Loch Ness, Strathpeffer, magyarok

Culloden után lecsorogtunk a Loch Ness keleti oldalán a Falls of Foyersig, és itt találkoztam először a Skóciában amúgy nagyon elterjedt jelenséggel, az egysávos utakkal, amelyeknek úgy 100 méterenként betoldanak egy kis bővítést az oldalába, hogy a szembejövők kitérhessenek egymás elől. Ezek valószínűleg azért is egysávosak, mert mindenütt hegyek vannak, és a hegyekről lépten-nyomon csobog lefelé egy újabb festői patak (ezek a szélesebb völgyekben kiszélesednek, és sekély, kanyargós, kavicsos folyókká válnak, majd rendszerint egy lochban végződnek), amelyeken pár száz éve, még a lovasok és szekeresek korában épített egy autó szélességű hidakon lehet átjutni. Én személy szerint nagyon örülök, hogy a kőhidakat nem cserélték le praktikusan modern fémmonstrumokra (illetve a szalagkorlát helyett is meghagyták a kőkerítéseket az utak mentén), ezeknek sokkal jobban áll a moha.

Odafelé volt egy pont, ahol nem bírtam tovább, és kihúzódtam az út peremére azzal, hogy nekem most már muszáj beledugnom a lábamat a szörnyes tóba, ilyen volt:

IMG_4183   IMG_4187

A gyereknek begyűjtöttem pár szimpatikus kavicsot is (később láttam, hogy ezeket valamivel távolabb hármasával árulják díszcsomagolásban öt fontért, de legalább hagyok az utódaimra valami értékeset is).

A tó elmélyült szemlélése és némi barátságos évődés után a szörny létezése/nemlétezése témájában lenyomtuk a maradékot a híres vízesésig (ami benne volt az első három legnépszerűbb programban a tóparti lovaglás és a hajós szörnytúra mellett, ezeken nem vettünk részt). Meglehetősen könnyen megtaláltuk a tetejét, mert az út ott ért véget, az aljáig viszont nem mentünk le, mert az a táblák szerint egy három mérföldes túra lett volna, nekünk pedig minden wanderlustunk ellenére még aznap a szállásunkra kellett érnünk. De így is szép volt.

IMG_4216 IMG_4223 IMG_4224

Itt jegyezném meg, hogy Skóciában valamiért minden állóvíz természettől fogva fekete (esőben szürke), a sebesen folyó vizek meg gyakran rozsdabarnák, biztos van bennük valami ásvány vagy kő (a terméskőből épült házak is füstös színűek).

A vízesés alja helyett beillesztettünk egy kevésbé propagált programot, a temetőlátogatást (ezt útközben még többször elkövettük hirtelen felindulásból). Ott éppen elég durván zuhogott, de így csak még autentikusabbá vált a vészjósló komorság.

IMG_4234   IMG_4250

IMG_4246 IMG_4244 IMG_4240

Először azt akartam tanácsolni mindenkinek, akit érdekel Skye, hogy velünk ellentétben foglaljon szállást oda három hónappal előre, ne csak két nappal, mint mi, mert akkor nem lesz. Viszont mi a spontaneitásunknak köszönhetően jutottunk el egy igazi skót felföldi hegyi fürdőfaluba, a kimondhatatlan nevű Strathpefferbe, amely többek között arról híres, hogy mindenféle MacKenzie-k vívtak ott csatákat mindenféle MacDonaldokkal (Skóciában egy talpalatnyi ülőhelyet nem lehet találni, ahol ne vívtak volna valamilyen csatát egymással a klánok, bár ez érthető, minden többé-kevésbé sík területet fel kellett használniuk a nézeteltéréseik rendezésére). A strathpefferi Mackay’s számunkra arról vált még emlékezetessé, hogy volt kád (a kézmosóval ellentétben keverőcsappal, ezt sose fogom megérteni), úszómedence (nem próbáltuk ki, mert éppen jobb dolgunk volt) és szauna (dettó, de legalább a tudat!).

IMG_4268   IMG_4265

IMG_4333   IMG_4261

A képeken a szállodánk, a falu (nagyjából egésze), a szobánk és a falu melletti bizonyos Kinnahaid farm szerepel. Internet (és boldogság) itt már csak az én ágyam egy bizonyos pontján volt, oda kucorodtunk a világháló melege köré éjszaka, de kit érdekel ez egy ilyen helyen. Ja, és ha valamelyikünk bement a fürdőszobába, akkor a szobában lévő hajópadló olyan hangot adott, mintha járkálnának rajta, az első reggel pedig tűzriadó ébresztett minket (amelyre én úgy reagáltam, hogy miután konstatáltam, hogy nincs füstszag, a fejemre húztam a takarót, és vártam, hogy elmúljon. El is múlt, a szobatársam később megjegyezte némiképp szarkasztikus hangnemben, hogy a vészhelyzetekben tanúsított magatartásom őszinte bizalmat ébresztett benne).

Ami a társaságot illeti, a zegzugos és határozottan cuki szállodában rajtunk kívül csak barátságos brit nyugdíjasok voltak, illetve az első reggel kiderült, hogy az általunk látott olyan 10 főnyi helyi lakos közül négyen magyarok (úgy derült ki, hogy a reggelinél egyszer csak megkérdezte tőlünk az egyik felszolgáló, hogy minden rendben van-e). A skótokról és a bevándorlókról csak annyit, hogy a magyar fiú elmesélte nekünk, hogy mivel nincs kocsijuk, minden hétvégén elviszik őket az ottaniak kirándulni valahova (és erről nem plakátokon tájékoztatják őket).

Ennek kapcsán az is szóba került, hogy természetesen Strathpeffer közelében is van egy vízesés, amit mindenképpen meg kell néznünk, többek között azért, mert lehet, hogy már ívnak ott a lazacok. Ennek még jelentősége lesz.

(Na jó, legyen még egy kicsimmel kavicsba’:

IMG_4188)

Reklámok

One thought on “Loch Ness, Strathpeffer, magyarok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s