Szóval valamelyik nap késő esti falmászás után szívélyesen elbúcsúztunk egymástól a kedves szöszi lánnyal, és felkaptam a Második Utast, aki nem sokkal korábban bejelentette az igényét arra, hogy nálam aludjon* (nem járunk, vagy ilyesmi), és éppen arról beszélgettünk, hogy van vagy két tucat könyv a csomagtartómban, amire ő azt mondta, hogy ez nem lepi meg, amikor felmerült bennem az a szeszélyes ötlet, hogy a BAH előtt kisorolok egy sávot jobbra. A projekt végrehajtása közben hallottam, hogy váratlanul felbőg mögöttem egy motor, és a visszapillantóba nézve nem volt teljesen egyértelmű, hogy melyik oldalról akar megkerülni, úgyhogy amíg ez nem tisztázódott, az elválasztóvonalon maradtam (kábé három másodpercről beszélünk). A BAH-nál elkapta a motort a piros, röviddel később engem is, és csak arra figyeltem fel, hogy a hátul ülő csajnak nagyon menő, virágos bukósisakja van folyékonyan szidalmaz és fenyeget engem emelt hangerővel, miközben én a feszültséget enyhítendő kedves mosollyal nézek rá, és azon gondolkozom, hogyan kérdezzem meg, hogy hol vette a sisakját magyarázzam el neki nagyon röviden, hogy félreértésről van szó, nem azért váltottam lassan a sávot, mert meg akartam gyilkolni őket.

De még mielőtt ezt sikerült volna frappánsan megfogalmaznom, és közös nevezőre jutnunk a fogósabb forgalmi helyzetek megoldásait illetően, miáltal a megkönnyebbülés és a kölcsönös megértés kiváltotta oxitocin aknamunkája folytán talán örbarikká is válhattunk volna, akik simán kölcsönadják egymásnak a bukósisakjukat, váltott a lámpa, örökre elváltak útjaink, snitt.

Ugyanakkor annak ellenére, hogy fél perc múlva már tök másról beszélgettünk a Második Utassal, valahol ott motoszkált a fejemben, hogy volt valami bizarr és nem feltétlenül kellemetlen abban, amit a csaj rám zúdított, de csak nagyjából fél óra múlva, már a Wasabiban** esett le, hogy mi volt az, úgyhogy azonnal fel is tettem a kérdést a szemtanúmnak, hogy te, az a csaj tényleg azt mondta, hogy szép arcom van?***

A Második Utas erre nem azt kérdezte, hogy milyen csaj, hanem rögtön rávágta, hogy igen, ő is ledöbbent azon, hogy az ordenáré és vulgáris kifejezésekkel tarkított monológba mintegy mellékesen beszúrt egy ilyen bókot.

A tanulság az, hogy ne váltsunk sávot soha, amennyiben teljesen bele akarjuk fojtani a szót az esküdt ellenségünkbe, és hosszabb időre össze akarjuk zavarni, hogy közben félbeszakítás nélkül részletezhessük negatív véleményünket különböző jellemvonásairól és részlépességeiről, dicsérjük meg váratlanul a francia manikűrjét vagy a zenei ízlését.

* Ezt amúgy nem értem, az elmúlt két hétben ő a harmadik, aki egyszer csak bejelenti, hogy aznap nálam alszik, amivel semmi bajom, csak az okát nem értem. A világ kábé legkevésbé menő és minden útvonalból kieső helyén lakom , általában csak bizarr dolgok vannak a hűtőmben, mert jellemzően nem itthon eszem (most például orosz fekete kenyér, szilva és egészmagos mustár), és az, hogy reggel ébredés után húsz percig elviselhetetlen vagyok, udvarias eufemizmus.

** Abba a bizarr helyzetbe kerültem, hogy bár utálok minden halat és tengeri állatot, a Wasabi az a hely, ami (a) útba esik, (b) nyitva van későn/főz elvitelre, (c) megbízhatóan hozza azt a fajta kaját, amit az aktuális speciális diétám szerint ehetek, úgyhogy lassan majdnem olyan expert leszek a W. nem halas menüsorát illetően, mint az IKEA aktuális ágytakaró-színeinek terén.

*** A pontos megfogalmazás valahogy úgy hangzott, hogy “és akkor is ilyen kedvesen fogsz mosolyogni, ha leszállok a motorról, és beverem azt a szép kis arcodat?”, de én le tudom venni a lényeget.