ma reggel azzal keltem, hogy te jó ég, most már öt-hat napon belül tényleg ki kell rakni a kívánós posztot

de utána kiderült számomra, hogy optimista voltam.

A másik dolog, amire még kávé előtt ráébredtem, az volt, hogy nem véletlenül bevett átok a “lépjél legóra” (Muci egy sokezer darabos Tower Bridge-et kapott karácsonyra, amit a segítségemmel el is kezdett összerakni, majd az apjához távozott ünnepelni, és azóta nem volt időm összeszedegetni az öröm hevében szerteszórt elemeket).

Az időhiányomról még annyit, hogy tavaly karácsonyra egy meggypiros szkenneres színes nyomtatót kaptam magamtól (mert a tíz évvel ezelőttiben fogyni kezdett a toner), és azóta se csatlakoztattam a konnektorhoz (bár a születésnapom környékén kivettem a dobozából, mert mégiscsak). Lehet, hogy írnom kéne egy évértékelős posztot arról, hogy akkor mégis mivel töltöttem az elmúlt háromszázhatvanöt napot (többek között azzal, hogy lefordítottam egy könyvet egy szoborról (nem csak arról, de az is szerepelt benne), majd az első adandó alkalommal bepakoltam három másik embert a kocsimba, és elszállítottam őket Firenzébe, hogy megnézzük a szobrot (ami minden létező és nem létező elvárásomat beteljesítette), illetve egy távolsági buszon belekezdtem az Egzisztenciális pszichoterápiá-ba (Yalom), de olyan szomorú volt(am), hogy öt percen belül elsírtam magam rajta, és amikor a mellettem ülő kedves idős hölgy megkérdezte, hogy mi a baj, majdnem megmutattam neki, hogy nézze meg, ide van írva, hogy mindnyájan magányosak vagyunk és maradunk örökre, és ezt a magányt csak időnként szakíthatja meg pár pillanatnyi valódi kapcsolódás egy másik emberi lényhez*, de utána inkább csak annyit mondtam neki, hogy semmi, hagyjuk magánéleti problémák. És a pincér még csak ezután jött (ha kellett, ha nem)).

De erről majd valamikor máskor (előtte még csatlakoztatnom kell a nyomtatót az elektromos hálózathoz, az korábbi elmaradás), most az van, hogy megint eljött az év vége, és én hiszek abban, hogy (1) ha az ember egyértelműen megfogalmazza és leírja (vagy kimondja) a kívánságait, azok könnyebben teljesülnek, (2) az ilyesmit érdemes liminális időpontokban csinálni (pl. évvége/évkezdet), mert a rituálészerűség nyomatékosabbá tesz mindent, (3) minden vallástörténeti szaktekintély egyetértene velem abban, hogy a blogomnak és az Univerzumnak együtt kívánságteljesítő ereje van (gyakran hátborzongató mértékben).

A szabály annyi, hogy mivel az Univerzum bármit beáldozna egy jó poénért, nagyon egyértelműen és világosan kell fogalmazni (miután augusztusban kimondtam valakinek, hogy szívesen ismerkednék, bő három héten belül három korban hozzám illő, szemrevaló férfi is összetörte a kocsim hátsó részét, és bár ezen férfiaktól később csokoládét, alkoholos italokat és elismerő szavakat kaptam (a telefonszámukon túlmenően), ez csak kis mértékben vigasztalt az okozott károkért). Bármilyen kívánságot le lehet írni kommentben, akár névvel, akár álnévvel, és ha szerepel a kommentben, hogy ne tegyem publikussá, akkor nem fogom (állítólag úgy is hat). A határidő 2019. január 1. éjfél (kivéve nagyon indokolt esetben)**.

Az én kívánságaim jövőre:

– A szokásos legfontosabb dolgok, hogy a gyerek és én maradjunk egészségesek és (ésszerű mértékben) boldogok 2019-ben is, az autó végig legyen üzemképes állapotban (és maradjon a tulajdonomban), a munkák legyenek szórakoztatóak és számosak (de ne túl számosak). Amennyiben ezek teljesülnek, a többit nem fogom szemrehányó hangnemben felemlegetni.

– A magánéletem alakuljon meglepően jól. Mármint pozitív értelemben szeretnék meglepődni (ez a 2018-as év egyébként döbbenetes volt abból a szempontból, hogy több hozzám közel álló személy hirtelen és váratlanul párjára talált hosszabb gyötrődések után, mert egyszer csak szembejött valaki, akivel nincs probléma (vagy ha van is, az csak ilyen elfogadható, már-már cuki probléma), én meg kicsit azon röhögök, hogy mi van, ha ennek az elszabadult Ámornak (vagy Univerzumnak, vagy miazistennek) a keze véletlenül megremegett az én esetemben, és most ott állunk döbbenten egy inuit fókavadásszal (vagy egy sirállyal!), hogy “hát nemtom miért, de tök szimpi vagy, de izé”).

– A baráti viszonyok alakuljanak továbbra is tök jól, erre legnagyobbrészt nem lehet panaszom (sőt).

– Ne veszítsek el számomra fontos embereket (és hadd én döntsem el, hogy ki a fontos számomra, kedves Univerzum (igen, láttam, mit csinálsz a kezeddel)).

– Tudom, hogy ez egy kicsit túlzás, de egy 6A belecsalás nélkül. Elég év végéig.

– Továbbra is az, hogy sikerüljön eladni a házat (tudom, tudom, Kohn, fiam, könyörgöm, legalább hirdesd meg) és venni egy újat ott, ahol szeretném.

– Az utazások alakuljanak legalább annyira jól, mint tavaly.

– Legyen időm több kreatív izére (de ne kényszerből, hanem azért, mert a kötelező izéket lelkesebben, jobban beosztva és energikusabban csinálom).

– Nagyon szeretném, ha teljesülne valami a chtulhu-szerű lánynak (ezt nem fejthetem ki bővebben, de fejben leírtam).

– Továbbá teljesüljön mindenkinek a kívánsága, aki őszintén és jóindulattal kíván bármit, akár magának, akár másoknak.

És most jöjjön a mindenki más.

 

* Amúgy húsz éves korom körül olvastam már egyszer (ugyanazt a konkrét kötetet), de akkor nem sírtam, mert még nem tudtam semmit.
** Ezt a kitételt amúgy minden más szabály és fogadalom esetében is érdemes alkalmazni, vö. “nem eszek meg egy nagy zacskó M&M’s-et este nyolckor”, “nem veszek meg egy hatodik bordó cipőt is” és “soha többé nem illetem az emberi méltóságot semmibe vevő szavakkal a többi autóst a gyerek füle hallatára”.
Reklámok

95 thoughts on “ma reggel azzal keltem, hogy te jó ég, most már öt-hat napon belül tényleg ki kell rakni a kívánós posztot

  1. Merylla

    Kedves Univerzum, hát az idén kreatív voltál! Olyan változásokat hoztál, amikre soha nem gondoltam volna. Ha lehet, 2019 legyen egy kicsit nyugodtabb, több szeretettel és kevesebb drámával főleg E-nek, B-nek és Á-nak. A kívánságai egy része sikerült vagy legalábbis irányban vagyok szakmailag – lesz egy nagy lépés, ahogy napjainkban lenni szokott az ismeretlenbe kell ugrani, még ragaszkodom a régihez, bár tudom hogy nem jó, de azt is tudom, hogy muszáj lesz elengedni a kötelet. Nem is tudom, hogy mit kérjek hozzá, bátorságot talán és bizalmat önmagamban, hogy menni fog! A lakás továbbra is egy olyan terület ahol muszáj lenne továbblépni, meglátjuk. Nem sürgetem, ez van, most nem ez a legfontosabb. Hanem a Lány, valami nem OK, mindannyian tudjuk, valahol nagyon elcsúsztak a dolgok és tanácstalan vagyok, az eddigi segítség nem jött be. Keresek és találni szeretnék valakit, aki útba igazít, akinek fontos, hogy segítsen neki és megtaláljuk a helyét, hogy boldog ember legyen:) A Lány a legfontosabb, a többi majd lesz valahogy!

    Kedvelés

  2. Harpiasas

    Kedves Univerzum!

    – Kérlek, hogy 2019-ben legyen minden szerettem és én magam is ép és egészséges, kímélj meg minket balesettől, tragédiától, emberfeletti megpróbáltatásoktól és nehézségektől. Apukam állapota ne legyen a mostaninál rosszabb, de ha mégis mennie kell, akkor engedd, hogy szenvedések nélkül, mėltósággal tehesse ezt meg.
    – L.-lel kapcsolatosan jó híreket, megfelelő fejlődést és egy klassz ovit kérek tőled.
    – Az anyagi helyzetünk ne legyen rosszabb, legyen kellően érdekes és stresszmentes munkánk, amiből a mostanihoz hasonlóan, esetleg jobban tudunk élni.
    – Szabadság, egyenlőség, testvériség, világbéke.
    Köszönöm a lehetőséget Luciának és neked is.

    Kedvelés

  3. Noémi

    Kedves Univerzum és Lucia! Minden évben elolvasom a posztot, de most úgy döntöttem, kérek is.
    -Szeretnék végére írni egy illetve két gyógyítási folyamatnak. Remélem rohadt pontosan fogalmaztam :P Szeretném, ha az összes szerettem legalább olyan egészséges lenne, mint idén.
    -Szeretném, ha csodálatos pillanatai lennének a gyerekeimnek a nagyszüleikkel.
    -Kevesebb szorongást szeretnék magamnak, mint 2018-ban. Szeretnék nyugodtan aludni, és elhinni, hogy mindent megteszek, amire képes vagyok.
    -Szeretnék beköltözni álmaink otthonába, amibe anyagilag egyáltalán nem rokkanunk bele és gyalogtávolságban van a gyermek leendő iskolájától (miután az iskola is elköltözött). Ééérted ;)
    -Szeretnék barátos programokat, felnőtt beszélgetéseket, családi és barátos összejöveteleket, ahol a gyerekeink egymással játszanak.
    -És kérek kitartást, hitet és tudást ahhoz, hogy egészséges legyek 2019-ben.

    remélem pontosan fogalmaztam, de ha nem, akkor lécci ne legyél vicces hangulatban <3

    Kedvelés

  4. fűzfavirág

    Kedves Lucia, köszönöm a lehetőséget!
    Teljesüljön minden kívánságod.
    Kedves Univerzum, tavaly csupa jót kaptunk, köszönöm. Legyen idén is minden szerettem egészséges, anyám is, mi is, testvérem is, nagybátyámék is mind.
    Segíts új, jó és rendesen megfizetett munkát találni a nagynak — és a kicsinek is. A kicsinek egy párt is, aki szereti és akit szerethet.
    Férjemnek további elegendő munkát, pont annyit, amennyit szívesen csinál.
    Nekem további elégedettséget az új munkahelyen, és mellé pont elég (megfizetett) különmunkát.
    Testvéremnek nyugalmat a munkahelyén, ami maradjon is meg egész évben. Nyugalom is, munkahely is.
    Ezen kívül világbékét, boldogságot, mindenkinek teljesüljön, amit kíván.
    És köszönöm, hogy idén nem igyekeztél semmire sem tanítani. Maradjon így jövőre is.

    Kedvelés

  5. Zorja

    Tavaly nem kértem semmit, de amit két éve kértem, az teljesült. Idén pofátlanul sokat kérek, de hátha…

    Először is kérlek, kedves Univerzum, hogy sikerüljön megmentenem a házasságom, pontosabban, hogy azon a részén, amelyiken én tudok, és akarok is javítani, legyen erőm változtatni.

    Kívánom, hogy a kislányom továbbra is legyen egészséges, és a korának megfelelő ütemben fejlődjön. Továbbá kívánom, hogy lelkileg sokkal erősebb, türelmesebb anyukája tudjak lenni.

    Kívánom, hogy az anyósomnak vásárolt lakással ne legyen semmi gebasz, a törlesztőrészleteket tudjuk fizetni, legyen munkák, ne gebbedjünk bele. És mielőbb (lehetőleg még januárban) költözzön végre el, hogy tudjak lélegezni….

    Kedvelés

  6. Kati

    1. Fogadjon meg a gyerek (nemi eroszak kizarva), fejlodjon szepen egeszsegben es szulessen is meg ugyanenyire egeszsegesen 2019-ben 2020-ban a fogantatastol fuggoen. Ha lehet, erezzem magam jol a terhesseg alatt. Annyira varom, hadd legyen mar jo!)
    2. Legyunk egeszsegesek en es csaladom es barataim es szeretteim.
    3. Legyen vegre egy olyan munkam amit nagyon szeretek, olyan kollegakkal akiket szinten szeretek (kollegalisan esetelg baratilag es ok viszont). Es legyen jol megfizetve ez a munka. Most ideirom gondolatban, hogy mennyi legyen az a fizu.
    4. Legyen jo kapcsolatom barataimmal, csaladommal, kollegakkal ismerosokkel, mindenkivel a maga modjan.
    5. Talaljak uj baratokat, jo baratokat, megbizhato baratokat – akik KÖZEL laknak, de legalabbis ugyan abban a varosban, ahol en, vagy legalabb erjenek ra talalkozni nehanyszor havonta. (Olyan nagy keres ez, Univerzum? Ugye nem!).
    6. Sok.sok-sok (azaz rendszeres! valamint annyi amennyit elegnek erzek, nem kevesebb) vidam es johangulatu es motivalt edzes, futas-kondi es barmi mas! Serulesmentes, fajdalommentes edzesek.
    7. Erjem el az ev elso negydeben az optimalis vagyis 2012.es evi sulyomat es tartsam is meg egy darabig. (A baba-projekt ezt felulirja. :D. De ha mar itt tartunk: csak modjaval hizzak meg a gyerekkel. Univerzum, 160 cm vagyok, legyel erre lecci tekintettel…)
    8. Ne legyek többe netfuggo. Marmint internet. Es semmilyen mas fuggosegem se legyen.
    9. Soha többe soha ne legyen migrenem. De azert egeszseges, elo es epelmeju maradjak. Es ne vegye at a heyet mas szindroma. Egyszeruen gyogyuljak ki belole. Köszi.
    10. Ugy es ott lakjak, ahol es ahogy szeretnek. Es mindezt megfizethetoen.
    11. Unokatesom “A” babaja legyen egeszseges.
    12. Szerelem es parkapcsolat teren törtenjenek nagyon jo dolgok – egesz evben.
    13. Tudjak halas lennei mindenert.

    Kedvelés

  7. maze

    Kedves Univerzum!
    Szeretnék a következő szülinapomon elégedett mosollyal az arcomon ücsörögni otthon, a kanapémon. Ehhez egyelőre az otthon, a kanapé és a mosoly is hiányzik.
    Az év hátralévő részére a derűs elégedettség fenntartását kérem csupán.
    (Nem merem részletezni, hogy mi kell ehhez, mert ha valamit kihagynék vagy kiforgathatóra hagynék és pont azzal tréfálnál meg, akkor veszett fejsze nyele lenne az egész elégedettségi vágy.)

    Kedvelés

  8. Lina

    Kedves Univerzum, köszönök mindent, amit adtál 2018-ban, de légy szíves 2019-ben ne vegyél el tőlem senkit, akit szeretek.
    Legyen sokkal nyugodtabb a munkám, mint idén volt.
    Emeljék a fizetésemet legalább 30%-kal.
    Adjak le 8 kilót márciusig, és tartsam is a súlyom. Ne lógjam el a súlyzózást, épüljön az izom!
    Szeressem meg a vezetést, a húgom pedig szerezze meg a jogsit nyár közepére.
    Jussak el Prágába, Korfura és egy olasz városba (Rád bízom, melyikbe).
    Kempingezzünk a húgommal és a kislányaival a Balatonnál, a part mellett.
    Az öcsém is találjon jó állást januárban.
    Legyen az enyém a lakás, vita és veszekedés nélkül, jó áron.
    A telekre találjak egy jó vállalkozót, aki korrekt áron megcsinálja a téglaházat és a faházat. Jó sok időt töltsünk ott a szeretteimmel.
    A-val legyen jó a kapcsolatunk, legyen sok közös programunk.
    Sikerüljön jól a coach vizsgám, legyenek pácienseim 2019-ben.
    Haladjak jól az angollal, szeressem meg a nyelvet.
    Legyen minden családtagom, kisállatom, barátom egészséges.
    Találjak egy egészséges, gyönyörű, jó természetű, nyugis kiskutyát, aki szeret.
    Lucia minden kívánsága váljon valóra.
    Nagyon köszönöm az újabb lehetőséget!

    Kedvelés

  9. annalightx

    kedves univerzum,
    szeretném igényelni, hogy 2019-ben legyen minden szerettem egészséges, beleértve magamat is, amit nyilván elfelejtettem kérni tavaly, mert változatos kis geci betegségekkel küzdöttem egész évben. mondjuk a szeretteim nagyrészt legalább jól voltak, ezúton is kösz! különös tekintettel legyél kérlek az alvásminőségemre, azt szeretném kérni, hogy éjszakánként legalább 7 megszakítás nélküli órát tudjak aludni mindenféle gyógyszer nélkül, de inkább 8at. de a 7 is nagyon jó.
    legyen továbbra is változatos és élvezetes a munkám, amiért fizessenek szabad szemmel látható összegeket, jöjjön el további szakmai fejlődés is.
    szeretnék kérni egy kutyát, meg egy erkéllyel rendelkező csendes bérleményt (a bérlemény legyen max 20 percnyi tömegközelekdésre/bringaútra a mindenkori munkahelyemtől, mert ez a mindennapjaimat jelentősen befolyásolja). utóbbiért fizetni is hajlandó vagyok, előbbit jó lenne csak úgy találni, vagy valami hasonló.
    továbbá kérem kerüljön elintézésre, hogy legyen kedvem fiúkkal beszélgetni is, majd kölcsönös szimpátia esetén további közös tevékenységekhez is legyen kedvem, ezt most jobban nem fejteném is, de tudod, mire gondolok.
    ezek a legfontosabbak, de ha esetleg még lehet kérni egyet, akkor az az lenne, hogy mindenki, aki bántott, bántana vagy rosszat akar nekem, az kerüljön el jó messzire és éljen (jó messze) boldog életet.
    előre is köszi minden!

    Kedvelés

  10. Mártus

    Lucia köszönöm ismét a lehetőséget.
    Kedves Univerzuma 2019 évre a kéréseim, kívánságaim az alábbiak:
    A családomnak és a barátaimnak egész évre jó egészséget, örömöt és vidámságot kérek. Maradjak továbbra is vidám optimista ember örüljek a mások sikerének, ne irigykedjek.
    Ne legyen nekünk és a gyerekeimnek anyagi nehézsége. A kölcsönöket még ebben az évben visszafizessük. /Jó lenne, ha anyagi téren legalább úgy élnénk (lennénk), mint a Julika barátnőm/ Kirándulás színház mozi üdülés stb. mind-mind megvalósulna,
    A gyerekeimnek a legyél segítségére megtalálni a legjobb árban és méretében megfelelő lakást. Ne kelljen hitelt felvenniük.
    A lányom találjon a számara megfelelő munkahelyet, a barátja sikeresen letegye a szakmai vizsgáját.
    Köszönöm, hogy a szerencsejátékokban 2018-ban is már volt egy-két apró nyereményünk. A 2019 évben se feledkezz meg, továbbra is számítok a közbejárásodra, de a lehet nagyobb és még több sikert kérek. Minden nyereménynek örülni fogunk. Legyen nekem is az élet csupa móka kacagás. Kedves Univerzum egyszerűen nagyon érthetően fogalmaztam most rajtad a sor

    Kedvelés

  11. sininensinipiika

    Köszönöm a kívánósdit idén is!
    Kívánok a szeretteimnek és magamnak egészséget, a céljaink elérésehez kitartást, anyagi biztonságot. Anyukámnak,ha kész rá, új párkapcsolatot, ami boldoggá teszi. Húgomnak erőt, hogy összekapja magát és lefogyjon, mert tudom, hogy titokban utálja magát ebben a formában. Utat vissza apához, bármilyen szarul is áll a helyzet aktuálisan.
    Lemondtam egyelőre a háziorvosi praxisról a baba reményében, úgyhogy kivánok egy mielőbbi terhességet, komplikácók nélkül, egészséges babával, csak semmi sugárveszély a korolaborban/infekciók. Ha terhes leszek, hadd hagyjak fel az osztályos munkával azonnal, legyen az üzemorvos nagylelkű. Amíg ez teljesül, kerüljön el a burnout.
    Szeretnék idén is minél több időt a férjemmel tölteni, amíg végre összeköltözünk. Legyen a férjemnek sikere a PhD megírásában és találjon munkát az év első felében, ami lelkesíti, hoz a konyhára eleget, és jó helyen van. Igazán nem akarok Kukutyinfalvára költözni. Maradjon a kapcsolatunk ilyen cuki, egymást támogató, szerelmetes.
    Tudjak a hobbijaimnak áldozni, sokat futni izületi fájdalmak nélkül, jó könyveket olvasni, segíteni másokat, hazalátogatni a családomhoz, barátokra lelni.

    Kedvelés

  12. sofairplay

    Huh, en most nem tudom elozo kiadosan megirt wishlist-em terjeng-e az eterben, vagy csak Lucia kattjara var. Ha katton mulik, akkor Lucia legyszi torold ezt ki (err- ne engedd megjelenni) . Az elobbi sokkal jobb volt.

    so
    Dear Universum,
    Jo egeszseget az egesz csaladnak. Anya maradektalanul gyogyuljon meg a rakbol es meg legyen sok, boldog, egeszseges eve velunk. A gyogyulashoz vezeto ut legyen minel konnyebb”
    A ferjnek egy lelkileg es fizikailag egeszseges evet, kivanom zokkenesmentesen zajoljon az ev a munkahelyen.Maradjunk mi meg igy bekeben, szorosan ahogy vagyunk.
    Nagyobb gyermek; legyen boldog a sulijaban es erje el amit akar. Sikeresek legyenek az orvosi felveteli vizsgai (ha meg az akar lenni), higgyen magaban, legyen tovabbra is sok baratja aki szereti ot.
    KIsebb gyermek: kivanom hogy legyen sikeres az iskolajaban. Szeressen odajarni, szeressen tanulni, legyenek sikerei, baratai es merjenek ambicioi lenni. Szoval legyen onbizalma. Tovabbi nagyszeru fejlodest twd-ben, es kivanom a rankmert csaladi tini sulyptoblema messzirol kerulje el. Oh es legyszi sikeresen noje ki tovabbra is a dyspraxiat. Ami tudom nem a vilag a vege, de olyan nehez neki ennyire masnak lenni.
    En: basszus fogyjak le vegre, igazibol, teljesen, orokre vekony maradva. Maradjon meg a gym, sikeruljon vegre tartosan megreformalnom az etkezesem, Warbiet mar nem banom, de nagyon szeretnek ott sikeres lenni, s szakmailag, anyagilag elore lepni. Main bitch meg elmehetne mas munkahely levegojet rongalni. Ha mindez nem jon be (belatom sokat kerek) akkor legyszi terelj egy olyan munkahely fele ami nekem valo, ahol megbecsulnek, amiben jo leszek. Es persze jol is fizetnek. Vagy legalabb adj baromi sok uj lehetoseget a tolmacsolashoz.

    es persze world peace, Viktor uralma szunjon meg , ujraszavazni Brexitet. Meg overall happiness Lucianak. Amen.

    Kedvelés

  13. Csorbacsip

    Kedves Lucia, ismėt köszönöm a lehetősėget!
    Kedves Univerzum, a következőket szeretnėm kėrni Tőled:
    -Apu betegsėge ne legyen a mostaninál rosszabb, ha mennie kell, akkor mehessen gyorsan, szenvedéstől mentesen, mėltósággal.2019-ben ez a legfontosabb.
    -Egészséget magunknak,a családnak,barátoknak,mindenkinek!
    -Úgy tudjak munkahelyet váltani,hogy minden az elképzelėseim szerint alakuljon (helyben,normål munkabeosztåssal, biztonságot nyújtó osszeggel)
    -HitesUrammal legyen továbbra is ilyen, mint most (szeretės,vidámság,támogatás). Az Ő tervei is valósuljanak meg!
    -A káros és hülye dolgaimon való változtatás az én dolgom, a segítő támogatásod jólesne…Na jó, ezekről beszėlek: nem akarok inni, többet fogok mozogni, nincs halogatás és irigység sincs!
    -Állatkáknak is egészség
    -Ha belefėr, segíts egy vágyam megvalósításában, a kertre gondolok.

    Nagyon szėpen köszönöm!

    Kedvelés

    1. Csorbacsip

      Bocsånatok, az anyagiakrôl majdnem nem szóltam…Kedves Univerzum, 2019-ben legyen annyi pėnzem, ami elėg a nyugalmunkhoz. Köszönöm, köszönöm.

      Kedvelés

  14. ariadnetouchee

    Először is köszönöm a lehetőséget, Lucia, immár sokadszor.
    Kedves Univerzum, elég felemásan sikerült értelmezned a tavalyi kívánságaimat, vagy nem fogalmaztam eléggé egyértelműen? Akkor most megpróbálom újra.
    Mindenki legyen egészséges,testileg, lelkileg; aki beteg, gyógyuljon meg minél hamarabb!
    Köszi a férjnek az új munkát, tényleg erről álmodott, csak egy kicsit közelebb hozzánk. Ha már ilyen messzire megy, kérlek, vigyázz rá út közben, meg úgy általában is, sokat utazik.
    Megint összegyűjtöttünk jó sok vizsgát, mi is megteszünk mindent a siker érdekében, de egy kis segítség jól esne hozzájuk.
    Az anyagi fejlődést láthatóan ránk bízod, ezért kérlek, legalább akadályokat ne gördíts elénk, ha egy kis ( nagy ) szerencséve is megfejeled, az csak hab lenne a tortán ( ne feledd, mi megvesszük a lottót!)
    Még mindig szeretnénk egy nagyobb házat/lakást a jelenlegi környékünkhöz közel, ha már kézzelfogható horizontra kerül, már boldogok leszünk. Ez utóbbi, mármint a boldogság, különösen fontos!

    Köszönöm, BUÉK

    Kedvelés

  15. Ane

    Kedves Univerzum,
    igyekszem pontosan fogalmazni. ;) Lécci legyen minden számomra fontos ember egészséges, ne érjen senkit komoly sérülés, baleset, bármi maradandó. Rendeződjenek el az építkezéssel kapcsolatos jogi és anyagi dolgok pozitív irányba, haladjunk érdemben a házépítéssel, szülessen kielégítő megoldás a még nyitott kérdésekre, úgy mint a honnan a fenéből lesz elég pénz és hogy fogunk fűteni. Szeretnék végre anyagi stabilitást, lehetőleg valamelyik folyamatban levő projekt felfutásából, de azzal is kiegyezem ha megnyerem a lottót. Az esküvőnk napjára álljon szépen össze minden különösebb stressz, parák és eladósodás nélkül, legyen minden olyan szuper, amilyenre most vágyunk. Jöjjön be végre valamelyik vállalkozás-kezdemény és nőjön akkorára, amiből már meg is lehet élni és motivációt ad a folytatásra. 2019 tavaszára érjem el a vágyott álom-alakot sporttal és életmód-változtatással, és tartsam is meg legalább az esküvőig. ;) Oldd meg valahogy lécci hogy tudjak hosszú távon járni szaxofonra, és valahonnan legyen lehetőleg saját hangszerem anélkül, hogy ahhoz bankot kéne rabolnom. Folyamatos pozitív visszacsatolásokat és ezáltal több motivációt szeretnék 2019-re mert ez a bizonytalan helyben topogás nem nagyon visz előre. És ha nem túl nagy kérés, az ország sorsát is kicsit jobb irányba terelhetnéd, nem akarunk megint külföldre költözni. :(

    Kedvelés

  16. üvegbúra

    Mit lehet kívánni olyasvalakitől aki fittyet hány gyerekek és fiatal emberek halálára, szegénységre és pusztulásra évezredek óta. Inkább semmit, köszönöm.

    Kedvelés

  17. Mike

    Kedves Univerzum!

    De jó, hogy megint lehet kívánni :)

    Azt kívánom, hogy végre egészséges legyek és elmúljon az állandó hasfájásom és szorgosan tudjak diétázni, megfelelően tornázni, gyógyteázni és mindnig emlékezni a vitaminok bevételére és egészségesen élni meg mozogni meg ilyenek.
    Azt kívánom, hogy az online biznisz beinduljon az év első felében, a másodikban pedig már consistent income-om legyen belőle.
    Azt kívánom, hogy a szépszájú fiúval továbbra is szerelmezzünk és legyünk szuperboldogok.
    Azt kívánom, hogy a barátaim depije és rosszkedve elmúljon és újra jófejség és boldogság legyen mindenhol.
    Azt kívánom, hogy a munkában jó döntéseket hozzak és ne second guess-eljek minden második gondolatot, hanem magabiztos tudjak lenni.
    Azt kívánom, hogy az összes jófej embernek váljon valóra minden kívánsága :)

    Köszönöm Univerzum és köszi-köszi Lucia a lehetőséget!

    Kedvelés

  18. orsi

    Kedves Univerzum!
    Elolvastam a tavalyi kívánságaimat és azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletes munkát végeztél! Nagyon-nagyon köszönöm!!!
    Úgyhogy igazából másolhatnám a tavalyi dolgokat is, hogy minden úgy alakuljon, ahogy eddig, de mivel itt pontosnak és egyértelműnek kell lenni, így részletezem:
    Janka továbbra is legyen ugyanilyen egészséges, imádnivaló, szép és huncut kislány, szeresse a bölcsikét és majd az ovit is.
    Zoli guruljon rendben, ahogy eddig, de azért legyen legalább annyit itthon, mint 2018-ban. Persze egészségségesen!
    És akkor rólam… überkirály vagy, hogy ennyi erőt adtál a 2018-as évre, kérlek adj ugyanennyit 2019-re is! Segíts abban, hogy kialakuljon az a munkám, amit szeretek csinálni és nem is megy a család rovására. Ha kell, tanulok is, de ezt tudod… Szeszélyes nő vagyok, de nagyon jól le tudsz követni, kérlek ezt a jó tulajdonságodat se hagyd el! Ha rendeződik ez az endometriozis dolog, utána nagyobb bajom ne legyen!
    Az általános dolgaink is nagyon rendben alakultak, mehet továbbra is ugyanígy. Legyen egészség nekünk és a családunknak bőven, legyen pénzünk, ne kelljen szűkölködnünk, legyen meg a mindennapi ételünk-italunk, férjen bele a pihenés az életünkbe és a büdzsénkbe (wellness, nyaralás), legyen bőven boldogság, öröm, vidámság a napjainkban! Lehetőleg senkit se vegyél el azokból az emberekből, akik fontosak nekünk és szeretjük őket!
    Előre is nagyon köszönöm,
    Sokszor csókollak!
    Orsi

    Kedvelés

  19. suematra

    Kedves, Édes Univerzum!

    Idén elég sok minden bejött, amiért hálás vagyok. (Idézem az ezzel kapcsolatos tavalyit: “Legyen ez egy olyan év, amire hálával lehet visszagondolni, de ne úgy, hogy “hálás vagyok, hogy ennyit tanultam”. Legyen csak JÓ!”)

    Amiben változást szeretnék, azt kicsit módosítom, atöbbit pont ugyanúgy:

    – Egészség: semmilyen rákom ne legyen, semmilyen komoly betegségem. Se nekem, se a családomnak. Legyünk egészségesek egész évben. — Ezt így írtam le, így is lett, így is marad

    – Szerelem: tényleg szeretnék szerelmes lenni, egy olyan férfiba, aki viszontszeret, illik hozzám, velem akar és tud is lenni (nem nős, nem külföldi, nem bolond), normális párkapcsolatot akar, és gyereket. Nem írok több mentesülést és kizárást – de légy szíves idén ne valami karmikus tanulnivalót hajts az utamba, mert úgy érzem, kész vagyok valami egyszerű, normális, inspiráló, szeretetteli dologra. Legyek vele bolog kérdések nélkül, asszem ez egy elég jó definíció. — Hát csak sikerült midenféle küzdelmet produkálnod idén, de azán eljött a november, és láss csodát! Szóval azt szeretném, ha ez folytatódna szépen. Nincsenek extra elvárásaim, csak legyen ilyen jó.

    – Könyvem: adj nekem kreatívitást, tehetséget, szorgalmat és kitartást. Meg akarom írni idén, leginkább a keretre van szükségem, abban adj inspirációt. — Ez nem sikerült, szóval azt hiszem, nem inspirációra van szükségem (mert akkol toligálod nekem a karmikus tanulni valót), hanem bárorságra és elszántságra, szóval azt kérek idén ahhoz, hogy elkezdjem, és segedelmeddel be is fejezzem a könyvet.

    – Munka és pénzügyek: ha változást hozol, tedd azt úgy, hogy az anyagi helyzetem változatlan maradjon, és az idegeim is maradjanak megfelelő állapotban. — Nem hoztál semmilyen változást, amiért végső soron hálás vagyok. Jó lenne, ha idén több boldogságot lelnék a munkámban, anyagi helyzetem változatlanul hagyásával (vagy akár javulásával), ez lehet más munka is. Mutass utat.

    – Egyebek: kímélj meg a tragédiáktól, és emberfeletti nehézségektől idén. Kérlek, a kihívásokat tartsd a megfelelő szinten – itt a megfelelő alatt azt értem, hogy lehet inspiráló, de nem akarok belőlük hatalmas jellemfejlődést. — Ezt így írtam le, így is lett, így is marad

    És as per usual: Kérlek, kérlek, ne légy kobold!

    Mély hálával és tisztelettel,
    Zsuzsi

    Kedvelés

  20. MóniGM

    (Kedves Lucia! Köszönöm ismét a lehetőséget!)
    Kedves Univerzum! Köszönet az idei évért. Kérném szépen, hogy a jövő év is csak maximum ennyi drámával legyen tele (maximum, de nem kell azért ennyi), viszont legalább ennyi élménnyel. A vélt és valós emberi kapcsolataim szépen kitisztultak idén (bár én csak egy konkrét személyre célozgattam az előző kívánságlistámon, de így se rossz 😉), úgyhogy jövőre ezt a kérdést már ne is feszegessük. Köszönöm. Pár napja egy fb játékban (mi az első 3 szó amit meglátsz) megnyertem a “pénz, egészség, életerő” szavakat. Ezek így szépen sorban jöhetnek is. Nem mehetnek, jöhetnek. Köszönöm. És nem valami huncut csavarral, hanem a legpozitívabb módon (pl. lottónyeremény). És hogy ne csak önzőségről szóljon a posztom, kívánok Magyarországnak szebbet-jobbat, a szemek felnyílását, a lelkek és gondolatok jobbá válását. A családomnak és ismerőseimnek egészséget és sok örömet. Köszönöm szépen!

    Kedvelés

  21. Gigi

    Kedves Lucia és Univerzum, idén is köszönöm a lehetőséget. A tavalyi 3 gyerek kívánságban hagytam kiskaput, amit persze ki is használtál: most már csak két bébi egészségben történő megszületését kívánom a két barátnőmnek, akinek még nincs, de vágynak rá. A harmadik bébi szülessen meg könnyen, időben, egészségesen, fejlődjön és aludjon jól (ez a kívánság is hangsúlyos, nem csak úgy idekerült!!), és úgy általában nem bánnám, ha könnyű eset lenne. Szeretném, ha a férjemmel a kapcsolatunk továbbra is ilyen jó maradna és jutna időnk és erőnk egymásra a három lurkó mellett is. Kérlek, hogy nagyfiam iskolakezdése zökkenőmentes legyen, találjuk meg neki és nekünk az ideális sulit, érezze jól magát. Kisfiam bátorodjon tovább és legyen még jobb alvó (szüksége lesz rá a bébi mellett…)
    Bár a szüleim mindent megtesznek ellene, mégis szeretném ha az egészségük nem romlana tovább és nem csökkentené az életminőségüket (miközben élnek, tehát ne a halál legyen a megoldás, vagy ha muszáj, akkor könnyen és gyorsan)
    Végül az országnak egy normális (értsd: kevésbé korrupt, gazdaságilag sem balfék, alapvetően demokráciára törekvő) kormányzatot, a világnak pedig olyan megoldásokat, ami segít a felmelegedés és a kihalás megállításában. Köszönöm!

    Kedvelés

  22. Liza

    Kedves Univerzum,
    A 2018-as évben annyi kívánságom teljesült, hogy kb. el sem hiszem. Ami félig teljesült, azt a pontatlan fogalmazásnak tudom be: azaz köszönöm, hogy lett új munkahelyem, kedves kollegákkal és normális fizetéssel, de a kérést úgy finomítanám, h legyen mielőbb (legkésőbb februári kezdéssel) új helyem, hasonló (vagy magasabb) fizetéssel és kedves kollegákkal, de a cég financiálisan legyen stabil, és főleg a főnökök legyenek okosak és kedvesek, vagy legalább kulturáltak és professzionálisak. Szeretnék jó hangulatban munkába menni, és ott az időt elégedetten tölteni, a sok munka oké. (Most hirtelen ez a legfontosabb, egyszerre a mielőbb és a jó hely stabil fizuval, plíz, sos, mert megkészülök az új helyemen, sírok, hogy szerdán újra be kell mennem.) Legyenek teljesíthető mennyiségű és minőségű különmunkáim is.
    Ne legyen adósságunk, és legyünk anyagilag stabilak. Annyira szeretnék egy évet egzisztenciális szorongás nélkül.
    Nagyon boldog és hálás vagyok, h a gyerek arra az egyetemre járhat, ahová annyira vágyott, a kérésem, hogy továbbra is ennyire jó legyen. Legyenek mesterei, jó tanárai, haverjai, igazi jóbarátai, boldog szerelme (dédelgesse őt valami melegszívű lény), csoportja, közössége, legyen ott helye, legyen ott a lehető legboldogabb ÉS UGYANAKKOR közben a következő X évig ki is tudjuk fizetni, ha nem is lazán, de ne kelljen belehalni. Még mókázzunk sokat a gyerekkel, ha valahol találkozunk. 2019-ben hadd találkozzam vele sokszor, és legyen olyan jó, vagy még jobb, mint ez a legutóbbi.
    Mindenki legyen és maradjon egészséges.
    A férj projektje menjen tovább, és a projekttársaival maradjanak barátok, (őőőő, az vajon túlzás lenne, h keressen vele sok pénzt?) és keressen vele sok pénzt.
    A terveim a férj következő projektjével 2019-ben kezdődjenek el, legyen erőm tolni és sikerüljön fényesen.
    Nekem is maradjanak meg a barátaim, a kórusomnak legyenek jó projektjei, különös tekintettel a mostanira, ami legyen fergeteges és áttörő siker, és lehetőleg legyünk szeretetben közben, womanpower + sisterhood, és utána is.
    Jó lenne egyszer szorongás nélkül tengerparti nyaralni (hogy ne kelljen se a pénz miatt és/vagy félbehagyott munkák, se az emberek szövevényes kapcsolatai miatt szorongani), ilyen még sosem volt, de ez tényleg bónusz.
    Luciának és Mucinak nagyon szép évet, plusz hála a hot spot működtetéséért.

    Kedvelés

  23. Ruby

    Kedves Univerzum,
    íme a 9. listám – annyira része ez az év végének, hogy le van mentve az előző, hogy ne kelljen keresgetni. Köszönöm Lucianak idén is a lehetőséget, főleg mert ez olyan rituálé ami segít összegezni az elmúlt évet és rákészülni az újra.
    2018ban nagylelkű is voltál velem kedves Univerzum és irónikus is – az előbbiért hálás vagyok, az utóbbit hiába értékelem úgyamúgy az embereknél, nálad inkább ahelyett is kedvességet kérnék, ha lehet.
    Szeretnék kérni (nem fontossági sorrendben) 2019re:
    – kedves férjemnek munkában vagy a jelen munkahelyen minimális stresszt kérek progresszív és támogató, dícsérő főnökökkel, kooperatív kollégákkal és a jelenleginél több fizuval vagy a jelenlegi cégen kívüli új munkát, a mostaninál több fizetéssel, kevesebb stresszel, támogató, dícsérő főnökökkel és kooperatív kollégákkal. Emellett 2019ben tanuljon rendszeresen tanárral is németet és fejlődjön a nyelvtudása szóban és írásban a középfokú szintig mint a villám.
    – Férjem fiának suliban sikerélményeket szeretnék kérni mégpedig azáltal, hogy él a segítségekkel amiket kap és hozzáteszi aktívan-szorgalmasan a maga részét is – emellett maradjon kamaszsága ellenére őszinte és bizamas kapcsolatban a szüleivel de önállósodjon és bátorodjon fel mindenki mással szemben. Továbbá szeretném kérni kedves Univerzum, hogy a párom szüleivel és tesójáékkal kapcsolatos dolgok alakulása folytatódjon tovább annyira jól mint 2018ban (ezer hála és köszönet érte); de bárhogy is alakulnak, a párom képes legyen ezeket sikeresen és pozitívan kezelni.
    – én magam tényleg egészséges és stresszmentes szeretnék lenni és fizikailag erős, kitartó és energikus és jó alvó – kellő lelkierővel rendelkezve, hogy tegyek is ezekért, konkrétan megfelelő egészséges kajákkal és mozgással és stresszkezeléssel (nem pedig betegséggel). Plusz lelkierőt, időt és energiát szeretnék kérni a háztartáshoz, hogy többször főzzek&süssek és rendezettebb háziasszony legyek.
    – családtagjaimnak, barátaimnak, férjemnek és magamnak megint jó kedvet, jó egészséget és kiegyensúlyozott, boldog magánéletet kérek. Nekem megint szeretnék legalább havi 1 kellemes és szórakoztató de nem munkával kapcsolatos társasági megmozdulást, hogy ki tudjak kapcsolódni.
    – Anyumnak azt kívánom, hogy folytatódjon a pozitív tendencia az egészsége és a lelkivilága tekintetében 2019ben, a rendszeres családi és baráti találkozásokkal és soksok sétával. Szeretném, hogy az értékei minden területen maradjanak ilyen szépek.
    – Tesómnak 2019re folytatólagosan kérnék lelki stabilitást, pozitív hangulatot és szemléletet, soksoksok boldog-büszke pillanatokat a kisfiával, és hogy megtalálja mindazt ami pozitív értelemben vár az évtől és maradjanak ilyen jó barátai és velük a szuper élmények. Köszike 2018ban hogy bekövetkezett nála az a felismerés amitől lett neki GIJoe – kérlek kedves Univerzum, alakuljon ez a kapcsolat olyannak ami mindenkinek a legjobb.
    – munka: 2019ben legalább a tavalyi mennyiségű bónuszt szeretném kérni és fizuemelést. Szeretnélek megkérni kedves Univerzum, hogy egyszerre csak egy poziban kelljen helyt állnom azaz SMként (semmi plusz TLkedés vagy projektkedés), heti 1-2 WFH meglegyen, a napi munka mellé párhuzamosan max 1 projektet rakjanak ránk összesen, közvetlen és közvetett beosztottjaim legyenek ügyesokosönállóak, nemnyígósak és KPIban zöldek, a közvetlen főnököm vagy legyen NK(szerű) vagy ha marad BO akkor ő ténylegesen segítsen és értékeljen minden közvetlenül alatta levőt és lefelé látható módon fejlődjön a people managementje. Szeretnék kérni még hatékony, sikeres és egyszerű kooperálást az üzleti partnerekkel; stabil, nemelvándorlós, dokumentált és szuperzöld olaszokat, és olyan napi munkát hogy se a mennyisége se a minősége a feladatoknak ne ártson a magánéletemnek és a babaprojektnek se közvetve se közvetlenül.
    – magánéletemben 2019ben kiegyensúlyozott, boldog házasságot szeretnék sok pozitívummal, hatékony kommunikációval és kellemes közös programmal kettesben is, valamint egy egészséges, sikeres, komplikációmentes és boldog terhességet ami az ugyanilyen szülés után 2019ben vagy 2020ban megadja nekünk a mi fizikailag és mentálisan egészséges, csudiszép, jófej golyófejű kisbabánkat, akit nyugalomban, szeretetben tudunk nevelni a férjemmel, anyagi problémáktól mentesen.
    – köszi az utazásokat és koncerteket 2018ben különösen a barátnőkkel a 10éves évfordulósat; szeretnék a párommal 2019ben kettesben is sok belföldi utazást és tematikus sétákat és hétvégi kirándulásokat, klassz koncerteket (iszonyat hálás vagyok a márciusi M.S. koncertért jövőre), emellett a kedves közeli de nem céges barátokkal szeretnék tartalmas és vidám találkozókat, amik lelkileg mindenkit feltöltenek.
    – lakhatásilag köszönöm hogy ilyen kevés keresgélés után tudtunk lakást venni (külön köszönet Z-ért, a hiteles emberért) – 2019re azt szeretném kérni, hogy a lakással kapcsolatos költségeink legyenek anyagilag megoldhatóak mínuszbamenés nélkül családi körülmények változása esetén is és hogy a kis felújítási projektjeink gyorsan, szakszerűen, magas minőséggel és normális áron menjenek végbe
    – 2019ben megint csak szeretnék élhetőbb, békésebb, tisztább és emberibb Földet 2018hoz képest. Szülővárosom polgármesterének szeretnék további kitartást, lelkierőt, sorozatos győzelmeket és sikereket, stabilan kitartó bátor támogatókat, országszerte növekvő számú hasonló vezetőket aki vele összedolgoznak, valamint pozitív fordulatokat az eddig vele szemben álló testületi tagok hozzáállásában. Magyarországnak, kedves Univerzum, “csak” annyit szeretnék, hogy legalább folytatódjon egy vagy több olyan változás (lehetőleg békés útonmódon), ami az egokat félretéve és aztán összefogva ténylegesen a számbeli&határainkon belül lakó többség boldogságát és boldogulását hozza el és hogy a közélet szereplői annak fényében nyerjék el jutalmukat, hogy visszamenőleg és napjainkban mennyit tettek/tesznek ama előbb említett többség boldogságáért.
    KÖSZI előre is és tényleg köszi az idén megvalósultakat :)
    + Luciának mindent ami szeretne magának és Mucinak + a többi kedves kommentelőnek úgyszintén bármit ami a világot szebbé és boldogabbá teszi.

    Kedvelés

  24. sulemia

    Kedves Univerzum!
    ma úgy döntöttem nem szerénykedem, hogy jaj ez túlzás vagy valami, leírok mindent amire vágyom, igyekszem belevenni azokat amik megvannak de nem mindig értékelem eléggé, de tényleg, nagyon szeretném hogy ezután is meglegyenek

    – maradjunk mindannyian egészségesek (illetve most Nudli és én gyógyuljunk meg a szortyogásból, és nálam majd idővel rendeződjön el a hpv bigyó), a gyerekek még nőjenek, én legyek egy kicsivel vékonyabb, egész konkrétan csak a zsíromból szeretnék veszíteni (ebben az én részemet vállalom).
    – sikerüljön még jobban kidolgozni ezt az egy hét itt, egy hét ott rendszert, Nudlika is béküljön meg, vagy akár akkor se szomorkodnék ha a másik lakásra alakulna valami jobb megoldás, de azután is legyünk közel
    – Berci beszéljen magáról, szóljon ha örül valaminek, ha baja van, szeretne valamit, és érezze magát egyre jobban az új suliban
    – szeretnék még fejlődni, tovább közelíteni a magamról és a világról alkotott képemet a valósághoz, normálisabban kifejezni az érzéseimet, észrevenni, értékelni és jóvá tenni a jó dolgokat (ebben is vállalom a részem)
    – a fáradtság oka legyen egyértelmű (fáradékonyság / alacsony terhelhetőség / túlterheltség / rossz időelosztás / nem megfelelő pihenés) és sikerüljön javítani rajta
    – szeretnék egy olyan párkapcsolatot amiben mindketten nagyjából azonos hőfokon szeretjük egymást (7-8/10 kb) ÉS működőképes ÉS működik is, hosszan
    – hálás vagyok az emberekért, akik körülöttem vannak, szeretnék még néhány pont kényelmesen szoros, terhelhető barátságot (és tudom hogy nekem is kell tennem ezért is)
    – a dolgaink maradjanak épségben
    – ezek a munkahelyek maradhatnak kb így, a jövő évi munkahelyi projekt inkább izgalmas legyen mint terhes, és a beígért jutalom is legyen meg
    – a 6 a nekem is jöhet ;)

    Köszi Lucia a lehetőséget! <3

    Kedvelés

  25. Tökre Anonim

    Kedves Univerzum,

    amúgy eddig is jóban voltunk, viszont ezen a mágikus felületen még sosem kértem semmit, de most igazán eljött az ideje, szóval jól figyelj.
    Először is kérek erőt, lendületet, kitartást, bátorságot és egészséget mindahhoz, amit szeretnék megvalósítani és megtanulni, bármi is legyen az. Cserébe elviheted megsemmisítésre a félelmeimet és korlátaimat. Kérek mindig annyi saját anyagi forrást és ötletet is, amivel nyugodtan megoldhatom ezeket. Kérek a házamra új tetőt és minden mást, amitől nekem tökéletes lesz végre. Kérek még vidám rendezettséget az életembe és a kapcsolataimba, szakmai és emberi megbecsültséget.
    Ha már kapcsolatok: jöhet végre az a férfi, aki jó pasi és szexisten, aki elég erős és elég hülye hozzám, akivel egyértelműen egymást akarjuk és együtt is vagyunk, aki jól tud velem bánni, megtart és felemel, aki gyakran megnevettet. Jöhetnek új barátok is a meglévők mellé, the more the merrier. És a megfelelő időben kérlek küldd el hozzám a pont nekem való kölyökkutyát is.
    Másoknak pedig: az óriás családomnak egészséget, L-nek egy olyan férfit, aki tartósan boldoggá teszi, tesóméknak változatlan vigyorgósságot, K-nak az Igazit, D-nek kertes házat, M-nek felszabadultságot, T-nek fejlődést.
    Ha kell, a részletekről majd egyeztetünk, köszipuszi.

    Kedvelés

  26. orsolya

    Kedves Lucia, köszönöm, hogy idén is kívánhatok.
    Kedves Univerzum!
    Nincs okom panaszra, igen szépen teljesítettél 2018-ban, ezt köszönöm.
    2019-re azt kívánom, hogy a szeretteim, barátaim és a rokonok legyenek egészségesek, szerencsések, és éljenek anyagi biztonságban – magamnak is ezt kívánom.
    A fentieken túl: Az álommelót köszönöm, istenien érzem magam – szeretném, ha folytatódhatna, és 2019-ben kiderülne, hogy meghosszabbítják a szerződésem (sok évre), és a cég is biztonságban tudja folytatni a működését. Szeretném, ha a férj találna magának egy jó munkahelyet, ami nem szipolyozza ki, ahol élvezi a munkát, és ahol anyagilag is megbecsülik. Szeretném, ha a gyerekeknek továbbra is ilyen jól menne a suli-ovi, a kis barátaikkal továbbra is szívesen játszanának, jól menne a sport, a francia, ésatöbbi. Szeretnék szerelmet (a férjjel, egymásba!), családi boldogságot, ahogy eddig.
    Szeretném, ha anyám hitelgondjai végre szerencsésen megoldódnának úgy, hogy nincs belőle tragédia, és a mi spórolt pénzünk sem megy rá .
    Köszönöm, kérlek, teljesítsd a fentieket, és a többi kommentelő kispajtás kérését is.

    Boldog új évet kívánok.

    Kedvelés

  27. eowynhu

    Kedves Univerzum!
    Köszönöm, amiket eddig kaptam tőled, igazán nincs okom panaszra. Kérlek, hogy 2019-ben is maradjak egészséges, ne újuljon ki a rák és ne legyen más betegségem sem. Kérlek S, D, K, anyu és apu is mindenki maradjon egészséges és legyünk mindannyian biztonságban. K-nak még kérem, hogy tudjon előre lépni a tanulmányaiban.
    Nagyon szeretném, ha 2019-ben egymásra találnánk a Pici Lánnyal (nem akarok telhetetlennek tűnni, de iszonyú boldog volnék, ha a nyarat már együtt tölthetnénk öttagú családként), és ha esetleg már megérkezett ide a Földre, nagyon kérlek, adjál neki szerető nevelőszülőket, akik vigyáznak rá és szeretik nagyon, amíg hazaérkezik hozzánk.
    Kérlek Univerzum, add, hogy M boldog legyen!
    És nagyon fontos volna, hogy az emberek végre elkezdjenek együtt tenni valamit Érted és a Földért, hogy még sokáig itt maradhassunk, és legyen már vége a sok pusztításnak.
    Végül, de nem utolsó sorban pedig kérlek, teljesítsd Lucia és mindenki más kívánságát is úgy, ahogyan arra ők vágynak!
    Köszönöm.

    Kedvelés

  28. Luloo

    Kedves Univerzum!

    – Szeretném ha megerősödne a kapcsolatom a vőlegényemmel, annyira, hogy összeházasodjuk. És tartsunk egy szuper lagzit ,(ahol jól nézünk ki és mindenki jól érzi magát és a fotósunk is szuper )(fogadást) az Emile kerthelységében azokkal az emberekkel akiket szeretünk és fontosak nekünk.
    – Nagyon szeretnék egy működő, normális saját autót venni 2019-ben.
    – Legyen mindenki egészséges és vidám, aki fontos Nekem.
    – Képes legyek kitartóan dolgozni az üzletemen és ennek legyen is eredménye.
    – 2 hetet elakarok tölteni az Egyesült királyságban és jól megnézni minden.
    – Megakarok tanulni síelni.
    – Ott akarok lenni Umagon 2019.05.09-12. között a megadott feltételek alapján!
    – Ferinek tudjuk megvenni a Swich konzolt Zelda játékkal.
    – Ne legyen őrült sok a munka, és az új kolléga normális, rugalmas, precíz és jó fej legyen.
    – Minden olyan dolog amire vágyom azt megengedhessem magamnak! 😊

    Köszönöm Univerzum és Lucia a lehetőséget!
    Mindenkinek olyan 2019-et kívánok amilyet magának kívánt!

    Kedvelés

  29. lIllI

    Kedves Univerzum! Kérlek 2019-ben minden családtagom, szerettem, barátom, kollégám egészséges legyen, aki még nem az, az gyógyuljon meg és minden kivett rák tűnjön el végleg és én is legyek egészséges és ráktalan. Utazásaink sikerüljenek jól. Legyen boldogság mindenfelé és jöjjön össze egészséges baba mindenkinek, aki szeretne, akinek pedig már úton van, az szülessen meg egészségesen és legyen szüleinek nagy boldogsága. Kisfiúmnak legyen sok sikere az iskolában én pedig találjam meg a munkámban az örömet. L-nek igaz szerelmet kívánok.
    Köszönöm!

    Kedvelés

  30. nyauuuuu

    Kedves Univerzum!

    Kívánom a sajtó szabadságát, törvény előtti egyenlőséget, a hatalmi ágak szétválasztását, szabad választásokat, jól működő parlamentáris demokráciát Magyarországon 2019-ben.

    Kedvelés

  31. ac.

    komolyan aggódni kezdtem, hogy sehol a kívánós poszt! pedig fejben már elkezdtem összeszedni, hát nagyjából ezek lennének akkor:

    1. minden szerettem legyen/maradjon egészséges, éljen sokáig (dédi és mama, ti pláne!)
    2. a kisbaba, a gyönyörű kisbabám is fejlődjön szépen, ahogy csillag megy az égen, legyen ő is kicsattanóan egészséges és boldog, mosolyogjon sokat és nagyon örülnék neki, hogyha tudnám rendesen és kizárólagosan szoptatni, de akár az is jó, ha még pár hónapot tudom félig-meddig szoptatni is. de főleg az egészség!
    3. szeretném, ha a második számú opponens is végre elküldené az értékelését, amiben természetesen az egekig magasztal, vagy legalábbis jó eredményt ajánl, én pedig sikeresen válaszolok mindkét opponens levelére és végül szintén sikeresen megvédem a disszertációmat. pluszpont az Univerzumnak, ha a munkahelyem beszámítja és emiatt magasabb kategóriába tesz.
    4. indul a szakképzés, amit kinéztem magamnak, tudok rá jelentkezni és fel is vesznek. akár el is kezdem és élvezem, sőt, jó vagyok benne.
    5. a gyerek apja rendezi anyagi és egyéb helyzetét, megszerzi azokat a képzéseket (jogsi, nyelvvizsga, stb) amiket szeretne. de úgy általában kedves velünk és szeret minket, velünk él, elégedett az életének alakulásával.
    6. váratlan szerencse folytán tök jó lenne sok-sok pénzhez jutni, lottónyeremény vagy ilyesmi, de ha mégsem, úgy is legalább legyenek kilátások arra, hogy nagyobb lakás/ház/építkezés és több kisgyerek a jövőben. főleg boldogságban és egyetértésben!
    7. bár most sokáig távol vagyok, alapvetően várjon vissza és szeressen a munkahelyem, vagy (inkább és) kapjon utánam komoly ajánlattal egy közelebbi.

    ezen felül mindenkinek alakuljon jól az élete, mindenki legyen boldog és elégedett, egészséges! köszönöm előre is!

    Kedvelés

  32. Timi

    Kedves Univerzum!
    Évek óta lényegében ugyanazt kérem, előbb utóbb csak megunod és teljesíted…
    Tehát.
    Kívánom magamnak Sz.B. szerelmét. Rendes, normális, teljes értékű párkapcsolatot vele, nem csak kósza dugást. Legyünk egy pár és legyünk boldogok egymással.
    Kívánom minden sma-snak a gyógyszert. Akik már kapják, kapják tovább, és akik még nem, azoknak is fizesse ki a NEAK. Mindannyiunknak.
    Alternatív megoldásként egy kétmilliárd körüli váratlan pénznyereményben is kiegyezhetünk, akkor eskü kifizetem én mindenkinek.
    A jó dolgokért, amik vannak pedig hálás vagyok, maradjanak is így.
    Köszönöm.

    Kedvelés

    1. Timi

      Kedves Univerzum,
      igen, tudom, hogy még csak április van, és tudom, h a humorod végtelen, de… Szerelem terén a teljes szakítás nem volt a tervben. Innen nehéz lesz teljesítened az eredeti kérésem. Ezt csak úgy mondom…

      Kedvelés

  33. Juci67

    Nekem ez az év elég rosszul alakult, de azt hiszem, nagyrészt az én hibámból.
    Szeretnék a jövő évben valakit, aki szeret, és fontos vagyok neki, úgy értem, egy férfit. Szeretnék egy új állást, ahol legalább ennyi a fizetésem, de lehet több és normális a munkaidő.
    Szeretném, ha lányomnak, ha már tényleg muszáj a műtét, akkor az jól sikerüljön és hamar rendben legyen.
    Szeretném, ha a rokonomnak, aki most került kórházba, rendbe jönnének a dolgai és megnyugtatóan tudnánk rendezni az életét.
    Apukámnak ne legyen baja idén se, de azért lehetne egy kicsit könnyebben kezelhető, bár ez az elmúlt 84 évben még nem jött össze.
    A nagyobbik lányomnak sikerüljenek a vizsgái, diplomázzon egy jót, és utána legyen állása, lehetőleg olyan, amit szeret!
    És én is lehetnék kicsit jobb, szebb, okosabb stb….
    És utazni is szeretnék, sokat, úgyhogy az ehhez való pénzt is kérem szépen :)
    Köszönöm :)

    Kedvelés

  34. tulip

    Kedves Univerzum,

    Széles skálán kérek, figyelj a részletekre is, légy szíves:
    – először is legyünk egészségben és biztonságban, két- és négylábúak mind;
    – tudjak végre csak azzal foglalkozni, amivel szeretnék és abban legyek jó meg élvezzem is;
    – kérek magamnak több koncentrációt, jelenben levést és jóllétet,
    – sokkal, sokkal kevesebb szorongást és jobb közérzetet kérek 2019-től;
    – szeretnék egy egészséges, édespofa gyereket szülni;
    – kérem a célsúlyomat és az álomalakomat, és természetesen az utat és az erőt hozzá;
    – jobb sorsot intézz kérlek kis országunknak és kicsit nagyobb bolygónknak;
    – a többieknek is teljesüljenek a kéréseik.

    Kedvelés

  35. macskazokni

    Kedves Lucia Univerzuma!

    Visszanéztem a tavalyi kéréseimet és hatból csak 0,9et teljesítettél (de az nézőpont kérdése, hogy elég jól fogalmaztam-e meg, ugyanakkor maradjon is most már így, szóval a gyermekem idén már ne szülessen meg – nem csak azért, mert még fodrászhoz megyek január közepén, meg mert Monster Ferinél sem tippeltem magamra, hanem mert még kellene úgy két hét a kispolipnak nőni)

    A többi ötből négyet ismételnék/módosítanék, az ötödiket törlöm.
    1; egészséget és boldogságot a családnak (a kispolipnak!) és barátoknak. MIndenkinek úgy alakuljon az élete, ahogy az neki a legjobb és legyen legalább két kispajtása a fent említett gyermeknek (szóval szülessen két barátnak is babája)
    2; legyen békésebb a világ
    3; lucia írjon többet Muciról
    4; teljesítsd mindenki kérését

    Köszönöm!

    Kedvelés

  36. Klazúr

    Kedves Univerzum!

    Kívánok:

    – egészséget mind mentálisan, mind fizikailag magamnak és az egész családnak (anya, apa, férj, tesó, sógor, sógornő, após, anyós). Ne legyen rák, reuma, étel érzékenység.

    – sikerüljön az örökbefogadás, és hamar legyen egy szép-okos gyerekünk

    – gyorsan legyünk kész a lakásfelújítással, és legyen szép, plusz anyagilag se menjünk tönkre benne

    – férj találjon egy olyan munkát ami legalább annyit fizet mint a mostani, jógejek a kollegák, és a munkát is szereti

    – a költözésnél legyen rendben minden

    – Guszti cica mihamarabb költözhessen hozzánk

    – mindig legyen elég pénzünk, kevesebbet ne keressünk mint idén (több lehet)

    – legyen több utazás, pihenés, hosszú hétvége

    – ne legyen forradalom, háború, harc, gyűlölködés ebben az országban, meg amúgy a világban sem.

    Köszönöm!

    Kedvelés

  37. ildiko

    Te univerzum! Nem emlékszem, hogy tavaly, miket kértem tőled, de biztosan nem azokat amiket kaptam.Szivatós voltál 2018-ban, és ne védekezz azzal, hogy végül is minden megoldódott!
    Szerintem , ha jó fej lennél, akkor a 2019-es évet , kárpótlásként megkaphatnám. Tehát kívánságaim:
    Egészséget és boldogságot, minden szerettemnek, és magamnak is, mert néha szeretem magam.
    Nem bánnám, ha lányom rátalalna szerelmére, arra, aki szintén ő rá, akar találni. Ez fontos.
    Hozzám is vághatnál egy férfit, olyat, amilyet szeretnék, és ne olyat, amilyet egy “”felesleges példányok”
    cimkéjű kosárban tartasz.
    És igen, szeretném a világbékét, és szeretném, ha europához tartoznánk, nem csak papíron.

    Kedvelés

  38. Anikó

    Kedves Univerzum,

    Köszönöm az előző évet, a munkahelyváltást, az egészséget, a pozitívumokat.

    Keressek, és tudjak félretenni legalább ennyi pénzt, mint idén. Ne legyenek bürokratikus, jogi és adóproblémáim.
    Maradjon mindenki egészséges, a családtagjaim, macskáim, lovam, pasim, és én is.
    Maradjon ilyen jó és élvezetes mindegyik munkahelyem. Nőjön a fizetésem. Élvezzem a munkám. Legyen mellette elég szabadidőm.
    Fejlődjön a lovastudásom, élvezzem is. Ne féljek a lovamtól, ne essek le, legyen kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.

    Folytatódjon a pasimmal a párkapcsolatom javulása, ne legyen rosszkedvű, féltékeny.
    M. tegyen sikeres felvételit, ő is legyen kiegyensúlyozott és egészséges.

    Mindenki abban a lakásban lakjon, ahol szeretne, a bevételek csökkenése nélkül. Ne legyen balesetem az autóval, meg sehogy sem.

    Köszönöm!

    Anikó

    Kedvelés

  39. László Anita

    Kedves Univerzum!
    Köszönök mindent amit idén értem tettél.
    2019-re szeretnék tőled egészséget kérni magamnak és mindenkinek akit szeretek.
    Szeretném ha lenne erőm valamilyen rendszeres sporthoz, mondjuk úszás vagy futás.
    Továbbra is szeretnék utazgatni a fiúkkal mindenfelé.
    Jó lenne kicsit csinosítani a lakáson és a kerten. Kérlek ne úgy oldd meg, hogy előtte még rosszabb állapotba teszed.

    Nagyon szépen köszönöm.

    Anita

    Kedvelés

  40. Kata

    Kedves Univerzum!

    2019-re azt kérem tőled, hogy

    – találjuk meg Marcinak azt az iskolát/közösséget, ahol barátokat szerezhet, jól érzi magát és kihozhatja magából a benne rejlő tehetséget,

    – a család férfi tagjai találják meg egymással újra a hangot, legyenek elfogadók egymással és tudják kimutatni egymás felé a szeretetüket,

    – Málna jusson túl a dackorszakon, és lehetőleg mi is éljük túl,

    – tégy csodát, szeressem meg a sportot és műveljem rendszeresen, hogy így az utolsó utáni pillanatban összekapjam magam, és fitten érjem meg 2052-ben az Ébredést meg az unokákat,

    – a szerviz menjen magától, na jó, a kollégáktól és termeljen végre nyereséget nekem is,

    – SEO tanácsadóként legyen annyi és olyan ügyfelem, akikkel az éves bevételi célt beledöglés nélkül teljesíteni tudom,

    – legyek összeszedettebb, fókuszáltabb,

    – sokasodjanak és virágozzanak a személyes kapcsolataim, és ezt élveztem is,

    – férjecskémmel kerüljünk egymáshoz még közelebb és ebben az évben jusson eszembe a házassági évfordulónk,

    – végül de nem utolsó sorban, sőt, találjuk meg az optimális lakást, ahol mindenkinek jut elég szoba és legyen kortárs társaság a gyerekeknek, az se baj, ha mi felnőttek is találunk új barátokat a környéken és Kedves Univerzum, tudom hogy ez a legnagyobb kérésem, de add, hogy férjecském hajlandó legyen költözni!

    Cserébe megígérem, hogy élvezni fogom az életem, gyakran megölelem a gyerekeimet, sűrűbben szexelek a férjemmel, ismét kipróbálom a legjobb éttermeket, jókat eszem és csak az ételekhez megfelelően párosított finom borokat iszom, sokat mosolygok és segítenek annak, akinek tudok. Csak hogy érezd, Kedves Univerzum, hogy nem hiába dolgoztál. :-*

    Kedvelés

  41. doralona

    Lucia, köszönjök a lehetőséget!
    Kedves univerzum, azt kívánom, hogy 2019-ben is legyünk együtt L-el szerelemben, szerencsében, boldogságban, gazdagságban, egészségben. Az anyukák és a barátaink is legyenek egészségesek, és boldogok. Utazzunk sokat, és a sok alatt három, vagy több külföldi utat értek – és ezek az utazások sikerüljenek nagyon jól, és ne hagyjunk el semmit soha többet.
    Lucia minden kívánsága teljesüljön pontosan úgy, ahogy ő szeretné. Puszkó

    Kedvelés

  42. kisvirag2018

    Kedves Univerzum! Köszönöm, hogy idén teljesítetted a legnagyobb vágyamat, és teherbe eshettem. Úgy látom azonban, konkrétabbnak kell lennem: szeretnék egészséges, kilenc hónapig tartó terhességet, a végén egy vagy két egészséges babával. Jó lenne lefogyni is, de az kevésbé fontos most, úgyhogy ezzel zárom is soraimat és maradok tisztelettel. V.

    Kedvelés

  43. MrsDilbert

    Kedves Lucia,
    Köszönöm idén is a lehetőséget, már napok óta vártam erre a posztra. :)

    Kedves Univerzum!
    2018-ban nem voltál jó hozzám, remélem, mostanra már kiszórakoztad magad és több nehézséget már nem tartogatsz nekem.
    2019-re a következőket szeretném:
    1. Szeretnék meggyógyulni, egészséges lenni! Szeretném, ha a szeretteim, családom is egészségesek maradnának és boldogan, szeretetben élnénk továbbra is együtt.
    2. A munkámban érezzem jól magam és az anyagi helyzetünk továbbra is maradjon olyan, mint eddig volt.
    3. A lányom továbbra is érezze magát jól az iskolában, továbbra is legyenek jó barátai, legyen boldog, egészséges és kiegyensúlyozott.
    4. A DietBet kihívásokat továbbra is szeretném megnyerni, úgy, hogy betartom a diétát és tornázom, és semmiképpen sem úgy, hogy heteket töltök kórházban.
    5. Civil öntudatot, élhetőbb közhangulatot.
    Azt hiszem, ennyi.
    Mindenkinek nagyon boldog új évet!

    Kedvelés

  44. delsved

    Ha minden legalább úgy alakul, mint az idén, akkor már jó lesz. Szóval alakuljon legalább így.
    Legyen mindenki (gyerekek, férj, szülők, kutya, én) egészséges.
    És nagyon szeretnék egy harmadik gyereket, de a sikertelen terhességekből nem kérek többet.
    Köszi a lehetőséget, Lucia!

    Kedvelés

  45. Madz

    Kedves univerzum, 2019-ben szeretném megtalálni álmaim állását, ami teljes szellemi kiteljesedést, viszonylag kötetlen munkaidőt és legalább akkora fizetést fog hozni, mint a mostani (ahol a jövő héten felmondok). Köszi!

    Kedvelés

  46. kunkorcsiga

    Kedves Lucia, ismét köszönöm a lehetőséget, meg a zuniverzumnak is! Kívánom, hogy teljesüljenek a te vágyaid is! A 2019-es évre újfent egészséget kérek a fiamnak, férjemnek, minden családtagomnak, barátomnak, az állatkáinknak és magamnak is. Meg a nyelvvizsgát is kérem, hogy ne halogassam és sikerüljön is persze. Meg, hogy fogyjak még annyit mint 2018-ban. És, ha lehet kérni nagy-össznépit is, akkor kérlek, kedves Univerzum, hogy intézz az országnak valami európaibb vezetést! Köszönet :)

    Kedvelés

  47. Robi

    Kedves Univerzum,

    legeslegeslegelőször nagy-nagy köszönet Luciának a lehetőségért hogy újra kívánhatunk, Neked meg hogy teljesítetted a kívánságaim idén, nincs ok panaszkodni.

    2019-re kívánok ismét általános egészséget (minél kevesebb betegséget és balesetet, és semmiképpen se súlyosakat) az egész családnak, az utolsó nagyszülőt is beleértve. Kérek jó jegyeket és sikeres nyelv- és egyéb vizsgákat a gyerekeknek, valamint hogy a legnagyobb, aki ebben az iskolaévben érettségizik, találja meg azt a szakirányt felvételihez ami tényleg passzol hozzá és tetszik is neki, habár most még mindig nem tudja hova menne. Nagyfiam legyen tényleg sikeres a vitorlázórepülő-képzésben és legyen majd még annál is több öröme a repülésben, mint amennyit most előtte vár tőle :) A feleségemnek maradjon stabil a mostani jól bevált munkahelye, tudja javítani a munkahelyi kapcsolatait, érezze jól magát és maradjon jó a fizetése. Kívánom hogy javuljon a házastársi kapcsolatunk minden téren és tudjunk mindketten még inkább a másikra figyelni és a másikat boldoggá tenni saját magunk helyett. Erősen kívánom hogy Jével kibéküljünk, maradjunk barátok és tudjunk mindketten túllépni az idei éven és ezzel jövőre legyen sokkal jobb a kapcsolatunk mint idén. És szeretném ha megmaradna a jól fizető munkahelyem, de az ideinél kevesebb stressz lenne benne és sikerülne az év végére jól betanulni az IMS-be is. A családi anyagi helyzetünk semmiképp ne legyen rosszabb mint idén (még az új hülye cafeteriaszabályzat ellenére se). Ha annyit nem is utaznék jövőre mint idén, de 2-3 céges utat kérek azért, és az augusztus végére tervezett családi nagy utazásunk pedig legyen nagyon sikeres és gond nélküli. Legyünk családilag sportosabbak, és a kirándulós, túrázós hétvégék is összejöjjenek. És ehhez kapcsolódik a leglehetetlenebb kérés is: tudjak lemenni 85kg alá és ezt tudjam tartani (és ne betegség miatt, hanem sportosan). És persze Luciához hasonlóan én is kívánom hogy minden őszinte és jóindulatú kívánsága teljesüljön mindenkinek.

    Huh, megint jó sokat kívántam, de hát elég hosszú is egy év ennyi mindennek. Az apróbb dolgokkal meg majd megbirkózunk magunk, ahogy eddig is.

    Köszönöm!

    Kedvelés

  48. rmoeva

    Tavaly úgy látszik sikerült egészen jól fogalmaznom, mert a 2018 egészen jól sikerült (lekopogom) (bár nem vagyok babonás de biztos ami biztos).
    Szóval alapvetően ugyanazt kívánnám mint tavaly: 2019 ne hozzon váratlan tragédiát, nehéz helyzetet, jó lenne, ha szépen békésen, akár kicsit unalmasan ketyegnének a napok.
    Mindenki (én, a párom, a gyerekeim, a szüleim) maradjon egészséges. A szüleim egészsége legyen stabil, és tudjuk klasszul megünnepelni anyu 80. szülinapját.
    Most hogy mindkét gyerekem elkezdett dolgozni, kívánom hogy élvezzék amit csinálnak. Párom is találja meg a helyét Skóciában. Én érezzem magam jól a munkahelyemen továbbra is, az új beosztásomban is.
    A házvásárlás amibe belekezdtünk sikerüljön jól, ne legyenek váratlan költségek és idegeskedés.
    Az anyagi stabilitás maradjon meg. Ennek persze záloga az hogy a politikusok kapjanak már észbe. Tudom hogy ez utóbbi nagy kérés.
    És a család tartson össze és szeressük egymás továbbra is, a mindennapi dolgok mellett jusson idő közös élményekre is.
    Drága Univerzum, remélem sikerült elég szabatosan fogalmaznom…

    Kedvelés

  49. Tobber

    Köszönjük, Lucia!
    Kívánom, hogy minden kérésed teljesüljön.
    Én egészséget és jó közérzetet kérek szépen az Univerzumtól a szeretteimnek, magamnak. Kérlek, ebbe a témába tedd bele magadat, Univerzum!
    A többi maradhat változatlan, megoldom.
    Boldog új évet!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s