legyen (túl azon, hogy érzelmileg jó, ne lukadjon ki a gyomrom, ne tegyen tönkre az álmatlanság) és legyen kit, ez a valaki legyen olyan, aki nekem jó, és ő is szeressen engem úgy, hogy neki is jó legyen velem lenni, engem szeretni, meg nekem is.
    4. Utazzak, ne csak családlátogatóba. Az se rossz, de szeretnék olyan helyekre utazni, ahol még nem voltam, lábat lógatva könyveket olvasni valahol, a Földközi-tenger partján.
    5. A munkába csinálhassak még több izgalmas dolgot, ha szét is esik körülöttem a cég, tudjam élvezni azt, amit csinálok. Ha teljesen szétesik a cég (amúgy ezt nem bánnám), tudjam felhasználni ezt a lehetőséget, hogy végre tényleg váltsak, válthassak olyanra, amibe a szivemet bele tudom pakolni és meg is tudjak ebből élni.
    6. Szeretnék még többet tanulni, aktívan, nem a más vagy saját káromon, hanem a tanulnivalót tudatosan kiválasztva.

    Köszönöm a lehetőséget Luciának!

    *chosing her words with meticulous precision

    Kedvelés

  22. Barbi

    Nagyon köszönöm az univerzumnak ezt az évet! Még a rossz dolgokat is, mert azok által is fejlődtem, erősödtem. Köszönöm, hogy a családom egészséges volt, köszönöm a kéretlen kényszerpihenőket is, amiket küldtél. Ezek is engem szolgáltak.

    Kérlek, hogy T-nek add meg, hogy egészséges gyereke(i) szülessen(ek) 2020-ban.
    Köszönöm, hogy É leletei idén is jók voltak, add meg ezt neki 2020-ban és a későbbiekben is és Küldj neki egy olyan férfit, aki kacagtatja és simogatja a lelkét.
    Nekem küldj egy férjnek és apának alkalmas férfit.
    Köszönöm, hogy van hol élnem. Kérlek, küldj egy vevőt, aki az eladó ingatlanunkat jó áron megveszi, hogy felújíthassam a leendő otthonom.
    Köszönöm, hogy idén hasított az üzletünk, küldj 2020-ban is sok jól fizető vevőt, én is megteszek ezért mindent amit tudok.
    Köszönöm, hogy a családom minden tagja végig kísért ebben az évben, kérlek, adj nekik egészséget és boldogságot. Anyagi jólétünket, egészségünket, josagunkat köszönöm, kérlek tartsd meg, rosszabb ne legyen.

    Mindent megteszek, amit tudok, hogy a kívánságaim teljesüljenek. Kérlek, add meg, amit kérek.

    Kedvelés

  23. László Anita

    Kedves Univerzum!
    1. Szeretném, ha a fiaim, az apukájuk és én is egészségesek maradnánk, testben és lélekben is.
    2. Szeretném, ha az anyagi helyzetünk jobbra fordulna. Konkrétan: szeretném kérni, hogy visszasoroljanak F kategóriába.
    3.Legyen lehetőségünk és kedvünk sokat utazni.
    4. Szeretném, ha a fiaim kevesebbet veszekednének egymással, megértenék, hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak.
    5. Szeretném, ha sikeresebbek lennének a fiaim az általuk űzött sportokban és a tanulásban.
    6. Szeretném, ha lenne erőm, ötletem és kedvem elkezdeni felújítani a kertet és rajta a házat.
    Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!
    Anita

    Kedvelés

  24. Macskazokni

    Kedves Lucia Univerzuma!

    Visszanéztem idén is a tavalyi kéréseimet, picit ismétlem magam, a teljesültekért köszi!

    1; egészséget és boldogságot a családnak (atavaly kispolip néven futó Hulknak!) és barátoknak (kiemelten Tobnak az egészséget, boldogságot meg Gnek – vagy legalább a mosdóról visszatérve ne hûlt helyét talàlja a randipartnerének.)
    Mindenkinek úgy alakuljon az élete, ahogy az neki a legjobb és legyen legalább két kispajtása a fent említett gyermeknek (szóval szülessen két barátnak is babája – egy már folyamatban, a másikat lécci intézd)
    2; legyen békésebb a világ
    3; lucia írjon többet Muciról
    4; teljesítsd mindenki kérését
    +1; hadd aludjak egyhuzamban 4 óràt; mondjuk január közepétòl és rendszeresen.

    Köszönöm

    Kedvelés

  25. mm

    Nem lesz rövid. Cserébe hosszú. De én nem tudok másképp Univerzum-biztosan fogalmazni. És tavaly bejött. :)
    Kedves Univerzum!
    Most az lesz, hogy minden, amit teljesítettél, és szeretném, ha úgy maradna, vagy nem teljesítetted, de szeretnénk, azt átmásolom a tavalyiból. Szóval kis változtatásokkal (pozitív irányba), de marad a tavalyi levél.
    IMÁDTAM 2019-et!!! KÖSZÖNÖM!!!! KÖSZÖNÖM!!! KÖSZÖNÖM!!!!
    Köszönöm, hogy a nagyi élete tök jó irányba rendeződött, hogy az új lakhelyével kapcsolatban tök lelkes még így lassan két év elteltével is. Maradjon így sokáig és a nagyi is maradjon nekünk még sokáig.
    Köszönöm, hogy Tyúkanyóék még mindig vannak nekünk épen és egészségben. Maradjanak még ők is sokáig, és találkozzunk velük sokat.
    Köszönöm, hogy a tesómmal való viszonyom rendeződése folytatódott. Szerintem 2020 a Nagy Beszélgetés(ek) éve lesz vele, de úgy érzem, már kész vagyok rá.
    Köszönöm, hogy “egy percig” nem maradtam munka nélkül, amikor a régi helyen már tarthatatlan lett a helyzet. A régi helyet nagyon sajnálom, de majd most kiderül, kik azok, akik a pozíció miatt voltak jóban velem és kik azok, akiknek én vagyok fontos. Nagyjából már tudom a listát amúgy ;)
    Köszi, hogy eladtuk az autót és még jól is jöttünk ki belőle!
    Köszi, hogy a férj pm-ére tényleg csak vigyázni kell és nem lett komoly baj. Ígérem, elrugdosom kontrollra.
    Köszi, hogy az epekövem eltávolítása komplikációmentes volt. És köszi, hogy nem nagyon láttunk orvost a szokásos kontrollokon kívül. Ez 2020-ban is maradjon így.
    Köszi az első közös futóversenyt a tesómmal a nyáron. Remélem, folytatása következik.
    Köszönöm az 1. számú unokahúggal (Á.) a kapcsolatunk változását, imádom minden percét, amit vele lehetek. Kívánom neki, hogy ez a (P.) pasi maradjon meg és éljenek boldogan, míg meg nem halnak. —> Itt úgy tűnik, elég jól teljesítettünk :) :) :)
    Köszönjük a Nagy Utazás létrejöttét, hogy elkerült minket a vihar, és sikerült örök élményeket gyűjtenünk. És köszi, hogy férj kicsit átkódolta az agyát a szülinapjára. Jó volt úgy.
    Köszönöm, hogy lett sok munkám, amit teljesíteni is tudtam, köszönöm a zenekart, a sok élményt velük.

    Íme hát a lista azon része, ami nem, vagy csak részben teljesült, illetve, amit szeretnénk még :)
    A férj munkája még mindig nem rendeződött, tényleg nem értem, miért nem sikerült ez még. Pedig most már úgy látom, ő is akarja (eddig én szerettem volna jobban). Szóval, kérlek, tégy lépéseket ez ügyben.
    A csajokkal szeretnék többet találkozni. Az idei próbatételeket, amik érték egyiküket, jövőre simítsd el, tedd könnyebbé. Tudjuk kire-mire gondolok.
    A tesóm családjának minden jót kívánok, fejlődést, szeretetet, bőséget.
    Kérlek, 2020-ban is legyen ez az irány munkafronton. Legalább ennyi munka pluszban, mint amennyi 2019-ben volt. Köszönöm! Nem baj, ha a zenekart kicsit jobban megtoljuk és a gépelés háttérbe szorul, csak legyen egészséges arányban. Kérlek, intézd el, hogy a vállalkozásom továbbra is jól működjön, ha írok még több levelet, arra érkezzenek megrendelések, vagy terjedjen a megbízhatóságom szájról szájra, tartható határidőkkel, jól és pontosan fizető megrendelőkkel, jó minőségű hangfelvételekkel.
    Kérlek, ha te is úgy látod, hogy a mostani naffőnök nem oké ott, ahol van, akkor tegyél érte, hogy ne ő legyen megint. Ha mégis ő van jó helyen, akkor valószínűleg én vettem rossz felé az irányt, úgyhogy akkor mutasd a helyes utat. Akár a szabadúszóság irányába is, de ez csak akkor, ha megfelelő bevételi forrást is biztosítasz hozzá. Tudod jól, ez ügyben milyen paragép vagyok. :)
    Kérlek, hogy a szűkebb-tágabb családom egészsége legyen rendben 2020-ban is.
    Kérlek, hogy a házasságunk továbbra is működjön úgy, ahogy eddig, kevés vitával, sok röhögéssel, szeretetben-szerelemben.
    Kérlek, hogy az idén is tudjak sokat találkozni a barátaimmal, barátnőimmel. De ne úgy, hogy azért érek rá, mert nincs munkám. :)
    Legyen több a bevételünk, mint a kiadásunk. Ez ugye az ismert problémák miatt nagyon fontos. (Tudom, hogy én szúrtam el, de nem tudom már visszacsinálni, sajnos.)
    Szeretném, hogy a nyári szokásos nyaralásunkra legyen keret, és még egy Nagy Utazás is beleférjen (nem feltétlenül az, ami 2019-ben volt, de ha a kiinduló városba eljutunk pár napra, nekünk már az is tökéletes lesz).
    R. barátunk társra találásában is jól teljesítettünk, úgy tűnik :)
    M. barátnőmre vonatkozóan a jó meló már megvan, a normális társ még várat magára…
    A közelgő esküvő(k) legyen(ek) olyan(ok), amilyennek az ifjú pár(ok) megálmodta(k), a készülődő esküvők (dátumokat még nem tudunk) szintén.
    Anyukámnak lehetne egy társa. Aki normális. Aki nem lakhatási, házi cselédi megoldást keres, hanem tényleg azért akar anyuval lenni, mert ő az anyu. Anyu nem tudja, hogy erre szüksége van, de szerintem még fiatal az egyedülléthez és igenis szüksége lenne rá.
    Férj gyerekei kicsit többet lássák az apukájukat, ami idén sem a férjen múlott.
    Legyenek egészségesek, találják meg az útjukat, akár itthon, akár külföldön. Ami tőlünk telik, mi támogatjuk őket.

    Idén is köszönöm Luciának a lehetőséget és az ő kívánságai is teljesüljenek.
    Azt hiszem, mindent leírtam.
    És ha bármi váratlan dolog közbejön, azt legyen energiánk, humorunk megugrani. <3

    Kedvelés

  26. Tökre Anonim

    Kedves Univerzum,

    szokásosan viccesen intézted a dolgokat: az alig kézzelfogható kéréseimnél bőven túlteljesítetted minden elvárásomat, és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok (azért meg külön hálás vagyok, hogy a hála egy egész új dimenzióját ismertem meg idén). A konkrétumok java részéről meg kiderült, hogy egyik sem annyira nem sürgős, szóval nyilván nem véletlenül nem jött, ami mégsem jött még. És még a másoknak kért kéréseimre is figyeltél, úgyhogy ezt a gyümölcsöző együttműködést szerintem tartsuk meg a továbbiakban is. Mit is kérhetnék ezek után most?
    Folytatódjon ez a felfelé ív, fejlődés, könnyed lendület és gördülékenység minden már beindult és eztán induló dolgomban, az engem még a mostaninál is boldogabbá tenne. Menjenek a maradék kételyek és félelmek, jöjjön még több gyönyörű kaland, még több öröm, még több jóféle utazás, még jobb egészség – ígérem, elbírom. Két- és többlábú szeretteimnek is legyen rendben az egészsége, a többi megoldandójukhoz meg kapják meg a kellő erőt, kitartást és energiákat. Ha a részletek pontosítására lenne szükség, meg szoktál találni.
    Ja és ne olvadjon el a jég lent Délen. Köszipuszi!

    Kedvelés

  27. Tobber

    Kedves Lucia!
    Vártuk a lehetőséget, köszi! :)
    Kedves Univerzum!
    Ez az egészségtéma alakul, javíts még rajta, kérlek. Szeretteimnek, nekem is legyen jobb a közérzetünk.
    A többi területhez küldj légyszi plusz energiákat, nyelvtanulás, mozgás, munka. Mindketten legyünk teljes erőbeadással a sikereken.
    Pasitémában jó vagy, legalább ilyen legyen jövőre is. :)
    Vidám új évet kívánok neked, Lucia, nomeg a kommentelőidnek és persze Mucinak is!

    Kedvelés

  28. Anikó

    Kedves Univerzum,

    Köszönöm a 2019-es évet, a jó munkahelyet, az egészséget, a pozitívumokat.

    Tudjak félretenni legalább annyi pénzt, mint 2018-ban, és keressek legalább annyit, mint 2019-ben. Ne legyenek bürokratikus, jogi és adóproblémáim.
    Maradjon mindenki egészséges, a családtagjaim, macskáim, lovam, pasim, és én is.
    Maradjon ilyen jó és élvezetes a munkahelyem. Nőjön a fizetésem. Élvezzem a munkám. Legyen mellette elég szabadidőm.
    Legyen jó a párkapcsolatom. Lakjak ott a macskákkal együtt, ahol a legjobban érzem magam, extrém ingázás nélkül.
    Találjak megfelelő gazdát Luxinak, legalább annyiért tudjam eladni, amennyiért vettem, és legyen neki is jó a hely, ne adják tovább soha, onnan menjen nyugdíjba.
    Találjak olyan lovat, akin nem félek, és élvezek lovagolni, legyen számomra elérhető problémák nélkül, vagy mint saját ló, vagy mint iskolaló/feles tartott ló/egyéb, és ő is maradjon egészséges.
    M. legyen kiegyensúlyozott és egészséges.
    Ne legyen balesetem az autóval, meg sehogy sem.

    Köszönöm!

    Anikó

    Kedvelés

  29. Dragontower

    Hát, kedves Univerzum, megszoktam már, hogy ha valami nagyon jó történik velem, azért utána rendesen megkéred az árát, de ez az idei évben rendesen túlzásba estél. Szóval úgy érzem, most van mit bepótolnod.
    Úgyhogy:
    – Sikerüljön jól januárban a párom műtétje, és felejtsük el ezt a rémálmot.
    – Sikerüljön jól az én műtétem is, és gyógyuljak meg a fiam ballagására.
    – A fiamnak ne kelljen műtét, viszont legyen szuper érettségije és vegyék fel oda, ahova szeretné, és élvezze, amit tanul.
    – A párkapcsolatom továbbra is maradjon ilyen jó.
    – Anyagilag mindig van hova fejlődni, de ha nem lesz rosszabb, mint idén, akkor azzal megelégszem.
    – A munkámban ne legyen változás, legalábbis alapvető.
    – Szóval mindenekelőtt egészséget szeretnék magamnak és a családomnak, légyszilégyszilégyszi.

    Kedvelés

  30. orsi

    Kedves Univerzum!

    Elolvastam a tavalyi kívánságaimat és azt kell hogy mondjam, szinte szó szerint (be)teljesítettél mindent! Állati király vagy és nagyon köszönöm!!!
    A következő évre azért gyorsan annyit korrigálnék, hogy 2020-ra is adj erő elbírni a feladataimat, de lehetőleg jóval kevesebb nehézséget adj! Kérlek…. Olyan jó lenne, ha lelkileg nyugodtabban telne a következő év!
    És akkor jöjjön tételesen a kívanságlista:
    – Édes Jankám maradjon ugyanilyen egészséges, életerős, boldog kislány, imádja továbbra is az oviját, hogy vidáman, jól teljenek a napjai. Okosodjon, fejlődjön olyan szépen ahogy eddig, és jó lenne, ha könnyen menne vele minden.
    – Zoli továbbra is simán guruljon, vigyázz rá, hogy baleset-mentes maradjon, és azért töltsön velünk sok időt. Ő is maradjon ilyen vidám és egészséges.
    – A családunk minden tagja maradjon meg nekünk a jövő évben is, lehetőleg mindenki erőben, egészségben, boldogságban.
    – És akkor a kívánságaim magamnak: mivel idén fizikailag jó formában voltam, elkerült minden nyavalya, így kérlek ezt tartsuk a jövőben is! A fogyásombam még egy kicsit segíthetnél, hogy tényleg igazán jól érezzem magam a bőrömben! Ahogy már írtam, mérhetnél kevesebb lelki megterhelést, kiegyensúlyozottabb évet szeretnék, nem akarok ennyit szenvedni a megpróbáltatások miatt. Kérlek, hogy új lehetőséget (munka) csak akkor adj, ha az jobb lesz mint a mostani. Azt persze tudod jól, ha kell, tanulok, abban jó vagyok, úgyhogy ha ilyesmi van, küldjed nyugodtan!
    Azt nagyon kérem, hogy el ne vegyél tőlünk, éljünk továbbra is ilyen jól, bőségben, szűkölködés nélkül!
    Ja, és még valami: mivel csóri kis Pötimtől megválunk, jó lenne valami király új járgány helyette…. légyszi, guríts egy megfelelőt nekem!

    Nagyon köszönöm, hogy ismét meghallgattál!
    orsi

    Kedvelés

  31. Tilla

    2018-ra ez volt: Havi 3M-t keresni.
    2019-re ez lett: Megint keresni havi 3M-t de nem belehalni majdnem, mint 2018-ban.
    2020-ra ez: Leszarni a pénzt, és élvezni mind a 366 napot.

    Kedvelés

  32. katkukac

    Jaj már vártam, pont tegnap jutott eszembe, hogy Univerzum-biztosan kell fogalmaznom.
    Szóval:
    A családomnak 2020-ban már inkább a jóból jusson, ezt értem egészségileg, érzelmileg, anyagilag. 2019 nem volt mókás.
    Nekem főleg önbizalom meg kitartás kéne extra, hogy amíg kitalálom, mit szeretnék az élettől, addig se keseredjek el hogy még pont nem tudom. Az Univerzum továbbra is emlékeztethet, hogy nem tudni mindenre a választ nem olyan nagy baj, és arra is, hogy vannak, akik így is szeretnek. Ez ment az idén is, és hasznos volt, meg jól is esett.
    Amit tegnap felterjesztettem a fiúnak, abba egyezzen bele.
    Legyen még sok baráti reúnió.
    Kicsit szeretnék pihenni, de úgy, hogy én döntöm el, és nem valami rossz dolog miatt.
    További ihletések egyetem, írás, útkeresés stb témákban jöhetnek, a meló részét elvégzem én.
    Ambíciózus sport céljaimnak ne álljon útjába sérülés vagy egyéb gebasz.
    A munkám legyen mán megbecsülve. Többieké is, egyébként.

    Köszönöm a lehetőséget, idén is, jövőre is!

    Kedvelés

  33. Sari

    Egészség és kínai asztrológia mélyebb tanulmányozása, -20 kiló (jesszumpepi). Dobjuk ki B-t, vagy változzon szuper jó irányba , na és egy unoka. Legszebb, legegészségesebb a világon.

    Kedvelés

  34. Sari

    Egészség és kínai asztrológia mélyebb tanulmányozása, -20 kiló (jesszumpepi). Dobjuk ki B-t, vagy változzon szuper jó irányba , na és egy unoka. Legszebb, legegészségesebb a világon.

    Kedvelés

  35. Sari

    Egészség és kínai asztrológia mélyebb tanulmányozása, -20 kiló (jesszumpepi). Dobjuk ki B-t, vagy változzon szuper jó irányba , na és egy unoka. Legszebb, legegészségesebb a világon.

    Kedvelés

  36. Nordina

    Kedves Univerzum :)
    Köszönöm a jó 2019-es évet, hogy megkaptam elég sok kívánságomat.
    Ha 2020 legalább ilyen lesz azt köszönöm szépen.
    Köszönöm a fejlődésemet és a tudásomat.
    2020-ban ezeket teljesítsd kérlek:
    Küldj egészséget, boldogságot, szabadságot, biztonságot, gazdagságot nekem, a családomnak és barátaimnak.
    Itthonra nyugalmat és szeretetet adj.
    Z-nak jól alakuljanak a dolgok, maradjon otthon.
    Segítsd, hogy minimum 2 vállalkozási ötletemet beindítsam és alapozzam meg vele a gondtalan jövőnket és a nyugdíjamat. Ehhez nagyon sok jólfizető vevőt és megrendelőt küldj.
    Nyerjek meg két pályázatot ami nekem a legjobb és leghasznosabb.
    Minimum három külföldi utazást küldj.
    Május végére 65 kg testsúlyt, zsír helyett izmot adj.
    Adj mindig tökéletes orvosi leleteket magamnak és mindenkinek körülöttem.
    Küldj egy házat Budapesten ami tökéletesen megfelel az elképzelésemnek, jó vétel és ki is tudom fizetni.
    B-nak érkezzen meg a férjalapanyag és az üzletük hasítson.
    Fiamnak jó legyen a munkahelyén, kapjon előléptetést több pénzzel és otthon minden rendben legyen náluk.
    Lányomnak jó legyen az egyetemen és a vizsgáin, kapjon ösztöndíjat és mellette egy jó munkát és jó életet adj neki.
    Küldj egy férfit aki feltölti a lelkemet és jókedvet hoz az életembe.
    Macskáimnak jólétet, egészséget küldj.
    Nekem kilencszámjegyű pénznyereményt küldj.
    Ezekért én is tenni fogok, köszönöm szépen.
    É

    Kedvelés

  37. Pintyicsoki

    Kedves Univerzum!
    Az alábbiakat szeretném kérni Tőled:

    – az egész család (én, a férjem, a macska, mindkettőnk szülei és testvérei, egyéb rokonok) legyen mind egészséges és anyagilag-lelkileg is mindenki legyen jól.

    – sikerüljön rendbehoznunk ennek a kis majomicának a lelkét, legyen okos, kiegyensúlyozott panelmacska

    – sikerüljön idén az örökbefogadás, és legyen egy csodaszép-csudaokos-csudaegészséges újszülött gyerekünk
    (itt szeretném megköszönni, hogy az örökbefogadásos procedúrában olyan jól és flottul alakult minden, hamar mehettünk tanfolyamra, és lett meg az adminisztratív része a dolognak)

    – jó lenne, ha a gyerekért nem kéne az egész országot átutazni, hanem viszonylag közelre (max 1 – 1,5 óra autóút) kelljen menni hozzá, de legjobb lenne a fővároson belül megoldani

    – szeretném, ha jövőre be tudnánk fejezni készre a lakit, és lenne egy kis pihenőnk ebben a felújításos mókában.

    (azért hálás vagyok amiért meg tudtuk venni a kecót, és ilyen szépre-jóra meg tudtuk csinálni)

    – jó lenne, ha a növényeinket életben tudnám tartani

    – utazhassunk sokat, és jó helyekre

    – a férjemnek legyen lehetősége valamilyen kreatív tevékenységben (zene, írás) kiélnie magát, és legyen sikeres benne

    Kedvelés

  38. Kunkorcsiga

    Kedves Univerzum! Köszönöm az eddigieket is😊
    Kérlek, 2020-ban is legyen minden szerettem egészséges és senkit ne érjen baleset. Ne történjen semmi rossz velük, s velem se.
    A kilóim száma fogyatkozzon, a bevételeim gyarapodjanak. De legfőképpen abban segíts, hogy megtaláljam azt a munkát, amit szívesen csinálok, és marad mellette elég időm a családomra is, és persze ne csak megtaláljam, hanem művelni is tudjam.
    A Panni meg legyen szófogadóbb végre, és ne rágja le megint a rendszámtáblát!

    Köszönök mindent! 😊

    Kedvelés

  39. madz

    Ezt most nagyon vártam, fontos.
    Kedves Univerzum!
    Jövőre nagyon szeretnék találkozni egy bizonyos személlyel, akivel régen sokat találkoztam, de aztán elcsesztük. De aztán most kiderült, hogy hiába csesztük el.
    De szeretném, ha ez úgy lenne elrendezve, hogy ezzel senkinek ne okozzak fájdalmat magam körül. Igazából ebben kéne segíteni, mert repjegyet magamtól is tudok venni…
    Hát tényleg csak ennyi. Év közben néha eszembe jutott, hogy meló- és egészségügyben majd szólok, mert néha elég cefetszar volt, de ezeket majd valahogy magamtól is megoldom, az ezekre irányuló csít és manát is légyszi koncentráljuk a fenti kérésre…
    És hálásan köszönöm, hogy úgy alakultak a dolgok, hogy egyáltalán felmerülhet ez a kérés.
    Köszi.
    Lucia, köszi a médiumszerepet :)

    Kedvelés

  40. MóniGM

    [Köszönöm Lucia a lehetőséget, igen, már nekem is hiányzott a poszt, reggel jutott eszembe, hogy kell a túléléshez. ;) ]
    Kedves Univerzum! Tudom, hogy nem mindig vagyunk jóban, de jövőre kérnék szépen jobbulást magamnak, és hogy haladjon végre valamit a reménytelen fogyókúrázásom – pozitív irányba, ha kérhetném, ha-ha -, emellett természetesen egészséget a családtagjaimnak, legalább még egy évet a munkahelyemnek (és félve írom le, hogy ha nem, akkor könnyen találjak magamnak új munkahelyet), a szerelem vonalat most sem feszegetem (felesleges és reménytelen dolgokkal nem terhellek téged sem). Ja, és jó lenne teljesíteni pár külföldi úticélt. Most más nem jut eszembe, de kérlek, rosszat ne hozz rám. Köszönöm szépen előre is!

    Kedvelés

  41. ac.

    Micsoda megtiszteltetés, hogy kérhettem kívánós posztot :) Szia Univerzum, kérek egy csomó mindent jövőre is!

    1. minden szerettem legyen/maradjon egészséges, éljen sokáig (dédi és mama, ti pláne!)
    2. a csodálatos kislányom fejlődjön szépen, ahogy csillag megy az égen, legyen ő is kicsattanóan egészséges és boldog, mosolyogjon sokat.
    3. a gyermekelhelyezési per gyorsan és fájdalommentesen folyjon le, olyan vagy még (számomra) kedvezőbb eredménnyel, mint az ideiglenes rendelkezés
    4. induljon a szakképzés, amit kinéztem magamnak (legalább az egyik), tudjak rá jelentkezni és fel is vegyenek. akár el is kezdjem és élvezzem, sőt, legyek jó benne
    5. a gyerek apja hagyjon minket, engedjen el, de barátsággal. legyen neki is jó az élete.
    6. legyen szerelmi életem és legyen jó. akár az indivel, de nyitott vagyok a lehetőségekre!
    7. bár most sokáig távol vagyok, alapvetően várjon vissza és szeressen a munkahelyem, emeljenek akár magasabb kategóriába is, vagy kapjon utánam komoly ajánlattal egy közelebbi hely.
    8. legyek bátor és ez térüljön is meg. merjek vezetni és csináljam jól.
    9. váratlan szerencse folytán tök jó lenne sok-sok pénzhez jutni, de legalábbis anyagi stabilitást szerezni/tartani

    ezen felül mindenkinek alakuljon jól az élete, mindenki legyen boldog és elégedett, egészséges! köszönöm előre is!

    Kedvelés

  42. Vattacukor

    Kedves Univerzum! Első és másodsorban is egészséget szeretnék kérni mindenkinek, annak is,aki mentálisan beteg. Továbbá légyszi intézz nekem egy álomállást, mert lassan ideje lenne elköltözni,ehhez pedig kell a pénz. Ha ez megvan,akkor egy álomlakást is kérek szépen,ahol mind a négyen jól érezzük magunkat,és a szomszédok is jó fejek. A gyerekeknek az egészségen kívül azt kérem,hogy ne veszekedjenek annyit mint idén (hsnem kevesebbet). Köszi&puszi

    Kedvelés

  43. polgarpatricia

    Legyenek egészségesek a gyerekeim, a férjem, a húgom és én is, ne érje őket baleset meg ilyesmi. Legjobb, ha a WHO egészségdefinícióját használjuk: „Az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiánya.”
    A klímaváltozással is történhetne valami (az emberiség számára) megnyugtató, de erre nincsenek saját ötleteim.

    Kedvelés

  44. baliprojekt

    Kedves Univerzum! Kérlek add meg a blogolonak és a kisfiának, amit szeretnének. Magamnak pedig végre mindazt a jót, amiért megdolgoztam és amit megérdemlek. És állítsd meg kérlek a klimavaltozast. Köszönöm!

    Kedvelés

  45. Besz

    Hálás vagyok mindenért, ami 2019-ben történt velem. Igen, a rosszakért is.
    1.Azt szeretném, hogy 2020-ban is legyenek mellettem azok (élve), akiket nagyon szeretek.
    2. Szeretnék egy év múlva már az új otthonomban élni a jövendőbeli gyermekeim édesapjával. Ehhez mondjuk örülnék, ha végre az apa jelöltet is elém sodorná a világ, mondjuk ehhez adjon félre nem érthető jeleket, mert hülye vagyok ahhoz, hogy magamtól észre vegyem.
    3. A vállalkozásunkban növekedjen tovább a stabilitás és a piaci ismertség, duplazódjon az árbevétel. Ennek eléréséhez szeretném, ha mindent meg tudnánk tenni és meg is tennénk.
    4. Vilagbéke. Elcsépelt, utópisztikus, de nagyon fontos. ❤️

    Köszönöm!
    Ps:360napja várom ezt a lehetőséget 🤗

    Kedvelés

  46. Timi

    Kedves Univerzum,
    Tudod mit? Nem kell gyógyszer, se Spinraza, se más, jobb kezelés. És B. szerelme sem kell. Kíváncsian várom, erre mit lépsz. .

    Kedvelés

    1. Grincs

      Kedves Univerzum!

      Ez egy elég fos év volt, légyszi a következő legyen jobb minden szempontból.
      Legyek én is, a férjem is, az egész családom és az összes állatom egészséges fizikailag és lelkileg is.
      Múljon el végleg a szorongásom, legyek teljesen egészséges mentálisan, a szorongásom témájában történjen sok jelentős pozitív javulás.
      Alakuljon a ház átalakítása úgy, hogy mindenki elégedett és boldog legyen vele. Legyen erőnk és pénzünk mindent befejezni, amit tervezünk.
      Anyagilag álljunk jobban, a férjemnek sikerüljön jól a tanfolyam és legyen a szerzett szakmában sikeres és boldog. Legyen elégedett a szakmai életével, akárhogy is alakul.
      Tudjam elkezdeni a vállalkozásomat amit régóta halogatok, keressek végre én is annyit, amivel elégedett vagyok és a férjem is.
      Jöjjön az első kisbabánk, ha már itt az ideje, legyünk tőle nagyon boldogok és természetesen ő is legyen teljesen egészséges.
      Köszönöm!!!

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.