#metoo

Van most ez a mozgalom, hogy a #metoo hashtaggel hívjuk fel a figyelmet a nők szexuális bántalmazására/zaklatására, tedd ki, ha veled is történt ilyen, akár copypastelheted is, egyszerű.

Nagyon nem egyszerű.

Például azért nem egyszerű, mert bennem is az merült fel elsőként, ami a jelek szerint nagyon sok nőismerősömben, hogy amik velem történtek, azok kvalifikálnak-e engem egyáltalán a hashtagre, mert másokon, ugye, végigmentek a megszálló katonák, és lehet, hogy csak túl érzékenyek vagyunk, és egyébként is, túl rövid volt az a szoknya, vagy félreértettük, vagy félreérthető jelzéseket küldtünk, a fiúk már csak ilyenek. Jézusom, azon vívódunk, hogy bár úgy érezzük, hogy bántalmaztak/zaklattak minket szexuálisan, de bántalmaztak-e eléggé.

És az még valahol, ha nem is érthető, de megmagyarázható, amikor az elkövető próbálja áldozathibáztatással csökkenteni a kognitív disszonanciáját, de még így is megdöbbentett, amikor a számomra legdurvább visszaélés után a másik fél mediáción (tehát két tanú előtt) olyan mondatokat vágott a fejemhez, hogy de hát miért hittél nekem, amikor tudod, hogy milyen vagyok, illetve hogy ebben a fene nagy emancipációban már nem beszélhetünk kihasználásról, és ezekre konkrétan azért nem tudtam válaszolni, mert egyrészt annyi érvelési hiba volt bennük, hogy azt sem tudtam, melyikkel kezdjem (én lennék a hibás abban, ha minden erejével megpróbál elhitetni velem valamit, és elhiszem? Megvalósult, sőt, “fene nagy” emancipáció lenne, ami van? Mi köze az emancipációnak ahhoz, hogy az egyik ember szándékosan olyan szexuális helyzetbe akarja manipulálni/kényszeríteni a másikat, amit az deklaráltan nem akar? Nem mellesleg, én nem használtam a kihasználás szót, azt mondtam előtte, hogy úgy érzem magam, mintha szexuális segédeszköznek használtak volna az akaratom ellenére), másrészt meg ilyenkor az emberben azért óhatatlanul felmerül, hogy mi van, ha tényleg én vagyok a hibás valami kitekert, beteges logika szerint. (Az elkövetők furcsa módon mindig nagyon biztosak abban, hogy ők nem hibáztak, lásd még a ha szarul érzi magát, arról csak ő tehet jellegű mondatokat).

És nem, nem létezik ahhoz eléggé túl rövid szoknya, hogy bárki olyan szexuális jellegű dolgot tegyen bárki mással, amihez a másik nem adta a hozzájárulását, és amitől rosszul érzi magát, de ez a nemlétező túl rövid szoknya már a középiskolában megjelenik, amikor – teszem azt – a fiú osztálytársak egyik kedvenc szórakozása az, hogy hátulról megmarkolják az ember mellét, és eltúlzott, kopulációs jellegű mozdulatokkal a fenekéhez dörgölik az ágyékukat, közben a többiek röhögnek, és ha az ember nem tud velük együtt röhögni, akkor még azt is megkapja, hogy nem elég vagány, túlérzékeny, és ilyen külsővel örüljön ennek is, és az ember egy idő után azon kapja magát, hogy nem elég vagányan és túlérzékenyen úgy választja meg a szünetekben a vonulási útvonalait, hogy nehogy elhaladjon a fiúk mellett, és közben még ő szégyelli magát, mert nem kéne ezen fennakadnia, nem történt semmi kár, a fiúk már csak ilyenek.

És később azután lesznek olyanok, amikor egy társaságból hazavisz valakinek az ismerőse, és útközben megállítja az autót, és megpróbál rád mászni, utána meg sértődötten kirak, mert félreérthető jelzéseket adtál, és te nem mondod el senkinek, mert jézusom, lehet, hogy tényleg túl kedvesen beszélgettél vele a teniszről (igen, utólag röhejesnek tűnik), és egyébként is, mocskosnak érzed magad az egésztől, és csak el akarod felejteni, meg vannak a tömegközlekedésen dörgölőzők (és a túl rövid szoknyák), de nem csak ilyen idegenek, hanem vannak például azok az ismerősök is, akiknek ötvenszer megmondtad már, hogy légyszi ne érjen hozzád, mert nem szereted, mire az illető sértetten, erőből odahúz magához, hogy megöleljen, hiába tolod el, és azt mondja, hogy addig nem enged el, amíg abba nem hagyod az ellenállást, és erről sem beszélsz senkinek, mert lehet, hogy igaza volt, amikor azt mondta, hogy túl prűd vagy és társas érintkezési problémáid vannak, de közben még sokáig a hideg ráz ettől az egésztől, és nagyon figyelsz arra, nehogy túl közel állj hozzá, vagy túl vonzó legyél. Meg vannak azok az ismerősök is, akik azzal próbálnak meggyőzni, hogy most már nyugodtan lefekhetsz velem, mert már úgyis elterjesztettem, hogy megtetted, és ilyenkor is az van, hogy biztosan túl érzékenyen reagálsz, ez nem igazi bántalmazás, ez a bántalmazás nem elég semmire.

És igen, szóval az még valahol érthető is, ha az elkövetők ilyenekből építgetik a váraikat, viszont semmire nem mennének vele, ha nem lennének ott azok a semleges, néha kifejezetten jóakaratú nem-elkövetők, akik lelkesen támasztják nekik a falakat. A szülők, akik leüvöltik a lányuk fejét, ha túl rövid a szoknya, vagy befesti a haját, és verbálisan azonnal engedélyt adnak a szexuális ragadozónak bármire, mert “ha így mész ki az utcára, akkor ne csodálkozz”, és akiknek/akik miatt később a lányuk nem meri elmondani senkinek, ha ilyen történik vele, elvégre ő volt a hibás. Azok a kívülállók, akik összebólintanak egymással, hogy “hát igen, szegény, de hát addig jár a korsó a kútra, velünk ellentétben nem vigyázott eléggé, az ilyen ne csodálkozzon”. De, igen, tök jó lenne, ha minél több ember csodálkozna azon, hogy bárki feljogosítva érzi magát arra, hogy fizikailag vagy verbálisan megbüntessen egy idegent vagy ismerőst az öltözködése vagy sminkje miatt, és az is tök jó lenne, ha az ember lánya legalább merné bűntudat nélkül rosszul érezni magát, ha ilyesmi történne vele. Az erőszak nem a szoknya miatt van, hanem az erőszakos emberek miatt, és azok miatt is, akik a szoknyát hibáztatják, az erőszakoskodót meg többé vagy kevésbé felmentik. Elvégre a fiúk már csak ilyenek.

És ha már itt tartunk, egyáltalán nem ilyenek a fiúk en bloc, sőt, még olyanok is vannak, akiket szintén bántalmaztak/zaklattak szexuálisan, akár torz lelkű, valamilyen szempontból hatalmi helyzetben lévő férfiak vagy nők, akár a kortársaik, akik a tesztoszteronos kamaszkorban olyasmibe heccelték bele egymást, amit igazából nem akartak megtenni, akár mások. Csak ugye erről még kevésbé szabad beszélni, mert milyen férfi az, akivel ilyet lehet tenni (nem elég, hogy túl rövid a szoknyája, de még az is ciki, hogy férfi létére virtuális szoknyában jár). (Itt most hozzátenném, ha olvasol, hogy nem ciki, vagy nem neked az, nem te tehetsz róla, nyugodtan rosszul érezheted magad miatta).

És abból a szempontból sem ilyenek a fiúk, hogy rengeteg olyan férfiismerősöm van, aki még azt sem vette félreérthető jelzésnek, ha egy ágyban aludtam vele, vagy ha mégis félreérthető jelzésnek vett valamit, akkor az első nem-re azt mondta, hogy “bocs, félreértettem valamit”, és egyáltalán nem haragudott vagy erőszakoskodott, ott van az a taxisofőr, aki fiatalabb koromban, amikor lekéstem az éjszakai járatot, megállt mellettem, és ingyen hazavitt, mert egy fiatal lány ne mászkáljon egyedül ilyen későn, és ott van például az a nagyon kedves barátom is, akitől kaptam ma egy levelet, hogy úgy döntött, az összes #metoo-s nőismerősétől bocsánatot kér a bántalmazók nevében, és nagyon szégyelli magát (megjegyezném, ő pont azok közé tartozik, akik soha meg sem közelítették a verbális vagy fizikai bántalmazás vagy áldozathibáztatás elmosódott határait sem), ésatöbbi.

Szóval, végső soron, igazából tényleg egyszerű ez az egész. Ne kényszerítsd vagy manipuláld a másikat olyan szexuális jellegű dolgokra, amit nem akar megtenni. Ha figyelmetlenségből mégis belecsúsznál, akkor kérj bocsánatot, ne hibáztasd, ne folytasd. Ne mentsd fel a bántalmazókat/zaklatókat. Ne hibáztass senkit azért, mert bántalmazták. Ennyi.

Témába vágó Isoldétől és Suematrától.

Reklámok

20 thoughts on “#metoo

  1. Hatsepsut

    Ès a legmèlyebb pontja a törtèneteknek mèg nem is làtszik, mert az màr pedofília. Nekem 6 èvesen kellett elviselni egy öregember zaklatàsàt, aki a keresztanyâm apja volt…

  2. tanárvéni

    sokat gondolkoztam ezen a #metoo hashtagelésen, a történeteket olvasva, hogy ezekhez képest nekem alig voltak ilyen emlékeim, aztán szép lassan beugrottak.

    talán 12 éves lehettem, mikor egy 3 napos külföldi kirándulásra mentünk, az apu munkahelye szervezte. volt ott egy 40-50 éves pasi, aki állandóan hozzám dörgölőzött, hátulról, meg mindenhogy. anyunak szóltam, de ő pont ágynak esett, és a szálláson kellett maradnia, úgyhogy annyi volt a tanács, hogy tartsam távol tőle magam. apunak meg persze nem szóltam, talán nem is az én dolgom lett volna. engem meg 2 napig a hideg rázott, hogy folyamatosan menekülnöm kellett a pasi elől, amíg haza nem jöttünk.

    nagyon korán érő csaj voltam, általános iskolában az osztálytársaim némelyike sportot űzött a fogdosásból. egy idő után megelégeltem, és mindig volt nálam egy körző, vagy biztosítótű. és nem féltem használni.:-)

    13-14 éves koromban mikor a vidéki városban, ahol felnőttem egy meleg nyári napon egy kicsit félreeső folyóparti utcában megállított egy pasi. apámnak sok munkatársa volt, azt hittem, valamelyikük az. beszéltünk talán 2 mondatot, és már gombolta is ki a ruhámat. azt hiszem, életemben nem szaladtam még olyan gyorsan.

    és a szomszéd csávó, akinek egyébként velem kb egykorú lánya volt egyébként, és híres volt a környéken arról, hogy “tapadós”, “véletlenül mellhez érős”, velem is elég sokszor. de a legjobb, hogy a 60 éves anyámmal is kikezdett pár évvel ezelőtt a vonaton :-)

  3. randomangol

    Öregember, aki a műhelyben csak egy puszit kért – tizenkét éves voltam. Férfi a metrón, aki a melleimet markolászta. Közvetlen felettes, akit úgy kellett magamról lerúgni egy buliban.
    És most jövök rá, hogy hálásnak kell lennem – és az is vagyok! – V-nek, akivel egy buliból elmentem beszélgetni a kocsijában, aztán amikor rájöttem, hogy szerinte mit takar a “beszélgetés” és azt mondtam, hogy nem, akkor szó és ellenvetés nélkül visszavitt a buliba.
    És nem írom ezt meg a fészen, mert ott minden ismerősöm, rokonom (anyám!) látja. És milyen kínos már.

  4. Tarhonyakártevő

    És azt figyelitek, hogy hányan hozzátettétek (mintegy mentegetőzve) hogy “és még csak jól se néztem ki”/”nagyon fel voltam öltözve”?

    1. éva

      Igen, mert az áldozathibáztatók szerint ugye a miniszoknya, meg a smink… Szegény férfi meg hogyan is álljon ellen ilyen durva ingereknek. Mintha a miniszoknya viselése a szuka tüzelésével lenne analóg, és minden kétséget kizáróan azt jelezné a kanoknak (mindnek, bármelyiknek!), hogy “szabad a pálya”.

  5. JuciV

    Én 11 évesen már vagy 16-nak néztem ki, az utcánk végén volt egy vendéglátóipari egység, most előkelő étterem, akkor eléggé lebuj jellege volt. Mentünk a nővéremmel, jött szembe egy pasi és egyszerűen megfogta a mellemet. Én nagyon megijedtem, de rávágtam a kezére. (Persze nem nagyot, egy 11 éves kislány nem tud akkorát ütni, pláne egy felnőttre). A nővérem elcsodálkozott rajtam, hogy ezt mertem…”Persze” otthon egyikünk se mesélte el… Volt még hasonló eset 14 évesen a buszon, mikor hátulról nyúlt be egy pasi a hónom alatt és fogdosott, akkor egyszerűen odébb álltam. Beszólások, pl. mikor a barátnőmmel mentünk valahova, és a munkások utánunk szóltak, csak így egymás közt “nekem a fehér szoknyás kell” (még mindig csak tizenévesek voltunk) és mi meg röhögtünk csak kínunkban, hogy mindketten fehérben vagyunk. Este kutyaséta közben (Talán 18 voltam, hosszú nadrágban, egyébként a fehér szoknáém is térd alá ért) jött egy félrészeg gyerek és a lábam közé nyúlt és hiába löktem el a kezét meg őt is, csak jött és nyúlkált volna.Ja, és sose voltam valami csinos, vasággyal vagy 40 kiló… Huszonéves koromból már nem emlékszem ilyesmire, vagy csak már nem hallottam meg, de fogdosás biztos nem volt. A gyerek mindig védtelenebb…

    1. fűszál

      Én is így jártam, hogy kvázi 10-től 15-ig “tetszettem” ilyen látványos módon felnőtt férfiaknak, úgyhogy kavarog a gyomrom rendesen mikor eszembe jut, hogy ezek az emberek itt élnek köztünk és ugyanúgy szemet vetnek süldőlányokra és hacsak szavakkal vagy egy- egy illetlen mozdulattal, de próbálkoznak.

      Mennyi elfojtás lehet ezügyben a férfiakban a civilizációs máz miatt, hátborzongató.

  6. Sf

    Gyerekkoromban sokat jártunk látogatóba anyukám egyik barátnőjéhez. A férje egy undorító, pohos fickó volt. Egy játékboltjuk volt, így felnőttként azt gondolom, nem véletlen. Az ölébe ültetett és fogdosott, undorodtam, féltem és nem mertem szólni senkinek. Később kiderült, hogy eléggé közismert dolog ez róla, időnként egy-egy szülő jól meg is verte. Pár évvel ezelőtt kérdeztem anyámat, miért hagytak vele egyedül, ha mindenki tudta, hogy ilyen. Azt mondta, nem gondolták, “annyira szeretett téged!”, “és különben is, miért nem szóltál?”. Volt egy másik hasonló eset is, még szintén gyerekként, abban a pasiban megbíztam, kedveltem, aztán egyszer csak benyúlt a szoknyám alá, a bugyimba. A legszarabb az, hogy tisztán emlékszem, úgy éreztem, kell valami indokot mondjak, nem lehet csak úgy elrohanni. Iszonyú bénító, ahogy a gyerekagyban benne van, hogy a felnőttnek nem lehet ellentmondani.
    Később 20 évesen egy hétig voltam teljesen kiszolgáltatott helyzetben, egy hétig kellett többszöri erőszakoskodási kísérletet kivédeni, úgy, hogy ne keltsek feltűnést. Néha tényleg csak a mázlin múlt. Utána komoly PTSD-m volt, hetekig remegett a kezem, sehova se mentem egyedül, és egy csomót fogytam (na jó, ez az egy pozitív hozadéka volt :) ).
    Ezeken kívül persze számtalan recskázó fickó, buszos dörgölődző, stb. Azt hiszem, már azok is bőven elegek lennének a #meetoo-hoz.

  7. orsolya

    18 éves voltam, hányás miatt kórházba kerültem. hogy kizárják a terhességet, nőgyógyászati vizsgálatot is erőltettek, hiába mondtam, hogy én még szűz vagyok, gyerek kizárt. a kedves doktorbácsi szemrevételezett, majd manuálisan is ellenőrizte, állításommal ellentétben nem vagyok-e talán mégis terhes. a véres kesztyűből ítélve három ujját dugta belém-forgatta meg bennem jó alaposan, miközben én alig éltem. az asszisztensnő is végignézte.

    ésatöbbi. (pedig ide általában csak szilveszterkor szoktam kommentelni.)
    sziasztok, lányokfiúk.

  8. Almacukor

    Igazából mindennel egyetértek, amit írtál. Csak egyedül a hatásosságában kételkedem. A rendes,normális pasik ettől rosszul érzik magukat. Aki meg nem az, abban meg nem hiszem,hogy fog ez változást indítani.

    És csak egy személyes történet. Az előző munkahelyemen volt egy nálam jóval alacsonyabb beosztású srác, aki elég rossz körülmények közül származott. Sajnáltam, és mindig kifejezetten kedves voltam vele. Ez volt a nagy hiba. Ő ezt szerelemnek gondolta, és onnantól kezdve folyamatosan zaklatott. Nem szexuálisan, de kifejezetten rossz volt. Állandóan ajándékokat hozott(amiket nem.fogadtam el), aranyomnak szólított (ami.munkahelyen kifejezetten rossz fényt vet) irogatott. Mikor végül is (nem csak miatta) munkát változtattam, oda is követni akart. És nem értette meg,mi a probléma! Hiába voltam vele kifejzetten durva,hiába mondtam neki,hogy ez nekem rossz, és hagyja abba, nem fogta fel. Feljelentés is szóba jött, de végül két 2 méteres 150kilos haverom kvázi megfenyegette(amúgy a legynek se tudnának ártani, de csúnyán képesek nézni). Ez hatott, semmi más.

    1. Kecs

      Nem tudom, mit értessz hatásosságon. Nem csak az lehet a cél, hogy az elkövetők és a csendes szemlélők megváltozzanak/ elgondolkodjanak/ szégyenkezzenek, hanem sokkal inkább az, hogy megszűnjön tabu lenni, hogy a mi lányaink/fiaink merjenek szólni, ha velük ilyesmi történik, ne pedig belebetegedjenek. En örülök, hogy sokan vannak/vagyunk akik mesélunk, a hallgatás megnyomorít.

  9. éva

    A velem történt ilyen típusú sokkok nagyobbik hányada sminktelenül, és farmerba+garbóba burkolózva esett meg. És fényes nappal, zsúfolt utcán/buszon…
    És a fennmaradó eseteknek sem szoknya, vagy esetleges kihívó pillantások voltak az elindítói.
    Ez az egész nem a szexről szól, hanem a hatalomgyakorlásról.
    Hogy vannak, akik úgy érzik, alanyi joguk van egy másik ember teste vagy lelke zugaiba belegyalogolni, és ott tetszésük szerint közlekedni.
    (szülőként, szomszédnéniként, főnökként, vadidegenként, férjként…)

  10. piszkehorgol

    És most jön ki nagyon durván, hogy mindenkinek van legalább egy története, de hát ugye mégse egy csapat megszálló katona… és még mindig rengetegen maradnak csendben :/

  11. Sári

    Én kb 11 éves lehettem és a mamámnál nyaraltam. Átjött a sógornője és megfogta az épp még csak növekedésnek indult melleimet és mondta, hogy ‘jó kis cicik’. Én sokkot kaptam, és elmondtam anyukámnak, de ő csak nevetett rajtam. Még most is emlékszem, 46 éves vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s